Reita POV



Gyorsan beértünk a PSC-hez, mert én vezettem; ki más? Mindegy. Tyű, mi vagyunk az elsők? Ez ritka dolog ám! – lépcsőzünk fel a termünkbe, ahol ledobom magam direkt az ő helyére. A saját magának kikiáltott fotelocskájába. Ezt azért, amiért reggel nem engedett semmit.

- Rei-chan, az nem a te helyed – néz rám azokkal a nagy szemeivel most.

- Nincs rajta a neved – vonom meg a vállam.
- Oké – motyogja, és most jön az a rész, hogy elvonul és durca hercegnőt játszik, mert mindig ez szokott lenni. De ehelyett… beleül az ölembe, háttal nekem, aztán hátrafordul és vigyorog a feje. Én meg meglepődök, mert ez azért nem szokványos, hogy durci helyett mosolyog.

Számra nyom egy apró csókot, aztán visszafordul. Most gondolkodik, vagy úgy tesz, minta gondolkodna? Nehéz a döntés… nagyon nehéz. Mocorogni kezd az ölemben, de pont rossz helyre ült ám. Direkt csinálja… Na gyorsan fejezd abba Pöttömke a mocorgásodat, mert véletlenül itt fektetlek meg! És az sem akadályoz meg, hogyha mindenki itt lesz… Jó, az azért durva lenne. Szerencséje, hogy abbahagyta, és hátrapillantott rám megint. Legmérgesebb arcomat elővettem és úgy néztem rá. Na, fogsz még ezután Reita-samával játszani? Nem? Na ugye! – zárom le magamban a témát. De ha már elkezdted… akkor befejezzük.



Lelököm magamról, aztán visszahúzom az ölembe, de már úgy, hogy szemben legyen velem, és térdeivel mellettem térdeljen. Jó ez a fotel, azt hiszem, többet fogok beleülni. Nagy szemekkel néz rám, én meg perverzül elvigyorodok. Kezeivel mellkasomon támaszkodik, alul meg összeérünk. Igen, ez így tökéletes. Akkor elkezdem a kis magánakcióm... – kezdem el simogatni a hátát, erre közelebb jön, vagyis mászik rajtam, így már teljesen egymáshoz préselődünk, felül és alul is. Chibim kezei tarkómra tévednek, és közel hajolva hozzám, összeérinti szánkat. Azonnal elmélyítem a csókot, ergo bemegyek a szájába a nyelvemmel, ő meg övével az enyémbe. Kezeim hátáról lejjebb csúsznak a fenekére. Arra a formás fenekére! Ahj, de rég érintettem már. Lassan elvonási tüneteim lettek volna…

Miközben még mindig csókolózunk, erősen belemarkolok a hátsó felébe, amire megrezzen, de nem távolodik el tőlem, és így már csak apró csókokat váltunk egymással. Csak ajkait csókolom, borítom be puszikkal. Ő is ugyanezt csinálja az én ajkaimmal. Finoman kóstolgatjuk egymást, na. A következő pillanatban jön elő a perverz énem. Övéhez nyúlok, aztán fénysebességgel kicsatolom, hogy nehogy legyen ideje meggátolni ebben. Mikor érzem, hogy már nem olyan szoros rajta a gatya hátul, becsúsztatom kezeimet először a nadrágján keresztülire, majd megtalálva az alsója szélét, az alá is beengedem kezeim. Erre elszakad számtól, és ijedten néz rám, de én csak finoman markolászom a meztelen fenekét, ő meg megint mocorogni kezd az ölemben. Nem lesz ez így jó… - gondolkozom el magamban, de mindeközben kezeim áldásos munkája révén halkan sóhajt párat, és kezeit hajamba túrja. Tehát élvezi!

Mikor már még többet akarok, jobban becsúszom kezeimmel a fenekére, aminek a markolgatását egy pillanatra sem hagyom abba. Egyre jobban benn matatok a nadrágjában, aztán mikor elérem a nyílását ott alul, párszor végighúzom rajta ujjamat, de utána megint csak simogatom a fenekét. Ekkor hirtelen elengedi hajam, és eltol picit magától, de a kezeim nem csúsznak ki onnan hátulról. Neeeem, az ott marad, mert annak ott jó helye van. Megint lágyan elkezdem markolászni, simizni hátsóját, erre megszólal.
- Reih… nem itt kéne… - Ó dehogyisnem! Ha nem jönnek a többiek fél órán belül, akkor bizony itt fogom csinálni.

