Shinji másnap úgy döntött, hogy Naoyukival együtt visszamegy Tooruhoz, hogy túltegyék a történteken. Egy mély levegővétel után megnyomja a csengőt, majd öt perc várakozás után egy álmos Kyo nyitott nekik ajtót nem éppen kedves tekintettel, mivel a reggele nem éppen úgy alakult, ahogyan azt megálmodta, ugyanis reggel arra kelt, hogy valami nehéz van rajta. Először el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett az éjszaka folyamán, de ahogy kinyitotta a szemeit a boldogság elárasztotta a testét és elkezdte a másikat ébresztgetni.

- Takashi! Takashi!

Nem sokra rá a másik is felébredt és nagyokat pislogva nézte boldog szerelmét, aki már a nyakán csüngött.

- A frászt hoztad rám! Azt hittem már örökre itt hagysz!

- Kyo? Hány óra van? Te normális vagy?! Hajnali négy van és felkeltesz? – ásított egy nagyot.

- Na, ez aztán a lelkes köszönet! Én itt aggódom érted, mert te játszod a tetszhalottat, erre, ahogy örülök neked, te az idő miatt nyavalyogsz! Szépen nézünk ki, mondhatom! – vágja be a durcát és már lépne is le az ágyból, de a másik visszarántja.

- Na, ne morogj, kis mérges pulykám. – csókol bele a másik nyakába – Tudod, hogy nélküled nem megyek sehova sem, de nagyon fáradt vagyok, szóval még aludnák veled együtt. – húzza vissza a másikat az ágyba.

Persze a másik egy szemhunyásnyit sem aludt, végig alvó kedvesét figyelte vagy éppen kósza tincseivel játszadozott, míg fel nem kelt ismét.

- Hiányoztál. – csókolja meg őt.

- Te is nekem. Azt hittem, többé már nem tudok visszajönni hozzád. – húzza ölébe a kicsit.

- Reménykedtem, hogy visszajössz. De, mi volt ez az egész?

- Csak sikerült megtudnom, hogy, hogy jöhetek vissza hozzád. Csakis miattad tudtam a fejemben lévő hangnak ellenállni. Nem akarok tőled elszakadni. – csókolja meg a másik száját – De ezt az időt kihasználtam arra, hogy azt a kis törpét megöljem. Ha már emberként nem volt rá esélyem, hát így megtettem. De, őszintén, Tooru, nem kéne velük foglalkoznunk. Mármint tudom, hogy a gyerekek meg minden, de hidd el, az a törpe igazat mondott. Nincs ellenük semmi esélyünk, azt meg nem akarom, hogy bajod essen. Így is csoda, hogy én megúsztam.

- Ezt Shinjinek mondd. Nagyon elszánt velük szembe. Még szép, hogy megúszod, amilyen vagy ezt elvártam tőled, hogy vissza találj ide! De tényleg ha seggberakod őket, akkor emberek lesznek?

- Igen. Vicces mi? Mindegy, viszont nekem azt hiszem, elég sok pótolni valóm van, szóval, mit szólnál, ha ezt most megtennénk? – kérdi felhúzott szemöldökkel Saga, közben már a másik pólója alatt jár a keze.

- Nincs ellenvetésem.

Csakhogy ekkor még nem gondolta Kyo, hogy a több órányi fent lét és a megszámlálhatatlanul sok egyhuzamos menet jobban meg fogja őt viselni, mint egy egész napos virrasztás.

- Tooru, mit csináltál az este? – kérdi megdöbbenve Shinji.

- Nem tartozik rátok. Mit akartok? – válaszolt eléggé morcos hangnemben.

- Már megint pulykálkodsz? – lépett oda az ajtóhoz fogkefével a szájában Saga, mire riválisának az arca teljesen lefagy.

- Te, te, zombi vagy? – mutat rá kerek szemekkel.

- Anyád nem tanította meg, hogy ne mutogass másokra? – mérgeskedik továbbra is a kicsi, de Saga arrébb tessékeli őt az útból.

- Nem, de ha szeretnéd, megharaplak, és akkor megtudhatod. – vigyorog rá, majd behúzza a többieket az ajtóból, de arra nem számított, hogy a tigris magához öleli őt.

- Te, hülye, azt hittem, hogy meghaltál! Tegnap még halott voltál és ott feküdtél a konyhában.

- Francokat voltam halott. –legyint egyet – csak olyan mélyen aludtam vagy mi, de ha megbocsájtasz, köpnöm kell. – sétált vissza a fürdőhöz, hogy befejezze tevékenységét.

- Tooru-san, miért tetszik ilyennek lenni? Nem örül, hogy a párja újra köztünk van? – kérdi meg az őt foglalkoztató kérdést Nao a morcos főnökétől.

