Aoi



Mikor elindultam az erdőben valamerre, nagy szerencsém volt, hogy pont Kyoba botlottam bele az úton, így egyből a rendőrségre érkeztem, ahol kikérdezett, majd egy kórházi vizsgálat után átvitt Kaihoz, aki úgy ölelgetett, mikor meglátott, hogy majdnem a szuszt is kiszorította belőlem. Másnap a bátyám jött értem is vitt haza. Az egész ügy anyámat viselte meg a legjobban, de nem igazán értem őket, mivel Die semmi rosszat nem tett. Én jól éreztem magamat vele. Főleg a vége felé, de mindenki más nem így látja a helyzetet, pedig én voltam vele és nem ők.

Azóta négy év telt el és semmi hírt nem hallottam felőle, pedig titkon reménykedtem benne. Rajta kívül más férfival nem is voltam se előtte se utána. Csak lányokkal, tehát még kárt se tett bennem. Mindegy. Most már ismét itt vagyok Tokióban, még ha csak egy napja is, de megérkeztem. Tény, hogy nem a világ legjobban kereső állása az állatkereskedési eladó, de én szeretek az állatokkal foglalkozni még így huszonnyolc évesen is. Holnapután kezdek csak, de még a hónapban szeretnék egy lakótársat magam mellé, hogy kevesebbet kelljen fizetnem.

Másnap délután, mikor csengettek nagyon meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy máris lesz valaki, akit érdekelne a lakás.

- Igen? – nyitom ki az ajtómat.

- Hello. – mosolyog rám egy nálam valamivel magasabb szőkésre festett hajú srác – Takashima Kouyou vagyok. Ma láttam a hirdetésedet és azt szeretném megkérdezni, hogy él-e még a dolog.

- Persze. Csak tegnap adtam fel. Gyere be, nézz körül.

- Az a helyzet, hogy én még ma be szeretnék költözni – bök fejével a mögötte lévő két nagy bőröndre -, ugyanis nincs hová mennem, másrészt pedig ez közel lenne az új munkahelyemhez.

- Oké. Nekem nem gond. – vonom meg a vállam.

- Szuper! – lelkesedik be – Akkor merre leszek?

Megmutatom neki a szobáját, majd a lakás többi pontját és odaadom neki a kitöltendő papírokat.

- Amúgy szólíts nyugodtan Uruhának.

- Rendben. Oh, tényleg, elfelejtettem bemutatkozni. – csapom magam fejbe gondolatban – Shiroyama Yuu, de szólíts csak Aoinak. Viszont én holnap már dolgozom, úgyhogy ha bármi van, csak délután leszek itthon.

- Én is csak akkor leszek itthon. Az ételt te rendelni szoktad vagy te magad csinálod?

- Hát, van, amit rendelek, de miért? – nézek rákérdőn.

- Mert én nem tudok főzni és eddig a szüleim meg a barátnőm látott el étellel, szóval esetleg, ha tudsz valami jó kiszállítót, akkor azt megköszönném.

- Hát, az összesnek ott van a hűtőre felnyomva a szórólapja, úgyhogy nyugodtan válogass. Amúgy, ha gondolod, nyugodtan áthívhatod a barátnődet. Engem nem zavar a dolog.

- Oké, köszi. – megy a hűtőhöz és veszi le a kis szórólapokat, én meg visszamegyek a szobámba, hogy folytassam a netes beszélgetést Kaijal, majd lefekszem aludni, mert másnap korán kelek.

Reggel nyolckor a telefonom ébresztőjének a kellemes dallamára kelek. Nagyot nyújtózok, majd kikászálódom az ágyamból és felhúzom a redőnyt, így a fény megakadályoz abban, hogy visszaaludjak. Gyorsan felöltözöm, majd összeütök egy kétfőnek elegendő tojásrántottát és odarakom lefőni a kávémat. Reggeli után fogatmosok és már távozom is a házból, hogy időben beérjek, ahol a tulajdonos örömmel fogad.

- Maga Yuu-kun ugye?

- Igen, én vagyok.

- Örülök, hogy megérkezett, nem úgy, mint a társa. Nem szeretem a pontatlan embereket. – zsörtölődik – Na, de most elmondom és megmutatom, hogy mit kell tenned minden egyes nap, mikor bejössz dolgozni. Persze, ha a társad is itt lesz, akkor gyorsabban fogsz haladni.

- Rendben van.

