AOI

Míg Uruha csendben eszik, én addig az ablakon bámulok kifelé, majd elmosogatom tányérját. Mikor felérek Uruha kifelé fordulva alszik, így csendben befekszem futonomba, majd forgolódom benne, hogy megtaláljam a legkényelmesebb pozitúrát, ami mellette lenne, de ez nem lehetséges, így be kell érnem a háton fekvéssel és a csillagok fényével, melyek az ablakon keresztül sütnek le ránk.

Emlékeim visszamennek a kezdetekhez és minden egyes másodpercet felidéznek, melyet Uruhával töltöttem. Az emlékek vegyesek, de mégis csak mosolyogni tudok rajtuk így visszagondolva, hogy mennyire is gyerekesek voltunk az elején és mennyi apróságon kaptam fel a vizet, majd ahogy eljutok a jelenbe, úgy jön álom végre a szememre.

A fény kezdi piszkálni a szemem, így fejemre húzom a paplant. Mikor kezdek ismét visszaaludni meghallom Uru nyafizását, de nem foglalkozom vele, mert lusta vagyok megmozdulni.

Hallom a mocorgását, így arra következtetek, hogy cselekszik az ügy érdekében, csakhogy ő nem a redőnyt húzta le, hanem rólam a takarót, amit egyáltalán nem díjazok és ezt egy igencsak csúnya nézéssel tudtára is adom, majd további cselekedeteit hessegetéssel hárítom.

Félúton csatlakozom az ebédelő társasághoz, ahol anyu jól megkorhol, de aztán drága vendégem védelmemre siet.

Ebéd után a kertben lévő hintaágyon foglalok helyet, ahová Kouyou is követ fejét ölemben pihentetve.  Nem szólunk egymáshoz, csak vagyunk, de mégis jó ez így, mert ez nem az idegesítő csend, ami körülvesz minket, hanem az, amelyik jólesően tölt el minket. Megnyugtat a közelsége és ez az egész helyzet az lesz tőle. Mellette mindig is nyugodtabban és türelmesebbnek éreztem magam. Ujjaim közé akadó tincseivel játszadozom, miközben nyugodt és békés arcát figyelem. Ő mindenhogy gyönyörű, de mégis így a legszebb. Most minden olyan kiegyensúlyozott.

- Kouyou, mikor beszéltél utoljára a szüleiddel? – hozom vissza a jelenbe, mert látom, hogy elbóbiskolt.

- Nem tudom, miért? – fordulok hátára, így teljes arcát láthatom.

- Benne voltak a tv-ben.

- Mit kerestek ott? – csodálkozik el.

- Téged keresnek, ahogyan a többiek is. Igazán felhívhattad volna őket. – rovom meg.

- Oh, tényleg. – csapja fejbe magát – Elfejeltettem telefonálni. Túlságosan is lefoglaltál. – bök bele hasamba, mire picit felugrok, mivel csikis vagyok.

- Hé, ne kend rám a dolgokat! Inkább menj és hívd fel őket.

- Az nem fog menni.

- Miért nem? – nézek rá csodálkozva.

- Mert lemerült a telefonom. Valamikor és hát azóta ott pihen a táskám alján. Valahogy nem zavart, hogy nem hallom a csörgését. – pislog rám ártatlanul, mire elmosolyodom, hisz nem is ő lenne, ha nem feledkezne meg valamiről, vagy késne el valahonnan.

- Értem. Azért ma hívd fel őket, rendben? – simítok lágyan végig arca bal oldalán, ami látszólag jóleső érzéssel tölti el, mivel egy pillanatra behunyja a szemét, amit megmosolygok.

- Ne aggódj, fel fogom őket hívni. – keresi meg kezem és kulcsolja össze ujjainkat – Eddig is fel akartam őket hívni, de kiment a fejemből. Túl jól éreztem magam ahhoz, hogy ilyen jusson az eszembe.

- Örülök, hogy jól érzed magad. – kap tőlem egy újabb mosolyt, majd csukott szemmel élvezzük tovább a kellemes nyári időt.

A fotoszintetizálásunkat egy zápor töri meg, minek hatására úgy visszük be a matracokat, mint a pinty, majd apuci kérésére foglalkozunk egy kicsit a kerttel.

Este, miután drága szüleim elmentek Uruha gonosz módon egy új horrorfilmet nézet meg velem, amit nem is bírok normálisan végignézni, így amint vége a filmnek máris kapcsolom fel a villanyt.

