Uruha

Reggel fél tizenegyet ütött el az óra, én természetesen már a stúdióban szenvedek, akárcsak a többi tag is. Az éjjel nem aludtam valami sokat, igazság szerint magánakcióztam a vodkás üveggel és most ennek iszom a levét. Hiába köztudott rolam az, hogy nehezen részegedem le, azért nálam is van egy bizonyos határ, amit a tegnap éjjel sikeresen átléptem. Reggel úgy ébredtem fel, mint akinek fogalma sincs melyik földrészen tartózkódik éppen. Nagy kinok árán sikerült kikanalaznom magam az ágyból, majd kis pepecselés után a fürdőben, valami csoda folytán időben be is érkeztem munkahelyemre. Bent is mindenki éberebb volt nállam, vagy csak én voltam olyan mint egy mosogatórongy? Jah, nem sértegethetem a mosogatóronygokat, mert még megsértődnek rám, aztán piszkálhatom le a körmeimel a tányérokról a koszt. A próbán, mint valami hulla, úgy fogtam azt a szerencsétlen gitárt is. Mégcsak nem is jól, mert valamiképpen forditva került a kezembe. De, hogy ez hogyan sikerült, nem tudom, túl magas ez most nekem… Megforgattam a gitáromat, majd pengetni kezdtem a húrokat. Talán nem volt jó ötlet, talán az sem, hogy ma bementem dolgozni, de nem szóltam egy szót sem. Már az is komoly fizikai megterhelést jelentet számomra, hogy levegőt vegyek, nemhogy még elkezdjek panaszkodni. Nameg ott volt a másik fele a dolognak, hogy a végén még egy hatalmas lebaszást is bezsebeltem volna, ahelyet, hogy haza küldtek volna aludni. Azt meg a mai nap végkép nem akartam megkapni, igy is zúgott a fejem, hát ha még Ruki is nyomatta volna a süket dumát egy ideig? Nem éltem volna túl, az tuti. Késő délután volt, amikor kezdett alább hagyni az émelygés és a fejfájásom, de még ekkor sem voltam a régi. Úgy éreztem magam, mint egy torkos alkoholista, aki egy havi adagját egy éjszaka alatt fogyasztotta el. Ironikus a dologban az, hogy másfél üveg vodka fogyott el csupán. Testem kiáltózott egy fájdalomcsilapitóért és egy üveg hideg ásványvizért, amit Aoitól meg is kaptam. Látta rajtam, hogy nem vagyok túl jól, de nem kérdezősködött. Gondolom sejtette, hogy mi a problémám oka, igy nem firtatta azt a többiek előtt. Hálás voltam neki ezért, hogy nem akar lebuktatni, igy köszönetképpen halványan rámosolyogtam. Gesztusomra válasza ugyancsak egy mosoly volt, a létező legszebb. Üldögéltünk még egy ideig a kanapén, probáltuk kipihenni a munka fáradalmait, amikoris Aoi felém fordult, hamiskás mosolyra huzta ajkait, majd megszólalt. Már akkor sejtettem, hogy rosszban sántikál, de már nem tudtam megállitani. - Mit szólnátok egy kis esti sörözéshez a törzshelyünkön? – kérdezte vigyorogva, mire Reita arca felragyogott. „Mocskos áruló...” – dühögtem magamban. - Ez neked egy megvitatni való kérdés? – förmedt rá az örkendős. – Naná, hogy megyünk. Rég ittam egy jót... – vigyorogta. Reita válasza nem lepett meg, tőle nem is vártam, hogy mondjuk ellenkezzen. Nem véletlenül voltunk a legjobb barátok, mindketten nagyon szerettünk inni. Tudtam én anno, hogy jól válsztok… Aoi csak tovább vigyorog és közli, hogy megy és megkérdi Rukit és Kait is. - Végül is mehetünk. Épp ideje egy picit lazítanom. Rendeteget dolgoztunk az elmúlt napokban – igy Ruki. - Egyet értek veled, Ruki-chan. Nagyon jó buli lesz! - vigyorgott tovább Aoi, majd felém fordult és rámkacsintott. „Na persze! Marha jó buli lesz, még ki sem józanodtam rendesen, de megint be fogok baszni.” Ezt Aoival is közöltem. - A-a! Te nem iszol, pici Ruru-chanom. Te ma este a taxis leszel. Ha ma innál, nem tudnál magadhoz térni egy hétig – vigyorgott