Aoi

A sikertelen randik után apám elkönyvelt lehetetlen személynek, így végre tudom folytatni tovább a nyugodt kis életem.  Egyik nap unalmamban fel is hívtam Kazut.

- Hello, felkeltettelek? – kérdem, mikor meghallom álmos hangját.

- Igen. Még lenne…. – gondolom ránéz az órájára – fél órám az alvásból. Szörnyű, hogy mi folyik bent. Már minket is szadiznak. – panaszkodik.

- Hát, nem irigyellek.

- És te? Mi a helyzet ott lent?

- Áh, nemrég éltem túl apám randi szervezési áradatát. – huppanok le az ágyra egy jó nagy szelet anyám által sütött tortával.

- Randi áradat? Te több nővel mentél el egyszerre és engem meg se hívtál?! Hát szépen nézünk ki! – játssza a sértődöttet.

- Nem, nem. Tudod, apám a fejébe vette, hogy találjak valakit és ezért mindent elkövetett. Csakhogy, nem járt sikerrel. Amúgy, Ruru, hogy van? Jobban van már?

- Sajnálom, de nem. Ne haragudj, de ahogy elnézem, egyre rosszabbul néz ki. Totál anorexiás. Menj csak fel a netre és keress róla képeket. Rosszabb, mint amilyen anno Die volt a Dir en Greyből.

- Figyelj, küldök neked valamit jó? Át tudnád neki adni? Hátha attól jobb lesz.

- Oké, de őszintén, mit mondjak neki? Hello, most voltam egy jósnőnél, hogy beszéljek a halott barátunkkal, aki cici mennyországból küldi ezt neked?

- Hülye! – nevetek fel – Mond neki azt, hogy a legnagyobb rajongója küldi. A többire rá fog jönni, ha meglátja.

- Rendben, de mit küldesz neki?

- Csak egy cd.

- Okés, meglesz. Mikor jössz fel legközelebb?

- Holnap?

- Hm, inkább utána. Holnap necces. Nem szeretném, ha rám hívnák a rendőröket, hogy kiástam a hulládat.

- Oké, oké. Akkor holnap után megyek.

Végül a felmenetelből lemenetel lett, mivel Kazuki nem bírta a fenti nyomást, így lejött egy hétre pihenni a PSC-s koncert előtt és után is.

- Mit mondtál a többieknek? – kérdem a vonatállomáson füstölve, miközben a vonatjára várunk.

- Azt, hogy elmentem a cici mennyországra. – vigyorog rám.

- Na mert annyi mell van ebben a faluban.

- Hát, azért volt jó pár csinos falat. Főleg a szomszéd faluba! De, van egy jó hírem!

- Mi lenne az? – nézek rá kérdőn kissé oldalra biccentett fejjel.

- Megyünk külföldre! – lelkesedik - Egy rövidke turnéra a nyáron és akkor aztán lehet nyálat folyatni. Ajándékba majd hozok róluk képeket. – kacsint rám.

- Bolond vagy te, gyerek. – csóválom meg a fejem mosolyogva.

- Na, mert te normálisabb vagy! – teszi csípőre kezeit – Inkább örülj, hogy vagyok olyan kedves, hogy hozok neked képeket! – játssza a sértődöttet, majd búcsút véve egymástól száll fel a vonatára, hogy visszainduljon Tokióba.

Ahogy jött a nyár, úgy töltöttem el egyre több időt kint a tengeren. Május utolsó napján, azaz tegnap volt az utolsó munkanapom, mivel a főnököm fia visszajött a családi vállalkozásba dolgozni. Az igazat megvallva, egyáltalán nem bánom, mivel így egész nap kint lehetek a tengerparton és megállás nélkül szörfözhetek, így a sörhasam ismét csodás, feszes hassá vált.

Június közepe táján Yune felhívott, hogy sikerült eladni a házat, már csak az én aláírásomra van szükség, így ismét borotvát ragadtam, majd feltoltam a fenekem a nyüzsgő városba.

Tokió semmit se változott. Ugyan olyan nyüzsgő és fullasztó város, mint volt, amire a jelenlegi idegességem is rárakott egy lapáttal, hogy még rosszabbul érezzem magam, mivel késésben vagyok, így marad a taxi. Nagy nehezen átverekedem magam a tömegen és szállok be a taxiba, mikor a zebra túloldalán megpillantom Kouyout. A sofőr sürget a beszállással, én késésben vagyok, így csak egy bocsánatkérő molyosra fut részemről, mivel biztos vagyok benne, hogy felismert.

Szerencsére a lakást hamar elintéztem, így már nem éreztem magam annyira szegénynek, mint amikor kifizettem a taxist.

A lakás után elindultam Kazukihoz, hogy meglátogassam a turnéjuk előtt.

Nyugodt lélekkel nyomom meg a csengőjét, majd pár perc múlva már nyílik is az ajtaja.

- Szia, gondoltam meglátogatlak a turnétok előtt. – lépek be mosolyogva a lakásába – Valami baj van? – kérdőn nézek rá, mivel kissé zaklatottan viselkedik.

- Ez nagyon kedves tőled, de el kell menned! – suttogja.

- Mi? Miért? – értetlenkedem.

- Kazuki, most a barátnődet dugdosod előlünk? – hallom meg Mao hangját az említett mögül – Igazán bemutathatnád nekünk! Nem fogjuk, jézusom… - teszi szája elé kezeit és nagy szemekkel néz rám –Mizuki, told ide a segged azonnal – kiált be a szobába -, te meg el ne merj menni! – mutat rám, így leveszem a cipőmet, mert ezt a délutánt úgy sem úszom meg.

Miután megvolt a fejmosás és a faggatás a részükről, végre lenyugodtak a kedélyek és minden halad tovább a régi kerékvágásban a beszélgetést illetően. Persze a búcsúkor megfenyegettem őket, nehogy elmerjék kotyogni a dolgokat, ami elég hatásosra sikeredett.

Maoékkal még párszor találkoztam a hónapban, de az sem volt túl sok alkalom, mivel eléggé elfoglaltak voltak, illetve nekik is jött a turné szezonjuk így magamra maradtam otthon a szörfdeszkám társaságával, amit minden egyes nap kihasználtam. Ráadásul páran felkértek tanárnak, ami először nagyon meglepett, de örömmel vállaltam a tanítást, így mégsem maradtam munka nélkül. Ráadásul megint a hobbim lett a munkám.

Egyik csodálatos júniusi napon szokás szerint késő délutánig aludtam a meleg idő ellenére, pedig a házban még légkondi sincs, mivel elég régi. Miután befejeztem a késői reggeli és egyben ebédemet nekiláttam a nassolásnak, mikor eleredt kint az eső, így csak a számat tudtam rá húzni, ugyanis ki akartam menni szörfözni. Erre esik. Egyedül meg nem tudok mit csinálni a lakásban, mivel a szüleim elmentek valamerre, így egyedül maradtam. Unalmamban elővettem a régi akusztikus gitáromat és elkezdek rajta mindenféléket játszani, míg meg nem hallom a csengő hangját. Leteszem a gitárom, majd belebújok cipőmbe és felkapom az ajtó mellett pihenő esernyőt, átgyalogolok a kis kőkockákból álló járdán, kinyitom a kertkaput és az ernyő majdnem kiesik a kezemből.

- Kouyou? – kérdem döbbenten, ahogy meglátom a kapu túlsó felén az átázott, csont sovány, beesett arcú barátomat a kis válltáskájával.

- Szia! – köszön halkan – Gondoltam meglátogatlak. – ereszt el egy nagyon apró halvány mosolyt.

Valahogy nem érdekel, hogy esik az eső, eleresztem az ernyőt és szorosan magamhoz ölelem hideg testét. Ahogy átölelem, megérzem kezeit hátamon, ahogy ő is átölel engem. Csak állunk a szakadó esőben és öleljük egymást, míg meg nem érzem azt a pille kis súlyát, ahogy kezd rám nehezedni, így elválok tőle.

- Azért ne az esőben aludj be. – mosolygok rá, mire látom, hogy zavarba jön.

Felkapom a földről a táskáját, őt pedig kézen ragadom és így megyünk be a lakásba, ahol a fürdőbe tessékelem.

Amíg fürdik, addig kiteregetem a kissé átnedvesedett ruháit a táskájából, majd az enyéim közül készítek ki egy jó meleg melegítőt számára.

Mivel ismerem már őt elég rég óta, így tudom, hogy lassan fürdik, ezért elkezdek neki egy kis levest melegíteni. A meleg levest kiszedem egy rizses tálba, rárakom egy tálcára kanállal együtt és felmegyek az emeletre a szobámba, ahol ő már addigra átöltözött.

- Hoztam neked egy kis levest. Jót fog tenni, de nem kell mindet megenned, ha nem tudod. – ülök le mellé az ágyra, ő meg nekikezd a falatozásnak és sikeresen megeszi az adag felét.

- Köszönöm. Finom volt. – törli meg a száját a szalvétával.

- Szívesen, de most feküdj le és aludj. Biztos elfáradtál. Nem szeretném, ha megfáznál.

Erre csak bólint egyet, majd befészkeli magát az ágyamba.

- Kérhetnék valamit? – néz rám kérlelő tekintettel.

- Persze, mit szeretnél?

- Velem aludnál? – süti le szemeit, amin csak elmosolyodok és befészkelem mellé magamat, mire közelebb jön hozzám.

- Fázol? – kérdem.

- Egy kicsit. – suttogja csukott szemekkel, így magamhoz húzom és átkarolom őt bal karommal.

Pár perc múlva már meg is hallom egyenletes szuszogását, ami végül engem is álomba ringat, pedig néztem volna még őt egy darabig.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.