Uruha



Az, hogy a gyermeknevelés könnyű, visszavonom teljes mértékben! Most már értem, hogy miért nincs feleségem és ezek után nem is lesz. Nincs az a pénz, hogy ezt még egyszer végigcsináljam. Szerencsére jól tanul, de akaratos és akárhányszor megszidom, mindig visszafelesel, hogy szerinte én is ugyan olyan hibás vagyok vagy az egész az én hibámból ered. A városba menetel meg a dolgok másik fele. Ha nem sikerül elkapnom a grabancánál fogva vagy éppen végighúznom a lakáson a lábánál fogva, akkor van, hogy egy órán át kergetem őt, majd mire ráerőszakolom a ruhát az is van egy fél óra, ugyanis ő öltözni sem akar én pedig magamban fedetlen kis testére folyatom a nyálamat, ami szintén lassít a folyamatban. Ennek köszönhetően volt, hogy párszor pizsamában utazott velem. Reita meg nem segít, csak röhög. Hát szép barát az ilyen! Szerencsére a pletykalapok már nem lógnak rajtam és megelégedtek annyival, hogy örökbe fogadtam a kis ördögfiókát, azt szevasz. Mondjuk ez a Kyo alak nagyon a bögyömben van, ugyanis számomra egy potenciális ellenfél. Kai jöhet nyugodtan meg a többi kis barátja, akikkel idő közben megismerkedett, de ez az öregember nagyon zavar engem. Mit keres az iskolánál délutánonként? Mondjuk még sosem láttam, de talán jobb is, mert nem fognám magam vissza. Főleg, hogy gondol egyet és hazáig kíséri Yuut. Egy szerencséje van a gyereknek, hogy a késéseimről meg erről a vén faszról nem mesélt az ellenőrző bizottságnak. Különben tuti elvették volna tőlem őt. Este lefekvés előtt bemegyek hozzá szokás szerint, hogy betakargassam és megkapja a szokásos esti puszikáját, de ő egyből egy kérdéssel indít.

- Te tényleg pedofil vagy? – kérdi ártatlan fejjel.

- Micsoda? – kerekednek ki a szemeim – Ezt kitől hallottad?

- Kyo mondta. Szerinte egy pedofil vagy és azért puszilgatsz.

- Na, jó, elég legyen! Többet nem mehetsz annak az alaknak a közelébe! Ennyi baromságot egy normális ember nem hord össze. – morgom és csapot, papot otthagyva megyek telefonomért, hogy felhívjam Reitát – Elegem van! Tudod mit kérdezett az a kis ördögfióka?!

- Nem, mit? – kérdi vigyorogva, mert tudja, hogy ha felhúzom magam Yuun, akkor az számára csak vicces lehet.

- Azt, hogy tényleg pedofil vagyok-e?! - és igen, Akira szakad a vonal másik végén – Ez nem vicces!

- Beszarás! – mondja nevetve – A kölyök szépen átlát rajtad haver. Ezek után tuti nem lesz több esti puszikád és társai.

- Nem ő jött rá, hanem az a hülye Kyo nevű fazon. – morgom.

- Akkor szerintem vegyél vissza. – mondja már komolyabban – Nem lenne jó, ha rád hívná a rendőrséget.

- Szerintem nem fogja.

- Miből gondolod?

- Mert ő tuti, hogy nálam is nagyobb pedofil!

- Ahogy gondolod, viszont most lefeküdnék, ha nem bánod. Elég fáradt vagyok, majd holnap beszélünk.

- Rendben van. Jó éjt. – bontom a vonalat, majd morgolódom egy kört, utána pedig én is lefekszem. Mivel alvás előtt bepusziltam egy fél liter üdítőt, így most kelhetek ki a puha ágyból, mert már nagyon nyomja a hólyagomat. Szépen elintézem a dolgomat, de visszafelé jövet tudatosul bennem, hogy a tv lent szól és a villany is ég. Mit csinál ez a gyerek ilyenkor? Leérve látom, hogy leköltözött a kanapéra aludni, gondolom fél a vihartól. Erre egy sunyi mosoly költözik ajkaimra, ugyanis ez akár a hasznomra is válhat a későbbiekben. Kikapcsolom a Tv-t, felkapom ágyneműstől a gyereket, leoltom a villanyt és visszaviszem a szobájába, majd én is lefekszem aludni. Hajnalban azonban arra ébredek, hogy nincs rajtam takaró és fázom, mivel drága kis ördögfiókám befészkelte magát az ágyamba és alvás közben maga alá gyűrte a takarómat, amit nagy nehezen kiszedek alóla, majd közelebb húzom őt magamhoz, átkarolom, és úgy alszok vissza.

