|
16. rész
2017.01.16. 09:36
16. rész
Ruki
Apám megjelenik és kezdődik a harc. Eleve Kyo, meg én is gyengék vagyunk, Die meg Gackt pedig nem bírják annyira a tempót. Apám túl erős. Nem figyelem, mi történik. Kyo azt mondja, hogy bújjak el az udvaron, de nincs olyan hely, ahol ez sikerülne. Nagyon félek, de úgy érzem, hogy tudom az erőm irányítani most már végre.
Éppen fordulni akarok be az egyik sarokba, amikor rántás érzek meg a karomon.
- Toshiya!
- Neked apa. Utálom amikor a kölykök a keresztnevük szólítják a szüleiket.
- Nekem nem vagy az apám! Hol voltál, amikor szükségem lett volna rád? Amikor kellett volna egy szülő, hogy vele beszéljem meg a bajaimat? - nézek rá dühtől csillogó szemekkel.
- Jaj, Takanori, fejezzük be ezt... Hm.. Furcsa, hogy anyád végül ezt a nevet adta neked.
- Miért?
- Az én apámat hívták így. Tudod, a nagyszüleid mind a ketten angyalok. Tudták, mi van veled, nem jöttek le segíteni neked, mert az anyádat választottam. - Fájnak a szavai. A nagyiméknak sem kellettem. Senkinek sem kellek.
Erősebben szorítja kezem, és felszisszenek fájdalmasan. Türtőztetem magam, uralni próbálom az erőt.
- Na, erre nem számítottam - nézi a csuklómon lévő orchideát, az övére kapom a fejem. Neki szinte nem is látszik, koromfekete. - Szóval még nem feküdtél le Kyóval, pedig amennyire izzott a levegő köztetek, azt hittem. - Vigyorog. - Így nem tudom irányítani az erőd. Nem baj. Majd Kyo önszántából lesz veled, és akkor már sikerülni fog - kap fel, mire elkezdek rugdosni, de akkor se érek el vele semmit.
Elcibál egy kihalt házba, ahol letesz erre a koszos ágyra, és odaköt bilinccsel, de csak az egyik kezem, viszont így se tudom szétszedni.
- Minek hoztál ide? Szerinted Kyo utánam fog jönni?
- Persze, hogy fog, hiszen imád téged. - Vigyorog. - Szerencsére anyádnak voltak boszorkány barátai, akik mára gonoszak lettek, így el fogják bűvölni, hogy feküdjön le veled. Akkor már nem vagy ártatlan, és nem fogsz tudni egyensúlyt hozni a Földre.
- Te beteg vagy - kiáltom felé. - A saját gyerekeddel ezt akarod tenni?
- Miattad halt meg a feleségem - sziszegi arcomba. Fájnak a szavai. Nagyon is. Hiszen nem rajtam múlt hogy legyek. Ő a hibás, ő miatta létezem.
- Inkább miattad! Tudtad, mivel jár! - Akkora taslit kapok, majd' leszáll a fejem. Könnyeimmel küszködök, de nem fogok sírni. Dühös szemekkel nézek rá, mire csak vigyorog.
- A szemed az anyádé - néz meg jobban. Én pedig csak pislogok. - Talán a szád az, ami az enyém, a többit anyádtól örökölted. - Elforditom a fejem. Furcsa hangokat hallok meg kintről. Hirtelen meglátom Kyót...
- Engedd el.
- Ó, nem, nem fogom. Kezdhetitek - adja ki az utasítást apám. A boszorkányok hirtelen megjelennek, majd latinul kántálni kezdenek, Kyónak pedig a tudata az övék lesz. Látom rajta, ahogy az uralmuk alá veszik, majd elindul felém, mert tudja mi a dolga. Próbálom összehúzni magam. Nem fogom oda adni magam neki, főleg így. Nem is ő akarja ezt, hanem az apám, hogy a gonoszoké legyen a Föld. Felüvöltök, ahogy a hosszú karmaival elkapja a karom, és még jobban az ágyra nyom. Próbálók küzdeni, hogy ne férjen hozzám.
- Kyo, engedj el, ez nem te vagy! - Próbálok rá hatni, de nem sikerül. A pólóm és a nadrágom letépi rólam. A könnyeimnek pedig utat engedek. Behunyom a
szemem, és várom, hogy ezután mi lesz.
Kyo
Nem tudom megakadályozni, hogy Toshiya ne vigye el Rukit. Elvette az erőm a próbálkozás, és ahogy Ruki egyre távolodik, úgy megy ki belőlem az a maradék energia is. A félelme szívná el minden erőm?
Gacktot Die próbálja felszedni a földről, de az angyal vérzik, és nincs eszméleténél.
- Kyo, utána kell menned - kiált rám Die, mert csak állok. Ledermedve bámulom a férfit, aki az életét áldozta volna egy nephilimért, aki az állítólagos mérleg kibillentője lenne.
