28. rész
Saga POV

Elegem van belőle! Ismét… Most ez mire volt jó? Minek kell ekkora szemétnek lenni? Nem is szeret, csak játszik velem… - mormogok magamban, és az egész órán tök ideges vagyok.
Szünetben, mikor Ruki megjelenik, tökre megörülök neki.
- Végre! Meggyógyultál? – kérdem tőle, mire rám mosolyog, majd közelebb jön.
- U-um… még nem. Csak mondtam apáéknak, hogy bejövök a háziért, így legalább találkozhatok Aoival is… - mondja aranyosan, mire én is elmosolyodom. Tehát minden rendben velük…
- Értem… Hát… ami azt illeti, ezen az órán nem nagyon figyeltem – vallom be keserű mosollyal. – Ne haragudj.
- Történt valami? – kérdi komolyan, mire elnézek másfelé.

- Reita… egy gyökér. – jelentem ki, mire meglepődik.
- De hát… én azt hittem együtt vagytok. – mondja meglepetten.
- Aha… egy botlás volt. – mondom felhúzott orral.
- De hát mi történt, mondd már el!
- Egy szemét volt! A folyosón fogdosott, és mikor mondtam neki, hogy elég legyen, egyszerűen kijelentette: „Most mi bajod van, hisz már voltam benne…” – változtatom el a hangom, míg Reitát idézem. – Akkora paraszt! – dühöngök tovább.
- Ez azért tényleg nem volt szép tőle… - motyogja halkan a kicsi. Ekkor nyílik az ajtó, és mindenki elhallgat. Oda nézek, de nem tetszik, amit látok. Reita áll a bejáratban, és épp megindul felém. Nem vagyok itt!

- Sziasztok – köszön, mire csak megforgatom szemeim.

- Szia – motyogja Ruki.

- Taka-chan beszélhetnénk? – kérdi Reita. Eszemben sincs beszélni vele.

- Ruki, megmondanád Reitának, hogy nem kívánok vele beszélni a közeljövőben? – nézek rá, mire ő pislog párat.

- P-persze… - motyogja, aztán meg Reita felé fordul. – Öhm, Saga nem akar veled beszélni mostanában.

- De most miért nem? Taka-chan…
- Ruki, közölnéd vele, hogy menjen el? – mosolygok Rukira, aki bólint egyet. Sajnálom, hogy belevontam a kicsit is, de így legalább tudja Reita, hogy egyáltalán nem vagyok hajlandó beszélni vele.

- Hát izé… hallottad…
- Csak veled e… Szóval csak akkor megyek el, ha később beszélünk! – mondja határozottan, de én csak szúrósan, dühvel teli szemekkel nézek rá.

- Még meggondolom… - mondom neki.

- Akkor majd suli után vá… - mondana valami oltári baromságot, de közbeszólok.

- Egyedül megyek haza. – mondom, mire hamar beleegyezik.

- Jó. Akkor otthon találkozunk… – motyogja, ugyanis a csengő megszólalt, ő pedig szépen megy is a dolgára.
- Ruki…
- Hm? – néz rám nagy szemekkel.
- Ne haragudj, hogy belevontalak. – mondom, mire csak mosolyog.
- Semmi baj! – vágja rá. Ez után odaadom neki a füzeteket, amit tudok, majd elköszönünk.


Mikor hazaérek, szerencsére még nincs otthon senki. Gyorsan lezuhanyozok, majd eszek egy kicsit. Ekkor még mindig csak egyedül vagyok a lakásban. Felmegyek a szobámba, és egy könyvvel a kezemben elhasalok az ágyamon, majd nekiállok tanulni.
Hamarosan viszont arra leszek figyelmes, hogy valaki átkarolja a derekam, és mellettem van az ágyon. Ki más lenne, mint az idióta bátyám? Mikor ezzel a ténnyel szembesülök, azonnal lelököm magam mellől. Tudja már, hogy hol a helye!
- Ezt most miért kellett? – kérdi, mikor felkel az ágyról.

- Nem tanítottak meg kopogni? Vagy, hogy nem mászunk rá mások engedélye nélkül annak ágyára?

- De nekem nem kell ehhez engedély - motyogja, majd leül mellém. - E-együtt vagyunk, nem?

- Talán… - mondom neki, és a plafont kezdem nézegetni. Milyen érdekes…

- Taka-chan, ne csináld ezt! Én nem akartam azt mondani a suliban… Csak… kicsúszott a számon…

- Persze… Végül is tök természetes, ha ilyeneket mondasz nekem… Ugyan, már megszoktam… - motyogom halkan. Nem ilyeneket akarok a szájából hallani. Ez olyan… mintha nem is szeretne. Ekkor idemászik hozzám, kezeimet lefogva dönt az ágyra, és mélyen a szemeimbe néz.

