Reita POV



Ruki felajánlotta, hogy hazavisz. Naná, hogy vigyen! – bólintok rá nagyokat. Lemegyünk a kocsihoz, de előtte azért majdnem fellökte Aoi. Ejj, Aoi. Fontos hívást vár? Na persze… Mindegy, megtartottam Rukit hátulról, nehogy elessen már. De amint hozzáértem, egy kellemes borzongás futott végig rajtam, mindenhol. Hé, ez meg mitől volt?

Hátranézett, és gyorsan kipattant a kezeimből. Bazd meg, elpirultam! Mi a fene? Ehh, nem igaz, mint egy elsős kislány, itt pirulgatok… Oké, jól van, nyugi Akira, nyugi. Végül lesétálunk a kocsihoz - most már tényleg -, amibe beszállunk, és ekkor megint megborzongok egy pillanatra. Ránézek, de magamban remélem, hogy nem vette észre. Szemeim ezután a vezető egyén, vagyis Ruki lábaira tévednek. Azta de vékonyak! – kerekednek el szemeim, majd kontrollálom magam. Jézusom, most miért bámulom a lába közötti részt? Istenem, mi lesz így velem, ha ez így megy tovább… Gyorsan elkapom fejem, és szerencsére hamar haza is érünk.



Megint bekísér, amit furcsállok. Mi ez, annyira szeret ott lenni nálam? Hát… nekem mindegy. Elindul a nappaliba, én meg letérek mellőle, és a konyhába megyek, hogy valami italt vigyek neki. Ennyi azért jár neki, amiért hazaszállított. Beviszem az italokat, majd kezébe nyomom az egyiket, amit elkezd szagolgatni. Basszus, nem mérgezlek meg! – háborodok fel, de kívül nem mutatom. Miután megittuk, tök kussban vagyunk, ami egy kicsit… idegesítő.

Nagyon bele van merülve az elmélkedésbe. Bár nem tudom kivel, arra tippelek, hogy biztos magával. Hirtelen felkapja a fejét és rám néz.

- Bocsi, eszembe jutott valami, amit még ma el kell intéznem – mondja gyorsan, majd felpattan és elviharzik.

Mi van? – akadok ki látványosan, majd azért lenyugszom. Azt se mondta, hogy lófasz a seggembe. Mondjuk jobb is, hogy ezt nem mondta, mert akkor néztem volna. Ruki ilyet nem mondana! Remélem…

De basszus el sem köszönt! Ma is front van, vagy mi? Majd legközelebb tudtára adom, hogy azért köszönhetne, még ha nem is bír nagyon, ez a minimum. Én meg Pöttömkének hívom mostantól. Na meg chibinek és Picúrnak. Annyira rá illenek ezek a nevek, de tényleg.



De mennyi is az idő? – nézek körül, majd ránézek az órámra, és konstatálom, hogy három körül van. Nem tudom pontosan mennyi, de nem is izgat, mert nem igazán lényeges. Ó, de kibaszottul unatkozok! – dobom hátra magam a kanapén. Nem tudok mit kezdeni magammal…

Pöttömkével legalább jól el lehet ütni az időt. De így most, nélküle… Na, álljunk meg! Mi a fasz, hiányzik nekem? Na ne! Én most komolyan hiányolom, baszki! Tegnap hamar elment az idő vele, erre most, hogy egyedül vagyok, már unatkozom. Izé... felhívni biztos nem fogom, hogy: „bocsi Ruki, átjöhetnél, mert hiányzol és mert unatkozom nélküled”. Ne nem, ilyet nem mondanék én, inkább megdöglök unalmamban, de ezt soha nem mondom én neki, az hét szent. Akár igaz, akár nem.



Helyette berakok egy DVD-t, és megnézem! – csapom össze kezeimet. Mondjuk már az összeset láttam, de van, amit elég régen, úgyhogy előkeresek valamit, amit régen néztem meg. Oké, melyik legyen? Akkoooor, öhm… A Szemet nézem meg. Azt úgyis eddig csak kétszer láttam, és nem is emlékszem rá nagyon, hogy mi van benne. Helyet is foglalok a kanapémon, elterülök rajta, de azért beteszem előtte a DVD-t, és visszafutok a helyemre. Ajj, kaját nem hoztam! – csapok a homlokomra. Jó, én innen már fel nem kelek, kibírom kaja meg pia nélkül – terülök el a kanapén.

Elindul a film, és azonnal beugrik a történet. Emlékszem már rá. Valami csaj új retinát vagy mit kap, aztán azzal olyanokat lát, amik nincsenek ott. Eltelik bő másfél óra, én meg még mindig rezzenéstelen arccal bámulom a tévét. Ez most komolyan ennyire uncsi volt? Nem annyira rossz, bár nem ájultam el tőle. Szeretem ezt a filmet, de többet sem nézem meg. Mostanában meg biztos nem.



Délután öt óra után van – állapítom meg, ahogy felülve az órára nézek. Vagyis múlt pár perccel, de az tök mindegy. És most mit csináljak? Unatkozom...

Eldöntöm magam a kanapén, és a plafont bámulom. Chibi most biztos valami mást csinál, mint én, és nem döglik otthon. Neki vannak jó unaloműző ötletei, nekem meg nincsenek. A múltkor Aoi szülinapi buliján is, miket ki nem talált…

Most jut eszembe! Két kerek nap múlva öregszem egy évet, tehát születésnapom lesz. Remélem idén elfelejtik. Nem akarok túl nagy feneket keríteni, de ahogy Rukit ismerem, hatalmas házibuli lesz, nála. Mindig ott szokott lenni az enyém. De miért is? Miért nem itt nálam? Ezen gondolkozhatnék egy darabig tuti. Na de akkor, ha már nagy buli, nagy ajándékot kérek. Meg majd kitalálok valami „izgi” játékot, amit tudunk játszani. Mondjuk… vetkőző póker. Habár, az túl egyszerű. Olyat kell kitalálnom, ami Ruki eddigi ötleteit is felülmúlja. Na, ráérek ezen gondolkozni. Bár ötletem sincs, amivel el lehetne majd szórakozni, úgyhogy azt szerintem inkább Rukira bízom. Vagy lesz, vagy nem, nekem mindegy. Bár elég jól szokott elsülni, ha van valami pervi játék. Azért mondjuk annyira nem fajulnak a dolgok, csak mértékkel, de azzal többször is.

Legutóbb például, a nem tudom én kinek a szülinapján valami extra perverz játék volt a soron. Csók is majdnem volt, szerencsére nem én, és valaki között. Főleg nem úgy, hogy az egész banda látja. Aoi, azt hiszem Uruha ölébe ült már a végén, és egy rögtönzött bemutatót mutatott nekünk testközelben abból az erotikus csípőmozgatós táncából. De mindezt Uruha ölében! Nem mondom, szerencse, hogy nem erőszakolták meg egymást azok ketten. Elszabadultak a fantáziák, az biztos.

Én szimplán csak sokat ittam, de emlékszem mindenre. Kai-chan meg maradt a kólánál, az volt nála a legerősebb. Mellette ültem a földön, ott ugyanis nagyobb hely volt, és körbeülve játszottunk, mint oviban. De azért egész más fílingű volt, mint oviban. Na, elég az elmélkedésből.



De azért… mellesleg Pöttömke akkor kitett magáért. Elég, hogyis mondjam, tőle nem szokványos felsőben volt. Ujjatlan póló, meg fekete lenge farmer. Nem szaladt utána a gatya, de rá sem feszült mindenére. A lábára, mi másra! Jesszusom, Rei-chan mikre gondolsz? Édes istenem, Rei-chan? Mióta becézem magamat így magamba? Ezt is Ruki aggatta rám! Franc essen belé. De most mi van, ha rászoktam a Rei-chanra? Ki ne mondjam előttük, mert megüt a guta.

Eltévedtem őrült gondolataim tömkelegében… Szar ügy! Jó, azt hiszem pihenek inkább – csukom le szemem, és először pihenést színlelek, majd elalszom.



Estefele riadok fel. Felülök hamar, körbenézek, aztán végül visszafekszem. Nincs kedvem felkelni, így alszom tovább, mintha misem történt volna. Nem tudom holnap van-e próba, de remélem nem hajnali hétkor. Előre is köszönöm! Ha meg olyankor, akkor meg egy Reitával kevesebben lesznek, és kész.



~R&R~



A másnapot remélem, nem kell elmesélnem, hogy délután kettőig aludtam. Holnap meg szülinap, de jó! Igen, az is itt van már. Bár… ha ma próba is volt, engem nem zaklattak vele.

Felülök, és kócos hajzuhatagom azonnal szemeim elé omlik. Csodás! Jó, hogy nem fulladtam meg, mert az orrkendőm majdnem lecsúszott a szám és orrom közepére, és akkor semmi levegőt nem kaptam volna.

Valami ilyesmi lett volna a másnapi hírekben: „A the GazettE basszusgitárosa, Reita, megfulladt álmában, a saját orrkendőjében.”

Na, azért, az nem lett volna túl jó - tekintve a bandát. Bár egy halott basszusgitáros sem vetne túl jó fényt egy zenekarra, de mindegy ez most. Tényleg, akkor ma nem is kerestek a többiek! Ez fura… Általában minimum Ruki állandó jelleggel felhív, ha éppen itthon punnyadok, mert nincs próba, és elrángat valahova. De ez ma kimaradt az életemből, szerencsére.

Ma semmi kedvem hozzájuk – sóhajtok egyet. Imádom őket, szó ne essen róla, hogy nem, csak ez a nap ilyen lesz. Imádom? Dehogyis – rázom meg fejemet. Csakis barátként tekintek rájuk! Főleg Chibimre. Hát ez nem igaz, mindig őt kel kiemelnem mindközül? De bassza meg, mi az, hogy Chibim? Már az enyém? Hátő, nem emlékszem rá, hogy valaha is az enyém lett volna, de persze ami késik, az… Jézusom Reita! – szólok magamra, ha már ilyen jól elbeszélgetek… magammal.

Erre még csak gondolni sem kéne! Hogy én meg Ruki… olyat… szóval izélnénk, vagy mi. Teljességgel lehetetlen! És ő is ezt mondaná, azt hiszem. Remélem! Ajánlom…



Hátradőlök a kanapén – még mindig itt vagyok -, aztán magamra húzom a semmit, mivel takaró nuku. Nem zavar, de azért… az orrkendőm leoperálom magamról – hajítom arrébb, és alszom tovább. Illetve még csak próbálok, egy kicsit még. Na, csak öt percet, ígérem – fordulok másik oldalra, de neeem, egyet sem tudok, mert az a kurva telefoncsörgés megzavar ebben! Ki a faszom hív ilyenkor? Nem mintha este lenne vagy hajnal, csak szimplán délután valamikor. Rendben van, aki hív, azt holnap eltemetem!

Lefetrengem magam a kényelmes, és ideiglenes alvóhelyemről, előkaparom a telefonom, amiért nem kell messze menni, csak hátranyúlni a seggemig. Igen, a farzsebemben maradt a telefonom, fasza. Akkor ez nyomott alulról! Öhm, hátulról. Bassza meg, mindenki arra gondol amire akar, csak ne perverzre! Akkora perverz én sem vagyok, hogy magamban nyúlkáljak. Legalábbis remélem, nem tartanak akkorának. Mert én magamat tuti nem.



Szóval, ott tartok, hogy előveszem, a telefonom. Ránézek: Ruki hív. Anyád! Most akartam visszaaludni, erre zaklat. De nyugi, nyugi, biztos fontos.
- Mondjad… - morgok, de olyan szokásos hangon.
- Szia Rei-chan! – Basszus, ne hívjon már így! – Csak azért hívtalak, mert meg akarom mondani, hogy holnap délután háromkor nálam vagy, értve? – darálja el, mire pislogok.

Mi van? Parancsba adja, vagy mi a tököm? Hallom a hangján, hogy valószínűleg mosolyog. Na, most rontsam el egy kisember jókedvét? Nem, még nem!
- Értettem Pöttömke, ott leszek nálad háromra. Szia! – mondom, és lecsapom a telefont.

Nem érdekel mi lett volna a reakciója, de már nem is fogom valószínűleg. Jobb dolgom van most, minthogy vele szócsatázzak telefonon. Akkor most… aludjunk!



Bár elment az álom a szememből, azért visszadőlök. Eddig is csak ültem, mert ugye nem kellett sokáig menni a drága telefonomért. Többet sem rakom oda hátra, az biztos! Oké, kétértelmű mondat, de most érdekel. Ha már perverz vagyok, akkor rendesen legyek az. Olyat kapnak a többiek holnap, hogy megemlegetik. Nem, nem a tömeg szexre gondoltam, bár néha megfordult a fejemben, de a holnap nem az a pillanat, hogy létre is hozzuk. Majd talán egyszer, de aztán… ki tudja.

Remélem, hogy Ruki, vagy Aoi, vagy Kai, vagy… Uruha hoz piát. Bízom benned Ruru, és biztos vagyok már most, hogy nem fogok csalódni. Gondolom, ő majd utána nap reggel vonszolja haza a seggét – ahogy szokta. De most, ahogy elgondoltam, asszem én is… Micsoda buli lesz ott, húha. Na, majd holnap meglássuk. Addig meg szunya. És remélem, hogy felkelek azért minimum kettőkor ismét. Hiába, el lett rontva az időérzékem.


~R&R~



És valóban, két óra előtt öt perccel felébredtem. De komolyan, hogy lehet ennyit aludni? Előző életemben biztos medve voltam… - riadtam fel legszebb álmomból, és mire kettőt pislogtam, szólt a telefonom.

Időben keltem, vagy ez most ébresztés akart lenni? – kérdem magamtól, majd ránézek a kijelzőmre. Letette az illető, aki hívott. Öt nem fogadott hívás, 1 SMS. Mi a fasz? – nyílnak tágra szemeim. Ennyire hiányzom? SMS Rukitól, a hívások tőle. Basszus, mit akar ez? Elolvasom az üzenetet.

„Rei-chan, nehogy elkéss, mert az nem lenne jó, főként neked. És légyszi hozz egy kis erőset abból az isteni whiskyből, ami van nálad. Köszi. Cupp…”

Na jó, most már azt hiszem teljesen felkeltem... - fogom meg fejemet. Puszit küldött a végén. Érzem, hogy erre pirosodik az arcom. El kell, hogy takarjam, most, azonnal, rögtön! De basszus, mit pirulgatok ettől? Biztos elírta… Igen, határozottan biztos vagyok ebben.



Felugrom, megkeresem az eldobott kendőm, magamra öltöm, és beviharzok a szobámba. Előkapok a szekrényemből egy szűk farmert, most ezesetben sötétkéket, és egy ujjatlan, fekete pólót, vörös mintával. Ezt imádom, mert kiemeli a vékonyka kezeim… Mi van? – akadok ki magamban. Azok izmok! Csak… nem túl feltűnőek.



Ezután a fürdőbe megyek, ahol tükörbe nézek. Siralmas! - állapítom meg elhúzott szájjal. A hajam úgy körülbelül mindenfelé áll. Gyorsan előszedem a hajvasalót, és nekiesek a hajamnak. Kedvem lenne fodrászt hívni, de nincs időm, így nem tökölök annyit. Kivasalom először fent, aztán alul, majd elöl… Szóval mindenhol. Szép – nézem meg magam a tükörbe, a folyamat közben. Már le is van kicsit nőve a szőke, de még ezt kibírja. Nincs kedvem megint festetni és szarrá tenni; elég szar így is. Akkor meg minek idegeskedem a hajam állapota miatt? Nem is érdekel.

Végzek is gyorsan, egy kis szemceruza, és kivonulok innen. Az órára nézek: háromnegyed. Még hogy hamar megvagyok, mi? Én és a gyorsaság...

Jó, akkor most… indulok! Még a végén kinyírnak, hogy elkések. Nem mellesleg vezetni nem fogok, úgyis inni fogunk, így gyalogolok. Bő tizenöt perc az út hozzá, vagy kicsit több. Nem baj, ha kések, akkor majd kimagyarázom magam.



Lassan - de tényleg lassan! - odaérek. Baszod, mekkora ház! Nem olyan nagy, nem azért, de nem is kicsi. Voltam már párszor itt, mégis mindig elcsodálkozok ezen. Óvatosan benyitok, és megindulok előre – mert én már tudom a járást. A nappali felé veszem az irányt, de biztos vagyok benne, hogy a kutyája is bent van. És basszus! – csapom fejbe magam. Nem hoztam piát! Ezért leszedi a fejem Ruki. Jó, azért reménykedem, hogy beéri azzal a húsz literrel, amit Ruru hoz.

Érdekes… Nem látom a kutyát! Sem pedig őket. Hol a picsában van mindenki? Mikor megközelítek egy kényelmesnek tűnő fotelt, hirtelen nagy trappolás, és egyszerre üvöltik sokan, hogy: „BOLDOG SZÜLINAPOT REITA!”

Kicsit összerezzenek, mert ekkora hangra nem számítottam. Hátrafordulok: itt van mindenki. Uruha, Kai, Aoi, és Ruki. A legutóbbinak kezében a kutyája. Jah, akkor azért nem volt az sem sehol…

Mindenki vigyorog rám. Na, azt hiszem, nekem is belefér egy mosoly, nem? Elvigyorodom, majd teljesen feléjük fordulok.


Ruki POV


Eljött a nagy nap! Ma kell elmennem, megvenni az ajándékot. Jujj, annyira izgulok ám. Minden szülinap előtt ez van velem, mert ugye én rendezem mindet. Na jó, az enyémet nem. Most nem díszítem fel a házat, mert azt akarom, hogy amikor bejön, lepődjön meg. Reggel azért felhívom. Vagyis hívnám, mert nem veszi fel. Oké, lehet, hogy még alszik, nála nem lehet tudni. Szeret aludni.



Na jó, akkor most elindulok a boltba. Még van négy órám mindenre, mert a többieket kettőre hívtam. Beülök a kocsimba, és irány a DVD bolt - úgyis szeret tévét nézni. Veszek neki valami horror félét, habár szerintem már úgyis látott minden filmet, ami otthon van neki. Pedig az nem kevés film!

Mikor odaérek, bemegyek, és azonnal köszönök is, majd elkezdek keresgélni a filmek között. Na de ennek nagy része megvan neki… A másik része meg gagyi. Nem baj, keress még Ruki.



A végére találok hármat, amiket meg is veszek. A címüket nem is nézem, csak hátul a leírást, meg a képeket. Remélem nem nyúltam bele semmi rosszba. Fizetek gyorsan, és megyek még egy boltba.

Azután mennem kell a tortáért, meg még Uruha seggét is el kell hoznom, mert őkelmének még mindig nem jó az autója. De most legalább nem három óra előtt két perccel jelentette be. Ezért külön dicséret járna neki.

Vettem még neki valami bonbonféleséget, közben meg a kezem megakadt egy olyan whiskyn, amilyen neki van. Ezt is megveszem! – vigyorodom el. De azért majd szólok neki, hogy ő is hozza el. Előbb fogyjon az!



Mikor itt is végzek, tartok egy cigi szünetet, közben megint hívom Reitát, de most sem veszi fel. A fene essen belé! – morgolódok. Na mindegy… Amikor elfogy a cigarettám, beszállok az autóba, és elmegyek a tortáért. Hamar odaérek, de a látványra majdnem kiesek a számon. Oké, ezt nem igazán így képeltem, csak az ízét mondtam én. Nem tudtam, hogy Kai ilyen nagyot fog kérni. Az a szerencsém, hogy belefér a kocsiba. Na meg, hogy pont elbírom, mert majdnem a torta húz le engem a földre. Nehéz, na! És kaptam hozzá gyertyát is.


Még megpróbálom párszor felhívni Reitát, de neeem, minek felvenni. Még alszik? Oké, akkor irány Ruru. Becsengetek, és a drága miben van? Egy szál köntösben. Komolyan megölöm egyszer! Most megint várogassam, vagy mi? Úgy tűnik… - megyek be, majd ledobom magamat a kanapéra, ami a nappaliban van. Közben persze ráparancsolok, hogy öltözzön fel, és hogy ne nézzen ki úgy, mint aki csak bevásárolni megy. Szóval ne úgy, ahogy most én. Bár gondolom ezt Rurunak, nem kell mondani, mivel ő mindig kiöltözik ilyen alkalmakra.

Jó húsz perc eltelik, mire visszaér. És megint szép ruhákat válogatott össze! – nézek végig rajta. Bár… olyan Uruhás. Inkább nem is írom körbe. Biztos egyből a combkivillantós ruhájára gondol mindenki, ha Uruháról van szó...

Hát most is egy olyat vett fel, pedig az inkább csak koncertekre meg hasonlókra szokta, de mindegy.
- Még egy kávét ihatok? – néz rám álmosan. Nem, Uruha, most nem.
- Nem. Gyere – mondom, közben meg érzem, hogy boci szemekkel néz rám, de már késő, ugyanis háttal vagyok neki, és megyek kifelé.

Bepattanok a kocsimba, és megint hívom Reitát, de nem veszi ám fel. Talán többször nem is kéne hívnom. Majd küldök neki SMS-t.

Uruha egy nagy csomaggal jön ki. Basszus, mit vett ez? Berakja a hátsó ülésre, majd visszafut. Na, mi van már? – türelmetlenkedek. Kijön két üveg piával, és csak vigyorog.
- Ezt nem hagyhattam otthon! – mondja, és beül mellém. Hát nem is ő lenne, ha otthon hagyná a piát.
- Mit vettél? Nagy az a doboz. – Erre elneveti magát. Mi olyan vicces?
- Nem mondom meg. Legalább majd te is meglepődsz. Remélem – zárja le ennyivel a témát.

Mi az, hogy meglepődök? Talán egy üres doboz? Másra nem nagyon tudok gondolni.



Lassan hazaérek Uruhával, majd kiveszem a tortát, és beviszem a házba. Hova vigyem? – gondolkozom, majd az emeletre viszem. Rárakom a nagy asztalra, és kibontom. Hú, de szép! – ámulok el. Az a vicces, hogy rózsaszín marcipán figurák vannak rajta. Gondolom Kai direkt ilyet kért, de remélem Reita nem akad majd ki. Gyorsan kifutok még a kocsihoz, és behozom az én ajándékomat, és ráírom szépen, hogy „Rukitól”. Most nem vettem olyan hűű, de nagy dolgot, de hát most ez van. Szereti a filmeket, és tudom, hogy örül majd neki. Becsomagolom és felviszem a torta mellé, ahol már Uruha ajándéka is ott van. De mi lehet az? Olyan kíváncsi vagyok! Nyugi Ruki, majd megtudod!



Már egy óra van! - nézek az órámra. Akkor most megrendelem a kaját… - veszem elő a telefonom.

Igaz, hogy Kai is hoz valamit, de fő a biztonság! Azt mondják, hogy háromra bőven itt lesz. Rendeltem egy jó nagyot a kedvenc pizzájából, a múltkor úgysem evett.

Előkészítek mindent, de az emeleten. Így amikor beér, nem veszi majd észre. Megterítem a nagyobb asztalt, mert a másikon a torta van. Szóval a nagyobbat, na. Odaviszem a piákat, meg egyebeket, és mikor ezzel készen vagyok, elmegyek zuhanyozni.

Tizenöt percig tuti áztatom magam alatta, de lehet, hogy még többet is. Beállok a tükör elé, és eligazítom szépen a hajamat, elől meg kivasalom. Még egyszer a raszta tincseket is megigazítom hátul, hogy álljon is valahogy, aztán szépen kihúzom a szemem szemceruzával. Mi mással? Kontaktlencse sem maradhat el. Mi lesz, ha nem látok semmit? Mondjuk, ez sem segít sokat a bajomon, de így mégis jobb egy kicsit.

Egy köntösben leszaladok a konyhába. Basszus, két óra van! – sikítok fel. Oké, írok gyorsan egy SMS-t Reitának: „Rei-chan, nehogy elkéss, mert az nem lenne jó, főként neked. És légyszi hozz egy kis erőset abból az isteni whiskybő,l ami van nálad. Köszi. Cupp…”

Oké, azt a cuppot a végére nem akartam, csak úgy jött, de remélem nem haragszik meg érte. Hallom, hogy Uruha a kutyámmal szórakozik kint az udvaron. Nem is baj, de azért remélem nem rontja meg! Jézusom, egy kutyát? Jól van, Ruki…



Gyorsan elfutok felöltözni. Szerintem már a többiek is itt vannak, csak kint Uruhával, meg a kutyusommal. Mit vegyek fel? - toporgok itt a szekrényem előtt, és nem tudom. Hm-hm… Legyen egy fekete szűkebb farmer, meg… meg mi? Egy fehér póló, amin valami érdekes minta van. Ujjatlan, na. Nem nagyon szoktam ilyeneket felvenni, de most ez lesz. Tavaly is ez volt. Mármint nem ez, hanem ujjatlan.

Gyorsan magamra öltöm, és lerohanok. Most van fél három. Oké, akkor kimegyek a többiekhez, ahol itt van mindenki, kivéve persze Reitát. És ahogy mondtam, Kai hozott is kaját, nem is keveset! Minek hozott ennyit? Gyorsan betessékelem őket a házba, kutyusomat kézbe kapom; el sem engedem, amíg Rei-chan ide nem ér.
- Az ajándékokat az emeletre vigyétek – utasítom őket, vagyis csak Kait meg Aoit, mert Uruháé már megvan.



Felviszik a dobozokat, meg Kai a kaját, én meg leülök a fotelembe. Három előtt pár perccel ráérünk majd elbújni. Ekkor csengetnek.

- Uruha, ez a kaja, menj ki érte légy szíves! – mondom neki, és hallom, hogy morog egyet, de hát ez van, nálam egy szőrös állatka van, azzal nem vehetem át.

Felviszi az emeletre a pizzát, én meg még gondolkozok egy darabig, mikor Aoi vigyorgó feje bejön a képbe.
- Nem kéne elbújni? – pillog előttem, mint valami kislány, aki a babáját kéri anyucitól.
- Mennyi az idő? – kérdezem. Megint kezdek izgulni.
- Mindjárt három óra! – Mennyiii?! – pattanok fel a fotelből.
- Mindenki bújjon el, de ne úgy, mint tavaly, meg azelőtt. Most inkább a bejárathoz közel, azaz, lehet a konyha, a WC, meg a fürdő.



Én a konyhába bújok, ahova Kai még jön velem. Uruha a fürdőbe megy, ahonnan kidobja Aoit, hogy azt ő nézte ki magának. Olyanok, mint a nem tudom én hány éves házasok. Aoi pufog egy kicsit, hogy neki kell mennie a WC-be, de nem is értem. Nincs ott semmi, olyan, mint a lakás többi része. Vagy nem? Na mindegy. Megnézem az időt, három múlt kettő egész perccel.
- Mikor jön, mindenki mondja, hogy „Boldog szülinapot, Reita” – súgom még nekik, bár ezt mindenévben kiabáljuk neki, így nem tudom mindek nekik elmondani még egyszer, de lehet, hogy elfelejtették.



Hallom, hogy nyílik az ajtó és meg is látom Reitát, ahogy elmegy a konyha előtt. Még nem kell felfedni magunkat, mindenki utánam fog kijönni, szóval nem kell attól félni, hogy valaki kiugrik a búvó helyéről, és elkezd üvöltözni. Épp menne az egyik kedvenc fotelomhoz, és ekkor elérkezettnek látom az időt. Mihelyst megmozdulok, mindenki kijön a helyéről nagy zajt csapva, és kiáltjuk, hogy: „BOLDOG SZÜLINAPOT REITA!”

Mondjuk én szívesen mondtam volna, hogy Rei-chan, de így lett megbeszélve. Láttam, hogy kicsit megijedt, aztán hátranézett. Vigyorogva állunk ott mögötte, és látom, hogy ő is vigyorra húzza száját, majd felénk fordul egész testével. Leteszem a kezemből a szőrzsákot egy simi után, majd gyorsan felfutok az emeletre, előveszem a cigim, amiben van öngyújtó, és meggyújtom a gyertyát, amit a torta közepére bökök. Ekkor érkeznek fel a többiek is. Feléjük fordulok, és vigyorogva nézek Reitára.
- Egy évvel megint öregebb lettél! – Erre hülyén néz, de látom, hogy tetszik neki a torta.

Hamar elfújja a gyertyát, majd ránk néz. Remélem kívánt valamit.... Vagy ő nem szokott? Mit tudom én… Bekapcsolom a Hi-Fi-t, amiből GazettE szól. Jól van na, szeretem magunkat! Ezt jól megmondtam… Na, de ha ez az igazság? Ilyeneken gondolkozom? Nem vagyok észnél! Most a bulin kell, hogy járjon az eszem. Mondjuk nem túl nagy buli.

Eddig minden évben kitaláltam valami kis pervi játékot… de most nem. Talán megleszünk anélkül is. Vagy majd más kitalál valamit.



