Reita POV



Eddig engedte. Lehámoztam a felsőjét róla, aztán a fedetlen mellkasát apró puszikkal borítottam be, majd haladtam egyre lejjebb. És még mindig nem lök el magától! Lehet, azért mert kimondtam? – gondolkozom el. Ha kell, megint kimondom! – nyalok végig hasfalán, aztán belepuszilok a köldökébe. Érzem, hogy kicsit megrezzen a teste. Ezután övét kezdem bontogatni, mire ő leszedi rólam a pólóm. Hova sietsz? – nézek rá huncutul. Van időnk… rengeteg – vigyorodom el.

Ekkor eldobja a levetett pólóm, én meg kiszedem a nadrágjából, sőt az alsóját is leszedem róla, amire látványosan elpirul. Ez aranyos… és így csak még jobban akarom őt. Kezeit megérzem hátamnál, aztán a fenekem felé viszi őket. Kicsatolja övem, és végre megszabadít a nadrágomtól és a bokszeremtől, ami után felhúz magához, és egy hosszú csókot váltunk. A csók után oldalra nyúlok, és elkezdek kotorászni, majd mikor megvan, leteszem magunk mellé a síkosítót, aztán visszahajolok Pöttömkémhez, és bekapom a fülét, majd kicsit megnyalogatom és megharapdálom. Elhelyezkedem a lábain, ujjam bejáratához vezetem, majd beletolom az egyiket. Nem szarozok, teljesen benyomom neki. Kicsit meg-megrándul, de bírja. Berakok még egy ujjat, amit aránylag hamar megszok, de közben nagyokat sóhajt. Biztos azért, mert élvezi – nyugtázom a tényt. Hát… az a cél.

Mikor kellően tágnak érzem, kihúzom belőle ujjaim, és a síkosítóért nyúlok. Bekenem magam azzal, aztán férfiasságom a bejáratához vezetem. Gyengéden szétnyitom a lábait, és magam köré fonom. Felül kicsit, körmeivel a vállamba kapaszkodik, arcát a vállamba dönti, mialatt én lassan beléhelyezem magam. Istenem, de szűk, basszus! – szorítom össze fogaimat.

Alig voltam benne pár centire, már egy halk nyögés elhagyta a száját. Lehet, inkább sóhaj volt ez, de akkor eléggé nagy. Lassan beljebb nyomom magam szűk testébe, és mindig kicsit beljebb, kicsit beljebb hatolok, mígnem teljesen bent vagyok. Halkan nyög egyet, aztán rám néz. Egy könnycseppet vélek felfedezni szép szemeiben.
- Ruki, basszus, szóljál ha nagyon fáj – rivallok rá ijedten, amire kicsit megszeppen.
- Ne-nem az, hogy fáj… Csak tudod… - Kicsit szaggatottan beszél. Hát bakker nem csodálom, épp tövig benne vagyok. – N-nekem te vagy az… első férfi… – nyögi, amin meglepődök.

Mi? – nyílnak nagyra szemeim. Ez most hirtelen jött. Azt hittem, hogy volt eddig is testi kapcsolata pasikkal. Na mindegy, én vagyok neki az első. Akkor ez egy különleges alkalom lesz.



Megmozdítom egy kicsit csípőm, mire megrándul, és hangosakat sóhajt. Eldöntöm hátra az ágyon, és fölé mászom, úgy, hogy még mindig benne vagyok. Jesszusom, komolyan, nem bírom ezt a tétlenséget sokáig!

Megszorítja vállam, mire felmordulok picit. Nem minta fájna, vagy ilyesmi, de azért na… Lökök egyet rajta ismét, amire most már nyög egyet, így szép lassan elkezdek mozogni benne. Először nagyon lassan, hogy megszokhassa a pózt, de mikor már vagy egy jó ideje ezt csinálom, ilyen tempóban, kicsit gyorsítok az ütemen. Egyre jobban lököm belé magam, néhol teljesen kijövök, aztán teljesen be.
- Rei-chan… én mindjárt… - zihálja, de szeme csukva van.

