Aoi



Szörfözés után az utolsó délelőtti vonattal indulok fel Tokióba, mert így nem kell várnom két órát a csatlakozásra. Ráadásul így is erős délután lesz, mire felérek. Pár perccel a végállomás előtt megírom Kainak, hogy mindjárt bent van a vonatom és onnan kb. még egy fél óra és nála leszek. Szépen, nyugodtan nyújtózom egyet, majd komótosan szállok le a vonatról és indulok el a szokásos útvonalamon, csakhogy az állomáson a peronról kiérve ahogy lefelé megyek hírtelen valaki hátraránt, és egy kendőt rak az arcom elé, majd minden elhomályosodik. Aztán valami rémlik, mintha magamhoz tértem volna, de lehet, hogy csak álmodtam, mert mikor teljesen felébredek, nem tudok megmozdulni. A kezeim hátra vannak kötözve, a szemeimet meg fölösleges nyitogatnom, mivel be vannak kötve. Kicsit szédülök még így felülve, de a talaj puhaságából egy matracra következtetek. Az, hogy ágy is tartozik-e hozzá, nem tudom, de nem merek megmozdulni.

Hamar felfogom, hogy elraboltak, mégis kívülről próbálok nyugodt maradni. Avval semmit se érek el, ha össze-vissza sikítozom és kiabálok.

Csak ülök a semmi közepén, várok, hogy valaki vagy valakik megmozduljanak vagy fene tudja, mit tegyenek. Belül már sírva futottam hazáig kétszer is. Mindenféle lejátszódott a fejemben. Megerőszakolnak és megölnek, vagy éppen fordítva vagy csak szimplán eladnak kurvának, esetleg kiveszik a szerveimet és azt adják el, én meg elvérzem. Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb.

Egyszer csak a csöndet léptek zaja töri meg, így fejemmel automatikusan a hang irányába fordítom.

- Ki van ott? – kérdem kissé bizonytalanul. Lehet, hogy rossz ötlet volt megszólalni.

- Vajon ki? Aki elrabolt természetesen. –szólal meg és ül le mellém az illető, amit a matrac süllyedéséből érzékelek – Nyisd ki a szád. – szól rám, én meg kérdezném, hogy miért, amilyen hülye vagyok, így mikor beszédre nyitnám a számat, egy villát érzek meg benne és rajta az ízek alapján egy egyszerű tojásrántottát – Nem mérgező. Edd meg. Sima tojásrántotta. – közli a tényeket.

Nem válaszolok, hanem szépen engedelmesen megeszem azt, amit ad. Mérgezett vagy sem, édes mindegy. Éhes vagyok és szerintem úgy sem lenne más választásom. Miután megetetett még meg is itat, viszont nekem problémám akad. Nem tudom, hogy milyenek a fényviszonyok, így azt se tudom, hogy mennyire látja pirult arcomat.

- Pisilnem kell.

- Nagyszerű. – sóhajt fel, miközben felhúz az ágyról és az ölébe kap.

- Ezt miért csinálod? – kérdem félve, mert mindenre számítottam, csak arra nem, hogy felkapnak, és tényleg elvisznek a mosdóhoz. Én azt hittem, hogy jól kiröhög és megöl vagy valami.

- Mert csak így mehetsz oda. – morogja és indul el velem valamerre.

- Nem erre gondoltam.

- Hát? – kérdi még mindig engem cipelve.

- Miért raboltál el?

- Szerintem elég nyilvánvaló, ha nézel tv-t vagy olvasol újságot. – tesz le a hideg kőre.

- Nem szoktam tévézni. – motyogom – és újságot se nagyon olvasok. – teszem hozzá.

- De csak tisztában vagy vele, hogy mi folyik itt Tokióban, ha már itt laksz. – akad ki tudatlanságomon, miközben valamerre navigál.

- Nem itt lakom. Csak a barátomat jöttem meglátogatni. – tájékoztatom, hogy még se nézzek annyira hülyének.

- Hát, akkor honnét jöttél, hogy ennyire tudatlan vagy? – kérdi kissé gúnyosan.

- Miéből. Egy kis halászfaluban lakom a szüleimmel. – közlöm neki a dolgokat.

- Nagyszerű. Akkor most tájékoztatlak, ha a kis barátod nem tette volna meg, hogy én vagy az, aki minden nap megöl egy embert és még mindig vígan rohangálok az utcákon. – lök be valahova, de erre inkább nem mondok semmit se, mert azon gondolkodom, hogy Kai említette e valamikor ezt nekem. Gondolataimból az térít vissza, hogy övemhez nyúl, hogy kicsatolja, de én ismét megugrok, csakhogy ő mögöttem van, így nekiütközöm.

