1. rész

Reita POV



Na jó, azt még talán kibírnám, ha nem hat órakor keltem volna. De hogy valóban akkor kellett kelnem, csak mert kedvenc énekesünk már megint kurva korán behívatott, miszerint ő próbálni akar, na ez már több a soknál. Oké, nyugi Reita. Csak valahogy, nem is tudom, egyszerűen bal lábbal keltem fel és kész. Imádok korán kelni, ez már szabályosan látszik rajtam. Még jó, hogy ülök. Bár a mai próba még el sem kezdődött, hála Uruhának, aki még ide sem tolta a seggét. Oké, nem beszélek így. De basszus! Mindegy. Talán tudok aludni is kicsit a kanapén, de ha azt nem, akkor pihenni minimum. És jéé, csak most veszem észre, hogy Ruki sincs még itt. Nincs itt?! Ha beér, én megverem. Na jó, nem, de lebaszást azt kap tőlem. Kai enyhén dobol, már ha azt dobolásnak hívhatom. Jézusom, mit művel ez? És ő a dobos? Hogyne. Oké, lássuk csak…

Körbe nézek: Aoi… én nem tudom mit csinál, de nem mozdul. Meghalt? Neem, biztos nem, csak nem mozog. Mellesleg itt fekszik egy köpésre tőlem, és ha most jobban közel hajolok, akkor… igen, hallom a szuszogást. Na, ez alszik. Jó, nyugi. Ne bomolj Reita, ne bomolj! És igen, ennyien vagyunk. Remélem, hamar beér Ruki és Uruha, mert ha nem, esetleg elalszok, vagy netalántán hazamegyek. Oké, ennyit róluk, ennyit a korai próbáról Ruki. És már nyolc óra. Én voltam az utolsó a mostani létszám között, aki beért, akkor vajon ők mikor jöttek be? Mert én hétre be is értem, sikeresen. Jó, már érzem, ahogy lecsukódnak szemeim itt a kanapén, majd szerintem tutira elalszok. Kai, tartsd a frontot helyettünk, köszi. Csak ne dobolj hangosan.



~R&R~



Ki a franc kiabál? Egyre csak azt hallom, hogy „Reita”, és egyre hangosabban. Hm, jó, akkor ki kéne nyitnom a szemem. De rohadtul nincs kedvem, bár ha még egy darabig is el kell viselnem ezt az ordítást, ami különben olyan ismerős hangon megy, akkor komolyan megverem az illetőt. Oké, szép lassan kinyitom szemem, majd azon kapom magam, hogy már fekszek, és Ruki őrülten vörös és dühös arcát bámulom. Na miaz, beértél? Jó, nem húzom az agyát, ezért felülök lassan. Csak ne ordibálna ilyen hangosan…
- Végre! Azt hittem, fel sem kelsz ma. – Ruki dühös. De inkább nekem lenne okom rá. Idehívat, erre ő késik, bassza meg.
- Na, látod, sikerült. De neked is? – kérdeztem gúnyosan. Nem, nem utálom, de azért ideges vagyok rá.
- Mit nekem is? – Erre visszakérdez. Nagyon jó. És most én leszek a hibás, azért is, mert ő később ért be, mint hát óra. Pedig annyira mondta, hogy jöjjünk be időre. Én be is értem, de ő… Na jó, mindegy.
- Baszd meg, idehívatsz hétre, erre beesel valamikor 8 óra után. Na, szép, és ezért már megint én leszek a hibás – mondom morogva, miközben összefonom kezeim, felkelek, a falhoz sétálok, és neki dőlök. Ruki elkezd méregetni, majd egyre közelebb jön, előttem megáll. Elfordítom fejem, mikor épp mondana valamit, de szerencsére az ajtónyitódás megzavarja ebben. Legalább, ezután a szar reggel után nem ordítja le a fejem.



Olyan eddig csak egyszer volt, amikor… Nos három órát késtem próbáról. De hát jól van, nem otthon aludtam, és onnan messze van ez a hely. Reggel meg mindig kurva nagy dugó van. De nem érti meg soha. Persze, ha Kai késik húsz percet, még csak meg sem szidja. Bár lehet, hogy azért, mert ő általában mindig beér időben. Érted, Ruki? Ő MINDIG. Nem úgy, mint ma te. De legalább újabb fejmosást nem kaptam tőle.



