Die



Nyugott az álmom, reggelig rezdíthetetlen, amikoris Kouyou fészkelődésére ébredek.

Érzem, hogy figyel engem, igy behunyt szemekkel probálom megfejteni, hogy min gondolkodik. Az este rámtörő biztonságérzet semmivé válik, helyét a bizonytalanság foglalja el szívemben. Félek kinyítani a szemem, félek szembenézni vele, mert tartok tőlle, hogy itt és most véget ér minden, ami köztünk volt, van. Mégis mit kellene tennem? Mi lenne a helyes? Tegyem azt, hogy nem emlékszem semmire, hazudjak neki, csak mert az könnyebb? Én még sosem hazudtam neki... Végül ugy döntők, hogy hallgatok, mire ő megembereli magát, majd egy szó nélkül megy ki a szobából, én pedig mindezt úgy élem meg, hogy Kouyou az életemből sétált ki, én meg gyáván hagytam...

Magamba roskadok, amikor rájövök, hogy talán mindennek vége. Az erő kifut a kezemből, a testemből, és orákig csak úgy vagyok...

Nem tudok másra gondolni, csak rá, gyönyörű arcára, szelid mosolyára, mindenre, ami ő.

Dél tájékán döntök úgy, hogy talán meg kellene mozdulnom, igy az ágyból kikelve az ablakhoz sietek. Immár a messzeségbe meredve gondolkodom azon, ami volt, és azon, amit nem akarok, hogy legyen. Aztán belép ő az ajtón, kérdőn pillant rám, majd tényleg kérdez.

Miért nem mentem le? Talán mert gyáva vagyok, mégis ezt igy képtelen lennék neki bevallani...

Nevemen szólit, igy végül megszólalok én is.
- Sajnálom... - csak ennyit vagyok képes kinyőgni, mielőtt a nyakába ugranék, s immár most én kezdem el itatni az egereket.

Azt kérdi, miért hullatok könnyeket,, amikor nagyon is jól tudja. Én mégis nemegyszer elismétlem azt, hogy: - Sajnálom… sajnálom.

Megnyugtatnak szavai, s boldogsággal tőlt el az, hogy ennyire szeret.

- Én is szeretlek... - suttogom neki, majd ajkaira hajolok, s csókolgatni kezdem.

- Gyere csinálok neked reggelit – mosolyog rám, ami elfeledteti velem a komor gondolatokat.

- Az nagyon jó lenne… - motyogom, majd egy újabb csókot adok neki.

Gyorsan magamba tömöm a kaját, megköszönöm, majd az oldalán sétálok fel a szobajába. Ma egy olyan dologgal fogom megajándékozni, amit mindeddig féltve őrizgettem. Leüllne, de nem megy neki, igy vidáman mosolyogva dőntöm le az ágyra. Meglepődik, látom rajta, de nem ijed meg, és készségesen csókol vissza, amikor ajkaira hajolók. Nyakát kezdem el csókolgatni, amit egy ideig hagy, majd rémülten néz rám, amikor elülről megmarkolom.

- Dieh.. neh – kérlel, de ezútal seem fogadok szót neki.

- Ne aggódj, nem lessz semmi baj - forditom át magunkat, majd csipőmre ültetem. Csak nagyokat pislog, látom rajta, hogy nem érti mit akarok, amikor újbol megcsókolom, majd kényeztetni kezdem.

-Dieh... nekem fáj a fenekem – motyogja kétségbeesetten, mintha azt hinné, képes lennék újból fájdalmat okozni neki. – Kérlek, nem tudlak most meglovagolni… - motyogja pironkodva, mire egy mosoly kuszik az arcomra. Ilyenkor nagyon édes.

- Kou, azt kérem tőlled, hogy most te szeress... - mossolygok rá, mire értetlenül pislog felettem.

- Azt szeretnéd, hogy kényeztesselek? – néz rám értetlenül.

- Azt szeretném, fogy élvezd, hogy kinozhatsz... - vigyorogtam rá, mire végül leesett neki, hogy mit akarok.

- Die, biztos vagy benne? – kérdi kiváncsian, miközben nyakamra tér át, majd kényeztetni kezd.

- Biztos… - suttogom ajkaira, majd hagyom hogy átvegye testem felett az irányitást.

