Reita POV



De jó… És ezt most komolyan mondom! Nem szoktam ennyire megijedni, de tény, hogy majdnem beizéltem, mert egy kicsit összerezzentem. Bár megszokhattam volna már tőlük.

Na igen, egy évet öregedtem, köszi, hogy emlékeztetsz rá Chibi. De most azért vagyunk itt, nem? Akkor meg pofa be, és jól fogok szórakozni. Biztos hülyén néztem, mikor odanéztem, de hát istenem... Mellesleg már az emeleten vagyunk, hiszen ide fel kellett mászni, hogy megnézhessem a tortát, amit már begyújtott Ruki. Remélem nem piromániás, mert akkor leégne a háza. Na de erre még nem volt példa, amint látjuk. Még…



A torta fölé hajolok, és elfújom egyetlen fuvallattal. Nem kívántam semmit… Minek is? Úgysem hiszek benne, hogy teljesül, akkor meg felesleges. Közben hallom, hogy megy a zene, és milyen meglepő, hogy GazettE szól. Jól van, Ruki, bíztam benned. Mindig, ha nála van a buli, akkor magunkat hallgatjuk. Bevallom én is szeretem hallgatni magunkat. Ki nem? – kérdem magamban.



Khm, de akkor nekilátok a bontásnak. Nem, nem bontom le Ruki fél házát, csak az ajándékaimat ki. Istenem mekkora ez már Uruhától. Remélem, nem egy pónit kapok! Bár mindig is szerettem volna, de… na de nem! – rázom meg a fejem. Kinyitom az első dobozt, és van még egy doboz benne. Hát ez szép, nagyon… Mármint, hogy megdolgoztat. Köszi, Ruru!



A 12. doboz kibontása után idegesen, de mégis, kíváncsian nézek bele. Szaké van benne. Na ne szopass, és ezt ekkorába tetted bele?! – akadok ki látványosan. Kinyírlak, remélem, tudod – mosolygok rá édesen. Közben azért Uruha majdnem megszakadt a röhögéstől, Ruki úgyszintén, és most már a másik kettő is. Jól van, jöttök ti még az én utcámba!

A következő ajándék Rukié lesz… amit kibontok, természetesen. Kinyitom, belenézek, és ránézek. Értelmes arccal gondolom, mert visszakérdez.
- Mi van? - Hát az eszem megáll! Talán, igen, Reita-sama? De neeem…
- Lesz mit nézni – mondom.

De legalább eltalálta, és nem olyat vett, ami megvan. Nem úgy, mint egyesek… Itt gondolok Rurura, aki egymás után képes volt megvenni nekem ugyanazt a filmet, és még csak nem is emlékezett rá, hogy előzőleg is tőle kaptam. Na, nem baj, az a film már úgyis megvan, vagy háromszor. De végre, nem kaptam meg negyedszerre is.

Kai és Aoi ajándékát is kibontottam, de tőlük legalább használhatót kaptam. Rurutól és Rukitól is azt, persze… Csak ezek tényleg nem fogynak majd el.

Miután töltöttünk piát, és ittam is, rendesen kellett már vécére mennem. Beszaladtam gyorsan, majd ott elvégeztem dolgom. Miután leráztam, mentem a fürdőbe, hogy azért kezet mossak.



Benyitok, és ekkor veszem észre, hogy Ruki van bent. De nem akárhogy! Felül meztelen, de már maga elé tartja a pólóját. Mi történt a másikkal? Na, nem mintha érdekelne… csak… azért megnézem őt…

A testem egy fajta furcsa bizsergésbe kezd… Mi ez? – rémülök meg picit. Ő meg mit szégyenlősködik előttem? Igazán nem kéne… - gondolkozom el. Basszus, érzem, hogy elpirultam. Csak attól, hogy így láttam? Ekkor… pillantásom ajkaira téved, mire nyelek egy hatalmasat. Mi a fasz van velem?



