Reita POV

Nem, cica, nem kaphatsz nyelveset. Ahj, ennyire szeretnél már kapni? Na, ez édes. De még nem, mert akkor utána én kapom el a bacidat, és akkor meg azért nem lehetünk együtt, azt meg nagyon nem bírnám ki. Meg valljuk be, nem is akarom.

- Nem is vitatkozol? – kérdezek rá, mert ilyenkor mindig kicsapja a hisztit, hogy akkor is kér, meg satöbbi.

- Nem. Nem akarok veled veszekedni. – szerencséd. - Akkor most aludjunk. - Vihar lesz. – hangjában hallom, hogy kezd félni. Meg mindjárt hisztizik, hogy ronda vihar, csúnya vihar. - Szóval félsz a viharoktól? – ezt muszáj volt, már nem is azért. - Nem! – néz rám nagy szemeivel. A kis félős cicám.

- Na persze… - és azt hiszed, ezt el is hiszem, mi? Na nem, én nem fogom bevenni. Beparancsolom az ágyba, majd mellé bújok. Amikor pedig egyet dörren, félve és erősen bújik hozzám. – chibikém, nem azt mondtad, hogy nem félsz? – bocs, ezt is muszáj volt. Egyszerűbben: kihagyhatatlan. - Rei… - na, most kezdi, most kezdi. Kap a fejére egy simogatást, aztán hamarosan meghallom egyenletes szuszogását. Elaludt, ilyen hamar.

Én bezzeg forgolódok össze-vissza. Persze nem ölelem már Rukit, szép is lenne, ha vele együtt forgolódnék. Miután elaludt, már akkor kikászálódtam alóla, mert eléggé melegem volt. Meg később kimentem inni, pisikélni, ettem is valamit, aztán visszamásztam drágámhoz, aki még álmában is közelebb vackolta magát hozzám és fejecskéjét mellkasomra hajtotta. Tiszta ennivaló! Na jó, a nyálas Reita elkussolhat!

Alig aludtam szerintem valamit. Nem sokat, mert állandóan felriadtam valamire. Mondjuk szar idő is volt odakint, lehet attól. Ha jön a front, mindig tiszta dilis vagyok. Vagyis csak aludni szarul tudok. De ez van.

Miután észrevettem, hogy reggel van már, kimásztam Chibi ölelő karjai közül, és becéloztam magamnak a fürdőszobát. Büdös is vagyok, fürdéshiányom is van, hát muszáj kimennem, na!

Odaérve az említett helyszínre, bezártam az ajtót, de nem kulcsra, csak egyszerűen bezártam. Na, szóval lehet érteni, remélem.

Megengedem a jó nagy kádacskámba a vizecskét, és… és fúj! Megint előjött az undorító Reita… na de mindegy. Szóval, miközben folyt a fincsi vizem a kádba, én levetkőztem, kicsit nyújtózkodtam, és elzártam a csapot, mikor tele lett. Szinte élvezettel csobbantam bele a hűsítő vízbe, hogy lenyugtassam testem, egy fárasztó éjszaka után. Azért remélem Chibi nem riad fel a hiányomra, meg nem kezd el hisztizni, amiért magára hagytam… Bár azért kapna, ezt ő is tudja, szóval nem lesz gond, tudom.

Éppen csak elkezdem mosni magam, nyílik az ajtó. Ahj, nem zártam be kulcsra, tényleg… de mindegy. Odanézek, az ajtó irányába, és meglátom a picikémet, amint bekukucskál az ajtón, résnyire kinyitva azt. Kettőt pislantok rá, de nagyon meglepett arccal. Most biztos kiröhög magában, hogy de bamba fejet vágok.

- Bejöhetek én is? –kérdezi, nekem meg önkéntelenül is mosoly, sőt, vigyor kúszik az arcomra.

