1. rész

Ruki POV:

Nefilim vagyok. Bukott angyalok és emberek leszármazottai vagyunk mi, bár nagyon kevesen vagyunk, mert a démonok megölik a fajtánkat, amikor rájönnek a létezésünkre. A Mennybe pedig nem mehetünk fel, mert bennünk van az ember, de a démonok mégis jobban félnek tőlünk.

Egy hátránya van, még ennek az apámat nem ismerem, mert ő ügye angyal, vagyis csak volt, mert kitaszították, amikor megtudták, hogy anyám terhes velem. Édesanyámat pedig azért nem ismerem, mert ha egy angyalnak és egy embernek gyereke lesz, az édesanya belehal a szülésbe. Ezért magamat hibáztatom, ha én nem lennék, akkor ö még élne, de apámat is hibáztatom. Tuti, hogy tudta mi ennek a következménye. Most vagyok tizenhét éves. Intézetbe nevelkedtem eddig a napig, kaptam egy olyan levelet, hogy várnak engem egy iskolába, ami később kiderült angyalképző ahova hozzám hasonló diákok járnak.  Két épülete van, ennek az iskolának az egyik részbe az angyal gyerekek járnak a másikba a démonok… akiknek a legfőbb vezetőjük a sátán mi angyalok tudjuk az igaz nevét. Kyo… de ő nincs, itt lent van az alvilágba és irányítja a dolgokat. Hülyén van megcsinálva suli, hogy a démon gyerekek is ide járnak, amikor ők meg akarnak minket ölni… mondjuk, egy hatalmas kerítéssel vagyunk elválasztva egymástól, hogy ne legyen a sulin belül haláleset.

Félve megyek be a suliba. Annyira nem akarok itt lenni azt se tudom, hogyan találtak rám… nem használtam az erőmet pedig van… Félve sétálok, a hosszú folyosón majd megállok egy hatalmas tábla előtt és nézem meg, hogy melyik az én szobám és kilesz a szobatársam. Hmm Takashima Kouyou tetszik a neve, remélem normális lesz velem. Lassan sétálok a folyósokon, amíg megtalálom a 606os szobát. Óvatosan benyitok, ahol egy szőke hajú velem egykorú fiú ül, és épp olvas. Meglesem a könyv címét, ami nem más, mint a Fallen.. angyalos könyvet olvas angyal létére ez vicces. Amikor észreveszi, hogy valaki bejött leteszi a könyvet és feláll, majd meghajol felém, amit én is viszonzok. Annyira látszik rajta, hogy angyal vér folyik az ereibe.

- Szia, a nevem Kouyou de csak szólíts Uruhának – mosolyog rám.

- Szia, az én velem Takanori.. de Rukinak szoktak hívni.

- Ha bármi segítség kell, csak szólj – mosolyog – ott az asztalon az órarended minden óránk közös. Szóval meg tudom mutatni az iskolát bármikor, amikor csak akarod, de most irány ebédelni – karol belém és húz kifelé. Csak annyi időm volt, hogy a cuccomat lepakoljam, és már húz is lefelé.

Az asztalnál két fekete hajú srác ül és egy orrkendős, akinek az ölébe azonnal ott van Ruru.
- Hagy mutassam be nektek az új szobatársamat a neve Ruki. – fogja meg karom és húz le a székre, mert annyira elbambultam. – végre én se vagyok egyedül.

- Szia Ruki – köszön, mindenki egyszerre mire csak egy félénk halit tudok kinyögni. Nagy szemekkel pislogok, rájuk mire mindenki vigyorog.

**

Egész jó volt a napom. Nagyon kedvesek velem Ruru haverjai, akik mától az én barátaim is lettek. Kíváncsian megyek utánuk, amikor magyaráznak és mutogatják, hogy mi hol van. A mi sulink hófehér, ami olyan mintha a mennybe lennénk. A kerítésen keresztül is látom, hogy a démonok iskolája. Ébenfekete és az egész épület olyan mintha fel lenne gyulladva. A tűz az egész sulin körbe megy. Ha ránézek, kiráz a hideg.