- De, itt kéne. Ki vagyok rád éhezve… Tudod te mennyi ideig türtőztettem magam?

- De… akkor sem… - nyögte a számra, merthogy megint átsiklottam párszor bejáratán.

- Akarlak… most azonnal… - suttogtam fülébe, aztán belenyaltam. Picit megharapdáltam, aztán elhúzódtam tőle, és ekkor láttam meg, hogy elpirult.

Ha most valaki benyitna, azt látná, hogy a kezeim épp majdnem teljesen bent vannak Ruki gatyájába, ő meg erősen sóhajtozik rajtam. Azért az arcért bármit megadnék, hogy valaki ránk nyisson. Jó, mivel ennek a veszélye fenn áll, nem csinálok semmit vele. Most nem. Ujjaimmal sem megyek bele, sem semmi másommal. Pedig már teljesen fel vagyok izgulva! – sírok fel magamban. Álló farokkal pedig nem túl szerencsés próbálni…



Ajtónyílás. Ajjaj! – kapom fel a fejem, de aztán gyorsan megcsókolom Rukit, hogy eltereljem a figyelmét. Visszacsókol azért, de érzem rajta a feszélyezettséget. Na ki jött be? Ki? – válok el Ruki ajkaitól, és átpillantok feje mellett. Csak Aoi az, és teljesen le van döbbenve, de nem annyira.

- Khm… - kezdi. Ez az arc… ez készen van. Ilyet se látott még, ahogy elnézem, és csak enyhén van zavarba. – Ezt nem itt kéne csinálni, nem gondoljátok?
- Rei… - suttogja fülembe Ruki. – Kivennéd a kezed a gatyámból? – Mi? Neeem akarooom! Na jó…

Eleget téve kérésének kiszedtem kacsóimat az alsójából, sőt még a nadrágból is. Ő meg azonnal felpattan, és rendbe szedi magát, ami azt jelenti, hogy megigazítja a nadrágját és becsatolja az övét, aztán Aoi felé fordul, aki már bejött időközben. Gondolom, köszön neki, vagy nem tudom, de nem nagyon figyelek rájuk, inkább próbálom palástolni a kezdődő merevedésemet azzal, hogy keresztbe teszem a lábaim. Kicsit necces a dolog, de legalább nem látja senki. És remélem el fog múlni…



Ruki ledobta magát a kanapéra, Aoi meg felvette a gitárját és hangolt. Jó, már csak meg kéne érkezniük a többieknek is. Aztán… kemény tíz egész perc múlva mindenki befutott. Ami érdekes, hogy Kai volt az utolsó. A szar közlekedésre hagyatkozott. Na persze… én meg tegnap születtem.

Amint lepakolt mindenki, elkezdtek beszélgetni valamiről. Én nem figyeltem oda túlzottan… Na vajon miért nem…? Csak nem akart elmúlni ez a kis nagy problémám. Valamit tennem kéne… Megvan! – csillannak meg ördögien megvillanó szemeim. Felpattantam a fotelből, elhadartam, hogy mindjárt jövök, és egészen a férfimosdóig mentem. Ott azonnal bementem az egyik fülkébe, és leültem a vécé lehajtott tetejére.

Nem hogy elmúlt volna ez itt lent – mutogattam a lábam közére –, inkább csak jobban fokozódott, Ruki seggének bámulása közben, ami akkor volt, mikor felkelt a helyéről és beszélt valamiről a többiekhez. Jajj anyám… A saját kezeimet nem fogom használni, így várok. A jó munkához idő kell… a szarhoz meg még több, de most arra célzok, hogy várok valakit. Gondolom egyértelmű, hogy kit.

Már egy ideje ültem a seggemen, mikor nyílt az ajtó, és valaki bejött rajta.
- Rei-chan? – szólal meg egy félénk kis hang, az én szám pedig perverz mosolyra húzódik.