Bezárom az ajtót magam mögött, de közben még mindig ajkait nézem, és elindulok felé. Amint közel érek hozzá, szerintem hozzáér a hátsója a mosdókagylóhoz. Na, most vagy azt fogom tenni, vagy amazt. De csak az elsőt asszem. A másik karikás volt, már a lejátszódó kép is a fejemben. Hű, mikre gondolsz Reita! De… muszáj megbizonyosodnom róla, hogy…



Mikor odaértem szorosan elé, hozzányomtam magam, így ágyékaink egymásnak feszültek, ő pedig erre jobban elpirult. Kezeivel mellkasomat akarta eltolni, de megfogtam azokat, összekulcsoltam enyémekkel, és magunk mellé tettem őket. Ajkairól pillantásom szemeire vetődött, ahol egy kisebb fajta, kérdő tekintetet láttam. De ugyanakkor valami olyan is volt benne, ami megőrjített. Nagyon pályázom a szádra, Ruki… - hajolok közel az arcához, mire nagyokat pislogott rám. Ajkaimat lágyan övéihez érintem, lassan, finoman, és ekkor engedett eddigi görcsösségéből. Lehunytam szemem, és egyre csak azon járt az agyam, hogy most mit is csinálunk egyáltalán Chibivel. Kóstolgatni kezdtem ajkait, megnyaltam alsó, majd utána felső ajkát is, ő meg kinyitotta száját és beengedett. Akkor ő is akarta, nem csak én – nyugtázom magamban. Csak ízlelgettük egymást kezdetben, majd nyelveink őrülten egymásba gabalyodtak és egymást kényeztették. Nem tudom mi ez, de nagyon jól esik.



Ekkor Chibi kiszabadította magát kezeim közül, és átkarolta nyakamat. Erre én ösztönösen derekára helyeztem az enyémeket.

Nem tudom mióta, de már egy jó ideje faljuk egymást. Be kell, hogy valljam, jó érzés ez a csók vele. Nagyon is az. És ez nem fanservice! Bár… ha valaki megkérdezné, talán annak titulálnám be. Csak rajongók nélkül. És az már azért mégsem az.

Kezeimet szabályszerűen lejjebb csúsztattam a derekáról, majd fenekéhez értem velük. Simogattam, néha bele-bele markoltam, mire belenyögött a számba. Ha jobban beindulok, én nem tudom, mit teszek vele, de hogy nem fogok tudni leállni, az biztos lesz. Lassan elvette nyakam körül kezeit, és arcomat fogta meg velük. Istenem, olyan puhák a kezei! Sosem fogta meg még így az arcom… ilyen gyengéden. Az én kezeim nekem is máshova vándoroltak ám… Ezúttal a hátára! Közben elszakadtunk egymástól, és ő pihegve nézett fel rám. Most veszem csak észre, hogy a pólót maga elől elejtette, és félmeztelenül áll itt előttem. Hirtelen gondolatból a hátát kezdtem cirógatni, amibe kellemesen beleborzongott, aztán hozzám bújt. Na, most erre mit csináljak? – gondolkozok, majd… beugrik. Átölelem gyengéden, mire érzem, hogy ölelésembe simul. Biztos fázik kicsit…



Ekkor gondolkodtam csak el, hogy basszus, mit is csináltunk pillanatokkal ezelőtt. Áhh, csak vagy 5 percig felkutattuk egymás száját belülről, hogy nem bibis-e. Na igen, ez a valószínű.

Hamar elengedtem ezután, de ő csak pillogott rám. Öhm, most meg kéne szólalnunk? De mit nyögjek ki? Ő akart volna szólni, de inkább rátapasztottam ujjaimat szájára. Aztán mikor elvettem onnan, látva, hogy nem akar mondani semmit, hirtelen nyomtam szájára még egy puszit.
- Öltözz fel, nehogy megfázz… - hadarom el.

Nagyon ügyes vagyok! Pedig nem is ezt akartam mondani… De… én nem tudok most erről az egészről beszélni. Csókolóztunk, na és? Jól esett, na és? Tetszik nekem, na és? Várjunk már… Tetszik? Azért csókoltam volna meg, mert érzek valamit iránta? De eddig abban a hitben éltem… illetve még a banda megalakulása előtti időkben, hogy tök hetero vagyok. Erre basszus, nem, mert beleszeretek egyik bandatársamba. De… de nem is szerettem belé! Basszus, gondok vannak nálam! Még a the GazettE megalakulása után, erősen tudatosult bennem, hogy igenis vonzódom a saját nememhez is… Ruki pedig tesz is egy lapáttal rá, mikor illegeti magát színpadon, ott előttem.