Reggel, mintha este mi sem történt volna, a lábamnál fogva húz ki az ágyamból és kezd el siettetni.

- El fogok késni! Siess! –nyaggat a konyhában is, na meg úgy mindenhol.

- Szendvicsed van?

- Van.

- Mutasd!

- Minek? – ráncolja össze homlokát.

- Mert nem látom, hogy bármiből is fogyott volna egy kevés.

Erre előveszi a kis szendvicses dobozát, ami teli van csokival.

- Yuu, a csoki az nem rendes étel. Az desszert, szóval most megvárod, amíg csinálok neked szendvicset.

- De, jó a csoki is! És már nincs időnk! Vagy adj pénzt és veszek kaját a büfében.

- Na, még csak azt kéne! Abból is csak csokit vennél, aztán meg csoki mérgezést kapsz nekem!

- Nincs is olyan! Ezt csak kitaláltad!

- Pedig van. De, most már nyugodj meg, ülj le a formás kis valagadra és várd meg, amíg végzek!

- De te lassú vagy. – nyavalyogja, de azért helyet foglal a konyhaasztalnál.

Szerencsére még időben odaérünk az iskolába, így nem késik, én pedig szépen bekocsikázok a főétterembe, ahol az irodába kiöntöm bánatom Reitának.

- Uruha, te akartál gyereket, hát tessék meg is kaptad szőröstül-bőrüstől.

- De, akkor is! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz, és lassan már az édességgel sem fogom tudni lekenyerezni.

- Semmit. – vonja meg a vállát – Készülj fel inkább arra, hogy nemsokára kamaszodni fog. Na, akkor kíváncsi leszek a fejedre. – közli, majd megy a konyhába, hogy leellenőrizze a dolgozókat, én meg szenvedek tovább az irodába.

Most, hogy Yunnak már van kulcsa, szerencsére nem nyavalyog a késésem miatt, de jövőre már tuti, hogy nem viszem iskolába.

Yuu ahogy cseperedik, úgy kezd egyre szebbé és kívánatosabbá válni szememben, és ahogy elhallgatom a beszélgetését, a lányok is kezdenek felfigyelni rá. Ami nem baj, hadd tapasztalja csak meg a lányokat. Sajnálatomra azonban az esti puszik már nincsenek, se betakargatás lefekvés előtt, illetve úgy kell elkapnom a pillanatokat, hogy megcsodálhassam szálkásodó felsőtestét, ugyan is szégyenlős a drága.

- Uruha! Hahó! – hallom meg hangját, ami visszahoz a jelenbe, ugyanis épen hajat mos kádba hajtott fejjel én pedig teljesen elmerültem formás feneke által nyújtott látványban.

- Igen? – kérdem visszatérve a való világba.

- Én is ezt kérdem. – mondja, miközben a törülközőt haja köré csavarja egy turbánba.

- Ah, nem tudom, csak elbambultam. – mondom, majd megyek is ki a fürdőből, mert már nincs ott keresnivalóm. Megkaptam azt, amit akartam. Imádom, mikor hajolgat, vagy éppen bepucsít. Próbálkoznák én nála, de még mindig egy ördögfióka így tizennégy évesen is és egyre többet felesel vissza. Viszont a viharos estéken még mindig ugyan úgy fosik, amikkel élek is. Imádom azokat az estéket. A nyár többi estéjét annyira már nem, mert folyton kioson és feleszi a fagyi készletet a mélyhűtőből. Hogy lehet valaki ennyire édesszájú? Csoda, hogy eddig nem hízott el. Mondjuk, azt nem is hagynám neki.