Istenem, ez a pillanat a legjobb! Hamarosan nem bírja tovább, elkezdi ellentétesen ringatni magát, hogy még nagyobb legyen az élvezet. Hirtelen felül, felhúzza magát nyakamba kapaszkodva, én meg derekát fogom meg, de benne vagyok. Bakker, annak ellenére is nagyon szűk, hogy előtte kitágítottam. Szinte éget ott belül, magában. Nem sok van vissza nekem se a gyönyörig. Mikor neki elérkezett az a pont, hátraveti fejét, izmai megfeszülnek, és hasamra élvez. Nekem se kell sok. Lökök pár erősen rajta, amire egy-egy nyögés a válasz, aztán testébe élvezek.

Kipirultan néz rám, majd kezeit nyakam köré fonja, és homlokunkat összeérinti. Én meg fenekét fogom meg, és tartom az ölemben így. Majd később picit eldőlünk az ágyon, én meg kihúzom magam belőle. Felülök, ő meg hasra fekszik, és néz rám. Mit mondjak, mit mondjak? Megvan…
- Chibi? – nézek rá angyalian.
- Hm? – kérdez vissza, és mosolyog, enyhe pírral arcán.
- Szeretlek – suttogom neki, hogy csak ő hallja. Nehogy már a falak is, azért na.

Erre elpirosodik még jobban, és felhúzza magát hozzám. Mielőtt kimondaná, hogy „én is” vagy valami, fenekéhez nyúl, aztán beborul nála.
- Jesszusom… - nézegeti meg kezét, amin láthatólag az ÉN nedveim vannak. Na, ne nézegesd már!
- Hé mi az, hogy jesszus? – kérdem felháborodottan, aztán felpattanok az ágyról, és csak állok előtte, olyan durcásan. De olyan értelemben most nem állok.

Rám néz Ruki, aztán lejjebb, végigszemléli becses méretemet, és elröhögi magát. Na kösz.
- Én is szeretlek, de vicces vagy így Rei-chan… - kuncog hozzá. Olyan kicsi azért nem lehet. Lenézek, aztán fel rá, és szúrósan pásztázom tekintetemmel. Erre megint röhög egyet.
- Most mi olyan vicces rajtam? – kérdem tök komolyan. Bakker, mit nevet már?
- Semmi, semmi… Csak tudod érdekes látvány vagy itt előttem, lógó farokkal és így nézve rám… - mondja, majd megint röhög egy picit. Na jó, kapsz te még ezért! – huppanok mellé, aztán megfogom kezét, és magammal vonszolom a fürdőbe. Beállítom a zuhany alá, aztán csak pislog.
- Mi van? – És már megint úgy néz, hogy behalok.
- Mosd ki belőlem magad! – jelenti ki, mire eltátom a szám. Mi van? Még azt is én? – Meg azt a cuccot ami rajtad volt – dünnyögi.
Beállok mellé egy lemondó sóhajjal, és megnyitom a vizet. Leveszem magasról, és rávezetem a hátára. Kellemesen hideg. Aztán gondolok egyet, és mivel háttal van nekem, egyik ujjammal belémegyek. Megrezzen, és ijedten hátrafordul.
- Reita! Nem még egy menetet kértem, hanem hogy mossál le és ki!
- És azt te, hogy is gondoltad el? Mivel kimosni csak így tudlak… - mondom nagy komolyan.
- Na de… - kezdene bele, de aztán leesett neki. Grimaszolt egyet, és visszafordult a csempe felé, és kicsit felém nyomta fenekét. Ez a látvány, ah… mindent megér. Simán megtömhetném megint, de nem akarok perverzkedni annyira. Ma többet nem, majd holnap!



Összesen két ujjam dolgozott benne, de eszem ágában sem volt semmit kiszedni belőle. Én csak az élvezet kedvéért csináltam. Úgysem lehet azt onnan kiszedni az ujjaimmal, de neki nem kell tudnia mindent…

Mikor már annyira hangosakat sóhajtozott itt előttem, és mivel nem akartam rávetni magam helyben és azonnal magamévá tenni megint, inkább kihúztam belőle a két ujjam, aztán lemostam még itt, meg ott. Ő meg utána engem. Jó hosszú fürdés volt, az biztos. Adtam neki köntöst, és kicammogtunk a konyhába.
- Kérsz inni? – kérdeztem, mire csak bólogatott nemlegesen, de én azért ittam.


Máris este lenne? – nézek az órára. Hamar elment az idő. Mondjuk, mit csodálkozok? Jó sokáig szeretkeztünk Rukival, aztán fél óráig zuhanyoztunk, vagy még többig. És… itt alszik vajon ma is? – gondolkozom el. Remélem igen! – megyünk ki a nappaliba, ahol ledobja magát a kanapémra, és bekapcsolja a tévét. Leülök mellé, és átkarolom; érezze már, hogy törődöm vele, na! Nem vagyok egy érzelgős ember, de azért adok az ilyen kellemes pillanatoknak.

Engedelmesen simul karjaimba, aztán felteszi lábait a kanapé másik oldalára, kezeivel pedig fedetlen mellkasomat kezdi simogatni, miközben én a derekát ölelem magamhoz. Olyan jó ez a pillanat, komolyan. Remélem, sosem múlik el.



Gondolok egyet, aztán átkapcsolok egy másik csatornára, ahol valami nagyon gagyi horrorfilm megy. De most nézni kell, mert itt van Chibim. Rám néz dühösen, miután meglátta milyen filmet kapcsoltam.
- Már megint ilyen filmet nézel? – dünnyögi.
- Tehetek én róla, hogy ez van műsoron? – kezdem el én is a szokásosat.
- A kicsire sosem gondolsz… - vágja be megint a durcát.
- Akkor átkapcsolok, hogy a királykisasszony is tudja nézni. Így jó? – vigyorogtam rá.
- Királykisasszony ám a tudod mid… - morogja.
- Az pont te vagy Pöttömke – puszilom meg.

Imádom ezt a becenevét. Áldom magam, amikor kitaláltam. Kezdett volna megint hisztizni, de közel húztam és egy csókot is követeltem tőle, amit megadott, és ölembe mászott. Arcát simogattam, majd derekát és a hasát, amik hatására lassan elaludt a karjaimban. Olyan nyugodt, édes így – simítom meg arcát. Legalább nem hisztizik. Imádom nézni, mikor alszik, és imádom, hogy ő már csakis az enyém…



Ruki POV



Ez a mai nap… Nem is tudom, mit mondjak. Jó volt, de Rei olyan izé… Hát, szóval gonosz. Igen! Ilyen fürdésben sem volt még részem, de tudom, hogy akkor is csinált olyat, amire nem lett volna szükség. Na de nem baj. Megfürdettük egymást, és kész…
A tévé előtt lehuppan mellém Reita, és átkarol. Dejó, dejó, dejó! Hozzábújok, simogatni kezdem Olyan jó így...

És mit csinál? Átkapcsolja a tévét valami undorító horror filmre. Pfuj! - nézek rá mérgesen. Muszáj ennek mindig ilyet nézni, ha itt vagyok?
- Már megint ilyen filmet nézel? – Mindjárt bedobom a durcát, komolyan!
- Tehetek én róla, hogy ez van műsoron? – Na persze, mert ezelőtt is ilyen volt, nem?

- A kicsire sosem gondolsz… - húzódnék el tőle, mikor megszólal.
- Akkor átkapcsolok, hogy a királykisasszony is tudja nézni. Így jó? – Királykisasszony… adok én neki olyat… Nem vagyok az!

- Királykisasszony ám a tudod mid… - nézek rá szúrósan. Azért na… Nehogy, már ő érezze magát a nagyhercegnek, vagy tudom is én minek!
- Az pont te vagy, Pöttömke – mondja, majd puszit kapok a fejemre, én meg már szólnék vissza, hogy Pöttömke sem vagyok, erre ajkait enyémre tapasztja és csókot követel. Oké, legyen – adom meg neki, amit kért, aztán az ölébe ülök szembe fordulva vele.

Miközben simogatott elaludtam. Kifárasztott a mai nap, nem is csoda.