Szépen elmutogatja, hogy melyik állat almát, ételét hol találom és egyebek. Egy óra alatt megvoltunk az összes állattal és kinyithattuk a boltot. Egy két óra is eltelhetett azóta, hogy kinyitottunk, mikor egy álmos képű Uruha ront be a boltba lihegve.

- Hali. Hát te? – nézek rá csodálkozva.

- Ugye nem késtem sokat? – kérdi.

- Hát, ha tudnám, hogy miről beszélsz.

- Én leszek a társad. Mert látom, hogy te is itt vagy. Szóval ezek szerint nem csak lakótársak leszünk. – ásít egy nagyot.

- Hátul van a tulajdonos, de nem fog örülni a dolognak. Nem szereti a pontatlan embereket.

- Sejtettem. – sóhajt fel, majd megy hátra.

Gondolom elég szép fejmosást kaphatott, mert meghunyászkodva jön vissza mellém a pulthoz a kis köténykébe, amin pici állatok díszelegnek, akárcsak az enyémen, de rajta egész aranyosan néz ki.

A nap hamar eltelik és a bácsi végig segít nekünk, ha olyan van, ráadásul Uruha is jó társaság, így semmire sincs panaszom.

A nap végén még együtt zárunk be, de a bácsi megfenyegeti még társamat, hogy ha késik, akkor csak egyedül fog zárni.

A közeli kisboltba betérünk, ő egy szívószálas üdítőért én pedig egy vizes gyümölcsfagyiért, amit jóízűen kezdek el szopogatni.

- Amúgy, miért ide jöttél dolgozni? – kérdi két szürcsölés között.

- Ezt, hogy érted? – nézek rá kérdőn.

- Hát, hogy érted, nem sokan választanák munkahelyül ezt a melót. Egy irodában többet keres az ember.

- Ja, és minden nap mehetsz öltönybe és munka után is görnyedhetsz a papírok felett. Bocsi, de nekem túl unalmas és fásult az a munka. Ez sokkal nyugodtabb és jobb. Meg az állatok aranyosak. Na, és te? – kérdem.

- Hát… - vakarja meg tarkóját – szóval most reggel láttad, hogy hogyan is megy ez nálam, és ezt egy cégnél nem nagyon tolerálják. – húzza el a száját.

- Értem. Hát, ezen csak te tudsz változtatni. A barátnőd tudja?

- Jah. Örült is neki. De, most nem tehetek róla. Szeretek aludni. Főleg, ha kényelmes az ágy.

- Az tényleg jó. – bólintok egyetértően.

- Na és neked van valakid?

- Nincs. Mikor feljöttem, akkor szakítottunk. Ő lent akart maradni én nem.

- Akkor, te sem vagy helyi. – mosolyodik el – Mikor jöttél fel?

- A héten. És te.

- Áh, én hat éve vagyok már fent, csak volt, amikor visszamentem a szüleimhez. Most is onnan jövök, azért kerestem ismét lakást. Nem szeretnék még összeköltözni a barátnőmmel, hiába vagyok vele együtt öt éve. Ő meg már az első év óta evvel rágja a fülem.

- Értem.

Ezekután még mindenféléről beszélgetünk, és jobban megismerjük egymást, aminek igazán örülök, hogy a lakótársam egyben az új barátom is lett.

A reggelek persze nem mentek olyan könnyen, mert nem akartam, hogy Uruha folyton elkéssen, így egy hét után megelégeltem a késés sorozatát és akcióba léptem, ami abból áll, hogy fogom, és szépen kiszedem az ágyból. Ő persze küzd, hogy az ágyban maradhasson, de én nem adom fel, így kénytelen belátnia minden egyes alkalommal, hogy én győzöm, tehát időben fog beérni, amit persze mindig megköszön utólag.

- Uru, nyár van és te még mindig itthon poshadsz? – nyitok be hozzá, ő pedig a laptopjából les rám nagyokat pislogva.

- Miért? Mit csináljak? – pislog rám.

- Mondjuk, elmehetnél a barátnőddel a strandra.

- Jah, persze. Kötve hiszem, hogy a múltkori vita után látni akarna.

- Ruru, - ülök le mellé az ágyra felé fordulva – szerintem örülne, ha lehívnád. Szóval, fogd meg a telefonodat szépen – nyomom a kezébe az említett tárgyat – és hívd fel most.

- Most? – néz rám kerek szemekkel – Még fel sem vagyok rendesen öltözve.

- Nem baj. Jó leszel szerintem így is.

