8. rész

Ruki POV:

Nagyon meglepődtem Kyo látogatásán, de jobban ahogy Gackt sama reagált az érkezésére. A kíváncsiságom erősebb, mint az, hogy én itt maradjak így elindulok Gackt sama dolgozó szobájába. Az ajtón keresztül hallgatózom. Még szerencse, hogy alig vannak az iskolába.

- Kyo mit keresel itt?
- Jaj már Gackt! Ne mondj, hogy nem tudod, hogy Ruki kicsoda!
- De pontosan tudom! Ezért nem akarom, hogy egy démon – főleg a démonok vezetője – a közelébe legyen. Az anyja nem simán halandó volt, hanem boszorkány! Aznap amikor Ruki megszületett volt egy látomása. Látta, hogy amikor ő nem lesz akkor Toshiya átáll hozzátok és még ti is kitaszítjátok. Eljött hozzám elmondta nekem. Nem hittem el. Ismertem Toshiyát ő volt a legjobb angyal…de Takanori születése után a jóslat valóra vált. Próbáltam őt megvédeni. Amíg az intézetbe nevelkedett addig biztonságba volt. Kerestem boszorkányokat, akik varázshálót bocsátottak az intézetre így Toshiya nem érte el a fiát, hogy maga mellé állítsa. Félek, hogy ez megszűnt mivel lassan már tizennyolc és nem az intézetbe lakik, hanem az iskolába.
- Na, jó, ez nekem most magas! Akkor Takanorit biztonságba kell helyezni, mert Toshiya itt fogja először keresni!
- Nem nem! Az iskolába kell maradnia. Ide Toshiya nem tud bejönni! Szerinted dísznek van ekkora védelme az iskolának? Vagyis a mi oldalunknak.
- Jó, jó, értem, de ezt felkell dolgoznom – Ennyi elég volt. Hatalmas szemekkel rohanok vissza a szobába. Magamhoz veszem a táskámat. Pár cuccot betettem majd megpróbálok kilógni az iskolából. Ami igen csak nehéz, mert sok angyal figyeli a suli területét.

Nem tudom elhinni, az apám egy kitaszított, akit a mennyekből és a pokolból is kitaszítottak. És ezt azért tették, mert nem akart engem felnevelni. Könnyes szemekkel rohanok az erdő felé, amikor már kijutottam az iskola fala mögül. Nem tudom elhinni azt, amit hallottam. Valamit akar velem apám és maga mellé akar állítani. Mit akarhat tőlem? Lassan tizennyolc leszek és semmit se törődött velem. Anyám pedig boszorkány volt, de akkor lehet, hogy bennem is van egy kis mágia? Ó, anyám jelenj meg előttem! Nem tudom, hogy mit tegyek egyedül – gördül le egy újabb könnycsepp az arcomon. Persze, semmi se történik. Miért is történne? Nagy hülyeség az egész. Lehet, hogy tényleg hagynom kéne hogy Ő megtaláljon? Magam se tudom.

Estére visszatérek az iskolába. szerencsére senki se vette észre, hogy leléptem vagyis azt hiszem hogy senki.
- Nahát, előkerültünk? – ugrok meg a hang hallatára.
- Kyo?!
- Hol jártál, kicsi Ruki-chan?
- Sétáltam…
- Ne nézz hülyének, mert nem vagyok az! Tudom, hogy hazudsz! Csak nem apáddal akarsz találkozni?
- És ha igen? Meg akarom tudni, hogy miért dobott így el… végül is ezért taszították ki.
- Ruki jobban jársz ha nem talál meg! Valami hatalmas, rossz terve van és ha a kezei közé kerülsz akkor véghez tudja vinni… - Szinte suttogja a végét. Mielőtt kérdezhetnék bármit is, elindul az ablak felé, majd kimegy rajta.

Egyedül maradok a szoba sötétjében

Kyo POV:

Mindig utáltam Gackt-tal beszelgetni, de ennél jobban még soha. Nem tudom, mi volt a fő oka. Talán, hogy Toshiyaról volt szó, vagy az, hogy az egésznek köze vot a szép szeműhöz, akinek az illata még Gackt irodájáig is elkísért.

- Jó, jó, értem, de ezt fel kell dolgoznom - túrok hajamba ingerülten, miközben Gackt elindul az ajtó felé.
- Beszélek vele.
- Én is megyek - lépek mögé, és nem várok választ, amikor rám néz, látja és most az, egyszer nem szól semmit. Lassan kopognak a lépteink a most üres folyosón, aminek a fehér, arany színe körbeöleli az előttem lépkedő angyalt. Szinte beleolvad ebbe az undorító színbe.
- Ne bámulj - szakít meg hirtelen az idegesítő hangja.
- Kussolj, különben...
- Különben? - Megáll és felém fordul, ám én megtorpanva állok előtt. Ruki szobája alig harminc lépésnyire van tőlünk, mégsem érzem. Nem érzem a jelenlétét, ami azt jelenti...
- Nincs a szobában.
- Tessék? - leheli Gackt, viszont a válaszomat már nem várja meg, futni kezd a szoba felé. Mire én odaérek már a nyitott erkélyajtó felé caplat, idegesen néz körbe és még idegesebben csapja be azt, miután rájön, hogy nincs ott.
- Hova mehetett?
- Nem tudom - sóhajtom. - De nincs az épületben.
- Úgy érted...? - Halálra sápadtan néz rám. Válaszoljak erre egyáltalán? Úgyis tudja, hogy úgy értem, ahogy gondolja. Kint van. Kint van a városban és akármikor bajba kerülhet, nem csak Toshiyára gondolva. Akárki elkaphatja, még egy embertől sem tudná magát megvédeni. De miért gonolkodom ezen? Egyáltalán nem kéne beleavatkoznom ebne az egész galibába - összeszorított fogakkal fordítok hátat Gacktnak és megindulok az ajtó felé.

- Hová mész?
- Vissza, ennél jobb dolgom is van - morgom.
- Segítened kell megkeresni! - Utánam lép, de megtorpan.
- Nem. Nem kell.



Visszaérve a saját irodámba, ahol végre egyedül lehetek egy üveg whiskyvel, lehuppanok az ágyra.Milyen jó is lenne, ha tudnék aludni. Mert most nagyon szívesen tenném, csak hogy ne járjon az agyam. Ráhúzok az üvegre, miközben szinte megjelenik a szemeim előtt az arca. A barna hajával, az arany szemeivel és azzal a félénk mosollyal, amiből még én is kaptam. Kisebbet sóhajtva lehunyom a szemem, miután megrázom a fejem, hogy a kép eltünjön előlem. Nem értem, miért érdekel ennyire és hogy miért érzem úgy, tennem kell valamit?

Addig-addig gondolkodtam, míg végül csak azt vettem észre, hogy a keresésére indultam, de nem kellett sokáig kutatnom - éreztem az illatát. Az utamat a szobája felé veszem, de olyan heves léptekkel, hogy csodálkozom, amikor nem úgy rontok be az ajtaján. Nem sok kellett - nyitok be és meglátom, hogy az ágyon ülve az arcát vékony, kicsi kezei közé rejti.
- Nahát előkerültünk? – Szinte felpattan éles hangom hallatára.
- Kyo?! - meglepve pislog. Furcsa, megszokott vendég vagyok már itt - mosolyodom el magamban.
- Hol jártál kicsi Ruki-chan? - A hangomból kihallatszik a harag, ahogy negédesen hozzászólok.
- Sétáltam…
- Ne nézz hülyének, mert nem vagyok az! Tudom, hogy hazudsz! Csak nem apáddal akarsz találkozni?
- És ha igen? Megakarom tudni, hogy miért dobott így el…végül is ezért taszították ki. - A durva kérdésemnél már csak a válasza lepmeg jobban.
- Ruki, jobban jársz, ha nem talál meg! Valami hatalmas, rossz terve van és ha a kezei közé kerülsz,akkor véghez tudja vinni. - Ezt pedig senki nem akarja. Azt sem tudod, kölyök, mekkora erő van a kezeid közt, gyerek vagy még. Felciccenve hátat fordítok és az erkély felé indulok, úgy gondolom, ideje távoznom. Rágyújtok egy cigire még, de most valahogy semmit nem érzek, amikor mélyen beleszívok.
- Várj! - Sietős léptekkel jön felém. A korláton guggolva vállam felett hátra nézek a kissé pirosodó arcára. Nocsak milyen jól áll neki. - Te... - folytatja halkan. - Kerestél engem? Összehúzott szemöldökkel nézek rá, és valami belső, meleg érzés itt mellkasomban bólintásra késztet. Egy másik pedig arra, hogy ne várjam meg a miért?-kérdést, mert erre őszintén saját magamnak sem tudnék választ adni.
Észre sem veszem, hogy a lábaim úgy döntöttek, sétálni visznek. Éjszaka kevés ember van a városban, pedig ez a legjobb napszak, meg talán az alkony. Az olyan hátborzongató. Mint én... Kivéve Ruki számára, ki tudja miért. Ha Gackt megtudná milyen bensőséges kapcsolat van az ő legfontosabb nephilimje és köztem, hatalmasat nézne - kuncogok halkan magam elé, egy szembejövő férfi hatalmas ívben kerül ki. Félelem. Nem, Ruki nem fél tőlem, talán ezért érzem magam a közelében olyan furcsán. Érthetetlen dolgok zajlanak körülöttem, mióta belebotlottam Gackt irodájában. Kár bevallanom pont nekem, de semmit nem értek, és csak egy valamiben vagyok biztos.

Az az átkozott fattyú itt van a közelben.

- Minek kösznhetem ezt a kitüntetett figyelmet? - Felemelem fejemet, hogy lássam az előttem lebegő alakot. De ez nem egyszerű lebegés. Szárnyakon lebeg, azokon az ébenfekete, elégett, bukott szárnyain - szorul ökölbe kezem. - Ne idegeskedj - karcosan nevetve száll le elém.
- Hallgass, ha jót akarsz magadnak. - Ellenkezést nem tűrő nézéssel lépek elé, látom, nem tetszik neki.
- Ugyan, ugyan... - Rázza a fejét. - Én csak keresem a drága, egyetlen fiamat. - lépdel elém.
- Mit akarsz tőle?
- Csak nem ismered? - felmorranok.saját reakciómon, és ahogy megérzem a belőle áradó erőt. - Csupán apai ösztönök vezérelnek.
- Jutott volna ez eszedbe tizennyolc évvel korábban. Akkor most nem kéne megöljelek.
- Tessék? - Alighogy kimondja, elé ugrok és karmaimmal mellkasába tépek. Az üvöltése hallatán sötét fény csillan a szebemben, a nadrágomba törlöm fekete vérét.

- Gyere, Kyo, próbálj megölni! - A nevetése szögként fúródik át minden porcikámon, ahogy belegondolok, mit tenne vele, ha megtalálná. Nem fogom hagyni...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.