- Szeretlek! – mondja komolyan, mire a dühöm folyamatosan csak csökken, majd érzem, hogy elpirul az arcom. – Ne haragudj, nem akartalak megbántani – hajol közelebb hozzám, de én még mindig csak a szemeit fürkészem. – Nem tudom megígérni, hogy többet nem bántalak meg, mert néha nagyon hülye tudok lenni… De azt megígérem, hogy sosem foglak eldobni, és nem tekintek rád játékszerként. – suttogja, majd gyengéden csókol meg. Ettől a pillanattól minden haragom szertefoszlik, és azonnal viszonzom csókját. Kezeimmel átkarolom nyakát, de hamarosan elhajol tőlem. Ekkor egy újabb csók helyett a nyakamat veszi célba. Erről az jut eszembe… hogy talán most szeretkezni akar? – pirulok el jobban, közben apró sóhajokat hallatok. Olyan jól esik, amit csinál, nem tehetek róla… a nyakam nagyon is érzékeny.

- Ugye tudod, hogy innen már nem szabadulsz? – kérdi, mire választ is kapok előbbi kérdésemre.

- Uhm… nem is akarok – sóhajtom, mire megszívja nyakamat. – Hé! – szólok rá. Nem szeretem, ha látszanak a nyomok…

- Csak hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy… - mondja vigyorogva. Egyszerűen… nem tudok rá haragudni. Megforgatom szemeim, majd ajkait kezdem kóstolgatni. Eközben a csók közben fordítok a felálláson.
- Milyen gyors vagy… – jegyzi meg, mire megnyalom ajkaim, és puszikkal kezdem beborítani arcát, majd nyakát is. Lassan eltűnnek a ruháink, aztán Reita kirohan, mire először csak pislogok nagyokat, de aztán rájövök, hogy valószínűleg csak egy fontos kellékért megy. Na de pucéran? – vigyorodom el. Milyen bolond… Mikor visszajön, nem vár egy percet sem, fölém mászik, és terpeszbe nyitja lábaimat, mire a vigyorom helyét a pirosság veszi át. Remélem, nem csalódik…
Minden segítség nélkül megyek el, nem kellett, hogy a kezével rásegítsen… Ezután a nyakamba bújik, és hamarosan, pár lökés után, ő is elélvez. Hallom szuszogását, és miután a nyakamból kiszedi fogait, kinyitom szemeim, és mosolyogva lenézek rá. Hamarosan kicsúszik belőlem, és mellém dől. Így kifáradna egytől? – gondolkozom el. Mondjuk… én is kifáradtam… - bújok hozzá, majd kapok egy puszit, és mosolyogva nézek rá. Apró csókok csattannak el közöttünk, majd hamar elmegyünk fürdeni, aztán eszünk egyet a konyhában. Mikor ezzel is megvagyunk, a nappaliba megyünk, mert Rei mondta, hogy nézhetnénk egy filmet, én meg rábólintottam. Megkeresi a DVD-t, majd el is indítja. A kanapéra ülök, és mikor az ölembe hajtja fejét, meglepődöm. De hát, ha neki ez így kényelmes, akkor legyen csak. – mosolyodom el, majd a haját kisimítom arcából, és cirógatni kezdem fejét. Egy ideig így nézzük a filmet, de aztán nyílik az ajtó, és hazajönnek anyuék.
- Sziasztok – köszönnek egyszerre, és meg is lepődnek rajtunk.

- Viszont! – mondom nekik.

- Nem is tudtam, hogy ekkora az összhang köztetek… - jegyzi meg Reita apukája.

- Takashi már említette nekem, hogy egész jól kijönnek! – mondja mosolyogva anya.

- Nem is tudja, hogy mennyire… - mondja Rei halkan, mire elpirulok, és adok egyet a fejére. Hát azért na… – Hát most miért bántasz? – konyulnak le ajkai

- Perverz… – motyogom, majd a nagyok elvonulnak, mi meg tovább nézzük a TV-t.



Estig még vacsoráztunk, meg tanultunk is, de mikor a jó éjt puszit adtam Reitának, nem tudtam a szobámba lépni, hogy nélküle aludjak. Természetes, hogy vele szeretnék lenni, nem? Persze… nem azt mondom, hogy mindig csak a nyakán lógok majd… de most nem akarok egyedül aludni… - megyek utána a szobájába, ugyanis ő már elment, én még mindig az ajtómban toporogtam. Bekopogok, majd benyitok hozzá.
- Rei… - szólalok meg a sötétben.
- Hm? – kérdez vissza.
- Aludhatok veled? – kérdem halkan.
- Persze… - mondja, majd hallom, hogy mozgolódik az ágyon. Becsukom az ajtót, és odamegyek hozzá. Bebújok a takaró alá, és közel vackolom magam hozzá. Ő átkarol, és simogat is, így nem kell sok, hogy elaludjak.



Reggel olyan jól kelek… Reita karjaiban. Az ő illatát érzem. Ez olyan jó… - mosolyodom el, majd felnézek arcára, és egy apró puszit adok ajkaira. Erre ébredezni kezd. Mosollyal arcomon köszöntöm, majd gyorsan megyek is készülődni a suliba. Reggelit is bedobom, majd a konyhában ácsorogva várom Reitát. Ma vele akarok menni.
- Áh, hát megvártál? – kérdi, mire mosolyogva bólintok. Együtt el is indulunk, csendesen ballagunk egymás mellett. Épp befordulunk egy sarkon, mikor nekem ütközik valaki. Felnézek rá, és Rei szőke haverját pillantom meg. Ahj, minek kell ez ide? – morgolódom.
- Minek virul így a fejed? – néz rá Reita, én meg csak meghúzom magam kettejük közt.
- Két testvér együtt megy az iskolába, már hogy ne virulna a képem? – vigyorog, mire Reita fejbe kólintja. – Aú! Ezt most minek kellett? – néz rá morcosan.
- Mert hülye vagy…
- Nem is… - húzza fel az orrát.
- Na, ki vele, minek örültél ennyire?
- Hát már elmondtam! – mondja, mire Rei furcsán néz rá. - Na jó… elmondom. – áll meg, mire Rei, majd én is így teszek. – Amikor volt a buli… tudod… - mondja, mire Rei bólint. – Volt egy kalandos éjszakám valakivel. – vigyorogja, mire nagy szemeket meresztünk rá.
- Kivel? – kérdi Reita vigyorogva. Perverz…
- Nem fogod elhinni! – kezd el ismét vigyorogni. – Torával. – néz rám, mire én kicsit ledermedek. Mi van?
- Tora megdugott? – kérdi Reita is ledöbbenve.
- Na persze! Azt kéne… én voltam a seme. – húzza ki magát, mire szemeim még nagyobbakra nőnek. Ez megdugta Torát? Mégis hogy a francba?
- Hohó, a kis uke… nem értem, hogy sikerült ez. – vigyorog Reita.
- Talán az alkohol miatt… - gondolkozik el a másik.
- Na de várjál, Ruru… erre csak most jöttél rá? – kérdi Reita.
- Dehogy! De tegnap beszéltem vele… - indul meg Uruha… ezek szerint ez az ő neve, a másik meg Miyavi…
- Mit? – indulunk meg utána.
- Hát… ezt is, azt is…

- Aha… - vigyorogja Reita. Én ezt nem értem… most akkor mi van ezek között? Tora… Torát megdugta Reita haverja! Hogy a viharba… Ez tök gáz… - vigyorodom el. Végre… megtanulja majd becsülni az ember fenekét. – morgolódom. De hát megérdemli.
- Majd még ma is beszélek vele… lehet, hogy járok majd vele… - mondja lazán, mire az állam a földet veri kábé, de ahogy látom, Reita sincs ezzel másképp.
- Mi van?! – kérdezzük egyszerre.
- Ugyan már! Így tök más… - mondja, majd el is érjük a sulit, és én elköszönök tőlük. Ez azért érdekes… Nem tudom elképzelni Torát uke szerepben… De mégis, ha erre gondolok, nevetnem kell.
Ahogy belépek a terembe, szembesülök azzal a szomorú ténnyel, hogy Ruki ismét nincs iskolában. Ahh, ez olyan rossz így. Utálok egyedül ülni… - vágódom le a székre, és várom, hogy elkezdődjön az óra.


