Saga POV


Mikor megpillantom Reitát, elkezdek nézelődni mindenfelé, hogy hol van az én titkos rajongóm, de rajta kívül mást nem látok… tehát kénytelen vagyok elhinni, hogy ő az. – sóhajtok egyet, majd megszólalok:

- Most azt akarod mondani, hogy te küldtél mindent? – kérdezem, miközben a szemeibe nézek.

- Aha – kezd el mosolyogva bólogatni. – Akkor most adsz egy esélyt, hogy megmagyarázzak mindent? – kérdi, és meg megdumálom magamban, hogy végighallgatom, aztán pá.

- Talán – mondom, majd kezeimet összefonom magam előtt.

- Szóval akkor… - hagy egy kis szünetet, majd nekiáll mondani. – Én nem szórakoztam veled. Vagyis nem akartam, talán csak az elején, mikor még nem éreztem ezt, amit most – mondja, és hirtelen kicsit elpirul arca, amin meg is lepődöm, de nem szólok semmit. – De… miután lefeküdtünk, akkor már tudtam, hogy nem vagy közömbös, és nem csak egy éjszakára kellettél – motyogja, én meg felvont szemöldökkel nézek rá. Hát ez jó… most örülnöm kéne? Mert szex után úgy érezte, többre kellek neki? Hát fantasztikus. – És… És a pénzt se kértem Aoitól! – kel ki hirtelen magából.

- Nem? Miért? – kérdem tőle.

- Mert rájöttem, hogy fontos vagy nekem – dünnyögi, és arca kezd pirosabb lenni.

- De akkor minek kellett fogadni rajtam? – kérdem tőle. Már csak rágondolni is fáj. Mintha valami ribancnak néznének, aki bármikor odaadja magát bárkinek… ez rosszul esik.

- Az csak… Aoi heccelődött azzal, hogy fogadjunk, hogy nem tudlak megkapni, amibe belementem – motyogja – De már megbántam… ne haragudj – mondja halkan. Most erre mit mondjak?

- Jó…

- Akkor nem haragszol? – kérdi boldogan.

- Nem – varázsolok egy halvány mosolyt arcomra, majd elmegyek mellette, és az italos asztalnál egy kis üdítőt. Az, hogy azt mondtam, nem haragszom, nem jelent semmit. Maximum annyit, hogy nem leszek vele olyan bunkó és távolságtartó, nem üvöltözök vele, meg ilyenek… Attól még ne higgye azt, hogy az ágyában fogok kikötni ma éjszaka, vagy akár holnap, vagy bármikor. És csak azért, mert ezeket elmondta, még csak az ölébe sem fogok ugrani. Minden megy tovább, és olyan viszonyunk lesz, mint két testvérnek… ennyi. – sóhajtom, majd valaki megpiszkálja a vállam, így hátra fordulok, ahol Ruki van.
- Ruki! – mosolygok rá. – Hát nem kéne pihenned? – kérdem, mire nemlegesen megrázza pici fejét.
- Nem! – jelenti be. – Én itt akartam lenni, és most itt is vagyok! Majd ha úgy érzem, pihenek kicsit itt. – mondja.
- Értem. De vigyázz ám magadra! – mondom neki, mire csak mosolyog. – Na de mesélj… mi újság Aoi és közted? – kérdem, mire elpirul.
- Együtt vagyunk – mondja édesen mosolyogva.
- Ezt örömmel hallom… bár, mikor elkérte a házit a suliba, már gondoltam… - nézek rá felvont szemöldökkel, de közben mosolygok.
- Jól van, na… - kezd el játszani ujjaival. – Nem történt még semmi olyan… ha erre vagy kíváncsi – pirul el, amiből arra következtetek, hogy azért valami mégis volt.
- Akkor mi ilyen arcpirító, hm? – kérdem tőle, mire felnéz rám.
- Hát… szerinted… szóval… - kezd el dadogni.
- Igen? – kérdem mosolyogva.
- Na! Tehát… fürödtünk együtt… - halkul el a mondat vége. – Szerinted nem korai az első napokban? – kérdi, mire mosolyom nagyobb lesz.
- Aoival már régebb óta olyan a viszonyotok, csak Die volt az útban… szerintem ez nem probléma – mondom neki, mire nagy szemekkel néz.
- Akkor jó… - mosolyodik el. – Úgy szeretem! – vesz egy sütit, majd beleharap.
- Mit szeretsz? – szólal meg Aoi, és karolja is át hátulról a kicsikét, mire az láthatóan megijed.
- Aoi! – néz hátra, és fordul is felé, hogy hozzá bújhasson. – Téged szeretlek! – nyújtózkodik felé, mire kap egy puszit a szájára. Aranyosak együtt. – mosolygok, majd én is sütizek egy kicsit.



