Uruha



Mikor hivatalosan is a rendőrség tagjává váltam, akkor nagyon örültem és apám is büszke volt rám, anyu pedig aggódott a barátnőmmel együtt. Ma, ugyan azt a boldogságot érzem, mint akkor, csak egy kis plusz izgalommal vegyítve, ugyanis megkaptam az első komolyabb ügyem, ami még ha kissé el is tér attól, amit elvileg végzek, örömmel tölt el, hogy engem bíztak meg vele.

Kyo egyből hazatessékel a munkából egy lakáshirdetéssel a kezemben, hogy még ma pakoljak össze és költözzek be a srác mellé, majd figyeljem őt és küldjem el a fejleményeket nekik.

Persze, mikor drága barátnőmnek közlöm, hogy összeköltözöm egy sráccal és egy állatkereskedésben fogok dolgozni, egyből kiveri a hisztit, hogy, hogy juthattam ilyen alacsony szintre és miért pont egy sráchoz költözök, mikor itt van ő nekem.

Hát, köszönöm szépen, de a mindennapos hisztiből én aztán nem kérek. Nem akarok korán megöregedni és kopaszon leélni a fél életem egy csaj miatt.

Szépen megkeresem a srác címét és határozottan indulok fel a lépcsőkön, majd csengetek be a lakás ajtón.

Első ránézésre minden rendben van vele, ráadásul igen nyitott felém és kedves, tehát olyan, mint egy normális ember, így a bemutatkozást is gyorsan megejtjük, majd gyorsan informálódom az ételforrásokról, mert a főzéstudományom a zacskós levesnél megállt.

Valahogy nem hazudtolom meg magam, hogy az első napomon elalszom.

- Francba, Uruha, szedd össze magad! – morgom, miközben próbálok belebújni a nadrágomba és a kétfelé fordított pólómba.

Sikeresen elkészülök egy óra alatt és taxival rohanok be a boltba.

- Hali. Hát te? – néz rám csodálkozva Aoi, de közlöm neki, hogy én leszek a munkatársa, így már nem értetlenkedik, én pedig hátramegyek a bácsihoz bocsánatot kérni, aki persze jól lebasz és közli, hogy csak azért maradhatok, mert szép summát kap utánam a rendőrségtől.

Szerencsére Aoi jó társaság, így egész nap jól elvagyunk, hazafelé meg faggatom egy kicsit, hogy jobban belé lássak és ez által kellemesen csalódom benne, mert nagyon szimpatikus számomra és egyáltalán nincs nyoma a múltjának, habár a fagyi nyalási technikáját látván, lehet, hogy valami mégis ragadt rá. De ezt inkább kihagyom a napi jelentésből.

Egy hét után Aoi megelégeli a késési sorozatomat és minden reggel küzdelemmel, de kiver az ágyból sikeresen, amit persze meg is hálálok neki.

Ahogy telik az idő úgy érzem, hogy Aoi sokkal közelebb került hozzám és valahogy a barátnőm pedig egyre távolabb. Lehet, a sok vita is beletesz a dologba.

Így a nyárra semmit se terveztem, de újdonsült barátom kellemes meglepetéssel áll elő, ugyanis a kis brigáddal a hátam mögött összehozott egy közös strandolást a nyár első hetére, ráadásul a barátnőmet is rá tudta venni, hogy normális legyen velem, ami kész csoda, ugyanis még Reita is tart a csajtól.

Az egészet a kedvenc tortájának egy szeletjével hálálom meg, majd kis tanácsadást tart nekem kérésemre, hogy hogyan is kéne bizonyos helyzetekben viselkednem a sárkány mellett.

Ennek hatására egy hét szabit vettem ki, hogy végre valahára helyre rakjam a kapcsolatunkat, de azt hiszem, nem kellett volna ezt tennem, ugyanis az egy hétből öt napot veszekedéssel töltöttük és olyanokat vágott a fejemhez, amikre nem számítottam, így mikor hazaérve Aoi megkérdezni, hogy hogyan is telt a hetem, inkább nem részletezem első körben.

