Natsume

�rva maradtam. Mindig is az voltam.

Az �letem egy nagy titok, m�g el�ttem is. Volt egy any�m, ki �letet adott nekem, s kit �n sosem ismertem. M�g a nev�re sem eml�kszem, de tal�n nincs is honnan tudnom. Ap�m nem besz�lt r�la, tal�n amiatt is, hogy m�g karon �l� koromba feles�g�l vette a mostoh�m.

Anya volt � is, de nem az �n any�m. Sz�m�ra egy zs�k szem�ttel voltam ekvivalens, b�rmit is tettem, b�rmennyire is pr�b�ltam a kedv�be j�rni…

Az � szeme f�nye Yutaka volt, a saj�t fia, az �n mostohatestv�rem, kit mag�val hozott, mikor megesk�dtek az ap�mmal.

***

- Uram, mivel lehetek a szolg�lat�ban? – Suzuki Akira mindig is ilyen illedelmes volt. Gyermekkorunk �ta ismerj�k egym�st, a h�zunkba dolgoz� egyik takar�t�n� gyermeke volt, az �n legjobb bar�tom, �s jelen pillanatban is a szem�lyes asszisztensem. Ha mondhatok ilyet, � volt az a szem�ly az �letemben, aki mindig is szeretett, �s akit �n is szeretni mertem.

- Rei, az�rt mert hazaj�tt�nk Amerik�b�l, m�g nem kell mag�znod, ha csak kettesben vagyunk… - pillantottam fel r�.

- Ne haragudj, de k�nytelen vagyok most is �gy hozz�d sz�lni, k�l�nben le fogunk bukni. Elszoktam m�r �n ett�l a sz�haszn�latt�l… - s�hajtott fel sz�npadiasan, mire elnevettem magam. – Ehhez �gy t�nik, m�g most is �rtek – mosolyodott el l�gyan, majd k�zelebb mer�szkedve, le�lt az asztal m�sik v�g�be, pont velem szembe.

- Mihez? – k�rdeztem r� �rdekl�dve.

- Hogy mosolyt var�zsoljak az ajkaidra – hajolt �t az asztal felett, hogy egy r�pke cs�kot lophasson ajkaimr�l. – Szeretlek…

***

Valahogy, mindig is ker�lgett�k a forr� k�s�t… Egy�tt n�tt�nk fel, pisis korunk �ta.

� szeg�ny csal�db�l sz�rmazott, �n pedig egy olyannak voltam a tagja, ahol sosem n�zt�k j� szemmel a jelenl�tem. Tal�n egyed�l a nagyany�m volt az, aki vajmi �r�m�t tan�s�tott l�tez�sem�rt, de � sem volt soha egy b�besz�d� asszony.

 Ap�m, ha lehet ilyet mondani, megv�s�rolta nekem Akir�t, az akkor m�g halk szav� sr�cot, ki, hogy elrejtse egyes, szerinte sz�ps�ghib�it, egy feh�r kend�vel takarta el az orr�t. Ezt a szok�s�t mai napig k�ptelen volt levetk�zni, holott m�r �vek teltek el az�ta, �s az a bizonyos testr�sz, igencsak sz�pp�, ha lehet ilyet mondani, gy�ny�r�v� fejl�d�tt ki. Engem ez sosem zavart. Mindig is tudtam, hogy egy kiss� bogaras, de a bar�tom volt. Az egyetlen igaz bar�tom, annak ellen�re, hogy sz�zezer yen-t �rt az �lete.

Tal�n t�z �ves lehettem, amikor ap�m k�lf�ldre k�ld�tt el tanulni, pontosabban Amerik�ba. Nem volt k�rd�ses a dolog, hogy Reita is velem j�n, akire mellesleg �n aggattam r� ezt a becenevet, mert az Akir�t sosem szerette. Tudtam, hogy ez az eg�sz „Tanulj idegen nyelveket!”, igaz�b�l arr�l sz�lt, hogy min�l t�volabb tudjon a csal�dt�l, csak azt nem �rtettem pontosan m�g akkor, hogy mi�rt. �vek teltek el, m�g r�j�ttem, hogy ap�m tulajdonk�ppen �gy �vott azokt�l az emberekt�l, kik rosszat k�v�ntak nekem.

Tizen�t lehettem, Reita tizenh�t, amikor v�letlen�l bevallotta, hogy � a fi�khoz vonz�dik. Nem kicsit lepett meg a dolog, de a bar�tom volt, az egyetlen ember a vil�gon, kit, hab�r akkor m�g csak testv�rk�nt, de szerettem. Azt hitte, nem leszek k�pes elfogadni �t �gy, hogy majd ferde szemmel n�zek r�… T�rdepelve k�ny�rg�tt, hogy felejtsem el a dolgot, amikor �n m�g megk�v�lten, magam el� meredve pr�b�ltam em�szteni a dolgokat.

- Figyelj, Natsu… - k�ny�rg�tt, m�g a szemei is k�ny�r�gtek. – Felejts�k el ezt az eg�szet, ok�? L�gy sz�ves!

Nem �rtettem, hogy mi j�tsz�dik le benne abban a pillanatban, tulajdonk�ppen csak p�r h�nappal k�s�bb j�ttem erre r�, amikor napl�ja a kezembe ker�lt, �s �n azt aljas m�don elolvastam. Az els� sort�l, az utols�ig.

D�bbenten n�ztem magam el�, nem tudtam, hogy mik�nt kellene r�n�znem. Oly hatalmas szeretettel �rt r�lam a napl�j�ban, hogy teljesen elragadtatott a dolog. Szerelmes volt. Bel�m.

