Reita POV



Találtam azért egy nekem valót, miután rendesen össze szarattak azok ketten. Még hogy azt rám erőszakolják… Álmukban, esetleg.



Az estém és reggelem nagyon jó lett - megint. De most tényleg! Reggel, habár fel voltam ébredve, nem nyitottam ki a szememet, és alvást színleltem. Éreztem, hogy valaki fölém hajol, jó közel, aztán ajkakat éreztem számon. Ezután utat tört a nyelve a számba, ami gondolom Rukié, hisz vele aludtam el. Visszacsókolok, amire rendesen meglepődik, mert kicsit visszafogja a csókot.

Ekkor elválik tőlem, és csak mosolygok rá. Közel áll ez a vigyorgáshoz, de épp határ.
- Legközelebb is ilyen ébresztőt kérek – suttogom neki, de úgy, hogy azért hallja, mire lassan elkezd pirosodni az arca. Csak nem elpirult? – ülök fel, hogy szemben lehessünk, majd egyik kezemmel megcirógatom arcát, és hajolnék közelebb, de elfordul, de közben még mindig el van pirulva, így csak arcát csókolom meg. Ekkor rám pillant, de nem igazán tudok sok mindent kiolvasni szemeiből, de valami olyan nézéssel néz, hogy féltem a maradék ruhámat magamon.
- Rei… - szólal meg.
- Hm?
- 11 óra van.
- Akkor feküdj vissza és még kérek három órát – dőltem vissza, majd szuszogtam hozzá és oldalamra fordultam. Erre rám tehénkedett könyökével, és megint éreztem azt a ruhalenéző nézését, szóval hátrafordultam hozzá. – Most mi van?
- Akkor most… izé… - kezdett bele. Furcsa volt. – Hogy is vagyunk mi? – Mi? Hogy is vagyunk? Én jól, és te? Na, viccet félretéve: NEM TUDOM. Vagyis de. Vagy nem? De.
- Ezt hogy érted? – kérdezek vissza, mintha én nem érteném.
- Hát tudod, mostanában együtt alszunk, meg rendesen smárolunk, pedig nincs közönség, meg… - folytatta maga elé mondva. Most komolyan kérdezi? Mikor akartam közbeszólni valamit, megint ő mondta tovább. – Inkább… inkább felejtsük el, hogy megkérdeztem, jó?


Most erre mit is kéne reagálni? És mit mondtam volna neki? Hát valami olyat, hogy „Figyelj Ruki, attól, hogy smároltunk egyszer kétszer, meg együtt alszunk még nincs köztünk semmi”? Neeeem, ez túl gonosz. Meg nem is igaz, mert, igen, én érzek valamit iránta, csak nem tudom, ő is érez-e irántam. De basszus hiába sze… vagyis, kedvelem jobban, mint a többieket, nem tudnám, sem kimondani azt a bűvös három kis szótagot, sem pedig megbeszélni ezt itt és most vele. Ha tehetném, én sosem hoznám fel ezt a témát, mert nehezemre esik ilyenekről beszélnem. Nem vagyok egy megnyílós típus, akárkinek nem mondok el semmit, sőt nem az érzelmeimet. Még Chibi-nek sem. Pedig már jó ideje ismerem őt, sőt! Valamilyen szinten azt is elmondom, hogy vonzódom hozzá, igen. Nem tagadom, tetszik, kedvelem. De egyelőre ennyi - zárom le a témát magamban.



Ezután ő is visszadőlt mellém, de most nem bújt hozzám. Haragszik? – pislogtam kettőt. Nem hinném…

Felé fordultam, majd közel húztam magamhoz derekánál fogva. Láttam, hogy nem ellenkezik, de mégsem fordult felém. Még megpusziltam nyakát, aztán pihentem picit, és közben hagyta, hogy rajta csimpaszkodjak.



