4. rész

Aoi POV

Vasárnap, ahogy ígértem, felhívtam Rukit. Sajnos… rengeteg munkát varrtak a nyakamba. És ezt mind tegnap este tudatta velem a főnököm. Hát nagyon rendes volt mit ne mondjak. Jó, hogy nem három órával azelőtt szól, hogy mennem kéne a fotózásra. Eszem megáll, de komolyan!

A hét eleje… teljesen be volt táblázva. Még interjúra és kollekció bemutatóra is kellett mennem. Anyám, de elfáradtam. Mindig esténként értem haza, amikor pedig nem, volt időm Rukival lenni. Olyankor beültünk egy kávézóba, vagy hasonló hangulatos kis helyre és kellemesen eltöltöttük az időt egymással. Nagyon-nagyon aranyos ez az ember… olyan arcokat tud néha vágni, hogy az hihetetlen. Meg a mosolya… azt imádom benne. Szerintem ez volt, ami megfogott benne először. Amikor rám mosolygott azokkal az édesen pislogó szemeivel… mintha vulkán tört volna ki bennem. Ilyet még soha sem éreztem.

Örültem a hét vége felére, mikor már csak késő délutánig kellett bent lennem a stúdióba, nem pedig éjszaka értem haza. De persze így is megszenvedtem ezt az időszakot. Mivel szinte semmire sem volt időm, a napjaim azzal teltek, hogy: reggel kelés, aztán fotózás, kajaszünet, ismét fotózás, kávészünet, megbeszélés és interjú, ha volt, és végül hazaesés, majd alvás. Reggel pedig kezdhettem mindent újra. Fárasztó ez a munka… annak ellenére is, hogy imádom ezt csinálni.

A következő hétvégén gondoltam, hogy nem hívom fel, hanem egyszerűen beállítok hozzá a boltba, és elhívom randira. Igen, randira… de ez különleges randi lesz, mivel nem puccos étterembe viszem, hanem magamhoz hívom meg. Természetesen én szándékozom főzni, nem pedig rendelek valamit a közeli étteremből. Nem. Én tudok főzni, csak sajnos ritkán van alkalmam ezt megmutatni. De majd ha ma eljön, akkor megcsillogtathatom a főzőtudományom. Annyira várom már… - merengtem el magamban a reggeli zuhanyzásom alatt - ami délután fél 3-or volt -, majd gyorsan megtörölköztem, rendbe szedtem a hajam meg az arcom, aztán felkaptam valami meleg ruhát, meg kabátot, sapkát-sálat és repültem is hozzá…

Gyorsan a pulthoz veszem az irányt, ahol látom, amint egy kollégájával cseveg. Hm, biztos… - gondolom magamban, majd odaszambázok lassan az említett helyre, mire ő széles mosollyal megszólal.

- Szia.
- Szia – viszonzom mosolyát. – Végre ma már ráérek… - sóhajtom, amire annyira fellelkesül, hogy magam is megdöbbenek rajta. Ezek szerint neki is hiányoztam?
- Akkor elmegyünk valahova? – néz rám csillogó szemekkel. Ahj, ezzel mindenkit letud venni a lábáról, az biztos. De mást nem is kell, mert engem már megbabonázott.
- Pont ezért jöttem – felelem gyorsan észbe kapva, a feltett kérdésre. – Szeretnélek meghívni megint egy vacsorára, de most hozzám.
- Hozzád? – kérdi száját tátva, de cseppet sem megijedve. Oké, akkor nyert ügyem van. – mosolygok már előre, majd amikor kimondja azt a bűvös kis szót, mosolyom még nagyobb lesz.

Akkor vegyük elölről a tényeket… eljön hozzám, oké. Valami finomat kell főznöm, oké. Be kell vásárolnom hozzá, oké. Akkor siessünk már az istenit, ha kész akarok lenni vele! – üvöltök magamra, majd még megbeszélem vele, hogy 8-ra érte megyek, de mivel hevesen tiltakozott és mondta, hogy majd gyalog jön, beleegyeztem. Akkor is sietnem kell… mindennek tökéletesnek kell lennie.

Mikor mindent lebeszéltünk - és én is magamban -, elköszöntünk egymástól, és az első utam azonnal a szupermarketbe vezetett.

