Reita POV



Jó kis nap volt, főleg a kaja része. De az már nem volt jó, hogy mindig elhessegette a kezem. Pedig olyan jól érezte ott az magát! Oké, türtőztetem magam.

Hazafele látom Rukin, hogy nem valami élénk, de látszik, hogy annyira nem is fáradt.
- Tényleg álmos vagy? – kérdem meg tőle, mert azért néha erősen lehunyja a szemét, aztán gyorsan kinyitja, mintha nem látna.
- Nem - vágja oda. Akkor minek kellett eljönnünk, baszki?



Néha előre hajol - gondolom az utat nézi. Szar a világítás a városban, és szerintem nem kéne így vezetnie.
- Ruki, állj meg! – szólok hozzá erősen, hogy azért ne az legyen, hogy száguldozik tovább.
- Mi a francnak?
- Csak állj meg és kész – mondom. Erre félre áll, és rám mered. – Mi van már megint?
- Minek álljak meg, az istenit?
- Baszd meg, szar az út, szar a világítás, szarul látsz, helyet cserélünk, hazaviszem magunkat aztán kész! – közlöm vele elképzeléseimet, erre csak kinyitja nagyra szemeit, és mereven bámul engem. – Így lesz, és ne kezdj vitatkozni!
- Jól van, na… - morogja, aztán csak úgy átül az ölembe. Na de így hogy menjek át a vezető ülésére? Pislogok kettőt rá nagy szemekkel. – Mi van?
- Semmi… De lennél szíves átengedni a helyedre?
- Mássz át – veti oda.
- Rajtad? – húzom fel szemöldököm, amire vigyorog egy sort és bólogat. – Jó, te akartad Chibi… - vigyorgom, majd fogtam, és a kis seggével együtt hátranyomtam a hátsó ülésekre a két első között, én meg átdobtam magam az eddigi helyére.

Hátranéztem rá, majd újból vigyorogtam egyet, mire lekapta rólam a kendőm. Mi a fasz? – néztem rá mérgesen, ő meg angyalian mosolygott rám.

- Na, most vagy nagyon gyorsan ideadod, vagy nem lesz jó vége… - szóltam rá, de hevesen bólogatott nemlegesen.
- A-a, ez jár azért, mert hátradugtál ide. Most így leszel Rei-chan, és kész!

Hogy én mennyire kinyírlak majd! Vagy legalábbis valami mást csinálok veled, ha hazaértünk, de azt nagyon intenzíven. Vagy… Inkább alszom ma, mert kezdek fáradni.

Még egy darabig villámokat szórtam felé szemeimmel, aztán beindítottam a kocsit és hazamentünk. Mondjuk útközben se hagyott nyugton, de inkább lenyeltem amit mondani akartam volna neki, és nem szóltam vissza semmit.


Egész úton kussoltam, nem téptem feleslegesen a számat. Amint leparkoltam a házam előtt, ahol a lakásom volt, igen ledöbbent.
- Kiszállhatnánk, vagy a kocsidban éjszakázol? – kérdeztem.
- Itt? Megint aludjak nálad?
- Nem kötelező…
- Jó, jó, maradok. – Látom én rajta, hogy hazamenne.
- Inkább hazaviszlek, mert ritka unott fejed van… - jegyzem meg, mire megsértődik.
- Most ugye nem veszekedünk? – Akkor te minek hívod két ember szócsatáját?
- Nem tudom, te kezdted… De inkább menjünk be, jó? – nézek rá komolyan, mert nem szeretném, ha hazafele nekimenne valaminek, vagy valakit maga alá gyűrne. Mármint a kocsijával… Balesetet meg nem akarok, mert tudom, hogy ilyenkor szarul lát, én meg féltem, aggódok érte, és a többi nyáladzó dolog.



Aprót bólint, és egy halk „bocsi” után kiszáll, meg én is. Lassan felérünk hozzám, majd bemegyünk, ahol leveti magát a kanapémra. Én meg a konyhába vágom le magam, mert szomjas vagyok és inni akarok valamit. Gyorsan töltök egy kis üdítőt a pohárba, amit megiszok, aztán bevágódok a fürdőbe. Ott megengedtem a vizet a kádba, levetkőztem, és beültem. Miközben telt a kádban a víz, elkapott a vacogás. Basszus, hiszen meleg vizet folyatok magamra! Beszarás… Már egy jó ideje nem éreztem ilyet, csak akkor, mikor elkaptam valami szart. Ha megfáztam, én komolyan felkötöm magam! Jó, azért azt nem, de minimum megtépem magam.



