2. rész
Ruki POV

Na, jó azonnal beszéltem Uruhával és elmeséltem, hogy velem mi történt. A leghátsó padba ültünk fizikán. Eskü ebből a tantárgyból van a legnormálisabb tanárunk Aoi – megengedte, hogy így hívjuk – minden órán, ha szépen dolgozunk ad egy ötöst. Bár én amúgy is imádtam a fizikát. Most lehet hülyének nézni.
- Nyugi Reita ilyen. Kai channál is bepróbálkozott már – ő a másik új legjobb haverom – és ő nagyon is kerüli a tanárt, de szerintem más is van itt. Ki kell belőle szednem – csillan meg a szeme, mire megforgatom a szememet és írom tovább az anyagot. A következő óra matek ami Reitával van. Nagyon örülök neki. Ruruval a legelső padba ülünk, le majd pakolunk ki. Már, megint ahogy elmegy, mellettem letapiz. Nem hiszem el. Levágom magam a helyemre és próbálom felfogni amit, mond. De mivel ez egy új anyagrész én ezt még a másik suliba nem tanultam és így nem is értem.
- Takanori óra után várlak, hogy elmagyarázzam neked normálisan. Amíg nem érted meg nem tudunk tovább haladni. – néz, a szemembe mire csak megszeppenve bólogatok. Nem akarok én vele kettesbe maradni korrepetáláson. Most nagyon nem várom, hogy kicsengessenek.

Ahogy meghallom a csengőt halál sápadt leszek és pakolom el a cuccaimat a táskába gondoltam, hogy meglógok, amíg nem lát, de észreveszi és elkapja kezem és visszahúz, hogy nekem korrepem van. Na, kösz. Veled ne…Épp pakolnám elő a cuccaimat amikor két kart érzek meg a derekam körül mire megugrok és felé fordulok. Ködös tekintettel néz rajtam végig. Hátrálni nem tudok, mert teljesen a padnak nyom hozzá és akar megcsókolni mire, elfordítom a fejem és könnyesedik be a szemem. Én ezt nem akarom. Nem akarok itt lenni… vele…
- Engedjen el. – suttogom szinte sírva. Remegve markolászom az asztalt, de őt ez nem érdekli, csak ajkaimra tapad és fájdalmasan tépi azt… egyik kezeivel lefogja, a kezeimet a másikkal már övem bontogatja… Felültet az asztalra majd lábaim közé lép és nyomja le mellkasomat az asztalra. Próbálok rugdosni, de nem sikerül megrúgnom csak azt érem el, hogy jobban szorit. Kibújik gatyájából majd rólam is lehúzza a nacim boxeremmel együtt majd belém hatol, mire fájdalmasan felüvöltök és bőgni kezdek. Soha se voltam még senkivel és nem így akartam az elsőt.
- Kéremh..neh….- harapdálom ajkam és próbálok nem hangosan sírni. Senki sincs már a suliba, mert mindenkinek vége vannak az óráiknak… Egyre nagyobbakat lök rajtam és lassan átadja magát az élvezetnek... velem nem foglakozik..kicsúszik belőlem majd távolabb lép és vigyorog. Könnyes szemekkel próbálok lekerülni az asztalról, de a földön, kötök ki és a fenekembe fájdalom nyíllal.  Közelebb lép hozzám, majd leguggol elém és a fülemhez hajol, mire összerezzenek….
- Ha erről eljár, a kicsi szád sokkal rosszabbat fogsz kapni… még finom voltam – markol bele, hajamba mire felszisszenek. – Amúgy kezdőhöz képest nagyon jó voltál ám. – vigyorodik, el majd csókol meg és öltözik fel és lép ki az ajtón…
Nagy nehezen rendbe szedem, magam majd felöltözök. Kicsit bicegve lépek ki a teremből a mosdó felé. Megmosom az arcom, hogy ne látszódjon, hogy sírtam. Mikor minden oké elindulok hazafelé.

Szerencsére nincs otthon senki. Felmegyek, a szobámba majd bemegyek a fürdőbe lezuhanyozni ahol a megszáradt vérem mosom le magamról. arról nem is beszélve, hogy nagyon csíp. Sírom el magam újra fejemet a hideg csempének döntve. Miért tette ezt velem?

Napokig nem megyek suliba. Annyira magam alatt vagyok….az első párnap anyunak azt mondtam, hogy nem érzem magam jól. Utána ezt a testem át is vette és az éjszakákat végig hánytam… Épp a nappaliba ülök, és a laptopon nézek filmet… mást nincs kedvem csinálni… ebbe a pár napba – ami átment lassan már 2 hétbe – rengeteget fogytam.. Meghallom a csengő hangját. Amikor kinyitom, az ajtót már csuknám is be.
- Ruki beszélnem, kell veled….

