Kai POV

Miután odaadom Reitának a süteményt, puszit kapok, amitől egész nap húsz centivel a talaj felett lebegek. Plusz, ma többször is rám mosolygott, amikor vitte ki a rendeléseket - merengek el. Azt hiszem, a tegnap este közelebb hozott minket egymáshoz. Megbeszéltük, hogy munka után majd én vezetek, aztán majd az ő házától hazasétálok, ez az én javaslatom volt, mert láttam rajta, hogy tényleg fáradt, de közben havazni kezdett, először csak szépen, de mire ideértünk, addigra viharrá alakult, így itt ragadtam, aminek most nem is tudom, hogy örülök-e - állok tanácstalanul a nappalija közepén. Bár ő győzködött annyira, hogy maradjak, szóval akkor biztos, hogy nem vagyok útban – kergetem el a bosszús gondolatokat, ahogy a teli hasamat simogatom az egyik kezemmel, a másikkal pedig Suzyt, az aranyos kis huskyt, miközben azt nézem, hogy Reita az ágyat veti nekem. Miután végez, leül rá, aztán megpaskolja maga mellett a helyet. Jó, leülök melléd - csúszom oda az ő papucsában.

- Örülök, hogy maradtál. – Hátradől, és könyökére támaszkodva néz rám. Nagyot nyelek, és csak mosolyogva bólintok. Hát még én milyen boldog vagyok attól, hogy vele lehetek!
- Nem szeretek egyedül lenni – vonja meg vállait, aztán hátára dől, a plafont nézi. Olyan, mintha rossz kedve lenne – hajolok feje fölé, mire meglepődve pislog rám, amitől kicsit zavarba jövök.
- Senki sem szeret, az ember társas lény – mosolyodom el, de még halkan kicsúszik a számon. – Szóval én itt vagyok neked. – Zavartan kapom el a fejem, és csúszok arrébb.
- Még jó – nevet fel, amit nem értek hirtelen. Szívesen rákérdeznék, hogyan is érti ezt, de attól tartok nem fog menni, túlságosan zavarban vagyok. Most gondolhatok akármire, de én azt szeretném tudni, hogy ő mit gondol. Valószínűleg, nem fogom megtudni. Hatalmasan pislogva nézek rá, ő felül, aztán feláll, majd fejemre tenyerel.
- Jó éjt, Kai-chan – borzol hajamba, amit apró mosollyal tűrök, majd én is jó éjszakát kívánok neki, mielőtt még kimenne.

El sem hiszem, hogy az ő házában vagyok, - dőlök el az ágyon, ami elég kényelmes. Leoltom a villanyt, sötét van, csak a kintről beszűrődő fény töri meg a sötétséget, aminek most nem örülök annyira, mert a hózápor átcsapott viharba. Csak az eső esik, de dörög, villámlik is mellé. Otthon ilyenkor nem jön be fény, mert redőny van, de itt csak sötétítő, ráadásul ott egyedül vagyok, ezért nem hisztizek, hiszen kinek? De mivel most Reita itt van a szomszéd szobában, átmehetnék hozzá, hátha még nem alszik, és beszélgetne velem kicsit – mászom ki a takaró alól. Az ajtó előtt állok már, amikor hatalmasat dörren, én pedig úgy megijedek, hogy majdnem kiugrok a bőrömből. Halkan osonok a szobája felé – megmutatta melyik az, amikor a mosdót is. Nem kopogok, mert arra gondolok, lehet, már alszik, de amikor benyitok, akkor az égő villanyfénynél ül a földön, és a nyöszörgő Suzyt simogatja. Felkapja a fejét az ajtócsukódásra.

- Nem szereti a vihart – bök a kutyára.
- Én sem - motyogom ujjaimat tördelve.
- Ne ácsorogj már ott – nevet fel ma már sokadjára. Mivel eddig csak morgott rám, ezért ez nagyon tetszik nekem. Leguggolok mellé, én is megsimogatom a kutyát. Szegény, remeg.

- Fáradt vagy – nézek arcára. Laposakat pislog, és percenként ásít.
- Nos, igen - teszi szája elé kezét egy újabb ásításnál. – Te nem? – hirtelen a tenyerét a combomra teszi és megsimogatja, de utána ott is hagyja. Rögtön a köldökömig vörösödve nyeldesek nagyokat, amit nem hiszem el, hogy nem vesz észre, de örülök, hogy nem jegyzi meg – veszek egy mélyebb levegőt, mielőtt megszólalnék, remélve, hogy nem fog remegni a hangom.
- De, egy kicsit – fújom ki a bent tartott oxigént.
- Nyugodtan befeküdhetsz – fejével az ágya felé int.