- Na, igen a démon iskola. Most jobban körülveszi a tűz. Kyo tuti jön látogatóba hozzájuk. A démonokhoz is most jött egy csomó új diák ő szokta köszönteni őket. Ott is van!..- mutat egy kábé akkora férfi felé Ruru mint amekkora én vagyok. Mintha megérezné, hogy nézem, felém fordul és elvigyorodik. Az egész testemen furcsa borzongás fut végig. Főleg a gerincem vonalán… nem félelem… valami más… magam se értem, hogy mi ez…- gyere Gackt megérkezett, hogy köszöntsön titeket – karol belém és indulunk vissza az étkezőbe ahol egy gyönyörű angyal néz ránk és mosolyodik, el szelíden majd kéri, hogy az új diákok menjenek ki hozzá. Mindannyian kapunk a homlokunkra egy csókot mire érzem, hogy furcsa bizsergést érzek meg a csuklómon. Odakapom, a szemem ahol egy gyönyörű orchidea minta körvonalazódik ki. – ez az angyalok jelképe minden angyalnak és diáknak van a csuklóján – mutatja az övét Ruru…. – de a tiéd sokkal másabb, mint a miénk ez azt jelenti, hogy te különleges vagy..te fogod kibillenteni a Menny és a Pokol közötti mérleg nyelvét…- akkor még nem értettem, hogy ez mit is jelent pontosan és, hogy Kyonak mekkora szerepe van ebben az egészben…

Kyo POV:

A nevem Kyo. Én vagyok a mindenható, a pokol a királyságom. A rosszat uralom, és sosem voltam jó, de ez a mai világban semmit sem számít. Mindenki velejéig romlott, nem igaz?

Vannak azok a nefilimek az iskola másik részében… na, ők is bűnösek! Annak születtek, és bár félig angyalok, úgy gondolom szabad útjuk van hozzám, le a mélybe. Kár, hogy ők ezt nem így gondolják magukról…- fordulok a hófehér épület felé, mire megpillantok egy bámészkodó kis angyalképződményt. Ki ez a törpe? – mérem végig vigyorogva, bár messze van, mégis kiszúrom az arany szemét… Különleges diák… Kíváncsi lettem rá.

- Kyo rád várnak – szól rám Die, hogy mondjak már valamit az egybegyűlt új és régi diákoknak. Hát jó…

- Helló – a morgolódás abba marad – köszöntök mindenkit, a nevem Kyo, én vagyok az uratok, ami annyit tesz, hogy azt csináljátok, amit mondok. Ha ezt megtanuljátok, akkor a továbbiakban semmi gond nem lesz. – kúszik félmosoly a számra – söpredékek, fele bagázs akkor fogja majd fel, miről beszélek, amikor már a büntetésük következik. És nem szokásom kegyes lenni. – Oda – bökök a másik részleg, a fehér épület felé – nem tehetitek be a lábatokat. Ha megtudom, hogy akárki is átment, azt élve elégetem. – mosolyogtam – és nem bánthatjátok őket – sóhajtom kedvetlenül. Egy démonnak – még ha csak félig is azok ők itt előttem – a vérében van az angyalok, a jónak a kiirtására bízható ösztön. – Viszlát – intettem, majd azzal a mozdulattal vissza is tértem az itteni irodámba. Ritkán használom, de még dolgom van, itt nem mehetek haza. Beszélnem kell Gackkal… Ők meg a nagy, jóságos pofáját néha én is széttépném.

- Már vártalak – nyílik ki előttem a szobájának ajtaja – Ez a fehérszerkó szörnyen néz ki rajta, ráadásul azok a szárnyak… Túl fehér, túl tiszta. Undorító – húzom el számat – Mi nem tetszik?

