- Takashi, ez egyáltalán nem jó vicc! Azonnal hagyd abba a szórakozást! – akadt ki Tora. Egyszerűen nem akarta elhinni azt, amit a másik mond.

- Shinji, te is tudod, hogy nem viccelek. – nézett rá komolyan. – A kórház óta minden megváltozott.

- Ezt, hogy érted? – kérdezte a másik, miközben leültek az öltözőben elhelyezett padra.

- Amióta kijöttem egyszerűen úgy érzem, hogy az érzéseim kezdenek elveszni. Aludni sem tudok, altatót is próbáltam szedni, de semmi. Sőt, már érintéseket sem érzek. Mármint, hogy az most fáj, vagy kellemes. Mintha kezdenék eltompulni. A szőkülésről nem is beszélve. Volt, hogy levágtam egy szőke tincset, de semmi értelme nem volt, mert a másik az lett meg a többi is. Most még nem sok, mint látod, de egyre több lesz és egyre gyorsabban. Már nincs sok időm hátra. Ráadásul hangokat is hallok. Vagyis egy ember hangját. Nem tudom ki az, de hallom és folyton utasításokat ad. Shinji, én nem akarok olyan lenni, mint ők! Főleg, hogy az emlékeim is kezdenek elveszni! – fakadt ki és keseredett el Saga.

- Sakamoto, ígérem, hogy nem hagyom, hogy bárkinek is árts! Vissza fogunk változtatni! – szorította meg a másik kezét és mélyen a szemébe nézett.

- Köszönöm. Shinji, zárjatok be valahova. De előtte szakítani akarok Tooruval. Nem akarom, hogy így lásson, és ha nem tudnátok visszaváltoztatni, akkor…. – vett egy mély levegőt – nem tudnák a szemébe nézni. Nem szeretném, ha miattam menne tönkre az élete. Inkább hazudok neki, csak hogy boldog legyen.

- Már miért lennék boldog?! – szólt közbe az említett eléggé mérgesen, mire a két rendőr felkapták a fejüket, így megláttak a cseppet sem jókedvű felettesüket.

- Tooru…

- Takashi, mégis honnan veszed ezt a sületlenséget, és nekem miért nem tudtad ezt elmondani?! Majdnem, hogy tíz éve vagyunk együtt és ennyire nem bízol meg bennem? – kérdezte elkeseredetten a kicsi, majd kifordult az öltözőből könnyeivel küszködve.

Rosszul esett neki, hogy az, akiért az életét is feláldozná így bánik vele és nem osztja meg a problémáit.

- Tooru, kérlek, ne haragudj! – futott utána a magasabb és kapta el karjánál fogva a másikat, miközben magához rántotta. – Sajnálom! Tudom, hogy meg kellett volna veled beszélnem, de nagyon féltelek! Nem szeretnék kárt okozni benned és azt sem szeretném, ha így meglátnál és tudnád, hogy mit teszek, még ha nem is önszántamból. Téged jobban féltelek, mint magamat! – eredtek el Saga könnyei is.

- Olyan hülye vagy! Nem lesz semmi baj, mi majd vigyázunk rád és nem engedjük, hogy bárkinek is árts! – ölelte magához a másikat. – Szeretlek Takashi, mindenkinél jobban, úgyhogy, nem hagyom, hogy szakíts velem! – rántotta le magához a félig szőkét és csókolta meg.

A vad csókból egy búcsúszeretkezés lett és nem érdekelte őket, hogy bárki rájuk nyithat az irodájukban. Ez kellett nekik, mert belül érezték, hogy több lehetőségük nem lesz rá.

Saga még aznap beköltözött az egyik cellába, ahova Kyo bevitte neki a kedvenc bögréjét és ágynemű szettjét a pizsamájával együtt.

- Biztos, hogy ezt szeretnéd? – kérdezte a kicsi a rács másik oldaláról.

- Biztos. – eresztett el szerelme egy halvány mosolyt, majd egy búcsúcsókot hintett a másik szájára.

Kyo minden nap meglátogatta szerelmét és az éjszakákat folyton vele töltötte a rács másik oldalán, így szemtanúja volt annak, ahogy szerelme rohamosan veszti el emlékezetét és fordul ki önmagából.