Már mióta vágyhattam rá? Mármint nem rá, csak arra, hogy érezhessem száját a számon, megtapinthassam a formás fenekét... – merengek el. Mellesleg az egyik legjobb része az feneke!

Miközben, ezen gondolkoztam magamban, visszamentem a többiekhez. Vagy inkább visszamenekültem. Odafelé megfogtam számat, és még éreztem rajta a meleget. Na ja, a meleget. Ruki száját, meg nyelvét, meg satöbbi.



Mikor odaérek a nappaliba, Aoi, Kai és Ruru már nagyban buliznak. Baszki, nélkülem? Szemét banda! – durcizok magamban. És Rukim nélkül? És miért Rukim? Baszod, már magaménak titulálom, vagy mi? Na jó, egyszer lechibiztem, de na. Most meg Rukim… Csak nehogy benyögjem nekik is, hogy Rukim… Jesszus mekkora égés lenne! Uruha szívatna egy életen keresztül, sőt Aoi is. Kai meg tutira mosolyogna, hogy örül, hogy összejöttünk, satöbbi. Király. Ebből nem kérek. Bár… az összejövős rész nem hülye ötlet. Magamba nézve, vagyis elmélyedve gondolataimban, egyre biztosabban rájövök, hogy nem azért néztem Ruki hátsó felét koncertek közben, mert előttem volt… Hanem, mert egy ideje tetszett már nekem, csak nem volt erős az érzés. Én meg ugye minek merüljek el gondolataimban, mikor nem vagyok az a fajta.



Gyorsan helyet is foglalok az egyik kényelmes fotelban, és nézem a többieket. Erre Uruha rám néz vigyorogva; látszik, hogy van benne már pia.
- Ruki? – kérdi, mire megrántom a vállam.

Mit tőlem kérdezi? Nem vagyok a testőre… pedig tudom, hogy hol van, és miért nem jön.

Gondolom ő is gondolkozik ezeken. Vagyis remélem. De most nem kéne beszélnünk? Csak úgy ott hagytam. Most bunkó voltam? Ha ő is érezte, amit én, akkor remélem, még ma megbeszéljük azt, ami a fürdőben történt köztünk.

Ekkor az emlegetett szamár, belép az ajtón, már kevésbé piros arccal, de látom, hogy pirulva van még mindig. Rám néz, és mivel én eddig is őt néztem, tehát én meg őt nézem. De ekkor elfordítja a fejét. Most megharagudott? Vagy nem tetszett a csók? Pedig élvezte, azért is karolta át a nyakam. Ha nem esett volna jól, már nem lennék itt, és a bulinak is vége lenne. Az tutifix. Csak ledobja magát egyik székbe, de nem néz felém.

Elnyúlok egy italért, majd hátralököm. Ó, igen, ez kell nekem. Látom, hogy Uruha is iszik, de remélem, nem akar seggrészeg lenni, mint múlt pénteken.



Észre sem vesszük, és már esteledik. Amúgy semmi különös nem történt, csak Ruru már ülni sem tudott, annyira beállt. Kai felajánlotta, hogy hazaviszi, Aoi meg hazafuvarozta magát. Már csak ketten maradtunk Chibivel. Na meg a kínos csend. Most nekem kéne megszólalnom…
- Chibi… az a csók… - kezdtem volna bele, de ekkor csak úgy hirtelen feltűnt előttem, és mielőtt mondhattam volna többet, rámart ajkaimra. Olyan hévvel csókol, hogy elképzelhető lesz, hogy másnapra meglátszik a számon.

