Reita POV



Na ne! Ez így nem lesz jó, érzem. Eltolom megint magamtól, mire hátrapillant rám, óvatosan felém nyúl, majd… hagyom neki, hogy levegye a kendőm. Nincs annyira sötét a szobájában – állapítom meg, majd érzem, hogy vörösödök. Basszus, mitől? Csodálkozva néz rám, én meg nem akarom, hogy így lásson, mert utálom az orrom. Lejjebb csúszom, és fejemet nyakába hajtom.
- Ne nézd az orrom… - suttogom halkan bőrére. Kicsit beleborzong.
Átölel, de úgy, mint anya a gyermekét. Jesszus, megint hülye vagyok? Felemeli fejem, és szemeimet nézi. Legalább nem az orrom, ennek örülök.
- Nem értem mi a bajod az orroddal… - mondja hitetlenkedve, majd közel hajol és megpuszilja említett testrészem.
- Csak nem tartom a legszebb testrészemnek, ennyi – felelem kérdésére, majd feljebb tolom magam, ő meg mellém fekszik. Nem bújik oda.



Bújj oda, mert hiányzol! – gondolom magamban, erre, mintha gondolatolvasó lenne, hozzám dörgölőzik. Jó hogy, nem kezd el dorombolni… Kezei hasamra tévednek, én meg az alatta lévő kezemmel átkarolom vállát. Olyan nyugtató így. De nem bírom sokáig, letépem magamról kezeit, persze csak finoman, aztán magam alá döntöm, és fölé mászom. Nagy szemeket mereszt rám, én pedig egyik kezemmel végigsimítok arcán, és közel hajolok arcához, de mikor szánk összeér, eltol. Most mi van?
- Reita! – szólal meg.
- Mi van? Nem tetszett? – kérdezem meg értetlenül.
Látom, hogy morcos. Szinte észbe sem kapok, kezeivel nyakam körül átfonja, lehúz magához és érzékien megcsókol. Jó, értem én… - tolom el, mire ő néz bambán.

Ekkor egy hatalmasat dörög, és még a szél is erősen fúj hozzá. Csak el ne vigye a kocsimat!



Időközben persze a dörgése összerezzen, mire lemászok róla, és lefekszek, ő meg hozzám bújik. Erre vártam, ezt akartam, ez hiányzott – mosolyodom el, majd cirógatni kezdem kezét enyémmel, mire puszit nyom arcomra oldalt. Rátekintek, és észreveszem, hogy elpirult.

Jesszus! – kapok észbe. Nincs kendő rajtam! Kelnék ki, hogy megkeressem, amit levett, de nem hagyja.
- Ne vedd fel, a kedvemért. – És rám mereszti kérlelő szemeit. Jaj, csak ne lenne ilyen aranyos – mászok vissza mellé, ő meg átölel, aztán rám mászik.

És még én vagyok a perverz, mi? – húzom fel szemöldököm. Combomra telepedik, végigsimít hasamon, majd mellkasomra hajol, és ismét számra tapad. Nem tolom el, mert én is akarom. Eddig is akartam… már nagyon kívánom ajkait, amiket épp kóstolgatok.

Percekig faljuk egymást; én őt, ő engem. Nyelveink őrülten táncolnak egymással, de nem bírjuk sokáig, elválik tőlem és pihegve néz szemeimbe. Aztán kicsit lejjebb téved tekintete… Nem, nem annyira le, csak orromig, gondolom. Ledöntöm magamról, félig felülök, majd átvetem rajta kezem és támaszkodok vele mellette. Orrunkat összeérintem, és halkan megszólalok.
- Chibim… - kezdek bele. Szemembe néz.
- Igen Rei-chanom? – Megverem, komolyan! Jó, mégse, de csak mert olyan aranyos.
- Eleget nézted már az orrom? – kérdezem, és vigyorgok hozzá, közben pedig eltávolodok tőle picit, mert az orromat stíröli. Erre hatalmasakat bólogat nemlegesen. Oké, akkor nézd, úgysem látod többet nagyon így.