Ekkor tüsszentek egyet. Majd még egyet, és még egyet. Ez hiányzott… - mormogom magamban, mire fél perc múlva berombol hozzám Chibi, aztán mindjárt aggódva néz, ahogy meglát, és leguggol a kád mellé, amiben ülök, kezét pedig homlokomra teszi.
- Jesszusom Rei, lázad van, tuti!
- Dehogy van, csak fázom – dünnyögöm, ő meg belenyúl a vízbe, aztán szúrós szemmel rám néz. – Mi van?
- Beteg vagy, az van!
- De én… - mondanám, de ismét csak tüsszentek egyet.



Megint csak úgy néz, hogy az olyan félelmetes, úgyhogy inkább meg sem szólalok. De akkor sem vagyok beteg! – duzzogok magamban, de ő csak hirtelen felhúzott a vízből, így ott álltam előtte a kádban meztelenül. Nem vagyok szégyenlős, de most kicsit fázom. Hozott törölközőt, alaposan megtörölgetett, aztán köntöst adott nekem, amit ugye kénytelen voltam felvenni… Segített kikászálódni a kádból, majd elráncigált a szobámba és bevágott az ágyba.
- Lefürdök, és sietek vissza, addig meg ki ne merd tenni a takaró alól magad! – mondta dühösen, és még mutogatott is hozzá, aztán elment, én meg magamra húztam a takaróm.

Komolyan, mintha anyámat hallanám! És már parancsolgat is… - kulcsolom össze kezeimet, majd a fejem alá teszem, aztán elpilledek.



Valami rám tehénkedett. És még szuszog is hozzá! - nyitogatom ki szemem, miután pihiztem csukott szemmel egy kicsit. Nem aludtam, csak pihentettem a szemeim! Na, már kezet is érzek magamon. Lehet, hogy elraboltak az ufók? – gondolkozom el egy pillanatra. Az nem lehet, nincsenek is ufók. Reita basszus, keljél fel, és nézd meg, ekkora nyikhaj nem lehetsz! Lassan kitisztul előttem a kép, és máris egy Ruki fejjel találom szemben magam. Nagy szemeket mereszt rám, közben meg felül. Szóval ő volt, aki aludt rajtam. És én nem emlékszem, hogy mikor bújt be mellém.



Mihelyst lenézek, látom, hogy még mindig köntösben vagyok. Aztán meglátom, hogy ő is abban van. Mi van ma, pizsi parti? Jó, látszik, hogy hülye vagyok, ha ilyenek jutnak eszembe… - nézek rá, miközben homlokomra teszi kezét, amin megremegek, mert meleg a keze. Hol volt ez a keze? Nem gondolok rosszra, nem gondolok rosszra! Végül is tök valószínű, hogy megerőszakolt miközben aludtam… A kezével! Istenem, hogy juthatnak az eszembe ilyenek?

Kezemet tarkójára vezettem, aztán egy csókra húztam le, de a szánk közé tette az ujját.
- A-a, még a végén elkapom a bacidat! – mondta szigorúan.
- Nincs semmiféle bacim, úgyhogy kérem a csókomat! – akartam ismét ajkaira tapadni, de nem hagyta, és eltolt.

Az ágya döntött, aztán rám ült. Persze csókot nem akar, de akkor mit ült rám?
- Reita! – Ajjaj, megint kezdi. Utálom, ha lebasz valamiért. – Pihenj, és ne követelőzz. Ha meg holnapra is így fogsz kinézni, hívom az orvost.
- Semmi bajom nincs, nem értem minek kéne orvos… - motyorgom, de csak rám sandít.
- Azért, mert aggódom érted… - hajtja le a végén a fejét.

Erre gyorsan felülök, mert ilyet azért nem mondott még, majd kezemmel felemeltem fejét, és egy puszit leheltem ajkaira, amire morgott egy picit.
- Nyugi picim, nem engedtem át semmilyen bacit – simítottam meg arcát és mosolyogtam rá, amire ő is elvigyorodott, majd kaptam én is egy puszit, de csak a homlokomra.



Ezután visszadőltünk, és hozzám bújva hallgattam édes szuszogását, mígnem elnyomott engem is az álom…

Kicsit később felriadtam, és éreztem magamon, hogy leizzadtam, ezért is kikeltem Ruki mellől; óvatosan leszedtem magamról, és kivánszorogtam a konyhába. Leültem és töltöttem vizet. Hátra küldtem, aztán csak ültem ott. Nem igazán volt kedvem aludni, meg nem is tudtam már nagyon.



Ruki POV



Jajj, de fárasztó egy nap volt ez a mai. Az volt a szerencsém, hogy Rei átvette a kormányt, mert különben, lehet, hogy tényleg egy oszlopon kötöttem volna ki. Ha még egyedül vagyok, akkor oké, de Reijel semmiképp nem akarok ütközni. Az ő egészsége nagyon is fontos nekem. Na, ha ezt hallotta volna, levisítozná a fejem, ebben biztos vagyok.


