6. rész
Saga POV



- Most, hogy már nincs veled Tora, máris védtelen kis nyuszi vagy… - kezd el gúnyosan röhögni a szőke. Lehet, hogy az vagyok, de én eddig sem kötekedtem velük… Szerintem én nem ezt érdemlem… - kelnék fel, de visszalök az egyik.

- Ki mondta, hogy elmehetsz? – kérdi, és ekkor észreveszem, hogy Reita felkel, és ide is jön. Most ő is kötekedni akar?

- Én mondom – mondja, mire meglepődöm.

- De Rei!

- Nincs semmi Rei, csak kussolsz és jössz. Mindjárt becsöngetnek… - morogja, mire rám néz a szőke.
- Most megúsztad – morogja, majd elmennek Reita után. Hamar felpattanok, és bemegyek az osztályba. A szöszi egyből nagy szemeket mereszt rám, de én csak levágódom a padra, és kicsit dühösen rákönyökölök az asztalra. Kérdem én… ezt most mire föl kaptam? Egy rohadt rossz szót nem szóltam nekik, az meg, hogy Torával vagyok, nem jelenti azt, hogy nekem is olyan nagy pofám lenne, mint neki meg Dienak. Akkor a szöszit miért nem bántják? Ez… nem ér. – fekszem rá a padra, és egész órán ezt csinálom. Torának nem szólok a reggeliről semmit, nem akarom beköpni őket. Akkor Tora ideges lenne, én meg csak beégetném magam ezzel. Mert nem hiányzik nekem, hogy Tora balhézzon, és nem vagyok egy más háta mögé bújó alak. Aki basztat, az tegye csak. Leszarom… - morgolódok még egy kicsit, de aztán nap végére már el is felejtem az egészet.
- Ma átjössz? – kérdi Tora, miközben hazafelé tartunk.
- Uhm… ma nem lehet – motyogom.
- Miért nem? – kérdi kicsit bunkóbb stílusban.
- Ne haragudj, de anyával megyek valahova – motyogom.
- Mégis hova? – néz rám értetlenül.
- Tudod… anya talált magának valakit, apa helyére. Ma este nála vacsorázunk – mondom, mire megforgatja szemeit.
- Értem – morogja.
- Talán majd holnap – mondom, mikor végre haza érünk.
- Oké – dörmögi, én meg csak adok neki egy csókot, és integetve eltűnök az ajtó mögött. Nagyot sóhajtok, majd a konyhába megyek, és iszok valamit. Anya is itthon van már.
- Ebédlőbe megyünk este? – kérdem tőle.
- Nem, magához hívott meg.
- Értem… akkor csak kényelmesen – motyorgom az öltözködésre gondolva, majd a szobámba megyek, és átöltözöm itthoniba. Gyorsan megcsinálom a ma kapott házit, meg tanulok is. Mikor ezzel megvagyok, már eltelt egy kis idő, mióta haza jöttem. Lassan készülni kell… - megyek a szekrényemhez, és lassan, de sikerül kiválasztanom a ruháimat. Fekete csőnadrág, fekete ujjatlan. Tökéletes lesz. Elmegyek zuhanyozni, majd felöltözök, a hajamat megcsinálom, arcomat kicsit szebbé teszem, és pár kiegészítő után készen is állok. Mikor anya is készen van, indulunk is. Meglepődöm, mikor kilépek az ajtón, hogy egy taxi áll a ház előtt. Csak pislogok nagyokat, de aztán beszállok, és csak bámulok kifelé.

Hamarosan leparkol a taxi, és egy nagy háznál ki is szállunk.
- Ez az? – kérdem anyától.
- Igen – mondja csillogó szemekkel. Veszek egy nagy levegőt, majd követem anyámat. Csenget, az ajtó pedig hamar nyílik is.
- Jó estét – köszönök, ők meg már puszit is adnak egymásnak. Beljebb hív minket, majd mikor az előszobában vagyunk, jól körbe is nézek. Szép ház… - állapítom meg, és ekkor hallom meg Akiya-san hangját.
- Á, hadd mutassam be a fiamat – mutogat a szőke felé, nekem meg eddigi mosolyom lefagy arcomról.

- Jó estét, Suzuki Akira vagyok – mondja, majd felnéz, és látom az arcán a megdöbbenést.

- Szia. Én pedig Sakamoto Hanako. Örülök, hogy találkoztunk – mutatkozik be anya, majd engem is bemutat. – Ő pedig az én fiam, Sakamoto Takashi.