Reita POV

Az utolsó óra az kis édes szépségemmel van. Nem figyelve az Aoitól kapott szentbeszédre, térítésre, úgy döntök, „korrepetálom” Takanorit. E gondolattal tartom az órát, és alig várom, hogy vége legyen, bár ahogy rajta látom, ő kevésbé. Nem kell félni, ha jól viselkedik akkor nem fogom bántani.  Miután kicsöngetnek osonna ki de finoman elkapom és visszahúzom. Hova az a sietség? Neked most Akira tanár úrral van dolgod. Hallom, ahogy nyel egy nagyot, de aztán legyűri a csomót a torkán elkezdi kipakolni a könyvét füzetét. Ó, nem említettem neki, hogy speciális órát fogok tartani neki? – karolom át vékonyka derekát nyakába szimatolva, de megremegve ugrik el előlem. Fél mosollyal pillantok rá, mire hátrálni kezd, de a fal megállítja. Hozzásimulva próbálom elérni azokat az édes hívogató ajkakat, de csak elhúzza a fejét. Kezdek felmérgesedni – morogva kapom el állát és nyomom számat az övére, de még így is próbál ellenkezni, kéri, hogy engedjem el, nyöszörög és rugdos, de amint beléhatolok minden előkészítés nélkül egy percre abbahagy minden mozgást. Talán a fájdalomtól fogalmam nincs. Eszméletlenül szűk vagy…- mozgok gyorsan erőseket lökve és hajszolom a kielégülést. A hangja csak olaj a tűzre, így hamar egy mély nyögés kíséretében megyek el benne. Rögtön kihúzódok belőle, egy másodpercre lefagyok, ahogy meglátom a könnyes arcát, meggyötört arckifejezését, de miközben felhúzom a nadrágomat, addig elszáll a sajnálatom. Az ő hibája, ha nem ellenkezett volna annyit, akkor élvezhette volna….
- Ha erről eljár a kicsi szád – hajlok hozzá – sokkal rosszabbat fogsz kapni, még finom voltam. Amúgy kezdőhöz képest nagyon jó voltál ám – nyomok szájára egy amolyan finom kis búcsúcsókot, aztán elhúzok. Sietek haza dolgozatokat javítani – dobom táskámat az autóba, majd mielőtt beülnék eligazítom az övemet.