- Azért bazd meg, mert szétbaszta a seggemet és vagy négy órát, ha aludtam! És most még ti is itt vagytok, így hogy pihenjem ki magamat?! – fújtatta, majd bevágva maga mögött a háló ajtaját befeküdt az ágyba, ahova nemsokára a másik is követte hozzábújva, amin elmosolyodott és így aludták át szinte az egész napot.

Az évek alatt több összeütközésük nem volt a Blondesekkel, de Shinji így is hajthatatlan volt és kissé zavarta, hogy nagy lett a csönd körülöttük. Persze örült is a dolognak, hisz, így több ideje jutott Naora, de úgy érezte, hogy valami készülődik a háttérbe, így úgy döntött, hogy meglátogatja Aoit.

Daisuke másnap beadta a felmondó levelét és hazament fiával Miébe, ahol a helyi bíróságon dolgozott a továbbiakban. Szeretett itt lenni, de egyedül mindig rátörtek a régi emlékek és ezt nem tudta feldolgozni, de most, hogy Yuu vele volt újra végre sikerült túllépnie az évek alatt a történteken. Persze idő közben kénytelen volt meg tanulni sütni is, mivel drága fia eléggé édesszájú volt, ami talán így is enyhe kifejezés volt rá szerinte. Éppen egy ilyen délutánon csöngetett be hozzá Shinji, így eléggé meglepődött mikor a rettegett főbírót egy kötényben pillantotta meg.

- Amano, mi járatban erre? – hívta be a másikat.

- Hát, öhm – köszörülte meg a torkát – igazából Yuuhoz jöttem.

- Nemsokára hazajön. A barátaival ment el még a délelőtt.

- Maga sütit süt? – csúszott ki a száján a kérdés, de gyorsan elnézést is kért érte.

- Hagyja, nem kell elnézést kérnie ezért. – ültek le a konyhaasztalhoz – Tudja, másnap hazajöttünk és már a héten törzsvendég lett a fiam a cukrászdába, - sóhajtott fel egy nagyot a fejét fogva – így kénytelen voltam megtanulni, sütit sütni. De örülök, hogy jól érzi magát és a régi barátai is megmaradtak. Jobb hely ez egy gyereknek, mint Tokió.

- Ebben egyet értek.

Egy ideig még beszélgettek, amíg Aoi meg nem érkezett.

- Megjöttem! – sétált be a konyhába és már csapott is le a kész sütikre.

- Fiam, vendégünk van! – szólt rá az apja, így sütivel telitömött szájjal fordult meg az asztal felé, majd miután lenyelte a falatot tovább csodálkozott a másikon.

- Shinji-san? Maga, hogy, hogy itt?

- Csak pár kérdést szeretnék neked feltenni.

- Oké. – vonta meg a vállát az ében hajú, majd nekidőlve a konyhapultnak nekiállt a sütik eltüntetésének – Hallgatom.

- Mikor találkoztál utoljára Uruhával?

- Történt vele valami? – tette le a sütit a kezéből és aggódva nézett a másikra.

- Nem. – legyintett egyet.

Aoi megnyugodva dőlt vissza a szekrénynek és folytatta a süti evést.

- Már jó rég. Mikor hazajöttünk a héten még egyszer-kétszer láttam nappal, de ahogy észrevettem ő elment aztán azóta nem láttam és nem járt itt egyszer sem.

- És nem mondott neked semmit sem?

- Nem. Csak annyit, hogy itt lesz a legjobb. – vonta meg a vállát az utolsó sütit is befalva.

- Értem. Hát, köszönöm. – állt fel a székből.

- Miért? Történt valami?

- Épp ez az, hogy semmi. És ez zavar.

- Maga tudja. – ment ki a konyhából.

Shinjinek ekkor esett le, hogy ez a pár perc leforgása alatt az egész tepsinyi süti eltűnt, mire csak döbbenten nézett az apára.

- Én megmondtam.

- Nem irigylem magát.

- Higgye el, a sütés jó kikapcsolódás, miután megtanulta az ember és nem a házát gyújtja fel. – neveti el magát visszagondolva az első próbálkozásaira, amiket egy pár üveg sör társaságában meg is osztott a másikkal.

Ahogyan telt az idő Eunhyuk egyre jobban szokott hozzá Kai viselkedéséhez. Először nagyon is félt a másiktól és parancsolónak tartotta, de aztán rájött, hogy ő az, aki túlságosan is félénk, de nem bánta a helyzetet, hisz így mindig is volt kihez bújnia. Ráadásul időközben bele is habarodott a másikba, amit megmondani nem mert neki, de mivel mindig is ő volt a félénk kisfiú ki tudta használni a helyzeteket.