Azonban észrevettem, hogy mostanság az utolsó évében nem tudom, mi van vele, de mire hazajövök, ő már itthon van és tv-zik, vagy a szobájában olvassa a könyveit és csak Sonyt viszi le sétáltatni, de máshova el se jár. Se lányok, se Kai, se senki és velem se akar már beszélni. Ráadásul minap az osztályfőnöke is behívott, hogy Yuu be se jár, vagy ha be is jön, nem nagyon tanul. Én erre pedig csak nagy szemekkel tudtam rá nézni, mivel én úgy tudtam, hogy bejár az iskolába. De ezek szerint nem…

- Shiroyama Yuu! – nyitok be szobájába mérgesen, mire ő leteszi a könyvet és kérdőn néz rám, én pedig leülök vele szembe a megszélesített ablakpárkányra.

- Elárulnád nekem, hogy iskola helyett merre mászkálsz mostanság? – kérdem mellkasom előtt összefont karokkal és felvont szemöldökkel.

- Sehova.

- Yuu, tudom, hogy kint jó idő van, meg kamaszodsz és biztos vannak érdekesebb dolgok, mint az iskola, meg a tanulás, de kérlek, járj be rendesen és tanulj, mert ha így folytatod, akkor nem csak, hogy kiraknak az iskolából, de még tőlem is elvehetnek. Ha meg valami baj van, akkor nyugodtan szólhatsz nekem és én segítek. Még nem késő. – mondom immár nyugodtabban. Éppen szólásra nyitná a száját, mikor meghallom a kapucsengőt – Erre még visszatérünk. – mondom, majd megyek ajtót nyitni – Igen? – tárom ki a kertkapuk ahol egy szőke és egy festetlen hosszú hajó férfit pillantok meg, aki Yuura hasonlít.

- Jó napot, a nevem Andou Daisuke, Yuu keresztapja vagyok, ő pedig az élettársam Terachi Shinya. – mutat a mellette álló szőkére – Takashima Kouyout keresem.

- Én vagyok az. – mondom, miközben nyitom a kaput, a döbbenetből visszatérve, ugyanis a híres pszichológus áll előttem, aki rokona ennek az ördögfiókának. Szépen bekísérem őket a házba, ahol megkínálom őket a konyhaasztalnál.

- Miben segíthetek? – teszem fel a kérdést.

- Nos, ugye tudja, hogy lemondtam Yuuról, mert eléggé elfoglalt vagyok, és elég sokat utazgatom a világban. Azonban ettől függetlenül végig szemmel tartottam őt. Jöttem volna hamarabb is, hogy meglátogassam, de a föld másik oldalán voltam. Remélem, megérti.

- Teljes mértékben. Ha gondolja, nyugodtan felmehet hozzá, de telefonon is ideszólhatott volna és akkor megadtam volna az ő számát, hogy ha úgy adódik, akkor tudjanak találkozni.

- Igen, erre én is gondoltam, csak akkor már úton voltam ide a repülővel. Viszont mielőtt beszélnék vele, szeretnék négyszemközt beszélni önnel.

- Dai, ne kezd már megint! – szólal meg a szőke.

- Shin, én csak aggódom érte. Pár kérdésbe senki nem fog belehalni.

- Jah, aztán ne csodálkozz, ha megint tökön rúg, úgy, mint régen.

- Akkor még kicsi volt. Most már tizennégy.

Erre csak megforgatja a szemeit a szőke, majd felmegyünk a szobámba, ahova végül is ő is követ minket, így hat szem közt beszélgetünk.

- Miről lenne szó? – kérdem.

- Amióta itt van, nem vett rajta észre furcsa dolgokat? Pontosabban a viselkedésén?

- Evvel mire céloz? – ráncolom össze szemöldököm rosszat sejtően.

- Bármire, amit maga szerint egy normális ember nem csinálna.

- Most megkérdezném, hogy mi számít normálisnak önnél, de inkább nem teszem. Azt leszámítva, hogy utál bemenni a belvárosba, fél a vihartól és éjjelente kijárkál a konyhába édességet enni, nos, ezeket leszámítva minden normális nála. Sikerült beilleszkednie, normális barátai vannak, a lányokkal is elvan, ráadásul eddig kitűnő tanuló volt, de ebben az évben sajnos, ma tudtam meg az igazgatótól, hogy elkezdett lógni az iskolából, amit a kamaszodásnak vélek betudni, így kénytelen leszek én elvinni őt reggelente az iskolába, míg vége nem lesz ennek az évnek.

