Jrock Fanfiction Fansite
Men


 

 

 
New Life
New Life : 4. rsz

4. rsz

Choo  2015.09.12. 19:43


Riku POV:

Az rk, mint ltalban is rohadtul unalmasan teltek. Radsul egyiken mg felelnem is kellet, drga Kisaki miatt, akire rordibltam rakzben, mert bkdtt a kurva krzjvel, s ht, ugye ezt nem kellett volna. Szval n felelhettem abbl, amit tz perccel ezeltt olvasott fel a tanr Az volt a gz, hogy semmit sem tudtam, Kisaki meg rhgtt rajtam, de amikor megltta, milyen brutlis arckifejezssel bmulok r, vette a lapot, s bekussolt. Szerencsje.
Miutn kicsengettek, sznetben hallgathattam tovbb az idtlensgeit, s gy tovbb mg 4 rn keresztl, plusz a sznetekben. Nha behalok tle, hogy ennyire jl mkdik a beszlkje, s elgondolkodok azon, hogy duracellel mkdik, vagy csak tl sokat lg Kai-jal, aki szintn ennyire prgs.

tdik ra utni sznetben betmadott Aoi, hogy majd dlutn az rink utn megynk focizni, meg azt mondta szlt mg msoknak is, akiket ismerek. Imdok focizni, s ha mg jnnek a haverok is mg jobb. Fleg Saga, na , tuti, hogy velem lesz, nem adom egyiknek sem, mert nagyon jl jtszik. Nem mintha n nem, mert n is tudok m, st szerintem jobban is csak, kell mg pr j jtkos a csapatba. gy biztosabb a gyzelem, mert nem nagyon szeretek veszteni. Amg Kisaki nem jtt szlni, hogy menjnk a plyra, addig tanultam. Nem volt sok lecke, gy viszonylag hamar ksz voltam.


Saga mr ott volt, s meg is dumltam vele, hogy mindenflekppen velem lesz, meg blogatott vigyorogva. Rajta kvl mg itt van Kai, aki azonnal odarohant hozzm s beszlt ssze-vissza, n meg gy csinltam, mint aki figyel r. Tort is megpillantottam pr elsssel csevegni, aztn jobban krlnzve meglttam Aoit kzeledni, de nem egyedl. Azt mondta, hozza a szobatrst – nem gondoltam volna, hogy lesz az. Ltsbl ismerem, tegnap t tttem le vletlenl az ajtval. Tnyleg vletlen volt! Gyorsan a kezembe vettem a labdt, s odastltam hozzjuk.

- Naht… a szobatrsad? – Nzek r mosolyogva, mire mg nagyobb vigyorral vigyorogva vlaszol, hogy igen.
- Ezt meg minek kellett idehvni? –Tudhattam volna, hogy nem brja ki anlkl, hogy ne ktne bel. Els ltsra az volt a vlemnye a Chibirl, hogy fj – szavaival lve. Szerintem meg kedvesnek tnik...

  • - Gondoltam, gy jobb lesz a jtk… - mondja Aoi lazn Kisakinak, majd kiveszi kezembl a labdt, mire n feleszmlek, hogy kezddhetne mr a jtk. Gyorsan elmondom a csapatokat, s Rukit s hozzm teszem, gondolom n biztos jl focizik, ha meg nem, az sem baj. Felmegynk a plyra, bellunk a helynkre, n a kapuba, Ruki nem messze elm, ahogy ltom. Mg egyszer jtk eltt, rpillantok. Kicsit feszengve lldogl egy helyben, de aztn belelendl is a jtkba. Egyprszor a labda mell rg szegnyke, Kisaki meg kirhgi, de amikor tallkozik tekintete az enymmel, csak morog egy kicsit, azt' abbahagyja.
    Kisaki kicselezte Rukit, majd rltt, de n gyesen ki is vdtem.
    Elbb elvette Tortl a labdt – aki elg jl jtszik – s tovbb is ment… volna, ha az az idita bokn nem tallja. Megjegyzem direkt, messzirl kiszrhat volt, hogy ez egyltaln nem egy baleset volt.


