Reita POV



Most meg hova tűnt? Ahj… - megyek utána, aztán megtalálom az erkélyen, ahol… tereget. Na nem! Nem dolgozhat most, maximum velem, és azt nem itt, hanem az ágyban. Mondtam, hogy itthon kérem a többit, és meg is kapom. Már egy jó ideje kiéheztem rá, és akkor még itt húzza az agyam. Jó, a vécében is csináltuk, de ez most más. Itthon is kell egy kis légyott! – settenkedtem mögé, derekát elkaptam, amire csak morgott egyet, és elhessegette kacsóim magáról. Aha, szóval így állunk…

Alighogy befejezte a teregetést - megjegyzem az én házamban -, akart is indulni befele, de nem hagytam; elkaptam, aztán felkaptam, és bevittem a hálóba, ledöntöttem az ágyra, ahol egy kellemes órácska elé néztünk…



- Remélem sikerült kiélned mára a perverz fantáziád… - Naná, hogy nem! Nem szabadulsz ilyen könnyen tőlem. Elvigyorodok, hogy ebből leszűrje, nem, még koránt sincs vége a mai napnak. Még csak most kezdődött el az igazán izgalmas része. - Menjünk zuhanyozni – mondja, amit határozottan jó ötletnek tartok!

Így, kis pihi után, ismét érzem magamban az erőt, egy újabb fergeteges menetre. Felkelek, elindulok a fürdőszoba felé, ami egyenlő a következő helyszínnel. A kendőm meg levette közben. A gonosz formáját! Na már mindegy, itthon meg senki nem látja az orrom rajta kívül, akkor nem zavar.

Amint beértünk a fürdőbe mindketten, Chibi azonnal megengedte a vizet, ami alá hamar beugrottunk. Lehunyja szemeit, én pedig nekinyomom a csempének, és meg azonnal lecsapok szájára. Egy szenvedélyes csókot váltunk, aztán egyik lábát derekamhoz emelem, és megtartom ott. Kapaszkodik, de édes. Jó, biztos kényelmetlen fél lábon állni… Szó szerint állni. Mert mindjárt minden értelemben állni fog. Megfogtam másik lábát is és azt is derekam köré csavartam. Na, így már jó. Nem fészkelődött tovább, és a kapaszkodóba sem kapaszkodott. Újra nekiestem szájának, most néha meg is harapdáltam, mire belemorgott a csókba. Kezeivel mellkasom támasztotta, próbált eltolni, gondolom erőset haraptam. De hát na, az jól esett! – szakadok el tőle, és csak nézem őt, vággyal teli szemeimmel, mire megremeg ölemben, én pedig kéjesen megnyalom számat, és ismét nyakát szívogatom. Erre már halk nyögésekkel válaszol., ami rendkívül tetszik. Hallani akarom a hangját. Meg persze érezni, hogy körülölel forrósága… és mivel a mai nap után eléggé kitágulhatott, nem akarom azzal vesztegetni az időnket, hogy tágítom, így a már merev állapotban lévő férfiasságom bejáratához vezetem, majd kis részét becsúsztatom nyílásán. Felmordul, mire rákapom tekintetem, és egy elég fájdalmas arcot látok. De én nem bírom ki, ha még síkosítóért is el kell mennem! Most nem bírnám ki.

- Lazulj el… - súgtam fülébe, mire átkarolta vállamat kezeivel, és rám hajtotta a fejét. Akkor ezt igennek veszem, sőt annak is, hogy kezdhetem. Remélem nem fog fájni neki nagyon… - csúsztatom lassan beljebb magam benne, mire egy erőset nyög vállamra, aztán megérzem ott fogait. Megharapott? A kis… De most kölcsönösen fáj mindkettőnknek, szóval mondhatni egálban vagyunk. Amikor teljesen benne vagyok, várok egy picit, hogy azért szokja. Hamarosan érzem, amint lök egy aprót csípőjével, mire hamarosan elkezdek mozogni, de nem gyorsan. Nem sietünk sehova. Ki akarom élvezni minden percét, nem pedig elhamarkodni szeretném. A gyors meneteket publikus helyeken ejtjük meg. Itthon a fürdőben nem.

