Reita POV

Arra kelek, hogy felvernek! Mármint Rukim. Az nem baj. De hogy azt milyen üvöltéssel, anyám…

Azonnal homlokára helyezem a kezem, és megérzem, hogy ez bizony kurva forró!

- Maradj itt. – morgom, majd sietősen eltűnök az ajtó mögött.

Amint visszatérek, azonnal az ölembe ültetem, háttal magamnak, és bedugom a lázmérőt. Nem, semmi olyan helyre, csak a hóna alá. Most meg elkezd mocorogni. Biztos nem tetszik neki, hogy benn van a hóna alatt az a szar, nekem meg az nem fog tetszeni, ha még tovább mocorog, mert nincsenek az idegeim kötélből.

Rámorgok, ő meg visszamorog. Na szép…

Erre hirtelen kipattan ölemből, én addig pislogok kettőt, majd mikor a harmadikat is pislognám, visszabújik az ágyba. Hát én ezt nem hiszem el!

- Nem vagyok beteg, csak fázok… - morogja, aztán magára húzza a takarót.

- Csak a lázadat szeretném megmérni, Ruki… - mondom, de inkább azonnal cselekszem is hozzá. Tudom milyen makacs, nem várom meg azt a fél napot, míg igazat ad. Ezzel le is rántom róla a takarót, amivel összegubózódott, és derekánál fogva kiveszem az ágyból.

- És még fogytál is. –mondom ezt csak magamnak, mert szemem elidőzik testén, plusz mikor kiemeltem az ágyból könnyű volt. Nem mintha naponta emelgetném, de azért megérzem mikor nyom kevesebbet a szokottnál. –na, csak a lázadat… - próbálom meg meggyőzni, hisz csak neki akarok jót. Egy nagy sóhaj után, fogja magát és ölembe ül, de szemben velem. Szóval ezért morgott, mert nekem háttal volt. A kis ravasz. Egyik kezével átkarolja nyakam, a másik alá pedig magától értetődően betettem a kis kütyüt, hogy megmérje a picikém lázát, fejét közben nyakamra hajtja.

- Rei… szeretlek. – hallom halk hangját, és leheletét érzem a nyakamon. Átölelem.

- Én is téged, chibim. – mosolygok, mire érzem, hogy szája neki is valami hasonlóképp csinálhat épp. Aranyos.

Ameddig ki nem veszem a lázmérőt kussban vagyunk. Nem akarom feleslegesen járatni a pofám. Meg amúgy is… jól esik egy kis csend. Mikor megnézem azt a szart, nagyon nem vagyok jó kedvemben. Hogy miért? Mert kurvára magas a láza, azért! Nem tudom hol kaphatott el valami bacit, meg mitől lett beteg… Ez rejtély.

Megfogom fenekét… persze nem azért mert meg akarom betegen dönteni, csak és kizárólag azért, mert így tudom csak felemelni. Felkapom ölembe és sietősen kiszaladok vele a konyhába. Kell valami izé, ami jó a magas lázra. Így mégsem maradhat.

Odaérve úti célomhoz felpakolom a csinos seggét a pultra, én meg nekilátok valami gyógyszer után nézni. Remélem, van itthon. Ha nincs, én kitépem a hajam! Na jó, vicceltem, de akkor minimum belerúgok az asztalba. Nem, mazochista sem vagyok, de kell az a rúgás.

Megtaláltam közben a gyógyszeres izét, amikben azt tartom, és leteszem Chibim mellé a pultra. Amint leveszem a doboz tetejét, meghallom hangját.

- Rei, nem vagyok beteg! – erre ránézek, de gyilkolós szemekkel. Aha, nem beteg. Meg ahogyan azt ő elképzelte. Kiveszem a megfelelő bogyót, de mikor megrázom, észlelem, hogy ez bizony üres. Pff, fasza. Akkor mást csinálok. Elindulok a szobába, de még mielőtt beérnék, visszaszólok. Biztos utánam jönne, ahogy ismerem.

- Maradj ott! –aztán eltűnök a szobában, és gyorsan összekapkodom a ruháit. Mármint a gatyáját meg egy pólóját, és egy pulcsit is az enyémek közül. Nem akarom, hogy megfázzon jobban, na. Amint visszatérek hozzá kezemben a ruháival, kicsit megijed.