Ltom Aoit odarohanni hozz majd lassan felsegti, s ltszik, hogy a trdnl felszakadt a bre, s vrzik is neki
Odamegyek hozzjuk, aztn kezembe veszem a kezt, s elkezdem vizslatni a tenyert. Az is vrzik neki.
Oldalra nzik Kisakira arra a baromra, aki httal ll neknk, de trtnetesen rgta ki Ruki lbt.
- Basszus, jl elestl – mondom neki, br szerintem is szrevette... Haragszom Kisakira, dhs vagyok, hiszen nem csinlt semmit ez a picike, meg bntja. Elkezdhetn hasznlni azt, ami a fejben van, mr ha tnyleg van ott valami. – Baszd meg, Kisaki… Jobban is figyelhetnl! – mondom mg neki, majd vissza nzek Rukira, s mg mindig fogom a kezt, de aztn kihzza ujjaim kzl.

- Nem tehetek rla, hogy ilyen bna – mormogja orra alatt, aztn ellpked.
- n inkbb felmegyek – Ugye nem fog srni? Annyira nem fjhat neki, habr elgg lesrlt. Hibsnak rzem magam.

- Felmenjek veled? – krdezem hirtelen tlettl vezrelve, meg csak megrzza fejt lassan. Mirt nem? Nem harapok, de… ha nem, ht nem.

Ruki felment, n meg mg jl lehordtam Kisakit, nem hallgatott vgig, de mg gyis lesz r alkalmam befejezni. Ezek utn bejelentettem, hogy nekem nincs kedvem mr jtszani, mire a tbbiek sem voltak mr kint sokig, azt hiszem. Nem tudom pontosan, mert Aoi s n elindultunk befel, Kisaki pedig mgttnk kullogott.

 

Elmentem zuhanyozni Aoival, de eltte tnztnk majdnem mindent, hogy megleljk Rukit, viszont sehol sem volt. Vgl ott megtalltuk, mr mikor belptnk a helyisgbe, akkor kiszrtam, mert meglttam a hajt. Ki sem ltszott a zuhanykabinbl, ht ez aranyos.

 

Miutn vgeztem, emltettem neki, hogy jhetne velnk vacsorzni, nem hallottam, mit vlaszol, de remlem ott lesz.

Fene ebbe a sorba mr, meg a mgttem lv Kisakiba, aki nan, hogy nem tudta volna kibrni hogy nem bassza szt Ruki lbt foci kzben, nem. Mert Kisaki.

- Te – fordultam htra, meg vlaszknt visszahmmgtt. Ch… kr –, muszj volt? – hztam fel szemldkm, s karjaimat sszefontam magam eltt.

- He? – na, ez aztn rtelmes volt!

- Ne tedd a hlyt… - forgatom meg szemeim – direkt rgtad szt Ruki lbt, mi? Mr nem is azrt… de ez azrt kicsit sok volt.

- Most mit vagy gy oda? Az csak egy nyomott elss trpe… nehogy mr mg azt vdd! – hborodott fel, mire n is ugyanezt tettem.

- Ht baszd meg, ha lehet, kerld az effle viselkedst vele szemben, ok? – j-j, nem hzom fel magam.

- s azt ki tiltja meg?

- n, baszd meg, n! – mondtam, mire… mire valamit igen morgoldott, de mivel nem volt tl rtelmes s hangos, gy nem rtettem kristlytisztn.

- Mondtl valamit? – nztem r gyilkos szemekkel

- Nem… - morogta, majd kussoltunk, aztn meglttam Rukit elbicegni – gondolom, mg fj a trde - mellettnk, egy blintssal kszntem neki, mire flszegen visszaintett. Azt hiszem, vgleg befejezem a beszlgetsemet mra Kisakival, s mivel halad elre a sor, visszafordulok, majd feltankolok a kajmmal, s elindulok az asztalokhoz, nyomomban felsgvel.
Leltnk az asztalhoz, ahol a tbbiek is voltak. A tbbiekre meg azokat rtem, akikkel fociztam.