Azon kívül, hogy szünetekben néha összefutottam Reitával, a suliban semmi különleges nem történt. Egyedül jöttem haza, mert hamarabb végeztem, mint Rei. Első dolgom volt lezuhanyozni, aztán meg enni egy hatalmas adagot a tegnapi maradékból. Ez után a nappaliba ülök, a TV elé, és kapcsolgatni kezdem. Nem találok semmi normális adót, amit nézhetnék… Hamarosan megjön Reita, és azonnal leül mellém.
- Csak nem engem vártál? – néz rám mosolyogva.
- Ami azt illeti… nem. – mondom neki, mire lefagy arcáról a mosoly. Erre én úgy elkezdek nevetni, hogy a térdemet csapkodom. Olyan vicces arcot tud vágni.
- Naa, most miért vagy velem ilyen? – néz rám nagy szemekkel.
- Igazából csak el akartam ütni azt az időt, míg a suliban vagy… mondhatni, hogy téged vártalak. – mondom mosolyogva.
- Gonosz vagy! – dönt le a kanapéra, és csiklandozni kezd, mire nevetésben török ki.
- Neh! – röhögöm, alig tudok megszólalni. – Rei! – sikítom, de nem hagyja abba. – Hagyd… hagydh… abbaa! – kiáltom röhögve, mire le is áll, aztán hosszasan néz szemeimbe. – Majdnem bepisiltem. – mondom neki összeszűkített szemekkel.
- Csak majdnem? – kérdi, mire nagyokat pillogok.
- Nehogy megpróbáld még egyszer! – emelem fel mutatóujjam fenyegetve.
- Miért? – kérdi, mire mosolyogni kezdek, aztán nyakát átkarolom.
- Csak! – mondok mindössze ennyit, majd közelebb húzom magamhoz, és finoman csókolni kezdem, amit persze viszonoz is. Kezét hamarosan megérzem a pólóm alatt, mire belemosolygok a csókba. Ekkor meghalljuk az ajtó csukódását, mire elvállunk egymástól, és az ajtó felé nézünk. A szemem kétszeresére nő, és azonnal szétrebbenünk, mikor felfogjuk, hogy a szüleink állnak az ajtóban.
- Ti meg… - szólal meg anya.
- Biztos doktorosat játszottak. – mondja Rei apja, mire nem tudok mit mondani. Ezt komolyan gondolta?
- Tudtam, hogy jóban vagytok… de azt nem hogy ennyire… - nevetgél anya össze-vissza. Érzem, hogy az arcom ég, de nem tudok megszólalni.
- Mi csak… - motyogja Rei.
- Ugye semmi rosszat nem tettél Takashi-kunnal? – kérdi Rei apja.
- É-én… nem! – mondja, anyu meg közelebb jön.
- Ugyan… - sóhajtja. – Már tudtam, hogy nem érdekelnek igazán a lányok. – mondja nekem, mire még jobban pirosodni kezd az arcom, és elfordítom a fejem.
- Honnan? – kérdem halkan pár perces csend után.
- Hát… még amikor Tora járt hozzánk… rájöttem… - mondja, majd leül mellém, én meg összehúzom magam. Ez olyan égő. – De… vele mi történt? – kérdi, mire nem mondok semmit, csak a szőnyeget bámulom.
- Tora egy paraszt! Taka-chan kirúgta, mert engem szeretett! – mondja Rei, mire rá nézek meglepett arccal. – Na jó, nem azért… hanem mert csak kihasználta.

- Tényleg? – lepődik meg anyám. Csak picit bólintok, mire anya elmosolyodik. – Semmi baj! – borzolja meg hajamat. – Ha Akirával jól érzed magad, akkor ez rendben van! – mondja anyu. – Igaz? – néz Reita apjára, mire az bólint egy nagyot. Hát… azt hittem szörnyűbb lesz.
- Akkor mi most… megyünk, és eszünk valamit. – mondja anyu, majd kihúzza Rei apját a konyhába. Reire pillantok pirosló arccal, majd a falat kezdem bámulni.
- Naa, Taka-chan… - fogja meg a kezem, és húz fel a szobájába.
- Lebuktunk… - motyogom.
- Na és? Legalább már nem kell előlük bujkálni. Amúgy… az én apám még nem tudta… - gondolkozik el.
- Az én hibám, ne haragudj… - motyogom lehajtott fejjel.
- Ne butáskodj már… Előbb-utóbb megtudták volna, nem? – néz rám, mire bólintok. – Na akkor Saga… hol is tartottunk? – hajolna ajkaimra, de megállítom.
- Tőled jobban szeretem a Taka-chant… - mondom neki halkan.
- M-miért? – kérdi.
- Mert rajtad kívül csak Tora hívott így. Tőle utáltam, de tőled jól hangzik… - mosolygom, majd adok ajkaira egy puszit.
Végül is… lehetett volna rosszabb is anyuék reakciója. Meglepett, hogy anya tud róla, hogy meleg vagyok, mert nagyon próbáltam titokban tartani, de ezek szerint rosszul csináltam. De jó is ez így… legalább tényleg nem kell többet titkolózni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.