Aoi

A banda szekere már négy éve halad felfelé és szerencsére mi is jól megvagyunk. Habár Uruhának néha vannak furcsa dolgai, de ezt leszámítva ő is normális. Vagyis csak volt, mert amióta idejött a Screw, azóta teljesen másképp viselkedik velem szemben, amit nem tudok mire vélni.

Akárhányszor meglát Kazukival beszélgetni, folyton odajön, és valamilyen ürüggyel elrángat tőle, olykor elég erőszakosan is.

Most is lett volna még egy bő óránk a megbeszélésig, de ő karon ragad elég durván és kiráncigál a dohányzóból.

- Ez fájt, te hülye! Miért kellett ezt csinálnod? – szedem ki karomat enyhülő szorításából, miközben kérdőre vonom őt.

- Mert magadtól a büdös életbe nem szakadnál el tőle. Nem kell vele foglalkozni, mert csak mélyebbre nyalja magát a seggedben.

- Kazuki nem az a fajta! Hogy feltételezhetsz valakiről ilyet, úgy, hogy nem is ismered?! – háborodom fel.

- Honnan veszed, hogy nem ismerem? – mosolyodik el sejtelmesen és egyben kissé gúnyosan, majd beránt a liftbe és nem szólunk egymáshoz többet.

Mégis honnan ismernék egymást? Ez az egy kérdés motoszkál a fejemben, miközben félhosszú hajamat piszkálgatom a teremben ülve. Ahogy vége a megbeszélésnek elkapom Reitát a teremből kifelé menet.

- Beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt?

- Öm, persze. Valami gond van?

- Hát nem tudom. Egy bizonyos személyről lenne szó.

- Oké. Menjünk.

Szépen különválunk a többiektől és felosonunk a tetőre, ahol mindketten rágyújtunk.

- Szóval kiről van szó?

- Uruháról. Mostanában olyan furcsa.

- Értem. Hát, velünk ugyan olyan, mint régen volt, de az már feltűnt nekünk is, hogy valami megváltozott köztetek. Na meg sokszor ideges, de mi történt? Összevesztetek?

- Nem. – rázom meg a fejem – Hanem, amióta itt van a Screw és elkezdtem Kazukival jóba lenni, azóta ilyen. Most is elég erőszakos volt.  Esetleg Uruha féltékeny lenne?

- Féltékeny? – csodálkozik el a basszeros.

- Igen. Szóval, igazából azt akartam kérdezni, hogy nem lehet, hogy meleg?

- Ruru meleg? – döbben meg - Nem tudok róla. Mondjuk, engem nem zavarna a dolog, ha neki úgy jó, de sosem vettem rajta észre. De, ezt miből gondolod? – vonja fel szemöldökét.

- Abból, ahogy viselkedik mikor Kazuki is ott van. Na meg mikor kérdőre vontam ma, hogy miért ilyen vele, mikor nem is ismeri, akkor burkoltan, de közölte, hogy ismeri őt már régebbről. Szóval ezért gondoltam, hogy mi van, ha zavarja, hogy jóba vagyunk? – nézek kérdőn a basszerosra aki hümmög egy sort a válasza előtt.

- Meglehet. Ebben van valami. Majd finoman, de figyelni fogok rá. Mondjuk, szerintem beszélj vele, hátha sikerül rendezni a dolgot, mert az is meglehet, hogy csak nélkülözve érzi magát Kazuki mellett.

- Erre nem is gondoltam. – vallom be – De még így is ugyanannyit vagyok vele, csak amióta ilyen furcsa, azóta találkozom vele kevesebbet.

- Ne aggódj, megoldjuk. – vereget hátba a basszeros, mire hálás szemekkel nézek rá.

Reita tanácsára az elkövetkezendő napokban titokban találkozgatunk Kazuval, minek hatására meglepődve tapasztalom, hogy Uruha kezd normalizálódni. Már ha lehet ezt rá mondani. Persze ez a helyzet csak addig volt szuper és jó, míg Kazu be nem állít, ami önmagában nem lenne gond, csak hát a kérésével mondhatni nem várt reakciót váltott ki Uruhából, amivel talán számolnom kellett volna, ugyanis teljesen kiakadt rajta, hogy elvállaltam Kazukit.

- Ez meg mi volt?! – fordul felém, közben szavait szinte sziszegve köpi felém.

- Hogy, hogy mi? – értetlenkedem – Csak megkért, hogy tanítsam, én meg elvállaltam.

- Jah, persze, és te csak úgy elvállalod mi? Mert szegény kis Kazukinak annyira szüksége van a te tanácsaidra. – adja elő magát, közben mellkason bök mutatóujjával, mire összeráncolt szemöldökkel nézek rá.

- Uruha, szerintem ezt most fejezd be. Nem értelek, hogy miért zavar, ha segítek valakinek, akit azt hiszem, nemsokára a barátomnak mondhatok.

- A barátodnak? – nevet fel hisztériásan – Aoi, Kazuki csak dugni akar téged, semmi mást! Nem lehetsz ennyire hülye, hogy nem veszed észre!

- Nem, te vagy a hülye, hogy ilyeneket képzelsz be a dolgok mögé! – emelem fel immár én is a hangom.

- Srácok, elég legyen! – szól közbe Reita közénk állva, hogy ha esetleg egymásnak esnénk, azt megakadályozza.

Erre Uruha csak fújtat egyet, majd gitárja felé veszi az irányt, így még ha a feszültség egy része fent is maradt közöttünk, de nekiláttunk próbálni, elvégre mindjárt lesz egy vip koncertünk.

A vita után nem igazán beszéltem Uruhával, mert úgy érzem, hogy neki kéne bocsánatot kérnie tőlem és nem nekem kéne tőle. Reita próbált vele beszélni ez ügyben, de hiába. Aztán mintha csillapodott volna ismét a helyzet, de ezt a koncert végén ismét sikeresen megcáfolta, ugyanis Kazuki által készített üdítőt se tudtam meginni, pedig igen finom illata volt, de Uruha „véletlen” nekem jött, így mind a ruhámon végezte, de már nem volt erőm hozzá, hogy összekapjunk, így hagytam az egészet.

Felsőmet tisztogatva megyek be az öltözőbe, ahol Reita int, hogy menjek oda hozzá, így kérését teljesítem.

- Mi az? – kérdem a nedves felsőtől megszabadulva.

- Szerintem beszélj vele. Velem nem akar. Azt hiszem, elég személyes dologról lehet szó.

- Jó, holnap átmegyek és beszélek vele. Ma már nincs hozzá erőm, sem kedvem.

Erre bólint, majd abbahagyjuk a beszélgetést, ugyanis egy igencsak morgós Uruha jön be az ajtón.

Hazaérve letusolok, majd egyből bedőlök a puha ágyamba és el is nyom az álom. Másnap kettő körül kelek, szépen megreggelizem, aztán felkészítem magam lelkiekben az esti programomra. Nem szeretném, ha veszekedés lenne a vége. Mikor úgy érzem, hogy készen állok a feladatra, kocsiba ülök és elindulok drága társam házához, ahol olyan hatóra tájt becsöngetek ajtaján.

- Igen? – nyit ajtót köntösében, de mikor meglát, szemei kicsit elkerekednek. Gondolom nem számított rám. Most végezhetett a fürdéssel, mert a tusfürdője finom illata egyből megcsapja orromat, haja végén ülő nedvesség pedig csak biztossá tesz a dologban.

- Szia, nem akarok zavarni, csak beszélni szeretnék veled. De, ha nem aktuális, akkor majd máskor.

- Nem, dehogy! – rázza meg a fejét – Gyere be és ülj le, én addig felöltözöm. – csukja be mögöttem az ajtót, majd míg én helyet foglalok, addig ő szépen átöltözik, majd úgy ül le mellém oldalasan a kanapéjára.

- Szóval, miről van szó? – kérdi.

- Figyelj, Uru, én gondolkodtam az utóbbi időben kettőnk kapcsolatáról és arra jutottam, hogy ez így nem lesz jó. – erre picit összeráncolja homlokát, de nem szól, hanem hallgat, hogy befejezzem mondandóm – Arra jutottam, hogy te igazából féltékeny vagy.

- Féltékeny? Mégis mire? – vonja fel szemöldökét.

- Nem mire, hanem kire. – javítom ki.

- Kazukira célzol? – kérdi, és már látom tekintetében felgyülemleni a sötét felhőket a név hallatán.

- Tudod, nyugodtan megmondhattad volna nekünk a dolgot. Ettől még nem ítélünk el vagy valami. És, ha ezt tudom, akkor nem vállalom el őt, hogy tanítom, de kérlek, a problémáitokat ne rajtam vezesd le. Ígérem, hogy egy ujjal se nyúlok hozzá. Persze ne érts félre, eddig se fordult meg a fejemben, hogy úgy tekintsek rá. Szóval nem kell aggódnod e miatt. – próbálom megnyugtatni.

- Yuu, te miről beszélsz? – néz rám értetlenül.

- Hát arról, hogy te meg Kazu, szóval ti ketten jártok, vagy jártatok és azt hiszed, hogy én és ő… – közben mindezt mutatóujjaim összeérintésével mutogatom el neki a végén nagyokat pislogva, hátha megértette, hogy mire célzok.

Erre Uruha nagyokat pislog, majd elneveti magát.

- Istenem, Aoi – törölgeti könnyeit, miközben másik kezével hasát fogja -, te semmit se változtál az évek alatt, komolyan mondom. Olyan kis vaksi vagy.

- Mi? Mi? Mi? Ezt miért mondod? – értetlenkedem – Ti akkor most nem jártok, vagy mi?

- Nincs az a pénz, hogy járjak vele. – mondja, közben próbál lenyugodni – Te végig azt hitted, hogy van köztünk valami?

- Igen. – motyogom kissé zavarban.

- Mégis, honnan vetted ezt? – kérdi mosolyogva.

- Hát onnan, hogy azt mondtad, hogy te régről ismered őt.

- Ajj, te, azért mert régről ismerem, az még nem jelenti azt, hogy jártam vele. – csóvája meg a fejét. - De, tudod, kicsit gáz, hogy így jöttek le a dolgok neked, de ezért nem hibáztatlak, mindig is vaksi voltál. – áll fel és indul el a konyha felé.

- Vaksi? Ezt, hogy érted? – fordulok törzsemmel a konyha felé, ahonnan két sörrel jön vissza és az egyiket a kezembe nyomja.

- Arról beszélek drága Aoi, hogy te sosem vetted észre, ha valaki udvarolt neked. – kortyol bele sörébe.

- Ez nem igaz, kikérem magamnak! – csattanok fel.

- Aha, persze és ezt higgyem is el? – vonja fel szemöldökét – Most sem veszed észre, hogy az a kis kölyök hogy oda meg vissza van érted.

- Tényleg? Ezt miből gondolod? – csodálkozom el.

- Aoi, rajtad kívül ezt a vak is látja. De kérdezd csak meg Manabut.

- Ne már! Én nem vagyok belé szerelmes! Most mit csináljak? – esem kissé pánikba és segítségkérően nézek nagy szemeimmel Uruhára.

- Hogy, hogy mit? Mondd meg neki azt ennyi. Nem kell túlkomplikálni a dolgot.

-  Pedig olyan jól megvoltunk. – hajtom le a fejem bánatosan – Ezek szerint akkor, te csak nekem akartál segíteni, azért viselkedtél így? – nézek vissza rá.

- Hát, mondhatjuk így is. – vakarja meg a tarkóját.

- Köszönöm, Ruru. – nézek rá hálásan – De azért legközelebb ezt finomabban is közölhetnéd.

- Majd igyekszem. – mosolyog rám kedvesen.

Egy ideig csöndben iszogatunk, amit én török meg gondolataimból felébredve.

- Félek, hogy ha megmondom neki, akkor többet nem áll velem szóba.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos. Az a kölyök az első pillanattól kezdve folyatta a nyálát rád.

- Talán igazad lesz. De, tudod, örülök, hogy ezt megbeszéltük és nem veszekedés lett a vége a dolognak. – nézek rá Uruhara kedvesen mosolyogva, aki erre csak bólint egyet helyeslően, majd meghúzza a sörös dobozát, hogy kiigya a maradékot is belőle.

- Te nem iszol? – kérdi, közben a dobozom felé bök, amiből csak egy-két kortyot ha ittam.

- De, csak elbambultam. – válaszolom, majd nekilátok a söröm elpusztításának.

Ezek után csak csöndben ülünk és töltögetjük magunknak a házigazda által elővarázsolt töményebb italt, ami nem tudom mi, de fonom, így ahogy ürül a poharam, máris töltöm a következőt, majd a következőt, míg az egyik alkalommal egy kéz meg nem akadályoz benne.

- Aoi, szerintem elég lesz. – szólal meg a kéz tulajdonosa, így felé kapom a fejem.

- De nincs semmi bajom. Ez csak egy kis itóka. Látod, jól vagyok! – állok fel, hogy bebizonyítsam, de egyből meg is szédülök, mert most érzem csak meg, hogy mennyit is ittam ebből a finom kis löttyből. Szerencsére Uruha elkap a derekamnál fogva, így megmenekülök az üvegasztallal való közelebbi ismerkedéstől.

- Még mindig úgy hiszed, hogy nincs semmi bajod? – kérdi felvont szemöldökkel, de nem igazán tudok válaszolni kérdésére, mert úgy érzem, hogy a fejem még mindig bolygósat játszik belül és kering az ő kis saját pályáján.

- Szédülök. – motyogom fejem mellkasának döntve csukott szemekkel, minek hatására végre megáll a fejem.

- Gyere, beviszlek a szobába, jobb, ha lefekszel. – kap fel és szépen behelyez ágyába én pedig hagyom magam, így csak élveznem kell a puha párnákat és a takarót, amivel betakar, minek hatására elönt az álmosság.

Kicsit fészkelődöm az ágyába így kezembe akad valami, ami egy piros fonalon lévő kis fekete gömb van sárga kanjival, amire „örökre” van írva.

- Olyan ismerős… - mondom félálmosan, miközben kezemben forgatom a karkötő gömbjét.

- Persze, hisz tőled van. – hallom halkan Uru hangját, miközben tovább takargat, de nem szentelek neki nagyobb figyelmet, mivel elnyom az édes álom.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.