Ahogy kezdett sötétebb lenni, betereltek minket a lakásba, ahol a zenére már táncoltak is páran. Én csak álltam egyhelyben, és azon gondolkoztam, hogy mikor menjek haza. Hamarosan aztán jön Ruki, és beszélgetni kezdünk, de nem tart ez sem sokáig, mert mondja, hogy haza kell mennie, így Aoival el is mennek. Egy valaki mondja, hogy a vendégek is maradhatnak éjszakára, mindenkinek van elég hely. Ezen meg is lepődöm, de nem is tudom, mit tegyek. Csak unatkozom… jobb lenne talán haza menni. – sóhajtok, de csak majszolom a süteményt. Lassan eltűnik mindenki, fokozatosan csökken a létszám, és hamarosan arra leszek figyelmes, hogy egyedül ülök az egyik fotelben. Gondolok egyet, és elmegyek a mosdóba, majd utána a konyhában keresek egy kis üdítőt. Aztán majd hazamegyek… Bár, ilyenkor már nem szívesen mászkálok az utcán. – kortyolgatom az italom. Leteszem a poharat a mosogatóba, miután kiürült, majd megfordulok, és ekkor megpillantom Reitát. Mosolyogva jön közelebb, amit én nagy szemekkel nézek.



- Hol voltál egész este? – kérdi. – Pedig még kerestelek is – húz magához egyik kezével, mire meglepődöm, de… jól esik. Nem lököm el, csak meglepetten nézek egy ideig a szemeibe.

- Akkor nem kerestél elég jól! – mondom, majd felhúzom orromat. Ha ide hívott, minek nem törődött velem?

- Ez igazán sajnálatos… - kezd el vigyorogni, majd ölbe kap fenekemnél fogva, amin teljesen meglepődöm, kicsit meg is ijedek.

- Mit csinálsz? – kérdem, mikor a pultra tesz. – Megengedtem?
- Amit egészen eddig akartam – válaszol első kérdésemre, majd lábaim közé helyezkedik, és kezét a combjaimra teszi, mire kicsit megborzongok. Bár közeledik felém arca, de én nem hagyom, hogy azt tegye, amit akart, mert elhúzom tőle az arcomat, és lehajtom a fejem. – Mi az? – kérdi, majd megsimogatja arcomat.

- Én… nem akarok csak játékszer lenni – motyogom, mire kapok egy puszit a homlokomra.

- Nem is annak akarlak – emeli meg a fejem állam alá nyúlva, majd szemeimbe néz. – Leszel a kedvesem? – kérdezi, majd egyik kezemet összekulcsolja övével. A kérdés meglep, és ahogy felfogtam az értelmét, a szívem akkorát dobbant, hogy rendesen éreztem azt. Most komolyan gondolja ezt? – nézek szemeibe, amik őszintén csillognak. Érzem, hogy arcom pirulni kezd. Aztán mikor a szívem győz a kétkedéseim felett, kezemet tarkójára vezetem, és magamhoz húzom, és csókolózni kezdünk. A szívem egyre hevesebben ver, és lassan, mikor elválunk egymástól, pillanatok telnek el úgy, hogy csak nézzük egymást.

- Szeretlek – mondja, és el is pirul azonnal. Ez nekem tetszik.

- Mondd még egyszer! – kérem tőle, miközben kezeimet nyaka köré fonom.

- Szeretlek – mondja, mire ismét megcsókolom, és egy darabig így el is vagyunk. Boldog vagyok… el akarom felejteni, ami történt a múltban, és csak arra akarok gondolni, hogy azzal lehetek, akit szeretek.

- Én is szeretlek – mondom halkan, miután elválunk egymás ajkaitól. Reita erre elmosolyodik, én pedig viszonzom ezt az apró gesztust.