- Sz-szia… – mormogom halkan, majd Akiya-san az asztalhoz vezet minket. Én Reita mellett kapok helyet, anya meg velem szemben. Nem hiszem el… anyámnak jó pár millió ember közül pont Reita apját kellett kifognia? Ahj, ekkora szerencsétlen nem lehetek! Én nem akarok Reita testvére lenni. Hogy legyek egy olyan ember testvére, akibe bele vagyok esve teljesen? – hajtom le fejem, és kicsit fújtatok magamban. Nem akarom elhinni, hogy hamarosan akár össze is költözhetünk. Ebből nem lehet már tényleg semmi… pedig… jó lenne. Gondolkodásomból egy kéz szakít ki, ami igencsak rossz helyen van. Megmarkolja combom, mire meglepetten kiáltok fel, amilyen hülye vagyok az asztalt meg majdnem fel is borítom.
- Mi a baj? – Kérdi Akiya-san, mire csak bólogatok, hogy semmi. Reita keze egyre feljebb halad combomon, de aztán az apja félbeszakítja, aminek én nagyon örülök! Megkéri, hogy öntsön mindenkinek inni, amit hamar meg is tesz, meg is köszönöm, majd visszaül mellém. Hamar megissza, amit kiöntött magának, majd kezét ismét combomra simítja, de én elhessegetem onnan. De ahányszor lesöpröm kezét lábamról, mindig csak visszavezeti oda. Ez idegesítő… hamar elkezdünk enni, és abbahagyja a piszkálódást, így nyugodtan eszek én is. Mikor mindent megettem, iszok is egy kicsit. Épp mikor egy kortyot nyelek le, ismét lábamra helyezi kezét, mire azonnal félre nyelek.
- Mi a baj? – kérdi anya, mire megrázom a fejem, hogy semmi baj. A köhögés kicsit frusztrál, Akiya-san meg is szólal:
- Fiam, veregesd kicsit hátba – mondja, mire Reita elveszi kezét lábamról, és kicsit hátba vereget, mire abbamarad hamar a köhögés.
- Köszi – motyogom, és kicsit odébb csúszok, de hiába, nem jutok annyira messzire tőle, hogy ne tudjon újra zaklatni.
- Finom volt a vacsora, köszönjük szépen – mondja anyám, mire bólogatni kezdek, közben meg Reita kezét elhessegetem lábamról. Újra csak egyfolytában visszacsúsztatja, mire kezdek mérges lenni. Rácsapok kezére, mire morcosan rám néz.
- Hagyj már – motyogom neki halkan, de csak nem hagyja abba.
- Fiúk, nem akartok nézni valamit? Vagy Akira, akár körbe is vezethetnéd Takashi-kunt – mondja Reita apja, mire ránézek.
- Oké… - kel fel a helyéről, én meg egy nagy sóhaj után megyek utána.
Az előszobában meg is állok, mire hátra néz rám.
- Most mi van? – kérdi, mire összefonom magam előtt a kezeimet.
- Nem kell körbe vezetni – morgom neki, mire kicsit meglepődik. – Nem akarok veled menni sehova! – húzom fel orrom, mire felém baktat, és karomat megragadva húz fel az emeletre. Csak tátogni tudok, de aztán hamar észbe kapok.
- Hagyj békén – motyogom, és húznám el a kezem, de nem hagyja. – Engedj el, tudok menni magamtól is – rántom végül ki kezéből enyémet. Morcosan nézek rá, ő meg megforgatja szemeit, aztán elindul a folyosón. Mutat két szobát, amire mondja, hogy ott még nem lakik senki, majd megmutatja az apja szobáját is. Ezután a fürdőt, és a mosdót, majd benyit egy utolsó szobába. Itt beljebb is megyünk.
- Ez az én szobám. Ha ideköltöztök, itt töltöd majd a legtöbb időt. – vigyorog, mire kérdőn nézek rá. – Az ágyamban…
- Mi van? – kérdem felvont szemöldökkel.
- Nekem is jól jönne egy ribi, te pedig hamarosan pont kéznél leszel, amikor csak szükség lesz rá… és az elég sokszor lesz. – jelenti be, majd kezét fenekemen megérzem. Fújtatok egyet, majd egy hatalmas pofont adok neki.
- Úgy ütsz, mint egy lány… - jelenti be, mire adnék neki még egyet, de megfogja kezem, és az ágyra vág. Nagy szemekkel nézek rá, ő meg csak lefogja mind két kezem, fölém mászik, és a fejem mellé szorítja azokat.