- Értem. Igen, ezt én is megtudtam az igazgatótól, mert megkértem, hogy engem is tájékoztasson a dolgokról. Remélem tényleg csak a tavasz és a kamaszodás teszi vele, habár kötve hiszem. Mást nem tapasztalt?

- Nem, miért, mit kellett volna? – kérdem gyanakodva.

- Semmi, csak Dai hülye. – szól közbe az élettársa – Ne foglalkozzon vele. Agyára ment a munkája.

- Shinya ez nem igaz! – csattan fel – Én csak aggódom érte!

- Na, jó, ha bármi baja van, tudni akarok róla! – szólok közbe.

- Nincs semmi baja, csak régebben, mikor még kicsi volt akkor egy képzeletbeli emberről mesélt Dainak, aki csak a rajzán létezett és drága pszichológus uraság szerint meg már egyből kattant volt az unokatestvére, akivel ezt későbbi látogatás folyamán közölte, minek hatására Yuu tökön rúgta őt. – vigyorodik el a mondandója végére.

- Értem. Evvel az erővel én is kattant voltam, mert egy pár évvel ezelőtt vettem egy virágot, amit elneveztem és babusgattam, hogy szebben nőjön, és a nővéreim is kattantak meg az összes többi csaj, hogy a babáikhoz beszélnek.

- Na, én is pont ezt mondtam neki! De szerinte az öccse más, mert látta. Szerintem agyára ment a munka, vagy csak túlságosan is aggódik érte.

- Shinya, én is itt vagyok! – szól közbe az említett.

- Látom, de úgy sem mondok evvel semmi újat neked. Inkább menj és foglalkozz Yuuval, míg tökön nem rúg megint. – mondja vigyorogva, majd karon ragad engem és lecipel a konyhába, ahol elkezd nekem Yuu kiskoráról beszélni, hogy akkor halt meg az apja mikor azt a rajzot készítette és sokáig úgy gondolta kicsiként, hogy az apja vissza fog jönni és társai és Dai azóta rinyál, hogy valami baja van a gyereknek. Majd elkezdett magáról meg az általa úgy kedvelt kutyájáról áradozni, miközben Sonyt kényezteti. Aztán egyszer csak megjelenik Die, mire kérdőn nézünk rá, de ő csak egy viszlátot nyög ki, majd kézen ragadja Shinyát, de az illető még felinteget a lépcsőn lefelé jövő Yuunak, majd távoznak a házból.

Kikísérem őket a kapuig, majd zárnám be, de Yuu ekkor jön ki Sonyval.

- Megsétáltatom. – mondja, és már menne is, de karon ragadom.

- Várj. – szólok neki, majd bemegyek, felveszem a cipőmet, majd visszamegyek hozzájuk – Veled megyek.

Erre megvonja a vállát, így csendben sétáltatjuk a kutyát egymás mellett sétálva, majd a folyóparton elengedi Sonyt is eldobja a labdáját, mi pedig helyet foglalunk a fűben.

- Miért nem szóltál, hogy jönnek? – töri meg a csendet.

- Mert nem tudtam. Meg is lepődtem rajta. Azt se tudtam, hogy rokonok vagytok.

- Szóval, ő keresett fel téged? – néz rám csodálkozva, mire bólintok, majd megint hallgatásba merül egy kis időre – Gondolom, most te is dilisnek tartasz.

- Már, miért tartanálak annak? – nézek rá csodálkozva.

- Hát azért, amit Die mondott. – húzza el a száját.

- Shinya minden elmesélt és egyáltalán nem tartalak annak. – simogatom meg hátát bíztatóan, közben magamhoz húzom őt, hogy egy puszit nyomjak feje búbjára – Pár évvel ezelőtt nekem meg növényem volt, akit elneveztem és úgy kezeltem, mint egy csecsemőt. Tehát, én sem vagyok különb. Még munkába is magammal vittem egyszer kétszer. Kérdezd csak meg Reitát. – erre látom, hogy megkönnyebbül és el is mosolyodik a dolgon. – Shinya mondta, hogy régen tökön rúgtad őt. Most is azt tetted, hogy ilyen gyorsan távozott?