Megint elterülök ágyán, aztán ő csak közel vackolja magát hozzám, de most háttal. Nem kell közelednie, derekánál fogva magamhoz húzom, és csak épphogy hozzám ér feneke. Még mielőtt hallhatnám szuszogását, mormog valamit.
- Szeretem az orrod Rei-chan… - dünnyögi, majd jellegzetesen veszi a levegőt, és halkan szuszogni kezd. Tehát elaludt.

És… mi? – csodálkozom el. Tetszik az orrom neki? De miért az a nyamvadt orrom? Nem akarok gondolkozni ezen, úgyhogy alszom inkább. Az idő elég szar kint, de itt bent nagyon jó nekem vele.



~R&R~



Jézusom, reggel van? Majd kisül a szemem! Pedig le van csukva. Éles morajt hallok, majd valaki elkezd visítozni mellettem, de pont a fülembe.
- Reita, kelj fel! REITA! – ordibálja. Szétbaszod a fülem, basszus!

Kinyitom szemeim, és meg is látom, hogy Chibi kiabál. Aztán felhúz maga mellé, és megrázogat.
- Felkeltem, felkeltem… – morgom neki. Erre éles vigyort kapok.
- Siess, öltözz, és megyünk. – jójó, ne darálj. Értelmesen nézek rá.
- Megint próba? Ne már Ruki… - hisztizek, de nem hatja meg siránkozásom, úgy látom.

Hamar kikel mellőlem, majd elmegy - gondolom felöltözni. Oké, és én mibe? Visszajön, immáron teljes harci díszben.
- Még nem öltöztél fel?! – kiabál idegesen, majd rám dob egy rakat ruhát, és kivonul.

Most ezeket vegyem fel? Jéé, ezek az én ruháim. Na de, hogy kerültek hozzá? Mindegy, felöltözök, és kilépek. Egy ideges, kezeit karba fonva álló Rukit látok.
- Gyere már, majdnem elkéstünk, miattad. Ha pedig én kések a többiek megint lecsesznek – üvölti majdnem le a hajam, ami amúgy is szarul áll.



Időm sincs megcsinálni, és nem is hagy időt, hogy rendbe hozzam magam, csak megfogja a kezem, mint a gyerekeknek, és húz maga után. Még akkor sem engedi el a kezem, mikor az ÉN kocsimhoz érünk.
- Most a tiéddel megyünk, mivel az enyém nálad van. – Ez vicces. Fel is röhögök, mire fejbe vág.
- Már megint miért bántasz? – Vigyorgok hozzá, miközben kérdezem. Kapok még egyet, amin felmordulok, de erre megsimogatja fejem.

Milyen rendes, komolyan! – forgatom meg szemeimet, aztán beülünk a kocsimba, és indulunk a PSC-hez.



Mikor ott vagyunk, lent a büfénél még megállok, de Ruki húzna tovább kezemnél. Hiába, hajthatatlan vagyok!
- És most veszel nekem egy kávét! – mondom neki, de erre kérdőn tekinget rám.
- Feleségül ne vegyelek? – kérdezi, mire bólogatok erősen, de közben azért vigyorgok is rendesen. – Azt azért kihagyom ma – fejezi be, majd odahurcol a büféhez, vesz egy kávét, és elráncigál a termünkhöz.

Benyit, engem meg annyira megránt, hogy majdnem leöntöm magam. Szép látvány fogad, mit ne mondjak… Mindenki meghalt, vagy csak az én szeme káprázik? Ruru szokásosan a kanapén terpeszt, épp úgy, ahogy Aoi is. Csak Kai-chanunk fitt.
- Jó reggelt Ruki-kun, Reita-kun – köszön, és még mosolyog is hozzá. Mit iszik ez reggel, Red bullt?
- Neked is Kai-chan – szól Ruki előttem, pedig én akartam előbb mondani a reggeli köszöntőmet. Mindegy.
- Beléd is. – Majd mosolyt biggyesztek utána. Tudják, hogy ez nálam nagyon kedvesnek számít. Erre Ruki hátrafordul felém, mogorva ábrázattal. – Mi van? – kérdem, de erre csak kiröhög.
- Reita-kun, jól néz ki a hajad – mondja Kai, és ő is kiröhög.
- Tudom, de valaki, nem engedte, hogy megcsináljam – morgom, és itt erősen célzok az előttem időző Chibire. Összeráncolja az említett a szemöldökét, mire rókavigyorom megeresztem, aztán megint fejbe vág.

