Jrock Fanfiction Fansite

Menü

Bon Appetit 1.rész

5. rész

2013.10.14. 07:16

Kai POV:

Reggel az oldalamon fekve ébredek, történetesen Reita ágyában, és velem szemben palacsinta, tea gõzölög. A gyomrom rögtön megmordul, és én azonnal felpattanva nekiesek az ételnek, aminek nagyon finom íze van, de mégsem olyan, mint amilyet én csinálok. Ágyba hozta nekem a reggelit…- mosolyodom bele a forró, gyümölcsös teába. Ennél boldogabb reggelem nagyon rég nem volt!

Nála vagyok egészen délutánig, és rengeteget beszélgetünk a kutyusáról, a fõzésrõl, arról, hogy miket szeret. A karácsonyt, ami itt van a nyakunkon meg sem merem említeni, pedig nagyon szeretném vele tölteni, de lehet, hogy neki az már túl sok lenne? – húzom arcomba a sálamat az autójában ülve, amikor az étterem felé tartunk. Kölcsönadta a ruháit – pironkodva markolászom térdemen a kényelmes, de munkahelyképes melegítõnadrágot. Végül is ott át kell majd öltöznöm, pedig olyan jó Reita-féle illatom van.
A munka kezdete elõtt puszit kapok tõle, amitõl ismét a fellegekben járok és le sem tagadhatom, hogy szerelmes vagyok. Ezt Uruha is megjegyzi, miközben a pult elõtt állva én húst, õ pedig hagymát darabol.
- Ti most jártok? – bök oldalba bizalmasan, mire én rögtön telibe pirulok, és megrezzenve kiesik a kezembõl a kés.
- Mirõl beszélsz? – húzom össze magam szégyenlõsen.
- Pedig igazán úgy tûnik… - fordul felém, abbahagyva a szeletelést. - Együtt jöttök, együtt mentek, puszit ad, és akárhányszor kiadod az ételt rád mosolyog, az elõbb pedig, amikor én adtam, megkérdezte, mit csinálsz. Mintha nem lenne egyértelmû, hogy fõzöl… - forgatja meg szemeit, de közben vigyorog.
- Hát… - vakargatom meg arcomat, beharapva alsó ajkam. – Mi csak…
- Azt ne mondd, hogy csak barátok vagytok!
- Pedig de – pislogok nagyokat, mire legyintve visszafordul a hagymáihoz.
- Vak is látja, hogy vibrál köztetek a levegõ – mondja, majd ezek után az összes figyelmét a munkának szenteli, persze a nem létezõ bajsza alatt mosolyogva. Én pedig annyira elgondolkodom az Uruha szerinti vibráláson, hogy megvágom a kezem, így rohanhatok lemosni és leragasztani.

Reita ma elõbb végez - én még segítek kicsit takarítani a konyhában –, így egyedül megyek haza az enyhe hóesésben. Ropog már elég a lábam alatt – húzom feljebb a sálam. Hazaérve alig vetem le magam a kanapéra, máris csengetnek. Meglepõdõm, de rohanok kinyitni, remélve, hogy Reita hiányol, de csalódnom kell. Jó, Sagának is örülök, de megmondaná valaki, hogy õ miért boldog ennyire? – lökdös beljebb az ajtón, aztán lerúgja a cipõit, ledobja – a földre – a kabátját, sálát, majd nekem esik. Nem túlzok, mert úgy rám ugrik, hogy hátraesünk. Tény, hogy néha túl tud pörögni, de annak nyomós oka szokott lenni – görgetem le magamról, majd felülök.
- Szóval? – nézek rá kissé furán. Mert azért ez nem volt mindennapi belépõ.
- Képzeld – vesz mély levegõt pironkodva. – Tora azt mondta, találkozzunk este! – tapsol egyet maga elé hatalmas vigyorral a fején. Tora, azt hiszem, Saga fõnöke és régóta plátói szerelme, így már meg sem vagyok lepõdve.
- De állj! Én minek kellek oda? – tápászkodom fel, mert nem túl puha a padló. Egyértelmû, hogy azért jött, hogy magával rángasson.
- Hogy ott legyél – pislogja. Tudja, hogy ebben semmi logika, és nekem nem eléggé nyomós érv, de úgy döntök, nem firtatom.
- Hova megyünk? – Vigyora szélesebb lesz, de az enyém nem annyira, mikor elmeséli, hol is lesz találkája. Azzal a céllal mondok igent, hogy majd Reita kicsit kimegy a fejembõl, meg jót teszek ezzel Sagának. Az elsõ indokom rögtön be is fuccsol, amikor megfordulva pont vele találom magam szembe, nem mondanám, hogy bánatomra.