- Igen. – motyogja – Szeretek vele lenni, mert jó fej, csak amikor nekiáll a dilis dolgaival jönni, akkor elegem van belőle. – húzza el a száját.

- Értem. De elárulnád nekem, hogy akkor iskola helyett hová szoktál mászkálni?

- Hazajövök. Mindig ide jövök le, aztán, mikor elmész, akkor hazamegyek.

- Miért? Hisz, eddig olyan jól elvoltál. Elkezdtek piszkálni? - kérdem, mire megrázza a fejét.

- Félek, hogy bolondnak tartanak.

- Miért tartanának annak? Ha eddig nem tették, most se fognak.

- Mert múltkor Kyoval beszélgettem és tudom, hogy megtiltottad, de ő nem rossz ember, és Kai arra jött és megkérdezte, hogy kivel beszélgetek én mondtam neki, hogy kivel, mire ő azt mondta, hogy senkit nem lát. Pedig előtte tényleg ott volt Kyo. De ő mindig ezt csinálja, hogy lelép és ez olyan rossz. Most biztos azt hiszi, hogy beképzeltem. – sóhajt fel bánatosan.

- És ezért nem mersz bemenni a suliba? Nézd, én megmondtam, hogy kerüld Kyot. Lehet, azért tűnik el, mer Kai már régóta oda jár és lehet, felismerné. Én még mindig azt mondom, hogy pedofil az alak.

- Szerinte meg te vagy az. – pilleg rám aranyosan, mire csak fújtatok egyet és intek, hogy szerintem hanyagoljuk a témát.

- Ezek után már bemersz menni?

- Hát… - harapja be alsóajkát – Az egyik lány randira hívott. – mondja pirultan. – amin elmosolyodom, de egyben megingatom a fejem.

- Nem, mondod, hogy félsz a lánytól?

- Én még sosem voltam randin. Csinos lány, de ezt biztos, hogy ilyen korban kell elkezdeni? – néz rám kérdőn, mire elnevetem magam.

- Ne nevess ki! – fújja fel pofiját, amitől csak még aranyosabb.

- Yuu, egy lánytól nem kell így félni. Nézd, ha gondolod, menj el vele, és ha nem akarsz tőle semmit se, akkor mondd meg neki. A tapasztalatszerzés nem árt.

- De én még sosem csókolóztam és nem akarom, hogy kinevessen. Ez olyan kínos.

- Nem fog kinevetni.

- Ráadásul a városba akar bemenni. Utálok ott lenni.

- Akkor miért nem mondod meg neki? Figyelj csak, próbálj meg elmenni vele jó? Beviszlek kocsival és akkor nem kell metróval menned. Az úgy megfelel? Fura fazonból hát meg sok van ott is, de majd megoldjátok. Na meg a lány úgy is le fog kötni. – kacsintok rá.

- Szerintem meg én még kicsi vagyok ehhez.

- Hát, valamilyen szinten lehet, hogy igazad van, de menj csak el. Lehet, hogy utána jóba lesztek és lesz egy újabb barátod.

Erre bólint egyet, majd visszaindulunk a házba, de gonosz leszek, és mielőtt bemenne a szobájába, hogy lefeküdjön aludni, elkapom a karját. Már nyitná a száját, hogy kérdezzen, de én magamhoz húzom őt és megcsókolom gyengéden és hosszan. Már annyiszor eljátszottam a gondolattal, hogy ajkait érintem, de ez mindegyiknél jobb. Legszívesebben az egész testét feltérképezném és itt helyben magamévá tenném, de vissza kell fognom magam, így egy elégedett vigyor keretében válok el tőle.

- Ez mi volt?! – kérdi kissé dühösen, egyben zavartól pirosló fejjel.



- Te mondtad, hogy még nem csókolóztál. Hát, most már nem mondhatod. Ja, de azért legközelebb használd a nyelved, mert különben a csaj azt hiszi, hogy nem az eseted. Már ha ő csókol meg téged és nem te őt.– pacskolom meg arcát és zárkózom be a szobámba. Istenem, hogy ez milyen jó volt, pedig még vissza sem csókolt.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2014.09.28. 18:17 wonkaboss ez nagon tetszik jo lenne ha folytatnád