7. rész

Reita POV



Miután apa megkér, hogy verjem hátba kicsit, meg is teszem ezt gyorsan, de aztán újra vissza találok a combjára és simogatni kezdem. Ő persze el akarja lökni onnan, de én nem hagyom magam és folyamatosan lábán tartom a kacsómat, eszeveszett vigyorgás közepette. Mikor rácsap a kezemre, kicsit morgósan nézek rá, hogy azért tudja, hol van a helye.

- Fiúk, nem akartok nézni valamit? Vagy Akira, akár körbe is vezethetnéd Takashi-kunt – szólal meg apa, amivel még nagyobb vigyort csal a képemre, de ezt persze nyilvánosan nem mutatom ki.
- Oké… - veszem el róla a kezem, majd felkelek az asztaltól és kimegyek a konyhából.



Az előszobában észreveszem, hogy tök csend van, tehát nem hallom lépteit, így visszafordulok felé.

- Most mi van? – dörrenek rá, de ő csak összefonja karjait maga előtt.

- Nem kell körbe vezetni – morogja. – Nem akarok veled menni sehova! – mondja, de én szarok rá, mit akar, és karjánál fogva húzom magam után az emeletre.
- Hagyj békén – rángatja meg kezét, de erősen tartom, és nem hagyom szabadulni. – Engedj el, tudok menni magamtól is – dühöngi, mire engedek a szorításon, így kihúzza a kezét az enyémből. Unottan megforgatom szemeimet, aztán felmegyünk végül.

Megmutogatom neki, hogy van két üres szoba, meg apáét is. A fürdőbe is benyitok, csak hogy lássa milyen szép. A vécét is meglátogatjuk, majd legutoljára az én szobámba invitálom be, ahol természetesen beljebb is megyünk.

- Ez az én szobám. Ha ideköltöztök, itt töltöd majd a legtöbb időt. – fordulok felé vigyorogva, de nem érti. – Az ágyamban… - magyarázom neki, amin kicsit fennakad.
- Mi van?
- Nekem is jól jönne egy ribi, te pedig hamarosan pont kéznél leszel, amikor csak szükség lesz rá… és az elég sokszor lesz. – teszem kezemet fenekére, de erre csak egy nagy pofonnal válaszol, ami az arcomon csattan. Ahhoz képest, hogy fiú, elég gyengét üt…
- Úgy ütsz, mint egy lány… - közlöm vele az igazságot, amire már lendíti a kezét újra, de gyorsabb vagyok, és az ágyamra lököm, majd fölé mászom. Feje mellé teszem kezeit, amiket lefogok sajátjaimmal.
- Nem vagyok senkinek a ribanca, ezt most jegyezd meg! – prüszköli dühösen az arcomba, de én csak vigyorgok rá.
- Persze… akkor vajon Tora minek tart?
- Tora nem olyan, mint te! Neki nem csak azért kell valaki, hogy jól megdugja!
- Na persze, és ezt hogy hiteti el veled? Ennyire buta lennél?
- Engedj el! – lök le magáról, majd kelne ki és menne el, de visszarántom és megint csak fölé mászom.
- Úgy megraknálak, ha csak ketten lennénk a házban… – suttogom neki közelről, amin kicsit elkerekednek a szemei, de jobban tenné, ha beletörődne a dologba. Mert úgyis meg fogom baszni, ha akarja, ha nem.
- Kussolj el – vakkantja, de sajnos közbeszól anyukája, így mennie kell. Egyelőre még csak a két lábán hazafele… - mászom le róla, majd gúnyos arccal rávigyorgok, és ő már itt sincs.



Lemegyek azért én is, hogy aranyosan elbúcsúzzak tőlük, majd azonnal visszatépek a szobámba és a nap további részében csak fürdök egyet, aztán húzok aludni. Éjszaka egy hófehér seggel álmodok, meg egy hozzátartozó morci fejjel. Ahj, nemsokára enyém lesz az a segg a valóságban is… Már alig várom.



A suliban nem igazán vagyok élénk, és felfrissülni sem sikerült apa kurva jó reggelijétől. Pedig tényleg baromi jó volt, csak nem ébresztett fel, de még a hozzá tartozó kávé sem. Fasza napnak indul ez a mai… - ásítok egy nagyot, és a fejem a padra döntöm.

