URUHA

Szeretem Yuu arcát nézni miközben alszik. Annyira szép, békés és nyugodt, hogy én is megnyugszom tőle és egyszerűen elvarázsol. Csak nézni tudom a külvilágról megfeledkezve. Senkinél sem éreztem még ilyet. Mikor felébred arca cirógatására egyből bocsánatot kérek tőle, mert nem akartam felkelteni, de ő csak mosolyog és visszacsábít maga mellé az álomvilágba.

Aztán, valahogy a nap első fele nem úgy telik, ahogyan azt elképzeltük, ugyanis Aoi hívást kap Tokióból, hogy a rendőrök le akarnak jönni a szüleihez, mert valami hülye kitalálta, hogy én itt akarok öngyilkos lenni. Igazából nem érdekelne a dolog, csakhogy, ha tényleg lejönnek, akkor abból nem kis balhé lenne, amit egyikünk se szeretne.

- Szia, anya, én vagyok. – ülök le Yuu ágyára és úgy telefonálok.

- Kouyou, kicsim, minden rendben? Úgy aggódunk érted! Minden rendben nálad? Ugye ez csak egy rossz pletyka, amit mondanak?

- Igen, az. Hidd el nagyon is jól vagyok, de ez most igencsak elrontotta a napunkat.

- Szóval még mindig a vidéki barátodnál vagy. De, mondd csak, mikor akarsz feljönni? Egyáltalán melyik barátodnál vagy, és ha ennyire szeretitek egymást, akkor miért nem mutatod be őt?

- Anyu, már láttátok őt régebben, de nemsokára felmegyünk. Vagyis ezt még meg kell vele beszélnem.

- Jól van, de ha feljöttök, akkor bemutatod nekünk is őt? Habár, őszintén reménykedem, kiszellőzik útközben a fejed és egy csinos lányt mutatsz be nekünk.

- Igen, be fogom őt és nem egy lányt. El kell, hogy szomorítsalak titeket, ugyanis már évek óta szeretem őt. Szóval nem ért semmilyen trauma, ami miatt megkattantam volna.

- És ezt eddig miért nem mondtad el? Miért titkoltad előlünk? Ezek után még mik fognak kiderülni rólad?

- Anya, kérlek, semmit se titkolok előletek. Viszont most lerakom, mert szeretném még kiélvezni ezeket a nyugodt napokat.

- Jól van, menj, de ígérd meg, hogy meglátogatsz minket.

- Ígérem. Szia anya. – bontom a vonalat. Miért kell ezt csinálni? És ez még lesz rosszabb is, ha felmegyünk.  Akkor biztosan szét fog minket szedni a sajtó. Mindegy, ezen majd ráér akkor gondolkodni.  Leérve megpillantom Aoit amint egy pogácsát csipeget.

- Van még belőle? –csippentek egy darabot belőle.

- Megeheted. Maradok az édesnél. – nyújtja át nekem, amit boldogan eszek meg.

- Na, sikerült megnyugtatnod őket?

- Igen. Egy fél órás beszélgetés után.

- Ennek örülök. Én elmondtam anyunak, hogy együtt vagyunk, szóval büszke vagyok magamra. Valahogy jobban érzem magam. Sőt, sokkal jobban.

- Büszke vagyok rád. – mosolygok rá – Én is elmondtam, csak azt nem, hogy kivel. Gondoltam azt majd inkább később mondom el nekik.

- Értem. És mit szóltak hozzá?

- Hát, szerintük majd kinövöm. Úgy gondolják, hogy a történtektől bekattantam egy kicsit, de ha boldognak érzem magam, akkor oké a dolog, csak szeretnének látni, hogy tényleg jól vagyok-e.

- Csak aggódnak érted.

- Tudom. És örülök, hogy nem mondtak le rólam.

- Én is örülök neki. Mit szeretnél ma csinálni? – kéri.

- Bemehetnénk a közeli városba vásárolgatni. De előtte még fel kell hívnom a nagyszüleimet is. – eresztek el egy bocsánatkérő mosolyt és már tárcsázok is a telefonomon, majd ismét felmegyek az emeletre. Vicces, hogy a nagyanyám az, aki őszintén örül annak, hogy barátom van, pedig ő elég konzervatív személyiségű. De, ezek szerint a szerelemben nem. Aztán beszélgetek vele még egy kicsit mindenféléről, majd lerakom a telefont. A beszélgetés után mindenféle hülye gondolat kering a fejemben, így csak ülök az ágyon telefonomat kezemben fogva és bámulok előre gondolataimba meredve.