Lássuk csak… mit is akarok ma este vacsorára feltálalni? Legyen mondjuk… narancsos csirke, gyümölcsmártással és rizzsel. Mellé pedig… valami könnyed desszert, ami lehetne… csoki fondue. Majd veszek hozzá epret is és mártogatunk… - döntöm el véglegesen, majd minden szükséges hozzávalót megveszek hozzá. A végére tele lett a kocsi, és az árak is egészen magasak voltak, de ez egy cseppet sem számított. Rukiért bármit, bármikor. De csak neki.

A nap többi része merő egy rohanás volt. A kaját gyorsan elkészítettem, miután hazaértem a vásárlásból, de a ruhafelvétel és a terítés okozott némi fejfájást. A szobámban és a nappaliban lévő kupiról meg ne is beszéljünk. Vagy 5 féle ruha összeállítást felpróbáltam, de egyik se tetszett magamon, hogy ebben várjam a vacsora vendégem. Aztán… végül egy laza simulós farmer – ami kiemeli a formáimat – mellett döntöttem, egy mélyen dekoltált elegáns rövid ujjúval. Nem volt hideg, hisz a fűtés is ment, meg a kandallóban is lobogott a tűz. Remélem, ő sem öltözik túlságosan vastagon… mert ha igen, akkor meg fog sülni benne. Továbbgondolva… ha melege lesz, le kell vennie a felsőjét, és ha nincs alatta semmi, akkor… akkor én rá fogom vetni magam, az holt biztos! Vajon engedné? – gondolkozok el magamban, majd a csengőszó után megrázom a fejem, még egy pillantást vetek az ajtó melletti tükörbe, aztán kinyitom az ajtót, ahol… már ott toporog teljesen elázva, és szinte fehér hajjal. Ha még fehér kabátba is jött volna, akkor olyan lenne, mint egy kis hóember. Jó, ez túl gonosz volt, fejezzem be!

- Megérkeztem – mondja mosolyogva, én meg beljebb invitálom a lakásba.
- Örülök. Gyere beljebb. – fogadom el az ajándékot, amit hozott, majd bele kukkantok. – Nem kellett volna… - nézek rá mosolyogva.
- De – motyogja, majd levetkőzik – de sajnos csak a feles ruhákat – én meg, mikor leveszi a sapkát, elmosolyodom. Teljesen behavazódott. Vagyis… elázott a haja.
- Hogy elázott a hajad.
- Csak a vége… kint szakad a hó… nem akartam autóval jönni. – akkor ezért erősködött! Értem én. mondjuk nem is lenne szerencsés ilyen időben elindulni… kicsit ítéletidő van.
- Értem – válaszolom neki, majd beljebb megyek, ő pedig követ. Mikor leteszem az asztal mellé a kis csomagját, és visszanézek rá, látom, hogy csak toporog egy helyben. Jaj, nem harapok…

- Ülj le nyugodtan – mutatok a kandalló melletti kanapéra, ő ránéz a bútorra, majd vissza rám.

Nem ül le azonnal, és nem a kanapéra, hanem az azzal szemben lévő puha fotelba. Nekem így is jó, de végre nem áll. Nem szeretem, ha valaki nem ül le nálam.

- És… mit kérsz inni? – indulok el a bárszekrény felé, de mikor már percek óta nem érkezik rá válasz, megfordulok és… ahj de édesek! Nagyon aranyos látvány tárul a szemeim elé.

Ruki lábait felhúzva maga alá ül a fotelban és árgus szemekkel nézi Shiro-chant, aki a kanapén terpeszkedik, és szinte ugyanúgy nézi az én kis szöszim. Aj, de édesek… mint két cica. Csak az a kár, hogy Ruki allergiás a macskaszőrre. Pedig úgy eltudnám képzelni őket együtt… na de nem úgy együtt, csak úgy, hogy Ruki dédelgetné a kis szőrgombócom, az meg nyávogna neki. Jézusom a kép elképzelése felér egy spontán orgazmussal! Nagyon imádom a cuki dolgokat… és ők ketten rendkívül azok. Imádom őket.

- Aranyosak vagytok… - jegyzem meg halkan a bárpultnak dőlve, amire Ruki felkapja a fejét és pirulva rám néz.

