Ruki POV



Ijedten kapom a fejem ide-oda. Nem tudom, mit tegyek. Félek… nem ismerem ezeket, és egyértelmű, hogy valamit akarnak. Nagyot nyelek, és mikor valaki megfogja a karomat, megugrok, és felé fordulok. Próbálom elrántani a kezem, de az illető erősen tart. Hamarosan valahonnan felbukkan egy negyedik fiú.
- Mit akartok? – kérdem tőlük. Hangom kicsit remeg, de próbálok lenyugodni.
- Hamarosan megtudod… - vonszolnak be a suliba, és az egyik terembe löknek. Nem értem, mire jó ez, és egyáltalán ki kevert engem ilyesmibe. Lehet, hogy Aoi direkt csinálta? – fordul meg fejemben a kérdés, de ekkor ingemnél fogva valaki magához ránt, és egy hatalmas öklöst kapok. Valószínű, hogy ha a gyerek nem fogja még mindig az ingem, akkor a földön kötök ki. Ezután még jó pár ütést bezsebelek, majd elkezdenek rúgni is. Fáj, és nem tudok mit csinálni, főleg, hogy ilyen sokan vannak. Próbálom összehúzni magam, de már mindenhol fáj…
Hamarosan megfognak, és az egyik padra fektetnek. Egy-egy közülük lefogja a lábaim, egy harmadik a kezeimet, én meg félve nézek a velem szemben levőre. Lassan leesik, hogy mit is akarnak, és elkezdem ijedten rángatni a végtagjaimat, de ezek nem engedik el. Erősen tartanak, én pedig gyenge vagyok.
- Engedjetek el! – kiabálom kétségbeesetten, de csak közelebb jön, miközben nevetnek rajtam. Elkezdi kicsatolni az övem, mire ismét próbálok kiszabadulni, de még mindig nem megy. Nem hiszem el… - kezdek el kiabálni, hogy engedjen el, meg hagyjon békén, de nem hatásos. Épp a nadrágomat húzza le, mikor meg pillantok valakit az ajtóban.


- Aoi… - mondom nevét halkan, meglepetten. Mit keres itt? Hát nem ő volt, aki ebbe kevert?
A fiúk is hamar elengednek, Aoi pedig elkezdi osztani a pofonokat. Remegve ülök továbbra is a padon, és sokkoltan nézem, amikor Aoi egy vascsövet vesz fel a földről, majd azzal üti meg a négy fiút. Ezután nem kell sok, hogy azok el is meneküljenek. Mikor ez megtörténik, Aoi eldobja a csövet, és ide jön, én meg még mindig ijedten nézek a támadóim után.

- Semmi baj, már itt vagyok – húz magához, én meg csak bújok, és bújok. Aztán lassan eligazítja a ruháimat, majd az ölébe véve indul el velem ki az iskolából.
- A… a táskám - motyogom. – a lépcsőn… - ennyiből veszi az adást, és fel is veszi, majd tovább megyünk.

Nem tudom, hova visz, de valahogy az a rész kiesik, amikor az utcán megyünk. Csak arra figyelek fel, hogy belépünk egy házba, ahol kellemesen meleg van. Csak kapaszkodom nyakába, és finom illatát szívom magamba folyton. Ez megnyugtat. Lassan lefektet egy puha ágyra, és arra gondolok, hogy ez biztosan az ő szobája. Csak tudnám, hogy minek hozott ide? Hisz már utál… és meg is értem, hogy miért.

- Ruki… - simít végig arcomon. – Bántottak?

- Ne-nem – motyogom. – Még időben jöttél…

- Úgy értem, hogy meg is vertek? – ül le mellém, és a hajamat kezdi igazgatni.

- Hát… - nézek el oldalra, és úgy bólintok. Igazából… kicsit úgy érzem, hogy aggódott. De miért? Hisz megbántottam. Mégis engem védett meg, és aggódik is…

- Már nem bánthatnak – mondja kedvesen, mire visszafordulok felé. Akkor most… már nem haragszik? – könnyesednek be szemeim. – Na, már itt vagyok!

- Annyira sajnálom… - gördül ki pár könnycsepp a szememből, majd feltornázom magam ülő helyzetbe, és átkarolva nyakát, fejem vállára hajtom, és csak bújok hozzá.

