Az említett megállt és csak nézte a másikat. Nem értette, hogy egy ember, hogyan is ismerheti fel őt, de nem sok kellett hozzá, hogy felismerje az idegen személyében Uruhát.

- Bukott lettél. – jegyezte meg a nyilvánvalót.

- Igen, így van. Önszántamból tettem.

- Miért?

- Mert legbelül érezni akartam. Talán, egyszer majd, te is megérted, hogy miről beszéltem.

- Talán. – válaszolta, majd útnak indult a másik kettőt magára hagyva.

Reita sejtette, hogy valami nem stimmel, mikor legutóbb Gackt magához rendelte társát. Az elmúlt kétszáz év alatt minden egyes parancsát kérdés nélkül teljesítették. Egyek voltak a leghűségesebbek közül, amit főnökük jutalmazott is.

Mikor Uruha megkapta Aoit, és ő nem vitte el, amiért büntetést sem kapott, már azt is furcsállta Reita, elvégre a szabály az mindenkire vonatkozott, csakhogy azt nem tudta, hogy Gackt azért nem büntette meg a másikat, mert érdekesnek találta a fiú és a szőke kapcsolatát, így mindig is érdeklődve figyelte a kettőjük közötti eseményeket. Ráadásul Uruha a tudta nélkül terelte el így Shinji figyelmét, amiért Gackt igen csak hálás volt, mert így a tervét továbbra is véghez tudta vinni.

Miután Ruki átváltoztatta Sagat, akinek a fejébe bele is mászott, úgy döntött, hogy itt az idő, hogy a selejtet eltüntesse. Ekkor rendelte magához Uruhát, hogy az egyik szent tekercs részletét, helyezze el úgy, hogy Saga rátaláljon, amit a másik teljesített is. Így végre sikerült eltüntetni Rukit és még a másiktól is megszabadultak. Két gonddal kevesebb, gondolta Gackt. Csakhogy, arra nem számított, hogy Uruha ki fog csúszni a kezei közül. Elveszítette az egyik legjobb emberét és ezt nem hagyhatta annyiban. Már nem érdekelte, őt, hogy a másik elhozza neki Aoit, csak vissza akarta újra kapni a volt szőkét. Dühös volt, amiért így alakult a helyzet. Ezt pedig csak egy módon lehetett elintézni, hogy a szíve megnyugodjon; vérrel. Vérnek kellett tapadnia a másik kezéhez, mégpedig sürgősen.

Az éjszaka folyamán meglátogatta az alvó párost. Mind a ketten békésen aludtak az ágyban egymás mellett. Átsétált Aoi térfelére, majd végigmérte az immár felnőtté vált gyermeket. Igencsak kívánatosnak találta, de egyben a bosszú is ott lebegett a szeme előtt. Sokféle verzió lepergett a gondolataiban, hogy mit kezdjen vele. A gondolatainak heve annyira magával ragadta, hogy csak azt vette észre, hogy keze a másik nyakára siklott és kezdte szorítani, de ahogy észbekapott el is engedte. Nem, ez nem jó így. Túl könnyű és élvezetmentes halál lenne. Visszasétált Uruhához. Gondolkodott rajta, egy ideig, hogy megitassa-e a kék lével, de az megint túl egyszerű lenne, és nem lenne benne neki semmi élvezte. De ekkor egy szikra pattant ki a fejéből, minek következtében egy ördögi mosoly jelent meg az arcán. Odahajolt Uruhához és a szájába suttogott egy varázsigét, majd megcsókolta ajkait, s végül távozott a lakásból.

Másnap reggel Uruha szörnyű fejfájásra ébredt, de már tudta, hogy mit kell ilyenkor tenni, így bevette a kis bogyót majd ismét visszafeküdt aludni. Csakhogy a fejfájása nem akart elmúlt. Már egy egész levéllel bevett, és még mindig nem volt semmilyen hatása. Aoi ahogy csak tudott próbált a másiknak segíteni, de nem sokat tudott tenni ellene.

Estére már csillapult a másik fájdalma, így befeküdt a másik ölébe, amíg az a fejét masszírozta.

- Jobban vagy már? – kérdezte aggódva Yuu.

- Igen, már sokkal jobb. Kérlek, ne hagyd abba.

- Rendben. Pihenj csak.

Uruhát hamar elnyomta az álom, s másnap már boldogan ébredt, hogy elmúlt a fejfájása, de gyanította, hogy ez nem volt normális dolog.

Délután lenézett a bárba a többiekhez, ahol Miyavi nyakon is ragadta őt, hogy ilyen fejjel nem mászkálhat az utcán.

Uruha értetlenül nézett rá, mire a langaléta tájékoztatta, hogy új haj kell neki most azonnal.

- Aoi, mindjárt jövök, csak rendbe szedem a barátodat. – húzta magával a szőkét az öltözőbe, ahol új frizurát varázsolt neki.

- Miyavi a mindjárt jövök, mióta egy fél óra? – vonta kérdőre beosztottját, de amikor meglátta Uruhát a szája is tátva maradt – Most az egyszer elnézem. Ez nagyon jó lett! – dicsérte meg.

- Ugyan, semmiség. – ment vissza a pulthoz magára hagyva őket.

- Csinos vagy.

- Köszönöm. Ügyes fiú.

- Igen az.

- Aoi, segíthetek nektek?

- Persze, ha szeretnél. – mosolyodott el, majd kézen ragadta a másikat, akinek haja új formára lett vágva, elkezdte mutogatni, hogy mit kéne csinálnia, vagy hol segítsen be nekik.

Uruhát teljesen elvarázsolta az új külseje annyira megtetszett neki és az is örömmel töltötte el, hogy segíthetett a másik két emberben, miközben Miyavi személyében megismerte első barátját a földön.

Este, miközben a habokkal teli kádban áztatta magát egy ismerős hangot hallott meg.

- Látom, jól telnek a napjaid, Uruha.

- Gackt-sama? – nyitotta ki a szemeit, de sehol sem látta az illetőt.

- Örülök, hogy emlékszel rám. Ne haragudj a múltkori kellemetlenségért. – hazudta.

Uruha ekkor fogta fel, hogy a hang a fejéből szól, és Saga is ezért szenvedhetett a múltkor. Megpróbált ellenállni Isten akaratának.

- Tudod, rosszul esett, hogy elvesztettelek, így kapsz még egy esélyt, hogy vissza gyere hozzánk. Szükségem van rád, Uruha.

- Ez kedves öntől uram. Köszönöm a megtiszteltetést, de mit kell érte tennem?

Ez volt az, amit Gackt titkon várt. Tudta, hogy a másik vissza akar jönni hozzá, így ahogy meghallotta a mondatot elégedett mosoly kúszott az arcára.

- Csak öld meg Aoit. – zárta le a beszélgetést kiszállva a másik fejéből.

Uruha megsemmisülve ült a kádba vagy órákon át. Arra eszmélt fel, hogy a másik szólongatja.

- Uruha, hahó? Jól vagy?

- Persze. – kapta fel a fejét a kád szélén ülő Aoira – Csak elbambultam a habok nézegetése közben.

- Már kezdtem azt hinni, hogy valami bajod esett. Gyere, készen van a vacsora.

- Rendben, mindjárt megyek. – kihúzta a kádból a dugót, majd gyorsan lemosta magáról a maradék habokat, aztán pizsamának kinevezett alsójában és pólójában odaült az asztalhoz, de csak piszkálta az ételt.

- Uruha, minden rendben van? – aggódott érte a másik.

- Gackt azt mondta, hogy újra közéjük tartozhatok.

- És az baj?

- Meg kell, hogy öljelek hozzá. – nézett keserűen a másik szemébe.

Yuu döbbenten fogadta a nem várt mondatot.

- Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor tedd meg. Így is sokat tettél értem régen, evvel talán viszonozni tudom. – mosolyodott el keserűen, mert a szíve mélyén nem akart meghalni.

- Aoi! –c csattant fel Uruha – Nem foglak megölni! És te is rengeteg mindent tettél értem. Már kvittek vagyunk. Nem foglak megölni, sem most, sem máskor. Inkább maradok ember, még ha gyenge is, de veled akarok lenni, ahogy te is velem. – zárta le a témát, majd látott neki az étel eltüntetésének.

Uruha azt hitte, hogy így minden rendben lesz, hogy nem akarja megölni a másikat, ezért Gackt is békén hagyja őt, csakhogy az élet nem ilyen egyszerű.

Gackt amikor csak esélyt látott rá, beférkőzött a másik fejébe és próbálta átvenni teste felett az irányítást, hogy megölje az ébenhajút, szerencsére nem sok sikerrel.

Egyik héten Miyavi szabadságot vett ki, így csak ketten dolgoztak a bárban. A nyitás előtti készületeket tették meg hátul a kisebb konyhai részlegen, mikor Uruhára ismét rátört a fájdalom, így fejét fogva térdelt le a kőre.

- Uruha! – rohant hozzá Aoi – Minden rendben lesz, csak ne hallgass rá! – próbált beszélni hozzá, hátha evvel összezavarja, és nem tud a másik hangra koncentrálni.

Pár perc múlva Uruha elengedte a fejét, így Yuu megnyugodott, hogy most már minden rendben van.

- Jól vagy? Pihenj le egy kicsit. – simogatta meg a másik hátát, aki a földön ülve vette szaporán a levegőt csukott szemmel.

Aoi befejezte a készületeket, majd megmosta kezét és fordult a másik felé, mikor szembe találta magát Uruhával, akinek a szeme hideg volt. Épp nyitotta volna szólásra a száját, mikor fájdalmat érzett gyomrában. Lenézve vette észre, hogy egy hatalmas konyhakést szúrt bele a másik, majd húzta ki. Aoi a sebére szorította kezét, de a vér így is dőlt belőle, így a konyhaszekrénynek dőlve próbált egyenletesen lélegezni.

Gackt, aki átvette az irányítást a meggyengül Uruha felett elégedetten nézte, ahogy a másik vele szembe haldoklik, s mikor már biztos volt benne, hogy nincs esélye a túlélésre elhagyta az ideiglenes testet.

- Aoi! – guggolt le mellé riadtan az immár magához tért Uruha – Úgy, sajnálom! Nem akartam! – eredtek meg könnyei.

- Ruru, nincs semmi baj. – mosolyodott el halványan a másik kezét fogva.

- Kérlek, tarts ki, hívom a mentőket! – nyúlt oda a telefonért és tájékoztatta a központot a történtekről – Nemsokára itt lesznek, kérlek addig, bírd ki!

- Tudod, hogy nem fog menni. – mosolyodott el keserűen.

- De, igen menni fog csak akarnod kell!

- Szeretlek. Mindig is sokat jelentettél nekem. Vigyázz magadra, jó? Emlékszel? Mikor utoljára találkoztunk, akkor is ugyan ezt mondtam. – emlékezett vissza a tizenkét évvel történtekre.

- Aoi, ne csináld ezt! Túl fogod élni! – próbálta ő is elszorítani a vérzést.

- Yuu, hátul vagy? – hallották meg Kai hangját, aki ekkor lépett be hozzájuk.

- Jézusom! – nézett rájuk sokkoltan, majd kirohant az épületből és tárcsázta Shinjit, hogy azonnal jöjjenek ide, és ő is kihívta a mentőket.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.