Na de ez legyen a legkisebb gond! Visszacsókoltam neki, és már azon kaptuk magunkat, hogy mindenünk egymáshoz ér. Minden egyes testrészünk. Kezeivel ismét mellkasomnál babrált, néha szorongatta a felsőm, néha simogatott, néha csak pihentek rajtam kezei. Enyéim pedig felfedezőútra indultak, hátától egészen a formás kis fenekéig, amibe jó erősen belemarkoltam. Megint belenyögött a csókba, de mikor akartam volna elszakadni tőle, kezével közel húzott magához felsőmnél fogva, és ismét egymás szájában voltunk. Ahogy csinálta, ahogy kényeztetett nyelvével belül, és ahogy én az övét, az valami fantasztikus volt. Nem akartunk elszakadni egymástól, nagyon nem. De mikor végül is elhúzódott tőlem, lenézett, majd mellkasomat birizgálta.
- Rei… Sajnálom… Hirtelen jött… Én…
- Miért sajnálod? – kérdezek vissza. Akkor csak hirtelen felindulás volt? Pedig kezdtem azt hinni, hogy…
- Te is… élvezted? – kérdi még mindig lehajtott fejjel. Na, erre a kérdésre nem számítottam. Is? Ő is? Felemeltem fejét, hogy rám nézhessen. El volt pirulva.
- De még mennyire hogy élveztem, Pöttömke… - mondom vigyorogva, mire fejbe csap, de csak finoman. – Au, ezt meg miért kaptam? – kérdezem egyik kezemmel buksimat fogva.
- A Pöttömkéért… - mondja nagy komolyan, majd szélesen elvigyorodott. Na szépen vagyunk.
- Akkor mondjam, úgy hogy, Chibi? – vigyorgok rá megint, mire már emelte is volna a kezét megint, de megfogtam, és összekulcsoltam, ahogy a fürdőben.
- Ne szívass már Rei-chan! – durcizza, a chant jól kiemelve. A galád! Ezért kap még…
- Na, kóstolgatunk, kóstolgatunk? – kérdeztem egy félreérthetetlen kérdéssel.
- Én aztán nem… - morogta, majd elfordult és karba tette kezét. Erre átöleltem hátulról, amin meglepődött. Fülébe suttogtam két apró szót, amire igencsak elpirosodott az arca.

Ruki POV


Épp játszanám, hogy meg vagyok sértődve, mikor is átölel. Kicsit talán megijedtem, és meg is lepődtem. Közel hajol fülemhez, és bele súg két szót.
- Tetszel, Chibim. – Na, de mi az, hogy Chibim? Az övé lennék? Hűha… Oké, érzem, hogy fülig elvörösödtem. De mit mondjak most erre? Inkább valami témaváltás…
- Menjünk aludni – mondom, és már mennék is, de nem enged el. Naaaa, Rei-chan…
- Nézzünk meg egy filmet. – Hátranézek rá, ő pedig boci szemekkel néz rám. Eddig nem tudtam, hogy ilyet is tud.
- Milyen filmet? – Talán megnézem vele.
- Egyet abból, amit tőled kaptam. – Ne… most kitalálta, hogy horrort kell néznie. De én nem szeretem a horror filmeket. Sőt… De sajnos még mindig a boci szemeit mereszti rám. Na jó, legyen.

Veszek egy nagy levegőt, kibújok karjai közül, és a DVD lejátszóhoz megyek. Kettőt pislogok, és már mellettem van. Képembe nyomja az egyik filmet, én meg megnézem melyik az. Pont a legdurvábbat kellett ennek kiválasztania? – akadok ki. Csúnyán nézek rá, de azért berakom a lejátszóba, miután egy szép vigyort is megeresztett. Elindítom a filmet, bekapcsolom a tévét is, mert anélkül nehezen néznénk…

Leülök a kanapéra, mellém meg Reita.

Az első öt perc nagyon unalmas, aztán kezdődik már az ijesztő rész… Ez már nem tetszik. Oké, egy darabig csak nézem a dolgokat, és nem mutatom ki, hogy megijedek, na de egyszer csak úgy megijedek, hogy majdnem Reita nyakába ugrok. Ő meg nevet rajtam… Mellkasom előtt összefonom a kezeim, lábaimat meg felhúzom magam elé, és úgy nézem tovább. Egy párszor még megijedek, mire már nem nevet ki, inkább átölel. Aztán jön egy csúnya darabolás, én meg már nem bírom nézni, meg álmos is vagyok, így gondolok egyet, és belemászok az ölébe, úgy, hogy szembe legyek vele, és a tévé a hátam mögött legyen. Próbálok úgy helyezkedni, hogy lásson tőlem: fejemet nyakába döntöm, egy apró puszit adok a puha bőrre, majd így maradok. Átölel, én meg hamar elalszok.


R&R



Reggel az ágyamban kelek fel, telefonom csörgésére. Nem tudom, hogy kerültem az ágyamba, de erős a gyanúm, hogy Reita hozott ide. Az a szerencséje, hogy van rajtam ruha, viszont ő sehol sincs. A csörgés abba marad. Nem is érdekel… De hol van Reita?