- Mi az? Kidobsz? Nem szeretsz már? – jaj, ez édes volt. De nem állt szándékomban kidobni! Mosolygok rá egy aranyosat, aztán válaszolok, nehogy jobban megijedjen.

- Öltözünk, nehogy jobban megfázz. – mondom, mire úgy látom, megnyugszik, én meg elkezdem ráadni a gatyáját. Leugrik a pultról. Öhm, ez egy jó pont. Besegíteni már minek, mi?
- Ez esetben, ajánlom, hogy csukd be az ablakot. – szól közbe a nadrágfeladós gondolkodásom közepette, én meg azon nyomban az ablak felé nézek, és kis híján kihullik a hajam! Hogy az a jó kurva élet…

- Azt a hatalmas barom formádat Reita, hogy nem vetted észre azt a kibaszott nyitott ablakot. Hogy basznád meg… - és ehhez hasonló finomságokat mondtam, miközben bebasztam az ablakot, nagyon jó. Visszamegyek hozzá, de még mindig tiszta ideg vagyok. Jó, akkor öltözzünk.

Lekapom Rukiról a felsőjét és ráhúzom a pólóját. Aztán a saját pulcsimba bújtatom, ami mikor már rajta van, eléggé nagy. Mármint… kicsit lóg rajta, de nagyon aranyos.
elindulok ezután ismét a szobába, de megérzem magam mögött, és kezeit a derekamon. Megölelt? Fordulok hátra, és azonnal lebiggyesztem ajkait. Vagyis mosolyát…

- Ne örülj ennyire, megyünk a dokihoz. – ezek után érthető, hogy azonnal elengedi kezeivel testem.

- Mi van?

- Most! Nem akarom, hogy bajod legyen. Úgyhogy szedd össze magad, vedd fel a cipőd, satöbbi. – mondom, de naná, hogy nem akar… a makacs fajtáját most már…
- Ne! Bármit, csak a dokit ne. – mindjárt megzabálom és megverem! Nem, előbb verem meg, mert makacs és nem engedi, hogy orvoshoz vigyem, aztán megeszem, mert olyan édes kis szemekkel néz… hogy, annak nem tudok ellenállni! – nem akarom! Megeszek annyi gyógyszert, amennyit elém teszel, de ne vigyél dokihoz, kérlek! –úgyse hagyod abba, míg bele nem egyezem, mi? – Rei, kérlek! Nem akarok doktor bácsiiiiit! – na, mindjárt földhöz vágja magát! Azt látni akarom… Na, jó, nem.
- Oké, de akkor menj a szobába. – sóhajtok, majd kapok tőle egy cuppanóst az arcomra, és már a szoba felé rohan. Oké, akkor tényleg nem akar menni dokihoz. Jó, jó, de az csak a javát szolgálná… na de látjátok. Ha nem, hát nem. Nem fogok ez miatt is veszekedni vele, most is, mikor beteg. Egyszer legyen neki gyereknap.

Közben ráleltem ám fájdalomcsillapítóra, meg olyan bogyóra, ami láz leviteléhez szükséges. Hát persze, ha ott keresem először ahol megtaláltam, akkor már meglenne. De ez most nem lényeg. Gyorsan megmelegítek egy bögre teát, mert tudom, hogy azt szeretne. Én már csak tudom…

Kis idő elteltével besétálok, és ő már nagyban az ágyban van, jól betakarózva és rám várva. Várjunk csak… rám várva? Oké, hát rám várt, nem?

- Te tényleg komolyan gondoltad? – mármint, azt hogy nem megyünk doktor bácsihoz, és csak bogyókon él. Erre bólint egyet. – oké, ez esetben itt vannak a gyógyszereid és a tea. – teszem le az éjjeliszekrényre őket, majd fordulnék ki a szobából, mert rám jött a hugyozhatnék. Miért is ne… pont jókor.

- De Rei maradj már itt. –mondja rekedten. Mi!? Jól hallottam? REKEDTEN? És még hogy nem beteg…

- Mindjárt jövök. – mondom gyorsan és már el is tűntem a szobából. Hát bazd meg, majdnem bepipiltem! De szerencsére nem történt meg. Az illemhelyiségben előkaptam a barátomat, majd dolgom végeztével visszatettem a helyére. Visszacammogtam Rukihoz, és remélem, bevette, amiket kitettem neki. Ez legfőképpen neki érdeke… De azért nekem is!