- Te nem tehetsz semmiről – kezdi el simogatni a hátam, de aztán hamar eltol magától. Lekonyult ajkakkal nézek rá. Valamit matat mellettem, majd egy összegyűrt papír cetlit kezd olvasni. Kiesett volna a zsebemből? Csak mert odaraktam… Ahogy látom, kicsit ledöbben.

- Mi az?

- Ezt… hol találtad? – mutatja felém.

- A padomon – motyogom. – Azt hittem, hogy te írtad…

- Nem, nem én voltam… de tudom, hogy ki – morogja, majd összegyűri a papírt.

- Aoi… - bújok oda hozzá. – Köszönöm, hogy megmentettél… - motyogom neki. – Szeretlek. – erre hamar magához húz, én meg még most is remegek. Mi lett volna, ha nem jön? Hogy bírtam volna ki?

- Én is szeretlek, Ruki – suttogja, mire felnézek rá. Nagyon jól esik, hogy ezt mondja. Hirtelen egy puszit nyom duzzadt ajkaimra, mire felszisszenek, mert fájt. De mégis jól esett… jól esett a tudat, hogy puszilni akar, ölelni, simogatni… – Ne haragudj! – motyogja aranyosan.

- Semmi baj.

- Várj meg, mindjárt jövök! – dönt vissza az ágyra, én meg nagyokat pislogok utána, ugyanis kiviharzott a szobából. Persze, hisz hova mennék? Még szép, hogy megvárom. Míg nincs benn, kicsit szemügyre veszem a szobáját. Nem olyan hatalmas a szoba, de mégis tetszik. Olyan fiús… A polcokon van pár a gyerekkori játékokból is, ahogy látom. Olyanokra gondolok, mint például a játék dínók. Aranyos… Mikor visszajön, mosolyogva mellém ül, kinyitja a kezében levő elsősegély dobozt, majd rám néz.

- Ne nézz perverznek, de le kell venni a ruháidat, hogy elláthassam a sebeidet – mondja, mire elmosolyodom. Kedves tőle, bár nem vagyok benn biztos, hogy azért nem fog visszaélni vele… itt a megbámulásra gondolok. De én is szeretném látni, hogy mégis mennyire sikerült elintéznie annak a négy idiótának.

- Nem nézlek annak – motyogom, majd felülök, és elkezdem levenni a fölsőmet, de le is állok, mert fáj az oldalam a mozdulatoktól.

- Segítek – mászik közelebb, és segít levenni a fölsőmet, de aztán csak arra leszek figyelmes, hogy néz, néz és csak néz… Ettől kicsit zavarba jövök.

- Ne nézz – dünnyögöm neki.

- Pedig gyönyörű vagy… - mondja, mire elvörösödöm, de ha jól látom, az ő arcán is megjelenik egy kis piros szín. Ez nagyon aranyosan áll neki!

Lassan segít a nadrágnál is, majd mikor már egyetlen alsóban ücsörgök előtte, érzem, hogy teljesen ég az arcom, ő meg csak néz engem. Nagyon zavarban vagyok tőle. De aztán elkezdi lefertőtleníteni a szükséges helyeken. Kicsit csúnya most a bőröm, pirosas foltok is vannak rajtam, meg még durvábbak is, de nem baj… majd elmúlik. Ezután segít felöltözni, majd visszafekszem a párnájára. Olyan kényelmes ágyikója van…

- Csukd le a szemed – mondja, mire meg is teszem, ő meg elkezdi kenni a homlokomat, meg a számat. Basszus, ez nagyon csíp! Meg fáj!

- Au!

- Bocsi – mondja, mire már nem mondok semmit. Tudom, hogy nem az ő hibája, meg ilyenek, de attól még csíp… kaptam egy ragtapaszt is, amivel nagyon vicces lehetek, de nem baj… mikor már az orromon puha ajkait érzem meg, ahogy puszit kapok, kinyitom szemeimet. – Kész vagyunk!

- Köszönöm – suttogom neki, majd zavaromban ujjaimmal kezdek játszani. Hirtelen viszont fölém kerekedik, mire nem kicsit meglepődöm, de az oldalamat kicsit nyomja, mire felnyögök. – Ah! Au!

- Úristen, ne haragudj! – ugrik le rólam, és bűnbánóan néz rám.