Az éjszaka kegyetlen velem. Hiába a lámpa a rémálmok így is betalálnak. Mikor felriadok, akkor veszem észre, hogy a lámpám már nem ég, így gyorsan felmászom Kou mellé, ahol már biztonságban érzem magam és végre nyugodtan tudok aludni. Persze reggel tájékoztatom, hogy miatta nem tudtam aludni, így a fél napot durcázva töltöm, míg meg nem jönnek drága testvéreim az új családjaikkal.

Uruha nagyon is jól rátalált a bátyámra mind kornyikálásilag mind beszédtémailag. Szinte mindenben egy húron pendültek, aminek örülök, hogy ilyen jól kijönnek egymással, a gyerekekről nem is beszélve.

Este ismét közösen alszunk az ágyban, mivel a futon kölcsön lett adva nővéreméknek.

Álmomban Uruhával álmodok ahol igencsak forrt közöttünk a levegő, minek hatását hamar meg is éreztem, ugyanis éppen hasamra fordulok, amit egy nem kívánt fájdalom követ, így kinyitom szemeim és szerencsére Uruha már nincs bent a szobában, amiért hálát rebegek és reménykedem, hogy előtte sem vette észre a változást, amit gyorsan le is kezelek a fürdőben, így újra társadalomképessé válok.

- Nahát, előmerészkedtél a barlangból drága öcsi? – karol belém nővérem.

- Most mi az? Nem csak én alszom sokig!

- Tudom, de dolgom van veled. Szóval kapj fel valami utcai ruhát.

- Mégis minek? – vonom fel szemöldököm.

- Mert bemegyünk a közeli városba vásárolni. A kis barátod miatt nem kell aggódnod, a gyerekek lestoppolták mikor lejött reggelizni szóval most kint játszanak a tengerparton a bátyáddal együtt.

- Oké, akkor mindjárt jövök. – megyek fel az emeletre és kapok magamra valami normális ruhát, majd a helyi buszra felülve elindulunk kettesben vásárolni, ami már előre látom, hogy egy egész napos folyamat lesz nővéremből kiindulva. Na, nem mintha én nem szeretnék vásárolni, de ő szerintem még nálam is rosszabb e téren.

- Rég voltunk már kettesben. Ez annyira nosztalgikus, hogy itt utazunk ezen a buszon, mint régen.

- Igen. És most is ugyan úgy összekoszolódik az ember rajta, ha nem figyel az olajra. – mosolyodom el, mivel eszembe jutnak a régi emlékek, mikor nővérem arcára kentem az olajfoltot, amire mindig nagyon pipa lett és volt, hogy elég szépen összekaptunk ezen, hogy ki mennyire kente össze a másikat.

Nosztalgiázva megyünk be a helyi nagyobb városban lévő plázába, ahol szépen nekilátunk a ruhabeszerzésnek, majd a kiegészítőkből is elég szépen betermelünk, aztán erősen délutánfele eszünk egy közeli kifőzdében.

- Irány haza? – kérdem kezemben a szatyorköteg felét cipelve.

- Még nem. – ingatja meg fejét, mivel a szatyrok másik fele az ő kezében van – Még a drogériába bemegyünk.

- Oké, csak érjük is el az utolsó buszt.

- Ne aggódj, az előtte lévővel simán elmegyünk. – kacsint rám.

A boltban végigszagolja az összes parfümöt és megnézegeti a sminkeket, majd végre nekilát a bevásárlásnak.

Először bekerül egy csomag betét, majd megáll az óvszerek és síkosítók előtt és nagy hümmögésbe kezd, mire kérdőn nézek rá.

- Melyik legyen? – mutat fel két csomagot, mire értetlenül pislogok rá.

- Nekem aztán mindegy. – vonom meg a vállam. Nem is igazán értem, hogy miért engem kérdez meg az ő dolgairól.

Erre hümmög párat, majd mindkettőt belerakja a kosárba és dob mellé még két nagyobb kiszerelésű síkosítót, majd fizet a kasszánál.

- Leszoktál. – jegyzi meg miközben a buszra várunk a megállóban.

- Tényleg? Ah, észre sem vettem. Valahogy nem hiányzik.

- Jó hatással van rád Kouyou. – mosolyog rám.

- Gondolod?

- Nem gondolom, hanem tudom. Anyuék is észrevették, hogy megváltoztál.

