6. rész

Ruki POV

Kicsit furcsa volt, hogy itt volt a szobámba főleg, hogy  a telefonomat nyomkodta. Amikor felfogtam volna bármit is a beszélgetésünkből már le is lépett. Hatalmasat sóhajtva terülök el az ágyamban aminek Kyo illata van. Ehhh….ez nekem nem kéne hogy tetsszen.  Ruki te nem vagy normális. Ő egy démon és nem is akármilyen a démonok ura.

Felpattanok majd magamra veszem a téli cuccomat és megyek is ki az udvarra. Olyan gyönyörű fehér minden. Az angyal társaim hóembereket építenek vagy épp hógolyó csatáznak – akiket még nem vittek el a szülök -. Ruru nélkül annyira egyedül érzem magam ő az egyetlen barátom itt. Najó vannak többen is de Ruru a legjobb haverom….Mászkálok a suli körül amikor Kai chanba botlok.

- Téged se vittek még haza? – állok fel mert sikeresen neki mentem és seggre estem. Au…

- Nem még apa nem ért ide kicsit késik de épp kapóra jön.

- Mert hogy?

- Olyan vagy mint Ruru – pirul el- na jó elmondom gyere velem – karol belém és húz a suli mögötti kis házba. Erre még nem jártam és nem is értem, hogy mit akar de legyen. – tessék. – először nem értem mit akar de utána meglátok egy picike fekete kutyust.

- De édes vagy istenem! – guggolok le elé és simogatom meg a fejét.

- Nem akartam, hogy valaki meglássa mert ha Gackt sama észreveszi nekem annyi. Nem engedi, hogy a suli területén legyen bármilyen kisállatunk haza meg nem vihetem túl sok állatom van már így is. Úgy hallom apu megjött értem mennem kell Ruki kérlek vigyázz rá amíg a szünetben nem vagyok itt – köszön el és már rohan is a kocsihoz.

- Mit csináljak veled? – nézek a kutyára.

- Lennének rá ötleteim, hogy velem mit tehetnél – hallom meg Kyo hangját mire megugrom és felé nézek. Látom ahogy vigyorog engem meg elkap a pirulási roham.

- Perverz vagy – nézek inkább vissza a kutyára.

Kyo POV:

Hamar ott hagytam, mert dolgom volt, pedig szívesen elidőztem volna még vele, meg a formás fenekével. Nem hiszem el, hogy még nem vette észre, amikor felém fordul, mindig azt nézem, amikor háttal van. Nem tudom, mire figyel, amikor vele vagyok, mert biztos nem arra, hogy akármelyik pillanatban nekieshetek és megölhetem.  Nem húz fel védelmet akkor sem, ha ott vagyok körülötte, márpedig nem akárki vagyok, szóval illene, neki legalább egy csöppöt félne. Bár ha nekiesnék, akkor nem a megölésén járna az eszem, hanem valami egészen más, sokkal kellemesebb dolgon. Kár, de most egy kis ideig nem tudom meglátogatni – dobom le magam az íróasztal elé, majd elővettem egy stócpapírt. Ezt át kell nyálaznom. Szóltam Dienak, hogy tegye hasznossá magát és kutasson a kedvemért egy kicsit. Nem gondoltam volna, hogy másnapra már kézzelfogható dolgokkal fog elém állni a témával kapcsolatban, meglepett, az pedig még jobban, hogy egy emberi nyelven irt újság volt a papírhalmaz tetején. Nocsak, nocsak…Toshiya, Ruki undorító apja már a fenti világban is tevékenykedik? El sem tudom képzelni, hogy meri odatolni a pofáját az az átokfajzat. Az újság első lapján a főcím villog, azon szöveggel, hogy "Démoni tevékenységek a Kuro utcában", aztán alatta egy kép egy házról. Egy öreg, nem használt, üres házról, de még a kép is gonosz energiákat sugall. A dátum a lapon tegnapelőtti. Die, te... Aranyat érsz, asszem, de ezt nem kell tudnod. Elégedetten dőlök hátra, kezemben a folyóiratot tartva. Nem kellett sokat kutakodnom, hogy megtudja, hol bujkál ez a szörnyeteg - pillanatok a képre. Már ha ő van ott, és nem valaki más, amit nagyon kétlek, és én ritkán tévedek. Soha. De az igazamnak csak személyesen járhatok utána. Ilyen dühös Toshiya lehet Csak - állok meg befogott orral a lerombolt ház előtt, a város legszélén... Megfelelő helyet talált magának... Csak tudnám, hogy eddig miért nem vettem észre az apró tevékenykedéseit ennek a mocsoknak. Felkapom fejem halk motoszkálásra, ami bentről jön. Észrevette, hogy itt vagyok – félmosoly kúszik a számra, úgy érzem vissza kell fognom magam, hogy ne rontsak neki, amint elé állok. Nem ölhetem meg, tudnom kell, amit tervez. Mit akarhat Rukival? Elvégre nem lenne itt, ha nem őt akarná.

Ráerősen a bejárathoz ballagok, aztán lehunyom a kilincset. Az ajtó majdnem kiesik a helyéről, de hát mit vártam? Ahogy belépek, meglátom. Egy karcolt fotelben üldögél, alkarjával a combján támaszkodik. Rám néz. Felmorranok, ahogy észreveszem, hogy a tisztelet legapróbb szikráját sem tanúsítja felém.

Átokfajzat.

- Sosem hittem volna, hogy maga Kyo fog egyszer előttem állni. Ráadásul ő maga keresett meg. Minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést? – Feláll. A hangjában gúny cseng.

- Toshiya

- Kyo – földig hajol előttem. Megpróbálok nem törődni a szemtelen viselkedésével. Igencsak elszaladt a ló alatta, pedig egy senki. Porszem a cipőm alatt. Sőt…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.