Hosszasan kényeztett, érzi, hogy sükségem van rá, s tudja is nagyon jól, hisz eddig sosem engedtem ki kezemből az irányitást. Becsülöm azt benne, hogy annak ellenére, amit az este részegen műveltem vele, probál gyengéd lenni, probál vigyázni rám… Nekikezd tágitásomnak, amit én hősiesen tűrök, hangtalanul, habár néha kikivánkozik egy-egy fájdalmas nyögés a torkomon. Nem vagyok én ehez hozzászokva…

Sokáig elhúzza procedúrát, én már türelmetlenül várom, hogy mi lesz tovább, mig végül eldönti, hogy elég lesz ennyi kinzásomból, s ujjai elhagyák testemet. Felsóhajtok a megkönnyebüléstől egy pillanatra, majd felkészülök a legrosszabbra. Aztán végül gondolatban fejbecsapom magam, hogy ilyen hülye gondolataim támadnak. Miért kéllene félnem, hisz Uruha szemmel láthatóan minden egyes együtlétünket élvezte, legalábbis sosem panaszkodott afelől, hogy nem lett volna jó, amit művelek vele.

Rám pillant, mielőtt tovább lépnénk, bizonyosságok akar szerezni afelől, hogy téynlegesen akarom-e, mire bólintok egy aprót. Most már nem fogok megfutamodni. Egyrész azért, mert tudom, hogy nem hozakodnék elő másodjára a lehetősségel, ő meg túl nyuszi hozzá, viszont a kiváncsiság majd kinyir. Tapasztalni akarom azt a jót, amit ő minden szeretkezésünk alkalmakor tapasztal, meg akarok bizonyosodni afelől, hogy nem élek tévhitben, és tényleg oly jó passziv félnek lenni, mint azt mutatja.

Teljesen belém vágja magát, hirtelen azt sem tudom, hogy mit kellene érezzek. Eltalált bennem egy pontot, amitől fogalmazzunk úgy, hogy csillagokat látok, de közben ott az a feszitő érzés is, meg az enyhe fájdalom, mely egyre erőteljesebb lesz, miútán elmúl a zsibadtság. Vár, nem esik nekem azonnal, mint azt én a tegnap tettem. Nyakamat csókolgatja, probálja elterelni a figyelmem, ami végül is sikerül.

Hajamba túr mosolyogva, majd megszólal.

- Szeretlek… - suttogja, majd lassú mozgásba kezd.

Az elején még nagyon kellemetlen, szavakkal ki nem fejezhető. Képtelen vagyok felfogni azt, hogy miként volt képes ő számtalanszor széttenni nekem a lábait, tudván, hogy egyáltalán nem kellemes ez a dolog. Aztán megint felpofozom magam gondolatban, amikor újonan eltalálja bennem azt a pontot, majd egyre hevesen kezd el pumpálni. Olyan igy rajtam, mint egy hiperaktiv kis nyuszi… Kezdeti hevessége elmúlik, látszik, hogy mindeddig passziv félként játszott, igy kénytelen vagyok kivenni kezéből az irányitást.

- Szedd ki… - motyogom, miközben mindketten levegőért kapkodunk.

- Die… - motyogja maga elé, mint egy megijedt kiscica. Nem mondok neki semmit, megvárom, mig kiveszi belőlem magát, majd hosszasan ajkaira marok, miközben az ágyra döntöm és elhelyezkedek combjain. Pár percig igy megy ez, csókolózunk, miközben egymáshoz dörgölöm férfiasságaink, majd kezembe veszem izgalmát, és szép lassan magamba helyezem. Lassú mozgást veszek fel, majd mikor újból élvezni kezdem a dolgot, egyre inkább gyorsitok, s eszeveszett módon lovagolom. Ilyet sem gondoltam soha életemben, hogy majd megteszek bárkinek is, de őszintén nem bánom. Jó érzés az, hogy igy kitölt, mondjuk ez Ruru méreteinek is köszönhető. Úgy tűnik pont számomra gyártották péniszét. Combjaimat simogatja, majd kezei végigsimitannak testemen, miközben kifulladásig csókoljuk egymást. Intenziven ér ez a sok jó, ahogy ki-be mozog bennem tagja, ahogy nyelve simógatja enyémet, és ahogy bal kezét rákulcsolja férfiasságomra, elvesztem az eszemet. Vonaglok felette, mint valami olcsó kúrva, ki tetteti a gyönyört, esetemben azonban erről szó sincs. Sosem gondoltam volna, hogy majd ennyire élvezni fogom, hogy engem tömnek.