- De te nem ismered a barátnőmet úgy, mint én. – morogja, de azért tárcsázik, aztán nagy nehezen benyögi a dolgot, mart mond két igent és bontja a vonalat.

- Na, mit mondott? – kérdem.

- Hogy van öt percem elkészülni. De ennyi idő nekem kevés. –néz rám kétségbeesetten.

- Nem, mert csak a nadrágodat kell átvenned. A többit már megcsináltuk. – veregetem hátba.

- Mi az, hogy megcsináltuk? – néz rám nagy szemekkel.

- Hát, tudod, múltkor átjött a barátnőd és a srácok is itt voltak szóval…

- Ti összeszervezkedtetek a hátam mögött? Jól van, ezt még visszakapjátok. – vágja be a durcát – De, most nyomás, mert öltözöm! – tessékel ki.

A strandon persze Uruha agyon fröcsköl minket bosszúból, de valahogy öt ember ellen nem sokra megy. Főleg Rukival gyűlik meg a baja, aki nem csak kicsi, de fürge is, így jókat nevetünk Kaial és Reitával, amikor Uru nagyokat taknyol a vízbe Rukit kergetve, majd félrevonul az akciója után a barátnőjével, így mi négyesben élvezzük tovább a strandot, késő este pedig csak beesünk az ágyba úgy, ahogy vagyunk.

Másnap délben vidáman kelek, de a jókedvem csak fokozódik a kelés után.

- Aoi, köszönöm. – jön be hozzám Uruha és egy csomagot rak le az ölembe.

- Ez mi? – kérdem kíváncsian.

- Ajándék a tegnapiért. – kacsint rám, majd sétál ki a szobámból, én pedig kíváncsian bontom ki a csomagot, amiben a kedvenc tortámból egy szelet pihen. Persze azonnal befalom majd szobatársam nyakára nyomok egy cuppanósat.

- Én köszönöm az ajándékot. – teszem hozzá, mire legyint egyet.

- Ugyan semmiség. De, mondd csak, mivel sikerült nála elérned, hogy ne tépje le a golyóimat?

- Hát, csak mondtam neki ezt-azt. Ő is csak egy a sok nő közül.

- Például? Hátha nálam is beválik a dolog.

- Csak azt mondtam, hogy szoktál róla mesélni, meg hogy mennyire szereted és hiányzik stb. Szóval egy csomó olyat, amit a nők szeretnének hallani.

- Ennyi? - néz rám csodálkozva.

- Igen, ennyi. Ja és ha találkoztok a héten, ne felejtsd el megdicsérni az új parfümét.

- Köszi az ötletet, esetleg... - és egy szép kis összefoglaló napot tartok Uruhának a nőkkel való figyelmességről és egyéb titkokról, amikkel megúszhatja a jövőbeli vitáikat.

Hétfőn egyedül megyek munkába, mivel Uruha kivett még egy hét szabit, hogy a barátnőjével lehessen, tehát az egész lakás is az enyém.

Az első nap persze elég unalmas egyedül így játékkal ütöm el az időt, majd csak utána fekszem le aludni.

Másnap munka után meglepetésemre Kai áll az ajtó előtt egy kisebb bőrönddel.

- Szia, hát te? Te is mész nyaralni? – kérdem csodálkozva.

- Szia. – ölel magához, amit így hirtelen nem is tudok hova rakni – Csak hozzád jöttem. Gondoltam így könnyebb lesz neked, amíg Uruha nincs itt.

- Kai, te miről beszélsz? – vonom fel szemöldököm, de azért beengedem a házba a kis csomagjával együtt.

- Hát, ami a hírekben történt.

- Bocsi, de nem szoktam tv-t nézni. – vallom be.

- Értem. Akkor szerintem kapcsold be.

Erre megkeresem a nappaliban a távirányítót és gyorsan keresek egy csatornát, ahol a hírek mennek.

Szerencsére nem kell sokat várnom, hogy meghalljam azt a bizonyos hírt, ami miatt drága barátom átjöhetett.

- Pár órával ezelőtt a rendőrség egy újabb holttestet talált a belváros egyik sikátorában, de a tettest Andou Daisuket még mindig keresik…- a továbbiakban nem figyelek arra, amit a nő mondd, hanem a holttest köti le a figyelmem, amiből szerencsére sikerült valamennyit elkapnom még mielőtt berakták volna a fekete zsákba. Ez nem Daisuke volt. Habár az előző áldozatokat is csak tv-ből láttam amiket Kai mutatott vagy régebbi újságokban, de még így is, ez annyira más, de azt hiszem jobb, ha ezt nem teszem szóvá.