Leültem ágyára, ő azonnal ölembe hajtotta fejét, elkezdtem simogatni a haját, majd arcát is végigsimítottam párszor, aztán el is aludt. Kis aranyos.

Lassan elültem a fél seggem, mire felkelt, és rögtön azután felült, és én nem tétlenkedtem! Bedugtam megint a lázmérőt. Amíg az mért, szorította picim a kezemet. Csak azért ne zúzd szét a kezem, te. –gondoltam magamban. Mikor kivettem, megint elhúztam a számat.  Basszus, lejjebb se ment!

- Mennyi? – kérdi, én meg ránézek, és látom, hogy nem lehet valami jól. Ahj, picikém…

- 39,5… és mind az miatt a kurva ablak miatt. – motyogom, és magamban háromszor kiheréltem magam.

- Szeretlek. – én is, de ez nem segít rajtad. Szarul vagy és miattam. Ahj… hogy lehetek ekkora szőke.

Kezét lassan ujjai tördelése helyett combomra csúsztatja és megsimogatja. Kétértelmű dolgokat juttat eszembe, de mivel beteg, így a kevésbé perverzre gondolok. Jó, lassan hátradőlök, mert kurva kényelmetlen ülni a fenekemen már! Gondolok arra, mikor elaludt az ölemben. Nem zavart, de nem kényelmes egész nap egy szuszogó énekessel az öledben ülni.

Szorosan ölelem magamhoz, keze a mellkasomon van, és érzem, hogy nincs jól. Rázkódik is, gondolom, mert fázik. Ehh, ez nem túl jó. Remélem semmi komolyabb baja nem lesz.

- Pöttömke, nem kérsz több gyógyszert? – kérdem halkan, mire erősen megrázza fejét. Persze nemlegesen.

Oké, nem is akartam több bogyót beléd tömni. Az csak kijönne, pedig azt nem kéne. Nem akarom, hogy rajtam kössön ki a vacsid. Elmélkedésem közben felkeresi kezével az enyémet és összekulcsolja ujjainkat. Hát ez egy jó ötlet volt.

- Cica… szólj ám ha rosszul vagy. – a kezemet már elengedte, és helyette köröket kezdett rajzolgatni mellkasomra.

- Ühm… - ez most mit akar jelenteni? Öhm…

- Chibi… - emelem fel fejét, és látom meg arcát… - basszus! – fogom meg, és rohanok a mosdóba.

Ott azonnal leteszem, felhajtom a WC tetejét, és leguggoltatom elé. Hát igen… kijön belőle minden. Nem túl szép látvány, de ez is hozzátartozik ehhez, sajnos. Amíg drágám kiüríti gyomra tartalmát, addig hátát simogatom. Hamarosan felhajol, én meg megtörlöm száját, és felsegítem. A mosdókagylóhoz érve megmossa arcát, én engedek neki egy pohár vizet, amit hamar le is gurít.

- Rei… - mondana valamit, de elhallgattatom.

- Csss, semmi baj. – rakom ujjam szája elé, mire elhallgat. – menjünk vissza a szobába. – fogom meg kezét és megyünk be együtt ez említett helyiségbe.

Beérve megállítom, mire érdeklődve néz rám. Leveszem róla a pulcsit, mert kurva melege lehet benne. Bár ki tudja. De azért leveszem róla, a nadrágjával együtt. A naciból segít kibújni, mert mikor már lehúztam a bokájáig, hátrafekszik az ágyon, így le tudom venni. Na, ez is megvolt.

Miközben tűröm össze a ruháit, hallom, ahogyan mocorog az ágy. Felpillantok, látom, amint Chibi feljebb fészkeli magát és engem néz. Öhm, mit szarozok már? Arrébb dobálom a ruháit, és felmászom mellé. Amint kapna karom után – mivel mellé ültem- én elhúzom előle és legelőször homlokára simítom kézfejem. Hm, még lázas. Legalább is, ha nem csal a homloka hőmérséklete. Morog egyet. Ránézek, megráncolom a szemöldököm.