Ez most komoly, vagy álmodom? Tényleg felajánlja, hogy mellette aludhatok?

Reita POV

A nagy viharban nem tudok aludni, de Suzy sem. Kicsi kora óta fél a vihartól. Kimászom az ágyikómból, majd mellé telepszem és elkezdem simogatni.
- Semmi baj, drágám, itt a gazdi. – Szinte bújik karjaimba. Arra nem számítok, hogy Kai is bejön. Gondolhattam volna, hogy ő is fél a vihartól, azért is ajánlom fel neki, hogy aludjon velem. Látom, hogy egy kicsit meglepődik.

---

Reggel előbb ébredek, mint Kai. Be kell valljam, nagyon édesen szuszog mellettem. Elmosolyodom, amikor kimászom mellőle, majd Suzyval kimegyünk a konyhába egy kis csokis palacsintát összedobni, reggelire. Tálcára pakolom az ételt és a teát, majd beviszem neki, és az éjjeliszekrényre teszem.
Suzy be van tanítva, hogy nem ehet addig, amíg engedélyt nem adok neki, ezért nem félek, hogy esetleg leveri.
Visszamegyek a konyhába, és én is megeszem a saját részem, de előtte adok enni a kutyának, és amikor engedélyt kap arra, hogy egyen, akkor elkezdi. Pár perc alatt el is fogyasztja. Csak pislogok rá, én még le se ültem, ő meg már megette. Jó gyors vagy, drága kiskutyám - nevetek fel halkan, majd leülök, majd végre eszek.

---

Délután együtt megyünk be dolgozni. Megint adok neki egy puszit, majd én rohanok átöltözni és dolgozni. Ma is jó sokan vannak. Ruki nagyon furán néz engem egész nap, nem is értem, hogy miért, nem csináltam semmit se. Szerintem féltékeny. Ki tudja nála? Na, mindegy is. Épp a 4-es asztalt szedem le, amikor odajön hozzám, és levágja elém a tálcáját. Nem kell mondanom, hogy megijedek hirtelen.

- Ilyen könnyen túltetted magad rajtam? Vagy vele is csak játszol, ahogy velem, Reita? – néz bele a szemembe. Mondtam, hogy féltékeny, akkor csinálja ezt általában.
- Most mi a bajod, Ruki? Tudtommal nem vagyunk már együtt, és nem tartozom neked magyarázattal. Nem? De. Na, akkor, szia! – fordulok meg, majd ott is hagyom. Pattogjon, nem érdekel. Ha ez neki jó, akkor nekem is. Amikor végzek, átöltözöm és megyek haza. Persze, előtte elköszönök Kaitól, aki édesen kalimpál nekem már messziről. Megzabálom.

Otthon ledobom magam a kanapéra, csak nézek ki a fejemből. Hirtelen megszólal a telefonom, mire feleszmélek. Ki az, és mit akarhat most? Tora.
- Szia, haver – szól bele vidáman. - Nincs kedved jönni a legjobb haveroddal egy kicsikét inni?
- De van! – lelkesülök be.
- Na, akkor készülj, mert már az ajtó előtt vagyok!
- Mi bajod van? – állok fel, majd indulok meg az ajtó felé, kilesek a kukucskálón. Tényleg ott van. – Jó, sietek – teszem le, és engedem be ezt a barmot itt előttem. Mindig ezt csinálja. – És ha egyszer azt mondom, hogy nem érek rá? Vagy nincs kedvem?
- Úgy is van, a legjobb haverodnak nem mondasz ellent, ismerlek én – vigyorog a képembe. Megrázom a fejemet, majd rohanok is fel. Elkezdek készülődni. Fél óra alatt kész is vagyok, és már indulunk is. A kedvenc helyünkre megyünk. Azonnal a kedvenc koktélomat kérem, és vegyülök a tömegbe, mire egy ismerőst pillantok meg. Hát nem hittem volna, hogy ő is ilyen helyekre jár.
- Szia, Kai – érintem meg vállát, mire megugrik, de azonnal megfordul. – Hát te?
- A legjobb barátom elrángatott ide – pirul el megint. De édes, istenem!

 

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.