Kételkedés nélkül vetette magát Toshiya elé, amikor meg akarta sebezni Rukit, a találat közvetlen közelről érte őt.
- Indulj, mielőtt késő lenne! - A hold fénye tompán világítja meg őket. Die a hátára vette Gackot, az ő kezei erőtlenül lógnak a nyakában. Dörög az ég felettünk, villámlani kezd. Az ég sír. Talán éppen Ruki is zokog.
Követem az érzékeim, Ruki illatát, ami keveredett a félelme szagával. Igyekszem, ahogy tudok, végül kaput nyitok.
Ahogy a sötét erdőbe lépek meghallottam Ruki kiáltását. A hang egyre távolodik, így nincs sok időm gondolkozni, vagy valami tervet kieszelni Toshiya ellen. Ruki közelségére az erő újra átjár, fekete szárnyaim kinyitom és a ház elé repülök, gondolkodás nélkül rontva be a házba!
- Engedd el!
- Ó, nem, nem fogom. - jelenik meg előttem az alakja, mögötte Ruki egy roskadt ágyhoz van bilincselve. - Kezdhetitek - kiáltja Toshiya, mire feleszmélek, de későn; tizenkét boszorkány jelenik meg a semmiből, és kórusban kezdenek bele egy átok kántálásába. Kapkodom a fejem közöttük, Ruki felé szaladok, de egyszer csak megdermed a testem. Elvesztem az irányítást felette, azonban nem Ruki ereje kötött gúzsba.
A következő, amire feleszmélek, az Ruki hangja.
- Kyo, engedj el, ez nem te vagy! - Könnyes szemekkel hever alattam, ide-oda dobálja magát, ahogy próbál kiszabadulni a kezeim közül, a ruhája nincs rajta. Mit művelek? Én tettem ezt vele? Nem tudom lerázni magamról a boszorkák irányítását, még ha csak egy kántálna, de tizenkettő? Nem bírom, nem bírom...
- Kérlek, Kyo!
Távolról hallom a hangját, könyörög nekem, de a testem nem tudom az irányítani, az elmémet épphogy. Toshiya, te szemét, hát ezt tervezted? Erőszakoljam meg a gyereked, és te végignézed a sarokból? Nem... nem!
Felordítok, ahogy megérzem a hasadást az elmémben. Próbálom eltaszítani és kizárni a mágiájukat. Végre újra látom magam előtt Ruki arcát, nem csak a sötétséget. Összefúródik a pillantásunk.
- Kyo... ne tedd, kérlek! - zokogja, kis kezeivel rángatja a bilincset, az arcom felé nyúl, de a láncok nem engedik. Előrébb hajolok, izzik a bőröm, ahogy próbálok ellenállni a varázslatnak, de csak egyre és egyre hangosabbak... Az arcom belesimul a tenyerébe, a hajamba fésülnek az ujjai, a következő másodpercben pedig a mellkasához szorítja a fejem.
- Könyörgöm, térj magadhoz!
- Ruki... - nyöszörgöm, de fáj a beszéd. Hallom Toshiya ordítását.
- Semmire kellő kurvák!
Abban a pillanatban megszakad az uralmuk felettem, a csend, ami hirtelen bekövetkezik, szinte bántja a fülem.
Rántást érzek a karomon, vaslánc fonódik rá. Toshiya annál fogva hajít a ház legközelebbi falának. Nem mondom, hogy nem érzem meg, de Ruki állapota jobban idegesít.
-Ruki, jól vagy?
-I... Igen - felelte rémülten.
-Engedd el, Toshiya! Ne kelljen még egyszer mondanom...
-Már miért engedném el? A saját fiammal azt csinálok amit akarok. Ő nem tartozik ebbe a retkes világba! Fölösleges próbálkoznod... Haszontalanok vagytok mind a ketten. Meg fogom ölni... Egyedül magam mellé állítok akárkit, és lerombolom ezt a kibaszott világot, mindenkit! - állatias ordítás hagyja el a száját.
-Már pedig ezt csak úgy viheted végig, hogy engem is megölsz.
-Kyo, ne. Menekü... - kiált fel Ruki, de mielőtt befejezhetné a mondatát, Toshiya a vaslánccal elkapja a nyakát.
- Akkor ne késlekedjünk.
-Te rohadék!
Mikor megfordulok már velem szemben áll és egy erős ütéssel gyomron vág, amitől összeesek. Nyakamnál fogva felemel, feldob a levegőbe, majd elkapja a lábam, és erőteljesen a földbe vág. Reagálni sincs időm, érzem a leheletét a nyakamon.
Mitől ilyen erős?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Szia nagyon jó lesz még folytatás mert én már várom.
Szia! Folytatás lesz, de az kell mondjam, hogy nagyon-nagyon a végén járunk... :) Köszönjük, hogy írtál nekünk, várunk vissza! :*