9. rész

Reita POV

Kicsit késve érünk be órára, de nem nagyon érdekel, hogy le vagyunk emiatt cseszve. Vállat rántok a kérdésére, hogy miért késtem, majd lehuppanok leghátra, és arcomat a padra döntöm. Pár pillanat múlva megérzek magamon egy böködő ujjat, amit egy ideig némán tűrök, de aztán felemelem a fejem és oldalra sandítok.

- Mi bajod? – kérdem halkan.

- Unatkozom… - motyogja, amire csak szemet forgatok.

- Aha… a kis szöszivel nem unatkoznál, mi? – vigyorgok rá sunyin.

- Most mondd, hogy nem voltam nagyszerű!

- Aoi – nézek rá felhúzott szemöldökkel.

- Ha?

- Nem voltál az… - röhögöm, amin csak bepipul, és megcsapkod a kezével.

- Akkora egy buzi vagy, hallod… - húzza fel orrát.

- Te is – nézek rá huncutul. – Amúgy merész voltál, hogy csak úgy lesmároltad mindenki előtt…

- Azt mondod? – néz rám csillogó szemekkel. – Hát meg kellett már mutatnom annak vörös fejű homárnak, hogy kihez tartozik Ruki… - mondja elégedett vigyorral, amin én is elröhögöm magam.

- Rukinak hívják a kis ukét?

- Aha. És olyan aranyos, hogy legszívesebben elmennék megkeresni és… - folytatná álmodozó hangon, de lepisszegem, amivel elérem, hogy rám nézzen, ne a plafonra. – Most mi van?

- Nem akarom tudni, hogy milyen pózban dugnád meg, oké?

- Pedig szívesen megosztottam volna veled… - vigyorog rám kétértelműen, de csak ellököm magamtól a pad másik szélére.

- Akkor most ez azt jelenti, hogy teljesen odavagy érte, és addig nem nyugszol, míg teljesen a tiéd nem lesz?

- Ahogy mondod, Reita! – csap hátba, ami talán megint túl hangos volt.

- Shiroyama, maga már megint nem figyel az órámon? – kérdezi dühösen a vén szipirtyó.

- Dehogynem sensei! – rikkantja, nekem meg magamba kell fojtanom a röhögésemet.

- Akkor mégis mit csinált az előbb?

- Szegény padtársam majdnem megfulladt, én csak megakadályoztam azt! – jelenti be, amin tényleg majdnem elröhögöm magam. Fantasztikusan tudja előadni magát.

- Legyen szíves figyelni, a padtársával együtt. Ha még egyszer magukra kell szólnom, akkor mehetnek ki az órámról! – morogja, és tovább folytatja az órát.

- Akkor ezek szerint nem csak a seggére pályázol? – kérdezem suttogva.

- Egyelőre még az is a terveim közt szerepel, de nem tudom, hogy pontosan mit akarok… - motyogja gondolkozva.

- Aha…

- Nem aha, hanem így van! – hurrog le. – És nálad mi a helyzet, cimbi? – ül közelebb és kezdi el a felé eső oldalamat könyökével bökögetni.

- Mi lenne? – pislogok nagyokat.

- Hát a seggel, amit kinéztél! Tudoood… - húzogatja szemöldökeit fel és le, amin csak megrázom a fejem.

- Ja, hát… képzeld – hajolok a füléhez – apám összejött az anyjával.

- Ez most komoly? – kiált fel hangosan. Gratulálok, te idióta! – fogom meg fejem.

- Shiroyama, Suzuki… - kezdi a banya, majd leteszi a kezéből a krétát és ránk mered a nagy és ronda szemeivel. – Mehetnek kifelé! – mutat az ajtó irányába, mire kelletlenül és unottan tornázom fel magam a helyemről, és ezzel a vadmarhával magam előtt kicsoszogok a teremből.

Miután bezárult mögöttünk az ajtó, azonnal neki esek. Persze csak szavakkal… Egyelőre.

- Legközelebb beragasztom azt a nagy szádat, te hülyegyerek! – baszom le, mire próbálja magát összehúzni kicsire, de nem nagyon sikerül neki.

- Jól van, ne haragudj már… de annyira meglepett, amit mondtál… - motyogja bűnbánóan.

- Nem csodálom, engem is, de attól még nem kéne bekiabálnod az órán! – suhintom meg fejét.

- Jó-jó, de mesélj már! – néz rám izgatottan.