- Jól vagy? – hoz vissza elmélkedésemből Kai.

- Persze, miért ne lennék jól?

- Hát, tudod. Szóval gondolom, most jobban örülnél, ha valaki veled lenne.

- Ez rendes tőled Kai, de egyedül is megvagyok. – eresztek el egy bíztató mosolyt.

- Biztos? Yuu, nem baj, ha félsz a történtek után.

- Yutaka – sóhajtok fel – Nézd, akár életem végéig is jártathatnám a számat, de ti akkor sem fognátok fel, hogy nincs semmi bajom és nem félek Daitól se.

Erre inkább nem mondd semmit se, csak legyint egyet, így annyiban hagyjuk a témát. A hét mondjuk hamar eltelt így Kaijal és szerencsére nem hozta fel a régi dolgot se. Ilyenkor örülök, hogy Uruhának nem mondtam el semmit se erről, mert akkor gondolom ő is jönne evvel a nyakamra.

- Hogy telt a hétvégéd? – kérdem az éppen ruháit kipakoló szobatársamtól.

- Kettőt és könnyebbet. – néz rám fáradtan.

- Összevesztetek?

- Igen. Azt hiszem, szakítok vele. Most is nem azért aggódott, hogy nekem valami bajom eshet, hanem azért, hogy ha én meghalok, akkor ki lesz a pasija és hogy ki fog neki vásárolgatni. Ezek után, ahogy talál valami pénzes ürgét, tuti képes és levált. Meg ez a hülye házassági mániája. – fakad ki, közben az éppen kezében lévő ruháját a földhöz vágja, majd lehuppan törökülésbe. – Komolyan már annyira elegem van belőle.

- Kouyou, - ülök le mellé a földre – mióta tart ez köztetek?

- Már régóta. Sőt, igazából az első év végén kezdődött el ez az egész. Azóta mindig vitázunk, de én már nem bírom a folytonos nyavalygását, de mindig azt mondom magamnak, hogy biztos jobb lesz majd.

- Ha feleségül veszed. – teszem hozzá.

- Igen, akkor biztosan, de ő nem érti, hogy én azt nem akarom.

- Jegyezd el.

- Mi? – néz rám kikerekedett szemekkel.

- Lehet, hogy csak attól fél, hogy elhagyod őt és már nem tartja magát olyan fiatalnak. Szóval, ha nem akarsz vele egybeköltözni, akkor jegyezd el, hátha megnyugszik. De ezt csak te tudhatod, hogy megéri-e vagy sem.

- Hát épp ez az, hogy szerintem nem. Az évek alatt nem egyszer éreztem úgy, hogy megcsalt. És most engem gyanúsított meg avval, hogy megcsalom őt, pedig még meg se fordult a fejemben, ő pedig mégis ezt feltételezi rólam. – kámpicsorodik el.

- Sajnálom. – ölelem meg vigasztalóan.

- köszönöm, de majd megoldom valahogy a dolgot.

- Hé, mit szólnál, ha elmennénk szórakozni, hogy egy kicsit jobb kedved legyen. Úgy, csak mi öten? Mit szólsz hozzá?

- Azt megköszönném. – mosolyog rám hálásan.

- Akkor, gyere, menjünk, szedjük fel a többieket és csapjunk bele a lecsóba. – húzom fel a földről.

- Benne vagyok. – vigyorodik el.

Így a rossz hetét egy fergeteges kan bulival zártuk le, hogy neki is jól induljon a következő hete.

Persze a boltban már meglátszott rajtunk a bulizás nyomai, főleg Uruhán, akit végül hátra küldtem, hogy inkább aludjon, minthogy a pultot fejelje le.

- Segíthetek? – lépek oda az egyik vendéghez, aki már egy ideje a macskákat nézte.

Mikor hozzászólok, feláll a guggolásból és jó alaposan végigmér. Ekkor látom, hogy a világosbarna haja mellett nem csak a füle, van teli piercinggel, hanem a szája két oldalán is van egy-egy és egy fekete sztk keretes szemüveget visel.

- Csak a macskákat néztem. Esetleg fekete perzsátok nincsen? – kérdi oldalra biccentett fejjel, miközben látom, hogy továbbra is engem elemez, ami igencsak kezd zavarni.

- Mint látja, nincs, de ha kell, esetleg a tenyésztővel feltudjuk venni a kapcsolatot.

- Aranyos vagy, de nem kell. Csak érdeklődtem irántad, hogy eladó vagy e. – kacsint rám, mire én nagy szemekkel meredek rá, aztán ahogy kisétál, csak megrázom a fejem, majd hátra megyek és leülök Ruru mellé egy nagyot sóhajtva.

- Mi történt? – emeli fel a fejét az összetolt székekről és álmosan pislog rám.

- Semmi. – rázom meg a fejem – Csak valami fura fazon volt bent. A macskákról kérdezett, hogy van-e fekete perzsánk, mire mondtam, hogy nincs, de ha gondolja, felhívjuk a tenyésztőt, mire közölte, hogy nem kell, mert ő csak arra volt kíváncsi, hogy eladó vagyok-e. Aztán meg kisétált.

- Hogy micsoda? – dörzsöli meg szemeit – Hogy nézett ki a fazon?

- Hát, világosbarna haj, piercingek meg sztk keretes fekete szemüveg. De amúgy tök normálisan nézett ki.

- Találkoztál már vele máskor is?

- Nem, még sosem. Miért?

- Csak kérdeztem. Maradj bent, már jobban vagyok, kimegyek, aztán majd együtt megyünk haza a biztonság kedvéért. Oké?

- Felőlem rendben van. – vonom meg a vállam, majd én helyezkedem el a székekből összeállított ágyon, hogy aludjak egy kicsit.

A héten még párszor láttam az alakot, mikor Uruhával mászkálgattunk, így egyedül nem tehettem ki a lábamat a házból, mert vagy ő vagy Kai volt velem, főleg, hogy Kai volt olyan kedves és elmesélte neki, hogy mi is történt velem anno.

- Aoi, leveled jött. – szól be Uru egyik nap a szobámba.

- Legalább nagy és az van ráírva, hogy torta? – kérdem, mire elneveti magát – Nem, lapos és nincs rajta torta felirat. – adja át a borítékot.

Kíváncsian bontom ki, mivel nincs rajta címzett. Miután felnyitottam kíváncsian nyitom ki és veszem elő a benne megbújó papírlapot, aminek az aljára hosszú vörös hajrészlet van csatolva, kézzel az van felé írva, hogy: Hamarosan találkozunk. Add át üdvözletem Kyonak.

- Jesszus. – dobom el hírtelenjében, majd észhez térve visszarakom a borítékba és vele együtt cipőbe bújva rohanok a rendőrségre, ahol Kyot kérem személyesen.

- Yuu-kun, rég láttalak. Mi járatban? – kérdi az alacsony nyomozó.

- Ezt ma kaptam postán. – nyújtom át neki a borítékot, aminek amint meglátja a tartalmát gondterhelten felsóhajt.

- Láttad a postás?

- Nem. A lakótársam vette át.

- Értem. Ha nem gond, megtartanám, mert nincs rajta se cím, se bélyeg.

- Nem, a vége amúgy is neked szólt. Szóval nyugodtan megtarthatod.

- Rendben. A lakótársadat majd felkeresem, te meg, ha lehet, ne mászkálj egyedül. Bármi van, kérlek, szólj. Itt a számom. - nyújtja át névjegykártyáját, amit el is teszek.

Hazafelé menet beugrom még a boltba, így a lépcsőházban egy morcos Kyoval futok össze.

- Miért nem mondtad, hogy valaki követ? - kérdi köszönés nélkül.

- Mert nem találtam fontosnak. Amúgy is már rég nem láttam az illetőt.

- Nem baj. Legközelebb szólj. Ezeknél sosem lehet tudni. - mondja, majd távozik, én meg felmegyek a csomagokkal és nekilátok egy gyors vacsora összeütésének, közben Uruha is betalál a konyhába és elmeséli, hogy itt volt Kyo és kikérdezte, mire én csak hümmögök és bólogatok, majd közlöm, hogy kész a vacsora, ehetünk, amiből szerencsére leszűrte, hogy hanyagolni kívánom ezt a témát, így csak a vacsora végén szólal meg ismét.

- Szakítottam vele.

- Mi? De biztos vagy benne, hogy így helyes? - kérdem két döbbenet között.

- Igen. Ma láttam őt egy másik férfival. És nem csak kézenfogva sétálgattak, hanem nagyban csókolóztak és taperolgatták egymást. Szóval, igen, jól döntöttem.

- Értem. Hát sajnálom, de biztos találsz jobbat.

- Én is így hiszem. Köszönöm a vacsorát, igazán finom volt. Máskor is főzhetnél.