Kérdésére csak bólintok egyet, majd rögvest be is jön, leszedi magáról a testét még takaró ruhákat, és bevágódik mellém a kádba. Elég nagy ez, elférünk… akár hárman is. Na de nem kell harmadik! Becsukom szemem, majd megérzem Rukimat magam mellett. Érzem, hogy, vállamra teszi fejét.

- Rei…

- Hm? – csak ezt szólom vissza. De nem nyitom ki közben a szemem. - Ma már lehet próba? – hallom meg kérdését, és rögtön idegbajt kapok! Próba? PRÓBA? Na felejtse el. - Nem. Ki van zárva… Te szépen pihensz, én meg vigyázok rád. – ezután rám néz, én meg rá. Mondjuk én előbb nyitottam ki a szemem, na. - De… már nem vagyok beteg. – persze-persze… én meg a Mikulás vagyok, személyesen. - Chibi… lehet, hogy már jobban érzed magad, de attól még pihenned kell az ágyikóban. Majd megint alszol, aztán majd később lesz próba. - Holnap? – ennyire le akarod magad strapálni? Pff… - Talán… nem ráér? - Oké… már nem fáj a torkom. Most sem kaphatok nyelves csókot? – néz rám nagy szemekkel, én meg viszonzom ezt. Vagyis én csak nézek rá.

- Mondtam már… - ahj… - Oké…

Ezután nem esett köztünk több szó, csak megfürödtünk.

Gyorsan megfürdünk, és megyünk ki a konyhába. Ott ő leül az asztalhoz, egy szál köntösben. Értitek? Csak az van rajta… Hát én mindjárt kihalok! Jó-jó… kibírom. De alig bírom visszafogni, hogy ne ugorjak rá…

Nekiállok inkább teát főzni! Na, az eltereli a gondolataimat… ami sikerül is szerencsére.

Amikor elé teszem a teáját, én is helyet foglalok mellette, és én is iszok egy adaggal. Mikor legurítottuk, csengetnek. Ki a vihar az, ilyenkor? Hmhm…

- Menj a szobába, én kinyitom. – mondom, mire felkel és elindul befele. A szobába. Gondolom, felöltözik. Hát azt nagyon jól teszi, mert ivás közben is majdnem a nyálam csöppent ki! Na, de komolyodjunk meg…

Amikor kinyitom az ajtót, valaki, aki bejön rajta, azonnal félre söpör útjából, és szó nélkül rombol be oda, ahova Ruki is ment. Hát az eszem megáll! De, mintha hátulról olyan Kai feje lenne… na, igen. Neki nem engedtem a múltkor, hogy bemenjen.

- Kai, kopogni nem tudsz?! – hallom meg Chibim hangját az ajtó túloldaláról. Na, ja. Rendesen rátört a drágámra ez a gonosz Kai bácsi. - Bocsi… Csak látni akartam, hogy tényleg jobban vagy-e, és nem csak Rei mondta… - na, kösz. - Köszi, jobban vagyok. – motyogja Chibi, én meg besétálok a szobába, ahol vannak. - Én semmit nem mondtam, de ő betört… - mormogom halkan, a bajszom alatt. Nem mintha lenne, vagy ilyesmi… csak jó mondani. - Mert múltkor sem engedtél be hozzá. – és még ő van felháborodva! Na, mindjárt… kitépem a… semmim.

- Én mondtam neki, hogy ne engedjen be. – na azért! Legalább tisztázzuk, hogy a múltkor is miért nem engedtem be. - Miért? – istenem, mindent vissza kell kérdeznie? - Mert… téma lezárva. – és jéé! Közben felöltözött az én kis picikém. Huhúú… mindegy.

- Hoztam levest. – na ezután, Ruki eltűnik az ajtó mögött, én meg pár pillanatig csak pislogok, aztán kimegyünk Kai-jal, a konyhába, ahol meg is találjuk az én csöppségemet, és már a kajás dobozt bontogatja. A kis falánk. - Húú, Kai, köszönöm! – és nekiáll enni! Húha, éhes lehet. Mellesleg… én is az vagyok.