Nem hagyott olyan sokat aludni még, mert… öhm, ja, visszaaludtam. Most csak egy cuppanós arcra puszival keltett, aztán megrázott. Na köszi szépen! – nyitottam ki a szemeimet morgósan. Nem voltam rest, felkeltem, mert tudom, ma fényképeznek. Micsoda ösztönzés…

Hamar rendbe szedtük magunkat, és én nem tudom hány óra van, de időben beértünk, és az a fontos. Ott már mindenki fel volt öltözve a fényképezkedős ruhájába. Mindenki, csak mi nem…

Ahogy beléptünk, mentek is kifele a többiek. Kaion szokásosan valami laza öltöny, alatta fehér ing, meg pár kiegészítő volt, a hajában meg fehér csíkok. Na, ja, az elengedhetetlen. És már a hajuk is kész van? – nézek végig rajtuk. Mikor jöttek ezek be, hajnalban? Csak Uruha meg Kai, na de Aoi is készen van már. Mindegy, nem izgat. Mellesleg Rurun szokásos combkivillantós szerkója, feketében, néhol tollakkal. Repülni készül biztos…

Aoion meg valami nem olyan, mint szokott, vagyis nem szoknya. Csak hasonló, de csak hátul lógott le valami - a kabátjából, gondolom. Nem időztem sokat nézegetésükkel; mi is felöltöztünk Pöttömkével, hajunkat megcsinálták, majd sminkünket is. Nem mondom, tetszik a ruha magamon… - néztem meg magamat. Szokásosan egy fehér cipő, fekete, laza gatya, hogy azért már hozzá passzoljon. Aztán felül, valami fekete atlétaszerűség, ujjatlan póló, na. Felette meg egy tök jól kinéző fekete-fehér színű mellény, ami bőrből van. Ez az én stílusom. Az orrkendő persze elhagyhatatlan kellék! Még reggel visszavettem, amit lerángatott rólam Ruki. Majd legközelebb nem engedem neki, eleget nézegette az orrom…



Időközben odaértünk a fotózás helyszínére, ahol először beállítottak mindenkit egy nagy fehérség elé. Fasza volt, csoportképek forever. Szeretem őket, de komolyan! Legalább nem egyedül vagy a képen. De utána lesz az is.

Az elkészült csoportképeket utána mindenki megnézte, én csak diszkréten hátulról, nem érdekel különösebben, láthatom eleget majd. Aztán megyünk is egyesével... Miután csináltak még ketteset, velem és Aoi-jal, és hármasokat Rukival, Ruruval és Kai-jal. Először Ruki ment, aztán Uruha, Aoi, végül maradtunk Kai és én. Mivel én akartam utoljára menni, eldöntöttük egy gyors kő-papír-olló játékkal. És naná, hogy vesztettem, és mehettem előtte. Na, már mindegy… - pózolgatok a kamerákba, aztán Kai is bement, és kész. Végre! – lelkesültem be, hogy végre mehetünk haza.



Mire leszenvedem magamról a ruhát, komolyan, megőrülök… - morogtam. Bele is izzadtam, az biztos. Felpakolom magamra a másik ruhákat, majd ahogy körbenézek, észreveszem, hogy mindenki lelépett, csak… Ruki nem. Megvárt? Ez rendes, de igazán nem kell, főleg akkor, ha azt hiszi, most egy pár vagyunk. Vagyis azok vagyunk? Vagy mi van? Én nem tudom, majd ha akarja, felhozza a témát, mert én nem fogom, tuti. Rápillantok, ő meg sietve rám.
- Mi az? – kérdezek rá, de gondolom, hogy nem azért van még itt, mert sokáig készült el. Nem úgy, mint én. – Megvártál?
- Ühüm…- bólint hozzá, majd lehajtja fejét. Basszus, most komolyan én érzem magam szarul, amiért reggel nem beszéltünk, vagy mi? Úgy tűnik… - sóhajtom.

Odalépek elé lassan, és halkan, mire felemeli fejét és rám pillant. Gondolok egyet, és megpuszilom finoman a homlokát, ő pedig felnéz rám, mikor elválok tőle, aztán halkan megszólal.
- Rei-chan… - Csak ránézek, és veszi a lapot. – Nálam alszol ma is?
- Öhm… szerintem mostanában nem fogok… - mondom, mire elkenődik. Aj, találj ki gyorsan valamit, Reita! – Mert, te fogsz nálam, mostantól! – Mire befejeztem, felcsillant a szeme.



