6. Változások ideje



Tora



- Shinji, készen vagy?

- Fél perc - kiáltok ki a fürdőből, majd megigazgatók egy-két rákoncatlan tincset és azzal lépek is. - Kész - állok be elé az ezer vattos mosolyommal. Kapok is egy finom csókot végül indulás előtt.



Minden reggel hasonlóan zajlik le nálunk. Takashi kelt, majd pár perc alatt összeszedi magát és átadja nekem a fürdőt, amig ő elkésziti a reggelinket. Indulás előtt pedig mindig benézek még egyszer a tükör elé, hogy megbizonyosodjam arról, hogy minden rendben. Csak ezek után sikerül kimászni a házból. Amint azonban kilépünk a házból, lehervad arcunkról a mosoly, majd felveszük a megszokott álcát és mindketten a saját kocsink felé vesszük az irányt. Igy megy ez évek óta, gyakorlatilag azóta, hogy egymásra találtunk. Egymás mellé parkolunk, egyszerre szálunk ki a kocsiból, majd zárjuk be azt. Anélkül, hogy érintenénk egymást, sikerül elérnünk a másik gondolatait. Ezek az apró mozdulatok általában azt jelentik, "szeretlek", vagy "már alig várom, hogy kettesben legyünk". Tudom, gyerekesen hangzik, de igy van.

Köszönünk egymásnak, majd egymás mellett indulunk meg a termünk felé. Ez a rutin, amihez mindketten ragaszkodunk.

- Most mi bajod van, Pon? - jön a kérdés Shoutól, miközben úriember módjára, becsukom az ajtót Saga után.

- Semmi, csak kiakasztott az a sok paraszt az első emeletről... - morrogja.

- Mi történt? - kérdem érdeklődve.

- Az újoncok azt hiszik, ha már bekerültek közénk, egy szinten vagyunk, s úgy beszélhetnek velünk, ahogy akarnak.... - motyogja.

- Még mindig nem értem, hogy hol itt a baj - nézek rá szúrós szemekkel, hogy magyarázza el végre rendesen a szitut.

- Nekiesett két balfasz Rurunak. Ha Aoi nincs, belegondolni sem merek, hogy mi sült volna ki belőle... - adja meg a kivánt magyarázatot.

- Már értem, hogy miért vagy ilyen morgós kedvedben. Ruru mindannyiunk barátja, és szerintem függetlenül attól, hogy egy lánnyal, vagy egy fiúval él kapcsolatban, az is marad. - fejezem ki véleményemet, mire mindenki helyeslően bológat.

Emlékszem, 2004-ben, mikor végre megalakultunk, egyből ezt a termet kaptuk meg, mi a GazettE-s fiúk terme mellett található. Iszonyatosan boldog voltam, mert ők már akkorra eléggé hiresek voltak, és az is köztudott volt, hogy nem csak jóképűek, hanem iszonyat tehetségesek is mind, és nagyon jófejek. Az előitéleteinkhez képest, nem voltak olyan távolságtartók, mint képzeltem. Első itt töltött napunk után, Ruru meghivta a csapatot piálni a Gazes fiúkkal. Azóta gyakorlatilag barátok vagyunk, s ugyan megesik nagy ritkán, hogy valamiben nem egyezik a véleményünk, de mindeddig nem volt arra példa, hogy összevesztünk volna úgy isten igazából.

- Próbálunk vagy megyünk haza? - kérdi végül Saga, mire mindenki beáll a helyére és végül elkezdünk dolgozni.

A dolgok kezdtek elcsendesedni Ruru és Kiki körül, a média úgy tűnt, hogy leszállt róluk, amikor is egy újabb próbléma jött a képbe. Egyik reggel a megszokott rituálénk után épp a terműnkbe léptünk volna be, amikor a d=out basszusgitárosan szinte felkent a falra sietségében. Utólag derült ki, hogy Hikaru korházban van , és kritikus a helyzete. Nem ismertem sosem közelről, néha azonban elbeszélgettünk a gitárokról egy-egy unalmas céges buli kiséretében és őszintén meglepődtem, hogy ő, akit az ember vigyorinak könyvel el magában, antidepreszánsokat és nyugtatókat fogyasztott már hetek óta. Megkönnyebbültem kicsit, amikor újabb hireket kaptunk, miszerint jóbban van, s nemsokára hazamehet.

- Min gondolkodol? - térit ki gondolataim közül Takashi.

- Azon, hogy milyen jó, hogy itt vagy - suttogom, majd kap egy puszit arcára.

- Hol lennék? - kérdi vigyorogva.

- Nem úgy értem... - sóhajtom. - Hanem úgy mindig.. - motyogom nemlétező bajszom alatt. - Örülök, hogy vagy nekem.

- Szeretlek - mosolyog rám.

- Én is szeretlek - nézek mélyen szemeibe, majd lopok egy finom csókot.



Saga



Tavaly, amikor korházba kerültem, sokan meglátógattak, köztük többek között a d=outós fiúk is, igy valamiképp kötelezségemnek tartottam azt, hogy felkeressem Hikarut.

- Shini, eljösz velem? - néztem rá könyörgően. - Nem szeretnék egyedül megjelenni, te is tudod, hogy milyenek az újságirók. Elég, ha kitudódik, hogy meglátógattam, s már kombinálni kezdenek...

- Rendben... - sóhajtja, majd dob felém egy mosolyt, aztán készülődni kezd.

Nem sietünk el semmit, rutinunkhoz képest teszünk mindent, azzal a kivétellel, hogy ma egy autóval közlekedünk. Először egy kisebb bevásárlóközpontba teszünk kitérőt, közös megállapodás szerint illene venni valami ajándékot. Édesannyám mindig arra tanitótt, hogy bárhova megy az ember, üres kézzel megjelenni szégyen.

- Eldöntötted már, hogy mit szeretnél venni? - morrogtt rám Shini, ami nem szokása. Habár... hát fogalmazzunk úgy, hogy velem vásárolni válalkozni kész öngyilkosság.

- Nem... segithetnél te is... - morcoskodóm. Olyan lohasztó tudd lenni ilyenkor. Minden kedve elszáll az embernek.

- Na jó. Sorolom a lehetősségeket, te választasz egyet, elmegyünk, s megvesszük, azzal pedig irány a korház - sorolja a szabájait, mire én heves bológatásba kezdek. Hát általában mindig igy ér véget a shoppingolás.

Fél óra múlva egy hatalmas rózsaszin plüsmacival leszünk gazdagabbak, aminek a nyakába erősitettünk diszitésképpen egy nagy masnit. Hosszú kinok árán, de végül elérkeztünk a korházba is, útmútatást kérünk a recepción, és már éppen lépnénk be a korterembe, amikor egy elfolytott sikoly üti meg a fülemet. Torachi már nyúlna a kilincs útán, mire lerázom kezét róla, s pisszegek egyet, mielőtt megszólalna.

- Mi van? - mereszt rám érdekes szemeket.

- Nem hallottad? - nézek rá csódálkozva.

- Mit? - kérdezi, miközben tiltásom ellenére lenyomja a kilincset és belép az ajtón. - Ó hogy azt a... - morrogja, majd szeme ellé ránja a mackót, hogy valamiképp elfedje az ágy nyújtotta képet. - Most már értem, hogy miért nem akartál beengedni...

- Kimennétek még ma? - kérdi egy nagyon is ismerős hang, mire ledermedek.

- Kiki? - kukucskálók a mackó mögül. - Ezt nem hiszem el. Mégis hogy teheted? - nézek rá haragtól izzó szemekkel, mire ő nem mond semmit.

- Fogalmad sincs neked semmiről - vádaskodik, mire mérgem az egekbe szökik és ha nincs Shinji, akkor valószinűleg két kezemmel folytom meg.

- Miről kellene fogalmam legyen, hisz minden egyértelmű... A barátomnmal játszadozol, miközben mással kefélgetsz..- órditom, mire Tora csititani kezd.

- Saga, ezt fejezd be... - motyogja, majd szorosan magához ölel, ami meglep. Publikusan mindig elkerülte az érintkezést. - Te meg, jóbb, ha a szemem elé nem kerülsz, különben ezzel a két kezemmel szedlek szét - morrogja Ibuki felé, majd megfogja a kezem, s magával húz ki a folyósóra, majd onnan gyorsan eltününk egy nyugisabb helyre, ahol nincs senki. Csak ekkor fakadok ki igazán.

- Shin én ezt nem tudom megérteni... - motyogom neki. - Felválalta a világ előtt, s közben mással kavar... - dühöngök. - Shin, ugye te nem tennél velem ilyet? - nézek rá könnyes szemekkel, mire szorosan magához ölel, s ma már másodjára meglep, csókot is kapok bonuszba, egy igéretet arra, hogy ez velünk nem fordulhat elő.

***

Viszonylag hamar lenyugodok, ami Torának köszönhető, aztán szépen kisétálunk a korházból, mintha mi sem történt volna. De persze az élet nem oly kegyes velünk, mint azt mi szeretnénk és egy újabb sokkoló élményt nyújt számunkra. A GazettE két gitárosával találjuk szemben magunkat, akik igencsak intim viszonyba keveredtek egymással. És ekkor jut eszemben, hogy fogalmam sincs semmiről, hogy mi miért történik.

- Én ezt nem értem... - motyogja Tora. - Valaki elmagyarázná már végre, hogy mi a jó büdös fene folyik itt? - dühüng, ami igazán meglep, mert Shinjinek ez egyáltalán nem a szokása. Kevés embert ismerek, aki igy kikészitette őt, azok is messziről elkerülik.

- Talán nem itt kellene... - motyogja Uruha, miközben Aoi kezét szorongatja. - Meghivlak egy italra ma este nálam, közben meg mindent elmagyarázok mindenkinek. Aoi, szólnál Rukiéknak is? Nem szeretnék százszor beszélni erről...

Elfogadjuk a meghivást, miközben ferde szemekkel figyeljük őket, mint akik semmit sem értenek a körülöttük zajló történésekből.

Mind Uruha lakásába csödülünk. Itt vannak a Gazes fiúk, Pon meg Pooh-san és Shou is, szóval, teljes a létszám. Végszóra pedig befut Ibuki is, akire mindannyian ferde szemekkel nézünk.

- Hol is kezdjem. - sóhajt egy nagyot Ruru.

- Talán az elején - vág közbe Tora. Úgy érzem nagyon haragszik Uruhára.

- Nos, nem tudom, hogy nektek emlitettem-e valaha, a csapatnak biztosan igen, de nem cask két nővérem van - kezd bele végül. - Van egy öcsém is, akivel féltestvérek vagyunk, anyai ágról.

Mindenki ledöbben, hisz erről gyanitom a Gazes fiúk is megfeledkeztek, azonban döbbenetem ellenére nem tudom hova tenni ezt az információt. Nem értem, hogy mi köze lehet ennek a mostani problémánkhoz.

- Apám üzletember, mint tudjátok, ez eléggé sok hátránnyal jár. Sokan a szakmában nem tudják a családot a munkával összehangolni, emiatt esnek szét családok. A mi családunkra ez nem volt jellemző, addig, mig elő nem léptették az apámat a cégnél. Egyre kevesebbet járt haza, szinte sosem láttuk őt, igy történt meg az, hogy édesanyám más oldalán kereste a vigaszt. Ebből a törvénytelen kapcsolatból született az öcsém. Persze eleinte harag volt a családba, édesapám kibukott, de végül rendeződtek a dolgok, és együtt maradtunk. Miútán öcsém megszületett, rá nemsokára az édesapja magához vette, s feleségével nevelte őt. Ez volt apám feltétele, csak igy volt hajlandó házasnak megmaradni édesanyám oldalán. Tisztelem őt azért, hogy nem tiltotta meg nekünk a kontaktust vele, s habár nem egy födél alatt nevelkedtünk, de megismerhetük egymást és barátokká válhattunk.

- Hol itt a lényeg? Nem az élettörténetedre voltunk kiváncsiak, hanem, hogy mi folyik itt - vág közbe Tora újból. Ma nagyon harapós kedvében van.

- Kiki az öcsém - válaszól Uruha, mire mindenki döbbenten merednek rájuk.

- Ácsi ácsi. Én ezt nem értem. Incest, vagy mifene? - szólal meg Nao.

- Az a lófaszt. Ez a marha szétbaszta a lakását, s rámsózta magát, amit szépen ki is használt a media, s összekombinált a saját öcsémmel - morrogja Uruha, mire leesett állal méreegetjük őket.

- Tehát nincs köztetek semi olyan. - motyogom bajszom alatt.

- Nincs hát - válaszól Kiki.

- És ezt miért nem lehetett elmesélni hamarébb? Mire volt jó ez a sok izgalom? - kérdi Tora morcosan. Úgy tűnik haragja kezd lassan, de biztosan elpárológni.

- A fönökség megtiltotta. A rajongóknak bejött a dolog, a bevételek rohamosan elkezdtek nőnni, igy nem volt kérdéses, hogy mit kell tennünk. A vezetősség az állásainkal fenyegetet, azt mondták, ha nem tartsuk a szánkat, s csináljuk azt, amit mondanak, bucsút inthetünk a zenélésnek, s még azt sem foglyátok megtudni, hogy miért szálltunk ki - válaszól Uruha készségesen, mire újból ránkjön a megdöbbenés sora.

- Aljas gazemberek. - morrog Tora. - Hogy tehették ezt?

- Úgyan, te is tudod, hogy milyenek manapság az emberek. Mindenki kihasznál minden lehető alkalmat ahoz, hogy neki jó legyen.

- És akkor most mi lesz? - kérdezem végül én.

- Aoival úgy döntöttünk, hogy a megtakaritott pénzünkből alapitunk egy saját céget, saját studiókkal és alkalmazottakkal. Persze a stáfot vinnénk magunkkal. Felmerült azonban az a gond, hogy ez hosszútávon nem lenne túl jövedelmező és gyakorlatilag cask beletennénk a pénzünket valami olyanba, ami nem életképes, igy arra a döntésre jutottunk, hogytehetságkutatót szervezünk és megpróbálunk befuttatni pár igéretes bandát, szolóénekest. Első sorban származna bevétel a show élő adásban való difuzálásából, aminek jogát eladhatnánk valameik zenecsatornának, másodjára, ha sikerül befuttatni a legjobbakat, valamennyi jogdij megtérülne a cég fenntartása érdekében.

Sok időt felvesz ez majd, viszont a magunk ura lehetünk. Olyan lemezt adhatunk ki, amilyet szeretnénk, úgy öltözhetünk, ahogyan szeretnénk és a rajongók is azért szeretnének vágre, akik igazán vagyunk.

- Ez nem rossz ötlet, viszont, ha megszegjük a céggel kötött szerződésünket, nagy szarban leszünk. - szólal meg Ruki.

- Erre is gondoltunk ám. - kezd bele Aoi. - Uruha és Kiki sajtótájékoztatón fognak részt venni, ahol bjelentik, hogy nincs semi közöttük, hogy mindaz, amit a media vall, cask kitaláció. Persze olyan módon teszik ezt majd meg, hogy biztosan elveszitség a munkahelyüket. Ezútán nekikezdünk szerveszkedni, mi pedig elutasitjuk azt, hogy Uruha nélkül folytassuk tovább a munkát igy nemsokára majd bejelentjük a feloszlásunkat. Ebben az esetben a cégnek nem lesz mit tennie. Megmarad nekik a jógdij a kiadott lemezeinkért, de minket nem tartanak tovább a tulajdonukba. Ezútán pedig, mielőtt megszerveznénk a tehetségkutatót, új albummal rukkolunk elő és bejelentük, hogy teljes létszámmal visszatérünk. Ezek után senki sem állhat az útunkban.

- Rendben, de mi lesz velem? - kérdi Kiki értetlenül. - Majd züldségárusnak megyek a sarki boltba?

- A D=out belement a dologba - válaszól Aoi, majd beáll a csönd.

- Aoi, mond, volna hely még a cégnél az Alice Ninenak is? - teszi fel a mindenkit foglalkoztató kérdést, Shou.

- Semmi akadálya nincs annak, hogy magunkal vigyünk titeket is. Ha eldöntöttétek, majd még beszélünk erről.

- Ezzen nincs mit eldönteni, szerintem mindannyian egyetértünk, hogy elég volt ebből a szar rendszerből egy életre. - szól közbe Tora. - Elegem van abból, hogy megmondják mit kell tennem, milyen kérdésre mit válaszólhatok és mit nem, és abból, is, hogy ellenzik a kapcsolatomat azzal az emberrel akit szeretek - sorolja az idokokat. - Három éve mast sem csinálok, cask szinészkedem mindenki előtt, mert ezt várják el tőllem. Nem akarok többé külön kocsival utazgatni a munkába, mikor egybe is beleférnénk ketten és legfőképpen nem akarok titkolózni a barátaim előtt.

- Shinji - nézek rá döbbenten, mire biztatóan rám mosolyog.

- Ne haragudj, de szerintem előbb utóbb cask kiderüle - fogja meg kezemet, egy roved csókot lehel rá, majd az ölébe huzza és nem engedi többé el.

- Há-há-három éve jártok? - néz ránk döbbenten Nao. - Ezt nem hiszem el. Pon, mondtam neked a minap, hogy valami büzlik nekem. - motyogja.

- Az csak a mocskos zoknid volt, a kanapé háta mögül. - vigyorog rá szélesen Hiro.

- Ha már öszinteségi rohamot kapott itt mindenki, aki elárulom, hogy már lassan másfél éve együtt lakunk Kaival. - motyogja Shou, mire kikerekedett szemekkel nézünk mindannyian a két szóban forgó alanyra.

- Mi jöhet még? - Pon az aki kérdi, s rögtön el is hallgat, amint Reitára téved a tekintete. - Na ne. nehogy azt mond, hogy ti is. - mutogat hol Kirára, hol Nori-chanra.

- Rei és Ruki azóta együtt vannak, hogy a Karte felbomlott. - válaszól végül Aoi, mire a két érintet bólógatni kezd.

- Na jó, úgy látszik, itt mindenki homokos. - motyogja Ibuki, mire mindenki szuros szemekkel mered rá.

- Hé, nem illik igy beszélni. Mond azt, hogy meleg, forró, homár, vagy más, de ne azt, hogy homokos. Mikor valaki ezt mondja olyankor az az érzésem, hogy valami földönkivüli vagyok. - motyogja Nao, mire mindenkiből kitör a nevetés. - Na jó, Pon, menjünk haza. Fáradt vagyok, elég volt nekem mára az izgalmakból.

- Óh, pedig azt hittem, hogy későbbre tartod az izgalmakat. - kacsintott rá az illetőre, miközben a másik fülig pirult.

- Gyere, mi is menjünk - suttogta a fülembe Tora, majd elbucsúztunk Ruruéktól és hazafelé vettük az irányt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.