- Nem vagyok senkinek a ribanca, ezt most jegyezd meg! – morgom arcába, mire elvigyorodik.
- Persze… akkor vajon Tora minek tart? – kérdi.
- Tora nem olyan, mint te! Neki nem csak azért kell valaki, hogy jól megdugja! – vágom neki a szavakat, bár ezt még nekem is rossz tudomásul venni.
- Na persze, és ezt hogy hiteti el veled? Ennyire buta lennél? – kérdi még mindig vigyorogva.
- Engedj el! – rántom ki kezem övéből, majd lelököm magamról. Szállnék ki az ágyból, de karomnál visszahúz, és ismét fölém mászik.
- Úgy megraknálak, ha csak ketten lennénk a házban… – mondja, mire kikerekednek szemeim. Ez már mindennek a teteje, elegem van belőle!
- Kussolj el – morgom, majd meghallom anyu hangját, hogy indulunk. Ekkor lemászik rólam egy gúnyos vigyorral arcán. Eligazítom a ruhámat, és lemegyek anyához.
- Köszönjük a meghívást – mosolyog anyám Akiya-sanra.
- Viszlát – dünnyögöm, és előre megyek. Tényleg nem akarok a testvére lenni! – ülök be a taxiba anyám után, majd mikor haza érünk, gyorsan megmosom az arcom, felveszem a pizsamám, és az ágyba bújva hamar elalszom.
Reggel korábban kelek, hogy el tudjak menni, zuhanyozni is még a suli előtt. Ez így is történik, majd a hajam megfésülöm, felöltözöm, és teszek magamra a szokásos cuccokból: alapozó, szemfesték, parfüm, és a cuccaim összeszedve indulok is. Hamar begurulok a suliba, majd miután lezártam a biciklim, mennék be az épületbe, de valaki utánam szól.
- Saga, várj – hallom meg Tora hangját, mire megfordulok, és oda megyek hozzá.
- Jó reggelt – köszönök neki, majd adok egy puszit arcára, és hozzá bújok. Csak a tegnapi jár a fejemben, hogy Reita mit mondott, de nem akarom, hogy Tora tudja.
- Neked is… Milyen volt a tegnap este? – kérdi.
- Jó – motyogok ennyit, de aztán eltol magától, és kérdőn néz rám.
- Mi a baj? – kérdi, mire megrázom a fejem, hogy semmi.
- Akiya-san, az új apukám, már ha minden jól meg az lesz… igazán finom vacsorával várt minket, majd körbementem a ház emeletén, és jöttünk haza – mondom, mire mosolyog egyet.
- Remélem, jó helyen leszel, ha anyukád összeköltözik vele. Tényleg, közel lakik ez az… Akiya-san? – kérdi, mire megvonom a vállam.
- Nem figyeltem út közben – motyogom, majd befut Die. Befele menet az épületbe, észrevesszük, ahogy a szöszi – mármint a padtársam – nagyban diskurál Reita egyik haverjával.
- Az meg mi a faszt csinál? – fakad ki Die, mire csak pislogok nagyokat. – Szétszedem azt a nyomorékot! – kezd el fújtatni.
- Nyugi már, gondolod, hogy pont erre hajtana? – kérdi Tora, mire Die megvonja vállát.
- Hé, Aoi… - kiált oda neki. – Neked nincs jobb dolgod? – kérdi tőle, mire az lassan rá néz.
- Nincs, úgyhogy kopj le – morogja neki, mire Die keze ökölbe szorul, látom, hogy tiszta ideg. Ennyire bejönne neki a kis szőke? – lepődöm meg, majd mikor oda is megy hozzájuk, csak pislogok nagyokat.
- Akadj le róla! – fogja meg a szöszi kezét, és húzza el onnan, mire Aoi – ez a neve, Die az előbb mondta… - dühösen néz utánuk. Már menne is feléjük, de megszólal a csengő.
- Bassza meg! – morogja, majd feltrappol az emeletre. Mikor elmegy mellettünk, csak dühösen néz ránk.
- Mennem kell, majd találkozunk – mondja Tora, majd ad egy puszit, és felmegy ő is az osztályába. Mikor én belépek a sajátomba, a szöszi piros arccal, kicsit lehajtott fejjel ül a padban. Mellé ülök, és rá nézek, de ő csak maga elé bámul.
- Mi a baj? – kérdem, mire rám néz.
- Hm? – kérdi ártatlanul pislogva.
- Valami baj van? – kérdem meg újra, mire megrázza a fejét. – Ugye nem vagy beteg? Tiszta vörös az arcod – mondom, mire arcához kap.