Reita POV:

Nem hittem, hogy valaha én leszek az, aki ezt mondja, de azt hiszem, beleszerettem Kaiba. Annyira imádom, amikor nevet, és az a két kis cuki gödröcske jelenik meg az arcán. Olyankor meg tudnám zabálni – csillannak fel szemeim, amikor a boltban az ékszereket nézem és gondolkodom, hogy mit vegyek neki karácsonyra. Hm. Megakad a szemem egy csillogó ezüstláncon, ami annyira szép, és ez pont az õ ízlése, így azonnal megveszem.

A karácsony nagyon hamar itt van, pontosan holnap, és szeretném vele tölteni. Ez könnyen össze is jöhet, mivel mindketten pont akkor vagyunk szabadnaposak. Ma délután elugrok megvenni a fát, Torával együtt, nagy szenvedések közepette sikerül felállítani és feldíszíteni.

Másnap délután elmegyek Kai házához, odaérve csengetek. Tudja, hogy vele akarom a karácsonyt ünnepelni, csak azt nem tudja éppen, hogy nem csak úgy, mint két átlagos barát. Teljesen belezúgtam.
- Szia – mosolyog rám, amikor kinyitja az ajtót. – Egy perc és jövök, csak hozom a kabátomat – rohan vissza, majd jön vissza egy télikabátban, majd bezárja az ajtót és megyünk a kocsihoz.
A kocsiba tök jól elbeszélgetünk és nevetünk. Hátul Suzy, aki folyton elõre akart jönni Kai ölébe, persze az én vigyorim enged is neki. Milyen neveket adok én neki? Elég, Reita! Magamra se ismerek. Mióta vagyok én ilyen édes? Hova lett a perverz énem? Ez már rémisztõ, esküszöm. Kai miatt még megváltozom a végén… pedig Ruki mellett se voltam ilyen.

Amikor végre megérkezünk hozzám, kiszállunk a kocsiból. Vajon ki az elsõ, aki már az ajtóban van? Persze, hogy Suzy..
- Rossz kislány vagy – nézek rá, majd guggolok le mellé, mire azonnal hozzám bújik, de végül jól fellök. – A vendéget engedjük be elsõnek – nézek rá szigorúan. Mivel be van tanítva, tudja, hogy mit kell csinálni. Leül és várja, hogy Kai bemenjen, majd utána õ is berohan és lefekszik a helyére.
- Milyen jól megtanulta – néz rám, majd a kutyára. Leveszi a téli cuccait, csizmáját, majd bemegy a nappaliba és leül a kanapéra.
- Igen, meg – nevetek fel. - Muszáj volt neki – megyek be a konyhába, ahol felrakok egy kis teát. Amikor kész van, tálcára teszem és kiviszem. Öntök neki, meg magamnak egy pohárba. Mindenfélérõl elkezdünk beszélgetni. Amikor úgy érzem, hogy itt az idõ az ajándékozásra – este 10 óra –, akkor átadom Kai-channak az ajándékát, amit hatalmas szemekkel néz és édesen elkezdi bontogatni. Hatalmas, csillogó szemekkel nézi az ezüst láncot, rajta a csillag alakú medállal.
- Ez gyönyörû, köszönöm szépen! – kapok puszit arcomra, mire egy picit elpirulok. Ez már veszélyes kezd lenni, én nem szoktam pirulni. – Felteszed?
- Persze. – Amikor sikeresen Kai nyakában lóg a lánc, megfordul, majd egy kis dobozt tart felém. Õ is vett nekem ajándékot?
- Ez az enyém? – pislogok rá, mire csak elkezd bólogatni. Óvatosan elveszem tõle és kinyitom. Egy gyönyörû ezüstláncot rejt, amire „Reita” van gravírozva. – Gyönyörû, köszönöm szépen. – Ölelem meg, mire olyan édesen bújik hozzám, mint egy kiscica. Szinte kitaláltuk egymás gondolatait, hiszen hasonló ajándékot vettünk – mosolygok magamban csendesen.
- És van még valami, amit ügyesen becsempésztem a táskámban, ha már mondtad, hogy itt alszom.
- Akkor ezért van ekkora táskád!
- Igen – lép a táskájához, aztán kivesz belõle egy hatalmas tálat, ami süteményt rejt. Kistányér méretû szemeket meresztek rá, megint a kedvencemet csinálta.
- Kai, nem kellett volna, elkényeztetsz. Nagyon szépen köszönöm, ezt is – mosolyodom el, majd lerakom az asztalra.
Reita, lépjünk. Átölelem a derekát, majd megcsókolom szenvedélyesen, hiszen már azóta erre várok, mióta nálam aludt. Elsõnek meglepõdik, aztán pedig boldogan csókol vissza, közben pedig átöleli a nyakamat.
- Szeretlek – suttogom ajkára lehunyt szemekkel, a szívem hevesen ver, fõleg mikor látom, hogy elpirul. Ez is bizonyítja, nem vagyok közömbös számára.
- Én is szeretlek, Suzuki Akira – mosolyodik el, majd egy újabb csókot váltunk, most az õ kezdeményezésével.