- Hogy telt a hétvégéd? – kérdi, miközben a ruháimat pakolom kifelé.

- Kettőt és könnyebbet. – nézek rá fáradtan.

- Összevesztetek?

- Igen. Azt hiszem, szakítok vele. Most is nem azért aggódott, hogy nekem valami bajom eshet, hanem azért, hogy ha én meghalok, akkor ki lesz a pasija és hogy ki fog neki vásárolgatni. Ezek után, ahogy talál valami pénzes ürgét, tuti képes és levált. Meg ez a hülye házassági mániája. – fakadok ki, közben az éppen kezemben lévő ruhát a földhöz vágom, majd lehuppanok törökülésbe. – Komolyan már annyira elegem van belőle.

- Kouyou, - ül le mellém a földre – mióta tart ez köztetek?

- Már régóta. Sőt, igazából az első év végén kezdődött el ez az egész. Azóta mindig vitázunk, de én már nem bírom a folytonos nyavalygását, de mindig azt mondom magamnak, hogy biztos jobb lesz majd.

- Ha feleségül veszed. – teszi hozzá.

- Igen, akkor biztosan, de ő nem érti, hogy én azt nem akarom.

- Jegyezd el.

- Mi? – nézek rá kikerekedett szemekkel.

- Lehet, hogy csak attól fél, hogy elhagyod őt és már nem tartja magát olyan fiatalnak. Szóval, ha nem akarsz vele egybeköltözni, akkor jegyezd el, hátha megnyugszik. De ezt csak te tudhatod, hogy megéri-e vagy sem.

- Hát épp ez az, hogy szerintem nem. Az évek alatt nem egyszer éreztem úgy, hogy megcsalt. És most engem gyanúsított meg avval, hogy megcsalom őt, pedig még meg se fordult a fejemben, ő pedig mégis ezt feltételezi rólam. – kámpicsorodom el.

- Sajnálom. – ölel meg vigasztalóan.

- köszönöm, de majd megoldom valahogy a dolgot. – zárom le a témát.

A srácok rendesek, hogy elvisznek inni, hogy jobb kedvem legyen, ami össze is jön. Mondjuk másnaposan dolgozni, már annyira nem öröm. Persze, mikor Yuu hátra küld, hogy pihenjek, na, azt egyáltalán nem bánom. Örömmel alszom el a székekből összetolt ágyon és csak Aoi nagy sóhajtására nyitom ki szemeim a félálomból.

- Mi történt? – emelem fel a fejem az összetolt székekről és álmosan pislogok rá.

- Semmi. – rázza meg a fejét – Csak valami fura fazon volt bent. A macskákról kérdezett, hogy van-e fekete perzsánk, mire mondtam, hogy nincs, de ha gondolja, felhívjuk a tenyésztőt, mire közölte, hogy nem kell, mert ő csak arra volt kíváncsi, hogy eladó vagyok-e. Aztán meg kisétált.

Erre egyből kipattannak a szemeim és informálódom egy kört, majd helyet cserélünk, és míg kint vagyok, addig gyorsan leadom egy mailban a drótot Kyonak telefonon keresztül.

Egy hétig nem is engedtem ki őt egyedül a házból, közben Kai elcsicseregte a Dieos dolgot, amiről persze én tudtam, de úgy teszek, mintha új lenne a dolog, így szerintem Aoi a héten való kísérgetést ennek tudja be, hogy csak szimplán jobban féltem a kelleténél.

Aztán egyik reggel a postás hoz egy levelet Aoinak, amivel el is rohan, így csak nagy szemekkel meredek utána, de nem sokra rá, Kyo csörtet be a házba és faggat ki a postásról, majd kimegyek a kisboltba egy kis rágcsát venni, és akkor meglátom a barátnőmet egy másik férfivel, így nem szórakozom tovább, helyben felhívom és közlöm neki, hogy ennyi volt és le is rakom a telefont.