Másnap fáradtan kelek, valamiért egyfolytában felébredtem az éjszaka. Esküdni mernék, hogy a lelkiismeretem nem hagyott nyugodtan aludni…Lehet, igaza volt Aoinak. Fogalmam nincs, hogyan bánthattam el ilyen csúnyán evvel a kis törpével. szó szerint kihozta belőlem az állatot. Ha ezt a vezetőség megtudja…- fehéredem el a kocsiban ülve, az egyik piros lámpánál várakozva. Muszáj beszélnem Rukival! Ráadásul, ha ezt Aoi megtudja….- parkoltam le és besiettem az épületbe. Nem volt még bent sok diák, Takanorit nem láttam sehol. Sem pedig első órán és a harmadikban sem mert az is velük volt. Nem jött iskolába…Mit tettem? Te jó ég..- ülök a tanáriban, fejemet az asztalra hajtva Aoi jön oda hozzám.
- Reita – hangja vészjóslóan cseng, de halkan. Örülök hogy nem ordibál a kollégák előtt – húzom össze magam.
- Tudom, mit csináltál – húz mellém egy széket. Felemelem rögtön a fejem és elszégyellem magam látványosan.
- Aoi, szörnyen bűntudatom van. Nem akartam bántani Rukit – nyöszörgöm mire tágra nyílnak szemei.
- Mi van? Én csak arról tudok, hogy kettest adtál Yutakának! – pillant, fel az asztalra csapva mire úgy hátra hőkölök, hogy majdnem hátrazuhanok a székkel.  – Mit csináltál?! – hajol arcomba villámló tekintettel, ami arra késztet, hogy mindnet elmondjak neki. Nem sok választja el attól, hogy beverjen nekem…
Az elkövetkező napjaimat teljes bűntudattal éltem, és próbáltam kitalálni, hogyan kérjek bocsánatot Takanoritól. Az első hét eltette után kezdek megijedni, hogy hol, van már? A második közepén már meg vagyok rémülve. A végén pedig így döntök - többek között Aoi unszolására – hogy elmegyek hozzá. Meg kell látogatnom,a lelkiismeretem rendbetételének érdekében.  Soha többet nem csinálhatok ilyet, azt se értem erre, hogyan vetemedhettem. Ez a fiú elvette az eszemet aznap. Péntek délután beültem az autómba és elindultam Takanorihoz, miután kinéztem a naplóból a címét. Még csokit is vettem neki, hátha depresszióba taszítottam. Ez segít rajta de remélem, hogy a depresszió erős túlzás és csak a feneke fáj.
Csengettem egyet, kettőt aztán csoszogást hallottam ezért a csokit a nadrágzsebembe csúsztattam, a szemüvegemet pedig – amit elfejtettem levenni – megigazítottam az orromon.
Amikor megláttam – egy pillanatra, mert majdnem rám csapta az ajtót, de sikerült a lábfejemmel megakadályoznom – ledöbbentenem. Sápadt volt és nem pufi, hanem beesett volt az arca. Beletelt egy percbe, hogy meg tudjak szólalni, közben ő próbálta eltörni a lábamat úgy hogy rácsukja az ajtót. Nem jött össze, de fájt.
- Ruki beszélnem, kell veled…. – megállt nem lökte felém az ajtót,  de nem is engedett be.
- Ki az? – nyílik az ajtó és Ruki édesanyja jelenik meg előttem, mögötte pedig ő áll.
- Jó napot Takanori tanára vagyok – hajolok meg.
- Ó ..- döbben le és el is pirul, ahogy szembesül azzal, hogy a fia nem akart beengedni. Nem hibáztatom érte…
- Elnézést kérek, Taka chan miatt jöjjön csak beljebb – nyitja ki előttem az ajtót.
- Köszönöm – veszem le cipőmet Rukit nézve, aki kezeit tördelve próbál a legmesszebb állni tőlem.
- Talán valami baj van a fiammal? – invitál a nappaliba, én pedig rögtönözve rávágom:
- Házi feladatot hoztam és érdekelt róflál Takanori – köszörülöm meg a torkomat. Sosem tudtam hazudni, bár tény hogy elhoztam a házi feladatokat.  
- Csodálatos, hogy ilyen rendes tanára van a fiamnak – elérzékenyülve pillant rám, Ruki felhorkan – Hozok teát, üljenek csak le.! – nyom le a kanapéra. Ruki viszont nem ül mellém, hanem a szemben lévő fotelba, amitől egy dohányzó asztal választ el. A földet nézve kezeit ölébe ejtve ül előttem. Miután az anyja letette elénk teát, magukra hagyott, ami miatt ellenkezett Ruki, de ő csak leintette, hogy nagyfiú már.
Nem tudom, hogy kezdjek neki – vettem elő a papírt, amire felírtam a feladatokat.  
- Mi lenne, ha idehoznád a könyveidet? – nyeltem nagyot és próbáltam az arcát nézni, de alig láttam belőle valamit.
- Menjen haza!
- Tessék? – nyílnak tágra szemeim, aztán ha lehet, akkor még nagyobbakra, mert a vállai rázkódni kezdenek, és ahogy látom elkezdett sírni – Sa – sajnálom! - a szemeit hevesen törülgetve néz rám, rémület tükröződik, bennük mikor hirtelen odalépek és leülök mellé majd vállát átkarolva nyugtatgatni próbálom.
Kellemetlen, de csak azt értem el vele, hogy még jobban pityeg.
- hagyjon békén! Mit akar még tőlem? – nyöszörgi, mellkasomnál próbál eltaszítani.
- Bocsánatot akarok kérni. Még….- kezdek zsebemben kutatni – még csokit is hoztam – nyújtom felé a táblás édességet. Szipogva mered rám kezei mögül.
- Csokit? – suttogja kérdőn
- Igen..- teszem ölébe – Hallgass meg – túrok elő még egy zsebkendőt is – kérlek, bocsáss meg! Ha nem megy, akkor legalább ne haragudj! Fogalmam sincs mi ütött belém, nem tudom, hogy tehettem ezt veled. Szörnyen rosszul érzem magam a miatt és most, hogy így látlak csak szörnyűbben. Sajnálom. Üss meg, ha gondolod és jobban éreznéd magam… - be sem fejeztem, de csattan a pofon arcomon aztán meg sem hagy lepődni de már a mellkasom és hasam üti Teljes erőből. Arrébb húzódva próbálok menekülni de jön utánam.
- Jó jó elég! – húzom össze magam mire a kis kezek ütögetése abbamarad.
- Egy kicsit jobb… - szorítja meg ölében a csokoládét mire aprót sóhajtok.




 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés