Másnap reggel Shinji egész nap morgós volt és a hátát fogdosta, így teljesen olyan volt, mint egy zsémbes öregasszony.

- Shinji, hívjak neked egy masszőrt? – kérdezte Anna, mikor már ő is unni kezdte a másik szenvedését.

- Nem kell. Inkább nagyobb ágy kéne. De, most megyek, keresek valami szakembert, aki rácsot varázsol az ablakra. – morogta.

- Legalább vidd el Yutakát magaddal, mert szombat van.

- Tényleg, ma megy az anyjához. Akkor szólok neki.

Miután elvitte az említettet Anna kettesben maradt Yuuval, aki segített neki a főzésben, majd tanultak egy keveset. Pár óra múlva az apa is visszatért közéjük.

- Nos, hogy ment?

- Találtam egy embert. Egy óra múlva itt lesz és felrakja az ablakra a rácsot.

- Nagyszerű, tudod, kicsit se fogják az utcáról megbámulni, hogy a tízediken egy rácsozott ablak van. A szomszédjainkról nem is beszélve.

- Majd azt mondod neki, hogy macskánk van. Engem nem érdekel. A gyerekekről van szó!

- Tudom, de biztos van más mód is rá.

- Majd meglátjuk. – vonult be a hálóba.

Anna kint jól eljátszott Yuuval, míg Shinjiék a gyerekszobába rakták fel a rácsot. Utána pedig beültek Tv-zni, ahol Yuut hamar elnyomta az álom Annához bújva. Mikor vége lett a műsornak Shinji felkapta őt és befektette az ágyába, betakarta, majd ő is ment aludni és belül már örült, hogy végre normálisan tud majd ma aludni, elvégre nem lesz benne két fölösleg.

Éjféltájt hatalmas vihar támadt, amire Yuu meg is ébredt. Mivel egyedül volt a szobában, így elkezdett félni is, főleg, hogy kintről apró neszeket hallott. Összegömbölyödve a fejére húzta a paplant és várt. Mikor úgy gondolta, hogy ideje lenne kikukucskálni egy pici résen kinézett a takaró alól, de majdnem felsikított, mert egy fekete alakot látott az ágya előtt, de ahogy a villám fénye megvilágította a hívatlan vendéget, akkor meglátta, hogy csak Uruha jött be hozzá, így megkönnyebbülten ült fel az ágyban.

- Megijesztettél. – fújt ki közben egy rakat levegőt.

- Nem állt szándékomban. – ült le az ágya mellé a szőke, hátát pedig a ruhásszekrénynek döntötte.

Aoi élve a lehetőséggel takaróstul és párnástól együtt befészkelte magát a másik ölébe fejét annak mellkasának döntve.

- Olyan jó, hogy itt vagy. – suttogta, miközben mélyen beszívta a másik nyugtató illatát.

Uruha már megszokta, hogy a másik igényt tart rá a viharos estéken pedig mindig az ölében végzi, így miután a fiú befészkelte magát jobb karjával átkarolta őt, majd ő is lehunyta szemeit, pedig neki nem volt szüksége az alvásra, de mégis átvette tőle ezt a szokást, hogy lehunyja szemeit, ha vele van és csak hallgatta a másik szívverését. Egy időben sokat gondolkozott rajta, hogy miért van ez, miért is találja érdekesnek a fiút ellenben a többivel, akiket már a több mint kétszáz év alatt elvitt, de sosem kapott rá választ, így már nem is foglalkozott annak keresésével.

A válasz pedig igen egyszerű volt, de nem neki, hisz nincsenek emberi érzései, így ebben a formájában sosem kapja meg a választ. Ez különböztette meg a legjobban az embereket és a blondesokat. Hiába az emberi test, belül mégis mások…

Hajnalban mikor Aoi ébredezni kezdett újra kinyitotta a szemeit és csak nézte a fiút, aki nemsokára követte őt, csak éppen az ő tekintete álmosan meredt rá.

Felkapta a fiút ágyneműstül és felültette az ágyába.

- Aludjál. Még korán van.

- Jó. – ásított egy nagyot – De, ugye ma este is eljössz?

- Nem hiszem. Dolgom van ma. – indult volna kifelé a szobából, de Aoi megragadta a kezét.

- Akkor vigyázz magadra, jó?

- Nekem nem eshet bajom. – simított végig a másik arcélén, majd kisétált a szobából és távozott a lakásból a konyhaablakon keresztül.

- Ez mégis mi volt? – vonta kérdőre a társa, miközben az utcán sétáltak.

- Nem tudom. – vonta meg a vállát a magasabbik és gyújtott rá egy szálra.

- Elgyengültél. Ha így folytatod kitaszított lesz belőled.

- Vigyázz kivel beszélsz, Ruki. Inkább foglalkozz a tieddel. Lassan lejár az időd. – közölte, majd magára hagyta a másikat.

Uruhával ellentétben Ruki még csak egy ötven éve tartozott közéjük és ez a viselkedésén meg is látszott, amit a másik nem igazán díjazott. Uruha Akirával együtt érkezett és a tiszteletet kezdetektől fogva megadták egymásnak, és ez volt az, amit a kicsiből hiányolt. Tudta, hogy a kicsi nem tökéletes példánya a fajuknak, akárcsak a főnökük is, így mindig valakinek vele kellett lennie, amíg az be nem végzi a feladatát. A feladatot, amellyel kiiktatja lényegében saját magát.

Reggel Shinji és Anna nekiálltak készülődni, hogy megejtsék a hétvégi nagybevásárlást, Yuut pedig otthon hagyták hadd aludjon addig is.

Bevásárlás közben elhaladtak egy bizonyos sor mellett is, ahova Anna visszarángatta élettársát.

- Na, na, nem futunk el!

- Miről beszélsz? – tette az ártatlant a férfi.

- Tudod, te. Erre még szükséged lehet – dobja be a bevásárlókocsiba a síkosítót – meg erre is egy jó adaggal. – rakott be mellé három doboz óvszert.

- Anna, ezekkel mégis mihez kezdjek?

- Shinji, nem vagy már gyerek, hogy hónapokat várjál! Hidd el, még egy-két alkalom és szükséged lesz rájuk! – veregeti vállba.

Mivel hamar megjárták az utat délre haza is értek.

- Megtálalsz? Én addig felkeltem a kis álomszuszékot. – kérdezte Anna, majd be is nyitott a fiúhoz, aki még mindig békésen aludt az ágyában.

- Yuu, gyere, kelj fel. Ebédidő van. – simogatta a fiú hátát, aki végül felkelt az ébresztőre egy nagyot nyújtózva.

- Anna? – nézett rá csodálkozva a fiú.

- Igen, miért? – kérdezett vissza, de tudat alatt félt, hogy az idegenre gondolt.

- Semmi. – rázta meg a fejét – Csak anyuval álmodtam, és azt hittem, hogy ő az. De nem baj, mert azt mondta, hogy ti rendesek vagytok. – kelt ki az ágyból, amit a másik megkönnyebbülten fogadott.

Persze azért sajnálta szegény fiút, hisz nemrég vesztette el az anyját, az apjáról meg semmit se tudnak, de örült, hogy jól érzi magát náluk.

Ebéd után elmentek Yutakáékhoz, hogy együtt menjenek el az állatkertbe, ahol a három felnőtt jót beszélgetett miközben a gyerekek az állatokkal voltak elfoglalva.

A program alatt mindenki nagyszerűen érezte magát. Hazaérve Shinji egyből eldőlt az ágyon, míg a gyerekek szépen mentek kezet mosni, mikor Annának eszébe jutott, hogy a kocsiban hagyott pár dolgot.

Mikor visszaért a lakásba egyből kiejtette a kezéből a táskát.

- Shinji, gyere gyorsan! – kiáltotta, miközben megragadta a fém cipőkanalat és elindult a hívatlan felé.

- Ruki, engedd el Kai-chan! – fogta a kezénél fogva az említettet Aoi, míg a másik kezénél az alacsony húzta a fiút.

- Hagyd őt békén! – indult el a szőke felé Anna is, mikor kinyílt a háló ajtaja és Shinji egy jól irányzott célzással belé lőtte a sokkolót, minek hatására a kicsi a földön kötött ki eszméletlenül, mert a cipőkanál tarkón találta útközben.

- Kicsim jól vagy? – kérdezte a riadt fiútól a nő, miközben szorosan magához ölelte, az immár pityergő fiút.

- Félek! Miért akar elvinni az a törpe?

- Nem fog elvinni ne aggódj. – megy oda hozzá Shinji és nyom egy puszit a fiú fejére – Beviszem az őrsre a fiúkhoz. – mondta komolyan, majd felkapta az eszméletlen embert és bevitte, ahol egy cellába ráültették egy székre, kezét a támlához hátrabilincselve, majd bezárták az ajtót.

- Gratulálok Amano, szép munka volt. – veregeti hátba Nishimura beosztottját. – Viszont nincs időnk rá várni, így marad a vödrös megoldás. Naoyuki, hozd a vizes vödröt! – szól az újoncnak.

- Igen is! – és már megy is érte.

- Vele megyek. – közli Takashi, de a kisebbik elkapja a ruhájánál fogva.

- Te maradsz, ma már eleget piszkáltad a srácot. Shinji, menj haza, ha szeretnél, ma úgy sem dolgozol.

- Nem, hallani akarom, és végre megtudni, hogy mi folyik itt!

Miután Naoyuki visszatért a vödör vízzel és remegő kezekkel leöntötte a szőkét, gyorsan visszasuvickolt Tora mellé, aki bátorítóan megszorította a kezét.

Tooru bement a másikhoz, majd megpaskolta annak az arcát, hogy magához térjen.

- Na, dalolj csak madárkám!

- Már semmit nem tehettek. – vigyorodik el elégedetten.

- Dehogynem! Szépen megmondod, hogy hol vannak a gyerekek!

- Úgy sem, találjátok meg őket. Ők, már nálunk vannak.

Takashi egy ideig még hallgatta, ahogy a társa megpróbálja nyugodtan kiszedni az információkat a másikból, de nem sokáig bírta, így leváltotta azt és nem éppen kedves módon foglalkozott vele, így Shinji jobbnak látta, ha társát kivezeti innen.

Pár óra múlva dühösen ment a többiek után.

- Fasz kivan vele! Mindenfélét hord össze vissza és Torával akar beszélni!

- Az a társa lenne vagy ki? – kérdi Naoyuki.

- Nem. Shinji az! Engem meg le Sagaz. Ez valami bolond ember komolyan mondom! – majd bement az irodájába lenyugodni, ahova párja is követte.

- Ne húzd fel magad rajta. Direkt csinálja. Egyelőre Shinji az egyetlen esélyünk. Ha belemegy a játékába, akkor nyert ügyünk van.

- Remélem is.

Tora nyugodtan sétált be a szőkéhez és a magával hozott széken vele szemben foglalt helyet keresztbe font karokkal.

- Szóval?

- A barátod elég buta, pedig még meg sem született.

- Ezt hogy érted? – ráncolta össze a szemöldökét.

- Majd megtudod, ha eljön az ideje. – vigyorodott el a kissé megzilált külsejű srác.

- Rendben. Szóval én Tora vagyok, akkor te ki vagy?

- Ruki.

- Hát, jó Ruki, akkor mondd el nekem, hogy mi ez az egész.

- Oh, mi csak véghezvisszük azt, amit Isten nem fejezett be. Egy jobb világot alkotunk.

- A gyerekeknek mi közük van hozzá?

- Látom, lényegre törő vagy. Ők teszik teljessé a világot. Különlegesek, már születésükkor meg lettek jelölve e szent célra, és most eljött az idő, hogy a kiválasztottak felkerüljenek Isten országába, mielőtt tisztaságuk bemocskolódna. Közénk valóak lesznek akár akarjátok akár nem. Mi már több évszázada itt vagyunk köztetek és figyeltünk benneteket.

- Ez mind szép és jó, de én nem fogom hagyni, hogy elvidd őket! Se te, se a társad.

- Akkor elviszi más. Amíg itt beszélgetsz velem, lehet, más gyerekek tűnnek el a földről és kerülnek át a jobb helyre. Sokkal többen vagyunk, mint azt gondolnád.

- Miért vagyok Tora?

- Mert isten ezt a nevet adta neked, csak mikor e testbe kerültél és bemocskolódtál a világ bűneivel elfelejtetted és ezért csak az emberi énedre emlékszel.

- Nagyszerű! Akkor csak , hogy tudd, én szeretek ember lenni és bűnös is. De, ha én ember vagyok, akkor te mi vagy? Törpe, tündér?

- Blondes. Egy felsőbbrendű faj tagja. Mi nem öregszünk. Mi leszünk a ti végzetetek. – mosolyodik el elégedetten.

Tora a hallottak után elmondta a társainak is a hallottakat szóról szóra.

- Szóval, egy őrült pedofil szektával van dolgunk. – egyszerűsítette le a dolgot Saga.

- Így is mondhatjuk. Mindegy, tartsuk bent, hátha megtörik. De, most menjünk haza. Okosabbak úgy sem leszünk, de tudod, ez a Saga nem is olyan rossz neked. – morfondírozott el a hallottakon Tooru.

- A Kyo se rossz, de nekem akkor is pulykatojás maradsz. – csókolta szájon kedvesét, majd hazafelé vették az irányt, ahol Saga birtokba vette a másik formás fenekét.

Ruki még három napig volt bent a zárdába, de egyszer sem beszélt. A negyedik nap viszont eltűnt, de az ajtó zárva volt és a bilincs is ugyan úgy a helyén, így a négyfős brigád igen csak ideges volt.

Szerencséjükre az egyik járőr jelentette, hogy látta a keresett illetőt három utcával arrébb egy másikkal az építkezési területen, így egyből oda mentek.

Takashi szemét így is szúrta a törpe, így Kyo figyelmeztetése ellenére egyből berohant az épületbe, ahol üldözőbe is vette a kicsit, csakhogy arra nem számított, hogy valaki hátulról kapja el és eszméletlen erősen szorítja kezeit.

- Nahát, ki van itt. Látod Reita, ő róla beszéltem.

- Csináld, nem érünk rá egész nap! Még ma el kell vinned a gyereket Gacktnak.

- Tisztába vagyok vele, de már szabad az út, elvégre itt van Tora is. De, előtte egy kis ajándék a múltkoriért. – lépett oda a rendőrhöz, majd száját szétfeszítette és beleöntött egy kék folyadékot egy apró fiolából.

Kyo idegesen rohant felfelé és szólítgatta a társát, akit végül a tetőn megtalált a földön feküdve.

- Takashi! – rohant mellé és nézte meg pulzusát nyakánál.

Mikor megérezte azt, egyből megnyugodott, de így is aggódott érte, így gyorsan mentőt hívott, majd megvárta, hogy a társai is felérjenek hozzá.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.