Az ajtón egyébként Uruha lépett be. Na, ideje volt neked is befutnod. Rosszalló pillantást teszek Rukira, aki odébb megy. Ez a nap is jó lesz, érzem. Bezzeg Rurunak nem is üvölti le a haját a fejéről. Mondjuk, akkor jól nézne ki, ha lehullana. Uruha, kopaszon. Igen, elképzelem, de még a hideg is kiráz a képtől. Inkább nem fantáziálok erről. Na baszd meg, Rurut elintézi egy egyszerű még-egyszer-késel-kinyírlak nézéssel, aki ezután leül a nemrég említett, alvásra is tökéletes kanapéra, ami előttem van. Jó, tehát akkor csak engem szeret lehordani. Örülök neki.
- Nos, ha mindenki itt van, akkor talán másfél óra késéssel el is kezdhetjük a próbát – csapja össze a tenyerét kedvenc énekesem. Aoi és Uruha magához veszi gitárját, Kai elhelyezkedik a dobok mögött, csak én nem mozdulok. Na jó, mielőtt Ruki szentbeszédet mondana, vagy esetleg kérvényt nyújtana be, megmozdulok. De előtte azért…
- Reita, lennél szíves megmozdítani a seggedet, és idejönni? – Oké-oké, megyek már.
- Hogyne – mormogtam a kendőm alatt. Ha meg is hallotta, nem érdekel most.
Elkezdtük a próbát. Csak pár számot játszottunk, amikben Ruru néha félrepengetett. Csak nem hosszú volt az éjszakája? Meglehet, de nem érdekel.

Valahogy Rukinak olyan fura hangja lett a próba végére. Túl sokat énekelt, ennyire egyszerű a megfejtés. Na látod, ezért nem jó reggel próbát tartani. Inkább egész délután benn vagyok, minthogy hajnalban bejöjjek ide. Jó-jó, a végén még azért én is elfáradtam, bár én nem az énekléstől, hanem az ujjaim sajogtak. Hiába, túl sok volt nekem ez a délig tartó szarozás. Vagyis nem az, de jól van. Mindegy. Korán van nekem, basszus.



A végén még kaja is érkezett hozzánk. Na és ki rendelte? Fincsi pizza volt, a kedvencem. Jó, akkor biztos nem Ruki. Ma túlságosan gonoszan néz rám ahhoz, hogy rendeljen kaját nekünk, és még hogy az a kaja a kedvencem is legyen. Na ez teljességgel lehetetlen. Ismét a falhoz dőltem, közben a többiek leültek, és mindenki evett is egy szeletet. Kai hátrafordult hozzám – örülök, hogy van valaki, aki azért gondol rám.
- Te nem eszel? – kérdezte aranyos mosollyal. Olyan Kaios mosollyal. Magamban mindig aranyosnak tituláltam, de persze előtte én ki nem mondom. A nagy Reita? Soha.

Megráztam fejem, de azért leültem velük szemben. Nagy kanapé volt, az tuti. Négyen simán elfértek rajta. Hát nem is csodálom, azzal a fejenként négy centis seggel. Bár nekem sincs hatalmas, azért már nem férnék oda. Inkább a vele szemben lévő két fotel egyikében foglaltam helyet. Gyorsan elpusztították a kaját, és mindenki hátradőlt. Na, majdnem mindenki. Csak Uruha és Kai dőlt el, a többiek rendesen ültek, mint én.
- Na jó, asszem én hazamegyek – álltam fel a kényelmes ülőhelyemről, mire Ruki egy sunyi pillantást eresztett felém. Szóval… ezzel azt akarja mondani, hogy nehogy menjek? Értem én…

Visszahuppantam, ahol ezelőtt ültem, majd láttam Ruki elégedetten vigyorgó fejét. Mondani nem tudta volna? Na, már úgyis mindegy. Megtámaszkodom egyik kezemmel egyik lábamon és bámulok előre. Most nagyon nincs kedven itt lenni, mert kibaszott álmos is vagyok. De ha délután is próbát akar, akkor falnak megyek!

Leszarom a próbát, nekem szükségem van az alvásra, és nem is aludtam eleget.

Inkább csak nézem a többieket. Hamarosan azt veszem észre, hogy Ruki engem néz. Ne nézzél baszod! Mikor rápillantok, elnéz másfele. Általában ilyenkor tuti valami baja van velem, csak én nem tudom. Hátradőlök a kényelmes puha székemben, ami nem az, de most az. Azt hiszem, lecsuktam a szemem, és megint elalszom. Na, csak öt percre, ígérem.



Ruki POV



Reggel már fél hétkor felkelek, ugyanis tegnap hétre hívtam mindenkit. Hozzám közel van a PSC, és gyorsan el tudok készülni, így nem kell olyan korán kelnem. Gyorsan megyek a fürdőbe, egy gyors zuhany, aztán felöltözök. Iszok gyorsan egy kávét is, miközben megszólal a mobilom. Ki lehet az? Ránézek a kijelzőre, amin Uruha neve villog. Na, mit akar? Felveszem, mire kicsit idegesen szól bele.
- Moshi-moshi. Bedöglött az autóm, nem tudsz értem jönni? – Hogy mi? És csak most szól? Tök messze lakik innen! Tuti nem érünk akkor be hétre. – Hahó, Ruki!
- Jól van, megyek már – mondom, és lecsapom a telefont. Nem igaz, hogy nem tudott szólni előbb. Most mindenki sík ideg lesz.