- Múltkor jöttek át vacsira, nekem meg annyira leesett az állam, hogy alig bírtam felkaparni. Képzelheted, hogy nézett rám… - mondom vigyorogva.

- Képzelem… biztos megszopattad valamivel – néz huncutul rám.

- Persze, mert szerinted volt idő egy szopásra, miközben a szüleink lent voltak a konyhában – nézek rá olyan te-hülye-vagy tekintettel.

- Aj, nem voltál elég merész… - kuncogja.

- Na, többet se mondok el neked semmit, mert egy fasz vagy… - duzzogom, és elfordulok tőle.

- Na, ne csináld ezt… - rángatja meg a karom, amivel végül eléri, hogy ránézzek. – Akkor mit csináltál vele? – kérdezi vigyorogva.

- Csak kicsit letaperoltam és rámásztam – vonok vállat, és látom, hogy erre majdnem kiesnek a szemei.

- Nem azt mondtad, hogy lent voltak a szülők? – hápogja, amin felröhögök.

- Óvatos voltam… - paskolom meg arcát, majd még megemlítem neki azt a kirándulást is…

- Mi? – néz rám sokkosan.

- Nem csodálom, hogy nem hallottad, mert mikor mondták, te épp aludtál a padon…

- Te se mész? – esik gondolkodóba kezét állára téve.

- Szerinted úgy nézek ki, mint aki megy arra a fosra?

- Nem, de… és Hime-chan meg Miyavi?

- Ők mennek, mi meg maradunk és kész – jelentem be, majd elmegyünk ki cigizni, ha már ki lettünk küldve erről a szaros óráról.

Az óra végére azért visszamentünk a terembe a cuccainkért, és immáron négyesbe bandáztunk a folyosón. Egyszer csak eltűnik mellőlem Miyavi, és amint oldalra nézek, meg is látom, amint Taka-chant keni fel a falra. Hé, mi az a folt az arcán? – képedek el, mikor meglátom, bár egy árva szót sem szólok.

- Oh… - veszi észre Miya is az arcát, amire én csak morgok egy picit. – Nézzétek már… mi történt az arcoddal, Taka-chan? Csak nem Tora vert meg, amiért rosszul teljesítettél az ágyban? – mondja röhögve, majd Uruha is közelebb sétál. 
- Gondolod?
- Ki más bánthatta volna? Tora nem bánik jól a kis Taka-channal… ki gondolta volna – mondja ovis szinten Miyavi.
- Semmi közöd ahhoz, hogy mi történt – motyogja Taka-chan, majd kiszabadul karmai közül. 
- Mennél? 
- Igen menne – jön egy hang kicsit messzebbről, én meg odanézve meglátom a kis pincsi Hirotot. Komolyan mondom, akkora, mint egy kutya ülve. Aztán gyors léptekkel itt terem és elrángatja Taka-chant, majd szó nélkül lelépnek. 
- Pff – horkan fel Ruru, majd csak vállat vonva sétálunk tovább.

Hamar eltelik ez a nap is, és amikor hazaérek, apa megint valami remek hírrel fogad.

- Remélem, ráérsz este – mondja, miközben a piszkos tányérokat pakolja a mosogatógépbe. Felvonom szemöldököm.

- Miért, hova megyünk? Vagy ide jön valaki? Mellesleg milyen volt a randid?

- Hé, ennyi kérdést nem ér egyszerre feltenni! – fordul hátra és próbál gonoszan nézni, de elneveti magát.

- Akkor válaszolj szép sorjában.

- Jó… - motyogja. – A randi jól sikerült, és valamikor éjjel már itthon voltam. És ma mi megyünk hozzájuk vacsorázni.

- Mi van? – akadok ki hangosan, amire elfelejt pislogni.

- Azt mondtad, hogy jól kijössz Takashi-kunnal – néz nagyokat.

- Ja, igen, persze… - motyogom, majd leesik végül, hogy ha odamegyünk, akkor megint tudom zaklatni… - vigyorodom el ördögien, amit apa is észrevesz.

- Mit vigyorogsz? – kérdezett rá sunnyogásom okára, de csak nemet intettem fejemmel és kifele mennék a konyhából, de megállít a hangja. – Akkor 7-re készülj el!

- Oké – válaszolom, majd tovább suhanok a szobámba.

Nem tudom mi okból, de egy órával indulás előtt már egy szál bokszerben toporogtam a szekrényem előtt. Na, már most… ha feszülőset veszek fel, akkor be fog rám indulni, de ha lazát, akkor meg… akkor laza leszek. Hamar döntöttem is a feszülős felső mellett, de mivel csőnacim nincs és nem is akarok, ezért alulra egy fehér gatyát vettem fel. Hozzá fekete póló, és mint mondtam, feszül. Még magamra aggattam pár láncot, meg kiegészítőt, aztán elmentem beállítani a hajamat olyan tüsisre.

Kellett is az a maradék idő, mert mire készen lett a séróm, már apa kiabált is értem, hogy hol vagyok már.

- Megyek! – nézem még meg magam utoljára a tükörben, majd elégedett vigyorral képemen lépek ki, majd apa még végigmér, aztán elismerően bólogat, és indulunk is.

Miután beinvitált minket az anyukajelölt, egyenesen a nappaliba mentünk, ahol az asztalon volt egy csomó rágcsálnivaló, meg üdítő, meg minden. Még süti is! Először itt eszegettünk, ami alatt én végig Taka-chant ostromoltam tekintetemmel. Mondjuk ő alig akart rám nézni, de amikor ez megtörtént, én megnyaltam a szám, mire telibe vörösödött.

Hamarosan elmentünk vacsizni, ami aránylag csendben és harmóniában telt el. Nem zaklattam szegénykét, inkább próbáltam minél tündéribb arcot vágni. Már csak a glória hiányzott a fejem felett. Miután végeztünk a kajával, apu és Hanako-chan kimentek a nappaliba, ahol persze a két jó gyerek is követte.

- Drágám, vezesd körbe te is Akira-kunt – mondta mosolyogva Hanako-chan, Taka-chan meg csak sóhajtott egyet.

- Oké – motyogta.

- Nézünk egy filmet, majd csatlakozhattok – szólt oda apu, de mi már ott sem voltunk. Filmet, mi? Jobb elfoglaltságom is van…

Amíg elmondogatta, hogy mi merre található, én csak hümmögve követtem őt, és nem tettem semmi hirtelen mozdulatot irányába. Amikor végül a szobáját is megmutatta, beljebb mentünk, és én azonnal becéloztam őt magamnak. Karjánál elkaptam és az ágyára vágva fölé másztam.

- M-mit akarsz már megint? – kérdezte halkan.

- Hm, semmi különöset… - rántottam vállat, majd csípőjére ültem és körbenéztem a birodalmában.

- Üm… mondjuk, nem szállnál le rólam?

- Most hogy kérdezed… - hajoltam közel hozzá – Nem! – vigyorogtam rá, mire felszusszant.

- Nehéz vagy – dünnyögte, amin vérszemet kaptam.

- Szóval szerinted dagi vagyok – hajoltam vészesen közel hozzá, amire elkerekedett szemekkel nézett rám.

- É-én nem ezt mondtam…

- De ha nehéz vagyok, akkor ezek szerint kövér is – suttogtam szájára a szavakat, amire nyelt egy nagyot.

- Nem is… - motyogta oldalra fordított fejjel.

- Vagy úgy! – vigyorodtam el fölényesen. – Tehát bevallod, hogy jó a testem, amit szívesen kipróbálnál…

- M-mi?

- Leteszteljem, hogy mennyire is akarod, hogy most jól megdugjalak? – vezetem le kezem egészen ágyékáig, majd jó erősen belemarkolok. Meglepődöm, amikor felnyikkan.

- Mit csinálsz már? – néz rám rémülten, mire én megmozdítom kezemet rajta, és erre nyög egyet.

- Megnézem, mennyi idő kell, hogy felizgassalak… - hajtom fejemet nyakhajlatába, majd egy erőset beleharapok puha és fehér bőrébe, amivel egyidejűleg kezdem el kezemet rajta mozgatni.

Halkan sóhajtozik a kezem munkálkodására, miközben egyik kezével el akar lökni, a másikkal meg a plédet markolja az ágyán. Nem kell sok, és máris érzem kezem alatt, hogy rendesen feláll neki.

- Hagyd… abba… - nyögi, én meg leszállok róla és mellé fekszem háton.

- Nem mondom, hamar felizgultál, csak attól, hogy simogattalak… - kuncogom és felé fordulok, de neki még csukva van a szeme és rendszertelenül veszi a levegőt. – Mi van, ennyire a hatásom alatt állsz, hogy nem bírsz megnyugodni? Bár tény, ami tény… szó szerint állsz… - nézek végig rajta, mire kipattannak szemei és dühösen felém fordul.

- Hülye, önelégült bunkó! – jelenti ki, bennem meg elszakad egy cérna és máris újra fölötte térdepelek. – H-hagyj már… - rángatja meg kezeit, de hiába.