Na de, mitől is fázott meg? Nagyon érdekes dolog, mondhatom. És szerinte nem beteg. Aha… Holnap idehívom neki a dokit, abban biztos lehet. És engem is meg akar bacizni a csókkal? Oké, ha nem utálnám annyira a betegséget, engedtem volna neki, de amúgy is nekem kell majd pátyolgatnom. Azért a puszi belefért…
És most ismét alszunk. Vagyis én még nem, csak majdnem, mert már laposakat pislogok, de lassan lemennek a szemeim és elalszok.


Nem tudom mennyit aludtam, de még mindig sötét van odakinn. Kezem magam mellé vezetem, de nem érzékelem Reita testét. Te jó ég, hol van? – ugrok ki az ágyból, majd azonnal kimegyek a szobából, és meg is látom, hogy ott ül a konyhában, így odamegyek hozzá, majd kezeim vállára teszem, közel hajolok füléhez, mire rám néz. Kicsit kiverte a víz. Meg kéne mérni a lázát, és keresni kéne neki valami lázcsillapítót. Adok egy puszit arcára, aztán rámosolygok, és nekiállok a teafőzésnek.
- Nem tudsz aludni? – kérdezem közben, és hátra nézek rá, ugyanis most mögöttem, van, de csak megrázza a fejét, hogy nem. Aj, szegénykém.



Mikor kész a tea, keresek neki valami bogyót, és elérakok egy nagy bögre teát, meg a gyógyszert.
- Nekem nem kell gyógyszer – motyogja.
- Ha nem eszed meg, beléd tömöm! – mondom angyali vigyorral a képemen, mire megeszi.

- Holnap kérek Kaitól valami finom leves félét neked – simogatom meg az arcát.
- Csak Kai levesét ne… - néz rám keserűen.
- De! Nem tudom, mi bajod Kai levesével, de akkor is kérek tőle neked, mert igen is beteg vagy, ha tetszik, ha nem! – mondom komoly arccal, mire látom, hogy mondana valamit, de gyorsabb vagyok, és folytatom szónoklatom. – És most majd én foglak pátyolgatni! – vigyorgok rá, mire ő is megereszt egy kisebb vigyort, és gyorsan elfogyasztja a teát.
- Kérsz még? – pislogok nagyokat rá, miközben mosolygok.
- Nem, köszi – mondja halkan.



Keresek egy lázmérőt. Talán ott tárolja, ahol a gyógyszereket… És igen! Megvan.
- Gyere! – fogom meg kezét, és kimegyek a nappaliba vele, ahol leültetem a kanapéra, én meg mellé ülök. Bambán néz rám, gondolom, nem tudja, mit akarok. – Feküdj ide az ölembe, és megmérjük a lázad.
- Nem vagyok gyerek! – Hú, kiabálni még betegen is tud.

Megszeppenve nézek rá, mire lemondóan sóhajt, és elfekszik a kanapén, fejét az ölembe hajtja. Felrázom a lázmérőt, és elhelyezem a hóna alatt. Kicsit mérgesen néz rám, de nem érdekel. Megsimogatom a fejét, és mosolygok.
Várok egy pár percet, aztán kiveszem a lázmérőt, megnézem, és…
- Majdnem 40! – kiáltom el magam riadtan.
- Csak majdnem.
- Reita, ne szórakozz! Beteg vagy… Mi az, hogy csak majdnem? Épp elég! – oltom le kicsit, erre ő megszeppenve néz rám, majd felül.
- Majd beszedek pár bogyót, és jobb lesz – rántja meg a vállát, én meg elkezdek pityeregni lehajtott fejjel.
- Ruki, ne sírj – mondja, mikor meghallja első szipogásom.
- Én csak féltelek! – bújok hozzá, és fejem nyakába hajtom.

- De nem lesz semmi baj, ez csak egy kis megfázás. – mondja, de nem nyugtat meg. Mégis mitől fáztál meg, te nagyon zizi…?



Kicsit eltol magától, én meg megszeppenve nézek rá, de ő csak mosolyogva letörli könnyeimet.
- Menjünk aludni – mondom neki lehajtott fejjel.

Kezét államra teszi, felemeli fejem, és megcsókol, de én azonnal ellököm magamtól. Nem azért, mert nem akarom. Akarom, nagyon is! Csak nem akarok beteg lenni, és hat nap van a koncertig, nem szeretnék megbetegedni.

Sértődve néz rám, de én gyorsan hozzábújok, és szorosan ölelem magamhoz.
- Ne haragudj… - motyogom neki, de csak annyi a válasz, hogy elkezdi hátamat simogatni. Aztán rájön egy köhögő roham, én meg eltávolodok tőle, és ijedten nézek rá.
- Rei-chan… - mászok még közelebb hozzá. Lassan abbahagyja. – Jól vagy? – kérdem rá meresztve a nagy boci szemeim.
- Persze… - válaszol kicsit rekedtes hangon. Nagy levegőt veszek, majd kifújom.
- Gyere – nyújtom neki kezem, miután felálltam mellőle. Megfogja, én meg bevonszolom a szobába.
- De ugye tudod, hogy nem tudok aludni?
- Attól még pihenhetsz.