Meg sem várva, hogy esetleg mondjon még valamit, kinyitottam az ajtót, behúztam oda ahol az előbb voltam, leültem az eddigi helyemre, őt belehúztam az ölembe és azonnal nekiestem a szájának. Csak úgy faltuk egymást. Ellenkezni ideje sem volt. És amint veszem észre, nem is akart ellenkezni. Gyorsan szabadítottam meg felsőjétől, enyémmel pedig ő is így tett. Látszott, hogy ő is nagyon akarja már. Hát még én… Mikor felül csupaszok voltunk, a nadrágját rángattam le róla, alsójával együtt. Ujjammal megérintettem férfiassága hegyét, amibe beleremegett. Nem akartam húzni az időt semmivel, kicsit feljebb emelkedtem, letoltam nadrágomat, alsómmal együtt, és bepozícionáltam magam bejáratához. Erre megfogta vállaim és szemembe nézett.
- Rei… így, ne… - mondta elpirulva, mire megütközve néztem rá, de aztán leesett, hogy miről beszélt. Semmi síkosító, semmi óvszer. Lehajoltam és a nadrágom zsebéből elővettem egy óvszert. Büszkén mutogattam fel Rukinak, mire elmosolyodott.

- Mindig van nálam egy… a biztonság kedvéért… - vigyorogtam neki. Kibontottam, és felhelyeztem magamra. Extra síkos? Pont jó! Szerencsém, hogy mindig mindenfélét veszek…

Azért előtte elkéne egy kis tágítás, és mivel síkosító tényleg nincs nálam, ujjaimat szájába dugtam, mire vette az adást és alaposan végignyalogatta őket. Aztán, mikor kivettem szájából, nem szórakoztam sokat: azonnal belényomtam mind a kettőt. Előkészítésnek most tökéletes. Ollóztam egy kicsit benne, aztán kihúztam gyorsan őket, és bejáratához férkőztem hímtagommal. Megfogtam derekát, ő pedig a vállamba kapaszkodott. Óvatosan magamra csúsztattam, és egyetlen nyomással benne voltam, körülbelül félig. De mivel sürget az idő, hamar rányomtam magamra tövig, amire sikoltott egyet, és gyorsan szája elé tette kezét. Most tényleg nem kéne, hogy meghalljanak… - kezdtem el mozogatni rajtam fel és le, amiben segített is, mert nagyrészt ő mozgott rajtam. Akartam a kielégülést, és szerintem ő is. Hajszoltam a gyönyörbe, ami nemsokára el is ért mindkettőnket. Nem egyszerre, de elért, és az a lényeg. Pihegve dőltem Ruki vállára, aztán lehúztam magamról a gumit, és összecsomózva a kukába dobtam. Kimentünk, kicsit megmosakodtunk aztán felöltözni is sikerült nagy nehezen. A végén, mielőtt kiléptünk volna a mosdóból, még adtam egy szenvedélyes csókot Chibinek, aztán a fülébhez hajoltam

- A többit majd otthon kérem... – búgtam mély hangomon, majd belecsókoltam fülébe és szélsebesen kiviharoztunk onnan.