- Megváltoztam? – kérdem csodálkozva, miközben felszállok az immár megérkezett buszra.

Természetesen az utolsó buszra tudtunk csak felszállni, amin nem is csodálkozom. Még jó, hogy nyáron későn sötétedik.

- Igen. – mondja mellém leülve – Azóta nem csak, hogy nem cigizel, de sokkal nyugodtabb lettél.

- Oh, ezt jó tudni. Mondjuk, van benne valami. – gondolkodom el egy kicsit.

- És, mióta vagytok együtt? Tudod, anyu örülne, ha bemutatnád neki és nem mint barát barátot.

- De, mi nem is vagyunk együtt. – nézek rá összeráncolt szemöldökkel, de ahogy belegondolok a dologba el is pirulok.

- Nem kell tagadnod, de rendben van, ha még nem állsz rá készen, hogy elmondd.

- De tényleg nem vagyunk együtt! Miért gondolod ezt?

- Nem csak én gondolom így. Mindenki ezt gondolja. Öcsi, egyikünk se vak. Látjuk, hogy hogyan viselkedtek egymással. Amúgy meg kedves srác. Jó fej, meg aranyos és még jól is néz ki. Tudod, ha fiatalabb lennék, lehet, hogy bepróbálkoznák nála. – kacsint rám nevetve, mire csak egy apró mosollyal megrázom a fejem.

Megérkezve a házba berakjuk nővérem szobájába a cuccokat és már mennék ki, mikor megállít.

- Ezt itt hagytad. – nyújtsa felém a kis drogériás zacskót immár betét nélkül.

- De én nem vettem semmit se. – értetlenkedem.

- Nem, de én neked igen. Szóval használjátok egészséggel, csak aztán nehogy a gyerekek meghalljanak titeket. – kacsint rám, majd döbbenetemet kihasználva kezembe nyomja a zacskót.

Nagyot sóhajtva ülök le az ágyamra a zacskóval együtt.

Ezt nem hiszem el. Tök normálisan viselkedünk Kouval és az a csók is tőlük távol történt, akkor mégis honnan veszik, hogy mi együtt vagyunk, mikor még magamba se tudtam teljesen lerendezni a dolgot? Ráadásul azt se tudom, hogy egyes helyzetekben mit is kéne tennem, vagyis inkább nem vagyok biztos magamban, mert nem akarom őt elijeszteni magamtól. Ráadásul ők mindvégig melegnek tartottak?! Akadok ki visszagondolva a beszélgetésünkre, mikor is drága nővérem azt mondta, hogy arra várnak, hogy bemutassam őt nekik.  Éppen folytatnám dühöngésemet, mikor nyílik az ajtó és Kouyou lép be rajta kissé megnyúzva és fáradtan.

- Látom, te is elvoltál a minap. – néz végig a csomagjaimon egy röpke mosollyal, majd sóhajtva ül le és dől el az ágyon – Ez mi? – kérdi a félig kilógó síkosítós flakonnal szemezve, ami akkor csúszott ki, mikor lehuppant az ágyra.

- Ah, semmi, csak nővérem bekattant a drogériában. – kapom fel a zacskót és vágom be az egyik fiókba és kifújok egy nagyobb adag levegőt, amivel a bennem felgyűlt idegességet próbálom levezetni.

- Valami baj van? – kérdi hasán fekve Uru, miközben fáradt szemeivel vizslat.

- Nincs, - rázom meg a fejem - már nincs, csak majdnem összezörrentünk.

- Értem.

- Elfáradtál? – kérdem kicsit oldalra döntött fejjel.

- Az nem kifejezés. Jól lefárasztottak és még túlerőben is voltak. – sóhajt egyet, mire elmosolyodom.

- Hát igen, formában kell lennie az embernek hozzájuk. – ülök le a szőnyegre hátamat az ágynak, fejemet meg hátradöntve.

Az ágy kicsit hullámzik, ahogy hozzám közelebb tornázza magát, így fejünk búbjai összeérnek és hajszíneink összekeverednek, mint a ying és a yang, majd bal kezét vállaimnál leereszti és felsőtestem előtt lelógatva pihenteti ölembe.

- Mi az? – kérdem, közben ujjainkat összefonom és kézfejére nyomok egy puszit, majd visszahelyezem az ölembe, mire csak hümmög valamit, majd nem sokra rá meghallom édes szuszogását. Tehát elaludt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.