- Olyan boldog vagyok – motyogja, és ismét egy kicsit piros lesz arca. Ezen halkan kuncogni kezdek. Annyira aranyos, mikor ilyen… – Mi az? – kérdi.

- Semmi. Édes vagy, ha zavarba jössz.

- Én nem is vagyok zavarban – dörmögi, mire még jobban kuncogni kezdek. Még tagadja is… kap egy puszit az arcára.

- Persze, hogy nem…

- Most provokálsz? – kérdi, mire megrázom a fejem, és ekkor ellép tőlem, és hirtelen lehúz a pultról, mire kicsit megijedek, és ennek hangot is adok.

- H-hova viszel? – kérdem, és kapaszkodni kezdek nyakába, fejemet pedig az övének döntöm.

- Szobára – mondja, mire kap a fejére. – Hé, ezt most miért kaptam?

- Mert egy perverz vagy! – mondom neki. Egyelőre nem szeretem, ha ilyen…

- Jó, de csak aludni megyünk – mondja, mire megenyhülök, aztán egy szobába lép velem.

Mikor letesz az ágyra, nem hagyom, hogy elmenjen, így befekszik mellém, majd pár csók, és puszi után egymáshoz bújva, hamar el is alszunk.
Reggel, mikor kinyitom a szemem, érzékelem, hogy valakin kényelmesen fekszem. Megmozdítom a kezem, majd megdörzsölöm a szemeim, és felnézek. Reita még alszik, így én mosolyogva adok egy puszit a szájára ébresztőnek. Annyira örülök, hogy tegnap az történt… összejöttünk. Olyan boldog vagyok. – mosolygok rá, miközben nyitogatja a szemeit.

- Ugye a tegnap nem csak egy álom volt? – kérdezi, miközben közelebb húz magához…

- Nagyon úgy tűnik, hogy nem – csókolom meg, amit azonnal viszonoz is. Hamar elválunk egymástól, én meg csak mosolygom rá. Kapok egy puszit ajkaimra, majd mellé fekszem. A takaró alá bújok, és felé fordulva simogatni kezdem a karját lehunyt szemekkel. Ekkor meghallom, hogy az ajtón beront valaki. Ijedten ülök fel, nem számítottam rá, hogy valaki ekkora hangzavarral be fog törni ide.
- Oh, talán zavarok? – kérdezi Reita sötét hajú haverja óriási vigyorral az arcán, mire puffogni kezdek, és kiugrom az ágyból. Utálom a haverjait, mondtam már?
Összeszedem magam, majd szúrósan nézek az ajtóban állóra.
- Haza megyek… - jelentem be, mire csak pislognak.
- Taka-chan… - jön közelebb Reita, de én nem akarok ezelőtt az idióta előtt semmit…
- Sziasztok – motyorgom, majd kimegyek, és lassan ki is találok az egész épületből. Annyira nincs ahhoz a hülyéhez kedvem… - totyogok hazafelé.