Ruki POV


Sosem gondoltam volna, hogy pont egy mosdóban fogok elélvezni. Főleg, hogy a munkahelyemen. Remélem senki nem hallott meg. De Reitával nem lehet bírni. Oké, hogy régen voltunk együtt úgy, de akkor sem itt kéne ezt megoldani. Nem hiszem el, hogy nem ért volna rá, míg haza megyünk. Úgyse tart már sokáig a próba.
- A többit majd otthon kérem… - mondja, majd belecsókol a fülembe. Végigfut rajtam a hideg. Mi az, hogy a többit? Nem volt elég? Oké, inkább sietek a termünkbe, ahol… elég érdekesen néznek ránk. Uruha még hülyén is vigyorog hozzá.
- Chibi, mitől ilyen vörös az arcod?
- Beteg volt! Lehet, hogy újra belázasodott! – néz rá Kai mérgesen, gondolom, hogy ne gondoljon rosszra, aztán idejön hozzám, és homlokomra teszi mancsát.
- Persze. Tök valószínű – vigyorog tovább. Kai semmibe veszi ezt a „beszólását”.
- Nem akarsz haza menni? – kérdi, mire Reita vigyorogni kezd.
- Jól vagyok – megyek a mikrofonhoz.
- De Ruki! Ha a koncerten is beteg leszel, akkor nem tudsz koncentrálni! Menj haza, és pihenj. – Jézusom! Kai beindult.
- De… - kezdenék magyarázkodni, de Kai drága nem hagyja.
- Nincs de! A próbának vége! Holnap találkozunk – mondja, és kituszkol az ajtón engem meg Reitát, aztán a cuccainkat is nekünk adja. Csak állok az ajtóban, Kai meg néz engem. Én nem értem ezt az embert… ha egyszer nincs bajom, nincs bajom! Nem akarok haza menni, mert Reita letámadna! Ma már megkapott. Többet nem akarok! - futok vissza Aoihoz kitárt kezekkel, aki a kanapén ül, így én meg odabújok mellé.
- Ruki, minden rendben? – néz rám kerek szemekkel, de úgy, mintha egy hülyével lenne dolga. De nem vagyok az!
Ekkor komolyan elgondolkozok magamon. Mint egy őrült, futok Aoihoz, csak, mert nem akarom, hogy együtt legyek azzal, akit szeretek? Oké, tényleg nem vagyok épelméjű, de megmondtam neki, hogy nem lesz minden nap akció, erre ma többször is akarja. Hát mi vagyok én, hogy csak úgy megtömjön? Engem nem tömhet meg, akkor, amikor csak akar! Nem vagyok én… tömni való kacsa! Oké-oké… leszálltam Aoiról.
- Izé… bocsi – vakarom meg tarkóm. – Oké, haza megyek, de csak pihenni… - nézek hátra Reitára, és kiemelem a „pihenni” szót. Odabattyogok mellé, integetek a többieknek, aztán megyünk a parkoló felé. Miközben beszállok a kocsiba, látom, hogy a többiek is letévedtek.


Nagy csend van végi az úton. Reita lakásához megyünk, hiszen ott van a pizsim. Ki kell raknom száradni, különben nem lesz miben aludni. És én másban nem alszok, az biztos.
Gyorsan „haza” is érünk szerencsére. Hát… ez is már az otthonom. Szeretek is itt lenni, de, csak ha nem egy perverz fantáziájú Reita van velem. Akkor inkább menekülnék, mint például most. Bemegyek gyorsan a fürdőbe, kiveszem a mosógépből a ruhákat, és az erkélyen nekiállok kiteregetni. Vagyis csak próbálok, ugyanis Reita kijött utánam, és rajtam csimpaszkodik minden másodpercben. Komolyan kezd kicsit idegesíteni. Elhessegetem a kezeit a derekamról, finoman eltolom magamtól, és folytatom munkám, de nem száll ám le rólam. Mikor már ő is megunja, csak néz, aztán megszólal.
- Ugye emlékszel, mit mondtam a PSC-ben? –néz rám kérdőn, majd összefonja kezeit mellkasa előtt.
Nyelek egy nagyot, de nem felelek. A reakcióm csak annyi, hogy totál vörös leszek, de közben folytatom, amit elkezdtem. Látom, hogy mosolyog.
- Ezt vehetem igennek? – Elfogyott a ruha a fenébe. Akkor, mondjuk mosogatok. Utána meg fölnyalom az egész lakást.
- Ühüm – felelem azért halkan.
Sarkon fordulok, és mennék be, egyenesen a konyhába, de Rei nem hagy. Hátulról elkap, és nyakamat csókolgatja, de úgy hogy… jaj, ez olyan jó érzés. Hirtelen felkap az ölébe én meg bambán nézek rá. Elindul befele a szobájába.
Úristen! Hol van Sabu-chan?
- Rei! Rei! Rei! Rei! Rei! Reiiii!!! – kiáltom, mire megáll. – Hol van Sabu-chan?
- Öhm… – Ne csináld! Már másznék ki az öléből, de egy mosollyal nyugtázz. – Ne aggódj. Jó helyen van.
- De… Hol?! – nézek rá kétségbeesetten.
- Kainál. – Ezt a megkönnyebbülést! Azt hittem valami baja van. Még jó, hogy Kai elvitte, mert Rei úgyse foglalkozott volna vele, az biztos.