Beleszagolok a másik párnába, és érzem Rei-chan illatát. Akkor itt aludt – mosolyodom el. De már el is ment? Újra csörög a telefonom, de most fel is veszem. Na és ki az? A főnök. Bassza meg, mit akar ez kora reggel? Még csak hét óra van.

Elkezd üvölteni a telefonba... Most mi a baja? Csodálkozik, hogy nem veszem fel egyből? Egy: korán van még, kettő: tegnap buli volt, három: csodálkozok épp, hogy hova tűnhetett Reita.
- Bármit is terveztél mára, mondd le, mert be kell jönnötök fél óra múlva. – Mi van? Ugye csak viccel?
- Ugye ez nem komoly?
- De… és ajánlom, hogy senki ne késsen el! – Ne mááár. Megígértem a többieknek, hogy bulik után nem kell majd bejönni. Basszus, most leharapják a fejemet. – Na hívj be mindenkit, és ne késsetek, köszi! – És letette.


Oké, most megint én leszek a bunkó paraszt. Írok gyorsan mindenkinek egy SMS-t, és elkezdek készülődni. Sietek mindennel, mert csak fél órám van, hogy odaérjek. Mikor készen vagyok mindennel, ránézek az órára, és már csak 7 percem maradt. Basszus! – pattanok be az autómba, és jó gyorsan hajtok a PSC-hez. Még jó, hogy egy rendőr sem állított meg.

Míg a kocsimtól elvánszorgok a bejárathoz, elszívok gyorsan egy cigit, és a csikket eldobom az ajtó előtt. Tök kihalt ma ez a hely, elég kevesen vannak.

Nagy levegővétel után lépek csak be a próbatermünkbe, ahol Kai már halkan üti a dobjait, Uruha a kanapén alszik, és Aoi bámul az egyik fotelból. Csodálkozom, hogy Uruha itt van, és nem én hoztam. Szerintem Aoi hozta őket. Ruru ekkor kinyitja a szemeit, és egyből mérges szemeket mereszt rám. Basszus, mi van?
- Már megint mi volt olyan fontos, hogy nem várhatott egy napot? – Már egyből kiabál. Remek. – Rohadtul fáj a fejem, szólhattál volna tegnap, hogy azt a bulit ne vegyem annyira bulinak – morogja.

Ha tudtam volna… De meg sem várja, hogy szóljak valamit, csak darálja tovább.

- Kurva jó fej vagy, komolyan. Fél órát adsz a készülődésre, meg ilyenek… Kössz…

Ekkor újra kinyílik az ajtó, és belép Reita.
- Jé, már bent vagy? Hát ez csodás… komolyan. Azt hittem megint otthon maradsz alukálni még egy keveset. – Persze… azt mondta, hagyjuk a témát, erre most ezzel cseszeget. Ja, mert már el is felejtette, hogy őfelsége, Uruha miatt késtem el múltkor. – Csak tudnám, hogy miért pont buli utáni nap kell pont neked próbát tartani… Mikor megbeszéltük, hogy egy nap pihenő jár… Mikor is feküdtem le aludni? Fél egykor, vagy kettőkor? És akkor kapok egy fél órácskát, hogy elkészüljek. Gratulálok…

És ő sem hagyja, hogy megszólaljak. De bunkók vagytok.

- Már megint mi a fasz volt olyan sürgős? Legalább szóltál volna előbb, de még erre sem vagy képes… – morogja ő is, nekem meg itt van elegem.

Kimegyek a teremből, le a parkolóba. Rohadtul elegem van mindenkiből. Elszívok egy szál cigit, utána még egyet, és már a harmadikat szívom, mikor valaki leül mellém. Rá nézek, Aoi az. Ránéz a mellettem lévő két csikkre, és kiveszi a számból a félig elszívott nikotin rudat.
- Most mi van? – kérdezem kicsit morcosan.
- Nem tudom te hogy vagy vele, de én úgy gondolom, hogy egy időre eleget fogyasztottál ebből – dobja el a cigimet. – Gyere be, mert a főnök nem szereti ha késünk.
- Bent van már? – nézek rá kérdő tekintettel, mire elmosolyodik.
- Nem, nincs, de nekünk bent kéne lenni…
- Honnan veszed, hogy a főnök hívott? – érdeklődök kicsit felhúzott szemöldökkel.
- Te nem szoktál egy szülinapi buli után se behívni minket. – Juj, de okos vagy Aoi… te legalább tudod.
Felkelek a helyemről, majd Aoi is, és visszamegyünk a termünkbe, ahol már vár a főnök.
- Ruki, megmondtam, hogy ne késsetek! Más dolgom is akad ám, mint titeket várogatni. Direkt az orrodra kötöttem.
- Nem késtünk, csak lent voltam. Máskor meg ne engem csicskáztass, ha valami kell. Hívd be őket te, és akkor nem az én fejemet kell leszedni – válaszolom, és látom Uruha és Reita bamba fejét.