- A vigyorgásod – vágom le magam egy kemény fotelbe.

- Próbálok kedves lenni – ül le mellém.

- Csak tudnám minek…

- Ösztön – bólogat.

- Az enyém azt súgalja, fojtsalak meg, szóval térj a lényegre, mielőtt megteszem – arcába hajolva vicsorgok „kedvesen”

- Kénkőszagod van – én megfojtom – húzódom visszafelhörrenve. – Nos..- nyújt felém egy köteg papírt. – Írd alá, ez a szerződésünk megújítása.

- Újítás? – lapozok bele, mintha érdekelne. Úgyis elmondja, amit tudni akarok.

- A diákjaid az iskola környékén sem bántalmazhatják az én diákjaimat.

- Úgy csinálsz, mintha nem tudnák megvédeni magukat – húzom elő tollamat.

- Nem kell harcolniuk…

- Én aláírom, de nem garantálok semmit! – vigyorodok el.

- Kyo! – ó sikerült a kedvesség urát kihozni a sodrából?

- Mi van?

- Ne szórakozz, kérlek. Ezek komoly dolgok. Próbálok békében élni, eltűrni azt, hogy ti is léteztek, hisz ez az élet rendje…

- Hogy taníthatnék békét a démonjaimnak, amikor azt se tudják mit jelent ez a szó? Ne várj tőlem csodát, örülj, hogy idebent nyugalom van – írom alá, de a toll összetörik a kezembe a következő mondata hallatán.

- Csodát csak Isten tud tenni – jelenti ki büszke fejjel.

- Kussolj! – levágtam az asztalra a papírjait és azzal a lendülettel fel is álltam.

- Látom, nem tetszik az igazság.

- Igazság?! A te istened semmi! – vágom ki a helység kétszárnyú ajtaját és…szó, ami szó, leverek vele két angyalt. Ez felettébb jól esett, még ha véletlenül is történik – túrok hajamba nyugodtan fellélegezve. Álljunk csak meg – guggolok le. – Ez az aranyszemű nefilim… hajolok arcába, mire megdermed. Néz, pislog, de meg se mer mozdulni, aztán mégis megszólal.

- Ez fájt! – meglepődve állok fel.

- Nem számítottam arra, hogy valaki áll majd az ajtó előtt – kinyújtom a kezemet felé. Azért, hogy felsegítsem, de erre akkor jövök rá, amikor már megragadta azt és felhúztam álló helyzetbe. Felszisszenve kapja el a kezét. Az angyalokat égeti a démonok érintése.

- Forró…- bámulja ujjaimat, én meg az arcát, aztán szemem megakad a csuklóján.

- Takanori, Kouyou. Hát ti? – lépdelt mellém Gackt, és vállamnál fogva arrébb tol. Elcsapom kezét, ő meg sem érzi a forróságom.

- Mit képzelsz?

- jobb, ha mész nekem dolgom van – azt hiszi, hogy a komoly tekintetével elijeszt?

- Be se mutatsz? – fordulok a két fiú felé.

- Nem

- Hát kár, nem? – szavaimat az előttem állónak intézem. Azok a szemek valami nagyon furcsát tükröznek.

- Az én nevem Ruki, az öné pedig Kyo. – aprón meghajol. Viszonoznom kéne, de a meglepettség gátol benne.

- Örültem – megyek el mellette, aztán illata az orromba kúszik. Finom. Igazán különleges.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2013.10.08. 14:49 revenghe-1 Sziasztok! Kyonak bejön a kis nephilim . És Gackt pozitiv szerepet kapott egy ficiben *sóhaj* végre szegény mindig csak rossz fiú . Ruki  különleges hmmm Na szóval tetszik és köszi ,hogy olvashattam   Válasz: Szia Örülünk, hogy tetszik :) Reméljük továbbra is tetszeni fog :3 Igen gontoltuk legyen Gackt végre jó :)  köszönöjük h írtál reméljük továbbra is írsz majd