Egy hátamra csapódó kéz szakít meg pihenésemben, mire ijedten ugrom fel és nézek a zaklatómra.

- Még egy ilyen, és mehetsz a hullaházba vigyorogni! – szidom le morcosan.

- Jól van, csak fel akartalak ébreszteni – motyogja.

- Akkor miért a hátam bántod, te állat?

- Szimpi volt – von vállat, én meg fejbe csapom magam.

Ekkor be is jön a tanár, majd elkezdi az órát, amit mondjuk úgy, hogy végig unatkozok.



Órák után nagyban megyünk a folyosón, és Aoi épp azt meséli, hogy szét fogja verni a vöröskét, mert elrángatta tőle a kis szösziét, de ekkor valaki Rurunak megy szemből. Felhúzom a szemöldököm. Ismerős eset…

- Már megint Tora ribanca – szólal meg Uruha.
- Bocsánat – motyorogja, majd sunnyogna el, de nem engedi.
- Azt hiszed ennyi? Bocsánat? Te sosem tudsz a lábad elé nézni? – akad ki egy csöppet Ruru.
- Nézd már… mi az? – rikkant fel harsányan Miyavi, majd odalép hozzá, és nem igazán látom, mit csinál, mert magasabb nálam. – Ez ugyanúgy sminkeli magát, mint a kis hercegnő – mondja vihogva és Rurunak szentelve mondatát.
- Kussolj be, oké? – pisszegi le gonoszan Ruru, Miyavi meg a falnak löki az én kis cukorfalatomat. Hé!
- Miért van az, hogy Torának mindig valami jó bőr jut? Az a hülye vörös is kisajátítja a kicsi szöszit… miért van ez?
- Mert Tora egy segg… - mondom, majd odalépek Miya mellé, akit félrelökök, és Taka-chant magamhoz húzom csípőjénél. – De ez a segg nekem is meglesz – csúsztatom kezeimet a fenekére és vigyorodom el, de ő meg sem moccan. Fura… Pedig azt vártam, hogy esetleg meg akar ütni, vagy valami…
- Te meg mi a faszt csinálsz? – kiabálja messziről egy idegesítően ismerős hang. – Vedd le róla a kezed! – morogja, én meg ellépek mellőle

Mikor ideér, azonnal maga mögé rántja a kis kedvencét, és… Azt a rohadt! – fogom meg arcom egy pillanatra, mert rendesen bevert egyet...

- Mi a szart képzeltek ti magatokról, mi? – fújtatja még mindig.
- Miért, neked jár a ribanc segge, nekünk meg nem? Ez olyan lehangoló – mondja neki Ruru.
- Ne szórakozz velem! Nem akarom meglátni, hogy bárki is a közelébe megy, értve vagyok?
- Mintha annyira fontos lenne a számodra. Hisz nincs mellette még pár, akit dugsz? – kekeckedik Ruru, mire Tora azonnal bemos neki egyet, amit persze drága barátom sem rest visszaadni. Közbelépek gyorsan, mert Torát én akarom szarrá verni! Akkorát kap tőlem, hogy alig bírja megtartani magát, de még szerencse, hogy én tartom a ruhájánál fogva.



Egy idő után azt veszem észre, hogy Taka-chan közénk férkőzik, aztán már csak egy csattanást hallok, és tenyeret érzek meg arcomon.
- Tedd magad takarékra! – morogja, amin csak pislogok párat.
- Igazán nőies ütés volt… - mondom neki gunyorosan, de Tora ismét berántja maga mögé.

- Ha még egyszer hozzányúlsz, kitépem a kezeidet a helyéről! Megértetted? – sziszegi arcomba, amin felröhögök. – Mi ilyen kurva vicces?

- Én inkább szánalmasnak mondanám… - pöccintem meg orrát, majd intek a fiúknak, hogy húzzunk innen.

- Kit nevezel te szánalmasnak? – jön utánam és fordít meg.

- Levennéd a mancsodat rólam? – kérdem unott képpel, de ő csak jobban bepipul.

- Utoljára kérdezem… Minek neveztél, baromarcú? – csattan fel dühösen, amivel nem tud meghatni.