- Most már idejössz? – fújtatja, én meg elmosolyodom, hogy mennyire a közelében akar tudni.

Lekapom magamról a ruhát, és egy alsóban bebújok mellé, ő pedig magunkra teríti a takarót. Megborzolom haját, de most ahogy látom, nincs kedve visszavágni. Ne is! Most olyan szeretgetni való vagy… meg ápolgatnivaló. Ápolni is foglak, ne félj! – ezekkel a gondolatokkal húzom magamhoz közel, aki csak bújik ölelésembe.

Nem telik bele sok idő, megint érzem, hogy elaludt. Huh, szerencsére… akkor nincs annyira szarul. Bár ahogy látom arcát, ami igencsak piros… hát elgondolkodom, hogy nem-e beteg annyira. Mert bizony az! Látszik rajta. Amíg alszik, nem tudok mást csinálni, mint simogatom fejecskéjét, és hajacskáját, néha-néha hozzáérek arcocskádhoz, és akkor egyet mocorogsz álmodban, én meg azon gondolkodom, hogy mikor lettem ekkora nyálgép? Fúj, Reita, ez tőled valami undorító! Hányok magamtól… De… de, nem! Azért nem fogok magamtól okádni, amiért életem egy szem, pirítós kenyerecskéjéről beszélek így… a kurva szádat! Ez már tényleg túl sok… Kussoljak el!

Mocorog a Chibi rajtam. Hop-hop, felkelt? Rám néz, laposakat pislog, és megszólal. Jaj, de borzalom a hangod!

- Rei… hány óra? – dörzsölöd meg szemeid, én meg nyomok egy puszit homlokodra. Mert szeretlek te lökött.

- Öhm… - nézek rá a szemközti falon lévő órára, amin… - fél 12 van?! – akadok ki. hogy voltam képes nem észrevenni, hogy mindjárt kaja idő? Azt a kurva anyám…

- Rei… szeretlek. – pislog még párat, majd visszadől rám.

- Én is Pöttöm. Fáradt vagy még?

- Ühüm… - hallom halk hangját, és érzem a kezét mellkasomon, megint.

Nem szóltunk többet, csak feküdtünk. Én nem tudtam aludni, és ahogy észrevettem ő sem.

Egy kis idő után megkordult a hasam, ami ugye azt jelezte, hogy ideje lenne valamit bekapni. Valami kaját.

De ő nem mozdul rólam, csak továbbra is simogat néha kezével. Jó, egy ideig bírom, de mikor már elviselhetetlen lesz az éhségem, megszólalok.

- Nem vagy éhes, csöppségem? – na, kellett nekem megszólalni… és pont a nyálas énemnek! Felemeli a fejét, és engem vizslat szemeivel.

- Rei, ezt 5 éves koromban szokták nekem mondani… - és ásított egyet. Na jó…

- Jól van, akkor… Takanori, emeld fel a formás segged és húzzál ki a konyhába enni! – húztam fel közben egyik szemöldököm, várva a reakcióját. Erre csak kikerekedtek szemei, majd rögtön utána összeszűkültek, és kezével megbokszolta gyengéden mellkasom.

- Nem azt mondtam, hogy nem mondhatod, csak… nah! Olyan izé vagy… - dünnyögte, majd fúrta bele nyakamba a fejét, én meg azon nyomban átkaroltam.

- Na picim, ideje akkor bevenni a gyógyszereid… - erre rám nézett – ha ettél már. – erre meg lekonyult a szája, de most nem hat meg! – ha így nézel, akkor is be kell venned! Ha már dokihoz nem akartál menni… - nyújtom el a végét, és kelnék ki, mikor utánam kap.

- Ne hagyj itt. –nyöszörögte, én meg azonnal ölembe kaptam, mire kicsit megszeppent, de mikor kivittem és letettem a székre, megnyugodott. Nem, nem viszlek sehova.

- Na, mit szeretnél enni? – néztem rá hátra a hűtőből.

- Nem tudom. Fáj a hasam… - szorította meg említett testrészét, és nekem ekkor ugrott be valami! Kai!!

- Pillanat, és jövök. – és sietősen elmentem a telefonomért, aztán azonnal tárcsáztam Kai-t.

Kicsengett, felvette.