Olyan rosszat álmodtam. Reita kórházban volt, és nem tudtam magamtól felkelni. Nem tudom mi történt vele, de ne menjünk bele, nem lényeges. Csak álom volt. Arra keltem fel, hogy valaki visz az ölében, valahova. Aha… Ki az? – nyitom ki a szemeim, de csak résnyire, és Reita mellkasát látom. Biztos ő az… Az illata is erről árulkodik.
- Rei… - szólalok meg álmosan, mire megáll. Eddig a szobája felé mentünk.
- Hm? – tesz le az öléből, én meg átölelem, és bújok karjaiba, de eszembe jut, hogy már késő van, biztos álmos.
- Haza kéne mennem. Este van – motyogom.

Igazából maradnék, de még nem mondta, hogy maradjak, én meg nem akarok a nyakán lógni. Bemegyek a szobába, és elkezdek öltözni. Mikor már felvettem a nadrágomat, Reita is bejön.
- Nem maradsz itt? – kérdi.

Erre vártam! Este úgysem szeretek vezetni, mert alig látok valamit. Leveszem a nadrágom, és egy bokszerben bevágódok az ágyba.
- Ezt egy határozott beleegyezésnek veszem – mondja mosolyogva, majd lekapcsolja a villanyt, és bebújik mellém, aztán átölel.

Jesszusom! Elkezdett fájni a hátam. Eddig teljesen megfeledkeztem róla, hogy le van égve. Hogy lehet ezt elfelejteni?
- Rei… - szólok hozzá álmosan.
- Mi az? – kérdezi kedvesen.
- Nincs valami, amivel be lehet kenni a hátam? – motyogom neki, mire kimegy a szobából.

Pár perc múlva jön vissza, felkapcsolja a villanyt, az én szemem meg összeszűkül a fénytől. Nem látom, csak hallom, hogy jött.

Leszedi rólam a takarót, hasamra fordít, és rám ül. A hátsó részemre! Hát na de kérem! Valami hideget érzek, és elkezdi végigkenni a hátamon. Leégés utáni mi a fene… nem tudom a nevét. Mikor végzett, leteszi az éjjeliszekrényre a dobozát a krémnek, vagy mi az, és mellém fekszik, de előtte lekapcsolja megint a villanyt. Oké, én ma már innen meg nem mozdulok. Betakar derekamig, és átkarol. Így alszunk el.


R&R



Reggel telefonomra kelek. Mi az isten? Elmászok a nadrágomig, kihámozom belőle a telefont, és felveszem, de meg se nézem, ki az.
- He? – szólok bele álmosan. Fejem is mindjárt leesik, annyira álmos vagyok.
- Szia Chibi! – ordít bele Aoi.

- Aoi?
- Nem, a húsvéti nyuszi… Mit vártál, meleg hógolyót?

- Nem is vagyok Chibi! – csattanok fel. Leesett, hogyan köszönt…

- Fáziskésés… - vigyorogja. Most ezért hívott fel?
- Jól van, ne! Tudod te mennyi az idő? – kérdezem mérgesen.
- Őőő… fél 12?

Mi van? – esek le az ágyról, amire időközben felültem. Reita mocorogni, meg morogni kezd.
- Csak nem hosszú éjszakád volt? – Erre elég látványosan elpirulok, és amint félre nézek, Reita vigyorogva néz rám. Hallgatózik, és a pírt látja is az arcomon. Oké, elfordulok, így neki háttal vagyok, mire átöleli a derekam.
- Csak aludtam volna még… - szedem le derekamról kezeit, de visszateszi, és harapdálni kezdi a nyakamat, belepuszil, meg végignyal rajta, mire én aprót sóhajtok.
- Vagy még nincs is vége? – kuncog a másik oldalon Aoi.