- Majd ha nem leszek hozzá ennyire lusta. - kacsintok rá.

Az elkövetkezendő napokban Uruha gondolatait tereltük el mindenféle ökörséggel a többiekkel, hogy ne essen magába.

Egyik éjszaka Dieal álmodom igen csak pikánsat.

- Aoi, Aoi. - hallom meg Uruha hangját álmom közepett.

- Adj még öt percet. - mondom, majd megpróbálok ismét Diera koncentrálni, de Uruha hangja csak nem akar elhallgatni.

- Mi az már?! - nyafizom félig ébren a takarómat ölelgetve immár nyitott szemekkel.

- Na, végre, hogy felkeltél! El fogunk késni! - tájékoztat a valós helyzetről, mire kipattanok az ágyból, elintézem magam a fürdőbe, majd magamra kapom a ruhámat és együtt rohanunk korgó hassal dolgozni.

- Itt vagy? - hallom meg Uru hangját ismét és egyben látom meg előttem lengető tenyerét.

- Persze, miért? - kérdem.

- Ma már nem ez az első, hogy elbambulsz. Mond csak, jól vagy? - kérdi aggódva.

- Igen, jól vagyok. Csak az álmom, - sóhajtok fel - mindegy. Csak álmodtam egy régen látott személlyel és azt hiszem, hogy jó lenne újra látni.

- Értem. És csinos?

- Nem, nem a volt barátnőm az. Csak egy rég látott közeli ismerősről van szó. - magyarázom.

Erre bólint, majd nem firtatja tovább, csak visszahoz a jelenbe minden egyes bambulásomnál, melyek mindig avval végződnek, hogy jó lenne őt újra látni.

Egyik este mikor Uruhával kicsit tovább maradtunk fent, miután ő elment lefeküdni én még maradok egy kis tortát enni, majd iszok rá egy pohár vizet, mikor kopogást hallok a bejárati ajtó felől. Először csak nagy szemekkel pislogok, nem e hallok félre, de mikor újra hallom a kopogást elindulok az ajtó felé és nyugodtan nyitom ki avval a gondolattal, hogy biztos a szomszéd az, és valami fontosat akar mondani.

- Remélem nem gond a késői látogatás, de már rég láttalak Aoi. - mosolyog rám az ajtóból Die, miközben egy fegyvert szegez nekem.

- Die. - nyögöm nevét döbbenten, de belül repesek az örömtől.

- Ki más lenne. Befelé! - közli, közben hátrább tol és becsukja az ajtót én pedig nem értem, hogy miért viselkedik ilyen hidegen velem.

- Hol van a kis barátod?

- A szobájában alszik. Miért? - kérdem értetlenkedve.

Erre nem válaszol, csak benyit résnyire a szobába, hogy meggyőződjön róla, hogy igazat mondok-e.

- Helyes. Befelé. - bök a szobám felé a fegyverrel - Öltözz, kirándulunk egy kicsit.

Erre nem mondok semmit se, csak átöltözöm utcai ruhába, majd felveszem a cipőmet. Ezek után kézen ragad és levisz a kapu előtt álló kocsihoz, ahol ismét beköti a szemem, akárcsak régen, majd besegít a kocsiba, becsatol és indít.

- Hová megyünk? - kérdem.

- Majd meglátod. Milyen a szöszi?

- Mi? - fordítom felé fejem, még ha nem is látja arcom egy részét.

- A kis barátod, akivel úgy összenőttél annak ellenére, hogy barátnője van.

- Csak volt, és ő csak barát barát. Nem nőttünk össze, csak pár hete volt egy fura fazon a boltba és párszor még láttam, ahogy követ, ezért jött velem.

- Így kiszúrtad Kazukit? De béna lehetett. Most tuti őt fogják gyanúsítani. De béna. - nevet fel.

- Ismered őt? Igazán megírhattad volna. Így is a frászt hoztad rám a leveleddel.

- Igen? Miért is? - kérdi kíváncsian.

- Mert, mikor megláttam a hajad, azt hittem, hogy bajod esett.

- Ez igazán kedves tőled, de jól vagyok, mint látod. Csak volt egy kis elintéznivalóm. A hajam pedig mint láttad, levágattam a vállamig és nem festettem vissza, de nem állt szándékomban a frászt hozni rád. De most aludj nyugodtan, hosszú még az út.

Ezt nem kell kétszer mondania, mert el is nyom az álom.

Arra kelek, hogy a kocsi már nem jár és Die arcomat cirógatva kelteget, így kinyitom szemeim főleg, hogy már nincs rajtam kendő.

- Gyere, megérkeztünk. Mindjárt kezdődik. - mosolyog rám mellőlem a kocsiajtóban guggolva.

Kíváncsian szállok ki a kocsiból és követem a tengerpartra, ahol éppen most kel fel a nap.

- Gyönyörű. - suttogom karjába karolva, ő pedig derekamnál karol át.

- Igen, az. Akárcsak te. - emeli fel fejem államnál fogva és csókol meg lágyan, amit örömmel viszonzok.

- Hiányoztál. - bújok hozzá és szippantom be finom illatát.

- Te is nekem, de most már senki sem zavarhat minket. Most viszont, indulnunk kell. Kazuki mindjárt itt lesz. - kézenfogva indulunk vissza a kocsihoz.

- Ő az, aki most gyilkol a mellett, hogy követett?

- Nocsak, észrevetted, hogy most nem én alkotok? - kérdi csodálkozva, de az elismerő mosoly ott bujkál a szája szélén.

- Igen, valahogy másnak találtam, meg megérzés vagy mi.

- Értem. Igen, ő csinálja. Ezért is jöttem vissza ilyen hamar. Nem akartam, hogy az övé legyél. Mondjuk hamarabb rád talált, de sikerült elkapnom a kölyköt és szót is értettünk. Szóval most társak vagyunk vagy mi.

Erre bólintok, de inkább nem firtatom a dolgot.

Pár perc múlva egy sötétített kocsi gördül be a mellék pihenőbe és szállunk át bele.

- Nahát, itt a cica! - vigyorog rám hátrafordulva a Kazuki nevű fazon, akivel a boltban találkoztam elsőként.

Egész úton be nem áll a szája, már ameddig fent vagyok, mert Dienak fészkelve magam hamar elnyom az álom.

Mikor felkelek, egy ágyban találom magam Daisuke társaságában.

- Jól aludtál? - kérdi kedvesen, közben arcomba lógó tincseimet kisimítja onnan.

- Igen. Habár most semmit nem álmodtam. Nem úgy, mint múltkor.

- És mit álmodtál a múltkor, hogy ennyire jó volt? - kérdi kíváncsian, fejét könyökölve megtámasztva, közben jobb kezével benyúl pólóm alá és oldalam kezdi el simogatni.

- Hát, veled álmodtam és szeretkeztünk. - suttogom fülébe, majd egy gyors csókot lopok ajkairól.

- Ez nekem is tetszik és, akár meg is valósíthatjuk. Van egy-két elképzelésem a dologról. - vigyorog rám perverzen.

- Nincs kifogásom ellene. - csúsztatom be a kezem trikója alá, hogy feltérképezzem mellkasát, majd belekezdünk álmom többszöri megvalósításába.

Két hetet töltök velük, ami alatt Kazukival is sikerült összebarátkoznom.

Délutáni nassban vagyunk éppen, mikor nyílik a faház ajtaja és Die lép be rajta, aki egy csókkal köszönt az étkezőben, majd Kazuki felé fordul.

- Ahogy ígértem, meghoztam az ajándékod.

Erre Kazu szemei egyből felcsillannak.

- Aoi, menjünk fel. Ne zavarjuk a dolgában. - ragadja meg a kezem és így megyünk fel az emeletre. Ahogy felértünk lentről nemsokára rá hangos zajok áradnak.

- Valaki van itt? - kérdem aggódva.

- Igen, de ne aggódj, ez csak Kyo. El lesznek ők ketten, ahogy mi is. - kacsint rám.

Miután lent abbamaradtak a zajok és mi is befejeztük a dolgunkat, ami után Daisuke bealudt, kíváncsian megyek le és meglepetésemre Kyo a kanapén ül, bal bokáján bilincsel, annak hosszú lánca pedig a radiátorhoz van zárva.

- Kyo! Jól vagy? - kérdem.

- Igen. Tudok magamra vigyázni, és te?

- Miattam ne aggódj. - nyugtatás képen rámosolygok - Hogy kerülsz ide? - ülök le mellé.

- Követtem Daisuket, a csapdába. - húzza el a szája szélét - És most ez az őrült taknyos rámszállt. Yuu, - néz mélyen a szemembe - engedj el. Ha megteszed, megtudlak védeni és el tudunk szökni.

- Sajnálom, de nem lehet. Én nem akarok megszökni. Szeretek vele lenni.