Befekszik az ágyba, én meg nyakig betakarom, mellé bújok, és szorosan ölelem magamhoz. De azért nem fojtom meg, na.
- Pöttömke… - kezd bele.
- Hm? Mi kell? Mond csak… - nézek rá nagy szemekkel, mire csak kuncogni kezd.
- Nem kell semmi, nyugi – mosolyogja, én pedig fejem vállára teszem, és simogatni kezdem mellkasát. – De holnap ugye lesz próba?
- Nem, nem lesz basszerosunk.
- De nélkülem is lehet próbát tartani. Pár nap van csak a koncertig…
- Jól van… - Végül is igaza van. Még azt sem tudjuk, hogy melyik számokat fogjuk játszani. Lassan sikerül elaludnom.


R&R


Reggel korán kelek, de Rei még alszik. Kimászok mellőle az ágyból, de csak óvatosan, hogy fel ne keljen… Kibattyogok a konyhába, és elszívok egy cigit, közben írok a többieknek, hogy két óra múlva próba, aztán elmegyek zuhanyozni, felöltözök, főzök egy kávét, és megiszom. Ezután végre elindulok hazafelé, mert még össze kell szednem magam.


Gyorsan otthon vagyok, és az első dolgom, hogy adok Sabu-cahannak enni. Aztán átvedlek egy új ruhába, majd becélzom a fürdőszobát. Kivasalom a hajam, aztán kézbe veszem Sabu-chan pórázát, amit rá is teszek édes kiskutyámra, berakom a kocsiba, elrakom a pizsim, meg egy pár ruhát, Sabu-chan eledelét, és furikázok vissza Reihez.
Hamar oda is érek, beviszem Sabu-chant, meg a cuccaim. Főzök Reitának egy teát, mire felkel, meg rakok neki mellé gyógyszert is. Benézek a szobába, nagyon csendesen, és látom, hogy még alszik. Örülök neki.


Mikor a PSC parkolójába érek, már látom a többiek autóját. Akkor futás...

Meg se állok a teremig, csak berontok.
- Bocsánat a késésért! – jelentem be, majd kifújom magam.
- Semmi baj, Reita még mindig nincs itt – jelenti ki Uruha.
- Reita beteg, nélküle próbálunk – ülök le a fotelembe.

A többiek is helyet foglalnak, és gondolkozni kezdek a számokon. Csak három vagy négy szám kell.
- Mit szólnátok, ha a Worthless War lenne az egyik szám? – kérdezem, miközben rájuk nézek.
- Nekem mindegy – mondja Uruha tök lazán…
- Oké… Akkor Worthless War, Filth in the beauty, meeg… - kezdek el gondolkodni. Meg van! – DISCHARGE.
- Oké – mondják egyszerre.
- Akkor azokat próbáljuk, oké? – kérdem, amire bólintanak. Helyes!


Mindenki a helyére megy, és el is kezdjük. Csak két órát próbálunk, aztán hazaengedem őket. Végig minden jól ment, ennél jobb nem is lehetett volna. Persze Reita hiányzott, de azon kívül minden rendben volt. Megkértem Kait, hogy hozzon levest Reitának, amire rögtön mondta, hogy hoz. Tehát hozni is fog.

Én meg már itt álldogálok Reita ajtaja előtt. Nagyon remélem lement a láza…



Belépek a házba, aztán egyből keresni kezdem, elsőként a szobában, de nincs ott. Hol van?
- Reita! – kiabálok, és megyek a fürdő felé.
- Hm? – jön ki a konyhából. Odamegyek hozzá, és egyből homlokára tapasztom a kezem. Lázas.
- Bevetted a gyógyszered?
- Aha – néz rám kómásan.

Az előszobába hívom, ahol hagytam a lázmérőt, és megmérem a lázát. Negyven… Basszus, csak feljebb ment!
- Csak rosszabb lett. Hívok orvost! - venném elő telefonom, de megfogja a kezem.
- Ne hívj senkit – motyogja, én meg sóhajtok egyet, és eszembe jut valami.

Bemegyek vele a fürdőbe, és előveszek egy nagy törülközőt. Hidegvízbe áztatom, majd leveszem Reitáról a köntöst, ő meg olyan érdekesen néz. Fogadni mernék, hogy nem tudja, mire készülök. Ráterítem a hideg vizes törülközőt, mire megrezzen. Tudom, hogy hideg, de valahogy le kell vinni a lázát. És ha ez sem működik, akkor fürdik hidegvízben.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.