Felkelek az ágyról, Reita meg orra esik, de még szerencse, hogy az ágyon. Kimegyek a konyhába, és rágyújtok.
- Jaj, Aoi! Most komolyan, miért hívtál fel? – kérdezem közben, mire megkomolyodik.
- Hát… ma lesz próba? – Ez is teljesen kiment a fejemből.
- Ma már nem… Akkor szóltam volna, nem gondolod?
- Ja, jól van… bocsi – motyogja majd egy kis csönd. Nem akarja letenni, vagy hasonló? – Amúgy Reitával vagy? –kérdi, mire megint elpirulok.
- Ühüm… De most leteszem, mert még a telefont is nehezemre esik tartani – mondom neki, és meg se várom a reakciót, levágom a telefont, és álmosan dőlök az asztalra. Még a cigit elszívom, aztán visszamegyek a szobába, ahol Reita nincs ott. Meghallom a zuhany hangját. Na de kérem, nélkülem? – megyek utána a fürdőbe, és szerencséje, hogy nem zárja be! – veszem le a bokszerem, bemegyek a zuhany alá, és vigyorogva nézek rá.
- Már nélkülem fürdeni sem tudsz? – kérdi, mire először furán jön le ez nekem, de mikor meglátom, hogy mosolyog, megnyugszok. Komolyan azt hittem, hogy el akar küldeni a fenébe.


Lassan elkezd fürdetni a folyó langyos víz alatt, ami tök jól esik, de közben persze én is fürdetem őt. Mikor már eleget voltunk a zuhany alatt, kimászunk, egy köntösben megyünk a konyhába, és rendelek valami kaját.
- Rei-chan… - kezdek bele mondandóba, miközben leülünk az asztalhoz. Muszáj már megkérdeznem.
- Muszáj így hívnod? Chibi-chan. – Megfojtom!
- Nem is kérdeztem semmit – fordítom el a fejem, kezeimet meg összefonom mellkasom előtt sértődötten.
- Jól van na – simogatja meg arcom. – mondd csak.
- Nem akarom. Elrontottad a pillanatot. Egy kis simi miatt nem fogok megbocsátani – mondom lecsukott szemekkel.

Úgy hallom, feláll az asztaltól, és itt érzem magam előtt. Aztán ajkait megérzem enyémen, és megcsókol. Miközben visszacsókolok, kezeimet nyaka köré fonom.
- Na így már jobb? –kérdi, mire bólogatok, és elengedem, ő meg visszaül a helyére.
- Akkor most már van olyan, hogy mi? – nézek rá nagy szemekkel, nagyokat pislogva.
- Hát… –néz rám mosolyogva.
- Együtt vagyunk? – Még mindig ugyanaz a tekintet részemről, az ő vigyora meg egyre nagyobb lesz. Ezzel csak az agyamat húzza, de nem szól semmit. – Kimondtad, hogy szeretsz… szóval biztosan – vigyorgok már én is.
- Mit gondoltál? Szórakozásból mondom? Csak úgy?
- Jól van, na! – dünnyögöm, és ekkor csengetnek.

Pont jókor! - nyitok ajtót, átveszem amit hozott, fizetek, bőven kap a pasi még borravalót is. Beviszem a kaját, és elkezdünk enni.

Csendben pusztítjuk a fincsi ételt, és mikor végzek, elmegyek felöltözni.
- Most haza mész? – hallom meg Reita hangját az ajtóból.
- Igen – fordulok felé, és szomorú arcát látom. – De te is jössz. És ha két perc múlva nem leszel felöltözve, így jössz – nézek végig rajta, mire azonnal nekiesik a szekrényének, én meg összeszedem minden cuccomat, és kint várok. Alig telik el egy perc, és már itt van előttem. Ügyes Reita.


Lemegyünk a parkolóba, beülünk az ÉN kocsimba, és irány Sabu-chan. Gyorsan oda is érünk; szegényem már biztos nagyon éhes. Mikor beesek a lakásomba, egyből adok is neki enni. Már várt ám, ugyanis itt ugrált az ajtóban.
Reita rám veti magát már itt a konyhában. De nem durva értelemben. Belemarkol a fenekembe, felemel, majd a pultra tesz, és befurakodik lábaim közé. Mikor kimászik a számból, leállítom.
- Reih… - veszek egy nagy levegőt. – Ne Sabu előtt! – Erre olyan képet vág, mintha valami hülyével nézne szembe. De én nem vagyok hülye…

- Az csak egy kutya… - mondja, és látom, hogy majdnem elröhögi magát.
- Nem… az, az én Sabu-chanom. És nem az, hanem ő… - mondom duzzogva.
- Jól van… - távolodik el, én meg csak ülök a pultomon.
Ha most azt hiszi, hogy minden nap megtömhet, akkor rosszul hiszi…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.