- Szánalmasnak… - mondom a szemébe nézve, mire már megint ütne felém öklével, de én előtte jól tökön térdelem, így a keze valahol félúton megakad. – Ne aggódj, most hogy már a farkad is használhatatlan, majd én kezelésbe veszem a kis seggét… - bökök fejemmel az illetékesre, majd jót vigyorgok a képébe, de csak valamit motyog, amit nem nagyon értek, aztán tényleg lelécelünk.



- Hallod, nem fáj az arcod? – néz rám Ruru, mire felé pillantok.

- Hm?

- Kicsit piros a képed… - billenti oldalra a fejét, én meg végignézek az ő arcán, amin szintén van egy szép piros folt…

- Akkor te ne is beszélj… - dünnyögöm és zsebre vágom kezeimet.

- Mi van?! – akad ki és kezdi el arcát tapogatni.

- Mi a baj hercegnő? – karolja át Miya a nyakát, de Ruru csak lehurrogja.

- Nem vagyok hercegnő, te vadbarom! – fújtatja, és tovább tapogatja arcát. – Aoi, hogy nézek ki? – kérdi meg tőle is, mire az értetlenül pislog rá.

- Hm?

- Milyen az arcom? – kérdezi szinte haját tépve, amin elmosolyodom. – Hé! – szól rám. - Ez egyáltalán nem mulatságos!

- Nem, de így most elmehetnénk ikreknek is – kuncogom.

- Hát azért te jóval szőkébb vagy nálam! – húzza fel az orrát, mire nyomok egy taslit a fejére. – Au! – csattan fel morcosan és néz rám sunyin.

- Te meg jóval nőiesebb, úgyhogy azt hiszem, be lehet kussolni – nézek rá vigyorogva.

- Hú, ezért még olyat kapsz… - morogja, amin jót derülünk a többiekkel, majd az út további részében nem firtatjuk ezt a témát. Uruha az arcával van elfoglalva, Miyavi cseszteti, Aoi meg velem együtt kussol. Jó ez így, jó ez…



Hazaérve bevágom az ajtót, és rögtön meg is érzem a kaja illatot. Add istenem, hogy ne próbálkozzon a lehetetlennel! – fohászkodom, miközben befele lépkedek, miután levettem a cipőim persze.

- Hát te mit csinálsz már megint? – kérdezem, bár most legalább nem látok szénné égett kaját.

- Vacsorát – dünnyögi, és felnézve rám elkerekednek szemei. – Téged meg ki vert meg? – kérdezi.

- Mi? Engem? Apa, ne röhögtess… - legyintek a kezemmel.

- Akkor mitől piros az arcod?

- Nekimentem egy villanyoszlopnak hazafelé…

- Aha – húzza fel egyik szemöldökét, én meg jobbnak látom témát váltani.

- Jön valaki? – kérdezem, mire meglepődve néz rám. – Csak azért kérdem, mert már megint bűvészkedsz a kajával…

- Kell indok ahhoz, hogy vacsorát készítsek magunknak? – néz rám csípőre tett kézzel, én meg erre felemelem védekezően kezeimet, jelezve, hogy nekem aztán mindegy.

- Csak fura, mert eddig nem nagyon csináltál semmit… - mondom elgondolkozva, mire felém szórja szúrós pillantását, én meg inkább elkussolok, amíg be nem fejezi a sütést, vagy főzést, vagy mit tudom én mit.



- Amúgy… Mikor költöztök össze? – kérdem egy kis csend után.

- Hát ezt még… nem tudom – vakarja meg állát. – Miért?

- Csak úgy kérdeztem… - vonok vállat.

- Jól kijössz Takashi-kunnal?

- Kivel? – pislogok kettőt.

- Hanako-chan fiával, te okos – nyom barackot a fejemre, amin elhúzom a szájam. Tudja, hogy utálom, ha a hajamat vagy a fejemet piszkálja!

- Ja… Persze, tök jól kijövünk – mondom nagy vigyorral arcomon, amire kételkedve néz rám. – Komolyan!

- Jó-jó… Amúgy eltaláltad… - mondja lapítva.

- Mit? – nézek rá nagy szemeket meresztve.