Persze ezek után nincs kedvem nasit venni, így visszabaktatok a házba és emésztem magam. Azon viszont megdöbbenek, hogy annyira nem is vagyok lehangolva, sőt inkább megkönnyebbülten érzem magam. Vacsoránál szóvá is teszem a dolgokat, mert látom rajta, hogy Kyo látogatásáról nem akar belem beszélni.

- Szakítottam vele. – nyögöm be.

- Mi? De biztos vagy benne, hogy így helyes? - kérdi két döbbenet között.

- Igen. Ma láttam őt egy másik férfival. És nem csak kézen fogva sétálgattak, hanem nagyban csókolóztak és taperolgatták egymást. Szóval, igen, jól döntöttem.

- Értem. Hát sajnálom, de biztos találsz jobbat.

- Én is így hiszem. Köszönöm a vacsorát, igazán finom volt. Máskor is főzhetnél.

- Majd ha nem leszek hozzá ennyire lusta. - kacsint rám, amin megkönnyebbülök, hogy nincs nagy baja neki se.

Persze az elkövetkezendő napokat ökörségekkel töltjük, hogy elterelje a figyelmem, csakhogy ő nem tudja, hogy én egyáltalán nem vagyok bánatos, sőt inkább arra döbbentem rá, hogy valamit kezdek iránta érezni, és ezek az ökörködős napok csak megerősítenek ebben, hogy nem közömbös számomra a srác, de ezt nem merem tudtára adni, így csak Reitával és Rukival osztom meg erről gondolataimat, akik ha segítség kell, akkor akár éjfélkor is adnak drága, kezdő meleg barátjuknak, vagyis nekem, mert szerintük ez szerelem.

Reggel én keltem Aoit, mivel elaludtam és ő nem keltett fel, ugyanis ő is elaludt. Persze a keltegetés előtt pár percig csodáltam alvó arcát, ami majdnem rabul ejtett, de sikeresen felébresztem őt és próbálom fent tartani egész nap, ugyanis folyton el-el bambul.

Egyik este kicsit sokáig maradunk fent és én hamarabb megyek ágyban, de félálomban még hallom, ahogy Aoi ajtót nyit és valaki bejön rajta, de ahogy meghallom azt a bizonyos nevet nem merek megmozdulni, így csak fülelek és amint elhagyják a lakást, máris hívom Kyot, hogy gáz van.

Rosszul érzem magam a történtek miatt és ezt az őrsön szóvá is teszem neki. Persze ő egyből közli, hogy ne gondoljak hülyeségeket, mert én igen is jól cselekedtem, amivel meg is győz a dologról és minden nap mellettem van, támogat, és együtt nyomozunk tovább.

Persze, mikor felhív, hogy követi Dait és megmondja, hogy mikor hol találkozzunk, egyből rohanok Torához, mert úgy érzem, hogy jobb, ha ő is tud róla.

Kyo nem jött haza, így aggódom már miatta is. A találkozó napjára nem egyedül megyek, hanem négy beépített ügynökkel, akik a lehetséges szökési pontoknál foglalnak helyet, én pedig a megbeszélt asztalnál.

- Yuu? - kérdem csodálkozva, hisz nem rá számítottam, de szívem így is nagyot dobban, mikor meglátom őt épségben.

- Igen, én. Miért nem mondtad Azt hittem, hogy barátok vagyunk. - néz rám csalódottan.

- Sajnálom, de ez volt a dolgom. - nézek rá bocsánatkérően - Hogy, hogy te jöttél Kyo helyett? Jól vagy?

- Kyo nem ér rá. - ereszt el egy halvány mosolyt - És jól vagyok, csak, hogy válaszoljak a kérdésedre. Viszont most megyek, mert azt hiszem, már mindent megbeszéltünk. - majd állna fel, de megragadom a kezét, felállok én is, és szorosan magamhoz ölelem, és úgy suttogok a fülébe.