- Ne hozz zavarba - motyogja, visszaülve a helyére rendesen.

- Eszemben sem volt - mondom nevetve, majd rámosolygok. – De akkor is nagyon aranyosak voltatok, ahogy szuggeráltátok egymást szemből… - teszem még hozzá, mire látom, hogy egyre vörösebb színt vesz fel az arca. Ez tetszik! Nagyon is tetszik… - vigyorgok magamban, majd tovább bókolok. – Olyanok voltatok, mint két cica…

- De… de ő cica is… - próbál meg érvelni, mire bólintok helyeslően. Hogy zavarban van…

- Tudom – mondom. – De te meg olyan vagy, mint egy cica. Most még jobban…

- Aoi… - nyöszörgi paprika vörösen, amin ismét jót kuncogok. Imádom, ha el van pirulva. Még a füle is teljesen piros… ahj, annyira vonzó.

- Édes vagy elpirulva… - zavartan elmosolyodik és rám pillant néha, miközben a szőnyeget elemzi ki fénysebességgel az analizációs képességeivel. – Szeretem, ha mosolyogsz - mondom még, mire nagyokat pislogva rám néz ismét, majd dob egy gatyaszaggató mosolyt, amire én is kénytelen vagyok elmosolyodni. Annyira… tetszik. És szeretem. Szerelmes még nem állítom, hogy vagyok, de ha így folytatódik ez köztünk, akkor az leszek rövid időn belül.

Mikor kis ideje csend van, elrugaszkodom a bárszekrénytől égészen a kanapéig, ahonnan felveszem Shiro-chant, kicsit megsimogatom, majd a földre teszem, hogy menjen a dolgára és ne legyen Rukinak se tőle semmi baja. Egyetlen nyávogás után el is szalad, és biztos vagyok benne, hogy a konyha az úti cél. Legyintek egyet rá, majd ismét Ruki felé fordulok, aki totál piros.

- Szóval… mit kérsz inni? – kérdem meg mosollyal arcomon.

- Egy… narancslé jó lesz – motyogja, amire felvonom egyik szemöldököm.

- Komolyan? Semmi alkohol? – ámuldozok, mire megrázza buksiját, én meg felkaparom magam és kimegyek narancsléért. Remélem, van… - nyitom ki a hűtőt, majd leesik a kő a szívemről, mert van itthon. Öntök egy pohárba, aztán meg magamnak is és beviszem.

Miközben iszogattuk a narancslevünket, nem esett sok szó köztünk. Ő megkérdezte, hogy a jövő héten hogy dolgozom, meg hogy mikor tudnánk találkozni, amire azt feleltem, hogy még nem tudom, mert nem szóltak, mikorra kell mennem, és hogyan lesz.

- Értem – mondta kicsit szomorkásan.

- De ha megtudok valamit, akkor azonnal hívlak és megbeszéljük, mikor találkozzunk. – erre bólintott egyet egy halvány mosollyal, majd az üdítő el is fogyott.

- Éhes vagy? – kérdeztem aztán.

- Aha – mosolyogta, majd felkeltem és elvettem a kezéből az üres poharat és elindultam a konyhába.

- Akkor gyere, együnk. – fordultam hátra, és még láttam, hogy felpattant a fotelből, majd inkább előre fele néztem, hogy ne menjek neki az ajtónak. Mert velem még az is meg szokott esni…

A vacsora alatt nem sok szó esik köztünk, csak egyszer, de akkor is én kérdeztem meg, hogy ízlik-e. Erre mosolyogva rám nézett, és serényen bólogatott, mivel tele volt a szája. Elmosolyodtam, majd folytattam a vacsorát. Megmondva az őszintét, nagyon finom lett a kaja, de tényleg!

A desszertet mikor kipakoltam elé, nagyokat pislogott szegényem, aztán elmotyogta, hogy ő sajnos nem szereti az epret… aj, nem kérdeztem meg, basszus! Na mindegy… hoztam neki más gyümölcsöt, név szerint banánkarikákat, és azokat mártogatta a csokiba. Én maradtam az epernél, szerintem úgy a legfinomabb ez az édesség!