- Tooru, ez már nem ő. Ne kínozd magad tovább. Gyere és pihenj le. – tette a vállára a kezét Shinji, majd kikísérte barátját a cellától.

- Sosem fogom visszakapni igaz? – nézett fel a másikra elkeseredetten.

- De, vissza fogod. Ha át tudják változtatni, akkor vissza is tudják hozni. Tooru, bízz benne.

- Próbálok, de nehezen megy. Annyira aggódom érte. – sóhajtott egy nagyot.

Tora próbált egy kis lelket önteni a másikba, ami végül sikerült is több óra árán, de az élet kegyetlen játékot űzve a rendőrfőnökkel egyből elvette azt a kicsiny kis jókedvét is, ami nemrég keletkezett.

Az egyik beosztottja rohant hozzájuk avval a hírrel, hogy a cellából eltűnt az őrizetbe vett személy.

- Neh, Shinji, mondd, hogy ez nem történt meg! – ragadta meg a másikat a pólója nyakánál fogva, falfehér arccal.

- Nyugodj meg, meg fogjuk találni! – próbálta a kicsit bíztatni.

Egy hónap telt el azóta, hogy Saga eltűnt és semmi nyomát nem találták. Így Kyot felügyelet alá rakták a biztonság kedvéért. Tora tudta, hogy másnap ő lesz a soros, akinek vigyáznia kell rá, de már teljesen ki volt merülve, hisz ha nem volt riválisát kereste, akkor a többi blondessal gyűlt meg a baja és még a kicsin is rajta tartotta a szemét.

Csakhogy arra senki sem számított, hogy az este folyamán Kyonak hívatlan vendége lesz. Éppen a fürdőből jött ki, mikor a konyhában hatalmas csörömpölés támadt és Sagat pillantotta meg, aki mindent leverve próbált közlekedni.

- Takashi? – kerekedett ki a szeme, majd azonnal a szerelméhez rohant.

- Segíts. – nyögte ki a másik a fejét fogva – A hangok nem hagynak.

- Mit csináljak? – kérdezte értetlenkedve, hisz lövése sem volt, hogy mit kéne jelen helyzetben tennie.

- Csak dugj már meg! ÁÁÁÁÁ! – görnyedt össze a másik.

- Mit csináljak? – kerekedett ki a másik szeme.

- Csináld, az istenin! – rántotta le magához egy csókra.

Nem kellett kétszer mondai a kicsinek azonnal leráncigálta a másik alsóját, aki próbált küzdeni a fejében lévő hanggal, amíg meg nem érezte magában szerelmét, aki minden erején azon volt, hogy megtegye a másik kérését, ami azért nem ment olyan könnyen.

Miután végzett a lelketlen aktussal a másik hátára feküdve szuszogott, aki a földön volt elterülve, miközben teste egy időre meg-megrázkódott, majd normálissá nem vált a légzése.

- Köszönöm. – szuszogta, majd lehunyta a szemeit.

- Takashi… - kezdett pityergésbe a kicsi, mert nem érezte a másik szívverését, és a légzése is leállt. Mentőt nem mert hívni, hisz csak ő jönne ki ebből az esetből rosszul, ráadásul a szíve mélyén érezte, hogy ennek így kell lennie.

Rendbe szedte magát és szerelmét, majd ajtót nyitott az időközben megérkező Torának.

- Mi történt? – kérdezte aggódva, mikor meglátta főnökét.

- Takashi hazajött. – mosolyodott el.

- De, hisz – megnézte a másik pulzusát – meghalt. – kerekedett ki a szeme.

- Csak alszik. Segíts az ágyba vinni és hagy minket magunkra.

- Tooru, ezt te sem mondhatod komolyan. – kerekedtek ki a szemei.

- Ez parancs! – szólt rá erélyesebben, így teljesítette a másik kérését, végül jobbnak látta átmenni Naohoz, akinek elmesélte a történteket.

Kyo bemászott szerelme mellé az ágyba és ő is lehunyta szemeit reménykedve, hogy ez az egész csak egy rossz álom és holnap minden rendben lesz, mert ha nem, akkor ő bizony követni fogja a másvilágba is a társát.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.