2.rész

Ruki POV:

Azt észrevettem, hogy nem csak az orchidea minta más a csuklom a szemem színe is más… Mindenkinek lila nekem egyedül arany… ez annyira furi. Ruru látja a sok kérdést a szemembe és ezért visz Gackt sama irodájába, hogy ő válaszoljon a kérdéseimre. Mivel ő már egy angyal. Arra egyáltalán nem számítunk, hogy az ajtó kitárul, és jól fellök mindkettőnket..Aucs…Nézem azt az alakot, aki felborított minket az ajtóval..nem más, mint Kyo. De mit keres itt?

- Ez fájt! – csak ennyit tudok kinyögni döbbenetemben.

- Nem számítottam arra, hogy valaki áll majd az ajtó előtt – kinyújtja felém kezét, amit megfogok majd felállít de ez forró.

- Forró – nézem ujjait, amik az előbb felsegítettek… Vajon minden démon érintése ilyen forró? Vagy csak az övé? És csak engem éget? Vagy esetleg Gackot, Uruhát? Azt hiszem, teljesen elkalandoztam csak arra eszmélek fel, hogy Gackt sama kérdez. De még magam se értem pontosan, hogy mit keresünk itt. Ez a Kyo meg nagyon azt akarja, hogy bemutassanak neki. Hát legyen, majd én bemutatom saját magam…

- Az én nevem Ruki, az öné pedig Kyo – na, jó ez hülyén jött, ki de nagyon. Annyira furán érzem magam, a közelébe. Nem értek semmit.

- Örültem – csak ennyit felel, és már itt sincs. Na, jó ne is foglalkozz vele Ruki nem szabad ő démon és nem is akárki a démonok ura.

- Takanori mi a baj? – érinti meg karom Gackt sama mire ránézek. – tudom, hogy új neked ez az egész kérdezz nyugodtan… Addig,  Kouyou szól lent, hogy később mész ebédelni.

- Igen is Gackt sama – hajol meg majd nekem is köszön és már el is tűnik. Félek. Gackt sama kinyitja az ajtót előttem, hogy lépjek be. Minden annyira fehér és gyönyörű. Mérem végig az egész szobát, ami hatalmas.

- Mond nyugodtan mi bánt. Azért vagyok itt.  Nekem bármit elmondhatsz. Nem volt időm az ünnepség után veled beszélni. Nagyon különleges vagy és ez a szemeden és a csuklódon lévő orchideából is látszik. – mosolyodik el majd ültet le és kapok egy pohár teát. – Tudod te vagy az egyetlen diákunk, aki ennyire fura körülmények között érkezett hozzánk...álltalába az apák a gyerekeikkel maradnak, amikor kitaszítják őket a mennyből, és amikor megtudják, hogy a nők belehaltak a szülésbe…De a te apád eltűnt…

- Ennyire nem akart engem az apám Gackt sama?

- Ezt nem tudhatom Takanori ezt neked kell majd kideríteni, ha tényleg érdekel téged ez a dolog… de akit kitaszítanak és nem vállalja fel a gyermekét az démonnál változik…-  szóval akkor Kyoval kell beszélnem mit, tud az apámról… de még azt se tudom, hogy hívják…hmm hisz a születéséi kivonatomba az is benne van ideje megnéznem… - ha nincs kérdésed több, akkor nyugodtan mehetsz ebédelni – mosolyog rám. Felállok, majd meghajolok, és már itt se vagyok de nem ebédelni megyek hanem fel a szobámba megnézni, hogy ki is az apám…

**

Előkotrom a születési bizonyítványomat, amin szerepel az apám neve… soha se néztem meg túl mérges voltam rá, de most már érdekel, lenne hozzá egy két szavam… miatta halt meg az anyám… tuti tudta, ha én megszületek, vele mi történik… azonnal kiszúrom azt az egy nevet.

Toshiya

Kyo POV:

A pokol unalmas hely. Nézni, ahogy a sok elkárhozott lélek debilen tekereg ide – oda nem izgalmas. Ők a legalja a fajtánknak. Ráadásul a gondolataim nem erre járnak, messze. Az a diák az angyalok között fel kelltette az érdeklődésemet. Nem azért, hogy megkínozzam, ami furcsa, hanem azért, hogy megismerjem. Emlékeztet valakire, de fogalmam sincs, kire. Ki kell derítenem, ki ez a gyerek - sétálok át a sötét folyóson végigsimítva a vérvörös, osszladó falon. Muszáj odamennem.

~*~

Megtiltottam a diákjaimat, hogy átjárjanak, én meg titokban átlopakodom ide... Végülis én megtehetem - ülök fel az erkélyre Ruki - ha jól emlékszem a nevére - szobájának ablaka előtt. Itt minden fehér, ezek a nefilimek egyáltalán nem kreatívak - szem forgatva teszem kezeim keresztbe, aztán próbálok hallgatózni, mert valamit igazán hevesen tárgyal meg a szőke hajú barátjával. Barátság, mi? Nem létezik...