Hát ennyire akarja, hogy együtt aludjunk? – lepődöm meg. Nem értem én őt. Eredetileg nem akartam vele aludni egy ideig, még le kell magamban zárnom a dolgaim, meg kell, hogy hozzak döntéseket vele kapcsolatban, satöbbi… De annak a fancsali ábrázatnak olyan őszinte hatása volt, hogy ha azt mondom nem, akkor eltávolodik tőlem. Azt meg nem akarom. Inkább aludjon velem, aztán majd meglátom. Most annyira nincsenek vele perverz szándékaim, de hát ki tudja, bármi megeshet, ha az ágyamban lesz mellettem.

Megfogtam a kezét és lehúztam a parkolóig, ahová leérve meg is láttam szépségemet. Nem, most nem Chibire gondolok, hanem az autómra. Imádom! De ez nem az a rész… Gyorsan beült, majd én is, és mentünk is haza.

Mielőtt kiszállt volna, megfogta a kezem a kocsiban. Most meg mi van? – néztem szemeibe kérdőn.
- Rei, hazavinnél? – Mi van? Már épp kezdtem volna bele, hogy akkor minek örült annyira, amikor közöltem, hogy ő alszik nálam, de gyorsabb volt. – Csak ruhákért, ne aggódj.

Elmosolyodtam, bólintottam, kinyögtem egy ahát, és hazafurikáztam. Gyorsan ugrott is ki, majd az én ablakomhoz jött. Amin lehúzatta velem az ablakot…

- Öt perc és jövök, várj meg! – hadarta el, majd észre sem vettem olyan fénysebességgel adott puszit ajkaimra, majd már nem is láttam. Direkt csinálja!



Már az órámat nézegettem, mikor megint beült mellém.
- Mehetünk akkor? – kérdeztem rá fapofával. Jól van, kicsit eluntam az agyam magam, az alatt a hosszú öt perc alatt. Nem mondta, hányszor lesz öt perc, de szerintem tíz is megvolt.
- Aha – válaszolta mosolyogva.

Furcsa mosoly ez nekem! Majd én kiderítem, mitől vigyorog, mint a tejbe tök.
Hamar hazaértünk hozzám, ahol a kocsija, még természetesen ott volt előttünk, mert mögé álltam be. Majd haza megy ezzel holnap, és akkor nem szarik miatta.



Felcuccoltunk, majd ahogy beértem, ledobtam magam a kanapémra arccal lefele. Ruki csak leült mellém, éreztem, majd elkezdte simogatni a hátam. Nyomott képpel felemeltem a fejem, és ránéztem, amin elnevette magát.
- Mi olyan vicces? – kérdeztem, talán túl gúnyosan is.
- Semmi, semmi. Csak…
- Csak? – húztam fel szemöldököm.
- Csak olyan aranyos voltál az előbb. – Megint nevet, megint. Köszönöm, én is…
- Ha-ha. Nagyon vicces – morogtam tovább. – Nézd Chibi, fáradt vagyok, megfürdetnél? – kérdem, amin kikerekednek szemei. Nem hitted volna, hogy ilyen kérdést is kapsz, vagy mi? Pedig kapsz, bízd rám magad.
- Hogy mi van? – kérdezett vissza tágra nyílt szemekkel.
- Hát fáradt vagyok, nincs kedvem semmihez, de mivel fürödni meg kéne, igazán megtehetnél értem annyit, hogy beviszel a fürdőbe, levetkőztetsz, végignyálazod testem látványát… – Ennél a résznél már rendesen pirult, de folytatnom kellett tovább. Jó nézni, ha miattam ilyen. – Aztán megfürdetsz és befekszel mellém aludni. Nagy kérés?
- Eléggé - zsörtölődött, majd, elfordult tőlem, és játszotta a durcit. De nem veszem én be, tudom, hogy kedve lenne rá. Felültem mellé, és hátulról átöleltem.
- Akkor kihagyjuk a levetkőztetős részt, de helyette te is velem fürdesz. Na, most jó? – kérdem fülébe suttogva.



Tuti nem, ahogyan ismerem… De amikor rám nézett, elég pirosan, és nagy szemekkel, muszáj volt megnyugtatnom, hogy nem gondoltam olyan komolyan.

- Na, csak vicceltem Pöttömke. Nem mondtam komolyan – halkulok el, mire egy sunyi mosollyal megragad és felhúz álló helyzetbe. Szemeimbe néz, mintha komoly lenne, pedig lerí róla, hogy nem.
- Tényleg? Pedig az együttfürdős még tetszett is, de ha te csak viccnek szántad, akkor nem tudok ellene mit tenni – hagy ott, amin meg most nekem dőltek majdnem ki a szemeim. Megszólalni sem tudtam, és mire észbe kaptam, már a fürdőmben volt, magára zárta az ajtót, én meg ott maradtam egymagammal.

Most én vagyok a hülye, vagy tényleg olyan volt a szavai mögött, hogy lehet benne igazság? És ha tetszem neki? Mi van akkor? Most nekem kéne lépni, vagy neki? Neki. Egyértelmű! Én nem fogom neki kiönteni a szívem, már ha van olyanom, az biztos!

Már egy csomó ideje bent volt, így addig én visszahuppantam a kanapémra. Mi is van akkor köztünk? Ezen gondolkoztam, aztán bealudtam szépen.


Ruki POV


Ez a mai nap elég érdekes. Reita olyan élettelen. Reggel is… talán kicsit meg is bántott. Még én sem tudom biztosan. És a fényképezés után is elég bunkón viselkedett. Igen, mert amikor megkérdeztem, hogy nálam alszik-e, tudom, hogy nem akarta, csak annyira megbántani sem akart. Na de nem baj, azért örülök, hogy nem hurrogta le a fejem, és örülök neki, hogy együtt alszunk. Lehet, hogy ő nem… Igazából, nem akarom erőltetni.

Lehet, hogy holnap hagyom is, és haza megyek, aztán egy hétig rá sem nézek. Nehogy már zavarjam…



Lassan egy órája állok bent a zuhany alatt, szóval már jó lenne kiszállni. Na de basszus, nem hoztam be a pizsamám! Na jó… - szállok ki a kabinból, egy törölközőt derekamra tekerek, és kikukucskálok az ajtón. Tiszta a levegő, így kiosonok, és észreveszem, hogy Reita a kanapén alszik. Legalábbis úgy néz ki. Remélem, nem csak csinálja.

Elmegyek gyorsan a bőröndömért, majd be a szobájába, és átöltözök a térdig érő focimezembe. Imádom… Na meg persze alulra egy bokszert! Ezután visszamegyek a fürdőbe, fogat mosok, meg egyebek, és újra Reihez megyek, majd letérdelek mellé, a földre, arcát nézem. Olyan aranyos… - rakom kezemet kezére, majd egy darabig simogatom, és lassan elalszok itt a kanapé mellett, a földön térdelve.


R&R



Mikor felkelek, még mindig ugyanúgy térdelek itt, mint ahogy elaludtam. Reita is, de ő még mindig alszik, vagy szimulálja; nem tudom. Keze már az én kezemen pihen, ami meglep. Vagy akkor tette oda, miközben aludt, vagy felkelt este, és akkor. Nem tudom.

Óvatosan, és halkan bemászok a konyhába, és csinálok egy kávét, hogyha felkel, legyen mit inni. Ránézek közben az órára, és… Jesszus, dél van! Én ilyenkor kelek fel? És Rei még alszik? Az gyönyörű… nem baj, hadd pihenje ki magát, akkor talán majd lehet vele rendesen beszélni.

Megiszom a kávém, aztán elszívok egy szál cigit. Már ezt is régen csináltam, és Rei mellett nem nagyon cigiztem. Mikor ez is megtörtént, leülök egy fotelbe, ahonnét figyelhetem Reitát, és csak ülök, és nézem.
Már vagy két órája ez van, mikor megunom, hogy alszik, de nem, nem ébresztem fel. A szobába megyek, és a cuccaim közül előveszem a dalszöveges füzetem, meg egy ceruzát. Még jó, hogy elhoztam. Visszaülök az előző helyemre, és nekiállok írni. Nem tudom, mi jön ki belőle, de most volt időm gondolkodni. És amíg Reitát néztem, sikerült is.


Fél órája írogatok, mikor őfelsége megmoccan. Ránézek, és látom, hogy nyitva vannak a szemei, aztán ásít egyet. Aha, oké, inkább visszatérek a füzetemre, és befejezem, amit elkezdtem. Ez kábé tíz egész percet vesz igénybe, majd mikor készen vagyok, elmegyek felöltözni, Reita meg csak bámul a kanapéról, de legalább már nem fekszik. Meg is hallom a zuhany hangját.