�n pedig k�ptelen voltam kezelni ezt a szitu�ci�t, �gy napokig ker�lgettem �t, betegs�gre hivatkozva, ami igaz�b�l nem is sz�m�tott hazugs�gnak, mert t�nyleg majd megszakadt a sz�vem, hacsak r�gondoltam.

- Mi�rt kellene elfelejten�nk ezt az eg�szet? – n�ztem r� akkor kiss� rossz�ll�an. – A bar�tom vagy, olyannak szeretlek, amilyen vagy.

Akkor m�g nem tudtam, hogy tal�n ezzel okoztam neki a legnagyobb szenved�st, h�napokkal k�s�bb kifejezetten �r�ltem, hogy akkor �gy v�laszoltam neki.

El�tte nem ismertem mi az a szerelem. Sosem rem�nykedtem abba, hogy esetleg �n is �t�lem majd, mert igencsak r�vid �letet j�soltak nekem az orvosok. M�gis, a napl�s epiz�d ut�n, egyre t�bbet kezdtem el olyan dolgokra gondolni, amikr�l � �rt.

„ Nem is tudja, mennyire k�v�natosak ajkai, amikor n�ha elmered szeme f�nye a messzi t�volba, oda, hova a haz�nkat k�pzeli. Oly neh�z t�rt�ztetnem n�ha magam… K�ptelen vagyok elfogadni, hogy itt van egy karny�jt�snyira t�lem, de sosem lehet az eny�m. Sosem �lelhetem magamhoz, sosem k�stolhatom meg cs�kra termett sz�j�t, sosem suttoghatom f�l�be, hogy mennyire szeretem. N�ha �gy �rzem, teljesen meg�r�l�k, ha nem �rinthetem…”

Beleestem, mint vak l� a g�d�rbe, de tudtam, hogy k�zeledni fel� egyenl� a hal�llal. Meg akartam �t k�m�lni mindent�l. A vil�gt�l, �nmag�t�l, a szenved�st�l, mi r� v�rt, ha valaha beteljesedik a mi szerelm�nk, mert nem akartam, hogy �jra �t�rezze azt a kint, amit az �desanyja elveszt�se okozott. Ugyanakkor �n is szenvedtem.

Eltelt m�g p�r �v, mondhatni mindketten j�tszottuk sz�pen a szerepeinket, nekem azonban rendesen lelkifurdal�som volt a dolgok miatt. Els� sorban, �n vele ellent�tben, tudtam �, hogyan �rez. M�sodj�ra, b�ntam, hogy nem adtam egy es�lyt magunknak, amikor k�t �v eltelt lassan, semmif�le komplik�ci� n�lk�l.

Rohamom volt, mondhatni, hogy a hal�l kapuj�b�l t�rtem vissza az �l�k soraiba, s mikor megl�ttam �t, k�nnyes szemekkel �rizve �lmaim, teljesen megt�rtem. K�ptelen voltam tov�bb j�tszani a szerepem, az egyetlen v�gyam az volt, hogy mag�hoz �leljen, hogy szeressen…

- Natsu… - oly halkan suttogta nevem, hogy alig hallottam mit is mond. – J�l vagy? – pr�b�lta elt�ntetni gyenges�g�nek nyomait.

- Gyere egy kicsit k�zelebb… - intettem magamhoz, � pedig k�szs�gesen hajolt fel�m, mit �n sz�pen kihaszn�lva, leh�ztam magamhoz egy apr� cs�kra.

Meglep�d�tt, azt sem tudta, hogy mosolyogjon, s�rjon, vagy elrohanjon. Gyeng�den sim�tottam v�gig arc�n, mi az �vek sor�n f�rfiass� v�lt, mik�zben k�nnyeim is �tnak indultak.

- �g�rd meg, hogy itt leszel velem… - n�ztem r� k�ny�r�gve, mire f�lig-meddig r�m telepedve �lelt �t. – De �g�rd meg azt is, ha majd nem leszek, boldog leszel, tal�n valaki m�ssal… 

Nem v�laszolt semmit, �gy �lelt, mintha az �lete f�ggene att�l, hogy mily szorosan kapaszkodik bel�m.

- Szeretlek… - ism�telgette, de nem akartam neki erre v�laszolni. Nem akartam plusz okot adni neki arra, hogy majd jobban szenvedjen, ha meghalok. – Mindenn�l jobban szeretlek, �rted? – n�zett r�m kis�rt szemekkel.

- Tudom… - csak ennyit mondtam, akkor �gy v�ltem tal�n ennyi is el�g. Tal�n �gy is mellettem marad majd…

***

Az�ta m�r sz�mtalanszor hallotta t�lem is a b�v�s sz�t, �s eltelt biza t�z �v, �s m�g mindig rend�thetetlen�l szeretj�k egym�st. A csal�d nem tudja, tal�n sosem sejtett�k, mert nem is volt mikor megsejts�k, mivel nem sokat tart�zkodtunk otthon. Nem mintha titkolni szerett�k volna, de �gy voltunk vele, hogy mi azt�n nem mondunk semmit. Ha meg r�j�nnek, priv�t �gy�k, minket nem �rdekel.

- Tudod, ez is egy olyan dolog, ami�rt bel�d szerettem anno – mosolygok r� j�kedv�en. – Mert t�ny az, hogy mindig is �rtett�l a nyelvemen, f�ggetlen�l att�l, hogy a sz�sz�r�s �rtelm�ben vessz�k, vagy metaforikuson…