Miután mindent elfogyasztottunk és ittunk hozzá bort is – amit a főfogásnál is – visszamentünk a nappaliba, ahol ő helyet is foglalt gyorsan a kanapén, én pedig pár pillanattal később követtem, és mellé ültem. Kicsit kipirult, csak azt nem tudtam, hogy most az alkoholtól vagy attól, hogy ilyen közel ültem hozzá.

- N-nagyon szép a lakásod… - jelentette be egy kis idő után, mire felkaptam a fejem.

- Tényleg? – kérdeztem vissza mosolyogva és közelebb hajolva hozzá. Jobban elpirult.

- Ühüm… olyan otthonos… és Aoi-os… - motyogta ajkaimnak, mert csupán egy centi választott el minket egymástól.

- Örülök, ha tetszik… - közben folyamatosan ajkait figyeltem, amik egy kissé elnyíltak, és a következő pillanatban már azt vettem észre, hogy mohón faljuk egymást a kanapén feküdve. Ő alattam, én meg fölötte térdelek. Mikor feleszmélek, egy cuppanással elválok finom ajkaitól, ő pedig még ezek után is az enyémeket nézi teljesen piros arccal. Aztán találkozik a tekintetünk… és innentől nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást. Leszállok a kanapéról, majd karjaimba kapom úgy, hogy szemben vagyunk egymással és lábaival derekamat kulcsolja át, aztán hamar el is érünk a hálómhoz, ahol a hatalmas francia ágyra teszem, és lassan fölé mászom.

- Olyan gyönyörű vagy Ruki… - suttogom szájára, mielőtt újból nekieshetnék, és ő erre csak azzal válaszol, hogy nyakamat átkarolja kezeivel és még közelebb húz magához.

A ruhák óvatosan kerülnek le rólunk, és én minden egyes négyzetcentijét végigcsókolom puha bőrének. Ajkairól áttérve keresztül a nyakán és a mellkasán elérek a hasához, ahol a köldökébe belenyalintok, majd a nadrágövét csatolom ki, és miután az már nem zavar, a bokszerétől is megszabadulok. Mikor felpillantok rá, látom mennyire kipirult, de egyben mennyire élvezi, amit vele művelek. Ujjaimat férfiasságára kulcsolom és lassú ütemben mozgatni kezdem a kezemet. Erre édes kis nyögéseket és sóhajokat ad ki magából, amik még jobban beindítanak. Pedig már így is eléggé fel vagyok tüzelve…

Mikor abbahagyom kényeztetését, egy szempillantás alatt a hátamon is találom magam, majd csókol, harap és karmol, szinte mindenütt. Amíg nyakamat puszilgatja, a kezeivel a mellkasom karmolássza, és halad egyre lejjebb szájával, majd elhajol tőlem és elkezdi bontogatni a nadrágom. Mellesleg a felsőm nem tudom mikor és hol hagytam el, de már nincs rajtam, az a lényeg. Amikor én is meztelen vagyok, szépen visszaforgatom magunkat, és szétnyitom lábait. Zavarában elfordítja fejét, de azonnal visszafordítom magam felé és egy csókot égetek a szájára, miközben oldalra kinyúlok, hogy a síkosítót megkereshessem az éjjeliszekrényemben. Hamar meg is van, majd visszaülve a lábai közé, nyomok ujjaimra, utána meg ránézek, hogy mehet-e. Aprót bólint, majd becsúsztatom az egyik ujjam. Erre csak egy apró sóhajt enged el, minek hatására beljebb nyomom első ujjam. Mikor teljesen bent van, óvatosan társítom a másodikat is, és amikor ezt is megszokta, lassan ollózni kezdek benne. Most már hallat egy-két hangosabb nyögést, de amikor betolom harmadik ujjam is, erősen megmarkolja a takarót magunk alatt. Aztán mikor érzem, hogy ujjaim könnyedén mozognak benne ki és be, kihúzom ujjaimat, majd újból abban a szekrényben kezdek el kutatni óvszer után. Mikor megvan, feltépem a tasakját, felgörgetem magamra és bejáratához pozícionálom magam.