- Nem haragszom – mondom mosolyogva. Annyira édes tud lenni, hogy az hihetetlen… ezt az oldalát eddig nem nagyon ismertem. Karjaimat kitárom felé, mire először pislog párat, de aztán gondolom leesik neki, hogy mi van, és óvatosabban közeledik felém, majd rám fekszik. Karjaim közé zárom, és igaz, hogy teljesen összetörve érzem magam, és még sajognak az ütések nyomai, de nekem annyira jól esik a közelsége…

Egy ideig csak bámuljuk egymást, ő meg közben pici puszikkal borítja be arcom, de én nem bírom tovább, és megkérdezem, amire annyira kíváncsi vagyok.

- Aoi… - kezdem el simogatni hátát.

- Hm? – kérdez vissza, majd kapok egy puszit az államra, majd a nyakamra is, amire megborzongok.

- Haragszol még rám?

- Már miért haragudnék? – néz rám komolyan.

- Hát, mikor randink lett volna… - motyogom, mire megcirógatja arcom.

- Ez már megtörtént, ne foglalkozzunk vele. Tény, hogy szarul esett, de aztán rájöttem, hogy… - akad el mondandójában.

- Hogy? – kérdezek vissza kíváncsian.

- Hogy kellesz nekem – motyogja oldalra fordított fejjel. Megint tiszta aranyos!

- Komolyan? – fordítom vissza magam felé arcát, ami ismét egy kicsit piros.

- Uhum – bólint egyet, mire én lehúzom magamhoz, és egy apró puszit adok ajkaira.

Aztán ő mellém fekszik, majd magához húz, én pedig csak bújok hozzá. Simogatni kezdem hol a mellkasát, hol a pocakját, ő pedig a karomat cirógatja. Folyton csak csukódnak le szemeim, de nem akarok elaludni, mert nem tudom, meddig maradhatnék, és félek, ha elalszom, akkor késő lesz már, és nem akarom, hogy anyáék mérgesek legyenek, amiért nem megyek haza, és még csak nem is szólok nekik… De hamarosan a fáradtság kifog rajtam, és elalszom.



Mikor felkelek, kinn már sötét van. Ijedten ülök fel, de ezzel sikerül elérnem, hogy az oldalam még jobban megfájdul. Au… - simogatom meg említett testrészem, majd a telefonom előkeresve megnézem az időt. Fél 10. Basszus… - mászom vissza Aoihoz.

- Aoi! Aoi! – kezdem el ébresztgetni, mire lassan kinyitja szemeit.

- Mi az?

- Haza kéne mennem – motyogom ijedt ábrázattal.

- Mennyi az idő? – kérdi, mire bedugom elé a telefonom, ami jelzi az időt. Látom, hogy ő is kicsit megijed, vagy mi.

- Már biztos aggódnak, hogy hol vagyok… - motyogom.

- Miért nem alszol itt? – kérdi hirtelen, mire elpirul arcom. Nem lenne rossz… de na.

- De nem tudják, hogy hol vagyok… - kezdek el játszani a takarójával.

- Felhívhatod a telefonomról őket – teszi kezét combomra, mire még jobban zavarba jövök.

- De…

- És ilyen állapotban amúgy sem engednélek el sehova! – mondja, majd kezeit összefonja maga előtt.

- Menni azért tudok még – dünnyögöm.

- Ragaszkodom hozzá, hogy maradj. És akkor ez lehetne az első randink – mondja mosolyogva, aminek már nem tudok ellenállni. Főleg, hogy az első randinkat én rontottam el…

- Jó, de… akkor is el kell mennem haza még suli előtt!

- Megbeszéltük! – vigyorog rám. – Na, hívd fel az ősöket, hogy a barátodnál alszol – adja oda a telefont. A barátomnál? Ezzel még inkább zavarba hoz… – Vagy én hívjam fel? – kérdi, mire kikapom kezéből a telefont. Inkább én!