Sietek is, majd mikor hazaérek, beköszönök anyának, és az első dolgom elmenni fürdeni. Mikor visszamegyek a szobámba, felveszek egy melegítőt, majd átmegyek a drága bátyám szobájába, de nincs bent senki. Tehát még nem jött haza… - sóhajtok egy nagyot, majd meghallom anya hangját.
- Fiam, gyere enni! – kiált fel.
- Megyek! – kiáltom vissza, és kimegyek a szobából, majd a konyhába lépek, és köszönök Rei apjának is. Mikor már nagyban falatozom, meghallom a bejárati ajtó nyitódását, mire hátra nézek, és megpillantom Reitát. Köszönés után mondja, hogy mindjárt jön ő is enni, előtte elmegy fürdeni. Mikor befejezem, még nem ér vissza, így fogom magam, és felmegyek a szobájába. Az ágyra ülök, de percek telnek el így, én meg inkább hasra fekszem. A párnáját átkarolom, és édes illatát szagolgatom, miközben lábaimat a levegőben lóbálom.
- Taka-chan… - hallom meg nevem, mire kinyitom álmos szemeim. Ne már, hogy ilyen hamar elpilledtem! – nézek Reitára nagy szemekkel.
- Elaludtam? – kérdem halkan, mire elmosolyodik.
- Úgy tűnt. – mondja, majd elhajol tőlem, és felvesz egy pólót, amit élvezettel nézek végig. Olyan szexi… de most mi is lesz ezek után? Talán esténként együtt alszunk? Együtt járunk suliba, és mindig együtt leszünk? Kicsit félek én ettől. Tekintve, hogy egy helyen élünk, lehet, hogy túl sok lenne… - ülök fel, majd nézek fel rá.
- Elmegyek enni, aztán jövök. – mondja, majd ad egy puszit, és el is megy. Így én vissza is dőlök a párnák közé, és ismét elszundítok. Mikor felkelek, Reita mellettem van. Felém fordulva fekszik az ágyon, kezével átkarol, és édes illatát érzem. Felnézek rá, arca nyugodt, és meg is hallom egyenletes szuszogását. Kint már kezd sötétedni. De ha most kialudtam magam, mit csinálok majd este? – gondolkozom el, de Reita közelségétől egyből rosszra gondolok, így rendesen elkezd pirulni az arcom. Közelebb vackolom magam hozzá, és mellkasába bújtatva arcomat, lehunyom szemeim. Keze megmozdul rajtam, mire én megremegek, elkezd simogatni, én meg felemelem a fejem. Mielőtt bármit is mondhatnék, ő szólal meg.
- Arra gondoltam… mi lenne, ha holnap elmennénk valahova? – teszi fel a kérdést, ami engem kicsit meg is lep.
- Hova? – kérdem, miközben érzem, hogy kicsit elpirul az arcom.
- Mozi? – néz rám mosolyogva, mire én is elmosolyodom.
- Rendben! Nézzünk valami filmet. – mondom, majd leszállok róla, ő pedig elmegy a gépéért, amit eddig nem nagyon láttam üzemelni. Interneten keresgélünk valamit, majd kiválasztunk egy kalandfilmet, ami most tök új, és mindenki azt mondja, hogy nagyon jó lehet…

A nap többi részében elmentem tanulni, és a vacsora után is a házi feladatokat csináltam, ugyanis holnap ugye megyünk moziba, gondoltam ma megtanulok… Este pedig a saját ágyamban, egyedül ér az álom. Nem baj, még nem szeretnék minden éjjelt Reitával tölteni… Túl sok lenne… túl korán.


Reggel korábban kelek a szokottnál, ennek valószínűleg az az oka, hogy tegnap a fél napot átaludtam… Elmegyek zuhanyozni, majd reggelizni, és ezután beülök a tévé elé. Minden tök unalmas, ezért csak kapcsolgatok a csatornák között. Mikor ezt végképp megunom, felmegyek az emeletre, de nem a saját szobámba… Reitához megyek. Szétterülve alszik az ágyán, félig kitakarózva. Lassan és halkan csukom be az ajtót, majd közelítem meg. Az ágyra mászom, és elhelyezkedek mellette, hozzá bújok. Hamarosan viszont mocorogni kezd, majd kis időre megáll a mozgásban, aztán oldalára fordul, és simogatni kezd. Ekkor felemelem a fejem, és ránézek.
- Felkeltettelek? – kérdem nagy szemekkel.
- Nem – mondja halkan. – Mióta vagy fenn? – kérdi.
- Umm… nem tudom. Már reggeliztem is. – motyogom.
- Értem. Akkor most én is elmegyek enni. – mondja, majd egy puszit ad ajkaimra, és kikel az ágyból. Felvesz egy nadrágot, majd lemegy. Én meg betakarózom, és itt várom meg. Nem alszom el, mert kipihentem magam, de kicsit mégis fáradtabbnak érzem magam, hogy itt fekszem.