Először nekilátunk Kai kajájának az elfogyasztásához, ami elég jóra sikeredett. Ezután Reita elkezdi az ajándékbontogatást. Legelőször Uruháét nyitja ki, az illető meg már előre röhög, vagyis csak majdnem, mert visszatartja, de látom én, hogy röhögni akar. Mit vett ez? – kíváncsiskodom, majd inkább Reitát nézem, aki kibontja a nagy dobozt, mire még egy dobozt talál. Uruha meg csak röhög, de már nem fogja vissza. Nem értem…

Nagyon figyelek, mi történik, de miután ezt is kibontotta, még egy doboz várja. Persze egyre kisebb dobozok. Áhá, már értem! Egy egészen kicsi ajándékot csomagolt, körülbelül tíz dobozba. Ezen nekem is nevetnem kell. Már együtt röhögök Uruhával, de Kai, meg Aoi csak figyeli a dobozokat, szerintem ők még nem értik. A tízedik doboz után, már a hasamat fogom, meg néha a térdemet csapkodom, Reita közben elég türelmetlen már, de azért kíváncsi. Kicsit piros a feje, de tényleg csak enyhén. Ideges is? Ez akkor is vicces. A tizenkettedik doboz után, egy üveg szaké fogadja. Ezen még jobban nevetek, hogy ezzel szarakodott ennyit. Uruha már nem nevet, csak vigyorog, nekem meg a könnyeim folynak. Hirtelen Kai és Aoi is nevetésben törnek ki, amin még jobban röhögök. Mi van, leesett nekik?

Reita szúrósan néz ránk, mi meg abbahagyjuk a nevetést. Végül ő is vigyorogni kezd, és hallom, hogy morog valami olyasmit, hogy ezért még kapsz. Szerintem tök vicces volt.

A következő az enyém, pedig azt hittem, hogy nagyság szerint fog menni, de nem. Akkor szerintem én lettem volna az utolsó… na de mindegy. Nem nagy ajándék, ne várj sokat. Kibontja… kibontja, ééés… rám néz.
- Mi van? – kérdem tőle gyorsan.
- Lesz mit nézni – mondja vigyorogva.

Hú, szerinted minek vettem, dísznek? – nézek rá felhúzott szemöldökkel.

Kibontja még Aoi, meg Kai ajándékát is, de nem látom mit kapott tőlük. Mindegy is, inkább hozok egy kést, amivel fel lehet vágni a tortát. Leteszem az asztalra, és leülök, de aztán azonnal fel is kelek, és öntök mindenkinek valami finomat. Mondjuk valamit Uruha piái közül.

Mikor mindenkinek öntök, megfogom az enyémet, és mennék vissza a fotelfez, de fordulás közben beleütközök valakibe, és szépen le is öntöm magam. A franc egye meg!

A másik egyénnek csak a mellkasát látom. Oké, most tényleg kicsinek érzem magam – morgolódok magamban. Felnézek rá, és… Gondoltam, hogy Uruha az.
- Bocsika, nem itt járt az eszem. – Ahha. Az eszed, mi? Na ez kicsit gonosz volt, de én szoktam gonoszkodni.

Az utóbbi időben fellöknek, belém jönnek, meg egyebek. Mi jön még? Nem akarnak feldarabolni, és elásni? Na, megint hülye vagyok.
- Semmi baj – mondom halkan, és leteszem a poharamat, majd bemegyek a szobámba, egy pólóért, utána meg a fürdőbe, ahol leveszem a pólómat, és berakom áztatni.

Elég szép vörös folt van rajta, pont a minta kellős közepén. Szépen néz ki – húzom el a számat. Köszi, Ruru! A ruháimra elég allergiás vagyok. Mármint ha valami van velük, például rákerül a pólómra egy folt.

Épp venném fel a pólómat, mikor benyitnak. Kopogás nuku? Megfordulok, és Reitát látom belépni, mire gyorsan magam elé kapom a másik pólót. Hiába ismerem őket régóta, meg ilyenek, akkor is kicsit szégyenlős vagyok előttük. Legjobban mondjuk Reita előtt, nem tudom miért, de ne kérdezze senki!

Csak áll az ajtóban, mint valami bolond, pedig nem az… Vagy igen? Neeem!
- Reita… - szólítom meg, így talán észhez tér, és kimegy, vagy valami. De ez nem történik meg, csak pirosodik az arca. Igaz nem sokat látni a kendőtől, de… Pirul? Ő ilyet is tud?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.