Kai POV 

Én alapjáraton egy érzelemes, ingadozó ember vagyok, amit úgy rövidítenék, hogy lányos. Beletörődtem már, de kicsit idegesítő, hogy Reita közelében percenként jövök zavarba, vagy szégyellem el magam, és ezek így szépen váltogatják egymást, mint például most is.
- Nekem sincs senkim se. – Csak nézek rá, de csodálkozva. Senki? Ha észrevennél, én itt lennék neked. – Mit nézel, kicsi Kai-chan?
- Hát amilyen macsó vagy, azt hittem van valakid – csúszik ki hirtelen a számon, rá is csapok zavaromban, mire felnevet, de az arcán azt látom, hogy nem örömében.
– Bocsánat, ezt tényleg nem akartam mondani - motyogom zavartan. Azt mondja, változtatni akar azon, hogy ne csak a nőcsábászt lássák benne? Meglepő dolgokat tudok meg ezen az estén róla, lehet, többször kéne behívnom. Jó, de ez az első alkalom, hogy hazahozott – gondolkodom el. Lehet, hogy most arra is válaszolna, ami a legjobban foglalkoztat.
- Miért utálod ennyire a főztömet? Mindenki dicséri csak te nem. - Ez úgy hangzik, mintha el lennék szállva? Ugye, nem? Csak érdekel a véleménye, hiszen meg sem kóstolta még semmilyen kajámat – fújtatok aprót, ismét elmerülve a gondolataimban. Pislog pár pillanatig, azt hiszem már, hogy nem is fog válaszolni, de mégis megteszi. Nekem pedig kistányér méretűre nyílnak a szemeim.
- Tudod, azzal nincs semmi baj, biztos vagyok benne, hogy jól főzöl, de én vegetáriánus vagyok, ezért nem eszem meg, amit csinálsz. 
Még el is pirul a mondandója közben, ó, de édes, a kis textilcsíkja alól kilóg a pirospozsgás pofija – harapom be alsóajkam.
- Tényleg? Miért nem mondtad? – karolom át kezét, majd elengedem és elkezdek sétálgatni körülötte. – Akkor csinálok neked valami finomat – csillan fel szemem, de elkap és visszaránt. Istenem, hozzámért! Puha és meleg a tenyere, ahogy a csuklóm fogja.

Oké, potyára nem főzök, ha nem éhes, mert az étel frissen a legfinomabb. Most akkor mi legyen? – rápillantok, de szégyenlősen rögtön el is fordítom a fejem, mert azzal a furcsa félmosolyával néz engem. Egyedül karácsonyozni nem jó. Várjunk csak!
- Nincs kedved velem karácsonyozni? – Azt hiszem megint meggondolás nélkül beszélek. - Ha már neked sincs senkid, de nem tudom, hogy nem a szüleiddel akarod-e tölteni. Mi a baj? Rosszat mondtam, ugye? Sajnálom, ne haragudj, nem akartam. – Hadarásomat a szipogásom szakítja meg. Kezeimet arcom elé emelem, eltakarva így, hogy csak a szemeim látszanak ki. Ne, nem akarok sírni előtte, de biztos megbántottam, hiszen olyan szomorúan nézett, ahogy még nem láttam.
- Semmi baj – sóhajtva nyújtja felém mind a két karját, és átölel. Sosem voltam hozzá ennyire közel – pillantok át válla felett. El sem hiszem, hogy a nappaliban állunk, és ő átölel engem. Nem képzelek bele semmit, ez csak egy baráti gesztus.

- De most már mennem kell, majd holnap találkozunk.
Köldökömig vörösödve elköszönök tőle, majd lehuppanok a fotelba. A lábaim már alig bírták – szusszanok fel. Azt hiszem, boldog vagyok. Hiszen egy kicsivel már is közelebb kerültünk egymáshoz! Szeretnék neki kedveskedni valamivel – szaladok be a konyhába, és kinyitom a süteményes könyvem. Az édességet biztos, hogy szereti, nem? Az órára pillantok, elég későre jár. Nem számít, nem vagyok fáradt – azzal nyakamba akasztom a kötényem, és miután megkötöm, nekiállok a sütinek.

 

- Ez az enyém? – forgolódik körülöttem Uruha reggel, a kezemben lévő sütis tálcával szemezve.
- Nem. – Mosolyom még szélesebb lesz, ahogy elképzelem Reita boldog arcát. Legalábbis remélem, hogy nem úgy fog nézni, ahogy tegnap este.
- Akkor? – áll be elém, és nem hagy az öltöző felé menni.
- Ez titok – motyogom kikerülve őt. Nem fogom elmondani neki, mert akkor rögtön mindenki azt mondaná, hogy szerelmes vagyok a mi pincérünkbe. Ami nem hazugság, de még mindig félek, hogy esélyem sincs nála.

Reita POV:

Reggel Suzy nyalogatására ébredek, próbálom elhessegetni, mert én aludni akarok még. Van időm, nem csörgött még a telefonom, hogy kelni kell.
- Suzy, hagyjál! – morgom, és temetem arcom a párnába. Ő nem igazán foglalkozik ezzel, elkezdi a lábujjamat rágcsálni, és szinte húz, hogy keljek már fel. Mivel nem igazán fog aludni hagyni, így inkább felkelek. Morogva megyek a fürdőbe, majd egy gyors fürdés után beállok a szekrényem elé. Mit vegyek ma fel? Legyen egy fekete csőnaci, hozzá egy láncos öv, színes póló, rá egy fekete kismellény, arra egy kabát.
Adok Suzynak enni, majd magamnak is összeütök egy kis omlettet, aztán irány dolgozni.

Átöltözök munkaruhába, ami egy latex naci, egy fehér póló, meg egy fekete mellény. Épp megyek ki az öltözőből a rövid folyosóra, ahol Kaiba botlom.
- Bocsánat!
- Semmi baj – mosolyog rám. – Ezt neked hoztam, ha már tudom a titkod. Remélem, ezt szereted – adja át a tálcát, amin egy hatalmas csokoládés, maci alakú süti van.
- Istenem, Kai-chan, nagyon szépen köszönöm! – Csillogó szemekkel nézem a süteményt és Kait. Imádom az édességet. – De most mennem kell dolgozni – adok az arcára egy puszit, majd beviszem a sütit a személyzeti hűtőbe. Felkapom a jegyzetfüzetemet, majd felveszem az első rendelést.
 

Ma nagyon sokan voltak az étteremben. Az öltözőben a pincérekkel ülünk, és próbáluk magunkba életerőt lehelni. Elfáradtam…
Kai látja ezt rajtam, és felajánlja, hogy hazakísér, vagyis majd ő vezet helyettem.

- Gyere be, mert nincs kocsid, és nem akarom, hogy ilyen időben menj haza, egyedül. Nyugodtan itt aludhatsz! – nyitom ki az ajtót, majd megyünk is be. Közben a sütivel egyensúlyozom, amit ajándékba kaptam.
- Tényleg köszönöm, de nem akarok gondot okozni.
- Nem okozol, nyugi – akasztom fel a kabátjainkat. – Különben nem hívtalak volna be.
- Köszönöm. De édes husky kölyök! – guggol le Suzy elé, aztán ölébe véve simogatni kezdi. Az én édes kiskutyám pedig össze-vissza nyalogatja. Édesek együtt. Öröm őket nézni.

- Nagyon édes, hogy hívják?
- Suzynak. – Amint meghallja a nevét, rögtön hozzámrohan. Nyalogatni kezd. – Nem rég kaptam, a legjobb barátomtól.
- Nagyon szép – guggol le újra, és kezdi simogatni megint.
- Igen, az! Ha nagyobb lesz, akkor viszem versenyekre, ez biztos. De előtte kutyaiskolába. Eljöhetnél majd velem.
- Tényleg? – pislog rám. – Nagyon szívesen.

Mivel már nagyon fáradtak vagyunk - főleg én, ennyit rohangálni a tálcával, na mindegy is. Szóval, nincs kedvünk főzni, ezért rendeljük a kaját.
- Ez nagyon finom! Nagyon jól laktam, köszönöm! – kuncog fel, majd fogja meg hasát.
- Örülök – mosolyodom el. Ő húsos pizzát evett, én meg csak sajtost, kukoricásat. Összeszedem a dobozt, majd kidobom a kukába. – Gyere, megmutatom a vendégszobát, na meg a házat – húzom fel a kanapéról, majd körbejárjuk az egész házat. Suzy mindenhova jön velünk. Végül bejutunk a vendégszobába, ahol megágyazok Kai-channak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.