A lassú mozgás egy idő után átcsapott gyors és észveszejtő mozgásba. Kezeivel közben hátamat karmolászta, és mindketten hangosakat nyögtünk. Volt, hogy mikor erősen megkarmolta hátam és morogtam egyet érte, aztán már finomabban karmolászott. Éreztem, hogy mindjárt elér a vég, így még gyorsabban kezdtem mozogni, amit Chibi nehezen bírt. Mármint a tempómat. Nemsokára egy hangos, és mélyről jövő nyögésemmel elélveztem, aztán ráomlottam a vállára, de azért kezemmel tovább kényeztettem. Ráfogtam merevségére, és őt is elrepítettem a csúcsra, ami után zihálva vette a levegőt. A vizet, ami hideg volt, már nem is éreztem annak. Forró és felhevült voltam, akárcsak Ruki. Igazából most azonnal el tudnék aludni, bár állva nem túl szerencsés lenne, de lusta vagyok bármit is csinálni, akár megmozdulni is. Tehát még pihegtem picit Chibim vállára, aztán ő ismét átkarolta nyakam, amire felemeltem a fejem, majd homlokunkat összeérintette, aztán nyomott egy puszit az orromra. Elmosolyodtam, és kicsusszantam belőle, amire egy apró nyögéssel felelt. Kiléptem a zuhany alól, majd törölközőt tekertem magamra. Ruki is kiszállt, de ő megtörölközött és köntösbe bújt. Ezt látva, kikecmeregtem a fürdőből, és fejjel lefele az ágyba dőltem. Ehh, kifáradtam volna? Mindössze három menet után egy nap? Kezdek gyengülni!



Hallottam az ajtó csukódását, de nem volt kedvem felnézni, vagy odanézni, így továbbra is feküdtem. Nem szólt semmit, meg én sem, így nem beszéltünk. Erőt vettem magamon, és elfordultam oldalamra. Azt láttam, hogy Chibi áll előttem, kezeit pedig csípőjére teszi. Öhm, most mérges?

- Haragszol? – törtem meg a csendet. Ő csak megrázta a fejét, de láttam rajta, hogy van valami. – Akkor ülj ide – paskoltam meg magam előtt az ágyat. Nemet intett fejével, és kezeivel háta mögé nyúlt. Oda ahol a feneke van. Na neeeee! Elhúzta a száját, majd le akart ülni mellém, de amint leért az ágyra a segge, azonnal felpattant, de még mielőtt elmehetett volna valahova is, megfogtam a karját, és lerántottam magam mellé. Így elfeküdt, előttem. Szóval… én féloldalasan voltam, ő pedig előttem feküdt, a hátán. Láttam, hogy valami baja van. – Pöttömke, mi bajod?

- Semmi, azon kívül, hogy nem tudok feküdni se és egyáltalán a fenekemre ülni. Ezen kívül semmi bajom nincs… - fonta össze a karjait maga előtt, és gonoszan nézett rám. De ne már!

- Most kajakra ez a bajod? Hogy háromszor csináltuk, és fáj a hátsód?

- Szerinted milyen érzés, ha az embert egy nap többször rakják seggbe?

- Hát… - vakartam meg a tarkóm. Nem tudom milyen érzés, ez tény.

- Naná, hogy nem tudod, miért is tudnád… hisz téged még nem dugtak seggbe. Bezzeg engem…

- Chibi, szeretlek. – Jó kitérő, de mit mondjak erre? Igaza van, persze, hogy az.

- Most nem kell nekem ezzel jönni! Ne tereld át a témát. Két nap múlva fellépünk, nekem meg sajog a hátsó felem. Mégis kinek köszönhetően? – Magamra mutattam, ő pedig helyeselt. - Pontosan. És ma extra perverz vagy Reita. Komolyan… - A folytatást nem hallgattam végig, mert egy csókkal belé fojtottam. Ráfordultam, és fölé tornyosultam. Erre megszeppenve nézett rám a csók után.