- De ne hallgatózz! – mondom, miközben szúrósan nézek rá, ő meg csak egy puszit ad arcomra. Lassan bepötyögöm anyu számát a telefonba, és hívom. Mit mondjak neki? Most komolyan azt, hogy a barátomnál vagyok? Mármint hogy a… szerelmemnél? Akkor tuti mérges lesz… de… egyszer meg kell, hogy tudja, nem? – gondolkozom el magamban, de aztán hirtelen beleszól anyám a telefonba. Most akkor… mit is mondjak?
- Ki az? – kérdi, mire nyelek egy nagyot, és eldöntöm, hogy még inkább nem mondanám el neki.
- Én vagyok, Takanori… - motyogom.
- Hol a fenében vagy? Tudod te mennyi az idő? – kérdi kicsit mérgesen.
- Tudom, késő van… nem baj, ha az egyik barátomnál alszom? – kérdem kicsit félénken. Ekkor hirtelen Aoi felemel, mire megijedek, és bele is sikkantok a telefonba. Mikor épp úgy fog, hogy az fáj is, még bele is nyögök a telefonba. Rendesen ég a fejem, nem tudom anyám most mit gondol.
- Fiam, minden rendben? Mit csinálsz? – kérdi, mire nem is tudom, mit mondjak. Tuti, hülyének nézne, ha azt mondanám, ami itt történt…
- Csak… csak megijedtem, mert a cicája hirtelen ugrott rám... és kicsit fáj, ahogy élezi a combomon a körmét… - füllentem, mire egy unott sóhajt hallok meg anyu részéről.
- Még haza sem jöttél a suli óta, hogy fogsz így tanulni? – kérdi.
- Hát…
- Ha rontasz a jegyeiden…
- Nem fogok! – vágok a szavába. Eközben Aoi visszatesz az ágyra, és a pocimat kezdi simogatni, mire elkezdek nevetni.

- Ennyire vicces lenne? – kérdi anyám, mire kezemet a szám elé teszem.
- N-nem, csak a cica csiklandoz… - motyorgom.
- Jól van… Jó éjt – köszön el, majd ki is nyomja a telefont. Nagyot sóhajtva adom vissza a telefont Aoinak, aki azonnal ad egy szájra puszit.
- Mit mondott? – kérdezi, mire én hozzá bújok.
- Hát… azt, hogy jó éjt – motyogom. – E-elmehetek akkor fürdeni? – kérdem vörösödve, mire bólint egyet.
- Persze! – mondja nagy vidáman, majd én lemászom róla, és kiszállok az ágyból is. Ő követ ebben, majd a szekrénye elé megy, ahonnan elővesz egy elég laza, fehér pólót. – Jó lesz aludni? – kérdi, mire aprót bólintok. – Akkor jó. – csukja be a szekrényajtót, majd megfogja a kezem, és elindul kifelé a szobából. A fürdőbe vezet, de meglepődöm, mikor velem együtt bejön ő is, majd bezárja az ajtót. Levesz az egyik polcról egy törülközőt, majd leteszi a zuhanyzó elé a kilépőt.
- A-Aoi… - pirulok el.
- Igen? – néz rám nagy szemekkel.
- Izéé… - kezdek el játszani ujjaimmal. Közelebb jön hozzám, mire felnézek rá. Egy apró puszit ad ajkaimra, majd gyengéden átkarol, mire én is megteszem ezt.
- Aranyos vagy piros pofival – mondja, mire arcomat a mellkasába fúrom. – Ha akarod kimegyek. – hajol el tőlem, majd megsimítja arcom.
- Ühm… nem kell – motyogom, majd nagy szemekkel nézek rá. Elmosolyodik, és hamar leveszi magáról a fölsőjét, mire nyelek egy nagyot. Milyen szép felsőteste van… a bőre is olyan gyönyörű… - nézem meg elég alaposan, de egyszer csak feltűnik, hogy közeledik felém. Felnézek rá ismét, mire ő megint csak mosolyog, majd megfogja a pólóm alját, és elkezdi felfelé húzni. Segítek neki, és így hamar le is kerül rólam. A mosógép tetejére teszi, majd leveszi a saját nadrágját. Ekkor én is kezdem aktivizálni magam, és lehúzom magamról a sajátom. Teljesen elvörösödöm, mikor aztán az alsóm van csak hátra. Végignézem, ahogy Aoi megfosztja magát az övétől, nekem meg majdnem kicsöppen a nyálam.
- Na, te így fürdesz? – kérdi angyali arccal, mire megrázom a fejem. Ennek ellenére nem csinálok semmit, csak bámulok szemeibe. – Oké… - vigyorodik el, majd ide jön, és lehúzza az alsómat. Ó, egek! Mindjárt kiég az arcom. Annyira zavarban vagyok így… Mikor már pucéran állok előtte, nagy szemeket meresztek rá, ő meg csak a homlokomra ad egy puszit, majd belép a fülkébe, és mikor én is követem őt, megengedi a vizet.

