Ruki POV

El sem hiszem, mit csinálok. A szüleim épp hogy eltiltottak a barátomtól, de én máris teszek rájuk azzal, hogy Aoit beengedtem, és még marasztalom is. Az esti programnak az összebújás után egy kis filmnézést terveztem, miközben persze ugyanúgy egymáshoz bújhatunk, mint azelőtt. Talán fáradtabb voltam, mint gondoltam: majdnem bealudtam filmnézés közben. Aoi puszija térít észhez, a filmre nem is emlékszem, vajon tényleg csak majdnem aludtam el? Ettől függetlenül igazán vele akartam lenni, inkább beszélgetni, vagy csak csendben simogatni ahelyett, hogy az álmaimban járnék, hisz jobb ébren álmodni, nem? De ő hajthatatlan volt, azt mondta, fürdés után aludni fogunk, nekem meg bele kellett egyeznem.

Az ajtón kinézve körbenéztem, hogy lássam, biztonságban elmehetünk-e ketten a fürdőbe, és igen… odakinn sötét volt, sehol egy lélek. Míg elrendeztem a fürdővizet, Aoi már pucérra vetkőzött, ezzel engem nagyon meglepve, rögtön el is pirultam. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit is tegyek, de ő megoldotta a problémámat, levetkőztetett, aztán együtt a kádba léptünk, majd elmerültünk a habok között.

Gondolhattam volna, hogy nem bírja ki huncutkodás nélkül, de meglepettségem ellenére belementem a dologba, végül is mi rossz van abban, hogy „néha” feltörő vágyainkat kielégítjük? Hisz ez része a kapcsolatunkban, és Aoi nem bánta, ha csak a kezünket használjuk. Örülök, hogy megért engem, és nem kényszerít olyasmire, amit még nem akarok, vagy amire nem állok még készen. Persze Aoi nem erőszakol rám dolgokat, a vörös pírt az arcomra annál inkább.
- Aoi…- szólítottam meg, mikor már nem is tudom hányadik alkalommal a fenekemet simogatta.
- Hm?
- Neked fenék-fétised van? – kérdeztem tőle. Megmagyarázta, hogy csak és kizárólag az én hátsóm vonzza őt ennyire. Öröm volt ezt hallani, így hát mosolyogva végül tényleg elaludtam.

Tehát annak ellenére, hogy állítólag nem találkozhatok a szerelmemmel, talán több időt is töltöttünk együtt, mint azelőtt. Majd’ minden este átjött, és különböző élményekkel gazdagítottuk egymást kis szobám lámpafényes homályában. Zenét hallgattunk, filmeztünk, de volt, hogy olyan későn jött, hogy csak egymást átkarolva aludni mentünk. Ilyenkor minden másnap azt gondoltam, hogy nálam nem is létezhet vidámabb ember a földön. Míg a betegszabadságomat töltöttem, napközben sokat tanultam, hogy anyáéknak azért ne okozzak csalódást, és hogy véletlenül se idegesítsem fel őket még jobban.

Egyik nap Aoi azzal a hírrel jött hozzám, hogy Uruhánál buli lesz, és mindenkit meghívott. Elsőre elhúztam a számat, belegondolva, hogy Aoi milyen jót fog mulatni, és valószínűleg nagyon dögös lesz, és én ezt nem láthatom… aztán jobban meggondoltam a dolgot. Egyszer én is lehetek rossz, nem? Igazából lehet, hogy anyáéknak fel sem tűnne, hogy nem vagyok itthon… Ha meg mégis, hát így jártam, majd megint kitalálnak valami eszméletlen jó büntit nekem. Végül is mi lehet rosszabb a szobafogságnál? Véleményem szerint semmi, szóval… felnéztem Aoira, aki nagy szemekkel nézett rám, egész eddig csendben álldogáltam előtte, biztos kíváncsi rá, mi járt a fejemben.
- Ahj, de én nem akarok nélküled menni – fakadt ki aztán – nem is megyek… majd ketten itt elleszünk együtt. Nézünk valamit, aztán meg ki tudja. – hasalt el az ágyamon, és a könyökére támaszkodva rám emelte tekintetét. Nem is szóltam semmit. Tudtam, hogy Aoi igazából nagyon is szeretett volna elmenni, én pedig szívesen csatlakoztam volna. Így hát a szekrényem elé fordultam, és keresgélni kezdtem. Lehúztam a fölsőmet magamról, majd a földre dobtam.
- Hé… - szólalt meg Aoi, így felé fordultam. – Most meg mit csinálsz? – tátotta el a száját. Ekkor lerúgtam a melegítő nadrágomat is, mire még a szemei is kikerekedtek. – Azt szeretnéd, hogy rád cuppanjak?
- Átöltözöm. – mondtam végül.
- De mégis minek? – jaj, hát ennyire nem egyértelmű? – gondoltam magamban egy mosollyal arcomon.
- Elmegyek veled a buliba. – fordultam vissza a szekrényemhez, és felvettem egy egyszerű szerelést.
- Most-most komolyan? Most tényleg? – örült meg, aztán hirtelen itt termett mellettem, és maga felé fordított. – De hát a szüleid! Nem fognak örülni.
- Nem kötöm az orrukra… Majd csak reménykedem, hogy nem tűnik fel nekik, hogy nem vagyok itthon.
- Ezt úgy érted, hogy megszöksz? – hitetlenkedett.
- Azt tervezem. Ugye megszöktetsz? – néztem rá könyörögve.
- Hát persze bogárkám! – vetette rám magát, és majdnem agyon szorongatott, úgy megölelt. Aztán a hátsó felemen megéreztem a kezeit… kezdek hozzászokni, hogy állandóan a faromat markolássza.
Hamar összeszedtem mindent, és ciki, de az ablakon át távoztam az otthonomból. Megbeszéltem Aoival, hogy azért nem maradok én végig, mert szeretnék még aznap hazamenni. Nem ellenkezett, belátta, hogy nem lenne jó, ha véletlen reggelig nem érnék haza, és a szüleim előtt emiatt buknék le. Persze, így is lebukhatok, de kevesebb rá az esély. Aoihoz mentünk előbb, hogy ő is átöltözhessen oda illő cuccokba. Én csak nagy szemekkel bámultam rá, miközben készülődött. Ez a srác iszonyú dögös, és hihetetlen, milyen bolond.
- Saga is ott lesz, legjobb tudásom szerint. – mondta, miközben a fölsőjét veszi át.
- Tényleg? – csillantak fel szemeim. – Tehát kibékültek Reitával?
- Még nem, de reméljük majd ott. – vigyorgott.
- Ezt meg hogy érted?
- Nem tudja, hogy hova megy, Reita névtelenül hívta el. Ott próbál majd bocsánatot kérni, meg blabla… - mutogatott közben össze-vissza.
Én örülnék, ha rendeződnének a dolgaik. Szeretném, ha Saga boldog lenne, de néha annyira bunkó tud lenni Reita. Gondolkodnia kéne, mielőtt megszólal, már ha ez nem esik túl nehezére. Talán ez a dolog még neki is új… ha komolyak a szándékai, akkor biztos megváltozik.

Mikor már az utcán megyünk, elkezdem faggatni a suliról, csak hogy meséljen valamit. Kíváncsi vagyok, hogy telnek a napjai, és az utóbbi időben, kicsit keveset tudtunk beszélni ilyenekről. Aztán egy idő után témát vált.
- De biztos nem kéne inkább pihenni? – néz rám aggódó tekintettel.
- Rendben vagyok! Már feküdtem pár napot… kicsit ki akarok mozdulni, rossz egész nap a szobámban ücsörögni. Házibuli lesz, te mondtad… ott meg le lehet dőlni valahova, ha úgy érzem, nem? – pislogok rá nagyokat.
- De… - motyogja. – Akkor ígérd meg, hogy szólsz, ha valami baj van! – teszi fel mutatóujját, mire elmosolyodom.
- Jól van, apuci, ígérem, szólni fogok!
- Helyes, kisfiam! – csap rá a fenekemre.
- Tudod… apa ilyet nem szokott csinálni. – nézek rá szúrós tekintettel.
- Nem? Hát akkor majd ma bepótolja apuci. – vigyorog rám úgy, hogy attól zavarba is jövök, így elfordítom a fejem. Ebben a vigyorban tényleg volt valami perverz, vagy csak beleképzeltem?
Az út hátralevő részén nem szólalunk meg, de Aoi vállamat átkarolva magához húz, így csendesen sétálunk egészen Uruha házáig, ami… elég nagy. Aoi pedig úgy lép be a kapun, mintha otthon lenne, bizonyára sokat bandáztak itt is… Több ember van itt, mint amire számítottam, köztük számomra ismeretlenek is, de hát én ezt nem bánom, hisz nem értük vagyok itt. Hamar észreveszem Reitát, és vele együtt a többieket is, Aoi bemutat pár ismerősének, akikkel mosolyogva – vagy részükről pókerarccal – köszöntjük egymást, aztán Uruha az, aki a kezembe nyom egy doboz sört.
- Tudod… a férfiak ezt isszák kezdetnek – koccintja az ő italát az enyémnek, aztán tovább áll. Hát… köszi.
- Nem muszáj ám meginni, ha nem akarod. – karol át Aoi.
- Épp elég lesz ma estére. – nézek fel rá nagy mosollyal. – Valahogy csak elfogyasztom.
- Rendben, csak nehogy aztán lerészegedj. – csipkelődik egy huncut mosollyal.
- Ne reménykedj! – húzom fel az orrom.

Eltelik egy kis idő, mikor azt veszem észre, hogy Saga tűnik fel a látókörömben. Eddig is itt volt? Csak mert nem láttam… Azonnal odalépek mögé, és vállát megböködve hívom magamra a figyelmét.
- Ruki! Hát nem kéne pihenned? .
- Nem! Én itt akartam lenni, és most itt is vagyok! Majd ha úgy érzem, pihenek kicsit itt. – válaszolom.
- Értem. De vigyázz ám magadra! – erre csak mosolygok. – Na de mesélj… mi újság Aoi és közted? – erre érzem, hogy kicsit melegebb lesz körülöttem. Megint elpirultam.
- Együtt vagyunk.
- Ezt örömmel hallom… bár, mikor elkérte a házit a suliba, már gondoltam…
- Jól van, na… Nem történt még semmi olyan… ha erre vagy kíváncsi – piszkálom közben az ujjaim, és akaratom ellenére bevillannak a fürdőszobás jelenetek.
- Akkor mi ilyen arcpirító, hm? – Miért kell minden észrevenni? Alig ég az arcom!
- Hát… szerinted… szóval… - szólalok meg, és a megfelelő szavakat keresem, amikkel megfogalmazhatnám szépen a dolgokat.
- Igen?
- Na! Tehát… fürödtünk együtt… Szerinted nem korai az első napokban? – bököm ki végül. Hát ez elég béna.
- Aoival már régebb óta olyan a viszonyotok, csak Die volt az útban… szerintem ez nem probléma – tényleg?
- Akkor jó… Úgy szeretem! – kezdek el áradozni, közben egy sütiért nyúlok, hogy ne járjon annyira a szám.
- Mit szeretsz? – hallom meg hirtelen az emlegetett személy hangját, és kicsit meg is ijedek, hisz nem számítottam rá.
- Aoi! – bújok hozzá. – Téged szeretlek! – kérek egy puszit tőle, amit persze meg is kapok. Bár először szerettem volna megviccelni, hogy a sütiről beszélek…
Az este folyamán beszélgetünk, hol csak Aoival, hogy a barátaival is, egy kis időt pedig szántam csak és kizárólag az én legjobb barátomra is, de aztán úgy gondoltam, ideje hazaindulni, és mikor ezt megemlítettem, feketehajú barátom helyeselte az ötletet. Így hát ketten együtt indultunk útnak, mert ő nem akart egyedül elengedni. Őszintén ezért hálás vagyok neki, nem szeretek sötétben egyedül kóvályogni. Remélem, Saga és Rei végül kibékülnek, én komolyan szorítok nekik. Hisz lényegében, aranyosak együtt, már amikor Rei nem egy paraszt.