- Tényleg aggódtam érted és a barátomnak tartalak, - vallom be az igazat - de most kérlek, gyere velem. – kérlelem.

- Nem lehet. - bontakozik ki ölelésemből, és indulna el kifelé, de megfordul és a mosdó felé veszi az irányt. Mikor pár perc elteltével sem jön ki, utána megyek, és ekkor veszem észre, hogy kimászott a mosdó ablakán.

-Francba. – morgom a csapra verve, majd az ügynökökkel együtt megyek vissza a fővárosba, ahol közlöm a tényállást Toráékkal.

- De, legalább nincs baja. Ne aggódj, Kouyou, kiszabadítjuk őket. – vereget vállba bíztatóan főnököm.

Hiába nyomozunk és forgatjuk fel a várost, semmi nyomukat nem találjuk, míg Tora nem kap két hívást Kyotól, minek hatására mindenki megnyugszik, hogy jól vannak, de sietni kéne, mert szorít az idő.

Az akciót hajnalra ütemezték kommandósokkal egybevonva.

- Shinji, én is menni akarok. – állítom meg a főnököm, aki szállna be a kocsiba.

- Kouyou, ez nem biztos, hogy könnyen fog menni.

- Engedd, hogy jöjjön. – szól közbe Takashi – Nem lesz baj, ne aggódj. Tooru is elengedné.

Erre főnököm megadóan bólint és kapok egy golyóálló mellényt, mire küldök egy hálás pillantást Saga felé.

- Köszönöm. – szállok be melléjük a kocsiba.

- Nincs mit. Megérdemled. Legalább megtapasztalod, hogy mi mitől járunk a te félédhez.

- Na, mintha ezt nem mondták volna el a suliban.

- De, más tapasztalni és hallani.

Majd egy órányi kocsikázással megérkezünk az erdőbe, ahol a faház lenti részében Kyot és Kazukit találjuk sértetlenül, majd immár fegyverrel a kezemben indulunk meg hármasban fel az emeletre, ahonnan mozgást láttunk nemrégiben. Fent Kyo nyit ajtót és nem éppen bíztató látvány fogad minket.

- Die, engedd el! – szól rá Kyo, ugyanis az említett az ágyon fekvő Yuu felett térdel és éppen a fiút fojtogatja.

- Nocsak, felmentő sereget is hoztál magaddal? – kérdi nevetve – Tudod Kyo, én megmondtam neked, hogy én fogok győzni, így már elkéstetek, ő az enyém. – mosolyodik el és erősebben rászorít a fiú nyakára minket figyelmen kívül hagyva.

Kyo rohanna, hogy leszedje róla, de úgy érzem, hogy az már késő lenne, így emelem a fegyverem és mikor Kazuki ezt érzékelve visszarántja a kicsit, én lövök és egyből el is találom Dait, aki holtan esik össze, ugyanis a szívénél találom el.

Ezek után fegyvert eldobva rohanok Aoihoz, aki szerencsére levegőért kezd el kapkodni, így segítek neki felülni, majd megkönnyebbülten ölelem magamhoz őt.

- Istenem, Yuu. Úgy örülök, hogy jól vagy. – mondom neki könnyes szemekkel, mire rám emeli tekintetét ajkain egy apró mosollyal egy pillanatra, de egyből visszadől mellkasomnak.

Kyo egy nagyobb levegőkifújással ál fel Die teste mellől és guggol le velem szembe, hogy megnézze Aoit.

- Daisuke meghalt. Szép lövés volt Kouyou. Viszont hívjunk egy mentőt, habár szerintem Yuu, csak elájult, de jobb, ha bevisszük.

- Rendben. Vele tartanák, ha nem gond.