Egy ideig csak áztatjuk magunkat, majd Aoi elkezd engem mosdatni, valami finom illatú tusfürdővel. Ezután kezembe adja a pamacsot, és mosolyogva néz rám. Most én mosdassam őt… - harapom be alsó ajkam, és nekiállok. Először a mellkasát, majd vállát, karjait, aztán a hasát, majd kicsit lejjebb is… Hamarosan megfordul, így a hátát kezdem mosni, majd a fenekét. Jaj, olyan szexi… - harapdálom folyton ajkaim.

Mikor visszafordul, magához húz, és finoman ajkaimra hajol, majd óvatosan nyelvével számba furakszik, és csókolni kezd. Nyakát átkarolva viszonzom, és csak simogatom közben tarkóját, ő meg fenekemre csúsztatja kezeit. Mikor elválik tőlem, édesen mosolyog rám, majd lemossa rólam a habot.



Mikor már mind a ketten teljesen tiszták vagyunk, kiszállunk, megtörölközünk, és Aoi maga köré teker egy törülközőt. Én felveszem a pólót, amit kaptam. A combomig leér. Az alsómat visszaveszem, majd összeszedem a ruháimat a kezembe, és Aoi kezét fogva visszacsoszogok vele a szobába.
- Nem vagy éhes? – kérdi, miközben egy alsót vesz elő, amit hamar fel is vesz.
- De – rebegem, mire mosolyog egyet, aztán még egy pólót magára vesz. – Egy pillanat, és hozok valamit. – mondja, majd kimegy. Az ágyra ülök, és csendben várom. Megfordul a fejemben, hogy mi lenne, ha most este… lefeküdnénk? Olyan kiéhezetten nézett rám néha. De ezt a dolgot inkább elhessegetem, ugyanis hirtelen belenyilall a fájdalom az oldalamba. Basszus, nem tudom, mi van vele… néha nagyon tud fájni. Hamarosan jön Aoi, kezében egy tálcával, amin minden finomság van. Leül mellém, és kérdőn néz rám. Gondolom, hogy mit kérek. Becélzom magamnak a rizsgombócot, amit végül ketten eszünk meg. Majd pár sütit is legyűrünk, aztán Aoi kiviszi a tálcát, majd hamar visszajön. Lekapcsolja a lámpát, így csak a hold világít be az ablakon. Bemászom a takarója alá, ő pedig hamarosan mellém bújik, és gyengéden magához húz. Fejem mellkasára teszem, és simogatni kezdem. Egy ideig így vagyunk, de aztán Aoi a hátamra fordít, és arcomat kezdi simogatni. Aztán lejjebb siklik ujjaival, majd a pólóm alá benyúl, és a hasamat cirógatja tovább. Eközben közelebb hajol, és apró puszikat ad számra, majd bebocsájtást kér. Mikor szétnyitom ajkaim, gyengéden csókolni kezd. Annyira szeretem, hogy ilyen. – karolom át nyakát, és sokáig simogatjuk, pusziljuk, és csókoljuk egymást. Aztán mosolyogva bújok hozzá, és hamar el is alszom.



Reggel telefon ébresztőjére kelek. Álmosan nyitom ki a szemeim, és látom, hogy Aoi épp kinyomja a telefont. Még mindig hozzá bújva fekszem. Amikor felülök, még jobban kezd fájni mindenem, mint tegnap. Aoi is felül, és egy puszit nyom az arcomra. Én is adok neki, majd felkelnék, de csak nagyon lassan megy, mert tényleg jobban fáj, mint tegnap. Aoi ezt észre is veszi, és segít felöltözni.
- Köszönöm – motyorgom, majd végignézem, míg ő is felöltözik.
- Elmegyünk a kórházba, hogy megvizsgáljanak, oké? – kérdi, mire bólintok.
Mikor mind a ketten készen állunk, megmosakodunk a fürdőben, majd mikor kijövünk onnan, összetalálkozunk a szüleivel.
- Jó reggelt – hajolok meg. Az anyukája csak mosolyog rám, az apja meg tök komoly!
- Jó reggelt. Te biztosan az egyik barátja vagy Yuunak. Csináltam mind a kettőtöknek ebédet, mert láttam, hogy egy ismeretlen kis cipő is van itt, és gondoltam, készítek neked is. – mondja, majd odaadja a kis dobozt, amibe a kaját rakják.
- Köszönöm… - motyogom meglepetten.
- Ő nem az egyik barátom, hanem a barátom – jelenti be Aoi, mire nem csak én, hanem a szülei is meglepődnek

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.