- Mit csinálsz?! – kérdem ijedten.

- Na, vajon mit? Előbb még itt sírtál, hogy pisilned kell, vagy hátrakötött kézzel is meg tudod tenni?

- Nem…, de ez annyira zavarba ejtő. – motyogom és próbálok arra koncentrálni, hogy nem egy idegen férfi fogja a farkamat. Nehezen, de sikerült végül elintéznem a dolgomat, majd miután megmosta a kezét ismét ölbe kap és visszavisz a helyemre, majd lépteiből hallom, ahogyan távozik.

Ez a semmi és a tudatlanság, ami körülvesz, kezd megőrjíteni. Most már tudom, hogy meg fogok halni, de azt, hogy mikor, azt nem. Csak idő kérdése gondolom a dolog.

Lassan kezdem el feltérképezni a terepet, ami nem megy olyan könnyen, mint gondoltam. A matracot sikeresen kitapogatom lábammal együtt és dőlök el rajta, mivel nem érzem rajta, hogy bármi is rászáradt volna. Tehát tiszta. A fekvést is megunom, mert kényelmetlen a csuklómnak, hogy rajta fekszem, így felülök, majd álló helyzetbe varázsolom magam és óvatos, szinte apró tyúklépésekkel térképezem fel a területet.

A padló fából van és semmilyen tárgyat nem észleltem eddig, csak sikeresen az átlósan fekvő falnak mentem neki a fejemmel, amiből arra következtetek, hogy a tetőtéren vagyok, így elkezdek a fal mentén tapogatózni, hátha találok egy ajtót vagy egy ablakot. Hiába keresek, nem találok, amitől kétségbe is esek, mert tudom, hogy így sosem fognak megtalálni, mert egy rejtett padláson vagyok. Csalódottan indulok meg a matracomnak vélt hely felé, mikor nekimegyek egy tárgynak. Háttal fordulok neki és úgy tapogatom ki kezeimmel, így sikeresen megállapítom, hogy egy fotel van itt, amibe le is ülök. Gondolom innen pont a matracra lát az ember. Ezek szerint vagy innen nézi végig, ahogy meg fogok halni, vagy rajta kívül lesz itt más is. Erre a gondolatra egy nagyot nyelek, mert a fantáziámban különféle rémképek jelennek meg.

Ez az egész dolog annyira lefoglal, hogy észre sem veszem, hogy elrablóm itt áll mellettem, csak akkor tűnik fel, mikor vállamra teszi a kezét, mire riadtan kicsit arrébb húzódom.

- Ideje fürdeni. – közli, amivel egyáltalán nem nyugtat meg, de nincs sok választásom, mert így is úgy is az lesz, amit ő akar.

Ismét felkap, amiből arra tudok következtetni, hogy lépcsőn visz le, tehát a padlásajtó a földön van elrejtve.

A fürdőig gyalog teszem meg az utat az ő navigálásával egybekötve.

- Na, irány a kád! Szállj be! – csap fenekemre, mire ismét megugrom, majd a segítségével beszállok a kádba ruhástul – Ne mozogj, mert ki fogsz esni. Mindjárt jövök. – közli, majd hallom távolodó lépteit.

Kint valamit matat, majd lépteiből hallom, hogy visszatért.

- Fordulj meg! – utasít, így neki háttal fordulok, ő meg levágja rólam a pólómat és leszedi a cafatokat, majd megfordít, hogy kicsatolja farmerom, amiből kibújtat, közben a zoknimtól is megszabadít.

Mikor alsómat akarná leszedni rólam, összehúzom magam és guggolva védem magam tőle a kádban.

- Nem akarok fürdeni! – ellenkezem.

- Ez nem akarás kérdése. Már úgy is láttam a nap folyamán a farkadat, úgyhogy nincs mit takargatnod! Ráadásul nekem is az van, úgyhogy gyerünk.

- De ez az enyém. –motyogom.

- És? Farok az farok! – rángat fel álló helyzetbe és szabadít meg alsómtól akaratom ellenére.

Továbbra is tüntetőlegesen ülve, felhúzott lábakkal ülök a kádba, míg ő összegumizza a hajamat, majd megnyitja a csapot és egy fürdőszivaccsal kezdi el mosni a hátamat, aztán a testem többi részét is. Mikor kezével ágyékomhoz ér, egyből jó szorosan összecsukom a lábamat, arcom pedig még jobban lángra kap.