Számba nyögve lendül át a határon, én viszont még mozgok rajta párat, majd a kétfelőlről érkező inger hatására végül én is elsüllök. Hosszú percekig kapkodjuk a levegőt mindketten, nekem viszont nem akarodzik leszálni rajtam. Eszmáletlenül perverznek, vagy betegesnek hangozhat, viszont jó érzés magamban érezni őt.

- Die, kicsim... Kezdesz nehéz lenni kicsit… - panaszkodik rögtön, mire nemtetszően morrgok egyet.

- Nekem igy pont jó.. – suttogom rekedt hangon. Azt hiszem, hogy benne lennék még egy menetbe…

- Ehmm.... – lök egyet csöpőjén, mire a nemvárt akciójátol egy hatalmas nyögés hagya el számat. A piszok. - Csak nem tetszik? – kérdezi vigyorogva, mire a piros egy kicsit sötétebb árnyalatát magamra öltöm. Ezt sem gondoltam volna… - Elpirultál – nem kérdi, nem egyszerű ténymegállapitás ez, hanem egy diadalmas kijelentés.

- És, ha azt mondanám, hogy tetszik, sőt, talán ez volt életem numerája? – nézek komolyan a szemébe, mire ajkaimra hajol, majd hevesen csókolni kezd. Nyomait is rajtam hagya, szép piros kics foltocskám van a nyakamon, de ez sem tud különösen érdekelni, helyete inkább megmozdulok rajta, majd körkörösen mozogni kezdek, amit szemmel láthatóan élvez, magamról inkább nem is nyilatkozom. Belemosolyog a csókba, amit váltunk, majd keze megállapodik fenekemen, majd szépen kisegit vele a mozgásba. Én azonban most sem tudok tétlen maradni, s annak ellenére, hogy ma szinte lerohantak az új dolgok, nem vagyok rest újabb újdonságért könyörögni. Megállok a mozgásba, majd kiengedem őt magamból, mire ő nemtetszően morrog egyet. Amikor viszont feltérdelek mögötte, szó nélkül vezeti belém magát, majd kezd el mozogni bennem, mint aki évek óta nem szexelt egy jót. Szinte a padlóba döngöl, az ágy alattunk kétes hangokat hallat, félő, hogy nemsokára összetörik a heves ficánkolásunk alatt, Rurut azonban ez nem foglalkoztatja. A piszok azonban talán megsejti, hogy nekem nemsokára végem, előre vezeti kezét, és erőssen rászorit férfiasságomban. Ha nem éppen azért nyögnék alatta, mer újból eltalálta bennem azt a bizonyos pontot, isten bizony fájdalmasan orditanék, de igy keveredik a kettő. Eljátsza még ezt egy párszor, de végül belátja, hogy ezzel nem csak engem kinoz, hanem saját magát is. Hevesen ringatja csipőjét, majd egy mélyebbet lök rajtam, amitől már csillagokat látok, a következőnél már meg is remegek alatta, majd ő is követ. Rádöll a hátamra, hevesen kapkodja a levegőt, és annak ellenére, hogy teljes súlyával rajtam terpeszkedik, boldognak érzem magam. Az oldalára fordul, magával huzva engemet is, de nem engedem, hogy egyelőre kihátráljon belőlem. Beteges, tudom, de jó érzés, hogy kitölt a teste.

- Édesem, miért nem engeded? – kérdezi, mire kissé elpirulok. Aztán rájövök, hogy eddig is bármi volt, sosem nevetett ki, habár szemtelen olyan eset volt, amikor én helyette képes lettem volna kiröhögni saját magamot.

- Jó érzés, ahogy kitöltesz… - motyogom a párnába. – Olyan, mintha szorosan ölelnél, s ez megnyugtatt… - suttogom, majd végül megadom magam. Gyöz a fáradtság, én pedig álomba szenderedem.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2012.11.11. 09:40 Aya-chan3462 Szia! Akármennyire is kellemes most Dienal, hogy benne van, ha Ruru nem húzódott ki belőle kellemetlen lesz az ébredése. Tetszett, várom a folytatást! Bye!