- Ezt a főzős dolgot… Hanako-channak csinálom, mert megyek hozzá este, és megígértem, hogy most tényleg én készítek neki valamit…

- Szóval tegnap bevallottad, hogy azt rendelted? – kérdezem vigyorogva.

- Nem kellett… Rájött magától is. Vagyis… magamat buktattam le – nevet fel kínosan.

- És meddig leszel?

- Hát gondolom, este már jövök is haza - mondja meglepetten, amin elvigyorodom. – Most mit vigyorogsz?

- Csak az a kérdés, hogy melyik este is jössz haza… - mondom vihogva, amire csak szemet forgat.

- Lehet, hogy már haza sem jövök… - von vállat már ő is vigyorogva, én meg tovább folytatom…

- Jó, akkor legalább enyém lesz a te szobád is! – nevetek fel, mire csak megcsapkod, aztán én nevetve elmegyek átöltözni valami itthoni ruhába.



Vacsora után, apa el is köszön, hogy majd akkor érkezik, én meg mondom is neki, hogy akkor holnap majd találkozunk, de csak megrázza fejét, és még int egyet, mielőtt eltűnne az ajtó mögött egy nagy szatyor kajával a kezében.



Alvás előtt még gyorsan lefürdök, aztán meggondolom magam, és beteszek egy filmet, amit egészen későig nézek. Mikor aztán vége van, kikapcsolom a tévét, és szemeimet törölgetve megyek a szobámba aludni. Bár amikor elhaladok a tükör előtt, muszáj visszalépnem és megnéznem, hogy milyen az arcom. Szerencsére annyira nem vészes, csak egy picit piros színe van, és mintha meg is lenne dagadva… - fogom meg, amire felszisszenek. Kicsit érzékeny… - sóhajtom, majd megyek már tényleg aludni.



Másnap az első órában bejelenti az osztályfőnök, hogy lesz egy kirándulás, amire bárki mehet a suliból. Egyértelmű, hogy én fel nem teszem a kezem az ilyen szarokra. Biztos mennének valami erdőbe, meg történelmi helyszínre, de én abból nem kérek, köszönöm. Miyavi jelentkezik. Mi a picsa? – düllednek ki szemeim, de csak rám vigyorog, amin én csak tátogok. Ezután meglátom Ruru kezét is a magasban, a vén banya meg leírja, ki akar menni. Szerencsére a mellettem horpasztó Aoi nem tudja, hol van, szóval ő tuti nem megy el. Legalább nem leszek egyedül a sok nyomival… - dőlök hátra a székben, majd a nap további részét ilyen testtartásban töltöm.



Amikor kimegyünk cigizni a suli mellé, látom, hogy Toráék is ott bandáznak. Velük van az én kis cicám is, aki még nem tudja, hogy hamarosan tényleg az én cicám lesz, és nem Toráé. Valamiről nagyban folyik náluk az eszmecsere, amikor meglátom Aoi mellett azt a pici szöszit. Ez a múltkor még nem a vörössel volt? – szalad torkomra a füst, és csak Ruru hátba veregetésének hála, hogy nem fulladok meg. Aoi csak nagyon elmerülten beszélget a kis pirulóssal, és éppen akkor simít végig arcán, mikor én odanézek. Na ez is rá van kattanva erre a pöttömre, de nagyon… - sóhajtok, és amikor Tora felé pillantok, csak Die dühös képét látom. Hehe, csak nem féltékenyek vagyunk? Elvigyorodom, majd elnyomom a cigim.

Ekkor megint Aoi felé nézek, és a szám is eltátom! Épp el van merülve a kissrác szájüregének a feltérképezésében… Nem mondom, merész gyerek vagy Aoi! Ahogy körbenézek, mindenki ilyen nagy szemekkel és majdnem nyitott szájjal figyeli a párosukat, majd lassan Miya és Ruru is befejezi a bagózást, amire Aoi is elszakad a teljesen paprikavörösbe burkolózott szöszkétől, majd még simít egyet az arcélén, és már itt sem vagyunk. Kíváncsi vagyok Die képére… Vajon most a feje is épp olyan vörös, mint a haja? – elmélkedem vigyorogva, majd megcsapkodom Aoi hátát és egy elismerő pillantást küldök felé, amit egy hatalmas, teljes fogas vigyorral nyugtáz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.