Erre csak megadóan sóhajt egyet, majd mikor mennék el, ismét megszólal, így megtorpanok.

- Uruha aggódik érted.

- Ő jól van? - kérdem.

- Kérdezd meg tőle személyesen.

- Ezt, hogy érted?

- Két nap múlva elvileg lesz egy találkozónk. Ha elmész, megtudod. De akár együtt is mehetünk.

- Még átgondolom. - hagyom ott és megyek be a konyhába, hogy csináljak egy cappuchinot, majd vissza Diehoz, aki éppen ekkor ébredezik.

- Merre jártál? - kérdi nagyot ásítva, közben ölébe húz.

- Csináltam neked ébresztőt. - adom át az italt, közben egy puszit nyomok az arcára.

- Köszönöm. Te tényleg egy angyal vagy. - kapok egy gyors csókot.

- Die, találkozni akarok Uruhával. - nézek a szemébe.

- Mit akarsz te attól a zsarutól? - néz rám kérdőn poharából kortyolgatva.

- Zsaru? - lepődöm meg.

- Édesem, te nem tudtad, hogy ő csak azért van veled, mert ez volt a dolga? Szegény kicsi Aoim, Uruha sosem volt a barátod. - néz rám sajnálkozva - Még így is találkozni akarsz vele?

- Igen, de már más miatt. - mondom bánatosan.

- Rendben, de veled megyek, ha gond lenne.

- Köszönöm. - mosolyodom el és megyek vissza Kyohoz, aki elmondja az állítólagos találkozó helyét és idejét.

Mikor megérkezem a szinte semmi közepén álló kávézóba az éjszaka közepén Uruha már ott ül az egyik asztalnál két kávéspohár társaságában, és igencsak meglepődve fogad.

- Yuu? - kérdi csodálkozva.

- Igen, én. Miért nem mondtad? - kérdem azt, ami engem érdekel, közben leülök vele szembe - Azt hittem, hogy barátok vagyunk. - nézek rá csalódottan.

- Sajnálom, de ez volt a dolgom. - néz rám bocsánatkérően - Hogy, hogy te jöttél Kyo helyett? Jól vagy?

- Kyo nem ér rá. - eresztek el egy halvány mosolyt - És jól vagyok, csak, hogy válaszoljak a kérdésedre. Viszont most megyek, mert azt hiszem, már mindent megbeszéltünk. - majd állnék fel, de megragadja a kezem, majd feláll ő is, és szorosan magához ölel, és úgy suttog a fülembe.

- Tényleg aggódtam érted és a barátomnak tartalak, de most kérlek, gyere velem.

- Nem lehet. - bontakozom ki öleléséből, és indulnák el kifelé, de ekkor látom, hogy a bejárat két oldalán lévő asztalnál ülő két férfi túlságosan is egyszerre áll fel, így a mosdóba megyek, ahol a csapra felállva a nyitott ablakon át Die kinti segítségével mászom ki, és hajtunk el a motorra ülve, majd a faházba érve Kyotól csak egy sajnálkozó pillantást kapok, de nem tudok vele mit kezdeni.

- Ügyes voltál. – ölel át hátulról Die a fürdőben – Hány zsaru volt bent? – húzza el hajam bal oldalamról és csókol bele nyakamba.

- Nem tudom, de kettő biztosan volt a bejáratnál. – mondom, közben felé fordulok és elkezdjük egymást vetkőztetni, majd beszállunk a vízzel teli kádba és Die ölébe fészkelem magam.

- Die, Kazuki ugye nem akarja bántani Kyot? – kérdem hátrapillantva.

- Bántani? – nevet fel – Kazuki csak sajátos módon akarja elhódítani.

- Tényleg? – fordulok felé, mire egy nagyobb nyögést hallok felőle.

- Igen, de ha sokat mozgolódsz, akkor itt nem csak fürdés lesz. – néz rám vigyorogva.

- Na, mert azt annyira bánnád. – forgatom meg szemeim.

- Hol jár a kis kezded? – kérdi, mire én csak nagyba vigyorgok rá, miközben farkát kényeztetem.

- Hát, nem is tudom. – suttogom fülébe, aztán a következő pillanatban már a kád másik oldalán találom magam, fölöttem meg egy csillogó szemű Dait pillantok meg, majd válik velem eggyé, majd a kicsit elnyúló vízi torna után egyből álomba merülök a puha ágyba érve és még a lentről jövő Kazukiék balhéja sem tud megzavarni az alvásban.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.