- N-nem, nincs – rebegi. Erre elmosolyodom.
- Akkor csak valami arcpirító dolog történt? – kérdem, mire megrázza fejét.
- Semmi-semmi – erősködik, mire felnevetek.
- Persze… amúgy… mi a neved? – kérdem, mert egyfolytában csak szöszinek hívom…
- Matsumoto Takanori, de hívj csak Rukinak – mondja, mire bólogatok.
- Rendben… én Saga vagyok – mosolygok rá, amit aztán ő is viszonoz.
Ezután hamar bejön a tanár, és elkezdünk tanulni. A szünetben kimegyek az udvarra, hogy elszívjak egy cigit, mert már hiányzik. Idő közben kijön Die és Tora is. Die kissé idegesen trappol mellettünk, mire érdeklődve rá nézek.
- Neked meg mi bajod? – kérdem meg, mire rám néz.
- Aoi a bajom, mi lenne? – válaszolja flegmán. – Akkor is enyém lesz Ruki! – jelenti be, mire azért elmosolyodom. – Én láttam meg előbb, ne merjen rászállni az a hülye gyerek, mert még a szart is kiverem belőle – morog tovább, mire azért már meglepődöm.
- Nocsak, mi az, hogy ennyire dühös lettél? – kérdi Tora is meglepetten.
- Hát nem világos?! Az előbb mondtam, hogy ő az enyém – morogja még mindig. Ezután csak csendben elszívjuk a ciginket, majd visszaballagunk az osztályainkba. A következő órák unalmasan telnek. Mikor az utolsónak is vége, gyorsan összepakolok, és elhagynám a termet, de az ajtón kifordulva, beleütközöm valakibe.
- Már megint Tora ribanca – mondja unottan, akinek neki mentem.
- Bocsánat – motyogom lehajtott fejjel, és mennék is el mellette, de visszaránt.
- Azt hiszed ennyi? Bocsánat? Te sosem tudsz a lábad elé nézni? – kérdi, mire felnézek rá. Reita szőke barátja az. Mikor a szemeimbe néz, én elnézek oldalra.
- Nézd már… mi az? – kérdi a fekete hajú, akinek a nevét még nem tudom. Idejön elém, és arcomhoz nyúl, majd szememen végig húzza ujját. – Ez ugyanúgy sminkeli magát, mint a kis hercegnő – kezd el röhögni, miközben oldalba könyököli a szőkét nagy viccesen.
- Kussolj be, oké? – néz rá szúrósan. A fekete hajú elkapja a kezem, és a falnak lök, mire megszeppenten nézek rá.
- Miért van az, hogy Torának mindig valami jó bőr jut? Az a hülye vörös is kisajátítja a kicsi szöszit… miért van ez? – vág elég érdekes pofát.
- Mert Tora egy segg… - hallom meg Reita hangját, majd odébb tessékeli az eddig velem szemben állót, és magához ránt. – De ez a segg nekem is meglesz – simítja kezét fenekemre, mire megugrom, de valahogy most nem merek semmit sem csinálni.
- Te meg mi a faszt csinálsz? – dörren rá Tora, majd hallom is szapora lépteit. – Vedd le róla a kezed! – förmed rá ismét, mire Reita ellép előlem. Mikor Tora ideér, engem maga mögé ránt, és már meg is üti Reitát, mire kerek szemekkel nézek rá. – Mi a szart képzeltek ti magatokról, mi? – kérdi dühösen.
- Miért, neked jár a ribanc segge, nekünk meg nem? Ez olyan lehangoló – dünnyögi az egyik.
- Ne szórakozz velem! Nem akarom meglátni, hogy bárki is a közelébe megy, értve vagyok?
- Mintha annyira fontos lenne a számodra. Hisz nincs mellette még pár, akit dugsz? – húzza fel szemöldökét a szőke, mire Tora nekiugrik, és levág neki egyet ököllel, mire azonnal vissza is kapja. Tora ismét behúz neki egyet, de a szöszi mielőtt visszaütne, Reita megfogja Tora ruháját, és maga felé fordítja. Olyat behúz neki, hogy rossz nézni. Nyelek egy nagyot, és kicsit megijedek, hogy most mit is csinálhatnék. Mikor Már mind a négyen nekiesnének, odatolakodom Tora és Reita közé, és időt sem hagyva a reagálásukra, egy pofont adok neki.
- Tedd magad takarékra! – morgom neki, mire meglepetten néz rám.
- Igazán nőies ütés volt…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.