- Na, ne legyél durci! Majd legközelebb elégtételt vehetsz… - vigyorodtam el, amire még le se esett, hogy mit mondtam. De aztán nagyot koppant…

- Nem vagyok durci, de akkor is igazam van. – Hatásszünet. – Hm, elégtétel? – néz rám sunyin, sőt ördögien vigyorogva. Egy gyors mozdulattal, megforgatta magunkat és maga alá gyűrt. Rádőlt mellkasomra, fenekét nem nagyon tette le, csak épphogy. Törölközőmre ült. Ami alatt ott volt a… szóval az.

- A-aha… - mondtam, bár féltem milyen elégtételre gondol. Remélem nem arra, amire én.

- Jó – vigyorodott el szélesen. Ajaj… - Akkor legközelebb én duglak seggbe téged! – mondja mosolyogva. Nem bírtam megszólalni. Persze, mit is mondhattam volna? Hogy jó, persze, legközelebb te leszel a seme? Na azt már nem! Még jobban vigyorgott, és felemelkedett rólam fenekével, majd kutya pozitúrában fölém hajolt, megnyalta a száját, és a fülemhez hajolt.

- És mivel nem válaszolsz, igennek veszem, mivel a hallgatás, beleegyezés… - Majd a végén még egy perverz vigyort megvillantott, és lejjebb kúszott rajtam. Kezdtem igencsak félni, mivel… csak egy törölköző virított derekamon. Kicsit féltem a seggem. Bár tőle nem annyira. Mármint… azt mondta, hogy fáj a hátsó fele, csak nincs energiája engem is megtömni! Meg azért na! Nem is hagynám neki. Engem nem lehet csak úgy megrakni! Itt én vagyok a seme, uke sose leszek! De… most valahogy erősen meginogtam e téren.



Gondolkodásomat az zavarta meg, hogy nem volt rajtam alul se semmi. Kezdetnek… azt hiszem beszartam. Ha belém nyúl, esküszöm olyat csinálok amint magam is megbánok. Nem bántanám, dehogy bántanám… csak kapna még egy menetet, ajándékba, tőlem. De tévedtem, mert amint lenéztem… basszus! Ruki ott feszített a farkamnál - ami mellesleg erősen az égnek meredt. Jesszus, mire készül? Nem tudtam sokat filozofálni, ezen, mert megnyalta a végét. Te szentséges isten! Megremegtem, majd nyögtem egy aprót, ő erre kuncogott egyet, és bekapta az egészet. Hát azt hittem behalok… az a nyelvtechnika… istenem… Még sosem csinálta ezt nekem. De ez... valami kész volt. Egyre gyorsabban mozgatta rajtam fejét, néha teljes hosszomat magába tolva, aztán mikor éreztem, hogy mindjárt elmegyek, és ezt ő is megérezte, szerintem direkt lelassított, és abbahagyta a munkálatát. Ködös tekintettel néztem le rá, ő pedig csak fogott kezével és sunyin vigyorgott. Majd mielőtt még lenyomhattam volna fejét magamra, felpattant, és kiviharzott a szobából. Ne, ne, ne csináld ezt velem! Itt maradtam az ágyon fekve, pucéran, álló farokkal és kielégületlenül. El akarok menni. De ez a gonosz kis Chibi nem fog segíteni ebben, úgy érzem. Akkor pedig nekem kell, bár én nem akarok magamhoz nyúlni, így maradtam egy picit hátamon, aztán oldalra fordultam, feljebb kúsztam az ágyon, magamra húztam a takarót, és becsuktam a szemeim. Ha már nem élvezhetek el, akkor alszok. Most pedig ezt fogom tenni. Lassan elnyomott az álom…



Hideg van, erre kelek. Még mindig úgy vagyok, ahogy elaludtam. Azzal a kivétellel, hogy nem áll az ott lent. Szerencsémre. Vagy talán amíg aludtam, bejött és befejezte félbehagyott tevékenységét? Szerintem nem. És én sem csináltam magamnak, akkor meg nem tudom. De a lényeg a lényeg, hogy végre nem sátrazok a takaró alatt. Hátrafordultam, vagyis, a másik oldalamra, és egy békésen szuszogó Ruki fejjel találtam szembe magam. De aranyos… A fenéket! Tegnap itt hagyott, most nem aranyos. Bár… azért az. Ezt még kamatostul vissza fogja kapni, abban biztos lehet. Amikor kezd mocorogni, hátamra fordulok és alvást színlelek. Érzem, hogy felült, mert besüppedt jobban az ágy. Kinyitottam a szemem, és olyan közel volt hozzám, hogy majdnem bekakiltam ijedtemben. Most nem vigyorgott, sőt nem is mosolygott. Fájdalmas arcot vágott. Gyorsan felültem, és vállamra döntöttem a fejét, majd arcát simogattam.