- Én nem is kapok? – kérdem tőle, mire egy pillanatra megáll a munkában, és rám néz. - De, majd hagyok neked. – aha, hiszem, ha látom. - Na, én most megyek. Sziasztok. – Kai ezennel el is megy, de én azért kikísérem.

Amikor visszamegyek, még mosolyog rám, majd mondja, hogy finom. Oké, én elhiszem.

Felét odatolja elém, én meg gyorsan magamba tömöm, aztán megyünk vissza a szobába, mert pihennie kell.

De nem az történik, aminek elvileg jönnie kellene…

Beleül szemben az ölemben, aztán kapok egy puszit a számra, majd kezeivel megkeresi hátul a kendőm csomóját, és elkezdi bontogatni. Na, jó…

- Ruki… - de erre nemhogy leállna, szépen csak kiköti a kendőm, és magunk mellé leteszi. Utána meg ad egy puszit a fedetlenné vált testrészemre is, vagyis az orromra. Épp a tűzzel játszik… a végén még megégeti magát. – Ruki, ha nem fejezed be, csúnya következményei lesznek. – de mintha erre sem hallgatna, eldönt az ágyon, jön ő is velem, megtámaszkodik két kezével fejem mellett, majd egy pusziból csókot követel, amit habozva, de megadok neki. Rendesen visszacsókolok, és amikor elválunk egymástól, na, akkor érzem, hogy innen bizony nem menekül! Rendesen felhúzott… de jó értelemben. Megforgatom magunkat, és egy utolsót még szólok. – én szóltam…

És nem mondhatja, hogy, nem figyelmeztettem! Mert szóltam kétszer is. De azért bevallom már én is nagyon akarom, úgy.

Mikor levette a pólóm, ráhajolt mellkasomra és apró puszikkal borított be mindenhol. Nem akartam húzni az időt tovább, mert eléggé beindultam már, így hamar megszabadítottam a felsőjétől, majd segített lehúzni magáról a gatyáját is. Egyelőre ennyi. Miközben még mindig csókolgatott, keze megtalálta az utat a nadrágom felé, és szépen lehámozta rólam. Nem cicózott, lehúzta. Persze ebben én is segítettem neki. De ezután meg átvette tőlem az irányító szerepet, és maga alá gyűrt. De nem sokáig. Egyszer én, egyszer ő került felülre, miközben folyamatosan csókoltuk egymást, ahol érjük. Tiszta ágyharc fílinges volt. De élveztem. És ő is, szerintem.

Egy kis harc után, persze kifáradtunk, és lekerültek rólunk a még zavaró ruhadarabok. Most már csak meztelen testeink feszültek egymásnak. Mielőtt bármit is tettem volna, előkerestem a síkosítót, és egyujjanként tágítani kezdtem Ruki-t. felszisszent a második ujjamra, de ez mondjuk érthető, mivel rég voltunk így együtt. Nem baj, hamar jelt adott, hogy minden oké, aztán kihúztam belőle az ujjaimat, és magamat kentem be, hogy a lehető legkevésbé legyen fájdalmas neki, mikor beléhatolok, mivel elég nagy ez itt.

Óvatosan csúsztam belé, közben végig az alattam fekvő drágám arcát néztem. Behunyta szemeit, mikor teljesen benne voltam, majd egy kis idő elteltével megmozdította a csípőjét, felém tolva, ezzel jelezve, hogy elkezdhetem a lassú mozgást. Én meg hát el is kezdtem…

Nemsokára csak egyre hangosodó nyögéseink, és az ágy egyenletes nyikorgása hallatszódott a szobában. Mindketten elértük határaink, kezem magunk közé csúsztattam, ráfogtam kedvesem merevségére, majd előbb őt repítettem a csúcsra. Még egy-két lökés, mélyen, gyorsan, és én is elélveztem. Benne. De nem úgy tűnt, mint aki bánná…

Mindketten szaporán vettük a levegőt, én azonnal rádőltem a pihegő Rukira, és észre se vettem, de azonnal el is nyomott az álom…

Valami mocorgás, és apró nyögés volt, amitől felébredtem. Lassan felemeltem magam, és könyökkel megtámasztottam testem az alattam lévő személy mellett.