Olyan óvatosan hatolok belé, amilyen óvatosan csak lehet. Közben figyelem a reakcióit, és mikor már teljesen benne vagyok, megmozdítom a csípőm. Erre nyög egyet és ő is visszalök egyet. Tehát akkor kezdhetem a mozgást. Felveszek egy eleinte lassú, majd a későbbiekben észveszejtő mozgási ritmust, és ahogy nő a lökéseim száma, a hangja is úgy növekszik. Imádom, ahogy nyögdécsel, miközben a takarót markolássza. Egyik pillanatban megragadja vállaim és felhúzza magát az ölembe, így én még beljebb csúszom benne, amit egy hangos sikkantással nyugtáz. Átkarolom derekát és segítve a mozgásban juttatom el elsőként őt a csúcsra kézi rásegítésemmel együtt.

Miután megérzem melegségét végigfolyni a kezemen, ismét a hátára fektetem és lökök rajta jó pár mélyet és erőset, majd az egyik hatalmas lökésem után tövig elmerülve testében ér utol az orgazmus.

Azonnal ráhanyatlok, és vállába szuszogva próbálom uralmam alá vonni testemet és légzésemet. Mikor nagyjából ez megvan és kezeit is megérzem izzadt hátamon, felkönyöklök, majd kicsúszom belőle, az óvszert lehúzom magamról, összecsomózom és a kukába dobom.

Visszatérek az ágyhoz, ahol a még mindig pihegő és kipirult Ruki fekszik. Karjaimba kapom, majd a fürdőbe megyek vele.

Miután teleengedtem a kádat, bemászom a vízbe, aztán Ruki is gyorsan beugrik mellém, ahol azonnal magamhoz húzom, ő pedig vállamra hajtja a fejét.

- Ez nagyon jó volt… - szólalok meg pár perc néma csend után, mire csak a nyakamba fúrja fejét.

- Én is élveztem - motyogja, amin elmosolyodom, majd elkezdem mosdatni a tusfürdővel.

Mikor lemosdattuk egymást, törölközőbe tekerőzve visszaballagunk a szobámba, ahol adok neki egy alsót és egy pólót. Érdekesen pillog rám, miután a kezébe adtam a ruháimat.

- Ne nézz így rám, ma itt alszol – mondom ellenvetést nem tűrve.

- De én…

- Nincs semmi de! Amúgy sem engednélek haza ilyen ítéletidőben, és azt is szeretném, ha itt maradnál velem – jelentettem ki mosolyogva, mire egy fél mosollyal bólintott, aztán visszafordultam a szekrényem felé és magamnak is elővettem tiszta ruhákat.

Hamar felöltöztünk, majd bebújtunk az ágyba, ahol persze új ágyneműt húztam fel, mivel az elődjét hát… khm, eléggé elhasználtuk. Szóval miután minden megvolt, befeküdtünk az ágyba, derekánál fogva magamhoz húztam, és őt ölelve léptem az álmok mezejére.

Másnap Rukival ért a reggel. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire boldog voltam. Aztán… akkor meg még jobban, mikor megbeszéltük a tegnap esti dolgokat. Vagyis nem megbeszéltük, hanem arról esett szó, hogy akkor mi van köztünk…
Járunk. Én és ő. Mi.

Hihetetlen, nem igaz?

De aztán a vasárnap után ismét elkezdődtek a nehézségek. Semmire sem volt időm, megint. Hát mondhatom kurva jó volt. Este már csak arra volt energiám, hogy befeküdjek a kádba, aztán már csak egy kiadós alvást akartam. Meg sem bírtam mozdulni a sok állás és pózolások után. Karom meg nyakam sokszor begörcsölt, és volt olyan, hogy sántikáltam egy-egy bemutatón, annyira fájt a lábam.

Örültem, ha szombaton volt egy kis szabadidőm. És eljött a karácsony is. Itt vagyok, már voltam a szüleimnél, mindenki nagyon örült az ajándékának, meg annak, hogy együtt a család… nekem viszont hiányzott valaki. De nagyon!

Ruki.