- Fáj még a feneked, Pöttömke? – kérdeztem, mire bólintott. Elmosolyodtam. Tegnap még olyan kis dög volt, ma meg már szarul néz ki. Rám nézett, én meg vigyorogtam rá. Hupszika… talán nem kellett volna.

- Mégis mi olyan vicces? – Ez a gonosz Ruki.

- Semmi, csak épp azon gondolkodtam, hogy még szerencse, hogy nem te vagy a dobos… - mondtam elgondolkozva, majd ezen röhögtem egyet, mert vicces volt. De csak szerintem, mert kaptam egy fejbebaszást, ő pedig kipattant az ágyból és eltűnt az ajtó mögött…


Ruki POV

Miután ittam egyet, elmentem az erkélyre, és összeszedtem a ruhákat, a pizsamám pedig kezembe fogtam, majd visszamentem a szobába, ahol ő már aludt. Legalábbis azt hiszem, hogy alszik, mert szuszog. Felveszem gyorsan a pólót, és egy bokszert, aztán bebújok mellé az ágyba. Átölelem, és érzem puha bőrét. Most biztos haragszik. Tudom, hogy gonosz voltam vele, de ő is az volt. És még most is fáj a hátsó felem. Lehunyom szemeim, és gyorsan elalszok.


Arra kelek, hogy nagyon fáj az ott hátul. Felülök, így még jobban fáj. Nem hiszem el! Reitához közel hajolok. Kinyitja szemeit, és ijedt arcot vár, aztán magához húz, és simogat. Ilyenkor simogathatná a hátsóm… na de ez csak vicc volt.
- Fáj még a feneked, Pöttömke? – kérdezi, mire csak bólintok. Mikor kicsit később rá nézek, látom, hogy vigyorog. Örül neki? Hogy lehet ilyen? Kíváncsi lennék, hogy röhögne-e, amikor neki dugják szét a hátsóját!
- Mégis mi olyan vicces?
- Semmi, csak épp azon gondolkodtam, hogy még szerencse, hogy nem te vagy a dobos… - kezdett el röhögni. Hát szerintem nagyon nem vicces. Ezért fejbe is vágom, majd kimegyek a szobából. Röhögjön csak… Mások kárán. Amit nem mellesleg ő okozott. Én meg hagytam neki, csak hogy kielégüljön. Nem mintha nem lett volna olyan jó, de ne röhögne… ha belegondolok, hogy Kainak milyen szar lenne, ha így kéne dobolnia egy koncerten… Még jó, hogy nem él együtt ilyen perverz emberrel! Én nem tudom, hogy együtt él-e valakivel, vagy nem, de tudom, hogy Uruhával, már volt valami… Na de mindegy.


Visszamegyek a szobába, mire Rei értetlenül néz rám. Felmászok az ágyra, és az ölébe fekszem, úgy, hogy az ölében feküdjek. Elkezdi simogatni az arcom.
- Rei… - kezdem el piszkálni a takarót, ami alattam van.
- Hm?
- Küldenél majd a többieknek SMS-t, hogy nem lesz ma már próba?
- Nem lesz?

- Nem – nézek fel rá. – Majd koncert előtt úgyis lesz egy kis próba idő…
- Oké – motyogja.
- Rei… - pislogok rá nagyokat.
- Igen?
- Hajolj közelebb – kérem pirulva.
Közelebb is hajol, és mikor már elég közel van, adok egy puszit a szájára, de neki ennyi nem elég. Nem távolodik el, csak nyelvével befurakszik számba. Mikor már levegőt alig kapok, eltolom, nehogy már megfulladjak. Gyorsan kapkodom a levegőt, aztán most én csókolom meg őt, de rövidebben, mint az előbb. Mosolygunk egymásra, majd lehunyom szemeim, és annak ellenére, hogy este nagyon sokat, és jól aludtam, most is elalszok.