- Kai, azonnal főzzél levest fájós hasra és azonnal hozd el! –mondtam el egy szuszra, aztán levegőt is vettem.

- Öhm… Reita? – nem, öreganyád valaga! Persze, hogy én!

- Ja… de akkor hozol? –kértem.

- P-persze… - hatásszünet. – Rukinak lesz? –hallom, hogy mosolyog. Ez most nem mosolyognivaló!

- Aha, de siess, köszi. – tettem le.

Remélem, gyorsan ideér azzal a kajával. Mert, hogy én nem tudom, mit lehet fájós hasra enni, az is biztos!
 

Ruki POV

Jaj, alig várom már, hogy ennek vége legyen! Basszus, nagyon nem érzem magam jól… és amikor hánytam… na az nagyon rossz volt. És Reita végig mellettem volt. Ha most egyedül lettem volna otthon, nem tudom mit csináltam volna. Annyira utálom, amikor ilyen beteg vagyok. Nem mintha nagyon gyakran lenne ilyen, sőt, ilyenem még nem is volt. Annyira rossz! Oké, nem nyafizok.

Most meg Kai-t hívja. De minek? Még ő is… nem kell ide, most nagyon nem! Nem akarom, hogy így lásson. Ezért lemászok a székről, és megyek a szobába. Aha, meg ahogy én azt elképzeltem! Reita megfogja a karom, és visszahúz.
- Rei, nem akarom, hogy Kai ilyen szarul lásson… - motyogom, mire felhúzza szemöldökeit, én meg lehajtom a fejem.
- Na jó… -vesz egy nagy levegőt. Elengedi a kezem, én meg azonnal be is megyek a szobába. Annyira fáj a hasam, hogy olyat még a… szóval, így még nem fájt. Bebújok az ágyba, úgyis fáztam már így. Összegömbölyödök, ahogy csak tudok, mint egy cica… na jó, nem, én nem vagyok olyan hajlékony. A takaró meg ugye rajtam, és így már nem fázok annyira. Kezeim a hasamra teszem, és lebiggyesztett szájjal nézek magam elé.
Kicsit elbambultam, és arra eszmélek, hogy Rei feje bekúszik elém.
- Jobban vagy? – kérdi aggódva, mire én megrázom a fejem nemlegesen. Sóhajt egy nagyot, majd kiegyenesedik, mivel eddig le volt hajolva hozzám. – Kai mindjárt jön, hoz neked levest.
- Tudom, és mondd meg neki, hogy köszönöm, de ne engedd be! – kérem boci szemekkel, mire mosolyog egy aprót.
- Nem tudom miért jó neked, de jól van… - mondja, majd kimegy a konyhába. Pár perc múlva vissza is jön. Kezében azzal a tárggyal, amit nagyon nem szeretek… Leül az ágyra. – Gyere ide, chibim. – mondja, én meg kicsit várok, majd odamászok mellé, majd ölébe ülök, de a takarót magamra terítem. A lázmérőt beteszi a hónom alá, és vár. Én addig a fejem a nyakába hajtottam.
A hasam még most is nagyon fáj. És már a fejem is kezd. Nem hiszem el, hogy ez egyszerű megfázás lenne.
Kiveszi a készüléket, és megnézi. Nem szól semmit, csak átölel.
- Na… mennyi? – kérdem tőle, még mindig nyakába hajtott fejjel.
- Nem lett kevesebb. – mond csak ennyit, én meg még jobban bújok hozzá, mint eddig.
Csengetnek.
- Biztos Kai az… - motyogom, majd kiszállok az öléből, és visszamászok az előző helyemre, ő meg megy ajtót nyitni.
Nem tudom, mi történik ezután, olyan szépen bealszok, hogy csak na.

Arra kelek, hogy Reita szólongat. Laposakat pislogok rá, ő meg felültet.
- Edd meg Kai levesét. – mondja, és az ölembe teszi a tálcát.
- Te már ettél? – kezdem el fújogatni az ételt, mert elég meleg, gőzölög.
- Aha… már rég. Egy órát aludtál. – mondja mosolyogva, én meg csak pislogok rá.

Nem szólok semmit, csak elkezdem enni a levest, nagyon finom!