- Kouyou. – hoz vissza a jelenbe Aoi lágy hangja, aki most előttem guggol, kezét enyémre helyezvén. Mikor jöhetett fel?

 - Yuu.

- Mi történt?

- Semmi. – rázom meg a fejem– Csak elgondolkodtam.

- Micsodán?

- Ne nevess ki érte, jó? – kérdem halvány zavarral.

- Miért nevetnélek?

- Hát azért, mert, - sóhajtok egy nagyot – nem tudom, hogy mit is kéne tennem.

- Miben?

- Magammal. Amíg a cégnél dolgoztunk, addig egyértelmű volt, hogy hajfestés, szemöldökszedés, gyantázás és egyéb nőies dolgokat kellett csinálnunk, melyek a részünkké váltak, de most nem tudom, hogy mit kéne tennem, elvégre már úgy szoktuk meg egymást és nem szőrösen. A borostát leszámítva. – nevetek fel ezen, de félig kínosan.

- Kou, úgy döntesz, ahogy neked jó. Engem nem zavar, ha te így szereted magad. Én például, mint látod, semmi olyat nem teszek. Szóval kénytelen leszel elviselni a szőrös lábammal és egyebekkel együtt. Először nekem is furcsa volt, hogy is mondjam, újra férfinak lenni, de megszoktam és egyáltalán nem zavar. Nekem jó ez így. Jól érzem magam. És őszintén megmondom, örülök, hogy megszabadultam attól a sok macerától és társaitól.

- És, ha én még egy ideig maradnák így? Az zavarna téged? – teszem fel a költői kérdést és a dolog lényegét.

- Már miért zavarna? Ha neked jó így akkor maradj. Egyedül te voltál az, akit nem kellett ezekre kényszeríteni.

- Az az elején volt. De most már elfogadtam. A lábamat leszámítva…

- Akkor menni fog az. – kacsint rám, mire megkönnyebbülten bólintok egyet.

- Ne haragudj, hogy ilyen hülyeségekkel fárasztalak. Pedig vannak ennél komolyabb kérdések is a világon.

- Egyáltalán nem haragszom. – állok fel, majd húz fel engem is álló helyzetbe – Gyere, menjünk bevásárolni, addig se foglalkozol evvel a szőrszálhasogató kérdéssel.

Erre csak egy apró mosollyal megrázom a fejem, majd ujjai közé csúsztatom a sajátjaimat és úgy megyünk le az emeletről. Rengeteg ruhát vásárolunk és valami finom étkezdében ebédelünk. Ez a vásárlás olyan, mint amilyen a régi szép időkben volt. Felhőtlenek és boldogok vagyunk, mint akkor. Este én voltam a központban és a család fő témája, ugyanis Yuu bemutatott a családjának hivatalosan is, mint a barátját. Egész este ünnepeltünk, ittunk és rengetegszer jöttem zavarba hála az anyjának, aki igazán ért hozzá, hogy hogyan is hozza a másikat a lehető legnagyobb zavarba.

Aztán sörözünk egy kicsit kint a hintaágyban, lezuhanyozunk, és úgy bújunk be az ágyba egymás mellé. Egy ideig csak csöndben csodáljuk a másik arcát ajkainkon mosollyal, majd talán a fejünkbe szállt sok buboréktól vagy a mindent megszépítő holdfény hatására, de testünk egyre közelebb kerül a másikéhoz. Ajkainkon kívül mellkasunk, csípőnk és egyéb lenti testrészeink is többször összeérnek, ami nem kicsit hoz lázba, főleg, hogy az ő kezei is felfedezőútra térnek testemen és nem csak az enyém az övén.

- Szerintem ezt abba kéne hagyni. – mondja rekedt hangon.

- Miért? Valami baj van? – kérdem szintén rekedten.

- Nem, még nincs, én csak nem akarom elsietni a dolgot. – mondja már a zavartól is piros arccal, amitől még kívánatosabb számomra.

- Szerintem nem sietjük el. – mosolyodok el és csókolom meg újra, közben kutakodó jobb kezem olyan helyre tévedt, amire szerintem nem számított, ugyanis megállít a folyamatban.

- Mit csinálsz? – kérdi.

- Csak segítek, hogy ne legyen kellemetlen az éjszakád. – ülök fel a takarót levetve rólunk és lábai közé fészkelem be magam.

- Kouyou, ezt igazán nem kell. – mondja immár felülve.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. – bíztatom és döntöm vissza és húzom le nadrágját, de amint meglátom férfiasságát, szemeim kikerekednek.  - Váo, ez tényleg nagy és vastag is. Bocs ezt muszáj volt. – nevetek fel – Aranyos vagy, amikor zavarba jössz. – súgom fülébe egy puszi keretében, majd végleg eltűnök a lábai között, hogy munkának láthassak végre.

- Jézusom. – nyög fel, amin elmosolyodok. Igazat megvallva sosem csináltam ilyet, de ahogy hallom elég jól csinálhatom a mélytorkozást és az egész szopást, ráadásul egy percre sem lankad le kisebbik éne. Mondjuk, lehet legközelebb kicsit finoman, de utalnom kéne rá, hogy vágjon a prémből, mert a számba kerülő szőrszálaknak már annyira nem tudok örülni.

Nem kérem, hogy viszonozza a dolgot, mert érzem rajta, hogy bármennyire is élvezte ez még sok volt neki, így csak megtörlöm a számat és visszadőlök mellé.

- Köszönöm. – suttogja.

- Ugyan, ezt nem kell megköszönnöd, ez rendben van már köztünk. – világosítom, és egyben bíztatom a dologról. – Yuu – töröm meg a köztünk kialakult csendet – Szeretném, ha feljönnél velem és újra zenélnénk. – mondom a lehető legkomolyabban.

- Kouyou, ugye tudod, hogy akkor mi lesz? – vált át ő is komolyra.

- Tudom, de nem érdekel. Veled szeretnék lakni és dolgozni is. Ha kell, akkor kettesben.  Hogy döntesz? Feljössz velem egy új életet kezdeni? – teszem fel a lényegre törő kérdést, ami megváltoztatja a jövőnket.

- Rendben, de van pár feltételem. – válaszol egy pár perces hallgatás után.

- Hallgatlak. – könyöklök fel, hogy jobban lássam arcát a holdfényben.

- Yutaka maradjon velünk. Majd én felkeresem őt és beszélek vele ha már fent leszünk, és csak akkor menjünk nyilvánosság elé, ha már minden fix lesz.

- Benne vagy, de Akirát is vegyük bele. Vagyis – sóhajtok fel – megpróbálok vele beszélni, és majd meglátjuk, hogy mi lesz.

- Ha gondolod, hívd át hozzánk, biztos elég meggyőző leszek neki, hogy veled maradjon. – küld felém egy bíztató mosolyt.

- Úgy legyen. De most aludjunk, holnap pedig megnézzük a lehetőségeinket. – csókolom meg elalvás előtt.

Reggel én kelek hamarabb hála az estéről visszaköszönő merevedésemnek, amit a mosdóban gyorsan elintézek, de remélem, legközelebb ezt már nem magamnak kell elintéznem, hogy őszinte legyek.

Reggeli után felhívom az ingatlanost, akitől vettem a házamat, hogy adja el.  Az új lakásunk legyen közös, akkor már együtt válasszuk ki, hogy friss emlékekkel teljen meg és ne a régieket temessük el benne.

Egész nap lakásokat nézegetünk, amibe olykor-olykor az anyja is beszáll és tanácsokkal lát el minket.

A napokban mintha a szerencse mellénk állna, mert a lakásomat is sikerült eladnom és az újat is sikerült a mai nap megvennünk.  Az új lakás mind a színeiben, bútoraiban, stílusában minket, kettőnket jellemez. Két külön stílus, de összekeverve jobbak, mint külön-külön. Remélem a szerencse a továbbiakban sem hagy el minket, mert a neheze mégis csak most jön. Főleg az én részemről ami Akirát illeti.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.