- Nem. Maradj csak vele. – mondja, majd látom, hogy félre vonul és megtörli szemét, majd Kazukival ki is mennek a szobából.

A mentő hamar kiérkezik, így a kórházba is minden aggodalom nélkül érünk be, ahol egy külön szobát kap.

Sajnálom Kyot, mert tudom, hogy Die a barátja volt, és annak tartotta mindig is, annak ellenére, hogy miket művelt. De most rendőrként kellett cselekednie, akárcsak nekem, így ebből a szempontból helyesen cselekedtem. Persze, tudom, hogy nem fog ezért rám haragudni, de most rosszul esik azért, hogy miattam bánatos. Remélem Kazuki átsegíti rajta.

Amíg Aoi pihent addig hoztam a kórház büféjéből szendvicset meg üdítőt, melyből az egyik szendvicset meg is ettem ebédre. Kora délután felé jár az idő, én pedig kezdek be-bealudni, mikor is az ágy felől mocorgást hallok, így egyből kipattannak szemeim és örömmel tapasztalom, hogy Aoi magához tért.

- Hol vagyok? – kérdi, miközben segítek neki felülni a biztonság kedvéért.

- Kórházban. Ne, aggódj, most már biztonságban vagy és minden rendben van. Hoztam neked egy szendvicset meg üdítőt, ha kéne.

- Értem. Die meghalt? – teszi fel azt a kérdést, amit gondoltam, hogy nem fogok tudni elkerülni.

- Igen.

Erre bólint egy aprót, de látom, hogy valamin elgondolkodott egy pillanatra, miközben kezével nyakához nyúl.

- Köszönöm, az üdítő most jól esne.

Átnyújtom neki a gyümölcsitalt, majd szólok az orvosnak, hogy vizsgálja meg.

A vizsgálat után az orvos közli, hogy minden rendben van és hazamehet, így Saga érte jön, hogy felvegye a vallomását, én pedig bemegyek az őrse, hogy az enyémet is felvegyék.

Mikor végeznek velem és haza érek, addigra Aoit már otthon találom a szobájában az ágyán ülve egy bögre tea társaságában.

- Zavarok? – kérdem a szobaajtóból, mire rám pillant, majd nemlegesen megrázza a fejét, így bemegyek és leülök mellé az ágyra.

- Ne haragudj, hogy nem mondhattam el, hogy miért vagyok veled, de szeretném, ha tudnád, hogy én tényleg a barátomnak tartalak és fontos vagy számomra és tényleg aggódtam érted. Sosem tekintettem rád csak úgy, mintha egy munka lennél. Bocsáss meg.

- Semmi baj. – teszi kezét a combomra – Tudom, hogy nem mondhattad el, hisz ez volt a dolgod és én sem haragszom rád és köszönöm, hogy megmentettél.

- Akkor, nem bánnád, ha maradnák veled? – kérdem félve.

- Nem, inkább örülnék neki, de most, ha nem bánod, lepihennék. Kicsit sok volt ez nekem.

- Rendben, pihenj csak nyugodtan. – állok fel az ágyáról és hagyom őt magára.

Talán így könnyebb lesz túllépnie Dieon, amiben segíteni is fogok neki, hisz ez a feladatom, de félek, hogy ezek után kevesebb lesz az esélyem, hogy közelebb kerüljek hozzá. Mondjuk, míg nem próbálom meg, addig nem tudhatom. Remélem Kyonak van igaza és tényleg van esélyem a dologra. Majd meglátjuk. Hallgatok rá és megpróbálok lépni az ügyben, hogy legyen köztünk valami komolyabb, hisz amíg nem próbálom meg, addig úgy sem tudom meg, mert lehet avval az esélyem is elúszna, úgyhogy ideje felkötni a gatyát Uruha és beleadni apait, anyait, hogy legyen egy normális kapcsolatom egy olyannal, akiről tudom, hogy sosem csalna meg és nem a pénzem miatt van velem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.