4. rész

Adam POV

Délelőtt eltűntem egy kisidőre, hogy megcsináljam a piknik helyünket. Persze közösen az odajutás nem volt könnyű, és még le is gurultunk. Esküszöm, ez is csak velünk történhet meg.
Az egész piknik jól alakult. Sokat ettünk és nevettünk. Ez az utolsó nap, amit így el tudunk tölteni, ma este már indulunk is haza és holnaptól újra kezdődik a próba, lemezfelvétel és a koncertek sorozata.


~ * ~

Másnap felöltözve indulunk a munkahelyünkre, bár nem szólunk egymáshoz. Vagyis én vagyok rá megharagudva a reggeli dolog miatt. Közölte, hogy egy hisztis picsa vagyok. Oké…
- Adam, beszéljük meg! – néz rám, de én csak az útra figyelek. Megérzek kezét combomon, mire megugrok az ülésben.
- Shota, ezt most fejezd be! Vezetek, ha nem látnád! Nincs kedvem meghalni vagy az árokban kikötni. – Látom, ahogy az ablak felé fordul, majd érzem, ahogy a kezét elveszi a combomról. Több szó nem is esik közöttünk.
Mindig kézen fogva szoktunk bemenni a céghez, hát ez kicsit megváltozik most. Shota magára kapja a napszemcsijét, mint mindig, és húz is befelé. Én egy picivel vagyok lemaradva mögötte.
- Jó… reggelt – néz ránk a sminkesünk, Misa. – Hát veletek meg mi történt? – néz ránk nagy szemekkel.
- Shotát kérdezd – lépek el mellettük és megyek a büfébe. Hiába bántott meg, nem fogok sírni. Nem érdekel. A kedvenc csokitortámat kérem és mellé kólát, majd leülök a kedvenc helyemre és elkezdek enni. Olyan tíz perc múlva meglátom Shotát, aki csatlakozik hozzám.
- Még mindig nem állsz velem szóba? Sajnálom, amit mondtam, nem úgy értettem.
- Nem érdekelsz! – állok fel, majd indulok meg a próbatermünk felé.


Shota POV:

Nagyon jó volt az eltöltött idő Adammel, de nagyon kiborító, hogy apróságokon annyira fel tudja kapni a vizet, akár egy menstruáló nő. Nem sok nővel volt dolgom, de ebben biztos vagyok. Két teljes napja nem szól hozzám, ha én kimegyek a konyhába, ő bemegy a nappaliba és leül a tévé elé. Ha mégis fontos dolga van a konyhában, akkor viszont azt csinálja, hogy ha én a pult melletti hűtőhöz lépek, ő elmegy a pulttól az asztalhoz, ha meg például a mosogatónál állok, ő meg mellette, a tűzhelynél, akkor szintén átmegy majdnem a helyiség másik oldalára. Egy apró beszólás ezt tette, pedig volt már, hogy eleresztettem ilyeneket, akkor mégsem csinálta ezt. Semmit nem értek, csak azt tudom, hogy kezd elegem lenni, elvégre akárhányszor elém kerül, bocsánatot kérek, de nem hagyja, hogy kárpótoljam. Hogyan mikor fél percet sem akar velem eltölteni? Azt nem is mondtam még hogy képes volt megágyazni magának a vendégszobában.

Lehet, hogy nem is a beszólásommal volt a baj, hanem... Van valakije? Nem, az nem lehet! Bár, Adam régen sem volt egy szent, ha vesszük azt az alkalmat...

2012. Tavaszán

- De komolyan Shota, nem vágom, miért kell annak ott laknia. - Kyóval,  a Dir en Grey énekesével ilyentájt kezdtem jóban lenni. Furcsa hapsinak tűnt, az is volt, de valami hihetetlen módon megvolt a közös témánk, nem egy, nem kettő, hanem szinte mindenben megtaláltuk a közös hangot, kivéve egy dolgot. Adamet. Akkor már kezdtem igazán megkedvelni,  ha értitek mire célzok. Elvittem iskolába, mert akkor már ének órákra járt, amit a maradék, félretett  pénzéből finanszírozott. Mellette dolgozott, meg néha bejött velem a stúdióba, ha nem volt olyan eget verően sok dolgom, csak például pár felvétel vagy papírmunka. Na mindegy,  végül is a lényeg az, hogy az utóbbi időben nem jött fel a munkahelyemre, és kimaradt ének órák után, mint megtudtam, a tanárjával. A poén az, hogy én egészen addig a március huszonkettedikei délutánig azt hittem, hogy csak tanulgatnak.

Bementem a lakásba, és nem lepődtem meg, amikor z ő egy pár cipője mellett volt még egy pár tornacsuka. Volt már rá példa, hogy felhívta a srácot.
Beljebb mentem és alig vártam, hogy előkerítsem őt a lakásban, mert hatalmas hír volt nálam. De nem találtam sem a konyhában, sem a nappaliban, sem a fürdőszobában, amit nem is értek miért néztem meg, hiszen közben az járt a fejemben, hogy csaknem fürdik együtt a tanárjával. Hát, nem. Nem fürödtek, ott még nem tartottak. Az utolsó  a szobája volt, ahova szokásomhoz híven kopogás nélkül nyitottam be. Bár ne tettem volna.
Ott lovagolta azt a faszit, aki igazából talán idősebb volt nála tíz évvel. Bennem elpattant valami, és ahogy felém fordult, vörös arccal a nevemet mondta... Nagyon kiakadtam. Először szaladni akartam el onnan, de muszáj volt tudatnom azzal ott, hogy Adam bizony az enyém, még akkor is, ha egyikük sem tud róla. Odamentem, kirántottam az ágyból - ami történetesen szintén az én tulajdonom volt ráadásul az én házamban -, úgy, ahogy volt, meztelenül és olyat bevertem neki, hogy nekivágódott az éjjeliszekrénynek, amiről csörömpölve esett le a lámpa.
- Shota, hagyd abba! - Adam kétségbeesett arccal kapta el a karom egy szál bokszerben, amit fordítva vett fel ijedtségében.
- Már miért tenném? - Löktem arrébb is kitrappoltam. Utánam jött.
- Az a baj, hogy idehoztam? Tudom, hogy a te házad de... - megtorpanva fordultam felé, mire megállt ő is. - Mi az? - Szinte motyogott. Nekem meg akkor esett le, hogy valójában semmit nem tud arról, hogy én mit érzek iránta.

~*~

Ez történt... Elfutottam akkor, mint egy kisgyerek. Utána kezdtem jeleket adni felé, amiket nem mondanám, hogy könnyen vett le.  Azután az incidens után viszont nem járt már abba az iskolába. A hír amit vittem neki, az pedig... hát elmondtam, igaz rá két napra, mert nem bírtam beszélni vele. A céghez akkor sikerült bejuttatnom.

- Figyelj, Shota - Adam hangja szakít ki  a mély merengésből.
- Igen? - nézek fel rá. Remélem, békülni akar - mosolygom magamban.
- Lelépek.
- Tessék? - pattanok fel rögtön.
- Elmegyek sétálni egyet. - Nem néz rám, maga elé dörmög.
- Így, kiöltözve?
- Lehet, beülök valahova - vonja meg a vállat, nekem meg csak pislogni van időm, mert pillanatok alatt felkapja a cipőjét, és csak az ajtócsapódás térít magához.

Tényleg ennyire megbántottam volna?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.