23. rész

Reita POV

Istenem! Hogy én mekkora barom vagyok! Ennyire sosem láttam még őt elkenődve… ez olyan szar érzés. És miattam ilyen. Gratulálok magamnak. Sikerült megríkatnom életem szerelmét. Na jó, lehet kicsit erős túlzás ez az életem szerelme, de lassan kezdek belehabarodni még jobban. Mekkora vadparaszt voltam vele. Kicsit tényleg idegesített, hogy elvette a kendőm, na de azért nem annyira. Ha tudom, hogy ez lesz, én magam adom oda neki a kendőm. De szerencsére erre nem lesz már sor.

- Én is szeretlek kicsikém. – teszem hozzá mondandómhoz, átölelem ismét, mire csak úgy bújik ölelésembe. Tiszta aranyos. Mikor vége ennek a meghitt pillanatnak, kap egy csókot tőlem a pofijára, aztán picit elhúzódok tőle, hogy láthassam.

- Akkor… nem haragszol? –kérdezi.
- Dehogy… - aprót rázok fejemen, hogy nyomatékosítsam, hogy nem haragszom rá. Rá? Sosem tudnék, úgy igazából.
- Jajj, de jó… én… hülye voltam. –motyogja, majd lehajtja fejét.
- Ez nem igaz… te mindig aranyos vagy. –felnéz rám, majd csak mosolygok rá, azzal a lehengerlő, szívdöglesztő mosolyommal. Az egóm meg, ha ölni tudna, már halott lennék. Blablabla…
- Szeretlek… - suttogja, szinte már ajkaimra, mert közeledik feléjük. Csókban forrunk össze, hosszú csókban méghozzá. Sokáig kalandoznak nyelveink egymás szájában, majd mikor vége szakad a csóknak, felpattan az ágyról, és magával húz.

- Éhes vagy? –ésésés mosolyog! Ez az! Ezt szeretem látni az én Rukimtól…

- Aha. – és már ülök is a konyhában.

Elém teszi a kaját, és azonnal nekiesek. Istenemre mondom, ez kurva jó. Bár nem tudom mi ez, de még sokszor akarok enni ilyet. Miközben eszem, mindvégig figyel. Érzem. És amikor felpillantok, talált süllyedt az elképzelésem. Komolyan, szereti figyelni az embereket zaba közben? Vagy csak a Reiták kiváltsága ez? Hm, nem tudom. Azért remélem, hogy egyedüli Reita vagyok a világon. Gyorsan elpusztítom az adagomat, ő pedig háziasszony módjára elmosogatja. Nyilván, az asszonyom, ez nem kérdés.

Amíg a konyhában van, én addig előszedem a legújabban megszerzett filmemet, a Sziklák vérét. Tuti kis horror film. Gondolom, hogy bújni fog hozzám a film alatt. Direkt azért választottam ki ezt. Már a borítója is beszarat embereket. Engem persze nem, de… Na mindegy. Gyorsan betettem a lejátszóba, aztán átvedlettem pizsire, ami csak egy bokszert és pólót takart. Amint látom Pöttömke is átöltözött. Még jobb. Elhelyezkedem kényelmesen a kanapén, ő pedig ideslisszol hozzám. Na, mit hozol cica? Takarót. Ez olyan Rukis megmozdulás. Hát nem? Hát de. Belecsücsül ölembe, úgy hogy azért lássak. Takaró rajtunk, kezem a hátán, aztán megnyomom a play-t a távirányítón… és kezdődhet a szaftos kis filmem.