- Engedd el a kezem. – szól rám – Ott is meg kell, hogy mossalak. Nem fogok fél munkát végezni!

- De…

- Nincs de!

Akárhogyan is ellenkezem, végül mégis csak megfürdet, megtörül, majd rám terít egy meleg köntöst és papucsot adva lábaimra ismét elkezd irányítani, de most nem kap fel, hanem egy teljesen új helységbe bevisz, ahol leültet, majd megint magamra hagy egy rövidebb időre.

- Hoztam neked ruhát. – közli, majd lentről kezd el felöltöztetni – Emeld meg a feneked – utasít, mikor bokszeremet húzza fel rám, majd egy melegítőnadrágot kapok és egy zoknit.

- Hajaj, itt gondjaink lesznek. – szólal meg ismét.

- Miért? – értetlenkedem, mivel nem látok.

- Nem tudom rád adni a felsőt, de megoldom! – lelkesül be hangjából ítélve. Aztán én csak ülök, míg ő csinál valamit a nekem szánt felsővel.

- Késszen is vagyunk! – töri meg a csendet, majd leveszi rólam a köntöst és rám adja a felsőt, ami egy ing lehetett, csak levágta az ujjait és a váll részét is gombosra alakította át, így kilóg a karom, ami egy picit zavar, mert fázik.

- A köntöst nem hagynád rajtam még egy kicsit? – kérdem félve, mire nem mond semmit se, csak visszateríti rám – Köszönöm.

Csak csendben ülök és várom, hogy mondjon valamit, de ő csak mászkál a szobában, majd megérzem, hogy besüllyed mellettem a talaj.

- Azt mondtad, hogy nem szoktál tv-t nézni, hát most majd fogsz. Még ha nem is látod, hogy mi megy, legalább hallgatni tudod. –tájékoztat, majd bekapcsolja az említett készüléket, melyben pont a hírek mennek.

Először az új vállalati fejlesztésekről beszélnek, majd elrablóm hangosan felrikkant.

- Hohó, nézd, ki van a tv-ben! Ez egy tök jó kép rólad! – lelkesedik be.

- Jah, gondolom. Biztos valami aranykeretbe öntött ezüstportré. – jegyzem meg a saját dialektusomon, mire elkezd szakadni a nevetéstől.

- Jaj, Istenem. Hát, ha az lenne, akkor biztos, hogy nem a hírekből tudnám meg, hogy hogyan is hívnak.

- Te értetted, amit mondtam? – nézek rá elképedve, amit persze ő nem láthat.

- Igen, értettem. Én is abból a prefektúrából való vagyok. De ezek még ennyit se tudnak rólam. – emel fel valamit az asztalról és iszik bele majd visszarakja az asztalra a hangokból ítélve, majd felhangosítja a tv-t.

- Amano Shinji a Tokiói rendőrkapitányság főparancsnoka ma sajtótájékoztatót tartott az eltűnt fiú, Shiroyama Yuu és a titokzatos sorozatgyilkos ügyében. – mondja a női riporter.

- A nyomozás jelen pillanatban is tart az eltűnt fiú után, illetve a gyilkost is keressük. Szándékunkban áll feltételezni, hogy a fiú az ő áldozatává vált, mivel eltűnése óta nem történtek gyilkosságok a fővárosban és környékén. Evvel az ügy még komolyabbá fordult, így Nishimura Toorut parancsnok lesz a nyomozás új vezetője. Jelenleg semmit se tudunk a két keresett személy helyzetéről. Utoljára a pályaudvaron tartózkodtak. Ha valaki bármiféle információt megtud róluk, kérem, értesítsen minket.

- Ezek szerint a fiú negyvennyolc órája tűnt el, vagyis egyre kevesebb az esélye, hogy életben marad. Az elrabló, még nem jelentkezett? – kérdi egy nő.

- Igen, ez így van, még nem jelentkezett nálunk. Sajnálatos módon csökken az esélye, hogy a fiú életben van, de reménykedjünk a legjobban, hogy még időben rátalálunk, és végre elkaphatjuk a tettest, aki az egész várost rettegésben tartja.

- Idióták, várhatnak arra, hogy jelentkezzek. – mondja, majd kapcsol át valami zenecsatornára és a szagokból ítélve rágyújtott – De legalább elértem azt, amit akartam, hála neked! – húz magához közelebb és nyom egy cuppanósat az arcomra, amivel teljesen meglep. Főleg, hogy éppen gondolatmenetemből szakított ki.

- Ezt nem értem. – motyogom.

- Csak annyi, hogy Amano végre Kyot helyezte az ügy élére. Így már sokkal izgalmasabb lesz a játék. Igazából Amano se rossz. Ravasz egy ember, az biztos. Ő tudja jól, hogy úgy sem fogok jelentkezni, de ez a szöveg kell a médiának. Valamivel őket is etetnie kell, nem csak a „kutyáit”, viszont nem elég okos hozzám. Hamar le lehet rázni. Ellenben Kyo nagyon is érti a dolgát. Ráadásul ismer is, és ha meglát téged, egyből rá fog jönni, hogy kit keressen.

- Ebben miért vagy olyan biztos? – kérdem.

- Azért, mert hasonlítasz rám. Mikor bekerültem a rendőrsuliba, akkor pont ugyan így néztem ki.

- Akkor, maga rendőr? – csodálkozom el.

- Fenéket! –nevet fel – És ne magázz, nem vagyok olyan öreg. Jobban örülnék, ha tegeznél.

Ez az ember tuti nem százas, de azért bólintok és belemegyek a dologba. Ettől még nem lesz bajom.

- Tudod, az én IQ-m átlagon felüli. És mint minden átlagon felüli ember én is kattant vagyok, de azért elmentem rendőrnek. Persze anyám büszke rám meg minden, főleg mikor megtudta, hogy rendőrnek mentem. Na, akkor nagyon örült. Mondjuk, neki nem kell tudnia arról, hogy mit is művelek. Szóval, a témához visszatérve a suliban ismerkedtem meg Kyoval. Ő volt a szobatársam, majd jóban lettünk és barátokká voltunk. Minden szép és jó volt az utolsó évig, mikor is én kezdtem kimaradozni és egy másik világ keltette fel az érdeklődésemet, majd fogtam magam és leléptem a vége előtt. Kyo mindig is osztályelső volt annak ellenére, hogy ő is benne volt egy-két csínytevésben. Persze még most is figyelemmel kísérem őt, csak erről senki sem tud. Tudod, nem lenne a karrierjére jó hatással, ha megtudnák, hogy milyen barátja van. – fejezi be mondandóját, majd csöndbe burkolódzik.

- Későre jár. Ideje aludnod. – fog meg karomnál fogva és húz magával a lépcsőig, majd felvisz a padlásra és magamra hagy.

Lassan elsétálok az ágyamig, majd nagyot sóhajtva leülök rá. Akárki is rabolt el, nem tudok rajta kiigazodni. Furcsa egy ember. Néha vannak olyan pillanatai, mintha megkattanna, de inkább szórakozottnak mondanám. Ráadásul teljesen úgy kezel, mint egy barátot, ami eléggé furcsa számomra a mellett, hogy rengeteget beszél, főleg, ha iszik. Akkor szerintem azt se tudja, hogy mit mondd, csak ömlenek belőle a szavak. Csoda, hogy értelmes történetet alkotnak. Nem tudom, hogy mennyi ideje vagyok már nála, de valahogy megbékéltem a dologgal és már nincs bennem a félelem, hogy mikor esik nekem, hogy megöljön. Talán ez egy nagy hiba volt részemről, hogy alább hagytam a félelmeimmel vele kapcsolatban.

Valamikor arra kelek, hogy cirógatják az arcomat és mikor a kezemet mozdítanám, akkor érzem meg, hogy most nem a hátam mögé van megkötve, hanem a fejem fölé és lazábban, így mellkasomhoz tudom húzni őket. Mikor ezt megteszem, akkor érzékelem, hogy meztelen vagyok és kezdek pánikba esni.

- Hol vagyok? Mi ez az egész? – kérdem félve és próbálom takarni magam a kezeimmel.

- Á, felkeltél. – hallom meg bal oldalamról a hangját, mire arra fordítom a fejem – Akkor kezdhetjük is a mókát! – lelkesül be és ajkait megérzem nyakamnál, ahogy csókot ad rá, bennem meg megfagy az ütő is.

Én ezt nem akarom. Én csak fekszem és próbálom magam takargatni, de nem sokra megyek, mert nem tudom, hogy honnan csap le rám újból. Ráadásul nem sokat foglalkozik avval, hogy én mit is érzek. Párszor megpróbál megcsókolni, de én nem nyitom ki a számat, így erőszakkal próbál rávenni a dologra, ami abból áll, hogy orromat fogja be, hogy számat kinyissam levegővételre, de hamar megunja a dolgot és pár helyen még elszór testemen néhány csókot,aztán hajamnál fogva felhúz és teljes egészét számba nyomja és úgy mozgatja a fejemet, nekem meg öklendeznem kell, mert mindjárt elhányom magam. Ezt még eljátssza egy ideig, majd szétfeszíti a lábamat.

- Kérlek, ne… - könyörgöm halkan, mert még megszólalni is félek, de ez egyáltalán nem hatja meg őt. Egyszerűen fogja magát és tövig hatol belém, mire felordítok a fájdalomtól, majd csak némán sírok alatta, míg ő bennem mozog, és el nem élvez.

- Ha nem ellenkeztél volna, akkor élvezhetted volna te is, te kis hülye. – suttogja a fülembe gúnyosan, majd felkap és berak a kádba, hogy letisztítson, de ott csak még jobban szenvedek. Miután végzett körbeteker egy nagy törülközővel és ismét visszavisz a sötét padlásra, ahol magamra hagy. Nagyon fáj és szörnyen érzem magam. Legszívesebben meghalnák, akárcsak a többi áldozata. Ez mindennél rosszabb. Sosem voltam még férfival és meg sem fordult a fejemben a gondolat, erre most tessék, csőstül jön a baj a fejemre. Végül a sírás az, ami elaltat, legalább addig sem érzem a fájdalmat.

Arra kelek fel, hogy egy ismerős illatot érzek meg a közelemben, illetve egy mellettem fekvő testet. Mikor fordulnák meg, hogy távolabb legyek tőle felszisszenek a fájdalomtól.

- Ezt vedd be. Segíteni fog. – Hallom meg hangját, majd akaratom ellenére felültet és lenyelet velem egy pirulát és visszafektet, majd fejemet kezdi el cirógatni. – Sajnálom, tegnap kicsit túlzásba estem, de ettől majd jobban leszel. – mondja.

- Inkább ölnél meg… - suttogom, de ezt is meghallja ebben a csöndben, ami körülvesz minket.

- Nem foglak. – emeli fel fejemet államnál fogva és egy puha csókot nyom ajkaimra – Te az enyém vagy és kellesz nekem. Ha meghalnál, akkor nem lenne értelme a dolognak.

- Inkább lennél nekrofil, akkor nem fájna…

- Ne mondj butaságokat. Ha elengedted volna magad élvezted volna.

- Ja persze, te meg lehettél volna kedvesebb.

Erre nem mond semmit se, csak tovább simogatja fejemet vagy éppen a hátamat, minek hatására ismét elalszom.

A történtek után elég sokáig békén hagy és úgy érzékelem, mintha megváltozott volna. Sokkal kedvesebben bánik velem, ami az érintéseit illeti. Persze a szexuális célzatai ugyan úgy megvannak, csak éppen úgy áll hozzám, mintha a barátnője lennék vagy valami ilyesmi. Mondhatni, hogy szépen lassan lépésekben halad és e mellett érdeklődik felőlem. Habár, meglehet, hogy ezt csak azért teszi, mert rajtam kívül nincs más a házban, de valahogy megbékéltem vele és elkezdett vonzani a személyisége, még ha nem is látom őt.

Viszont a mai nap valami megváltozott nála. Érzem a hangjában és minden egyes mozdulatában. Hiába játszik hajammal ugyan úgy, mint az eddigi napok folyamán, amikor fejemet az ölébe hajtva pihentetem, míg ő tv-zik, érzem rajta, hogy valami nagyon is leköti és egy teljesen más világban van.

- Valami gond van? - kérdem meg felülve.

- Nincs semmi gond. – mosolyog, hallom a hangján, miközben ujjával végigsimít arcom élén – Csak lassan eljön az idő.

- Hogy megölj? – kérdem félrebiccentett fejjel.

- Nem, annak még nincs itt az ideje kicsi Aoim. Az még jóval odébb van. – sóhajt fel és megy ki a szobából.

Ezek után nem esik több szó köztünk, csak némán étkezünk, majd mosdat le. Meglepetésemre nem visz fel a padlásra, hanem a szobájába visz és ültet le az ágyára. Mellém ül és szabaddá teszi kezeim, majd lassan szememről is leveszi a kötést, de a szobában nem ég a villany, így csak a fák közötti beszűrődő szegényes holdfény ad világítást, hogy meglássam elrablómat.

Mikor meglátom egy furcsa érzés fog el. Nem tudom, mi lehet ez, de egyszerűen csak csodálni tudom őt és a hosszú vörös haját.

- Ezt miért csináltad? – nézek rá értetlenül, miután észhez tértem bámulásából.

- Mert látni akartalak. – tűri fülem mögé hajam, miközben mosolyog, majd lágyan ajkaimra hajol és megcsókol, amit most viszonzok, kezeimet pedig nyaka köré fonom.

- Megengeded? – néz a szemeimbe, de közben keze már becsúszott a pólóm alá és oldalamat simogatja.

- Igen. – suttogom ajkaira és hajolok rájuk egy újabb csókért.

Ajkaitól elválva hátradönt az ágyon és nyakamat kezdi el kényeztetni, miközben megszabadít felsőmtől, hogy utána testem további részeit vegye birtokba és árassza el csókokkal. Most engedek neki, mert tudom, hogy ez más lesz, mint akkor és ezt már én is akarom, nem csak ő. Mikor nadrágomtól megszabadít, már félig merev vagyok, amit megmosolyog, majd combjaim feltérképezése után farkam veszi kezelésbe, amit csak jóleső nyögésekkel tudok tudtára adni, hogy mennyire is jó, amit velem művel.

- Elégh… - nyögöm és tolom el fejét, mert érzem, hogy mindjárt elmegyek.

Erre felhajol a fülemhez és belesuttog.

- A fürdésnél valahogy nem ellenkeztél az ellen, hogy elmenj. – suttogja, majd belenyal fülembe.

- Mert akkor csak… - jövök zavarba – szóval… érted…

Erre csak jó ízűen felnevet.

- Értelek. – puszil arcon.

Én ezt kihasználva megfordítom magunkat és próbálom viszonozni azt, amit az előbb nyújtott nekem, de ő egyből merevedő farkához irányít, amit készségesen fogadok ajkaim közém, miközben kezemmel golyóit masszírozom. Mikor megérzem előváladékát abbahagyom a munkálataimat és elveszem a mellettünk pihenő síkosítót, amivel bekenném a farkát, de ő visszafordít minket a kiindulóhelyzetbe és a saját ujjára ken belőle, majd nekikezd a tágításomnak. Mikor elég tágnak vél, belém hatol. De most nem vadul és erőszakosan, hanem óvatosan és apránként, miközben testemet kényezteti továbbra is. Ahogy megszokom csípőmmel jelzem, hogy készen állok a dologra, ő pedig lassú, majd egyre gyorsabb tempót felvéve kezd el bennem mozogni. Mikor látom rajta, hogy nincs sok hátra, ismét hátára döntöm, hogy meglovagoljam, amit először döbbenten fogad, de a döbbenetét egy annál nagyobb öröme váltja fel és így sokkal hamarabb megy el, majd kezével rám segít egy kicsit, így szinte egyből követem őt a csúcsra. Rádőlve mellkasára szuszogok, ő pedig magához húz, ami most jól esik.

- Daisuke. – töri meg a csendet és hoz vissza a félálomból.

- Huh? – kapom rá a fejemet.

- Így hívnak.

Erre csak elmosolyodom és állkapcsára nyomok egy rövidke csókot.

- Miért mondtad el? - kérdem, de belül örülök neki, hogy megtette.

- Mert az enyém vagy és nem élhetsz mellettem tudatlanul. Tudd, hogy ki az, aki vissza fog érted majd jönni. – hajol hozzám egy csókért, majd hozzábújva alszom el.

Reggel, mikor felkelek, egyedül találom magam a szobában, ráadásul a kezem is szabadok és a szemem sincs bekötve, így egyből magamra kapom a kihelyezett ruháimat.

- Die? – kiáltom el magam a lakásban, de semmi válasz.

Biztos elment valahová. Gondolom én. Az egész napot avval töltöm, hogy őt várom, amivel saját magam is meglepem, hisz minden normális ember egyből elmenekülne, én meg itt vagyok és őt várom.

Már elég sötét van kint, mikor tudatosul bennem, hogy itt hagyott engem és már nem fog visszajönni, így felveszem a cipőmet és elindulok valamerre az erdőben, ami egy hülye ötlet volt tőlem, mert idővel besötétedett, így már csak tapogatózva megyek a fák között, míg meg nem csúszok egy leejtőn, de nem akarok elesni, így kissé futva követem az esés irányát, a fák kezdenek ritkulni és egyszer csak kiérek a főútra, amit onnan tudok, hogy egy kocsi fényszórójával találom szembe magam, miközben erősen fékez, hogy ne üssön el.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.