- Rei… - suttogta, és rendesen el is pirult.

- Hm? – néztem őt, és csak őt. Teljesen kipihentnek érzem magam…

- Izé…

- Mondjad cica. – nyomtam csókot az orrára, majd ahogy ezt kiviteleztem, vagyis megmozdultam, hogy elérjem az orrát, nyögött egyet. Kicsit értetlenkedtem, de aztán megvilágosodtam miért… Ismét elkezdtem keményedni, de benne! Basszus… egész végig, amíg aludtam nem csúsztam ki belőle? Húha.

- Ki-kicsúsznál belőlem? Kicsit kényelmetlen… - mondja zavartan, nekem meg elvigyorodik a képem, és mozdítok egyet csípőmön. Erre egy halk nyögéssel felel. De nekem ez nem elég! Ritmusosan mozogni kezdek, mire átkarolja nyakam, jobban szétterpeszti lábait, én meg egyre mélyebbeket lökök rajta. Már szabályosan sikolt, amikor kezemmel is ingerelni kezdem, ezzel is két helyen is taszítva a gyönyör felé. Mikor remegve elélvez, hamar követem én is. De most ki is hátrálok belőle, nem akarok megint esetlegesen benne elaludni. Vigyorogva simogatom arcát, haját, ő meg hozzám bújik, mivel már mellé feküdtem.

Egy kicsit még szabálytalan a légzésünk, de aztán hamar megnyugszunk, és most nem én alszom el, hanem ő.

Mosollyal az arcomon nézem, ahogy alszik. Annyira kis aranyos így. Olyan ártatlan… De ez csak a látszat! Amint bekerülünk a próbaterembe, átváltozik, és az édes kis Rukimból, egy Reita kínzó gonosz kis törpévé válik, aki igazából mindenkit szeret kínozni, főleg ha próbáról van szó. De most nem lesz, sem holnap. Talán utána. Talán…

Pár órával később kel fel a karjaimban. Időközben magunkra húztam a takarót is, hogy meg ne fázzon, míg alszik. És ki is gondoltam közben valamit…

- Rei? – törölgeti meg szemeit, amikor felül. Egyik kezemet rávezetem a derekára, és ott kezdem simogatni.

- Igen picim? – mosolygok rá, mire teljesen kitisztult szemmel néz rám.

- Te perverz disznó. – ütögeti meg mellkasom, de nem durván. Csak olyan kis izén… na!

- Tudom. De ezért is szeretsz engem. – erre rám dől, én meg játszani kezdek a hajával.

- Hány óra? – kérdezi mellkasomra dőlve. Még mindig játszok a hajával…

- Az most mindegy. De tudod mit fogunk most nézni? –kezdem vigyorogva, mire megáll a körök rajzolgatásával a hasamon, és felnéz rám. De olyan sunyin…

- Na mit? – több átélést, azért na!

- A Terminátort! – vigyorogtam rá teli szájjal, mire felhúzta a szemöldökét, és csak visszakérdezett.

- Mert, miért?

- Mert akkor szinkronban tudjuk csinálni azt, amit a főszereplők is csinálnak a vége felé. – és még mindig vigyorgok… Nem hiszem el, hogy nem esik le neki!

- Mit csinálnak azok? – kérdezi értetlenül. Jaj, szívecském…

- Hát gyereket! Persze mi nem azt fogunk… - haraptam bele fülébe, mire teljesen elvörösödött, és arcát elrejtette a vállgödrömben.

- Hülye… - csapkodja meg a mellkasom, én meg nyomok egy puszit a feje tetejére, és átkarolom derekát.

- Nem, csak szerelmes…

Ruki POV

Miután egy nagyon jót szeretkeztünk, Rei rám dől, és hamar meghallom egyenletes szuszogását, amiből arra következtetek, hogy elaludt. De ne már! Még ki se csúszik belőlem, de alszik… ez… kellemetlen.

Lassan, és halkan kezdem szólongatni, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg alszik, és amikor már ötödszörre sem válaszol, akkor feladom. Épp próbálnám magunkat megfordítani, vagy valami, de nem megy, csak érzem, ahogy megmozdul bennem, mire én nyögök egy aprót. Rei ekkor felemelkedik, és megtámaszkodik könyökeivel mellettem.

- Rei… - suttogom nevét ismét, csak az a különbség, hogy most ő is hallja. Rendesen elpirulok a helyzettől.

- Hm? – néz rám, és úgy csinál, mint aki észre sem veszi, hogy épp hol van a szerszáma.

- Izé… - hogy mondjam, hogy mondjam?

- Mondjad cica. – kapok egy puszit orromra, de ez nem volt a legjobb, mert már megint megmozdult bennem, én meg erre nyögök egyet.

- Ki-kicsúsznál belőlem? Kicsit kényelmetlen… - mondom neki zavartan, de ő csak elvigyorodik, és megmozdítja a csípőjét, mire én ismét nyögök egyet. Ahj, Rei ne csináld… Mozogni kezd bennem, én pedig átkarolom nyakát, és szétterpesztem a lábaim, hogy jobban hozzá férjen. Nem csak ő akarja… Annyira mélyeket lök, hogy én már sikoltok az érzéstől. Főleg mert a kezével is dolgozik rajtam. Rei, ez már kínzás!

Mikor elélvezünk, kicsúszik belőlem. Vigyorogva simogat, de én csak hozzá bújok. Érzem, hogy hamar el fogok aludni, két kimerítő menet után.

Karjaiban kelek fel, és észlelem, hogy be vagyok takarva. De drága, hogy figyel rám.

- Rei? – törölgetem meg szemeim, miközben felülök. Derekamat kezdi simogatni, és úgy kérdez vissza.

- Igen picim? – mosolyog rám. Ez nagyon perverz egy mosoly. Már megint mire gondol?

- Te perverz disznó. – ütögetem meg mellkasát játékosan.

- Tudom. De ezért is szeretsz engem. – rádőlök, és ő egyből a hajammal kezd játszani.

- Hány óra?

- Az most mindegy. De tudod mit fogunk most nézni? –kérdezi vigyorogva, mire én sunyin ránézek. Már megint mi jár az eszében?

- Na mit?

- A Terminátort! – vigyorog rám egy hatalmasat, mire felhúzott szemöldökkel kérdezek vissza.

- Mert, miért?

- Mert akkor szinkronban tudjuk csinálni azt, amit a főszereplők is csinálnak a vége felé. – nem értem, mire gondol. Nem láttam még a filmet, mert nem szeretem…

- Mit csinálnak azok?

- Hát gyereket! Persze mi nem azt fogunk… - harap bele fülembe, én pedig teljesen elvörösödöm, és elrejtem arcom a vállgödrében. Hogy lehet ennyire perverz?

- Hülye… - csapkodom meg mellkasát, mire csak egy puszit kapok fejem tetejére, és átkarolja derekam.

- Nem, csak szerelmes…

Erre csak még jobban bújok hozzá. Édes, ahogy kijelenti. Nem is tudja, mennyire örülök ennek a kijelentésének.

- De mára már elég volt. Nem mintha olyan rossz lett volna, vagy valami… - motyogom, mire hátamat kezdi simogatni. – Ma már elég volt a perverz énedből. –nyafogom neki.

- Elég? – kérdez vissza, mire én bólogatni kezdek.