Hűű, már az eleje se semmi. A srác rögtön a képe leszedésével kezd. A pofáját vágja ollóval. Fincsi. Na, az ilyen filmekért vagyok oda. Amiben mutatják az izgi részt. Már most szeretem. Nemsokára, KB úgy több, mint fél óra múlva, a sikonyálásoknál Ruki mozgolódik az ölemben. Ez nem jó, nagyon nem. Kezeimet hátáról lejjebb viszem, majd megállapodok a fenekénél, és jól belemarkolok. Erre morog egy picit, és rám néz, sunyin. Nagyon sunyin. Én meg mosolygok rá, és elkezdem simogatni fenekét. Erre megrázza a fejét, majd hátrafordul a tévé felé, de épp ilyenkor van egy nem túl szép rész, így azonnal visszateszi előző helyére, ami a nyakam jelenti. Érzem rajta szuszogását, közben még mindig hátsó gömböcskéit tapogatom, simogatom. Egyik erősebb megmarkolásánál, végre abbahagyja a mozgást az ölemben. Tudja, hogy nem szeretem, ha húzza az agyam. Mert akkor ismét közveszélyes leszek. De most csak ránézve. Ergo megfektetem párszor. És amúgy is tudja, hogy attól nagyon fáj a segge, na meg én sem akarom annyira ráerőltetni a dolgokat. De minimum egy, azért na. Az még belefér. Akár helyben. Tehát, gondolom ezért fejezte abba a fészkelődést. Na legalább már tudja, mit nem lehet csinálni. A film maga nem sokkal több mint egy óra, majdnem másfél, de azért annyira nem hosszú. A vége felé ismét érzem egyenletes szuszogását a nyakamnál. Na akkor most aludt el teljesen. Kikapcsolom a szerkezetet, mert már amúgy is vége volt a filmnek, a stáblista meg nem érdekel különösebben. Felkapom kezembe kedvesemet, és a szobánkba viszem. A takarót meg kint hagytam, és csak akkor jutott eszembe mikor letettem az ágyra és bemásztam mellé, félig meddig.  Na jó, felkelek, kimegyek és behozom. Ennyire egyszerű volt. Betakartam magukat, és amint közel húztam magamhoz kipattantak szemei. Ahj, eddig aludt, ez nem jó. Megsimogatom arcát, ő pedig elmosolyodik.

- Rei… vége a filmnek már?

- Nem, most innen nézem. – vigyorogtam rá, mire fejbe koppintott. Oké, vettem. – öhm, aha.

- Akkor most alszunk már? – eddig is azért voltál ágyban szívem.

- Eddig is aludtál egy picit.

- Tudom, de na… - kezd el ujjaival szórakozni.

- Aludjunk picim. – puszilom meg feje búbját. Elkezd ficánkolni. Addig csinálja komolyan, ameddig rá nem ugrok, és le nem teperem. Mi ez, mániája? Ejj…

- Ühüm. –suttogja még utoljára, és elfordul tőlem, és fenekét nekem nyomja. Mindjárt robbanok. Mindjárt…

Akkor oké, te kezdted. Szóval nem lehet ellenvetésed. Amúgy is rég voltunk úgy együtt. Öhm, ma reggel? Na de az régen volt nekem! Már elvonási tüneteim lesznek lassan… Ezért átvetettem derekán kezemet és cirógatni kezdtem hasát. Kicsit kuncogott, de szerintem díjazta. Egyre jobban fontam át karommal testét, és füléhez hajolva belecsókoltam, és végignyaltam nyakán. Erre meg se moccant. Mivel nem reagált semmit, magamban eldöntöttem, hogy ezt igennek veszem. Ahogy haladtam volna lejjebb kezemmel hasán, sőt, szinte megérintettem férfiasságát, megszólalt.

- Rei, ne… - mondta halkan, én meg nem álltam le. Még hogy ne. Látom, hogy reagálsz rám, hülye leszek abbahagyni, ugyanis a lába közt lévő dolgot érzékelhetően nem hagyták hidegen kutakodó ujjaim. Így egyre jobban alsójába csúsztattam kezem, mire megfogta azt, és kivette gatyájából, majd visszahelyezte az előző helyére, a derekára. Kezeivel is rajta volt az enyémen.

- Most miért ne? –suttogtam ismét teljesen fülébe, amitől megremegett. – olyan rég szeretkeztünk egy jót… - nyaltam most bele fülébe, mire felém fordult.

- Rei, ma reggel csináltuk utoljára… Ennyire nem lehetsz kanos. Este van és álmos vagyok. Majd holnap talán, vagy… - itt szájára is tettem ujjam, aztán csókot nyomtam orra hegyére.