És ez fájt is! – nézek rá csúnyán, de ő karba teszi kezét, elfordul, elengedi kezem, és beljebb lép a terembe.

Én is bevonszolom magam azért a bejáraton, és közben Uruha felkel. Na, mi történt? Ilyet is tud? Kedvem lenne beszólni neki, de nincs hangulatom hozzá, így inkább csak erősen levetem magam mellé, amire összerezzen.
- Én is szeretlek – morran fel. Most kelt fel őfelsége?
- Ki mondta neked, hogy én is? – kérdem, miközben rávetem pillantásom. Eléggé kómás a feje, mintha beszívott volna, komolyan. De mindig ilyen a képe reggel, már megszoktuk. – Csak nem hosszú volt az éjszakád? – röhögök erőteljesen képébe, mire elvörösödik a feje az idegességtől. Szeret engem, nagyon is, én tudom.
- Ne kezdjétek megint – szól közbe Aoi.
- Igaza van Aoi-sannak – vág közbe Kai is. Amúgy Kai mindenkit más utótaggal lát el, megfigyeltem már.
- Tehát akkor… - csapja össze Ruki a kezeit. Minden szem rámered. – Holnap fényképezés! – jelenti be, mire mindenki ledöbben. Csak nem hirtelen volt ez? Pedig mondta a főnök, hogy nemsokára lesz valamikor. Akkor holnap, na és? Nekem jó, úgyis majd Rukival kelek reggel, és nem kések el akkor sehonnan.
- Ugye nem reggel? Ugye nem? – kérdezi elhalóan Uruha.
- Nem, délután valamikor – nyugtatja meg Ruki. Le is nyugszik, látszik. – Kérdés van?
- Mehetek haza? – kérdi kómásan még mindig Ruru, amire Ruki bólint. Mi az, hogy elmehet? – akadok fenn.
- Akkor én is megyek, mert még van dolgom otthon – közli Kai. Ha Aoi is elmehet és kinyírom magam! Ezért keltünk korán?
- Mi hárman pedig akkor kiválogatunk pár ruhát, mivel ma meghozzák őket – mondja. – Szóval Kai és Uruha majd holnap reggel bejön és akkor választják ki, persze nem egyedül, mert mi sem.

Ah, ez jó hír. Uruha kelhet korán, wehehe. Khm, mindegy. Miután az említettek elmentek, maradtunk hárman.

Nemsokára nyílik az ajtó, és egy pár emberke hoz be egy csomó ruhát. Ilyen izén, amire fel lehet akasztani. Na olyanra. Elsőnek megyek oda és elkezdem nézegetni őket. Találok egy Rukisat. Tök jól néz ki, ujjatlan, párducmintás, és eléggé szűk fazon. Meg is fordulok vele, miután levettem a vállfáról. Rám néz, és elképed, én meg sunyin vigyorgok rá.
- Ezt nekem szántad? – bök rá a felsőre.
- Miért, szerinted rám jönne? – tartom oda magamhoz poénból, erre bedurcizik.
- Nyugi, Ruki – mondja Aoi, mire az említett lenyugszik. Én meg csak bólogatok. Na de amikor folytatja, utána már lefagy az arcomról a mosoly. – Majd ráerőszakoljuk ketten Reitára – vigyorog rám, most már Rukival együtt.
- Meg ne próbáljátok! – dobom el a kezemből a felsőt, de ők csak vigyorognak rám. Nem kellett volna ma sem felkelnem, tudtam.