rám idétlenül. - Mi az, hogy én nem iszom? Miért pont én? Ez nem igasságos! Szándékosan kínozni akarsz - durcáztam be. „Milyen dolog ez már? Ott üt, ahol a legérzékenyebb?” - Úgy, hogy én vigyázok az én drága hercegnőmre, nehogy itt nekem alkoholista váljék belőle. Ma este neked csak Cappyt szabad innod, édesem – terült el egy ördögi vigyor a képén. „Mit ne mondjak.. Bekaphatja!” - Ez akkor sem igasságos! Kait még meg sem kérdezted. Lehet, hogy ő sem akar alkoholt inni és akkor szabad a pálya, mert nem látom értelmét, hogy ketten játszuk a szenteket, akik nem isznak – probáltam ész érveket hozni melyekkel meggyőzhetném. - Nos, akkor kérdezzük meg. Kai jösz este inni? – fordult az emlitett felé. - Naná, hogy megyek! Majd pont én maradjak ki, mi? Nekem is szükségem van egy kis alkoholizálásra néha, úgyhogy szólok, hogy ma este más játsza a dadust! - mondta Kai határozottan, ami lesokkolt. De ahogy láttam, nem csak engem, mert mindenki csak kuksolt ki a fejéből és próbálta megemészteni, amit Kai mondott. - Ki vagy te és mit tettél az én Kai-chanommal? - tettem fel a mindenkit érdeklő kérdést kétségbeesetten. Ő volt az utolsó kapaszkodóm, de ma nem voltam elég szerencsés. - Látod cicám, még egy ok, hogy ma ne igyál. Kainak is jár egy alkalom, amikor részeg és nem dada - simogatta Aoi a combomat. - Vedd le rólam a tappancsod, te perverz! Én heteo vagyok! - mondtam duzzogva. „Dehogy vagyok! Ha tudná, hogy megveszek érte… Azért az óriási szemtelenségéért, a nagy pofájáért, a perverz vigyoráért. De ezt soha nem tudhatja meg! Azonnal kihasználná az alkalmat, hogy ágyba vigyen és amilyen macsó, még sikerülne is neki. Utána meg ezzel cikizne, amig élek. Még mit nem!” Egyedül Reita tudja, hogy mi érzek Aoi iránt, és most, ahogy rápillantottam, láttam, ahogy a szemével üzeni: „Hazug vagy Uruha, egy nagy hazug!” - Ugyan már, Ruru! A múltkor a koncerten smárolunk, ma meg te vagy a nagy heteró, csak mert nem engedem, hogy leigyad magad? – nézett bosszusan rám. - Nem erről van szó! Csak nem akarom, hogy azt hidd, hogy majd behódolok neked... Meg övön alulinak tartom, hogy itt parancsolgatsz! Nem vagy az anyám, sem a feleségem. Nem dönthetsz helyettem. Ás amúgy is, az a kis smacizás a fanservice része volt – kelek ki magamból. - Egy: De, igen is dönthetek, mert én is vállaltam már többször is, hogy nem iszom, csak, hogy te vedelhess és kettő: nem, nem vagyok a feleséged, de a férjed még lehetek. Ha jól tudom Hollandiában megengedett a melegek számára a házasság. - Pfff! Nem vagyok meleg, de még ha az is lennék, amit ismétlek, hogy nem vagyok, akkor sem hozzád mennék, mert te nem vagy arra való – morrogtam nemlétező bajszom alatt. - Láttalak a múltkor nyalni Rukival, úgyhogy ne hazudozz itt nekem, hogy nem vagy meleg. Vagy minimum biszex - „Basszus! Basszus, basszus basszus! Tudtam, hogy akkor volt ott valaki.” Rukival megegyeztünk egy kis baráti kézimunkázásban, tekintve, hogy egyikünknek sincs partnere. Egyszercsak hallottam valami furcsa hangot, mintha valaki kinyitottavolna az ajtót, majd bezárta, de Ruki azt mondta, hogy nem volt ott senki, én meg nem foglalkozzak ilyesmivel. Talán mégissak job lett volna utána járni a dolognak... Hát ez már késő bánat nem tudok mit csinálni. - Ehh, de még akkor is igazságtalan hogy nem ihatok - morrgok még mindig, mert igazam van és késsz! - Aha. Szóval beismered szépen, hogy tényleg titeket láttalak? Hm Ruru-chan? - „Már megint túl meggondolatlanul beszéltem a fenyőbe bele…" Minek kell neki mindig igazat mondania? Totál eltalál mindent, s ez már idegölő. - Fenét ismertem be. Mondtam én egy szóval is, hogy beismerem? Nem! Na hát akkor? Te csak halgass, Te májvarózsa...- Vigyorgok én mint a kutya a farkának. Végre mondtam valami értelmeset, vagy nem? - Hú de feltűnően tagadod. Tehát igaz. Na mindegy, induljunk közbe, mert bezár a bár… - Na végre egy értelmes ember - ugrik fel hirtelen Reita, s szalad az ajtó fele csak a sors iróniája, hogy valaki pont akkor akar bejönni igy ő sikeresen nekivágódik az ajtónak pofával. - Ööö… Hopp. Bocs! - ezzel a pár szóval kinyilik teljesen az ajtó és belép rajta az Alice Nine. „Hát Reita legalább szines lett a kendőd.” – gondoltam magamban. - Tora! Te élő tornádó! Legalább kopoghattál volna. Ki tudja, hogy még puszta véletlenből mit zavarhattunk volna meg, te isten marhája - oktatja éppen Saga a nagytigrist. Eléggé vicces, hogy még mutogat is mellé - De, Sagachi mégiscsak ha akkor zavartuk vólna meg őket, akkor nem lenne rajtuk ennyi ruha. Ne őrits meg, hogy téged ruhástul raknak meg… vagy igen? - Saga abban a pillanatban úgy elpirult, hogy még egy paradicsom is megirigyelhette az akkori arcszinét. Belöllem meg előtört a nevetés. Vihogtam, mint egy fábaszorúlt féreg. - Na, Saga most mit pirulsz mit egy szűz kislány? Mind tudjuk hogy nem vagy az -vigyorgott Ruki féloldalasan. - Se nem szűz, se nem lány - folytatom Ruki elöbbi mondatát, Aoi meg csak vigyorog, mint a tejbetök. - Uruha! Mondd csak… orrba vághatlak? Jah, nem. Lányokat nem szabad megütni – válaszólt saját kérdésére Saga szinpadiasan, erre természetesen mindenki röhögni kezdet, mint a fakutya. „Mégis mit képzel ez magáról?" - Kapd be! – morrogtam, majd az ajtóhoz léptem. - Kösz kihagyom a lehetőséget – vogyorgott, mint egy száz wattos körte. „Hát én lecsapom! Mit vigyorog? Ne vigyorgjon! Nem kapott rá engedélyt.” - Nade, mi lenne, ha szépen azt csinálnánk, amire éppen készültünk, mielőtt ezek a marhák le nem csapták Reit? – kérdi Ruki vigyorogva. Végre, valakinek vannak jó ötletei is. - Hova készültetek? - kérdezte Hiroto érdeklődve. - Inni - válaszólja Aoi, s közben vigyorog, mint bolond a faszának. - Mi is mehetünk? - veti be a cukipofit Tora, mire engem utolér a hányinger. „Ez honnét tud ijet?” - Felőlem - von vállat az ötletfelelős. - Minnél többen, annál jóbb. Nem telt el öt perc, s immár a Bohóc nineal tartottunk törzshelyünk felé. Mondanom sem kell, kicsattantam az örömtől, pfúj. Persze számtalanszor eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha esetleg meglógnék, mig nem figyelnek rám, hazavinném az autom, s aztán lemennék a kedvenc báromba inni egyet egyedül, ha ők már nem hajlandók inni velem. Az ötletet eleve elásom, mert hiába zseniális, mégsem lehetek ekkora paraszt, hogy kicsesszek velük. No, nem kell megijedni, nem a szentet játszom éppeg, csak arra gondoltam, hogy ha én most kibaszok velük, akkor gyakorlatilag magammal baszok ki, mert legközelebb, amikor közösen iszogatunk, félholtan othagynak, s mégcsak vissza se néznek rám. Egész este folyamán őket bámultam, s ittam a Capyt. Mit ne mondjak, Aoipapi megengedte, hogy igyak szölőlét… Nem is bántam volna, ha akár csak egy kis alkohol mennyiséget tartalmazott volna, de neem, minek? Minek legyen Uruha boldog? Jó neki a cukros lé is... - Tudjátok azt a viccet... - kezdett bele Reita tök részegen pár ora múlva. Előttem még mindig a capys üveg hevert. Barátom perzse mindeközben elmélyülten magyarázott és probálta megértetni azt a kedves alice nineal, hogy azért mondta azt a férfi a