Késő délután kelek fel, valami dörgésszerű hangra, de nem az. Rei hasa szólalt meg. Még mindig az ölébe fekszek. Álmosan nézek rá, ő meg csak mosolyog. Felkelek az ágyról, és a konyhába sietek, valami kaját keresni. A hűtőben semmi használható nincs. Akkor gyorsan összedobok valami finomat. Csinálok neki rament. Gyorsan elkészül, és még elrontani sem lehet.
Mikor készen van, pont kijön a szobából az én korgó hasú Reitám. Sajnos a kendőjét is megtalálta. Mindegy, ha ő így érzi jól magát, legyen… Leültetem az asztalhoz, nagyokat pislog. Elé teszem az ételt, és kíváncsian várom a reakciót.
- Finom… köszönöm. Már azt hittem megint bedurciztál valamiért – vigyorog rám. Nem is szoktam durcizni.
- Örülök, hogy ízlik. Élvezd ki minden falat ízét, mert nem fogok mindennap kaját csinálni neked. – Most pedig én vigyorgok.


Én is eszek egy keveset, aztán elmosogatok, és felöltözök. Kezembe veszem a kocsikulcsot, és indulok kifelé, mikor Reita hangja megállít.
- Hova mész? – jön ide hozzám, én meg megfogom kezét.
- Te is jössz – mondom, és húzom ki a lakásból, bezárom az ajtót, és megyek a kocsimhoz.
- Oké, de hova? – áll meg egy percre, de én tovább vonszolom.
- Hát a kutyámért. Tudod milyen, régen láttam? – nézek rá kicsit durcásan, de csak viccelődök. Tényleg hiányzik már az én kis szőrgombócom.


Beülök a kocsiba, mellém Rei, és mivel ez az ő kocsija, ő vezet. És már lassan sötétedik, szóval még egy ok, hogy ő vezessen. Én azt is megjegyzem, hogy fájok.. mármint fáj a seggem.
Tiszta jó a forgalom, nem kell megállni sehol, így gyorsan Kaihoz érünk, bár nem jelentettem be, hogy jövünk, de nem baj, talán nem zavarunk pár percre.
Csöngetek. Lépteket hallok, majd nyílik az ajtó, és mikor Kai meglát minket egyből vigyorog.
- Ruki, jobban vagy? Ugye nincs semmi bajod? –teszi fel egyből a kérdéseket… Na… ilyen Kai.
- Nincs, de nem akarunk zavarni, csak Sabu-chanért jöttünk. –mondom egyszerűen, és talán kicsit bunkón jött ki, de nem gáz.
- Sabu-chan… nagyon édes kutyus, csak sokat eszik. –mondja, majd eltűnik pár pillanatra, aztán visszatér a kutyámmal, és a játékaival a kezében.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá. –veszem át ölembe mosolyogva, és egyből simogatni, ő meg az arcom nyalogatja. Oké, nyugi van. Reita elveszi Kaitól a játékokat, és indulunk is.

A lakásban egyből adok neki enni, bár lehet, hogy Kaitól már kapott, de nem lényeg. Mikor végez, játszok vele kicsit, de hamar megunja a lustaság. Elmegy aludni a szobába., aminek lehet, hogy Rei nem fog örülni.
Ki is jön a szobából Reita, és furán néz rám.
- Muszáj a kutyának az ágyon aludni? – Az ágyon? Ott nem alszik, mert ott bizony én alszok.
Bemegyek a szobába, és az ágyról átteszem a fotelba.
- Így jó? – vigyorgok Reitára.
- Jobb… - mondja unottan.
Bemegyek a fürdőbe, és megengedem a vizet a kádba.
- Rei-chan! Gyere fürdeni! – kiabálok ki neki, és ő már itt is van, egy édes vigyorral a képén. De szeretem! Átkarolom a nyakát, és egy puszit adok ajkaira, aztán csak szemeit fürkészem. Leveszem róla a kendőt, mert fürdéshez nem kell, meg amúgy is zavar… meg puszit akarok adni az orrára. Én sem a kendőjére… Miután levettem meg is teszem, egy apró puszit kap orrára, aztán elengedem, és a kendőt leteszem, majd elkezdek vetkőzni. Mikor végzek, elzárom a csapot, és bepattanok a kádba, jó gyorsan. Rei is beül, majd magához húz. Elkezdi mosni a hátam, meg a nyakam. Jajj, de jó érzés.