Ruki POV


Mikor behozzák a ruháinkat, Reita egyből oda is megy, és kiszúr egy párducmintásat. Megfordul, és vigyorogva néz rám. Elég szűk darab az a felső… - nézegetem.
- Ezt nekem szántad? – kérdem elképedve.
- Miért, szerinted rám jönne? – kérdi, majd odaméri magához. Ez azért elég gonosz dolog volt ám, szóval be is vágom a durcit. Amúgy sem tetszik, nem nagyon hordok ujjatlan felsőket.
- Nyugi, Ruki –szól közbe Aoi, mire Reita is nagyban bólogat. Mit tervez Aoi? Tudom, hogy forral valamit, ezért lenyugszom. – Majd ráerőszakoljuk ketten Reitára. – Erre Reita mosolya teljesen elhervad, mi meg röhögünk, mintha muszáj lenne.
- Meg ne próbáljátok! – hajítja el jó messzire.

Vicces… már megérte, hogy felkeltem. Bár lehet, hogy ezt Rei nem így gondolja, de nem baj. Reita kivesz a ruhák közül egy fehér hosszabb kabátot, amin kisebb szegecsek, meg láncok vannak, amin felcsillan a szemem.
- Reiiiiii! – kapom ki a kezéből, és jobban megnézem a darabot. Váá, ez tetszik! Egy női alak van a hátulján. Reita csak néz, és meg magamhoz húzom, és szúrósan nézek rá. Csak, hogy tudja, hogy ez már az enyém lesz.
- Nekem amúgy se kellett volna – mondja, miközben visszafordul a ruhákhoz. Szerencséje… Hiába kellett volna neki, ez az enyém lett volna. Közben Aoi is talált már magának pár darabot…


Én is tovább kutakodok, és lassan találok is egy fehér meg egy fekete nadrágot, majd meglátom melyik lesz. Aztán találtam még egy sötétebb mellényt, de az alá is kell még valami. Reita meg már megtalálta magának a ruhákat, állítása szerint, és csak nekünk segít. Egy fehér póló akad a kezébe, én meg ki is kapom onnan. A kivágásnál még van egy kis hálós rész. Ez is tetszik. Reita… köszönöm - nézek rá nagy szemekkel. Már csak a kiegészítőket kell keresnem.

Hamar találok magamnak egy kesztyűt, meg egy sálat. El is megyek felpróbálni, először a fehér nadrággal, aztán belenézek egy egészalakos tükörbe. Sokáig nézegetem magam, és úgy gondolom, még kell valami. Odasétál mellém Reita, teljes harci díszben.
- Szerintem inkább a fekete nadrágot vedd fel – mondja.

Lehet, hogy igaza van – gondolkozom. Visszamegyek az öltözőbe, és felveszem a fekete nadrágot, majd visszamegyek. Most is olyan fura. Reita vigyorog… akkor neki tetszik. Odajön Aoi is, aki szintén készen van már. Belenyom a kezembe egy szemüveget, meg egy sétabotot. Nagy szemeket meresztek rá, de azért felteszem a szemüveget, és szépen a kezembe veszem a botot.

Hát… jól nézek ki… - nézem meg magam. Elégedetten vigyorgok, majd visszaveszem a ruhámat, és elrakom holnapra a fényképezkedős cuccokat. Megvárom, míg a másik kettő végez, aztán mehetünk haza. Én természetesen Reitával megyek, mert ugye az én autóm még mindig nála van.


- Rei… - szólítom halkan, mire csak hümmög egyet. – Ma is nálam alszol? – kérdem halkan, mire egy pillantást vet rám, de figyeli tovább az utat.
- Ha akarod – mondja, és vigyorog egyet, amire én meg halványan mosolygok.
- Akarom – mondom halkan, és ekkor oda is érünk a házam elé.
- Haza megyek ruháért. Sietek – mondja, mire bólintok egyet, és Rei elmegy, én meg be a házba.



Sabu-chan nem várt! – állapítom meg. Ez tragédia. Biztos alszik még… De már dél is elmúlt! Na jó… Majd ha Reita visszajön, elviszem megsétáltatni a parkba.

Gyorsan bemegyek a fürdőbe, lezuhanyozok, és megyek is a szobámba, ahol szépen előveszem estére a pizsamámat, ami most egy focimez lesz, meg egy bokszer. Megszáradt, és ennek nagyon örülök. Felveszek egy olyan ruhát, amiben kimehetek a parkba, aztán leülök a kanapémra, és várom Reitát.

Nem is kell sokat itt ülnöm, hamar csengetnek, és fogadni mernék, hogy ez ő. Kimegyek, és talált süllyedt, mert ő áll előttem. Beengedem hamar, és meglátok a kezében egy DVD filmet, meg egy zacskót. Jajj, ugye nem akar megint horrort nézni?
- Rei-chan… ugye a filmet csak dísznek hoztad? – kérdezem tőle, miközben a kezében lévő tokot bámulom.
- Nem. Este meg akarom nézni veled – mondja vigyorogva. Velem? Én nem nézek horrort!
- Hát akkor te nézed, én alszok – jelentem ki, mire csak bambán néz.
- De Pöttömke, én veled akarom nézni.
- Ott leszek veled, de én nem nézem – vágom be a durcát, mire magához ölel. - Oké, nem puffogok, de én akkor sem nézem – motyogom, és ekkor megjelenik az én édes kutyuskám.

Felkapom az ölembe, magam mögött hagyva Reitát, és megetetem a szőrzsákomat. Amíg eszik, visszamegyek Reitához, és elé állok.

- Eljössz velünk a parkba?
- Velünk? – néz nagy szemekkel.
- Sabu-channal, és velem… - nézek rá boci szemekkel, mire csak egy mély levegőt vesz, és mondja, hogy oké. Átölelem, és megköszönöm.


Mikor végez Sabu, ráteszem a pórázt, és összeszedem a játékait, mint tegnap, és indulunk a parkba Reitával. Én jól érzem magam, sokat játszok, meg futkozok Sabu-channal, de Reita csak egykedvűen sétál utánunk. Mikor már kicsit rossz látni, odadobom mellé Sabu-chan egyik labdáját, amiért el is fut a kutyuskám, de ott is marad. Okos… - mosolyodom el. Elkezd ugrálni rá, Reita meg leguggol mellé, és simogatni kezdi. Odamegyek, és mosolyogva nézem őket.
- Rei… most már mehetünk haza – mondom neki, és összeszedem a cuccaimat, meg Sabu-chant kézbe veszem, és elindulok Rei mellett hazafelé.



Otthon csinálok gyorsan egy omlettet kettőnknek. Mikor elfogyasztjuk, elmegyünk filmet nézni, de mint mondtam, én nem nézem, mert nem érdekel a horror. Inkább fogok egy kisebb párnát, magamhoz ölelem, majd Rei ölébe hajtva a fejem, fekszek a kanapén, lábaimat meg felhúzom magam elé. Ilyenkor imádom, hogy ilyen nagy ez a kanapé. Érzem, hogy meglepődött, meg látom is.
- Nem baj, ha így maradok? – kérdezem halkan, ő meg vigyorogni kezd.
- Nem – feleli. Akkor lehunyom a szemeim, és próbálok elaludni, mert tényleg nem érdekel a film.
- Ha vége, kelts fel – kérem még tőle, majd tényleg próbálok aludni. Még érzem, ahogy simogatja a combom. Oké, ez most nem zavar. Lassan el is alszok.


R&R



Arra ébredek, hogy nevemet suttogja valaki, és a hajamat piszkálja. Ismerős hang. Reita… - nyitom ki lassan a szemeimet, és ráemelem tekintetem.
- Vége a filmnek. – Még mindig suttog. Miért?
- De jó… - mondom álmosan, majd ásítok egy kicsit.
- Akkor most alvás?
- Ühüm. Te zuhanyoztál már? – Én igen! Hehe...
- Mielőtt eljöttem. – Mégse hehe…
- Akkor gyere – indulok el a szobámba, majd őt is kézen fogom, ő pedig jön velem. Szerencséje, hogy nem kell rángatni.
- Hoztam pizsamát.
- Oké - fogom meg az én pizsim, és átmegyek vele a fürdőszobába.

Ott felveszem a focimezem, meg egy bokszert ugye. A focimez majdnem a térdemig ér. Vicces lehet… Nem baj, nekem ez a pizsamám, és kész.

Reita a szobám ajtajában áll, és csak egy alsó van rajta. Ez aztán a pizsi… - nézek végig rajta. Na de nem baj ám.

Betolom a szobába, és becsukom az ajtót.
- Kapcsold fel a kislámpát –kérem, és meg is teszi.

Én meg utána lekapcsolom a nagyot, és bebújok az ágyikómba, ő meg mellém.



Ha valami ismeretlen látná, hogy mi mostanában együtt alszunk, vajon mit mondana? Ha a többiek megtudnák a bandából, mit mondanának? Uruha biztos szívatna minket, egy életen át… ebben biztos vagyok. Reita felé fordulok, és mosolyogni kezdek.
- Te mindig a kendődben alszol? – kérdem, mert igazán levehetné… Szerintem semmi baj nincs az orrával.
- Csak akkor nem, amikor egy Pöttömke leveszi. - Pöttömke? Egy Pöttömke? Van több is? Azt hittem, ez a kitüntetés csak nekem jár.
- Levehetem? – nézek rá boci szemekkel. Gondolkozik egy keveset, vagyis úgy csinál.
- Ha nagyon akarod. – Erre egy hatalmas vigyort megeresztek felé. – De ne nézd sokáig.
Alig, hogy kimondta, levettem róla a kendőt, és az éjjeliszekrényemre tettem. Mikor visszafordulok felé, hirtelen, az ajkaimra tapad, én meg először csak kerek szemekkel néztem magam elé, aztán lehunytam szemeim, és visszacsókoltam. Átkarolom nyakánál, és hosszan csókolózunk. Mikor eltávolodik, ráülök csípőjére, és rádőlök felsőtestére. Fejem nyakába hajtom, és egy kicsi puszit adok oda. Mindkét kezemmel végigsimítok mellkasán, majd azt veszem észre, hogy alatta vagyok.
- Most miért? – kérdem tőle lebiggyesztett szájjal.
- Mit miért? – néz rám csodálkozva, mint aki meglepődött a kérdésen.

- Miért nem lehetek én rajtad? – kérdezem lekonyult ajkakkal, mire vesz egy kisebb adag levegőt, majd mellém fekszik, én meg felülök.
Ekkor hirtelen magára ránt, de úgy, hogy az egyik lába az én lábaim között van. Az ott nem lesz jó, érzem minden zsigeremben…

De már feljebb is húzza a lábát, én meg egy aprót nyögök, ahogy ágyékomhoz ért. Lehajtom a fejem, nehogy meglássa, ahogy elpirultam.
- Rei… - mondom nevét halkan.
- Most te vagy rajtam – emeli fel fejem, és mosolyogva néz rám.
Lehet, hogy én vagyok felül, de ő már megint túl perverz. Nem akartam én semmi ilyesmit! Na de már megtörtént, és lába még mindig ott van, érintkezik ágyékommal, és meg csak remegve támaszkodom feje mellett. Szerintem észre is vette, hogy mindig porcikám remeg.
- Rei… aludjunk, oké? – Kicsit remeg a hangom is. Lábával jobb helyre talál, én meg megnyugszom lassan. Mellé fekszek, fejem mellkasán, egyik kezem szintén ott, fejem mellett. Adok egy puszit arcára.
- Jó éjt – mondom, közben lábamat is kényelmesen elhelyezem, Reitán. A csípője környékére helyezem.
- Neked is Chibim! – És már alszok is.


R&R



Reggel 11 körül kelek fel, ugyanúgy, ahogy elaludtam. Reita még alszik, ahogy látom. Remek… - mászom le róla, és fölé hajolok. Először egy apró puszit adok szájára, majd be is furakodok oda nyelvemmel, de megérzem, ahogy visszacsókol. Hát, hamar felébredt…

Mikor elválunk, mosolyogva néz rám.
- Legközelebb is ilyen ébresztőt kérek – mondja vigyorogva, mire elpirulok. De jó lenne már felkelni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.