- Gackt - sama azt mondta, egy nefilim édesapja a pokolba kerül, miután az Úr megtudja, hogy az anya meghalt... De az én apám eltűnt - kétségbe esett arccal szorongatja az ujjai között tartott papírt - Szóval valahol itt kell lennie, nem a Mennyben és nem is a Pokolban - sóhajt fel.

- Meg szeretnéd találni? - teszi kezét a kisebb vállára. Az angyalok, meg a közvetlen mozdulataik. Semmivel sem lesz jobb neki attól, hogy megsimogatod, valld be, tapogatni akarod csak - lököm és közelebb lépkedek az ablakhoz. Igazán elhúzhatnál innen - szuggerálom a magas szőkét. Pár szó után el is megy. Hát az bejött - nyitom ki magam előtt az ajtót. Megjegyezném, belűről. Nem csak ezeknek a szárnyasoknak van erejük. Az enyém akármelyiküknél erősebb - zavartalanul belépdelek, míg az ágyon ülőnek leesik az álla.

- Kyo...- néz felém hatalmas, aranyszínű szemekkel.

- Neked Kyo - sama - horkanok fel körülnézve a szobában. Fehér, bézs, szárny freskó, galambfestmény. Ez...ronda - fintorgom... Esetleg Kyo - san - fordulok ismét felé. Látszólag teljesen meg van lepődve, amit nem csodálok, végűlis maga az ördög áll előtte. Elalélt hatalmasságomtól - túrok hajamba elvigyorodva, közben ö magához tér, feláll és...hoz nekem egy széket?! Mi a franc? Azt hittem, elküld a pokolba üdülni, minimum. Lényegten, úgy érzem sok meglepetést fog még okozni nekem. - ülök le elé, mert ö visszahuppant az ágyára. Végignézek rajta. Neki sincsenek még szárnyai, ahogy a tanítványok nagy részének sem. Meglepő lenne, ha már az első évében kapna. Inget hord, és hosszú fehér nadrágot, a papucs pedig...elefántos. - Felhúzott szemöldökkel bámulom a lábbelit.

- Sosem vennék fel ilyet - csúszik a számon.

- Pedig kényelmes - elfordított fejjel morran fel.

- Elpirultál? - hajolok kicsit előre, hogy jobban lássam. Csak nem zavarba jöttünk?

- Dehogyis! - csattan fel még vörösebben.

- Ó, ideges lettél? - vigyorodom el.

- Inkább dühös - villantja rám szikrázó szemeit. Szórakoztató.

- Szabad neked annak lenned? - kérdőn vonom fel szemöldököm, mire megdöbben.

- Nem...de ez nem bűn, félig ember vagyok...

- Azért ne felejts el, gyónni...- pillantok csuklójára. 

- Ne gúnyolódj! - pattan fel olyan hirtelen, hogy én hátrahőkölve egyszerűen...felborulok a székkel együtt. Megszeppenve nézem a plafont, egészen addig, míg még nem jelenik előttem a feje. Ha nem lenne önuralmam, kinyírnám. Márpedig nem sok van, de rohadtul nem tudom bántani. Mi ez az érzés? - emelem magam elé kezeimet.

- Felsegítelek. Nem akartam - nyújtja karját, én pedig önkéntelenül elfogadom. Ezt hívják úgy, hogy segítség? Már majdnem álló helyzetben voltam, amikor elengedte a kezem és én visszaestem a földre.

– Basszus - morog am fejemet fogva.

- Megégettél - szipog így odanézek. Nedves arccal pislog az aranyszínű, szemek fátyolosak lettek. Lassan felültem és feltápászkodtam.

- Mutasd! - bökök kezére. Félve lassan felém nyújtotta. Tényleg rendesen megégettem. Ő akart felsegíteni - vonok vállat.

- Ez nem volt szép…

- Azt hiszed, direkt csináltam? A bőröm éget - magyarázom neki. Ez úgy hangzott, mintha mentetőznék. Úgy érzem, kezdek furcsa lenni a közelében. - Ráadásul mi ez a segítőkésség? Démon vagyok, rossz te meg itt bratyizol velem! - indulok el az ablak felé. Ideje menni, azt hiszem.

- Te jöttél ide! - fújtatja. Egy dühös angyal - fordítom hátra fejemet, hogy jól lássam. Ha létezne, igazi lenne ez a kifejezés, azt mondanám neki:

- Szép vagy

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2013.10.08. 14:52 revenghe-1 TETSZIK :) Kyonak bejön Ruki hihi írjatok kövit nagyon érdekel mit hoztok ki belőle   Revenghe Válasz: sietünk :)