- Ha Torával vagy, neki is ilyen hamar feláll? – nyalom meg ajkaim.

- Semmi közöd hozzá…

- Tehát nem… - vigyorodok el ismét, mire paradicsom színű lesz az arca.

- Kussolj el… - mormogja, de vigyorom nem hagy el. Egy hirtelen mozdulattal ráharapok fülére, majd kezemmel visszakúszok fájdalmasan feszülő férfiasságára és rámarkolok. – Ne csináld már… anyáék kint nézik a tévét… - sóhajtja szakadozva, de nem hagyom abba.

- Nem mellesleg a tévé hangját ide hallom, és apát ismerve tuti valami gyilkolós filmet néznek… Szóval senki nem hall meg… - vigyorgom, majd egy hirtelen mozdulattal lerántom róla a gatyát az alsóval együtt és csupasz hímtagjára vezetem kezeimet, amit mozgatni is kezdek. Nem sokáig csinálom vele, mert azért ne csak neki legyen jó… - tolom le combig a nadrágomat, majd a kezét merevségemre vezetem, amire csak meglepetten felnyög.

- Reita… - sóhajtja nevem, ami most még jobban beindít és tovább ingerlem kezemmel alul.

- A kezed mozogjon, ne a szád… - lihegem fülébe, majd megérzem, hogy ő is elkezdi mozgatni rajtam a kezét, majd ő hamar kezemre élvez. Ezután egy nyakharapással ösztönzöm gyorsabb kézmunkára, amit meglepő módon megtesz, és nekem sem kell olyan sok, hogy egy halk sóhaj kíséretében elérjem az orgazmust.

Mikor pár perc múlva felemelkedem róla, elégedetten szemlélem meg művemet. Elvigyorodom, majd hozok zsepit, és letörölgetem magamat, majd gondolok egyet, és őt is. Legyen gyereknap neki. Ezután amilyen gyorsan csak tudja, magára rántja a naciját, amit persze én is megteszek az enyéimmel. Bár közben az én arcomon egy levakarhatatlan vigyor terült szét, nem pír. Elé megyek, és arcát kezembe fogva kényszerítem, hogy rám nézzen.

- Jó a kézügyességed, legközelebb a nyelvedet tesztelem le… - villantok rá egy perverz vigyort, majd elengedem, hogy feldolgozza, amit az imént átélt, és amit mondtam neki.

- Nem lesz legközelebb… - pusmogta orra alatt és durcizva az ágyára hasalt.

- Szerinted, ha összeköltöznek, akkor mi lesz? – dőltem mellé féloldalasan és kezemre támasztva fejemet néztem.

- Semmi – sandított rám, majd elkapta rólam a tekintetét.

- Amúgy Torával mióta melegíted együtt az ágyat? – kérdeztem.

- Mit érdekel téged ez?

- Kíváncsi vagyok – vontam vállat.

- Hát nincs túl sok közöd hozzá… - válaszolja flegmán.

- Akár letesztelhetem a nyelvedet most is… - ültem fel, mire ő is ezt tette, majd védekezően maga elé emelte a kezeit. – Nyugi, nem úgy készültem, hogy kétszer is lekezelsz… - röhögtem fel, de ő nem tartotta viccesnek, mert komoran nézett rám. – Akkor úgy kérdezem, hogy mióta vagy Torával?

- Pont annyi ideje, ami téged ne érdekeljen… - nyújtotta ki rám a nyelvét.

- Remélem, minél előbb összeköltözünk, és mostohatesók leszünk… - vigyorodtam el, mire majdnem eltátotta a száját.

- És az neked miért jó?

- Mert akkor a nap túlnyomó idejében zaklathatlak kicsi Taka-chanom… - gügyögtem neki, de ő csak felsóhajtott.

- Nem vagyok a tiéd – dünnyögte.

- Majd leszel… - simítottam meg arcát, majd ekkor kopogtak, én meg gyorsan messzebb ültem tőle.

- Akira – dugta be fejét apuci. – Indulunk.

- Oké – pattantam le az ágyról, majd mikor apa kiment, dobtam egy puszit Taka-chan felé, és elhagytam a szobáját.

Még elbúcsúztam az anyukajelölttől, majd mentünk is haza. Elégedett vigyorral szálltam be a kocsiba, amire apa csak kíváncsian nézett rám, de én csak leintettem azzal, hogy egy jót beszélgettünk Takashival. Nem is tudod, mennyire jót…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.