Miután Reita visszaér, mondja, hogy készülődjek el, mert hamarosan indulunk a mozi nézésre. Nem estére terveztük… Valami szép ruhát veszek fel, egy szürke vékonyabb pulcsit, egy fekete nadrággal. Beállítom a hajam, meg egyebeket elintézek magamon, majd egy mellényt felveszek, mert azért már hidegebb van, és megyek is a konyhába, mert ahogy hallom, Rei már lent van.
- Kész vagyok! – jelentem be.
- Mehetünk? – kérdi Rei, mire bólintok, majd indulunk is.
Egymás mellett haladunk útközben, csendesek vagyunk, nem nagyon szólunk egymáshoz… Még szoknunk kell, hogy mi ketten tényleg együtt vagyunk, hisz ez még nagyon új dolog.
Amikor odaérünk a helyszínre, Rei vesz pattogatott kukoricát, meg innivalót mindkettőnknek. Ez után beülünk, nem túl közel a vászonhoz, és hamarosan el is indul a film. Alig telik el pár perc, megérzem Reita kezét a lábamon, mire meglepetten nézek rá, de ő csak a filmet nézi. Elkezd simogatni, én meg elhúzom a lábam, de nem hagy békén, mivel keze oda is elér.
- Rei, ne perverzkedj… - suttogom.
- Ez nem perverzkedés – mondja meglepetten.
- De… - dünnyögöm.
Ami viszont nagyon rosszul érint, az az, hogy idő közben, valaki bevágódik a mellettem levő ülésbe. Ránézek az illetőre, és az életkedvem is elmegy. Reita haverjai még itt is megtalálnak… A fekete hajú ült mellém, és szépen belecsámcsog az arcomba.
- Jé, Taka-chan is itt van… milyen rég láttalak, hogy vagy? – kérdezi, mire kuncogni kezdenek. Kezdek ideges lenni. Idő közben Rei keze nem tűnt el a lábamról.
- Ja… én is rég láttam… mikor is? Ja, a bulin… - kuncog tovább a szőke. – És végül megvolt? – néz Reitára, mire én csak Rei kezébe adom a popcornos papírzacskót, majd felkelek, és egy szó nélkül elvonulok. Nem vagyok kíváncsi ezekre a hülyékre… - huppanok le az egyik asztalhoz, majd ahogy várakozom, egyre szarabbul érzem magam. Miért kell ezeknek mindent tönkretenni? – görbül le a szám, de aztán veszek egy mély levegőt, majd felkelek, és hazafelé veszem az utamat. Idő közben elkezd csörögni a telefonom. Reita hív… nem érdekel. Ha kiderül, hogy ezt is ők rendezték így, akkor mérges leszek. Ki is nyomom, nem vagyok most kíváncsi rá sem. Remélem, hamarosan Ruki meggyógyul, mert kikészülök ettől…

Hamarosan hazaérek, és a szobámba megyek, át is öltözöm gyorsan, majd az ágyamra fekszem, és csak bámulok magam elé. Így megy ez egy darabig, aztán hamarosan szól anya, hogy kaja van… lemegyek ebédelni, bár nem vagyok nagyon éhes…
- Miért vagy ilyen korán itthon? Vége a filmnek? – kérdi anya, mire megingatom a fejem. Reita apukája is itthon van, így hármasban eszünk.
- Nem úgy volt, hogy Akirával leszel? – kérdi, mire lehajtom a fejem.
- Utálom a haverjait… és ők is ott voltak, tehát… eljöttem.
- Értem… - sóhajt anya. – De… annyira nem szereted őket? – kérdi, mire megingatom a fejem.
- Utálom őket… ki nem állhatom, ha a közelemben vannak… ennyi.
- De hát miért? – kérdi kicsit szomorkásan.
- Mert utálom, hogy folyamatosan be kell szólniuk, meg szívatnak. Nagy az arcuk, és ez idegesítő. – mondom kicsit idegesen.
- Pedig azt hittem, jól kijöttök Akirával és a barátaival. – mondja anyám.
- Hát… Aoival úgy megvagyok… vele nincs semmi bajom. Meg Reitával is. Igaz, néha összekapunk, de hát ilyen egy igazi testvéri kapcsolat, nem? – kezdek el kínosan nevetgélni.
- Ennek azért örülök. – mondja mosolyogva.