Ruki POV

Az este nagyon jól telt… még a vacsora előtt, Aoi folyamatosan zavarba hozott, szerintem szándékosan. Könnyű zavarba ejteni, és én ezt utálom. Ami pedig tetőzte a dolgot, hogy ahányszor csak ránéztem, pirulhatnékom volt. Olyan jól nézett ki. Abban a feszülős nadrágban aztán főképp. A mellkasát sem nagyon rejtegette, mert egy jól kivágott fölső volt rajta. Persze tetszett…
A kaja, amit csinált, nagyon finom volt, csak a desszerttel volt a gond. Még nem említettem neki, hogy nem szeretem az epret, és ő epret tett elém. Komolyan, volt szó köztünk egy rakás kajáról, de valahogy az eper nem jutott szóba. Végül banánt kaptam eper helyett, és nagyon finom volt. Kaja közben ittunk egy kis alkoholt is… nem sűrűn iszok, és ha iszok is, az meglátszik az arcomon. Kicsit kipirosodik tőle, és olyan mintha egyfolytában pirulnék. Aztán kezdett kicsit meleg lenni, főleg a meleg kaja után… és ami még közre játszott, az Aoi közelsége volt. Elég közel ült hozzám, amitől megint zavarban éreztem magam.

Miközben otthonát dicsértem, olyan közel került hozzám, hogy alig választott el egy centi ajkaitól. Mikor számat nézte, már bennem is megfordult a kérdés, hogy vajon nem-e lenne gond, ha elcsattanna egy csók… vagy akár több is? Miért lett volna baj? Hisz mind a ketten vágytunk a másikra. Aoi megszüntette a távolságot, és mohón faltuk egymást. Eleinte apró puszikat adtunk a másik ajkaira, majd őrült táncba kezdtek nyelveink, és Aoi csak mélyítette kettőnk csókját. Lassan döntött végig a kanapén, majd fölém térdelt, és egy ideig úgy csókoltuk egymást. Mikor elvált tőlem, én továbbra is száját néztem, majd egy pillanatra a szemeibe pillantottam, amiben láttam a vágyat. Egyre gondoltunk… Ölébe vett, és a szobájába vitt, a hatalmas ágyára tett le, és azonnal fölém mászott.
Ezután már nem részletezném… kellemesen eltöltöttük az időt, és én nagyon boldog voltam. Ketten mentünk el fürdeni, és estére marasztalt, én pedig hamar beleegyeztem. Együtt aludtunk el, és együtt keltünk másnap, egymás karjaiban. Nagyon rég voltam ilyen boldog…
Reggel megbeszéltünk mindent, tehát azt, hogy együtt vagyunk. Először azt hittem, bolond vagyok, de aztán rájöttem, hogy ez nem álom. Ez a szín tiszta valóság… Boldogan indultam haza, de aztán a következő egy hétben sikerült nagyon elkeserednem. Aoi egyetlen egyszer sem keresett. Sem telefonon sem a boltban, se sehol. Ez nekem nagyon fájt, és nem tudom mi volt ennek az oka. Most lehet kérdezni, hogy miért nem kerestem én. Hát mert gyáva voltam. Ilyen vagyok… Fogalmam sincs, mikor zavartam volna, így inkább hagytam az egészet, és vártam rá.

Elképzelni nem tudtam, hogy Aoi miért nem keresett, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy hol rontottam el… túl hamar odaadtam magam? Vagy hirtelen meggondolta magát, és mégsem kellek neki? Vagy gyorsan jött valaki más? Esetleg csak ennyi voltam? Ez is meglehet… csak egy játék voltam, akit aztán eldobtak, mert már elhasználódott? Nehezen tudom elképzelni ezt Aoiról, de lehet, hogy nem ismerem elég jól… Nagyon elszontyolodtam. Főleg, hogy karácsony van. Tegnap este egyedül díszítettem fel a karácsonyfámat. Szép kis műfenyő, amit minden évben az ablak és a kanapé közé, a fal mellé teszek. Minden évben üres alatta minden, sosincs alatta semmi ajándék. Ez az év kivétel… Igazából, nem egyszer elgondolkoztam már azon, hogy mi lenne, ha Aoival ketten díszítenénk a fát, de aztán letettem róla, és feldíszítettem egyedül, majd betettem alá az ajándékát. Lehet, hogy potyára vettem, mert soha többé nem találkozunk, maximum véletlenből. Hiányzik… nem is kicsit. A szemei ragyogása, a mosolya, az érintései… minden, ami ő. Sikerült teljesen az ujjai köré csavarnia. Teljesen beléestem azon az estén. Olyan jó volt… sosem akarom elfelejteni. És még a cicából sem lett bajom.
Nem kell búsulni… inkább örülnék neki, hogy történt valami szép is velem mostanában. De azt hittem, idén legalább nem leszek egyedül karácsonykor… azt hittem, hogy majd együtt töltünk egy kis időt, de nem így lett. Annyira elkeserítő.
A konyhába megyek, és öntök magamnak még egy bögre teát, majd a zenét kicsit felhangosítom, mert nem hallok belőle semmit. Leülök a fotelbe, ami az ablakkal szemben van. Lábaim felhúzva innen nézem a karácsonyfát, és az alatta árválkodó ajándékot, miközben a forró teámat szürcsölgetem. Ismét elmerülök a gondolataimban, és alig hallom meg, hogy valaki csenget. Ki lehet az? – kelek fel a helyemről, és bújok bele a papucsomba, majd megyek és kinyitom az ajtót. Nagyon megörülök, mikor meglátom Aoit toporogni ott, de mivel nem tudom pontosan, mi is van, ezért csak halkan köszönök neki, amit viszonoz is, majd arcomhoz hajol, és ad egy puszit, amire én kicsit elhúzódom, de aztán beengedem, és visszamegyek eddigi helyemre.

- Átlagos karácsony? – szólal meg kicsit zavartan, mire bólintok egyet, és a teámmal szemezgetek. Hallom, hogy sóhajt egy nagyot, majd elém jön, - látom a lábait – és halkan megszólal.
- Ruki… - szólít meg, de én továbbra is teámnak szentelem figyelmem. Ekkor állam alá nyúl, én pedig a szemeibe nézek. – Haragszol? – kérdi, mire megrázom fejem nemlegesen. Sosem haragudtam rá. – Akkor mi a baj? – kérdi, mire én lehajtom fejem…
- Szomorú vagyok. – felelem, ő pedig leguggol elém.
- Miért? – kérdezi kedvesen.
- Miért nem kerestél? – nézek rá hatalmas szemekkel.
- Sok volt a munkám. Hazaértem, és még a fürdésre is alig volt energiám. Tudod, nagyon fárasztó pózolni ott egy pár embernek…
- Csak ennyi? – kérdem, mire elmosolyodik.
- Mit hittél? – cirógatja meg arcom.
- Hát… azt hittem, már nem kellek neked – motyogom, a mosoly meg lefagy arcáról.
- Ne gondolj butaságokra. És… ne haragudj. Akartam szólni…
- Semmi baj. – szakítom félbe. – A lényeg, hogy most itt vagy. – mosolygok rá, mire ő is megint mosolyogni kezd. – Kérsz teát? – kérdem, mire bólint, majd felkel előlem, és leveszi kabátját meg a sálját, ami ez előbb még elmaradt.

A konyhába vezetem, ahol neki is adok teát, majd a nappaliban a fa előtt megállok.
- Vettem neked valamit. – nézek rá félénken hátra.
- Tényleg? – lepődik meg, én meg csak hevesen bólogatok.
- Ott van! – mutatok a fa alá a kis dobozkára, amit azonnal ki is vesz onnan. Mint egy gyerek, úgy kezdi bontogatni, én meg halálra izgulom magam, hogy tetszik-e neki… szerintem nagyon jól illik hozzá. Nem tudom, miért, de így gondolom.
Mikor meglátja az ezüst medált, rám néz, majd vissza az ajándékára. Igazából nem tudom, mit vehettem volna, de ezt szépnek találtam. Mikor megkérdem, hogy tetszik-e neki, csak mosolyogva rám néz, majd bólint egyet. Megkér, hogy tegyem neki a nyakába, amit én meg is teszek, majd adok neki egy csókot, és kettesben elszürcsöljük a teánkat, miközben beszélgetünk erről, arról. Szóbahozza, hogy milyen hülye, hogy ő nem vett nekem semmit, de én mondom neki, hogy nem baj, elég, ha itt van velem. Mikor sikerül efelől megnyugtatnom, leteszem a kezemből a már rég kiürült csészét, és szorosan hozzá bújok.
Ez mégsem egy megszokott karácsony. Tíz éve a legszebb karácsonyom.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2015.08.16. 11:41 wonkaboss nagyon aranyos volt^^ nem tudom folytatod-e még valamivel bár azthiszem ez egy szép befejezés így is nagyon szép történet volt