Útközben Aoi a kezemet szorongatja, tekintve, hogy kicsit lehűlt az idő, jól esik ez minden szempontból: a lelkemnek, és a testemnek is. Így nem fázok annyira.
- Ma is nálam alszol? – nézek fel rá csillogó szemekkel. Az esti fényben elfelejtem levenni róla tekintetem, és csak bámulok rá, mint ahogy azt az extra szerelmes lányok szoktak a filmekben. Nem tehetek róla, egyszerűen gyönyörű arca van, és ahogy a sötét szemeivel rám néz, fél mosollyal az ajkain, egyszerűen lélegzetelállító.
- Azt szeretnéd, bébi? – húzza fel-le a szemöldökét.
- Mindig veled aludnék legszívesebben. – pislogok nagyokat rá, majd megpróbálom kevésbé bámulni.
- Akkor talán beszökhetek hozzád ma estére is. – ekkor ad egy puszit a homlokomra. – Reméltem, hogy a hülye barátaim sem fognak elijeszteni tőlem. – vallja be.
- Őszintén, van, amelyik elég ijesztő.
- Ne! – áll meg egy pillanatra – Ugye nem…
- Engem ők nem érdekelnek, jó? – fordulok vele szembe, és fölsőjébe kapaszkodva nézek rá. – Bár… ha Reita hülye lesz, lehet, hogy néha szívesen seggbe rúgom majd, de a többiek nem nagyon érdekelnek. Csak a hülye barátom érdekel. – vigyorgok rá szélesen.
- Na! – húzza el a száját. – Azért én csak jobb vagyok náluk!
- Persze. – karolom át nyakát. Bizonyos szempontból jobb… de hülyeségben őt sem kell félteni. – mosolyodom el, majd magamhoz húzva egy pici puszit adok ajkaira.

Ahogy hazaérkeztünk, ismét cikisnek érzem magam, hogy az ablakon mászok be a barátommal, de hát a sárkány anyuka miatt csak így lehet, még így is félelmetes kicsit. Egy pillanatra lejátszódik előttem, ahogy bemászok a szobámba, és hirtelen felkapcsolódik a villany, leleplezve engem és Aoit az éjszaka közepén, anyám meg szikrákat szórva áll az ajtónál, és kérdőre von. Még a gondolatba is beleremeg az egész testem, mi lenne, ha így is történne? Lehet, hogy kilehelném a lelkem.
Hazafele egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, ennek ellenére, ahogy lefeküdtem, kb már aludtam is. Ezt azért sajnálom, mert hát még lett volna mit tenni.

Másnap szerencsére anyáék látszólag semmit sem gyanítottak. A következő héten pedig már mentem iskolába, bepótoltam minden lemaradásom, hála Aoinak, Sagának, és… magamnak. Ha másban nem is tehetek a szüleim kedvére, legalább jó jegyeket akarok, hogy ezzel ne húzzam ki a gyufát. Hála égnek, sikerült tartanom az átlagom, még így is, hogy mással is foglalkoztam a könyveken kívül. Erre azért még én is büszke vagyok. A szüleim viszont továbbra sem békélnek meg a gondolattal, hogy én meg Aoi… pedig néha felemlegetem nekik, de anya hallani sem akar róla, apa meg inkább nem veszi figyelembe az egészet. A tiltás még mindig érvényben van számukra, de én ezt letojom, ugyanúgy találkozunk minden nap. Ha nálam este nem is, a suliban biztosan. Ugyan arra még várni kell, hogy a következő szintre lépjek a kapcsolatunkban, nagyon jól érzem magam Aoi közelében, és tudom, hogy egyre közelebb állok ahhoz a bizonyos ponthoz, amikor nem csak a lelkünk, de a testünk is egymásba olvadhat. Remélem, Aoi várni fog rám.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.