fiának, hogy : „Kuss, mi itt niggerek vagyunk.”, mert a nigger abc sorrend szerint hátrébb van, mint az afro-amerikaiak, vagy a barnabőrűek. Mindenki röhögött Rei idétlen viccén, csak én voltam olyan, mint aki citromba harapott. Legszívesebben felálltam volna, és otthagytam volna mindenkit, de nem tehettem meg. Amit viszont megfigyeltem, hogy Aoi nem volt részeg. Ivott ő is, de nem volt keksz részeg. Szemben ültünk egymással, ő mosolygott, én vicsorogtam. Jött, hogy képen nyaljam, de nem akartam balhét. Holnap nem győznék magyarázkodni a kék folt miatt és valószínüleg mindenki neki adna igazat, mert ő csak vigyázni próbált rám. Lopva felé pillantok és észreveszem, hogy engem néz. Felvonom a szemöldököm, mert hogy minek néz már, mire rámkacsint és küld egy puszit a levegőben. Egy puszit! Nekem! Picit elpirultam, de hogy zavarom leplezzem, elhúztam a szám, nemtetszésem jeléül. Erre csak felnevetett, majd valami furcsa dolgot éreztem meg a lábam között. „E-ez meg mit művel? Hogy meri? Atyaég! Oké, próbáljuk megőrizni a hidegvérünket.” Finoman próbálom eltolni a lábát onnan, ahol nagyon nem kéne legyen, de elég nehéz, főleg, hogy megprólálom nem felhívni magamra a figyelmet. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy nem igazán járt sikerrel a kis magánakcióm. Mély levegőt veszek, a kezeimet a capys üveghez emelem, majd megszorítom, mert elkezdte a lábával ingerelni a farkamat. Tíz perc után már a sírás környékezett, de nem volt mit tenni. Aoi csak tovább folytatta, közben iszogatott, de én láttam rajta, hogy valami megváltozott. A tekintete. Kéjesen nézett rám minden egyes alkalommal, mikor senki nem figyelt ránk és a szemével azt üzente, hogy: az enyém vagy! Először csak azt hittem, hogy képzelődök, de egy idő után már nagyon is valóságosnak láttam. Aoi engem akart. Köztudott, hogy amit ő akar, azt meg is kapja. És ma rám vadászott, ezért nem engedte, hogy igyak. Részegen túl könnyű préda lennék számára, tekintve, hogy odavagyok érte. Józanon viszont kihívás, és ő imád minden kihívást. A történtek után probáltam nem is tudomást venni róla, a férfiasságomat izgató lábáról, viszont bármennyire is probáltam hervasztó dolgokon agyalni, egyre inkább az jutott az eszembe, hogy mi lenne, ha… Ha most éppen nem egy bár közepén italozgatnánk, hanem mondjuk a hálómban, akkor isten bizony rámásznék és kinomban én dugnám meg őt, de aztán úgy, hogy két hétig nem állna lábra. Közben a férfiasságom már majd' szétrobbant és lasan már martam magam pepitásra, amikor Aoi felállt és közölte, hogy indulunk. Fel voltam háborodva! Mi az, hogy az őrület határáig izgat, aztán egyszer csak abba hagyja, mert ő menni akar? Ez nem fair! Legalább had menjek ki a mosdóba kiverni magamnak. Már indulnék is, amikor Aoi megragadja a vállam és a fülembe suttog. - Én maradok útóljára a kocsiba, és mikor haza vittük a részeg bagást, akkor hozzám megyünk. Az anyósülésre ülök melléd. Van kérdésed, cicuskám? - Nincs! - feleltem, majd magyot nyeltem. Hozzá megyünk? És ott leszünk édes kettesben? Ahjj, hogy fogom én ezt kibírni? Kár is lett volna ellenkeznem, merthát Aoi az márcsak Aoi, potyoghat jégesső, vagy akár bugyigó is az égből, ő mindig Aoi marad. Sikerült végül valhogy úgy elszalomozni a fogasig, hogy elrejtsem erekciómat, majd kabátomat összehajtogattam, s azzal probáltam kioldalazni a kocsiig. Szerencsémre megusztam mindenféle kinos szituációt, persze Yuu perverzen vigyorgó képe most itt nem számit. Szinte reszketve ültem be a kormány mögé, majd miután az