Csakhogy arra nem számított, hogy barátja huszonegyedik születésnapján megváltoznak a dolgok.

Kai anyjától megkapta a cukrász boltot, így ő lett a vezetője Eunhyuk pedig a segédje.

- Ez egy jó nap volt Yutaka-kun. – ment be a konyhába zárás után.

- Igen, ez tényleg egy forgalmas nap volt, de még nincsen vége. – vett ki a hűtőből egy pohár pezsgőt.

- Pezsgő? Felköszöntöd magad?

- Dehogy! – legyintet – A tortádhoz hoztam, amit nekem sütöttél. Veled szerettem volna megenni. – mosolyodik el.

- Ez kedves tőled. – pirult el a fiatal koreai.

Kai kirakta maguk mellé a tortát majd vett egy falatot belőle és nekiállt ízlelgetni.

- Ízlik? Remélem elég édes lett. – kérdezte pironkodva a másik, de belül nagyon is izgult.

- Hm, édesnek édes, de lehetne édesebb.

- Oh, sajnálom – sütötte le a szemeit.

- Ne sajnáld, még lehet rajta javítani. – nyúlt az álla alá a másik, majd csókolta meg őt.

- Yutaka-kun? – nézett rá meglepetten, de a szíve nagyot dobbant a csók alatt.

- Látod, így máris édesebb a tortád. – suttogta a fiú fülébe, közben nekilátott nyaka csókolgatásának, kezei pedig a ruháitól szabadították meg őt – Olyan édes tudsz lenni Eunhyuk. Ha tudnád, hogy mióta kívánlak. Te leszel a legszebb születésnapi ajándékom. – csókolta meg ismét a fiút, majd szájába fogadta.

A hírtelen jött örömmel azt se tudta, hogy mit kezdjen, vagy hogyan reagáljon rá, így csak élvezte azt, amit a másik művel és hagyta, hogy magáévá tegye.

- Yutaka-kun, én, szeretlek. – vallotta be érzéseit, a másiknak az események után, miközben rajta pihent.

- Tudom. – nyomott szájára egy csókot - Én is szeretlek Eunhyuk. Emlékszel? Mikor kicsik voltunk, mit mondtam?

- Mire gondolsz?

- Hogy te leszel a segédem és a feleségem. –vigyorodott el.

- Igen, emlékszem. – jött zavarba ismét a másik, mert eszébe jutott, hogy akkor Kai menyasszonyt csinált belőle a függönyből és megkapta tőle élete első pusziját az arcára.

- Most is ugyan olyan zavarban vagy. – nevette el magát.

- Sajnálom.

- Ne sajnáld. Ezt szeretem benned, asszonykám. – ölelte magához még jobban a fiút, majd nekiláttak a torta és a pezsgő elfogyasztásának.

Másnap Eunhyuk felmentést kapott bizonyos dolgok miatt a munkából, így egész nap a másikat bámulta szerelemittas tekintetével.

- Ej, ha szép kis születésnapi ajándék. – hallotta meg az ismerős hangot Kai, mire rögvest hátrafordult.

- Yuu! – ölelte meg rég nem látott barátját. – Úgy örülök, hogy eljöttél! Kérsz egy kóstolót?

- Ez nem kérdés, hogy kérek-e! – mosolyodott el – Gratulálok nektek. – kacsintott rá a szabadnapos fiúra, aki egy halk köszönömöt rebegett el.

- És veled mi újság?

- Semmi különös. Feljöttem ide, vettem egy lakást és nyitottam egy kisebb bárt innen egy saroknyira. Mondjuk csak jövő héten lesz a nyitás, akkor fejeződnek be a végleges munkálatot, de gondoltam meglátogatlak titeket és átadom az ajándékomat.

- Ez igazán kedves tőled. Majd beugrunk hozzád egy hosszú éjszakára. – kacsintott rá Kai.

- Oké, ha lesz hely a részeg rendőrök mellett. – nevette el magát.

- Csak nem előre lefoglalták az asztalokat Shinjiék?

- De. Úgyhogy, emberben nem lesz hiány. Na de én megyek, aztán csak ésszel, az ajándékkal. – kacsintott rá, majd intet egyet és távozott.

Miután elment Kai kíváncsian nyitotta ki az ajándékait. Ez egyik dobozban kedvenc európai csokija volt, amit igen csak luxuskategórás volt, míg a másikban egy rózsaszín vibrátort talált.

- Édesem, azt hiszem, megvan mi lesz a ma esti programunk. – mutatta fel a játékot a másiknak egy ördögi mosoly keretében, mire az teljesen fülig pirult meglátva a tárgyat.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.