Egészen addig ülünk a kádban, ameddig hűlni nem kezd a víz, közben mosdattuk egymást elég rendesen.
Mikor kiszálltunk, megtörülköztünk, és felvettük a pizsamánkat, majd mentünk is aludni, mert holnap hosszú napunk lesz.


Reggel hat órakor kelünk. Szerencsémre Reitát nem kell úgy kirobbantani az ágyból. Gyorsan elkészülünk, és megyünk a PSC-hez. Innen indulunk a koncert helyszínére. Olyan korán van…
Hamar oda is érünk, aztán gyorsan megcsinálják a hajunkat, meg a sminket, és megyünk hangolni. Ezután minden zenekar elpróbálja egyszer a dalokat, szerencsére mindenki a legjobb formában van. Senki nem hibázik. Mikor minden hasonlóval készen vagyunk, már elmúlt dél, nem sokkal. Kajálok egy kicsit, aztán elmegyünk átöltözni.
Egyforma ruhát veszünk fel, annyi különbséggel, hogy nekem fehér a felsőm.
Nem részletezem az egész napot… olyan szokásosan telt el. Miyavi még egyszer elpróbálta a dalait, nem hiába, ő fog legtöbbet szerepelni…



Délután öt órakor kezdődik a koncert, mi olyan hat körül érünk a színpadra. Legalább nem kell ülnöm… na de inkább nem erre koncentrálok. Minden jól alakult, semmit nem rontottunk, és még örültek is nekünk, naná, hogy örülnek, hisz szeretnek minket… a koncertnek fél tizenegykor van vége, ekkor mindenki felmegy a színpadra, és elbúcsúzunk, röviden és tömören.


Miközben mentünk haza, majdnem elaludtam az autóban. De csak majdnem, mert Reita felkeltett, hogy mindjárt haza érünk. Beugrok a zuhany alá Reivel, és gyorsan megmosakszunk, majd megyünk is aludni, mert már nagyon késő van.


Reggel a telefonom kelt, Aoi hív.
- Igen? – szólok bele álmosan.
- Remélem, jöttök este a bulira. – Milyen bulira?
- He? – Ez nagyon értelmes volt Ruki, gratulálok.
- A koncertet meg kell ünnepelni. Jól sikerült, és mindenkit meghívtam egy kis házi buliba. – Hallom, hogy vigyorog.
- Oké, mikor?
- Hát… nem sokára. Hétre legyetek itt, és remélem, segítetek összepakolni. Na, bai-bai. – Ezzel le is teszi a telefont. Megnézem az időt, még csak dél van. Oké, akkor alszok tovább.

Délután kettőkor Reita kelt fel, hogy a hülye kutyám nem hagyja aludni. Na persze, az én hülye kutyám, értitek? Oké, hogy az enyém, de nem hülye. Kimászok az ágyból, és a szobából is. Sabu-chan jön utánam. Adok neki enni, szegény tegnap nem kapott. Gyorsan felfal mindent. Erről jut eszembe, hogy nekünk is enni kéne. Rendelek pizzát.
Rei kedvencét rendelném, és mielőtt pizsamába a pizza futár elé állnék, felöltözök. Mikor végzek, csengetnek is. Gyorsan kinyitom, kifizetem a kaját, és hívom Reit, aki álmos fejjel jön a konyhába. Lassan elkezdünk kajálni, utána meg elküldöm felöltözni.


Mikor megvan, megfogom Sabu-chant, és a játékait, és rohanunk a parkba. Nem szó szerint.
A parkba nem vagyok túl aktív, mert kicsit még mindig fáradt vagyok. Mostanában sokat alszok… mégsem érzem magam kipihentnek. Elég szomorú. Szegény kutyus unja a játékot elég rendesen. Na megerőltetem magam pár percre, aztán húzunk haza.


