Aoi

Uruha oldalán a napok meglepő gyorsasággal haladtak el mellettünk, imádtam vele lenni, ölelni, csókolni. A betervezett visszatérő albumunkkal remekül álltunk, mondhatni már nagyjából kész volt minden, csak a borító tervezetét kellett véglegesítenünk, amivel Ruki meg Akira foglalkozott. 

A cégünk is szép lassan megalakult, ezt viszont Ruruval intéztük, és igencsak fáradtságos munkának bizonyult a dolog. Első sorban el kellett intéznünk a hivatalos részeket, ami igencsak hosszadalmas procedúrának bizonyult, másodjára a stúdiót, amit sikerült igencsak olcsón megvennünk, fel kellett újítani.

Örömmel töltött el a gondolat, hogy mindannyian mellettünk álltak, próbáltak támogatni érzelmileg és anyagilag is, ekképp a három banda próbatermeinek felújításának költségét magukra vállalták az illetékesek, így gyakorlatilag nem került olyan borzasztóan sokba a dolog, mint azt az elején elgondoltuk.

Nyitottunk egy közös számlát a cég részére, amikor ezt elmondtam a többieknek, legelsőként Tora volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy hadd pótoljon ő is egy kis összeget a megtakarított pénzéből, majd a többiek is csatlakoztak a dologhoz, így végül az összegyűlt összegből Akirával és Ruruval Amerikából beszereztük a legújabb berendezéseket a nagy stúdióba, amit majd közösen fog használni a három banda.

Minden szépen alakult, az Alice Nine még mindig a Pscnél vegetált szó szerint, csupán koncertezni jártak, valamint a régi dalaikból készítettek egy egyveleg kiadást. Akkor mondtak fel végül, amikor már nagyjából készen voltunk az előkészületekkel, pár héttel azelőtt, hogy elindultunk volna turnézni az új Albumunkkal.

Az elképzeléseink sorra váltak valóra. A turnét elkönyveltük egy hatalmas sikernek, a rajongók imádtak, örültek, hogy a Gazetto egyben van. Talán még megbecsültebbeknek éreztük akkor magunkat, mint előtte, de lehet, hogy ezek csak az én képzelgéseim voltak.

Hogyan alakult a tehetségkutató? Nos, mondhatni elég jól, sőt, tökéletesen, tehát a vártnál sokkalta jobban. Rengeteg volt a jelentkező. Énekesek, gitárosok, basszerosok, dobosok, fiú, lány, minden akadt köztük, így végül arra a döntésre jutottunk a srácokkal, hogy véletlenszerűen bandába soroljuk a jelentkezőket, hogy had lám, miként teljesítenek, ha csoportmunkát iktatunk be.

Akadt lánybanda, akadt fiúbanda, de volt olyan is, amelynek lány volt a vokalistája. Nagyobb port kavartunk, mint szerettünk volna, de őszintén ez minket nem zavart. Az annál inkább, hogy a Psc be akart minket perelni amiatt, hogy kijátszottuk őket, végül meg is tették, de az ügyvédeinknek hála még mi kaptunk kártérítést mivel az emberi szabadság jogait korlátozták. A bíró úgy vélte, hogy legyen szó bármilyen üzletről, senkinek semmi joga arra, hogy beleszóljon egy ember életébe, és főleg nem egy ilyen szabad országban, mint Japán, ahol a másság is teljesen elfogadott dolog. Mellesleg, eljárás indult ellenük, a céget bezárták, mivel utólag pár piszkos ügyük is előkerült, mint például jelentősen a saját zsebükre játszották a jogdíjakat, amikből a szerzőknek csupán húsz százalékot adtak meg juttatásként.

Tulajdonképpen ez a cégváltás azzal zárult, hogy több pénz volt a zsebünkben, mint előtte, a régi lemezeink eladását, újrakiadását is mi menedzseltük, tehát a jogdíjak teljes mértékben minket illettek. Maga volt a megtestesült álom ez az egész…

***

Boldogan lépkedtem a lift felé, Ruru kicsit előbb jött be, mert volt egy kis lerendezetlen dolga az egyik kezdő bandával, akiket úgymond ő mentorrál. A második emelet a miénk úgymond, ott van kialakítva az irodám is, mellette a Toráé, aki igencsak tehetséges, ami a pénzügyeket illeti.

- Jó reggelt – libbenek be az irodába, ahol nagy meglepődésemre Kazuki meg Byo vár rám. – Öhm… - kezdenék belé, de csak leintenek.

- Neked is szép reggelt… - vigyorognak, mire rossz sejtésem lesz ezzel az egésszel kapcsolatban.

Percekig nézzük egymást, várom, hogy kibökjék, mit akarnak, noha sejtem én a dolgot, de egyikük sem akar megszólalni az istennek sem.

- Oké, figyú, dolgom van… - sóhajtok fel idegesen. – Szóval vagy kitátjátok a szátokat és elmondjátok mit kerestek itt, vagy veszitek a sátorfátokat és szépen hazamentek… - vázolom fel nekik a lehetőségeket, de ők csak továbbra is kitartóan hallgatnak, mint aki odaszart.

- Nincs Psc… - kezd bele végül Byo, én meg hálát adok a jóistennek, hogy nem lett néma,  és nem rest beszélni. – Szóval, nincs munkahelyünk…

- Oké, értem én… - sóhajtok egy nagyot. – Torával majd átbeszélitek a főbb dolgokat, és igen, csak a termek karbantartása véget kell bizonyos összeget fizetnetek, illetve, ha a mi pénzügyi tanácsadón vennétek igénybe, akkor neki a jutalékot. Valamint, a lemezek kiadása saját költségre mennek, ez a cég a már befutott zenekarok részére nem nyújt semmiféle anyagi támogatást, azonban csupán a kezdő bandák részesülnek. Ha mindezek által igen a válaszotok, akkor majd Tora előálltja nektek a szerződéseket, és akár délután is aláírhatjuk…

A Screw csak a kezdett volt, mellesleg idővel a kezdő bandák, mint például a tehetségkutató nyertese, a Diaura is befutott, tehát egyre jobban alakultak a dolgaink. Most pedig itt állok, lassan már ötven évesen, Ruruval az oldalamon, és hálát adok az istennek mindazért, amit elértem az életben.

Azt, hogy végül önmagam lehettem mellette. Azt, hogy közösen tapasztalhattuk meg milyen is szülőnek lenni, de legfőképpen azt, hogy az utamba sodorta őt…

Vége.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.