Aztán neki lát dumálni a főnökünk. Mindenki kedvence... – húzom el a számat. Arról van szó, hogy valamikor a jövő héten koncertezünk Tokióban, és készülni kellene rá, meg ilyenek. Komolyan ez volt olyan fontos? A fényképezés is most lesz valamikor a napokban, úgy csináljak programot a zenekarnak… Oké, kit érdekel a körítés? Ekkor végre elmegy…

Én is lemegyek a parkolóba, és ülnék be a kocsimba, de Aoi és Kai nem hagyja.
- Gondolom, még nem raktál rendet otthon – mondja Kai.
- Nem, még nem… - válaszolom. Miért? Vajon miért?
- Akkor elmegyünk, és segítünk! – Hű, köszike! - csillan fel a szemem, ő meg csak elmosolyodik. Jaj, de imádom amikor Kai mosolyog…

Beszállok a kocsimba, Kai meg mellém, és elindulok hazafelé, Aoi meg követ minket. Lassan hazaérünk, bemegyek a lakásomba, mire kutyuskám egyből rám ugrik. Én is szeretlek – simogatom meg a fejét.

Lepakolom a cuccaim, átöltözök, de előtte adok Aoinak és Kainak valamit, amit ihatnak. Mikor készen vagyok, lebattyogok, és összecsapom a kezeim.
- Akkor hajrá! – mondom, mire felugranak a kanapéról, és nekiállnak a pakolásnak.

Fogok egy nagy szemetes zsákot, amibe összegyűjtöm a szemetet, Kai a piás üvegeket rakja össze, Aoi meg a kaját. Körülbelül egy óra, mire végzünk. Így sokkal jobb, már meg lehet mozdulni a lakásban. Megköszönöm nekik, hogy segítettek, majd mennek is.



Leülök a kanapémra, és pihenek kicsit, de aggaszt Reita. Tegnap olyan kedves volt velem, ma meg már kiabált. Nem jelentett neki semmit? Mert nekem sokat jelentett a tegnapi nap. De ugye nem gondolta komolyan, hogy azt hitte, én hívattam be őket? Oké, most kiderítem, úgy sincs jobb dolgom. De előbb lefürdök, mert kicsit leizzadtam a rendrakásban.

Bemegyek a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyozok, és felveszek valami kényelmes ruhát. Hamar kész vagyok, aztán bepattanok a kocsimba, és megyek is. Mikor odaérek, kicsit gondolkozok, hogy mit mondjak neki, meg ilyenek. Elmondom neki, hogy nem miattam kellett bejönniük, bár szerintem erre már rájött.
Felmegyek az emeletre, ahol lakik, az ajtaja előtt megállok, majd csöngetek. Hamar ajtót nyit, de elég furán néz ki, mint egy élő halott. Ennyire keveset aludt? Már csukná is vissza az ajtót, de én nem hagyom, és beengedem magam. Becsukom magam mögött az ajtót, és a nappaliba veszem az irányt. Leülök egy kényelmesnek tűnő fotelbe, mire ő is hasonlóan tesz: leül velem szembe a kanapéra, majd ásít egyet. Megköszörülöm a torkom, és elkezdem mondani a dolgokat, hogy mi hogy, miért és mikor történt. És a végén bocsánatot kérek. Csak bólogat mindig. Mi van, elment a hangja? Mondjuk az nem vicces... Tudom milyen szar, ha az embernek nincs hangja. Nem szívesen lennék néma. Meg amúgy is nagyon szép hangom van, amit jó hallgatni.... Na de mindegy. Térjünk vissza Reitához.
- Én kérek bocsánatot. – Ugyan, Rei-chan, semmi baj… de legközelebb ilyen ne legyen, köszi.
- Akkor nem vagy mérges? – kérdem boci szemekkel, mire elmosolyodik.
- Nem – mondja, mire felvidul arcom. Akkor most pucolok haza.