utasaim is beszáltak, szépen inditottam, és elindultam Kai-chan háza felé. Kicsit meglepett dobosunk. Annak ellenére, hogy nem egy nagy iszákos ember, most olyan állapotban van, hogy egyedül még lábra sem tud álni. Ez van, ha valaki em birja az alkoholt… Csak nehezen tudtam az útra figyelni, mert a gondolotaim mindig elkalandoztak. Száz féle képp elképzeltem, hogy mit fogunk a lakásán csinálni. Ahogy szeretkezünk majd.....ahogy elér minket a beteljesülés. Atyaúristen! Uruha! Hagyd ezt abba, mert még felborítod a kocsit. Oldalra pillantok és azt veszem észre, hogy Aoi engem sasol. Most meg mit bámul? Elkapom a tekintetem, de pár másodperc múlva visszalesek rá. Vigyorog felém, mint aki beszívott. - Mi a faszt vigyorgol már megint? Beszívtál? - Nem, dehogy! Te fogol ma szívni édesem, de nem be, hanem le! Kai háza elé értünk és nagy nehezen betámogattam a dobost, aki azt hitte, hogy az anyukája vagyok. Az anyukája! Jesszusom! Bocsánatot kért, amiért véletlenül eltört hét tányért, mikor mosogatni akart. Aztán beseperte a konyhaszekrény alá. Mondtam neki, hogy nem gong, azok csak tányérok, erre sírva fakadt, hogy de azok voltak a kedvenceim. Csak nagy nehezen tudtam meggyőzni, hogy nem haragszom rá, majd mikor álomba merült, kimentem a kocsihoz, hogy a többi részegest is hazaszállítsam. - Na, hogy ment? - kérdi Aoi. - Fantasztikusan! Azt hitte, hogy az anyja vagyok és bocsánatot kért, amiért eltörte hét tányéromat. - morgom vissza kicsit sem vidáman. - Hogy hetet? - röhögött fel szenvedéseim forrása. - Ja. Hét darab tányért. A következő megálló Ruki lakása volt, aki időközben Reitára borulva aludt. Remek! Legalább hamar megszabadulok tőle. Próbáltam minnél hamarabb odaérni. Mi lenne, ha Reit is kipakolnám ott? Akkor legalább nem kellene őt is elvinnem haza. Őszintén szólva hajtott a kiváncsiság, és be kell vallanom, hogy majd megőrültem már azért, hogy végre kettesben legyünk Aoival, és neki eshessek. De ez még odébb van. Ruki háza előtt újult erővel pattanok ki, majd a kiveszem Micky Moust a kocsiból és befelé indulok vele. Hála az égnek nem ébred fel, ezért gond nélkül ágyba dughatom. Visszaérve a kocsihoz azt veszem észre, hogy Rei épp az ablakon mászna kifele, Aoi meg próbálja visszahúzni. - Rei, mi a baj? - kérdem, mert nem értem, hogy most mi lett vele. Komolyan, eddig meg se mozdult, most meg játsza itt Pókembert. - Vigyél be! Ruki babámmal akarok aludni! Őt akarom! Követelem, hogy azonnal vigyél az ukémhoz. - kezd el hangosan üvöltözni. Most mit ordít ez is? Mindjárt képen verem! Ekkor azonban a kisördög megszólal a fejemben: Hisz épp ezt akartam, nem? Minnél hamarabb lerázni a srácokat, hogy kettesben maradhassak álmaim pasijával, aki most csak engem akar. - Jól van, Reita, beviszlek, ne kiabálj! Beviszlek téged a te kis ukédhoz, jó lesz? - Oki-doki! - mondja, majd kivályom a kocsiból és beviszem Ruki mellé. Mikor kiérek Aoi furcsa szemekkel méreget. - Ezentúl mindenkit így lökünk ki? Kettessével? Ennyire vágysz rám, Uruha drága? - Éééén? Dehogy is! De hát ő üvöltözött itt, hogy be akar menni Rukihoz. - próbálom menteni a menthetőt, de az arcom árnyalata elég nyilvánvaló. Már csak öt emberkét kell hazafuvaroznom. Elsőként Hiroto háza felé veszem az irányt. Remélem, hogy nem harap majd meg a kutyája. Mikor kikulcsoltam az ajtót, először belestem, hogy nincs-e kuty veszély. Elég nehéz lett volna a kutyával is megvívni és Hirotót is tartani. - A kutyám anyámnál van, ne idétlenkedj már bazz, mert addig rázol itt, amig lehánylak! - Előbb is