Újra megindul a szoba felé, és mikor oda érünk, ledönt az ágyra. Ahj… komolyan nem akarom, mert fájni fog a hátsóm. De amúgy… már kezdek beindulni rá. Olyan édes! Amikor elkezdte puszilgatni a nyakam, akkor már kezdtem élvezni, de most folytatja, amit abbahagyott az erkélynél. Olyan jó. Nem fogok tudni ellenállni…
Kezeim automatikusan elindulnak felfedezni háta minden porcikáját. Végigfut egyik kezem gerincén, majd hajába túrok, de csak finoman. Egy erősebbet harap nyakamba, mire aprót nyögök becsukott szemekkel. Érzem, hogy eltávolodik, és ekkor rá nézek, ő meg sunyin vigyorog. Apró puszit ad számra, majd elkezd vetkőztetni, amiben én készségesen segítek, miközben őt is megfosztom ruháitól.
Már pucéran fekszek előtte, mikor végigsimít férfiasságomon, ami már eléggé égnek áll. Hála egy valakinek…
Egyik ujjával elkezd körözni bejáratom körül. Most szórakozik velem. Az a mosoly… azok a szemek!
- Hime-sama… - nyávogok neki, mire komolyan néz rám.
- Micsoda? – kérdez vissza, de én erre csak vigyorgok. – Azt hittem már megbeszéltük… - vigyorodik el ő is, de ez olyan sunyi vigyor. Mi lesz ebből?
Gondolatomból Rei két ujja húz ki, ugyanis bennem vannak. Basszus! Észre se vettem… meg… a síkosító? Ugye nem felejtette el? Biztos nem… Érzem, hogy nem. Elkezd kicsit ollózni bennem, én meg csak ködös tekintettel nézek rá, ő pedig mosolyog rám.

Gyorsan kihúzza ujjait, és ameddig a síkosítóval van elfoglalva, leveszem róla a kendőt. Csak pislog párat, de nem zavarja különösen. Talán most más foglalkoztatja. Nem értem, hogy itthon, miért nem lehet levenni, hisz itt csak én látom, senki más… Meg amúgy is olyan aranyos orra van! Olyan kis lapos, de nagyon aranyos. Mondjuk koncerteken, nehezen tudnám elképzelni a kendő nélkül. Már megszoktuk, hogy ez mindig rajta van. De akkor sem értem, hogy minek rejtegeti magát… Mindegy.
Ismét Reita tevékenysége húz ki a gondolatmenetemből. Egy hangos nyögés hagyja el ajkaimat, ami után lassan elkezd mozogni bennem. Csukott szemmel fekszem alatta, és minden apró lökésnél, egy aprót nyögök. Ahogy gyorsul a tempó, úgy hangosabbak lesznek a nyögéseim, és persze ő hallat egyet-kettőt.
Mikor már nagyon a határon vagyok, ráfog férfiasságomra, és elkezdi mozgatni rajta a kezét. Nem is kell sok, hasára élvezek, majd pillanatok múlva ő is követi példám, de ő belém élvez. Már megint…
Fáradtan dől rám, de vigyázva arra, hogy ne nyomja ki belőlem az életet. Nem mintha nagyon súlyos darab lenne Rei teste, de hát na… Mikor vissza áll a lélegzetünk a normálisra, kicsúszik belőlem, amit csak egy apró nyögéssel nyugtázok.
- Remélem sikerült kiélned mára a perverz fantáziád… - mondom neki, de ő csak sunyin vigyorog, és nekem nagyon azt sugallja ez a vigyor, hogy még nem fejezte be. - Menjünk zuhanyozni – terelem a témát, még mielőtt egy újabb menetbe belekezdene. A kendőt, amit egész eddig a kezemben szorongattam, most leteszem az éjjeli szekrényre, és megyek Reita után a fürdőszobába. Beállunk a zuhany alá, megengedem a vizet, ami jó langyos. Olyan jól esik.
Hamar megérzem Rei kezeit a mellkasomon, amik a hideg csempének nyomnak. Ugye nem akar semmit?
Ajkaimra hajol, és egy hosszú csókban forrunk össze, majd mikor eltávolodik számtól, nyakamat kezdi apró puszikkal beborítani. Egyik pillanatban, amikor nem számítok rá, kezével megfogja egyik lábam, és derekához emeli, és el sem engedi. A kapaszkodóba kapaszkodok, mert fél lábon állni azért… nem a legjobb.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.