Felkelek a fotelból, és mennék az ajtó felé, de megfogja a kezemet.

- Nézzünk meg ma is egy filmet – jelenti be vigyorogva.

Mi van? – akadok ki. Nem, nem nézek horrort… meg semmi hasonlót. Tegnap eleget láttam. Sőt, sokat is. Kutya szemeket mereszt rám, aminek nem tudok ellenállni. Oké, legyen. Mély levegő… kifúj.

Széles vigyor terül el az arcán, majd bevezényel egy szobába, ami nem az ő szobája. Itt még nem voltam. Itt vannak a gitárjai, a tévé, a videó, a DVD, és a többi. Aha! Akkor itt nézzük a filmet, értem.



Leülök a tévével szemben a kanapéra, míg ő elindítja a filmet. Mikor bemondják a címet, leesik, hogy ezt is én vettem. Átkozom azt a napot, amikor eszembe jutott, hogy DVD-t vegyek neki. Hülye ötlet volt!

Aztán leül mellém, kényelmesen elhelyezkedik, miközben én a kezembe veszek egy párnát, és szorongatni kezdem. Tudom, hogy ez sem valami esti mese lesz. Az első húsz percet bírom a párnához bújva, mert én tényleg nem szeretem az ilyen filmeket. Darabolnak benne, plusz még a szívroham is kerülget, hogy mikor ugrik ki valami élőhalott például egy szekrényből, vagy mit tudom én. Valami hatalmas vihar volt a film elején… Még a viharokat is utálom, és ha a vihar egy horrorfilmben van, az már maga a káosz! Reita meg megint röhög rajtam, mert minden egyes képváltásnál megrezzenek. De ez egyáltalán nem vicces! Soha többé nem veszek neki semmilyen filmet. Izé, megint azt kéne, mint múltkor.

Fogom magam, beleülök az ölébe, ismét úgy, hogy szembe legyek vele, és a szemébe nézek, kicsit fancsali képpel.
- Én inkább nem nézem – motyogom, mire kapok egy buksi simogatást.

Akkor ez azt jelenti, hogy nem haragszik meg érte. Reméltem is - fúrom bele fejem a nyakába, és lehunyom szemeim. De jó illata van… Sokkal jobb ezt érezni, mint a filmet nézni. Belepuszilok nyakába, ő meg elkezdi simogatni a hátam, néha kicsit lejjebb téved a keze, én meg morgok rá egy kicsit, ami hatásos, mert visszatér a hátamra. Szerencséje… - alszom el lassan, így ahogy vagyok, az ölében.


R&R



Egy hatalmas dörrenés kelt fel. Csak nem leestem az ágyamról? Nem, hisz nem is otthon vagyok, hanem Rei-channál… Akkor az öléből estem le? De nem fáj semmim. Egy villanás, mintha fényképeznének. Na, már tényleg nem értek semmit. Lefényképezte, ahogy leestem? Megint egy hatalmas dörgés, és erre akkorát ugrok, majdnem kiugrok a bőrömből. Basszus, dörög az ég! Utálom a viharokat, mondtam már? Reita még mindig a hátamat simogatja, de a filmet már nem hallom. Hátranézek, ki van kapcsolva a tévé is meg a DVD is. Ezek szerint vége a filmnek. Aztán megint egy nagy villámlás, és utána a dörgés. Sorosan átölelem Reitát, és érzem, hogy mosolyog.
- Nagy baj lenne, ha most nem mennék haza ilyen időben? – kérdezem, de nem nézek rá, még mindig szorosan ölelem.
- Dehogy baj. Maradj csak – mondja. Ez megnyugtató. – De most elmegyek lezuhanyozni, oké? – Mi? Itt hagyna? Persze, és akkor össze is pisilem magam. Na, jó, csak vicceltem. De közel járnék…
- Ne hagyj egyedül!
- Gyere te is! – Na, erre a válaszra nem számítottam. Felemelem a fejemet, és csúnyán nézek rá. – Jó, ráér holnap reggel is... – Köszi! Visszahajtom a fejemet nyakához. – De attól még aludni mehetünk, nem?
- Aha – motyogom, de nem szállok le róla. Hatalmasat dörren az ég, én meg még jobban bújok hozzá, és szorosabban ölelem, de csak óvatosan, nehogy megfulladjon.
- És én vigyelek be a szobába? –kérdezi. Hát én meg nem mozdulok, az biztos. Nem szólok semmit, de ekkor megérzem kezeit fenekemen, majd felemelkedik velem.
- Rei! – mondom kicsit morcosan, nehogy már a hátsóm taperálja, és kihasználja az alkalmat.
- Mi van? Le akarsz esni, vagy netán meggondoltad magad, és jössz magadtól? – Oké, nem szóltam, de ez akkor is gonosz dolog.