Itt van Ruki is. Kisaki fintorog, de ha tudn, hogy most t nzem, elgg dlledt megrgztt gyilkolsi vggyal teli szemekkel, biztos, hogy a szar is bel fagyna a marhba.

Szval a kicsike is itt van a szobatrsval, Aoival. Ok, rlk, m, de rohadtul idegest ez a nem kvnt fintorg szemly is itt. rtitek, kire gondolok.
Megnyugszom, kajlni kne. Nem rossz, de egy kicsit rgen ettem szusit, s lehet bnnak nzni, de kiesik ez a hulladk folyton a plcikim kzl. Aoinak is, mire itt krlttem rhgnek rajta, de megmutatja becses jobb keze kzps ujjt, aztn elhallgatnak. Rukinak is kiesett, nem is egyszer, felsge meg ugye szrevette, s gnyoson elvigyorodott. Ha meg mer szlalni, kidobom a mellettnk lv ablakon, utna ugrok, s kitaposom a belt.

- De rohadtul gyetlen vagy… azrt ok, hogy focizni nem, de enni azrt tudnod kne – morogja Kisaki, annak a drga lleknek, mire nagy szemekkel – nagy
megbntott szemekkel – bmul. Bmult. Lehajtotta a fejt, nekem meg totl elszllt az agyam s kurvra betelt a pohr. Felrngattam azt a barmot a pljnl fogva, meg tk rmlten nzett rm, a tbbiek meg rhgtek, gondolom mg mindig szegny Rukin. Ha ezzel vgzek, nem hiszem, hogy nekik lesz kedvk a nevetsre.
- Nem meg mondtam, hogy llj le?! – suttogtam vszjslan az arcba, alig pr millimterrl.
- D-de mr mondtam… ez csak egy – nem akartam hallani, de lehet, hogy azrt nem kellet volna bemosni neki egyet. Mindenki minket nzett - engem, aki fjtatva ll, meg Kisakit, aki az asztal mellett szorongatja az orrt. Nekem mra tnyleg elegem van belle – indulok el, ki az ebdlbl, de aztn megllok, s visszamegyek Rukirt. Nem hagyom itt ezekkel az krkkel.


Elkerlhetetlen volt a kollgium folyosjn, egy-kt furcsn minket figyel szempr, de nem csodlom, n egszen a szobmig rngattam a kicsikt, aztn kinyitottam az ajtt, s szegnykt szinte berntottam rajta. Sz, ami sz, nyekkent egyet.
Ne merje senki megkrdezni, hogy mi az a hirtelen tlet, ami miatt idecibltam a trpt, mert n sem tudom, csak nem akartam, hogy a srcok kzt ott zavarban legyen, meg nem akartam, hogy Kisaki bevesse magt jra, mivel n nem vagyok ott.
Furcsa hang ttte meg a flem. Mintha valaki… srna. De nem, Ruki nem srhat. Vagy de?!
Felnzek r, mivel eddig a roppant rdekes libafos szn sznyeget elemeztem. Rendesen megbnthatta, ha most meg pityereg. Nyugalom, Riku…Akkor most keresek neki zsepit – furcsa ltvnyt imitlva futkosok szerte-szana a szobban egy nyamvadt zsebkendrt. Nem szeretem, ha srnak krlttem, mert olyan feszengve rzem magam olyankor… mg egy furcsa szoks, ez van. De nincs itt egy darab zsebkend sem?!

Mg nincs hozzszls.
Csak regisztrlt felhasznlk rhatnak hozzszlst.
 
ra
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Chat
 
Szavazz!
Lezrt szavazsok
 

 

Banner



Partnereink






 
Szmll
Induls: 2009-12-28
 
chat
Nv:

zenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG