11. rész

Ruki

Az iskolában kijárásitilalom van. Az apám ideküldte az egyik szolgáját, hogy adjanak át apámnak, különben háború lesz. Kyo és Gackt - sama is nemet mondott. Rám pedig Kyo vigyáz. Délelőttömet Kyo szobájába, vagy irodájáa töltöm. Magam sem tudom, minek felel meg.

A franciaágyán terpeszkedem. Olyan puha az ágynemű. Furcsa és zavarba ejtő képek jelennek meg a szemem előtt, mint pl. én és Kyo,  érzem, hogy vörös vagyok. Ruki, mikre nem gondolsz?!

Lassan nyíli az ajtó és bejőn ő. Tuti feltűnik neki a vörös fejem, de nem szól semmit.

- Remélem, az éjszakát a szobámban tölthetem.

- Nem szeretnél velem aludni? Vagy mást csinálni? - vigyorog. Ne már, megint olyan képek vannak a szemem előtt!

- Ne álmodozz!

- Nem élveznéd？- Már épp válaszolnék, amikor megcsókol és visszacsókolok. Furcsa érzés kerít hatalmába. Akarom őt? Ilyet még soha sem éreztem. Szerencsémre kopognak, így elválik tőlem. Gakct-sama lép be az ajtón. Kyo pedig az íróasztalnak támaszkodik.

- Mit szeretnél?- kérdezi Kyo. Nekem még mindig az előbbin jár az eszem. Újra megcsókolt.

- Tudod, hogy Rukit itt tanítom. Nem ülhet be az osztályterembe. Veszélyben van. A te irodád biztonságos. - Kyo csak a szemét forgatja. Tudom, hogy csak Gackt - sama idegesiti.

- Jó, Igaz. Akkor tanuljatok, én addig csinálom a dolgom. - Gackt-sama helyet foglal a fal melletti asztalnál. A könyveimmel együtt én is odamegyek.

***

Jó volt így tanulni, csak nekem magyarázott és jobban megértettem, igaz nem rögtön, Kyo.miatt. A szokásos óramennyiség után újra egyedül maradtam Kyóval.

- Miért csókoltál meg?

- Csak úgy - ír tovább. Állam koppan a padlón. Most tényleg ennyivel leráz?

- Mit is várok a pokol hercegétől... - mondom ki a gondolataim hangosan.

- Mit mondtál? Egy kicsit se félsz tőlem? - morran rám.

- Nem. Kéne?- Egy újabb ajkat érzek meg ajkamon.

Kyo

Die mindig tudja, mit akarok es most is tökéletesen eltalálta volna, ha éppen érdekelne ennek a két vámpír hölgynek a telt idoma, meg a miniszoknya alól kivillanó feneke. Viszont egyáltalán nem izgat fel sem a látvány, sem az ahogy simogatnak. Rukin jár az eszem, valami hihetlen módon olyat érzek, hogy aggódalom. Megrázom a fejem. Azt hiszem, támadt egy nagyon jó ötletem. Félmosoly kúszik a számra, miközben azt a félkegyelműt kezdem keresni a tekintetemmel, majd hamar meg is találom az egyik biliárdasztalon terpeszkedni. Már megint...

Miutan Diet kivonszoltam a Club la Deadből, hazavittem, de kénytelen voltam megvárni azt, hogy abbahagyja a tűzgolyók dobálását a szobájában. Ezután visszamentem az irodába és megírtam Gackt számára a tervem, amit majd ő odaad a Rend tagjainak. Nem mintha érdekelne, beleegyeznek-e, ez akkor is úgy lesz, ahogy én akarom... - dőlök hátra vigyorogva, majd az órára nézek, ami épp a hatot üti. Irány a másik oldal, hm, mostanában több időt töltök ott, mint itt.

Persze, azt nem gondoltam volna, hogy teljes káosz vár, ahogy belépek az épületbe, és nem más rohan nekem, mint a kis Ruki szobatársa. Seggre ül a földön, úgy pislog rám.

- Segítenék, de fájna. - Látom, hogy válaszolna, de egy hang megzavarja. Egy hang, amit ki nem állhatok.

- Kyo! Szörnyű, ez szörnyű... - megragadja a karom és cibál maga után, megjegyzem, mindenki előtt és amikor hallom, hogy valaki felröhög rám mutogatva,na akkor elszakad a cérna.  Elrántom a karom egy elég nagy és agresszív lendülettel, de a következő az, hogy le is verek vele rögtön valakit. A fájdalmas nyögést, amit egy huppanás követ, rögtön megismerem. Nem foglalkozva Gackt papolásával, közelebb lépek hozza és felsegítem Rukit, aki meglepve pislog a bőrét érintő ujjaimra. Utólag jövök rá, hogy nem égette az érintésem.

Később kiderül, Toshiya követelte Rukit... Na még mit nem. Legbelül tetszett a tudat, hogy itt nincs biztonságban, így a tervemnek sok dolog már nem szabhat akadályt.

- Figyelj, kétlem, hogy beleegyeznének, de... - mondja Gackt, miközben az előtte lévő, általam írt papírlapot nézegeti.

- De? - dőlök előre.

- Rettentő állapot van ideát, ezért én... beleegyezek. Beleegyezek abba, hogy Takanorit ideiglenesen átköltötessük a démonrészlegre, a te lakosztályodba.

Hatalmas vigyor terül szét arcomon.

- De ha egy karcolás,is esik rajta...

- Nem fog! - Azzal ott hagyom azt a,zsörtölődő angyalt. Még a végén meggondolná magát.

 - Remélem, az éjszakát a szobámban tölthetem. - Ahogy belépek a szobámba, Ruki az ágyamon ül, az arcán kis pír.  Az az Uruha hamar segített átcuccolni neki.

- Nem szeretnél velem aludni? Vagy mást csinálni? - vigyorgom szenvtelenül.

- Ne állmodozz! - vágja rá rögtön. Érdekes egy ilyen ártatlansággal játszadozni. Nagyon vonzó - lépdelek közelebb, majd térdeire támaszkodva leggugolok elé.

- Nem élveznéd? - suttogom arca előtt alig tíz centiméterre, de a távolság nem tart sokáig. Mintha egy láthatatlan erő hátba taszított volna, így a követlező pillanatban a puha ajkain csüngök. Igen,.olyan édes, mint ahogy kinéz... Egészen addig, amíg kopogás nem hallatszik, de a belépő már csak annyit lát, hogy az asztalomnak támaszkodom.

- Mit szeretnél? - morranok a kellemetlenkedő Gacktra, miközben megdörzsölöm az orrom. A szaga bekúszik mindenhová. Persze tudom, miért van itt, de reménykedtem benne, hogy csak.benéz aztán le is lép. De nem.

- Akkor tanuljatok, én addig csinálom a dolgom.

Amíg ők az egyik sarokban, addig én a másikban dolgozom, de így is érzékelem, hogy néha rám pillant. Vele ellentétben én viszont nem leskelődöm, hanem a könyökömre támaszkodva, államat tenyerembe támasztva nézem őt. Aminek hatása.meg is van - gagyog össze-vissza, minden második szót összekever

- Takanori, ez így nem fog menni. - Csalódottan dől hátra Gackt, mire én diszkréten felröhögök. Mindketten felém kapják a fejüket, de Die pont ekkor lép be... kopogás nélkül, ami most bocsánatos bűn. 

- Akarjam tudni mi folyik itt? - lépked beljebb, közben az orra előtt legyezget.

- Ne - vágom rá, de látom, hogy megakad Rukin a szeme.

- Ó.

- Ne is folytasd - dörrenek rá. Meg sem lepődik.

- Itt fog tartózkodni? - A kérdést felém intézi, mintha ők ketten itt sem lennének.

- Ja.

- Ebben a szobában? - húzza fel szemöldökét.

- Ja.

- Értem, esetleg megágyazzak máshol neki?

Küldök felé egy felejtsd-el-tekintetet.

- Behozzak még egy ágyat?

- Nem, semmi szükség rá, most nyugodtan el is mehetsz akár, vacsorán és illatosítón - pillantok Gacktra - kívűl más nem kell. Viszlát - mutatok az ajtó felé, mire vállatvonva és Gackt vörös fején röhögve kiszambázik.

Estelig az asztalomnál ülök, pontosabban amíg a Gackt le nem lép. Utána Ruki rögtön, kérdő, vádló tekintettel elém áll.

 - Miért csókoltál meg?

- Csak úgy - állok neki a következő stóc papírnak Mégis milyen választ várt, azt hogy szerelmes vagyok belé? Mert igencsak úgy tűnil, hogy ezzel nem elégedett meg, érzem a levegőben a csalódottságát.

- Mit is várok a pokol hercegétől... - dobja le magát az ágyamra dühösen.

- Mit mondtál? Egy kicsit se félsz tőlem? - elé ugrom. Ezek a forró érzelmek nagyon felkorbácsoljak a képzeletem. Morogva húzza összeca szemöldökét és dacosan válaszol.

- Nem. Kéne?

Majd én megmutatom..!

Az ágyra lökve fölémászom és megint megcsókolom. Akkor érek hozzá, amikor akarok, akár ok nélkül is megtehetem, minek kéne érvelnem? Hiszen viszonozza... Benyúlok a vékony pólója alá, de felszisszenve lök le magáról a földre.

- Ah - nyögök fel, ahogy fenekem a földet éri, Ruki pedig remegve nézi a megperzselt bőrét, miközben odakint hatalmasat dörren. És zuhogni kezd.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.