Reita POV



Jesszusom! Ez kurva hideg! Ne csináld ezt velem Chibi. Akartam leszedni magamról a törölközőt, de nem engedte. Basszus! Erre komolyan mondom, úgy néz rám, mint egy szigorú anya a kisfiára. De akkor sem marad ez a szar rajtam! – tépem le a hideg törcsit magamról, erre bezárja az ajtót. Úristen!
- Jó, akkor marad a B terv... – Mi? Milyen terv? Azt hiszem ez sokkal szarabb lesz, mint ez…


Fogja magát, enged a kádba hideg vizet, aztán morcosan rám néz. Most mi van?
- Mi az? – adok kérdésemnek hangot is. A kádra mutogat, amibe időközben sok-sok víz folyt. Nem tetszik ez nekem.
- Most vagy nagyon gyorsan belemászol a kádba, vagy én váglak bele! – Az istenit! Muszáj ezt?

Lemondóan sóhajtottam egyet, aztán bele tettem egyik lábam a vízbe. Baszd meg, ez nagyon hideg! Én bele nem teszem magam, az is biztos! - morfondíroztam magamban erről, de Chibi nagyon kitartó volt. Megtolta a hátam erősen, így a kádban landoltam, de neeem, nem hagyom, hogy elmeneküljön. Megfogtam hozzám legközelebbre eső kezét és berántottam magammal. A karjaimba esett, majd mikor mindene csupa víz lett, gyorsan kiszállt onnan.
- Gonosz vagy – vacogta nekem.
- Persze, te rivalltál rám, hogy másszak bele… Akkor te is jössz velem, nem szopok egyedül ebben a hideg szarban! – vágtam hozzá, mire kikerekedtek szemei.
- De én nem vagyok lázas, Reita!
- De már vizes vagy! – mutogattam rá, utána lenézett magára. Most már úgyis mindegy, nem?
- Az is igaz… - pusmogta maga elé kicsit durcásan.



Leszedte magáról a vizes ruháit, majd beröppent mellém. Ahogy láttam, vacogott, így megfogtam egyik kezét; nem érdekel, ha beteg vagyok, de magamhoz ölelem. Meg is tettem. Így már nem fázott annyira. Nekem nem volt szar, mert én amúgy is szarul éreztem magam, de neki tuti szar volt. A magyarázóképességem ma nulla.
- Na most már kiszállhatunk? – kérdeztem vacogó Chibimtől, aki felnézett rám, majd bólintott. Jesszus, ha te meg ettől leszel beteg, felkötöm magam!


Kikecmeregtünk a kádból, magára adta a köntöst, meg rám is, aztán kihúztunk a fürdőből. A szobámban azonnal beparancsolt a meleg ágyikómba, aztán ő meg persze nem jött be. Mielőtt bármit is szólhattam volna, beelőzött.
- Mielőtt bármit mondanál, most mondom, hogy Kai mindjárt átugrik, és hoz kaját. És igen, meg fogod enni!
- Na de… - dünnyögöm, de erre csak bevágta az ajtóm és ott hagyott magamra.

Köszi, én is szeretlek… - forgattam meg szemeimet. Jó, akkor ki sem megyek én innen. Egész életemben. Na azért azt nem, de… Nagyon melegen ajánlom, hogy Kai nem hoz semmilyen koloncot! Kolonc alatt Uruhát és Aoit értem. Ne zaklassanak már, na… - fordultam oldalra, és pihentem egy picit. Mi más tudnék csinálni? Lassan lehunytam szemeim és elaludtam.



R&R



Hm, nyami… Mi? Semmi. Akkor aludj Reita! – szólok magamra, de így nem lehet az istenért sem! Ruki ül előttem és néz. Legalább ő nem lett beteg… De aztán ki tudja. Hátamra fordulok, mert már rossz nézni, hogy itt bámul. Bár ne tettem volna! Basszus, mindenki itt van? Az egész banda! Picsába! – nézek végig rajtuk, majd látom, hogy Kai épp most toppan be a szobámba, és azonnal aggódó képpel néz. Nem, nehogy elkezdj szeretgetni, mert beszarok! Persze nem ide… majd arrébb megyek…
- Reita-kun, jól vagy? – kérdi, és még közelebb lép.
- Hát úgy nézek ki? – jegyzem meg, mire Ruru is előrébb lép. Nehogy! Mielőtt megszólalna valami hülyeséget, kinyújtom a mutatóujjam felfele, és szúrósan nézek rá, már amennyire tudok úgy nézni, mert eléggé kómás fejem lehet. Ezzel jelzek, hogy kussoljon. Erre visszazárja száját. Okos fiú.
- Nem igazán… - vág közbe Aoi. Na mi, te is itt vagy?
- De hoztam finom levest! – mosolygott Kai rám, én meg csak visszagrimaszoltam. Mást nem nagyon tudtam vissza küldeni, de erre Ruki fejbe csapott.
- Au! Chibi! – néztem rá rosszallóan, közben fogtam a fejem. Basszus, mi van megint?
- Gyerünk fiúk, menjetek el, te pedig – és itt rám pillantott – megeszel mindent amit eléd rakok! – rivallt rám.