- Amúgy is… ha jól emlékszem, megígérted, hogy nem fog megtörténni háromszor egymás után. – nézek rá szúrósan, de pár pillanat múlva, ismét nyakába fúrom fejem. – Olyan kanos vagy… - mondom már viccelődve, mire felnevet.

- Hát, a te popód tesz ilyenné… - érzem, hogy vigyorog, de nem, nem nézek rá. Még véletlenül sem.

Na, de most, eszembe jutott valami. Nem tudom, hogyan, vagy mi vezérelt rá, hogy rá gondoljak, lehet, hogy egyszerűen csak az iránta érzett szeretet.

- Rei… hol van Sabu-chan? – kérdem tőle, mikor ránézek. Rég láttam… mióta megbetegedtem, nem láttam, szóval kezdek aggódni.

- Öhm… - ül fel, mire én is kénytelen vagyok felülni.

- Ugye adtál neki enni? Ugye nincs baja? Ugye törődtél vele? – kérdem tőle kétségbeesetten.

- Izé… - ez nekem nem tetszik. Gyorsan felveszek egy bokszert, és kifutok a szobából. Nincs az előszobába. Felkutatom az egész lakást, legutoljára hagyva a vendégszobát, és ott találom meg. Azonnal rávetem magam, de csak finoman.

- Jaj, drágám, de rég láttalak! Ha tudnád, mennyire hiányoztál. – bújok hozzá, és simogatom meg, mikor Rei is idejön, és ahogy ránézek… Te jó ég! Idejött az én drágám szeme elé egy szál, lógó… szóval nem vett fel semmit. Gyorsan eltakarom Sabu-chan szemeit.

- Rei, ő még kicsi! – nézek rá kétségbeesetten.

- Ruki… úgy kezeled azt a kutyát, mintha egy gyerek lenne. – néz rám felhúzott szemöldökkel.

- Kölyökkutya.

- Ahj… nem akarok ez miatt veszekedni veled. – mondja, majd a konyhába megy.

- De mit evett egész eddig? – kérdem, miközben felveszem az ölembe, és Rei után megyek.

- Öhm… mondjuk a kirágott kutyakaját a konyha legeldugottabb részében… - mondja tök flegmán.

- Mi? – megyek oda mellé, és látom már én is, mire gondol. A kutyakaja ki van rágva… - Ejj, Sabu-chan! – szidom meg, majd leteszem a földre, és megsimizem.

Miután alaposan megszeretgetem Sabu-chant, Reit bevonszolom a fürdőbe, mert ránk férne a fürdőzés… Na, jó… a zuhanyzás, mert nagyon ritkán fürdünk. Mikor ez is megvolt, megnézzük a Terminátort, de csak mert olyan édesen nézett rám. Tény, hogy nem szeretem, de Rei miatt kibírom.

Másnapra összehívom a fiúkat egy próbára, és egy új albumot is készíteni kéne. Hamarosan jön egy koncert is, meg minden egyéb, szóval ideje lenne, nyakig a munkába ugrani.

Természetesen, Reivel így is sok időt töltök, de sokkal kevesebbet, mint akkor, amikor egyszerűen csak próbáltunk. Most minden este fáradtan esünk haza. Hol nálam alszunk, hol Reinél. Mondtam neki, hogy költözzön hozzám, mert itt van udvar is, és amúgy is nagyobb a házam, mint az övé, és Sabu-channak nem jó a panel, mert nincs udvara, és nem tud hol futkosni. Mondta, hogy hozzám költözik, hamar át is cuccolt hozzám.

Persze a perverzsége is a régi maradt, és sokszor nyafiztam neki, mert nem akart leállni, míg nem volt meg a három menet, szinte soha… úgy tűnik, ez vele jár. Nem tudom, ő nem fárad el ebben? Mert szerintem nagyon is fárasztó.

Így lezárásképp csak annyit, hogy Reita sok boldog percet ad nekem, de néha kibírhatatlan… viszont mi így szeretjük.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.