Meg se iszom a kávémat, csak megfogom a kocsi kulcsot, és megyek az autómhoz. Nem tudott volna szólni Aoinak? Vagy Kainak? Ők közelebb laknak. Persze, oda is nekem kell menni.

Beülök az autómba, és megyek is. Mikor sietek, semmi sem sikerül rendesen, így naná, hogy dugóba keveredek. Még ez is idegesít. Mire kikerülök a dugóból, negyed nyolc van. Oké, leszedik a fejemet a fiúk. Talán Kai meg Aoi nem, de Reita… Na mindegy. Odaérek Uruhához, majd becsöngetek és tíz percet várnom kell, mire kinyitja az ajtót, pizsamában! Mi az, hogy még nem öltözött fel? Mérgesen nézek rá, és bemegyek a házba.
- Arra nem voltál képes eddig, hogy felöltözz? – nézek rá szúrósan, mire bebattyog a konyhába. Utána megyek.

- A negyedik kávémat iszom a rohadt korai próbád miatt! – És még ő van felháborodva? Na ne!
- Én még azt sem ihattam meg! És még dugó is volt. Reita leszedi a fejemet! Öltözz fel, most! – utasítom, de ő ül tovább. – Uruha, ne szórakozz! – Erre feláll, és elmegy az emeletre. Nagyon remélem, hogy a szobájába, mert ha nem, én nem tudom, mit csinálok vele.

Itt állok már fél órája körülbelül, mikor lesétál.

- Szedd a lábad! – szólok rá, majd indulok is ki, ahol beülök az autóba, és eközben lassan ő is ideér.

Most direkt csinálja? Beül mellém, és már indulok is. Jó gyorsan, mert már egy órát késtünk. Odaérünk a PSC-hez, viszonylag hamar, mire őkelme megáll a büfé előtt. – Na, mi van? – kérdezem tőle, mire rám néz.
- Csak egy kávét még hadd igyak! – Boci szemekkel néz rám. Jól van, ennek nem tudok ellenállni.
- Öt perced van. – Fújtatva megyek be a próbatermünkbe.



Közben rendelek egy pizzát, ha már ilyen csúnyán elkéstem. Reitának ez a kedvenc pizzája, ha jól tudom. Hallom, hogy Kai dobol, legalább ő formában van. Kinyitom az ajtót, meglátom Aoit, meg Reitát aludni. Ne aludjanak, na! Hangosan tapsolok kettőt, mire Aoi riadtan kel fel. Okos Aoi, de Reita tovább alszik. Közelebb megyek hozzá, és végignézek rajta. Szépen kifeküdt a kanapén. Leguggolok elé, és elég finoman szólítom meg, meg kicsit megböködöm vállát, de semmi reakció. Ezt eljátszom még tízszer, mikor is megunom, és hangosabban mondom nevét, de még csak meg se mozdul.
- Ruki, szerintem hagyd egy kicsit – szól halkan Aoi. Na persze, még mit nem.
- Nem hagyom. Így is sokat késtem. – Már lassan kiabálok, és tök ideges vagyok, még Uruha sem ért vissza. Mikor már nagyon vörös lehet az idegtől a fejem, a fülébe ordítok, mire felkel, de tök nyugodtan pislog rám.

- Végre, azt hittem fel sem kelsz ma – sziszegem neki, és még mindig csak néz.
- Na, látod, sikerült. De neked is? – Mi az, hogy nekem is? Már rég fenn voltam, csak Uruha seggét is be kellett hoznom. És mi ez a nézés? Úgy néz rám, mint a legnagyobb ellenségére. Mondtam én, hogy dühös lesz.

- Mit nekem is? – nézek rá, már kevésbé dühösen, inkább értetlenül.
- Baszd meg, idehívatsz hétre, erre beesel valamikor nyolc óra után. Na, szép, és ezért már megint én leszek a hibás. – Mi az, hogy basszam meg? És nem én tehetek az egészről, azt hiszem fel kéne világosítani. És mi az, hogy megint ő lesz a hibás? Hülye ez? Erre felkel, és majdnem fellök, igazán köszönöm.

Elmegy a falhoz, és nekidől. Jajj, Rei ne legyél már megsértődve! Odamegyek elé, mire elfordítja a fejét. Oké, ennyire megharagudott? Hisz aludhatott, nem is keveset. Épp mondanék valamit, mikor Uruha betolja a hátsóját az ajtón. Csodák is léteznek? Vagy csak belefulladt a kávéjába? Csúnyán néz rám Reita, mire odébb vonszolom magam, és Uruhára csak gonoszan nézek egyet, ezzel jelezve, hogy a mai büfét felejtse el.
- Nos, ha mindenki itt van, akkor talán másfél óra késéssel el is kezdhetjük a próbát. – Már kicsit jobbkedvűen mondom a többieknek, mire mindenki megmozdul, csak Reita nem. Úgy áll, mint aki odafagyott a falhoz.
- Reita, lennél szíves megmozdítani a seggedet és idejönni? – Külön kérvényt kell neki benyújtani, de jó…
- Hogyne. – Hogy tud morogni… De végre, beáll a helyére. Ennek nagyon is örülök, majd elkezdjük végre a próbát.

Uruha párszor téveszt… Remek. Basszus, nagyon fáj a torkom! Talán a sok kiabálástól. Kell is nekem az idegesség…



Dél körül van, mire végzünk, és a pizza is megérkezik. Hát ez a mai nap második csodája. Leülünk a kanapéra, csak Reita hiányzik. Na, mi az, hogy itt a kedvenc kajája, és nem is eszik belőle? Szép, mondhatom…
- Te nem eszel? – fordul hátra Kai.

Úgy tűnik, rajtam kívül is gondol rá valaki, de én hozzá sem merek szólni. És amúgy is úgy érzem, hogy teljesen elment a hangom, így ma inkább meg sem mukkanok, míg itt vagyok. De Reita még mindig nem eszik! Most megsértődtem…

Leül velünk szembe, és csak nézi, ahogy a többiek zabálják a kajánkat. Én inkább hozzá sem nyúlok, reménykedek, hogy marad legalább egy szelet Reinek, de hiába, mert ezek mindent elpusztítottak.


- Na jó, asszem én hazamegyek – szólal meg Reita egy kis idő után, mire csúnyán nézek, habár nem tudom mit akarok még itt. Ennek ellenére, azért visszaül a helyére, amit vigyorogva nézek végig. De komolyan, mit akarok még ma? Hisz hangom nincs, szóval haza mehetett volna. Most ezért is leszedi majd a fejemet. Magamnak keresem a bajt, nagyon okos vagyok.

A többiek még hülyülnek egy kicsit, én meg csak bámulok magam elé; néha Reitára nézek, ahogy látom ő is csak bámul. Egyszer csak rám néz, mire elkapom tekintetem, és másfelé nézek. Ha tovább néztem volna, még azért is lesikítaná a fejemet. Nem kell az nekem, főleg azért nem, mert tuti, hogy nem tudok visszaszólni.



Látom, hogy becsukja a szemeit, és alig telik el pár perc, már hallom is, ahogy szuszog. A többiek figyelmesek, ezért csendesen szórakoznak tovább. Hirtelen felpattanok a helyemről, és kimegyek a mosdóba. Ott beállok a tükör elé, nagyra tátom a szám, és látom, hogy kicsit piros a torkom. Jaj, de jó. Próbálok mondani valamit, de csak egy rekedtes nyöszörgés jön ki a torkomon. Hát ennek nagyon örülök, de komolyan. Akkor ma nem szólalok meg többet, de azért visszamegyek a többiekhez.

- Ruki, nem lehetne már haza menni? – néz rám Uruha, meg Aoi. Én csak bólintok, hogy menjenek csak. Összepakolnak, és már itt sincsenek Kaijal együtt. Reita még mindig alszik.



Gyorsan én is összepakolom a cuccomat, majd mikor végzek, odamegyek hozzá, és óvatosan megbökdösöm a vállát, mire morog egy kicsit, és kinyitja szemeit. Bambán nézek rá, talán ezért is röhög egy kicsit. Nem szeretem, ha rajtam röhögnek, de még mindig jobb, mintha üvöltözne. Körbe néz a teremben; gondolom észrevette, hogy senki nincs már itt.
- Na, ezért kellett maradnom? – Már megint gonoszan kérdezi.
- Most már haza mehetsz. – És megint a rekedt, nyöszörgő, kicsit nyávogó halk hangon válaszoltam. Holnap már beszélni sem tudok majd, vagy mi? Érdekesen néz rám, én meg nem várom meg a reakcióját, csak elindulok a cuccomért, felkapom a vállamra, és húzok le a parkolóba. Ott elszívok egy cigit még, bedobom a táskámat a kocsiba, és látom, hogy Reita is itt van.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.