mondhattad volna, törpe! - Törpe az anyád! Nem vagyok törpe bazz! Én férfi vagyok! - kezd el rikácsolni, mire ágyba dugom és ott hagyom, had kiabáljon egyedül. Nao a következő, akivel szerencsére nincs gond. Bejön a saját lábain, csak annyit kér, hogy fogjam, hogy ha elesik, ne törje össz magát nagyon. Mosolyogva viszem be, majd mikor épp teszem be az ágyba, látom, hogy Aoi épp Shou-t támogatja befele a vendégszobába. - Hát ő? - Azt mondta, hogy nem tudja, hogy hol a lakás kulcsa, úgyhogy jobb, ha itthagyjuk és majd reggel megkeresi. - mondja Aoi nevetve. - Miért nem kerested meg neki? - Most turkáljam végig mindenét? És ha a bugyijába dugta? Nyúljak bele? - vigyorog rám szemtelenül ez a féleszü. Most jött csak a munka neheze. A következő állomás Tora lakása volt. Minden rendben ment egy ideig, pedig én nagyon tartottam tőle. Tudom, milyen Tora, főleg, ha iszik. Nem is hazuttolta meg magát, mikor ugyanis megpróbáltam felfektetni, maga alá gyűrt és csókolni kezdett. Sajnos hiába voltam józan, ő sokkal erősebbnek bizonyult nálam. Már épp kiálltani akartam, mikor Aoi betoppant és leszedte rólam a megvadult tingrist. Hátánál Saga állt, és bágyadt vigyorral a képén ölelkezett az ajtófélfával. - Őt minek hoztad be? Hogy legyen kit kicipelni? - Nem kell kicipelni! Saga itt alszik, ugyan is itt lakik! - Hogy mi? De hogy...? - Tora és Saga együtt élnek pár hete, csak nem verik nagydobra. Tudod, nehogy kiszivárogjon a mádiába. - De én nem tudtam....te mégis honnan tudtad? - kérdezem. Ez felháborító! Kihagynak mindenből. Nem túl szép! - A múltkor átugrottam Torához valamiért és Saga nyitott ajtót. Utána elmesélték, hogy mi a helyzet. - Értem. - mondom továbbra is morcosan. Észre sem vettük, hogy amig mi eszmét cseréltünk, addig Saga valahogy eltámolygott at ágyig. - No, gyere kistigrisem, alukáljunk egy nagyot. - mondta, és a szeretet, ami a hangában volt, meggyőzött arról, hogy valójában szeretik egymást. Még ha Tora bunkó is részegen. Magukra hagytuk őket. Mikor beszálltunk a kocsiba tudatosult bennem, hogy eljött a pillanat. Kettesben maradtunk. Nagyot nyeltem a gondolatra, hogy most mi következik, majd inditottam és szép lassan Aoi háza felé vettem az irányt. - Ideges vagy? – kérdezte kedves hangon hosszabb csend után. - Miért lennék ideges? – kérdeztem töle értetlenül. - Ha pirossat kapunk, mindig dobolsz a kormányon, mellesleg a lábaid is lejátszottak már egy egész ütemet, mióta kocsikázunk… - magyarázta mosolyogva. - Fáradt vagyok, szeretnék már aludni… - magyaráztam. - Azt meghiszem… - vigyorgott rám kajánul, miközbe keze combomra tévedt, majd lassan simogatni kezdte legbecsesebb testrészem. Nem telt el sok idő, és tenyere elkalandozott egy kicsit délebre, majd rámarkolt a lényegre. Hangos sóhaj hagyta el az ajkaimat, miközben azon voltam, hogy fel ne tekeredjünk éppen az első velünk szembejövő fára. - Yuu, hagyd abba… - motyogtam mérgesen, majd szinte ösztönösen csaptam a számra. Ezt nem kellett volna. - Yuu? – nézett rám kikerekedett szemekkel. – Még sosem szólitottál igy… - Tekintette szeliddé vált, amint kimondta e mondatot, ajkaira egy játékos kis mosoly terült el, mi nekem szólt. Tette engem is mosolygásra késztetet, nameg szinváltoztatásra. – Ruru, nézz rám – suttogta halkan. - I-igen? – pillantottam felé félve, mire már kostolhattam is ajkait. Hevesen csókolt, birtoklóan, mégis azt hittm, hogy majd elpusztulok ott helyben a gyönyörűségtől. Akartam őt, mindennél jóbban. 

Vége

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.