Hamar kész vagyok az öltözéssel, ami után kimegyek vissza, leülök a kanapéra, aztán eldőlök rajta arccal lefele. Érzem Reita illatát...

Nem hiszem el, hogy ezt kell csinálnia. Nem tudom mi volt tegnap a baja. Lehet, hogy egyáltalán nem kedvel engem? Vagy már idegesítem? Igazság szerint, ma el akartam menni vele valahova, de már mindegy. Meghallom a fürdő ajtajának nyílását, majd csukódását. Ekkor megérzem Rei friss illatát, amiből csak arra következtetek, hogy mellettem van. Felnézek, és meglátom előttem. Csak egy szál törülköző van rajta. Basszus, ha magasabb lenne egy kicsit, szép belátást nyújtana. Inkább… felülök.

Végigsimít arcomon, én meg elpirulok, és végigfut rajtam a hideg. Azt hiszem, mondanom kell neki valamit.

- Rei… - kezdek bele. – Haza megyek, jó? – Nagyon nem ezt akartam.
- Hát, ha haza akarsz menni – mondja, én meg gyorsan összeszedem a cuccaim, adok neki egy puszit az arcára, és megyek le a kocsimhoz, majd bedobom a cuccokat a hátsó ülésre, aztán bedobom magam előre, és haza megyek.


Cuccaimmal a kezemben megyek be a házba, és imádkozok, hogy Sabu-chanom még éljen, ugyanis szegényem régen kapott enni. De itt van, és ugrál rám, én meg ledobom a táskámat, és ölbe veszem kutyusomat, majd jól megszeretgetem, aztán adok neki enni.

A cuccaimat a szobámba rakom, kipakolok, mindent elrakok a helyére, aztán kimegyek, bejárok az autómmal az udvarra, és elkezdem lemosni az autómat. Ráfér… Közben Sabu-chan is kijött, és itt ugrál mellettem, közben néha ő is kap pár cseppet a vízből. Aránylag hamar készen vagyok ezzel, ezután bemegyek a házba, azon belül a fürdőbe, és kezembe hozom Sabut is. Hehe, most lesz egy kis fürdetés drágám! Nem mintha nem szeretné, mert simán megy az egész.



Mikor megszárad, elviszem a parkba. Előtte felvettem egy fekete szerkót, meg vöröses napszemüveget. Sokat játszunk, és találkozok Aoi-jal. Ő is megfuttatja kicsit, aztán leülünk egy padra mind a hárman.
- Kérdezhetek valamit, Ruki? – kezdi Aoi. Most is kérdezett… Na de most komolyan. Bólintok egy aprót, és hallgatom. – Reitával együtt vagytok, vagy mi? – He? Kicsit meglepődtem. De nem hinném… Amikor megkérdeztem, semmit se mondott.
- Hát… - nyelek egy nagyot – nem. Miért? – Na, azért az érdekelne, hogy honnan veszi.
- Együtt jöttök, mentek. Fényképezésre is együtt jöttetek, és meg is vártad. Szívesen segített ruhát is keresni. De volt már valami? – Basszus, ilyet hogyan lehet kérdezni?
- Hát… semmi komoly – motyogom magam elé.
- Biztos? Semmi puszi? – Erre elkerekednek a szemeim.
- De… - mondom halkan.
- Akkor mi az, hogy semmi?! – emeli meg hangját. – Mindent tudni akarok!
Nekiállok elmesélni mindent, bár nem nagyon akartam, de Aoitól nem lehet könnyen megszabadulni.
- És érzel valamit, vagy csak szórakozásból csinálod?

- Szórakozásból? – Ez nagyon úgy hangzott tőlem, mintha nem tudnám mit jelent. – De… Én… Azt hiszem, érzek valamit.
- Szereted? –kérdi, mire egy nagy levegőt veszek, és bólintok. – Mondtad már neki? – Megrázom a fejemet. Tényleg mindent tudni akar? – Akkor mondd el neki.
- De… De nem hinném, hogy ő ezt szeretné hallani.
- Félsz tőle?
- Dehogy! Miért félnék? Csak nem ver meg azért, mert így érzek…
- Ühüm… de akkor is mondd el neki – mondja, amire nem mondok semmit.