Mikor a kajával is végzek, visszamegyek a szobámba, és ismét az ágyon kötök ki. Hamarosan meghallom az ajtó nyitódását, mire felkapom a fejem. Rei jön be, én meg tovább bámulom a falat velem szemben. Leül mellém az ágyra, és a combomra teszi kezét.
- Mi a baj? – kérdi, mire nem mondok semmit. – Hallod? Már megint csak úgy otthagytál… ez már a második eset. – mondja, mire csak sóhajtok egyet.
- Az a baj, hogy utálom azt a két idióta haverodat… ennyi az egész. – morgom.
- Uruhát és Miyavit? – kérdi, mire megforgatom szemeim.
- Biztos ez a nevük… - motyorgom. – Olyan jó poén rajtam nevetni? – kérdem halkan.
- Ezt meg miből gondolod? – kérdi, mire felülök, és rá nézek.
- Folyton rajtam röhögnek, nem tűnt fel? Mindig szívatnak, meg kiröhögnek, holott nagyon nem vicces, amit csinálnak! – mondom kicsit kikelve magamból.
- De ezért miért rám kell haragudni? – kérdi, mire sóhajtok.
- Nem rád haragszom, csak néha megfordul a fejemben, hogy ezt közösen terveztétek, meg hogy szólhatnál is nekik, hogy hagyják abba… rosszul esik ám, hogy mindig ezt csinálják… - motyogom, mire csak átölel.
- De nem kell velük foglalkozni. Hülyék ők egyedül is, hát még, ha együtt vannak.
- Akkor is idegesít… - motyorgom nyakába, majd én is átölelem őt. Erre már nem mond semmit, csak ad egy puszit az arcomra. Ez után már hamar eltelik a hétvége, alig csinálunk valamit együtt. Néha egymás mellett pihenünk az ágyon, meg apró csókok csattannak el, de semmi komoly.



Hétfőn reggel én korábban kelek, és biciklivel megyek a suliba. Ki kell használni, hogy jó idő van, hisz hamarosan még a házból sem lesz kedvem kimozdulni, nem hogy biciklire ülni.
Mikor bemegyek a terembe, szomorúan ülök a helyemre, ugyanis Ruki még nem jött… lehet, hogy még ma is otthon lesz? Ahj… utálok nélküle lenni… olyan… nem gondoltam volna, hogy hiányolni fogom, hisz elsőre a hátam közepére sem kívántam. Most meg már nagyon is hiányzik…
Tehát nélküle unalmasan telik el az első két óra. Ekkor már úgy érzem, ki kell mozdulnom egy kicsit az osztályból, így meg is teszem… kimegyek a teremből, és sétálgatok kicsit, de hamarosan Reibe ütközöm, és ott is maradok egy időre.
- Hát reggel nem is köszöntél… - mondja kicsit morcosan.
- Bocsi… - mondom neki, majd egy puszit adok neki, majd hozzá bújok, ő meg átkarol. Egy ideig így vagyunk, de aztán ide jön Aoi, aki hozza magával a többi hülyét, így kicsit eltávolodom Reitől. Próbálom elviselni a jelenlétüket, de igazából most hozzám sem szólnak, aminek nagyon is örülök. Valamiért, mind a kettő nagyon is nyugodt. Csak álldogálnak egymás mellett, és normálhangon, komolyan beszélgetnek, néha Aoit is bevonva. De idő közben azt veszem észre, hogy Reita keze lecsúszik a fenekemre, és simogatni kezd. Elveszem onnan a kezét, és visszateszem a derekamra, de ismét fenekemen köt ki, és markolászni is kezdi, mire elvörösödik arcom, mert ez… jól esik, de nem itt kéne, és… Nem is kéne, nekem ez sok! Eldöntöttem, hogy lassabban haladunk, tehát ne tapogasson, főleg ilyen nyilvánosan.
- Rei, hagyd abba… - morgom neki, majd leszedem kezét a hátsómról.
- Mit? – kérd angyali mosollyal. Mikor ismét lecsúsztatja kezét a seggemre, egy erősebbet markol bele, mire már megnyikkanok, és Aoi és a többiek is meglepetten néznek rám, nekem meg ég a fejem.
- Hagyd már abba… - motyogom Reinek, de nem hagyja abba, csak maga felé fordít, és fejét nyakamhoz hajtja. Ekkor már kezemmel eltolni próbálom tőlem, mert ez nagyon idegesítő, hogy ezt a suliban csinálja. – Reita… - morgom, de csak nem hagyja abba. – Fejezd már be! – szólok rá, mikor már tényleg elég zavaróan fogdossa a hátsómat.
- Most mi bajod van? Voltam már benne… - mondja nekem, én meg egy pillanatra lesokkolok. Most komolyan ezt mondta?
- Szemét! – adok is egy pofont neki, ami nagyot csattan az arcán, és azonnal ott is hagyom. Hülye paraszt! Már megint hogy lehet ekkora bunkó? Muszáj mindig megbántania…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.