- De ma nem én voltam felül. Holnap meg szavadon foglak. –vigyorogtam hozzá, majd mélyen megcsókoltam, miután elvettem ujjaimat ajkairól. Hosszú csók volt ez, alig akartam befejezni. Annyira jó ajkain csüngeni, hogy valami hihetetlen. Amikor elváltunk, szinte kapkodott a levegőért.

- Hülye… meg akarsz ölni? – szuszogott közben. Talán kicsit vad volt neki, vagy én nem tudom. De jól esett és kész! Amint látom neki is, mert finoman ütögeti mellkasom, amit akkor szokott csinálni, ha zavarban van, vagy ha valami tetszik neki, de nem meri bevallani. Ennivaló ilyenkor. És már nagyon megkívántam… Ahj, Reita és most álljál le. Amíg még le tudsz… ugyanis egy bizonyos altáji részen merevedésnek indultam… Jó, bűnös és perverz gondolatok most hagyjatok békén! Köszi. Szerencsére nem nőtt tovább az ott alul, így megnyugodtam, hogy nem fogom esetleg álmában vagy szimplán csak alvás közben megdugni Rukit. Neeeem, az nem lenne etikus. Etikus… az. Meg a nagy maci fasza az. Mik nem jutnak eszembe, beszarás. Fáradok, ez egy jel!

- Szeretlek. Nem megölni akarlak. – válaszoltam, tök egyértelműen. Hát mert az is!

- Az a te szerencséd. – hallottam hangjába a nevetés kisebb forrásait. – én is. – ezekkel a szavakkal bújt oda hozzám, én meg szorosan átöleltem karjaimmal. Remélem, nem jön el hamar a reggel, mert így akarok maradni sokáig… nagyon sokáig…
 

Ruki POV

- Szeretlek. Nem megölni akarlak. –mondja, és én nagyon örülök ennek, hisz megint kimondta, hogy szeret… ez olyan jó.
- Az a te szerencséd. –mondok neki csak ennyit, majd azért hozzáteszek még két rövid szót. –én is. –mert ez így van. Majd hozzábújok, ő meg csak ölel. De beindult már megint. Most ismét eszembe jut a délutáni kis akcióm. És megint csak elutasítottam. De miért vagyok én ilyen?
Lassan felé fordulok, és látom meglepett tekintetét.
- Rei… - nem is tudom, mit akarok mondani. Inkább cselekedni akarok. Az, hogy fáradt vagyok, csak kifogás volt… Aludtam én Rei ölében a film alatt, kábé másfél órát.
- Igen, kicsim? –kérdez vissza, én meg kicsit félve pillantok rá.
- Izé… semmi. –motyogom magam elé, és elkezdem simogatni mellkasát.
- Bocsánat. –mondom pár perc múlva. Még válaszolni sem tud, mert tüsszentek kettőt, Rei meg nagy szemeket mereszt rám.
- Ugye nem fáztál meg? -teszi kezét homlokomra.
- Mikor fáztam volna meg? –kérdezem elgondolkodva.
- Nem tudom, de majd holnap meglátjuk. Pihenj, jó?
- Oké. –mondom halkan, és hátára fordítom, mert eddig oldalán feküdt. Tetteimet nagy szemekkel figyelte, én meg csak mosolyogtam. Mikor már rendesen a hátán feküdt, én mellkasára hajtottam buksimat, a takarót magunkra húztam, figyelve arra, hogy Reinek is jusson. Takaró alatt elkezdem simogatni hasát, ő meg a hátamat, és így alszunk el.

Reggel arra kelek, hogy nagyon fázok. Kinyitom a szemeim, megtapogatom a testem… Pedig a takaró rajtam van, mi a francért fázok? Rei alattam még fekszik.
- Reitaaaa! Fázooook! –nyafogom, mire lassan kinyitja a szemeit, és rám néz. Homlokomra teszi a kezét.
- Maradj itt. –morogja, én meg csak pislogok. Kiszáll az ágyból, és pár perc múlva visszajön. Kezében egy lázmérő. Leül az ágyra, és az ölébe ültet. De jó! Aztán befurakszik pólóm alá, majd a lázmérőt elhelyezi a hónom alatt. Ne már! Ez az egész addig volt jó, míg az ölébe ülhettem. De érted, akkor is háttal neki! Felháborító!
Mocorogni kezdek, ő meg morog egyet, én meg visszamorgok. Kiszállok az öléből, a lázmérő a kezében marad.
- Nem vagyok beteg, csak fázok… -morgom, majd be is bújok a takaró alá.

- Csak a lázadat szeretném megmérni, Ruki… -már Ruki vagyok? Akkor nagy a baj. Le is rántja rólam a takarót, és kiszed az ágyból. Basszus, megfogja a derekam, és simán kiemel onnan. Ilyen erő nem lehet benne. –és még fogytál is. –jegyzi meg. –na, csak a lázadat… -kéri, én meg sóhajtok egyet, és szemben vele, az ölébe ülök. Mert én így szeretem. Fejem nyakába hajtom, egyik kezemet nyaka köré, másikat meg úgy tartom, hogy a lázmérő ne essen ki, ugyanis idő közben betette a helyére. Képes lennék így elaludni… mondjuk, nem ez lenne az első eset!

- Rei… szeretlek. –dörmögöm neki, ő meg átölel, aminek nagyon is örülök, mert ez is melegít. Hideg van, nem? De…
- Én is téged, chibim. –mondja, és hallom, hogy mosolyog. És is mosolygok egy aprót.
 

Ezután hosszas csend telepszik ránk, lassan ki is veszi a lázmérőt, én meg ránézek, látom, hogy elhúzza a száját, és félre teszi a lázmérőt, majd kezeit fenekemre teszi, és úgy kel fel az ágyról, majd megy a konyhába, de eközben én az ölében vagyok. A konyhába letesz a pultra, majd kutatni kezd a szekrénybe. Elővesz valami dobozt, majd mikor leveszi a tetejét, kerek szemekkel bámulok rá, és a dobozra felváltva.
- Rei, nem vagyok beteg! –kezdek el nyafogni, de ő csak gonoszan néz rám. Oké, befogtam. Gondolom magamban, és csendben csücsülök itt tovább. Lábaimat lóbálni kezdem, és dúdolni kezdek egy dalt. Nem tudom mi ez, de jó.
Rei meg elmegy innen. Na de hova mész? Rei!
Épp szállnék le innen, mikor utánam kiált.
- Maradj ott! –megszeppenve nézek a szoba felé, ahova bement. Hamar ki is jön onnan, kezében a ruháimmal.
- Mi az? Kidobsz? Nem szeretsz már? –nézek rá nagy szemekkel, ő meg csak egy édes mosolyt küld felém. Komolyan megrémiszt.
- Öltözünk, nehogy jobban megfázz. –mondja, és el is kezdi rám adni a nadrágomat. Lehuppanok a pultról, hogy könnyebben adja rám, de még véletlenül sem segítek. Bár inkább vetkőztetnie kéne, de nem baj…
Szemem megakad egy zavaró tényezőn.
- Ez esetben, ajánlom, hogy csukd be az ablakot. –mondom neki az előző mondatára válaszképp. Ránéz az ablakra, és szitkozódni kezd. Azonnal becsukja az ablakot, majd jön vissza hozzám.
Leveszi a focimezem, majd rám ad egy pólómat, meg egy pulcsit, én meg erre kerek szemekkel nézek. Egyrészt: nem is hoztam pulcsit. Másrészt: minek ez rám? Rei menne be a szobába, de én utána megyek, és kap egy hatalmas ölelést.
- Ne örülj ennyire, megyünk a dokihoz. –itt kezeimet azonnal le is veszem róla.
- Mi van? –nézek rá kerek szemekkel.
- Most! Nem akarom, hogy bajod legyen. Úgyhogy szedd össze magad, vedd fel a cipőd, satöbbi.
- Ne! Bármit, csak a dokit ne. –nézek rá édes kiskutya szemekkel. –nem akarom! Megeszek annyi gyógyszert, amennyit elém teszel, de ne vigyél dokihoz, kérlek! –nyújtom el az utolsó szót. –Rei, kérlek! Nem akarok doktor bácsiiiiit! –kezdek el már toporzékolni is.
- Oké, de akkor menj a szobába. –mondja egy sóhajtás után, én meg adok egy puszit az arcára, és rohanok a szobába, aztán úgy megszédülök, hogy neki esek az ajtófélfának.
- Basszus… -suttogom magam elé, majd nézek hátra. Reita nincs ott, szóval nem látta.
Gyorsan bebújok az ágyikóba, majd jól betakarózok, és várom a forró teámat, meg gyógyszereket, satöbbit.
Eltelik kis idő, mire ez megtörténik. De én akkor is, jó kisfiú módjára vártam Rei bácsit.
- Te tényleg komolyan gondoltad? –kérdezi, mire én csak bólintok egy aprót. –oké, ez esetben, itt vannak a gyógyszereid, és a tea. –mondja, majd le is teszi mellém az éjjeliszekrényre, majd kimenne.
- De Rei, maradj már itt. –kérem, már kicsit rekedtes hangon.
- Mindjárt jövök. –mondja, majd ki is megy.
Én felülök az ágyba, kezembe veszem a gyógyszereket, meg a teát, és eltüntetem őket.
Mikor drágám visszajön, annyira fáj a fejem, mint állat. Eddig is fájt, de nem idegesítette ennyire. Nagyon álmos lettem hirtelen.
Reita leül mellém, én meg az ölébe hajtom a fejem. Elkezdi simogatni a hajam, meg az arcom, én meg tök hirtelen elalszom.

Mikor felkelek, már nem fáj a fejem, de Reita még mindig itt van. Fejem még mindig ölében nyugszik. Felemelkedem, laposakat pislogok rá, ő meg csak bambul rám. Hirtelen előkerül valahonnan a lázmérő. Honnan? Időm sincs megkérdezni, már dugja is be a hónom alá. Ajj, ez nem ér. Tudom, hogy megígértem, ezért is fogok jól viselkedni.
Sóhajtok egy nagyot, majd fejem vállára hajtom, kezeimmel meg az karjait szorongatom. Most valamiért nagyon szarul érzem magam. Hányingerem van, és nehezen kapok levegőt. Ezért is az a nagy szorongatás. De inkább abbahagyom, nem akarom, hogy fájjon neki. Ezért inkább ölembe helyezem kezeim, és tördelni kezdem őket.
 

Ezután kiveszi a lázmérőt, majd elhúzza száját, miután megnézte.
- Mennyi? –kérdem halkan.
- 39,5… -válaszolja hasonlóan. –és mind az miatt a kurva ablak miatt. –motyogja.
- Szeretlek. –mondom neki, és kezeim tördelését abbahagyom. Teljesen le vagyok gyengülve… az is nehezemre esik, hogy megmozdítsam a kezemet. Ezért csak odébb csúsztatom, a combjára. Megsimogatom a combikáját, de semmi perverz gondolat nem fordul meg a fejemben. Simogatnám a pofiját is, de az messze van.
Lassan hátradől az ágyon, a párnák közé, mert ugye eddig ültünk. Az én fejem továbbra is a mellkasán nyugszik, kezemet meg combjáról mellkasára helyezem. Szorosan ölel magához, ami nagyon jól esik, de még mindig rosszul érzem magam, és ez csak rosszabb lesz. Nagyon remélem, hogy hányni nem fogok, vagy ha fogok is, a vécében köt ki, nem Rein.
- Pöttömke, nem kérsz több gyógyszert? –kérdezi kedvesen, és halkan. Megrázom a fejem, így is bevettem 3 bogyót a nem tudom én mire…
Kezemmel megkeresem az ő kezét, majd összekulcsolom őket, és becsukom szemeim, de nem tudok aludni, mert még mindig nagyon idegesítő ez a rosszul lét. Vajon ez is a megfázással jár? Vagy valami más bajom is van? Nem érdekel, csak dokihoz ne vigyenek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.