Lassacskán beérünk a szobájába, ahol óvatosan letesz az ágyára. Távolodna el, de nem hagyom, még most is ölelem.

- Én is mennék aludni, ha engednéd…
- Ki a kanapéra? – Azt úgyse hagyom, nem hagyhat itt!
- Igen. – Miii? Itt hagynál, te disznó? Még ilyet…
- Ne menj el – nézek rá nagy szemekkel, mire szélesen elvigyorodik.
- Oké… de csak egy percre engedj el. – Mi van? Hova készül?
- De csak olyan helyre mehetsz, ahol látlak – suttogom, mire nagyot sóhajt, majd lekapcsolja a kinti villanyt, aztán a szobába is. Nem látom, hol van. – Rei…
- Hm? – Érzem, hogy közel van hozzám.
- A kontaktlencsémet ki kéne vennem.
- Bocsi, elfelejtettem…

Hamar újra világos lesz a szobában, én meg kimászok az ágyamból, megfogom a kezét, és szorosan mellette megyek a fürdőig.

- Azt is én vegyem ki helyetted? – kérdezi.
- Nee! – tiltakozok hevesen. Már csak az kéne…

Az a szerencsém, hogy Reitánál is van olyan bigyó, szóval az, amibe beletehetem. Hogy mit keres nála, én nem tudom. Beállok a tükör elé, megmosom a kezem, és hátranézek.

- Elfordulnál? – Erre olyan hülyén néz, hogy olyat még nem láttam. – Nem szeretem, ha néznek közben –motyorgom, mire elfordul. Szerencséje...

Gyorsan megvagyok vele, és egy nagy dörrenésre összehúzom magam. Még jó, hogy már kész vagyok! – fogom meg megint Reita kezét, és visszamegyünk a szobába. Csak ilyenkor még annyit sem látok, mint eddig. Tök jó, komolyan. Leülök az ágyra, mire lekapcsolja a villanyt, így megint nem tudom, hol van. Mármint Reita.

Hátradőlök az ágyon, és már takaróznék be, mikor megint dörren az ég, én meg úgy megijedek, hogy egy kicsit sikkantok is. Ilyen beszari nem lehetek. Hallom Reita kuncogását, aztán megérzem magam felett. Kezei fejem mellett, lábai meg a lábaim mellett. Mit csinál? Ad egy puszit számra, majd egyik kezével végigsimít mellkasomon, és lefele haladva hasamon is, és meg sem áll egészen… odáig. Ne csinálja ezt! Épp nadrágon keresztül simogatja azt ott lent. Rei! – veszem el a kezét, amivel most újra mellkasomat simogatja, de lassan visszatéved az előző helyére.
- Rei-chan, ne csináld… – kérem, de nem hagyja abba. Megint elvenném kezét, de nem engedi. –Reita! –szólok rá, amire abbahagyja, én meg kibújok alóla, az ágy másik felére fekszek; elfordulok tőle, és összehúzom magam, ahogy csak lehet, mint egy kis gombóc.

A takarót szorosan magamhoz ölelem, ha már csak a takaró maradt nekem. Reitát most nem ölelem. Nem én! De a vihar nem áll el, én meg olyan vagyok, mint egy pár éves kisgyerek. Félek, nagyon is. Akkorát rezzenek minden villámlásnál, meg dörgésnél, hogy szerintem még Reita is észrevette. Nem lesz ez így jó... – fordulok meg, és bújok oda Reitához. Tök olyan mintha erre várt volna, mert egyből átölel.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.