A többiek meg már húzták is el a belüket innen. Na végre, csend! – hunytam le szemeimet, de alig élvezhettem ezt, mert már hallottam is a vészesen hangzó ajtócsukódást, Uruha üvöltözését, Kai mosollyal teli hangját, Aoi meg nem érdekel. Aztán trappolás. Na ne! – bújtam be a takaró alá, és gyorsan bevágtam a szunyát. Vagyis alvást színleltem. Horkoltam is hozzá, de nem jött be.

Besüppedt mellettem az ágy, majd valaki kicsomagol a takaróból.. És megint lekerült a kendőm, amit már feltettem egyszer… valamikor. Jó-jó, nem teszem szóvá, amúgy is szereti az orrom, és gyereknap lesz ma akkor. Önelégült vigyor kúszott arcára.
- Mi olyan vicces? – kérdem, felhúzott szemöldökkel.
- Semmi, semmi… - mosolyogta, majd közelebb ült, fejemet meg ölébe tette és simogatta tincseim. – Csak… - szólalt meg. – Így sosem lehetett még látni, a naaagy Reitát. Piros orral, betegen… - kuncogta el a végét. Bakker beteg vagyok, ez meg itt mosolyog!
- Nem is piros az orrom… - dúltam-fúltam magamban.



Arcomat is elérte keze, és ott simogatott. Kellemes volt, hazudnék, ha nem ezt mondanám. Szeretem... Ekkor éreztem, hogy lehajolt és megpuszilta az orrom hegyét. Egy kellemesen jó borzongás futott bégig rajtam, a testem valamennyi pontján. Nem, nem indultam be rá, de azért közel álltam hozzá. Csak most, tekintve, hogy beteg vagyok, nem nagyon tudnék semmit sem csinálni vele. Pedig kedvem, az bizony lenne hozzá! Én és az a perverz fantáziám. Akkor… Ha nem tudom élőben nyomni vele, majd álmomban csináljuk! Ott meg mindent lehet.



Meghathatja majd igazán, hogy egy csomó napig csak szenvedtem és még csak hozzá sem érhettem úgy. Meg sem csókolhattam… nem lehettünk együtt… de ácsi! Még együtt lehetünk, anélkül, hogy lefeküdnénk. Oké… Tehát, remélem, engedi, ha meg nem, akkor is. Szóval nincs választása. Mert tutira nem ragadunk le egy menet után… Neeeem! A kiéhezett Reita sokat akar, nagyon sokat…

Közben tovább dörzsölöm tenyereimet gondolatomban… amiből Chibi szava ránt ki.
- Rei! Rei-chan! – Ó, itt vagyok.
- Hm? Mit szeretnél Pöttömke?
- Kihűl a levesed… - Milyen levesem?
- Nekem nincs olyanom. – feszegetem a témát, pedig tudom, miről beszél. Ezután köhögök kettőt.
- Rei-chan! Ne csináld… Tudod, hogy Kai levese jót fog tenni. Úgyhogy most szépen felkelsz és a konyhában hátra küldöd a levesed!
- Nem lehetne itt bent? – kapom elő boci szemeim, mert tudom, hogy ezzel meg tudom hatni. És rájátszik az is, hogy nincs rajtam orrkendő, meg szarul nézek ki. Mármint nem alapból, hanem mert beteg vagyok - szerinte. Szerintem meg nem.

Mond még egy na jót, aztán kiviharzik a szobából. Jó, addig meg felülök… - teszek így, majd várom a kaját. Ágyba kapom a kaját, ilyen is ritkán van ám. Méghozzá mondhatni, a reggelit kapom ágyba! És ilyen alkalom nem adódik mindenkinek. Nekem meg főleg nem. Kiskoromban sem szolgáltak sosem ki, most itt az ideje, hogy elkezdjük.



Egy gőzölgő tányérral és tálcával jön be Chibi. Mármint a tálcán van a tányér. Nagyon vigyáz, hogy el ne essen – mert az nem lenne szerencsés. Leteszi a lábaimra, amiket kinyújtva hagytam, direkt erre a célra. Szóval rám teszi, és vigyorog. Most ha azt hiszed, magamtól megeszem, nagyot tévedsz! Mikor már vagy öt perce nem kezdem el enni, rám néz, de azzal a méregető és irritáló nézésével. Ez olyan… megeszed-vagy-beléd-tömöm nézés.
- Na, Rei-chan, mire vársz? Nehogy nekem kelljen megetetnem, mert annak nem örülnél a végén… - De én pont arra gondoltam.

Egy félmosolyt megeresztettem neki, majd tüsszentettem egyet. Zsepiért nyúltam, kifújtam orrom, majd ránéztem kedvenc énekesemre.

- Mi van?
- Etess meg királykisasszony! – közlöm vele tök nyugisan, mire bepipul.
- Anyád fasza a királykisasszony… És végre leakadhatnál a témáról… - mormogta maga elé, de nagyon nekem szánva.
- Jól van, de akkor is etess meg… Chibi!
- Mi? Nem tudsz nélkülem enni, vagy mi? – kérdezte, mire hevesen megráztam a fejem, és angyalian néztem rá, már amennyire ezt megtehettem szarul kinéző képem által. – Jó, legyen. De csak, azért mert ilyen szépen nézel Rei-CHAN! – Direkt csinálja, direkt! Jó, mindegy.

Közel mászott hozzám, aztán ráült a lábaimra. Belemerített a kanállal a levesbe, aztán felém tolta. Eléggé gőzölgött, szóval tutira szétégetné a torkom. Nem kaptam be, vártam, hogy leessen neki a tantusz.

Le is esett nemsokára sóhajtott egyet, aztán megfújta. Mikor már kevésbé gőzölgött, odatolta elém ismét, aztán szorgosan bekaptam a kanalat. Kihúzta, újra bele akart meríteni, de előbb rám nézett. Az igaz, hogy nem komálom Kai főztjét, de ez nem olyan rossz…

Ott tartottam, hogy még etetés előtt rám pillantott, én meg pont akkor nyaltam meg a szájam szélét, de úgy, ahogy szoktam, és ettől rendkívül vörös lett az arca. Pedig csak lenyaltam a levest róla Chibi! Mégis min fantáziálsz jelen pillanatban, ha? Biztos valami olyanra gondolt, amihez ki kellene tenni a tizennyolcas karikát, meg a piros kört köré. Bár lehet, hogy nem gondolt semmire, csak elpirulta a látványomat. De én meg tovább gondoltam. Mikor tisztának éreztem magamat, és nem malacnak, ránéztem, aztán tolta is be az újabb adagot… Még rengeteg leves van a tányérban. Na ne! És ez még csak a kezdet…


Ruki POV


Hát ezt nem hiszem el… Most komolyan azt hiszi, hogy kinyalom a seggét? Csak, mert beteg… Hát hol él ez, már nem is azért? Oké, ő is megcsinálta nekem a mézes teát, na de nem kértem, hogy segítsen meginni, vagy nyelje le helyettem… Milyen dolog ez? Én etessem… Pedig tudtommal a keze nem tört el! Oké, ennek örülnöm kéne…

Aztán majd jön, hogy fürdessem meg, öltöztessem fel, vetkőztessem le, sőt! Segítsek neki vécézni is, meg ilyenek. Na persze…



Mikor mindent megevett, kiviszem a tálcát, aztán visszamegyek hozzá. Sabu-chan is itt van ám... Csak ő még nem látta.
Na, akkor bemegyek a szobába, ahol látom, hogy Reita visszafeküdt, és a hasát simogatja.
- Finom volt? – kérdezem, miközben mellé megyek, aztán letérdelek az ágy mellé, és őt nézem.
- Tűrhető – néz rám sunyin mosolyogva. Nem értem ezt a mosolyt.
- Legalább jól laktál?
- Aha. – Hű, ezt a nagy beleélést.

- És jobban vagy már? – nézek rá nagy szemekkel.
- Eddig sem voltam rosszul – motyogja, mire a kezem homlokára teszem. Még mindig lázas, de már nem borzasztó.
- Lázas vagy még, de a hideg vizes fürdő jót tett szerintem. Ha nem megy le gyógyszertől, akkor megint megyünk a fürdőbe. És ha belerántasz a vízbe, én nem tudom, mit csinálok, de nem fog tetszeni, abban biztos lehetsz! – nézek rá gonoszan.
- Aha – mondja, és még mindig sunyin vigyorog.
- Na jó, hozok be gyógyszert, aztán pihenünk. Vagyis te, én nem! – rombolok ki a szobából, viszek neki ásványvizet, meg lázcsillapítót.

Odaadom neki, de nem akaródzik bevenni. Közel hajolok hozzá, és kérdezne valamit, de mikor kinyitja a száját, beleteszem a gyógyszert, és azonnal a szájához nyomom a poharat, és itatom.
- Muti! – mondom, majd leteszem a poharat.
- Mit? – néz rám olyan elég hülyén.
- Hogy lenyelted-e.
- Lenyeltem!
- Mutasd! – szólok rá, mire kinyitja száját, és megnézem. Szerencséje.