Otthon az ágyba dőlök, persze nem hátra, mert még mindig féltem a hátsóm az ágytól. Mondjuk Reitől is, de az más dolog. Besüpped mellettem az ágy, gondolom az emlegetett is idefeküdt mellém. Rá nézek, és mosolyog. Minek örül? – érzem meg hátsómon.
- Még mindig fáj? – kezdi el simogatni.
- Igen… - Bár már nem annyira, csak néha, de nem kell neki tudnia… Legközelebb úgyse lesz seme, elfelejtheti.
- És meddig fáj még? – húzza el a száját. Te perverz disznó!
- Sokáig. De ne is álmodozz róla. Egy darabig ne – mondom vigyorogva.
- Miért is? – néz rám kérdőn.
- Egyszerű. Mert legközelebb nem te tömsz engem.
- Te meg erről ne álmodozz, kicsi csillag. – Már megint új becenév? Nagyon jó, komolyan.


A nap hátralévő részében mást nem csináltunk, mint feküdtünk, feküdtünk, és feküdtünk.
Este nyolckor eszembe jutott Aoi. Hoppá.
- Rei! Gyorsan! Öltözz fel, mert Aoi kinyír! – ordítom, ijedten, és én is elkezdek készülődni. Reita is így tesz, bár látszólag nem nagyon érti a dolgot.



Fél órán belül elkészülünk, és sietünk is Aoihoz. Nem mondta ugyan, hogy hol lesz a buli, de sejtem, hogy itt lesz. Na meg már nagy a hangzavar is, és a zene is… - megyünk be, ahol Aoit megkeressük, és bocsánatot kérek, hogy nem értünk ide időbe. Szerencsére nem szedi le a fejem, még annyit se mond, hogy irgumburgum. Jó is…


A buli vége felé szépen veszekedni kezdünk Reitával. Mert nem engedem neki, hogy igyon, mert én nem vezetek hazafelé, ő meg ittasan nem fog vezetni, az biztos. Épp a medence mellett vagyunk – mert Aoi ide küldött, hogy szedjük össze a poharakat, meg hasonlókat. Itt már rajtunk kívül nincs senki.
- Oké, Rei nyugi, már úgyis mindjárt vége a bulinak, és amúgy se fárassz, mert így is álmos vagyok – zárom le ennyivel a dolgot, ő meg elkezd vigyorogni. Nem tudom, már megint minek örül, de én mindjárt elalszok állva. Rei vigyora olyan sunyi. Tekintetét a víz, és köztem emelgeti.
- Nem mered! – rémülök meg. Ha most arra készül, amire én is gondolok, és meg is teszi, akkor nagyon megharagszom rá.
- De-de. – mondja, és mielőtt bármit tehetnék, felkap ölébe, és már repülök is.
- De ez két méter! – sikítok, mielőtt elérném a vizet. Nem tudok úszni! Ezt tudja is, mégis bele dobott. Nyeltem a vízből, és ez nem jó, valaki mentsen már meg! – kezdek el kapálózni, majd egy kéz erősen húz ki a vízből.

Reita arcát látom magammal szemben, beleugrott ő is a vízbe. Elkezdek köhögni, aztán mikor már teljesen jól érzem magam, csak a rémület nem múlt el, elkezdem ütögetni Rei mellkasát, ami nem mellesleg már fedetlen - gondolom, levette a pólóját, hogy ne legyen vizes. Magához húz, én meg, mint egy rémült gyerek, bújok hozzá.
- Chibi… - szólít meg, de nem hat ám meg, most mérges vagyok! És ha megfulladok? Egyáltalán hogy tud a víz tetején maradni? Sosem értettem… Erősen megfogja derekam, és kiemel a medence szélére, így most itt ülök, vele szembe. Kezeim lábam közé teszem, és összekulcsolom ujjaim, fejem meg lehajtom. Reita lábaim mellé teszi kezeit, érzem, hogy rám néz. Oké, nem utálom, nagyon szeretem, de legközelebb ne csináljon már ilyet! Aoi is hogy lehet ilyen hülye? Miért nem csináltatott kisebb medencét?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.