Mikor végzek, Rei kiviszi a tálcát, majd visszajön a gyógyszerekkel, és egy bögre teával.
- Idd meg. – adja nekem, és én jó kisfiú módjára beveszem a gyógyszereket, és a teát is nagyon gyorsan megiszom.
- Rei, nem vagyok jobban. – motyogom, de nem nézek rá.
- Fáj még a hasad?
- Ühüm… meg a bucim is. – fogom meg a fejem, és vállára dőlök, mert időközben leült mellém.
- Jaj, picikém. – simogatja meg az arcom, és én majdnem el is alszom megint, de nagyon úgy érzem, hogy a mosdóba kell mennem megint.
- Ruki, nagyon elfehéredtél. – mondja, mikor rám néz.
- Ümm… - nézek rá keservesen, és kelnék fel, de ő megint ölbe vesz.
- Megint a mosdó? – kérdi mire, egy nagyon picit bólintok, és már visz is. Mikor letesz a WC elé, én azonnal fölé hajolok, és kijön belőlem a mai kajám is. Elegem van ebből az egészből!
Mikor végzek, ő megint megtörli a számat, és a mosdókagylóhoz vezet, én megmosom az arcom, meg kiöblítem a szám. Mikor ezzel megvagyok, a nyakába akasztom a kezeimet, és az egyik lábam dereka köré emelem, ő meg veszi a lapot, és fenekemnél fogva felemel, így én a lábaim összefonom dereka körül.
Annyira kedves, hogy így törődik velem. És nem is veszekedünk. Jó ez így. Végül is, ha azt teszem, amit mond, és az nem olyan rossz dolog, akkor nem is lesz vita. Mert amikor például dokihoz akart vinni, akkor is csak nekem akart jót, az már más dolog, hogy kikönyörögtem, hogy ne vigyen, de meg is eszek minden gyógyszert. Ezek ellenére, mégis rosszul vagyok.

Letesz az ágyra, és szépen be is takar.
- Köszönöm. – motyogom, majd a fal felé fordulok. Sokáig ül mellettem, és simogatja a hátam, de egy bizonyos idő után, kimegy. Elkezdenek folyni a könnyeim. Annyira rossz így… remélem, nem hibáztatja magát a történtekért. Nem ő a hibás! Én is vigyázhattam volna jobban… És megint elalszok.

Iszonyatosakat álmodok. Reitával, és a többiekkel. Nagyon rossz. Nem akarok ilyeneket álmodni.

Reita hangjára kelek, és ismét engem szólongat. Annyira örülök, hogy felkeltett! Nem tudtam volna felébredni csak úgy… Laposakat pislogok rá, mellettem ül az ágyon, és az arcomat simogatja. Mikor már jobban kinyitom a szemeim, felkel, és ekkor látok meg egy másik alakot a szobában, a kezében egy fekete bőrtáskával. Lassan emelem rá a szemeim, és ez egy doki… tudom, mert ismerem. Köszön, én meg csak bámulok rá, majd Reitára. Most minek hívta? – hajtom le a fejem, majd ülök fel, és kibújok az ágyból. Elmondom a panaszaimat, majd mondja, hogy vegyem le a pólóm, amit meg is teszek, és megvizsgál… Megnézi a torkomat is, és megjegyzi, hogy az bizony piros…
- Szédülök… - motyogom, és ő enged lefeküdni, majd nekiáll nyomogatni a hasam, de én megfogom a kezeit. –fáj a hasam… - mondom, és abba is hagyja. Az a szerencséje. Reita végig itt van, és néz.
A doki feláll, és kimegy Reitával. Próbálok felülni, de nagyon megszédültem. Francba, ne már… hasamra fekszek, a takarót magamra húzom, a pólómat meg a kezembe tartom. Teljesen szétizzadtam attól a hülye álomtól…

Reita hamar visszajön, és mellém jön, leguggol az ágy mellé, és a pólót kiveszi a kezemből, hoz egy másikat, és felültet. Most is nagyon szédülök, de megfogom vállait, hogy ne dőljek el, mint egy zsák. Segít rám adni a pólót, és ad egy puszit az orromra, majd visszafektet.
- Elmegyek a gyógyszereidért, te addig aludj.
- Rei, ne hagyj itt, kérlek… - biggyesztem le a számat, és fogom meg a kezét, mire meglepődve néz rám.

- De kellenek neked azok a bogyók, nem? – néz rám felhúzott szemöldökkel.
- De kellenek… - motyogom. – de… de… nem lehetne, hogy elhozasd valakivel? – nézek rá nagy szemekkel.
- Oké. – mondja, majd kifúj egy rakat levegőt. –felhívom Aoit. – mondja, majd előveszi a telefonját, és megkéri, hogy jöjjön ide. – mindjárt itt lesz, a közelben volt… - mondja, majd leül az ágy szélére, és simogatni kezdi az arcom. Elkezdem piszkálni pólójának az alját. Nem akartam, hogy hívjon dokit… kíváncsi lennék mit mondott neki, de nem kérdezem meg.
Csengetnek. Tuti, hogy Aoi lesz az. Reita gyorsan megy, kinyitja az ajtót, és hallom is Aoi hangját. Reita gondolom odaadja neki az izét, amin a gyógyszerek nevei vannak, és megy is.

Reita visszajön, és befekszik mellém az ágyba, én meg szorosan bújok hozzá.
- Remélem nem haragszol… - mondja, én meg ráemelem tekintetem. – a doki miatt.
- Öhm… nem. – motyogom, és egy apró puszit nyomok szájára.
- Ki kellett hívnom, nagyon aggódtam… - néz el oldalra.
- Szeretlek. – mondom neki, mire visszanéz.
- Én is. – mondja, és a homlokomat megpuszilja.
Mellkasába fúrom a fejemet, és megint rám jön a sírhatnék. Csendben kezdek sírni, nem tudom, mi van velem. Annyira örülök, hogy ennyire törődik velem, de úgy érzem, hogy neki ez nem jó. Megterhelő, vagy nem tudom… lehet, hogy én vagyok hülye, de akkor is. Elkezdi simogatni a fejem.
- Ruki, mi a baj? – kérdezi közben, de én csak megrázom a fejem. Vesz egy nagy levegőt. Lassan felül, én meg még mindig mellkasába fúrom a fejem. Beleülök az ölébe, és abbahagyom a sírást, megtörlöm a szemeim, és úgy nézek rá.
- Ne sírj Pöttömke. – mondja, és szorosan magához ölel.
- Már nem sírok. – mondom neki, és én is átölelem. – remélem, mikor meggyógyulok, nem akarsz megint letámadni háromszor egymás után. – motyogom neki, mire kicsit nevetni kezd.
- Az még odébb van, kicsikém. – mondja, én meg csak nézek magam elé. Igazából, már én is nagyon várom, hogy végre együtt legyünk úgy, és tudom, hogy ő is akarja, de azért na… nem akarom megint fájlalni a hátsó felem.
Kis időt még eltöltünk így csendben, mikor megint szól a csengő. Kimászok Rei öléből, ő meg megy ajtót nyitni. Aoival jön vissza a szobába, én ekkor már nyakig betakarózva az ágyban fekszem. Megint szédelgek.
- Hogy vagy? – kérdezi Aoi, mikor közelebb jön.
- Jól. – vágom rá azonnal. Erre vigyorogni kezd.
- Jaj, chibi… -sóhajtja, majd összeborzolja a hajam.
- Na… - morgok neki, mire csak mosolyog.
- Azért látszik, hogy nem vagy valami jól. – teszi a kezét arcomra, majd el is veszi onnan. – tényleg elég lázas vagy. – állapítja meg. Reita odaadja neki a gyógyszer árát, majd Aoi kifele megy. – na, jobbulást Ruki. –mondja, majd megy is tovább. Mikor Reita visszajön, nagy szemekkel nézek rá.
- Nagyon meg akart nézni. – mentegetőzik.
- Jól van, semmi baj… végül is a barátaim… vagyis, a barátaink. – mondom neki félig mosolyogva. – de most éhes vagyok. – kezdek el nyafizni, ő meg azonnal kimegy a konyhába, és hallom, hogy nagyban pakolászik, meg melegít valamit.
- Tessék. – hozza oda a tálcát, rajta levessel, meg teával, és a gyógyszerekkel. Először a levest eszem meg, majd a gyógyszereket is beveszem, és a teát is elpusztítom. Reita kiviszi a tálcát, majd bebújik mellém az ágyba, és próbálunk aludni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.