Sokáig ülünk kussban, aztán elhívom magamhoz.

Beérve nekiállok csinálni valami kaját, meg adok inni Sabu-channak, meg enni is, mert régen volt már, hogy haza értem. És már van vagy nyolc óra. Behívom Aoit a konyhába, elé teszek egy tányért, rajta kajával, aztán magam elé is veszek egy tányért, és gyorsan el is fogyasztjuk, ami rajta van.

Úgy utálom ezt a bazi nagy házat. Egyedül itt kuksolni egész nap… Kezdem unni.
- Ruki, min jár az eszed? – hallom meg Aoi hangját. Kicsit elbambultam.
- Csak azon, hogy mennyire utálok ebben a nagy házban egyedül lenni – mondom egyhangúan. Oké, van egy kutyám, de az más…
- Enyém pont megfelel. Ha gondolod, ma átjöhetsz, és holnap elmész, megmondod Reinek, hogy mi van veled. – Ez nem is olyan hülyeség! Tök jó ötlet.
- Oké… - egyezek bele, és így ahogy vagyok, megyek Aoihoz.



Gyalog megyünk, és viszem Sabu-chant is, nehogy már megint elfelejtsem egy napig, vagy tovább. Viszek neki enni is, és ennyi. Semmi pizsi, vagy hasonló.
Fél óra séta után, odaérünk, és ekkor már elég sötét van, tehát nem látok semmit, ezért Aoi segít. Ő mindig segít… Nála hamar lezuhanyozok, és egy szál bokszerben állok a fürdő kellős közepén. Azért ez nem a legjobb. Aoi előtt is szégyenlős vagyok. És akkor mi van?

Kikiabálok neki, hogy hozzon egy pólót, mire pár perc múlva kopog az ajtón, amit résnyire kinyitok, ő meg benyújt egy fekete pólót.
- Köszönöm! – motyogom, majd gyorsan felveszem.

Kicsit lóg rajtam, de annyira nem durva. Kimegyek a nappaliba, és leülök mellé, és látom, hogy valami filmet néz, amin nevet.
- Mi ez? – kérdezem, miközben ránézek.
- Valami vígjáték.
- Aha – szentelek én is nagy figyelmet a tévének.
Tök jól éreztük magunkat, jókat nevetgéltünk, két órán keresztül ezt néztük. Bár hiányzik Reita, de a film alatt nem nagyon gondoltam rá.

Mikor aludni megyünk, még kívánok jóéjszakát Aoinak, ő meg viszont. Én a vendégszobát kaptam. Lefekvés előtt, még megnézem, hogy keresett-e Reita, de nem... – konyulnak le ajkaim. Hát ez szarul esett…

Lekapcsolom a villanyt, és szerencsémre megtalálom az ágyat, ahova lefekszek, és próbálok aludni, de csak forgolódok, és Reitán jár az eszem. Már kábé két órája van ez, mikor végre, nehezen, de elalszok.


R&R



Reggel Sabu-chanra kelek, hogy itt mellettem nyüszít. Kiviszem, mert biztos nagy dolga van. Szerencsére hamar végez, így visszamegyek a szobába, felöltözök, és írok egy cetlit Aoinak.

„Mindent köszönök, elmentem Rei-hez.”



Ezután pórázt rakok kutyámra, és úgy megyek Reitához. Lassan odaérek, becsengetek, meglepetésemre gyorsan ajtót nyit, tehát már felkelt. Na, ez meglepő.
- Zavarok? – kérdezem lehajtott fejjel.
- Nem – vezényel be a lakásba, és azt is csodálom, hogy semmi kifogása Sabu-chan ellen. Az előszobában viszont megállok.
- Rei… mondanom kell valamit – kezdem, de most komolyan el is mondom, amit akarok.
- Megint haza mész? – vág közbe.
- Nem… - motyogom, mire elém áll. Államat megfogja, és felemeli a fejem, így szemébe nézek. – Én… Én… - kezdeném, de folyton megakadok. Basszus, remeg a hangom. Ekkor magához ölel, ami nagyon jól esik.
- Mi a baj? – kérdezi, én meg eltávolodok tőle, hogy lássam arcát.
- Szeretlek…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.