- Nem értem, miért nem bízol bennem – fordítja el a fejét, és összefonja karjait maga előtt.
- De bízom.
- Persze… látom. – Most tényleg haragszik?
- Rei… - szólítom meg, de nem néz rám.
Akkor ráülök csípőjére, és ráfekszek.
- Bocsánat –fúrom bele fejem a nyakába, ő meg elkezdi simogatni a hátam. Akkor biztos nem haragszik.
- Semmi baj – puszil bele fülembe, én meg beleborzongok az érzésbe.
- Szeretlek – mondom, miközben ránézek, és látom, hogy enyhén, nagyon enyhén elpirult. Ezen csak mosolyogni tudok.
- Én is téged – feleli, mire adok egy puszit az arcára, aztán leszállok róla.
- Pihenj! – indulok ki a szobából.
- Te hova mész? – néz rám hatalmas kiskutya szemekkel.
- Megsétáltatom Sabu-chant. Sietek – intek neki, mosolyogva, és megyek is.


Szerencsémre nem kell készülődni, mert felöltöztem már, és a kutyuskám cuccait is összeszedtem szóval, indulás van.

Reitától kicsit messzebb van a park, de nem baj. Lassan odaérek, és ott azonnal játszani kezdek Sabu-channal.

Már jó ideje játszom, mikor meglátom felém közeledni Torát. Ez szokott sétálni? Ezek szerint. Ideér, és látom, hogy nagyban mosolyog.
- Édes a kutyád – mutat Sabu-chanra.
- Köszi, tudom – vigyorgok rá elégedett fejjel, amin kicsit nevetni kezd.
- Mi a neve?
- Sabu-chan.
- És mióta játszol vele?
- Hát… - nézem meg a telefonomon az időt. – Már vagy egy órája…
- Nincs kedved eljönni velem inni valamit?
- Hát… Igazából most mennem kéne haza. Vagyis nem haza…
- Akkor elkísérlek.
- De… - Miért akar ez kísérgetni?
- Mi de?
- Miért akarsz elkísérni? – Oké, ez most tök hülyén jött ki.
- Csak szeretnék veled lenni kicsit – jelenti ki, nekem meg elkerekedik a szemem.
- Öhm… nem értelek. Én Reihez megyek.
- Rei? Reita?

- Ühüm.
- Van valami köztetek? – kérdi, amire csak bólintok, és a földre nézek. Közben pórázra teszem a kutyust. –Bocsánat, nem tudtam.
- Semmi baj… - nézek rá, és már nem ér fülig a szája, de azért mosolyog.
- Akkor inkább megyek hazafelé. Szia.
- Szia.

Megyek is Reitához; remélem, jobban van.


Lassan battyogok hazafelé, már kezd besötétedni. Sietek, mert nem szeretek egyedül sétálgatni, főleg nem ilyenkor. Kicsit kihalt ez az utca. Gyorsan szedem a lábaim. A pici lábaim… Na de most ez nem az a rész!


Hamar Reitánál vagyok, és azonnal bemegyek a szobába, de az illetékes még nagyban horpaszt. Közelebb megyek, és látom, hogy tiszta víz a homloka, vagyis kiizzadt. Homlokára teszem a kezem. Basszus, forró! Mitől lett ilyen beteg? – kérdem magamtól, mire kinyitja szemeit, laposakat pislog, én meg aggódva nézek rá.
- Reita, nagyon lázas vagy. Gyere! – fogom meg kezét, és húzom fel.
- Hova? – Kicsit rekedtes a hangja.
- Hideg fürdő.
- Nee!
- De… Kérlek! Az kicsit levitte a lázad az előbb is! – mondom neki, mire lassan kikel az ágyból, és a fürdőbe megyünk.

Engedek hideg vizet a kádba, aztán leveszem a köntöst róla, és betessékelem a vízbe. Látom, hogy nem tetszik neki, de muszáj, ha egyszer orvost sem akar…

Mikor nem figyelek, már megint beránt magához. Ki is ugranék egyből, de nem engedi, csak az ölébe húz, és karjait összefonja derekam körül. Basszus, ez nagyon hideg! - kapálózok kicsit, de megnyugszom, mikor a nyakamba puszil, és végigfut egész testemen a hideg, de nem a víztől. Ránézek, és látom, hogy mosolyog.
- Rei, én nem vagyok lázas, de lehet, hogy az leszek… - mondom neki dideregve, mire elenged, és kiszállok. Körbetekerek magamon egy törülközőt, aztán kimegyek a fürdőből.
- Nehogy kiszállj! – kiabálok be neki, én meg átöltözök, aztán visszamegyek hozzá.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.